Igen kedves olvasóim! De hogyan jutott ez a tudomásomra? A látás csodájának köszönhetően. Pár év igaz eltelt azóta, de a mai napig is tisztán emlékszem arra az érzésre... Arra az érzésre amikor egy gyerek nem tudja, hogy mi történt vagy mi ez.
B. |\/|ihály fiával Dáviddal jó barátok voltunk. Sokat játszottunk, nevettünk, és sokszor mentem át hozzájuk. Akkortájt élte mindenki a számítógépfüggő korszakát a gyülekezet fiataljai között. Ez persze tilos volt, nem szabadott (most sem) egy kereszténynek főleg nem egy vénnek egyedül hagynia gyermekét felügyelet nélkül a számítógéppel, de a gyakorlat mást mutatott. Minden fiatal gépezett és játszott, bevallom én is. Dávidot nagyon irigyeltem, mert saját számítógépe volt a saját szobájában. Nem tudom, hogy ismeritek-e az Age of Empires nevű játékot, akkoriban az volt a kedvencünk. A lényege hogy egy kiválasztott civilizációval városokat kell építeni, nyersanyagokat kitermelni, katonákat kiképezni és leigázni a másik játékos civilizációját.
A véntestvér is nagyon szerette ezt a játékot, nagyon sokat játszott vele és szinte verhetetlen volt a törökökkel. Mindig a janicsárokat, ágyúsokat és papokat használta legyőzhetetlen hadseregében. Itt megjegyezném, hogy a szervezet nem csak a játékfüggőségel, hanem az erőszakkal kapcsolatos játékokkal kapcsolatban is óvva inti a tanúkat. |\/|ihály véntestvér úgy látszik ezt figyelmen kívül hagyhatta és előszeretettel játszott tízórákat ezzel a játékkal, azonkívül a gyermeke szobájában is megengedte a számítógépet és azt, hogy gyermeke órákat játsszon ezzel a játékkal. Igen sokszor mentem át hozzájuk, mert a házuk nagy és gazdagon berendezett, 4 számítógép, óriási tv-k stb... (szerény keresztényekhez méltóan) és a számítógépek hálózatba voltak kötve. Júúj de nagy szám volt ez akkor!! Egymás ellen játszottunk végig délutánokat hárman. |\/|ihály Dávid és én. Egy alkalommal |\/|ihály valamit nem tudott beállítani a számítógépén így odahívott a gépéhez ami a hálószobájukban volt. Beállítottam amit kért, az ablak bezáródásakor mint tudjuk az asztal tűnik fel. Ekkor sokkolt a látvány. Tisztán emlékszem mert az agyamba égett a kép. Egy sárga sportautón egy meztelen nő terpesztett, nagy mellekkel :P és a keze két ujjával takarta el a "lényeget" xD. Gyerek voltam, nem tudtam mit tegyek, szóljak-e valakinek. Utólag visszagondolva sajnos nem tettem meg, bár lehet hogy semmin sem változtatott volna ha kiderül.
A körzetfelvigyázó legutóbbi látogatásakor azonban kitálaltam. Mondtam hogy |\/|ihályal, a körzetfelvigyázóval és egy 2. vénnel (aki pártatlan) szeretnék beszélni. |\/|ihály persze egyből felajánlotta hogy Tibi Black készen áll és szívesen segít a beszélgetésben, mondtam hogy nem. 7 olyan dolgot soroltam fel |\/|ihályal kapcsolatban amelyek egyike miatt is bárkit meghurcolnának, vagy kiközösítenének a gyülekezetből (ezeket folyamatosan közzé fogom tenni). Nem vádolatokat olvastam fel csak kérdéseket, apám tanácsára. Így hangzott az ezzel az üggyel kapcsolatos kérdésem: Volt-e meztelen nős kép a számítógépeden? Igennel válaszolt! Kis szünet után (3x annyi idő kell a hazugság megformálásához elménknek mint a folyékony őszinte beszédhez) azonban azt mondta, hogy az a kép egy kölcsönkapott cd-ről települt fel a számítógépére magától!!! és ő ezt nem szándékosan telepítette (képet telepíteni?) fel a számítógépére. Sajnos itt a vének számítástechnikai inkompetenciája győzedelmeskedett. Elhitték, hisz hihetőnek tűnik. Azonban aki kicsit is ért a számítógéphez az tudja, hogy a háttérképet külön, nekünk kell megadni, betallózni egy fájlt vagy kiválasztani az alapértelmezések közül a kívánt képet. Elképzelhetőnek tartom egy olyan program létezését amegy feljajánl egy képet háttérképnek, azonban itt is a mi döntésünk hogy elfogadjuk-e azt a képet. De ha még véletlenül is került volna fel az a kép, nem zavarta? Nem bántotta a lelkiismeretét és változtatta meg a képet azonnal? Hát úgylátszik nem! Pedig egy keresztény sőt egy vén - Jehova Tanúi tiszta gyülekezetében - lelkiismeretének közbe kellet volna szólnia. Nem így történt. A magyarázatról pedig annyit említenék még meg, hogy a körzetfelvigyázós beszélgetést követően, amikor tájékoztattak a jegyzőkönyvről és az ügy következményeiről egy második verziót hallottam, mégpedig azt hogy kép egy ártatlan kattintást követően került a gépre az internetről. Ebben a témában is óriási a tudatlansága a szervezetnek, pornóoldalak nem tűnnek fel a semmiből, ha leülünk a gép elé. Az internet nem sátán, ha bekapcsoljuk a gépet, és rajta a böngészőt, nem az ördög birodalmában járunk. Az ilyen oldalakhoz elég egyértelmű linkek vagy képek vezetnek. A slussz poén, hogy később egy harmadik verzió is napvilágot látott miszerint, Dávid a fia tett be egy cd-t az ő gépébe és ő nyomkodta, természetesen véletlenül került oda a kép.
Egy másik esetet is megemlítenék: a véntestvér a gyülekezetben!! a telefonjáról a nem megbotránkozó körökben előszeretettel mutogatott egy videófelvételt, amin egy öregasszony vetkőzik meztelenre. Milyen vicces!! O_o No comment.
Mt 5,28 "Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében."
Zsolt 62,10 "Bizony hiábavalók a közembernek fiai és hazugok a főembernek fiai; ha mérőserpenyőbe vettetnek, mind alábbvalók a semminél."
Jel 2,2 "Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, a kik apostoloknak mondják magokat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket;"
Jel 21,8 "A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, a mi a második halál."
A véntestvér a mai napig "erősíti" a gyülekezetet, teszi mindezt annak ellenére, hogy szóltam erről a körzetfelvigyázónak és egy vénnek, jegyzőkönyv készült. A hazugságnak és mások tudatlanságának kihasználásának köszönhetően |\/|ihály továbbra is vén. Előadásokat tart a testvéreknek a paráznaságról, hazugságról és arról hogy akik ezeket gyakorolják nem lehetnek Isten szervezetének a részei... vagy mégis?
Aki szeretne ezeknek utánajárni, csak jöjjön el a veresegyházi gyülekezetbe, és még egy vén társaságában tegye fel a megfelelő kérdéseket Mihálynak. Nem hazudhat, hiszen a megbeszélésen mindent beismert. Talán ha ezt elegen teszik meg, annak lesznek következményei.
update: Mihályt 2011-ben leváltották vénségéből.
Utolsó kommentek