Hogyan neveljük a gyermekeinket? A gyülekezeti vének követendő példát mutatnak és a cselekedeteikkel összhangban lévő tanácsokat adnak – ha éppen nincs problémás gyermekük. De akkor is, hogyha van.
Ezt fémjelzi az édesanyánkkal történt egyik eset. A Nagyúr és kedvenc tanítványa
(B |\/|ihály) azt kifogásolta, hogy milyen arckifejezéssel!!!, viszi ki sírdogálni készülő (akkor még fél éves) húgunkat a teremből, hogy ne zavarja a programot. Be is hívták egy kistermes beszélgetésre (= bibliai idézetekkel való felpofozás, lelki megalázás, a kedvesség álarcába öltözve, amiben a nagyúr és csatlósa nagyon ügyesek és gyakorlottak). A kívánt hatást el is érték, édesanyánk lelkesedése jelentősen visszaesett. Segítség helyett, tovább rontották a helyzetet, ahogyan oly sok esetben is.
Az előzmények:
Régebben még Erdőkertesen, a Szőlősor utcában jött össze a gyülekezet. Az akkor még 6-7 éves B. Dávid (|\/|ihály fia) sok mindenkit, testvéreket és kívülállókat egyaránt megmosolyogtatott-megbotránkoztatott. Többször volt rá példa, hogy |\/|ihály a földön vonszolta ki Dávidot a gyülekezeti teremből, és az előszobában (amit mindössze egy üvegajtó választott el a teremtől) került sor a fenyíték vesszejének ”példaértékű alkalmazására”, tehát a verésre. Dávid ordítva sírt, sokszor olyan hangosan, hogy az előadónak szünetet kellett tartania, mert már az első sorokban sem lehetett hallani, hogy mit mond. Olyan esetek is voltak, hogy a vasárnap reggeli (10-kor) összejövetel alatt kivitte Dávidot az udvarra, sőt, az utcára, az előadás megzavarásának elkerülése érdekében és ott került sor a „keresztényi” nevelésre. A vasárnap reggeli pihenésüket töltő szomszédok (a gyülekezet szerint IS jogosan) kérdőre vonták a gyülekezet tagjait az esettel kapcsolatban. Arra is volt példa, hogy Dávid több gyülekezeti alkalommal nem jött a kék-zöld foltjai és a monoklijai miatt, hogy apjának ne kelljen magyarázkodnia. Persze nekünk, (akkor még gyerekeknek) elmesélte hogy NEM az osztálytársaitól kapta, a többieknek pedig tanúskodtak a látható sebesülések.
Nem tudom, kedves olvasók, Ti hogy vagytok vele, de én erre mondom azt, hogy képmutatás. Képmutatás |\/|ihály részéről, mivel ezen esetek mellett prédikált és tartott előadásokat, hogy hogyan neveljünk jó keresztényeket a gyermekeinkből, képmutatás a gyülekezet vezetősége részéről, mivel szemet hunytak ezen esetek fölött, és képmutatás szegény Dávid részéről, mivel, hogy elkerülje a veréseket, buzgón jelentkezett és járt prédikálni a szüleivel.
Telt-múlt az idő, és az erdőkertesi gyülekezet Veresegyházra költözött. Új Királyságterem épült a lelkes adományoknak és dolgos kezeknek köszönhetően, ami, valljuk be, tiszteletreméltó. A ”vénasszonyok” :D otthon ültek gyermekeikkel, édesanyánk azonban, hogy ne maradjon el, húgunkkal rendszeresen járt a gyülekezetbe. Mint tudjuk, minden kisgyerek, ha két órán keresztül csöndben kell egy helyben ülnie, kényelmetlenül kezdi érezni magát, amit tudtunkra is adnak, sírással. Amikor édesanyánk a sírni készülő kishúgunkat kivitte a teremből, hogy ne zavarja meg a programot, nem éppen örömet sugárzó arckifejezéssel tette, ami érthető is. Miért örülne, amikor ő van cikiben? Különben is: ha mosolyogva tenné, épphogy az lenne a provokáló, nem? Az emberek nem szeretik a gyereksírást, és ha azt látnák, hogy az anyát ez egyáltalán nem zavarja, sőt, még jól is érzi magát, jó képet vág hozzá, az lenne inkább a probléma, nem? És különben is a kérdőre vont arckifejezés abban merül ki, hogy összeszorított száj, és enyhén összevont szemöldök, tehát szerintem ez nem kéne, hogy probléma legyen, mindegy. Ez volt tehát a kioktatás, és a megalázó szúrós tekintetek tárgya. És nem elég, hogy egy említésre sem méltó dolog miatt kötünk bele a másikba, hogy tehetjük ezt ilyen előélettel (2. bekezdés)? Hát úgy, hogy vének vagyunk!!!
Itt meg kell jegyeznem, hogy apám ekkor még vén volt (még nem adta vissza ezt a kiváltságát), és a Nagyúr és |\/|ihály mindig támadásoknak tette ki apánkat, oszd meg és uralkodj – tartja a római mondás. Ez esetben anyánkon keresztül támadtak, hogy megalakulhasson a triumvirátus. Apánk olyan vén volt, aki nem okított, hanem tanított, nem képmutatással, hanem szeretettel adta a tanácsokat, ellent mert mondani a Nagyúrnak (én, mint pártatlan ember látom így, de meg lehet kérdezni a gyülekezetben is). Mivel ő nemhogy nem volt tagja a Tibi és Barátai klubnak, hanem a gyülekezetért dolgozott, Black minden áron el akarta őt távolítani soraikból, hogy az ő akarata érvényesülhessen: ha nem is mindenki, de legalább a többség az ő zsebében legyen. (ez már inkább más téma, részletek A triumvirátus önkényuralma és későbbi cikkekben)
És akkor jött |\/|ihály második fia, Barnabás, és folytathatta a jól bevált gyermeknevelési módszereit. A gyerekek úgy játszottak, mintha csak otthon lennének. Kifestőkönyvek, kövön pattogó üveggolyók, matchboxok, Barnabás kövön koppanó kobakja, hármuk (a már jól ismert Dávid, Rebeka, a húga, és ugye a kis Barnabás) birkózása a széksorok között. Amikor hangoskodásuk annyira hangos lett, hogy már zavarta az előadót (aki néha maga |\/|ihály volt), az egyik szülő kivitte-vonszolta a legrosszabb gyereket, legtöbbször Barnabást. Gondolom, az arckifejezésüket nem kell ecsetelnem. A teremben a széksorok elhelyezkedésének köszönhetően jól láthat mindenki mindenkit, így nézhették és nézték is a műsort. Mindenki, egy családot kivéve. A Black család érdekes módon mindig annyira az előadásra koncentrált, hogy nem zökkentették ki őket ezek a felettébb zavaró körülmények. Hogy miért? Erre részletesen a ”Nevelj droidot, avagy sokszorozd önmagad” című postban térek majd ki.
Ezt a cikket az öcsémmel együtt írtuk, a veresegyházi vének jobb megismerése, édesanyánk depresszióba taszítása és az apám elleni folyamatos szervezkedés ismertetése céljából. Aki szeretne ezeknek utánajárni, csak jöjjön el a veresegyházi gyülekezetbe, és még egy vén társaságában tegye fel a megfelelő kérdéseket Mihálynak. Talán ha ezt elegen teszik meg, annak lesznek következményei.
Kedves érintettek és/vagy olvasók, szeretettel várjuk kommentjeiteket, hasonló történeteiteket.
The Joker Bros.
Utolsó kommentek