EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Ajánló

2016.04.14. 20:00 | Johnny Joker | 33 komment

Minden érdeklődő számára szeretettel ajánlom "a századik juh" nevű kommentelőnk újonnan indult blogját:

http://aszazadikjuhblogja.blog.hu/2016/04/13/udvozlunk_a_blog_hu-n_57801

(Ez a bejegyzés arról a szervezet által szorgalmazott eljárásmódról tájékoztatja az olvasókat, hogy a Tanúk készítsenek feljegyzéseket bibliatanulmányozásaik során, és ezzel összefüggésben fogalmaz meg konklúziókat.)

http://aszazadikjuhblogja.blog.hu/2016/04/14/gondolatok_az_isteni_nev_amely_mindorokke_fennmarad_visszavont_kiadvanyrol

(Az "Isteni név, amely mindörökké fennmarad" című visszavont füzet rövid elemzése.)

Címkék: ajánlók

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr578625408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a századik juh 2016.04.14. 21:34:07

Köszönöm az ajánlást. :-)

2016.04.15. 02:17:54

@a századik juh:

>>"emberek (adat)halászaivá teszlek titeket"<<

- Te most ezt, JT prédikáló szolgálatát tényleg jogi... emberjogi (vak)vágányra tereled?
Biztos?
De tényleg?

Egyetlen egy szervezet van a világon, akik az emberek - nagyobb szó: az emberiség megmentéséért munkálkodnak.
Tudod, amit JT látnak (és feljegyeznek), azt Isten is látja (és feljegyzi).

Kérlek, ne butítsd le ezt a politikusok adatgyűjtésének a szintjére.
Kérlek...
De nem magam, vagy akármelyik JT miatt, hanem saját magad miatt.
Ne tűnj Isten ellen harcolónak! - Kérlek!!!

Tudod mit?
Beszéljük meg.
Részletesen.
Hogy kezdődött nálad.
Meddig jutottál.
Hol borult ki a bili.
Miért érzed úgy, hogy tenned kel valamit ez ellen.
(nincs kérdőjel)

a századik juh 2016.04.15. 06:42:23

@CCW: Nem, félreérted. Én nem "JT prédikáló szolgálatát" "terelem".

Hanem a szolgáltuk azon részét, amire a szervezet buzdítja őket, és amelyik része törvénytelen.

Érted?
Nem?

Ez kb olyan, mintha írnék arról, hogy autóvezetés közben törvénytelen kézben tartott mobiltelefont használni... ettől még az autóvezetés maga törvényes, és nem az ellen irányulna a dolog.

Senki ne használjon autóvezetés közben mobilt!

Ugyanígy: ha valaki jegyzeteket akar készíteni másik emberről, akkor ahhoz kérje a beleegyezését, és azt kezelje bizalmasan, ne arról szóljon a szolgálat, hogy a házigazdák magánéletében turkálunk.

Vagy mi ez valójában? Besúgóképző?

Egy_nick 2016.04.15. 07:10:26

Minden jelenséget ahhoz a "háttérhez" kell viszonyítani, amiben lejátszódik. Ha egy piros kört rajzolok egy papírra, akkor nemcsak a piros kör fontos, hanem annak a papírnak a színe is, amire rajzolom ezt a piros kört. Ha a papír rózsaszín, akkor a piros kör nem nagyon fog látszani. Ha a papír fehér, akkor fog látszani és nem fog negatív érzéseket kelteni. Viszont ha a papír fekete, akkor fogom látni a piros kört, csak éppen negatív érzések keletkeznek bennem. A mai (mostani) világban, a mostani társadalmi közeghez (papírhoz) viszonyítva, amit kritizálsz, az a LEGKISEBB PROBLÉMA. Hiszen ha kölcsönt veszek fel egy bankba, pár hónap múlva egy ismeretlen cégtől kapok egy ajánlatot, egy "kedvezményesebb" törlesztésre. Honnan tudja ez a cég, hogy én kölcsönt vettem fel? De lépten-nyomon ez van. Ha az üzletben vásárlok, vagy az interneten keresztül, stb. mindig ugyanez a technika. Minél többet megtudni az emberről, hogy majd később jobban be lehessen őt hálózni. Hiszen az egész VILÁG így működik!! JT egyszerűen csak ugyanazokat a módszereket használják, mint amik a világban vannak. Ez ellen hadakozni az egy fölösleges időtöltés.

a századik juh 2016.04.15. 07:33:02

@Egy_nick: "ha kölcsönt veszek fel egy bankba, pár hónap múlva egy ismeretlen cégtől kapok egy ajánlatot, egy "kedvezményesebb" törlesztésre. Honnan tudja ez a cég, hogy én kölcsönt vettem fel?"

Hozzájárultál, hogy a bank felhasználja az adataidat, van egy ilyen kérdés minden kölcsön vagy hitelfelvételnél.

Ha nem így van,és ehhez megvan a "nem járulok hozzá" válaszod is, akkor a bank visszaélt az adataiddal, ami szintén egy súlyos dolog...

"Hiszen az egész VILÁG így működik!! JT egyszerűen csak ugyanazokat a módszereket használják, mint amik a világban vannak."

Én tudom... csakhogy a tanúk szerint ők kijöttek már a világ posványából, és mindenben törvényesen járnak el, nem? Ők a legtisztességesebbek a világon, ha megtalálják a koh-i-noor gyémántot egy sötét erdő mélyén, azt leadják a rendőrségen, ha borravalót kapnak, azt beírják az adóbevallásukba, ha a munkahelyen zsebükbe esett gémkapcsot megtalálják otthon a zsebükbe, azt másnap visszaviszik a munkahelyre, stb, stb..

Ehhez képest az "anyjuk, a szervezet, Isten egyedüli szócsöve" buzdítja őket törvénytelenségre... és ők simán megteszik, és még nekik áll feljebb?
milyen érdekes!

Aki hű a kicsin, a sokon is hű...

A téma valóban piti dolog lenne, ha nem önmagukat szentnek beállító emberekről beszélnénk.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2016.04.15. 07:39:37

@Egy_nick:
Teljesen igazad van: "JT egyszerűen csak ugyanazokat a módszereket használják, mint amik a világban vannak."

a századik juh 2016.04.15. 10:07:13

@nicku: Az öröm a szellem gyümölcsének része.
:-)

ORION 2016.04.15. 11:18:02

@karalabe4:@Egy_nick: Teljesen igazad van: "JT egyszerűen csak ugyanazokat a módszereket használják, mint amik a világban vannak."--Akkor mi a különbség közöttük és a világ között???

2016.04.15. 11:53:07

@a századik juh:

>>Érted?
Nem?<<

- Én nem értek meg mindent, mert csak egy gimnáziumi érettségim van.
Pl azt sem értem, hogy akiknek egy gimnáziumi érettséginél többjük van, sokkal többjük, (egyeseknek több sokkal többjük), azok miért nem értik meg az esetenként nyilvánvalót sem, míg akiknek kevesebbjük van, megértik.

-----

Szerintem az az elsődleges kérdés, hogy JT mire használják az adatokat.
Én úgy tudom, hogy csak egy dologra.
Arra, hogy tisztában legyenek egy ember hozzáállásával, és legközelebb más megközelítésből próbálják felkelteni egy emberben a kíváncsiságot, hogy talán mégis érdemes lenne a Bibliát mélyrehatóbban tanulmányozni, vagy más vallásúak esetében más szemszögből is megvizsgálni.
De semmi esetre sem megbélyegzésről, vagy az adatok illetéktelen kezekbe juttatásáról van szó.

Amúgy gyakorlatias haszna is van.
Pl, ahol megvertek egy tanút, oda ne menjen már a többi tanú, hogy őket is megverjék.

Felelősség.
Amíg egy tanú egy területen munkálkodik, addig valamilyen szinten felelős az adott területen élő emberek sorsáért.
Egy felelősségteljes munkát pedig nem lehet felszínesen, hányaveti módon végezni.
Az emberek szellemi állapotának felmérése pedig hozzátartozik ehhez a munkához - az eredményesség figyelembevételével.

Amúgy ez érdekes...
Ami az egyik embernek probléma, az a másiknak kicsit sem.
Adódik a kérdés:
Akkor mennyire valós a probléma egyáltalán?
Ha valójában ez nem probléma, akkor mi a probléma?

:)

a századik juh 2016.04.15. 12:27:45

@CCW: Nem, ez így nem igaz:

"Szerintem az az elsődleges kérdés, hogy JT mire használják az adatokat."

Az elsődleges kérdés az, hogy törvényesen, vagy törvénytelenül jutottak hozzá.

Minden más kérdés ez után következik.

Legalábbis ha jogi oldalról vizsgáljuk meg a dolgokat.

Hajimemashite 2016.04.15. 12:39:30

Nagyon is jóra világított rá a századik juh. Csak egy kicsit a törvények között kell kutakodni.

Ptk. (Polgári Törvénykönyv):

2:42. § [A személyiségi jogok általános védelme]

(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy törvény és mások jogainak korlátai között személyiségét szabadon érvényesíthesse, és hogy abban őt senki ne gátolja.

(2) Az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. A személyiségi jogok e törvény védelme alatt állnak.

(3) Nem sért személyiségi jogot az a magatartás, amelyhez az érintett hozzájárult.

2:43. § [Nevesített személyiségi jogok]

A személyiségi jogok sérelmét jelenti különösen

a) az élet, a testi épség és az egészség megsértése;

b) a személyes szabadság, a magánélet, a magánlakás megsértése;

c) a személy hátrányos megkülönböztetése; (engem már megkülönböztettek páran itt, mint "elmebeteg")

d) a becsület és a jóhírnév megsértése;

e) a magántitokhoz és a személyes adatok védelméhez való jog megsértése;

f) a névviseléshez való jog megsértése;

g) a képmáshoz és a hangfelvételhez való jog megsértése.

2:45. § [A becsülethez és jóhírnévhez való jog]

(1) A becsület megsértését jelenti különösen a más személy társadalmi megítélésének hátrányos befolyásolására alkalmas, kifejezésmódjában indokolatlanul bántó véleménynyilvánítás.

(2) A jóhírnév megsértését jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó és e személyt sértő, valótlan tényt állít vagy híresztel, vagy valós tényt hamis színben tüntet fel.

Nem tudom, hogy a JT egyesülete e, de ide bemásolom:
AZ EGYESÜLET FOGALMA, LÉTESÍTÉSE, TAGSÁGA

3:63. § [Az egyesület fogalma]

(1) Az egyesület a tagok közös, tartós, alapszabályban meghatározott céljának folyamatos megvalósítására létesített, nyilvántartott tagsággal rendelkező jogi személy.
Vagyis, ha jogilag nincsenek bejegyezve a JT-k, akkor nem is létezhetnének, tehát jogi személyek.

3:64. § [Létesítés]

Az egyesület létrehozásához alapszabály elfogadása, az alapszabály elfogadásához legalább tíz személy egybehangzó akaratnyilatkozata szükséges.

A jw.org-on is ott szerepel a "Minden jog fenntartva." mondat.
Továbbá:
Alkalmazandó jog és joghatóság
A jelen Felhasználási feltételek az Egyesült Államok New York államának joga alapján kerültek meghatározásra, és azokra ezen állam joga vonatkozik, tekintet nélkül a kollíziós szabályokra. A Felhasználási feltételekkel kapcsolatos bármely jogvitában az Egyesült Államok New York államára joghatósággal rendelkező állami vagy szövetségi bíróság jogosult eljárni.

Részleges érvénytelenség
Amennyiben a jelen Felhasználási feltételek valamely rendelkezését a joghatósággal rendelkező bíróság érvénytelennek, semmisnek, végrehajthatatlannak vagy jogellenesnek ítéli, az nem jelenti a többi rendelkezés érvénytelenségét. Ha a Watchtower sikertelenül próbálja érvényre juttatni a jelen Felhasználási feltételek bármelyikét, az nem minősül, és nem értelmezhető ezen rendelkezésekről, vagy e rendelkezések kikényszerítésének jogáról való lemondásként.

Szerzői jogok
© 2015 Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania. Minden jog fenntartva.

Jelen honlapot a Watchtower Bible and Tract Society of New York, Inc. (továbbiakban: Watchtower) jelentette meg és üzemelteti. Amennyiben másként nincs jelölve, a honlapon található minden szöveg és egyéb információ a Watchtower Bible and Tract Society of Pennsylvania szellemi tulajdonát képezi.
www.jw.org/hu/felhasznalasi-feltetelek/

Tessék, a jog által működnek, nyomtatnak, híresztelik Isten igéjét, tartják fent a honlapot, viszont a jogba ütközve készítenek feljegyzéseket emberekről. Fentebb a törvényt idéztem: ha hozzájárul vki az adatai megadásához, akkor jogszerűen járnak el a JT-k. Ha erről nem tájékoztatják az illetőt, akkor jogtalanul.

Igen, nemcsak ők ütköznek törvényekbe, hanem még a bankok, a politika, az egészségügy, az oktatás, ezért kell nagyon odafigyelnünk, mit kérnek tőlünk, mit mondanak nekünk.

a századik juh 2016.04.15. 12:51:09

@Hajimemashite: jól mondod.

Miként a cikkemben le is írtam, amint eltűnik a házigazda, akkor kezdenek el elhúzódva jegyzetelni, jogtalanul.

Ha valaki rájuk hívja a rendőröket, ne azért tegye, mert becsengettek hozzá, hanem azért, mert felírták a személyes adatait, vagy személyes jellemzőit. ;-)

Azért eljárhat a rendőrség, és meg is büntetik majd őket.

CCW (törölt) 2016.04.15. 13:15:35

@a századik juh:

Törvénytelen.
1. Emberjogilag lehet, de Istenjogilag nem lehet.
2. De emberjogilag sem lehet...

Mert mi is történik?
Megy mendegél két JT az úton, aztán elérkeznek egy házhoz.
Becsöngetnek.
Jobb eseteben kijön a házigazda, míg rosszabb esetben ki sem jön, mert már az ablakból látja a turpisságot.
Szóval, látta az ablakból a turpisságot, de mégis kijön, mert gondolja magában, izmozzunk egy kicsit.
JT felteszik az aktuális bevezető kérdést.
A lehetőségek (a legjobbtól a legrosszabb felé haladva):

1. A legoptimálisabb esetben:
Még végig sem mondják a kérdést, a házigazda felüvölt: "Hiszek!", és egyből meg akar keresztelkedni.
Álom Álom, édes álom.

2. "Magukat az isten küldte, mert pont azért imádkoztam/azon gondolkodtam, hogy..."

3. "Aha, ez érdekes, van benne valami, várom magukat újra ebben és ebben az időpontban egy hosszabb beszélgetésre."

4. "Hát nem is tudom... . Talán később."

5. "Bocsánat, de nem érek rá."

6. Nincs bocsánat, és nem érek rá erre soha."

7."Na húzzatok az .nyátokba."

8. Két tanú, négy monokli.

És JT csak gyűjtik, csak gyűjtik, csak gyűjtik csak gyűjtik az adatokat 1-től 8-ig...

Persze vannak köztes változatok is, amiből a legdurvább... a legérdekesebb hogy valaki 1975-ben pofán vágott egy tanút, 1996-ban meg JT-ként merítkezett alá, és Isten hű szolgája lett.
(hasévszámok, nem vonj le messzemenő következtetéseket)

Szóval, sok-sok évtizede így nyomják JT az 'adatgyűjtést', és azóta mi felé haladtak?
Hogy egyre több országban ismerik el őket, a tevékenységüket, és emelték be JOGILAG a rendszerbe.
Ez egy elismerés, mert nem úgy adtak jogokat JT-nak, hogy JT elhallgatták mit-miért-hogyan csinálnak, mert az minden adott ország politikai vezetői előtt közismert.

Ez mit jelent?
Jogunkban áll(!)... hirdetni Isten Királyságát, és Isten választott királyát, Jézust az embereknek, és mindent jogunkban áll megtenni az emberek üdvösségéért... de Istenjogilag ez kötelességünk is!

De miről is van szó?
Magyarország, Budapest, 16. kerület, Akácfa utca, akárhány szám (nem akarok konkretizálni) alatt élő lakos érdeklődik Isten iránt, vagy nem érdeklődik Isten iránt, vagy jól megvert minket.
Ez milyen adat is?...
Ez miről adat is?...
Ez kinek adat is?...

Ha nem voltam érthető, kérdezz, és kifejtem jobban.

Hajimemashite 2016.04.15. 13:24:56

Az embereknek pedig jogában áll elküldeni őket Kukutyinba zabot hegyezni.

a századik juh 2016.04.15. 13:39:02

@CCW: "1. Emberjogilag lehet, de Istenjogilag nem lehet."

Nocsak.

Azt tudom, hogy csak addig kell megfelelni az emberek törvényeinek, amíg nem ütközik Istenével, de hol is beszél a Legfelségesebb mások jogainak általa törvényesített lábbal tiprásáról?

"Szóval, sok-sok évtizede így nyomják JT az 'adatgyűjtést', és azóta mi felé haladtak?
Hogy egyre több országban ismerik el őket, a tevékenységüket, és emelték be JOGILAG a rendszerbe."

Igen, ha a látszatot nézed.

Én ki tudnám ezt máshogy is fejezni, úgy, ahogy erre kevesen figyelnek, mert leköti a figyelmüket a látszat:

"Szóval, sok-sok évtizede így nyomják JT az 'adatgyűjtést', és azóta mi felé haladtak? Hogy egyre nagyobb és nagyobb összeg felett rendelkeznek, akkora felett, ami már a politikában is megkerülhetetlenné teszi őket, illetve azt az 500 főrészvényest, aki valójában az a 200 000 000 000 dolláros vagyon, amit a gyülekezet tagjai a magukénak éreznek, vagy a Teremtőhöz kötnek.

József Attila már szólt, hogy az ember nem kartoték adat, a szervezet azonban annak tekinti őket, és szigorúan jövedelmezőségi számítások alapján hozza a döntéseit, pl.: hogy az új királyságtermek olyan épületek legyenek, amiket minimális átalakítással el lehet adni boltokként.

Én értem, mi motivál téged, mert egykorengem is motivált ez.

Ámde egykor én még szabadon prédikálhattam.

Ma már csak postás vagyok, aki kép és hangüzenetet ad át, úgy és ahogy egy amerikai könyvkiadócég vezetői ezt jónak látják.

MLM ügynökké avanzsálták az egykor első szeretettől fűtött embereket.

Jézus sohasem ölte meg az egyéniséget, miként most a zrt teszi ezt.

CCW (törölt) 2016.04.15. 14:05:38

@a századik juh:

>>de hol is beszél a Legfelségesebb mások jogainak általa törvényesített lábbal tiprásáról?<<

- Elismerem, egyelőre eddig olvastam, de itt el is akadtam.

Mihez van jogod?
Végig élni az életed, ameddig tart.
Képzeld, Isten azokat is számon tartja, akik meg sem születtek (milliónyi adat róluk Isten tárházában; Isten miatt születhetnek majd meg azok, akiket az emberek elvetettek... Isten szeretet.)
Én pl miért szeretem Istent?
Pl EZÉRT IS!

Mi van valójában?
Jogunkban áll hallgatni, és elviselni Isten szeretetét!!!

CCW (törölt) 2016.04.15. 14:41:34

Milyen Isten szeretete?
Csak akkor fáj, ha nevetek.
Ne érts félre, ez életem leghalálosabb üzenete volt.

Annyi mindent tudnék mondani Róla, annyira fáj, hogy senkit nem érdekel...
Milyen az ellenségek között?
Rossz!
Milyen az ellenségek között, akik valójában nem is ellenségek, csak... nem értik(?), mert annyira meg vannak vakítva; nem fogadják el(?), mert nem tudnák túllépni a saját árnyékukon?
Még rosszabb!

Noé a bárkaépítés közben hirdette az ítéletet évtizedeken át.
SENKI nem hallgatott rá.
Az emberek nem azért nem mentek a bárkába, mert Noé, kizárta őket.
Az emberek - több száz milliónyi ember -, nem akart bemenni, nem kellet nekik Noé igazságüzenete.
Jézus Noé napjaihoz hasonlítja a miénket.
Gondolkodj!

A JOG a legutolsó, ami ebben az egyre jobban a nacionalizmus felé eltolódott világban, amikor a vezető politikusok a legnagyobb gengszterek világában SEMMIT nem számít.

Ne ragadj le egynél! - Ezt barátként... leendő barátként tanácsolom.
A sötétség sokkal mélyebb, akár attól is, ahogy azt az álmodban láttad (barátom?).

a századik juh 2016.04.15. 14:54:58

@CCW: Habár nem ért el vele semmit (EZ NEM IGAZ!!!) Pál kiállt a jogaiért.

Mivel megölték, azt mondhatnánk, hogy eredménytelenül.

Mivel azonban maximálisan ellátta azt a feladatot, amivel Jézus Urunk megbízta, azt is mondhatnánk, hogy eredményesen használta a jogot.

"Ne ragadj le egynél!"

Én semmiképp sem ragadok le egynél... így ismersz?

Számtalan jogsértésre szeretnék még rámutatni, amik között ez a fajta jogsértés eltörpül.

Csak egy kiegészítés: ez nem a tanúk, mint emberek bűne.

A fejétől bűzlik a hal.

Miként ezt a jogsértést is a szervezet ösztönzésére követik el a tanúk, úgy a következőekben olvasható jogsértések felbujtójaként is a szervezetet fogom megnevezni.

Egy nem idetartozó kérdés:

Szerinted ki írta ezt?:

"Az egyházi rendszerek azt akarják elhitetni az emberekkel, hogy csakis azok üdvözülnek, akik valamelyik egyháznak a tagjai. A biblia azonban sohasem tanított ilyesmit."

leslie07 2016.04.15. 16:58:51

@CCW:
Egyetlen egy szervezet van a világon, akik az emberek - nagyobb szó: az emberiség megmentéséért munkálkodnak.
Tudod, amit JT látnak (és feljegyeznek), azt Isten is látja (és feljegyzi).

Szerintem te nem ismered az Ortorony szervezetetet.

Tudod egyáltalán, hogy gyermekek ezreinek a megmentését tiltották meg jehova nevében?

És annyira sotétek, hogy ezzel még el is dicsekszenek.

"Ébredjetek! 1994. május 22. „Fiatalok, akik első helyre teszik Istent” 3-15. oldal: A korábbi időkben fiatalok ezrei haltak meg azért, mert Istent tették az első helyre. A fiatalok még mindig Istent teszik az első helyre,…"

Ismeros?

Méghogy életet mentenek!!

leslie07 2016.04.15. 17:35:40

@a századik juh: Tokéletesen igazad van, hogy a szervezet a felbujtó, no meg aki a szervezetet irányítja.

Nem véletlenul marasztálták el, és kotelezték kártérítésre a pedofil bunok miatt magát az Ortorony
szervezetet. Ennek jehova tanúi mindig a szenvedo alanyai voltak. Nem beszélve arról, hogy ezeket
a hatalmas bírságokat is a tanuktól beszedett pénzekbol, vagy a tanuk által megfinanszírozott
és a tanúk munkája által felépített ingatlanok
értékesítésébol fedezik.

leslie07 2016.04.15. 17:46:37

@a századik juh: "Hanem a szolgáltuk azon részét, amire a szervezet buzdítja őket, és amelyik része törvénytelen."

Igen, úgy,ahogyan az Ortorony bálványszervezet ordogpapjai végeztetik a szolgálatot jehova tanúival
erkolcstelen. Ellent mond az emberi jóakarat látszatának az,amikor valakit azzal acéllal látogatnak meg, hogy legyen egy óra munkajelentésuk.
Az már nem érdekes, hogy a meglátogatott házigazdát épp a legrosszabbkor zavarják.
Mivel a cél, hogy az óraszámnak mindenképp megkell lenni,kopnek a házigazda elfoglaltságára,addig eroltetik a szoveget, míg meg nem lesz az egy óra legalább.Mit érdekli ezek után a tanúkat, hogy mit mond a házigazda. Mondkon,amit csak akar. Az a lényeg, hogy kozben teljen az ido.

Ezsaias777 2016.04.15. 20:45:18

@CCW:
Hagyd ezeket az embereket, és menj azokhoz, akik éhezik és szomjazzák az igazságot.
A 007 - es ember már annyira szent állítása szerint, mint a Legfelségesebb,
így az Emberfia váltságáldozatára sincs már szüksége.
A Teremtő nevét sem használnám már itt a helyedben. Ő tette lehetővé a Törvényszövetség (erre a törvényre épülnek a mai paragrafusok is) által, hogy legyen egy viszonylagosan tiszta nép, és így megérkezhessen a Messiás Jézus Krisztus.
A 07 -es semmibe veszi az Örökkévalóság Királyát, hiszen valami bikaistenről gagyog, pedig az Ő földi szervezete volt Izrael is (minden hibája és bűne ellenére, újra és újra megbocsátva nekik) míg el nem utasították Jézus Krisztust a fiát.
Itt csak felnagyítják és lovagolnak a mostani földi szervezete (akik elismerik, hogy bűnösök és szükségük van a Fia váltságáldozatára) hibáin.
Ne foglalkozz velük, csak beszélgessenek egymással, megkapták már teljes jutalmukat.

leslie07 2016.04.16. 01:14:50

@Ezsaias777: A te helyedbe Izrael Istenét a Mindenhatót nem téveszteném a bikaistennel YHWH-val.

leslie07 2016.04.16. 01:17:06

@Ezsaias777: "Ne foglalkozz velük, csak beszélgessenek egymással, megkapták már teljes jutalmukat."

Mitol félted, hogy a Baál jehovától megtér az Igaz
Istenhez a Khrésztoszhoz?

Jónás_ 2016.04.16. 05:27:32

@Hajimemashite: Érdekes amit az egyesületről, belépésről, meg alapszabályról írsz. Nem tudom ez egyházaknál, hogy megy, de ez a kétoldalú egyesség és a "szerződés" be nem tartása valamelyik fél részéről nagyon elgondolkodtatott. Különösen a fogadalmi kérdések megváltoztatásával (1985) lett ebben a témában nagyobb felelősége a szervezetnek (elvileg). Azóta ui. a szervezettel is szerzödésben áll egy Tanú, nem csak Jehovával és előbbi folyamatosan egyoldalú szerződésmódosításokat hajt végre.:-)
Csak az a kérdés mennyire lehet hiteles egy olyan egyesség, amelyben az egyik fél szóbeli kijelentést tesz tanúk jelenlétében, a másik pedig az ígéreteit csak a kiadványaiban rögzíti. Ez egy perben nyilván nem elég, de azért a Tanúk büszkék arra, nagyon is büszkék, hogy állítólag alapelvekben is tudnak gondolkodni, nem csak törvényekben. Hát ez a téma felvet egy pár ilyet.
A márciusi videójukban egyenesen dícsőítik az ilyen fajta ígéretszegést: 2:10 mp-nél kezdi listázni
tv.jw.org/#hu/video/VODStudio/pub-jwb_201603_1_VIDEO
Végül ezzel zárja ezt a snittet:
"valóban, az égi szekér Jehovával a vezetőülésen, teljes sebességgel halad előre"
Elég gagyi. Jehovát átültették! Az égi trónról egy szekérre. Egy ülésbe.

Hajimemashite 2016.04.16. 14:05:10

@Jónás_: Üdv!

Rákerestem a vallásszabadság és lelkiismereti jogokra, mert nyilván a JT is vmilyen szinten egy vallás, valamint a honlapjukon a királyságtermeiket (?) hivatalnak nevezik. Lehet, keverem a kettőt, mert két külön létesítmény, akkor is, vannak hivataljaik.
Ezt mondja róluk a 2011. évi CCVI. törvény a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról:

1. § (1) Mindenkinek joga van a lelkiismeret és a vallás szabadságához.
(2) A lelkiismereti és vallásszabadság joga magában foglalja a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztását vagy megváltoztatását és azt a szabadságot, hogy vallását vagy más meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen, nyilvánosan vagy a magánéletben kinyilvánítsa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolja vagy tanítsa.
(3) A lelkiismereti vagy vallási meggyőződés megválasztása, elfogadása, kinyilvánítása és megvallása, továbbá annak megváltoztatása, illetve gyakorlása miatt senkit előny vagy hátrány nem érhet.

5. § (1) A lelkiismereti és vallásszabadság jogával összefüggésben állami hatóság által különleges adat nem gyűjthető. Állami hatóság által a lelkiismereti és vallásszabadsággal összefüggésben e törvény hatálybalépésekor nyilvántartott különleges adat kizárólag az érintett hozzájárulásával - halála esetén leszármazója hozzájárulásával - továbbítható és hozható nyilvánosságra.

6. §5 (1) Vallási közösség az Országgyűlés által elismert egyház és a vallási tevékenységet végző szervezet. Az Országgyűlés által elismert egyház bevett egyház.
(2) A vallási közösség elsődlegesen vallási tevékenység céljából jön létre és működik.
(3) A vallási tevékenység olyan világnézethez kapcsolódó tevékenység, amely természetfelettire irányul, rendszerbe foglalt hitelvekkel rendelkezik, tanai a valóság egészére irányulnak, valamint sajátos magatartáskövetelményekkel az emberi személyiség egészét átfogja.
(4) Önmagában nem tekinthető vallási tevékenységnek /ide nem sorolnám fel az összest, mert sport, oktatás, eü, stb. vannak itt, pusztán csak kettőt/
n) a hitéleti tevékenységhez szükségesen túlmenő adatkezelési, valamint
o) a szociális
tevékenység.
(5) A vallási közösség kizárólag olyan vallási tevékenységet gyakorolhat, amely az Alaptörvénnyel nem ellentétes, jogszabályba nem ütközik és nem sérti más közösségek jogait és szabadságát.

2.9 A vallási tevékenységet végző szervezet
9/A. §10 (1) A vallási tevékenységet végző szervezet olyan egyesület, amelynek tagjai azonos hitelveket valló természetes személyek, és amelynek alapszabályában meghatározott célja vallási tevékenység végzése.
9/B. §11 (1) A vallási tevékenységet végző szervezet nyilvántartásba vétele a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességébe tartozik.

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100206.TV

A hivatali rész elég sok helyre kiterjed, főleg azért is, mert többféle hivatal működik Magyaro.-on. Szerintem főként a vallásokra vonatkozó jogszabályok között kell mazsolázni.

Köszönöm a videót. Később megnézem és fűzök hozzá egy-két gondolatot, mert már előre látom, hogy lesz.

Hajimemashite 2016.04.16. 20:30:02

Megnéztem az ajánlott részt. Gondolom a képen Jehovát lehet látni egy gömbbel végződő bottal a bal kezében, melyekkel az ókori görög istenek is rendelkeztek. S vmiféle trónon lebeg vagy száguld a levegőben. Ha ezt a mutatványát pár ezer évvel ezelőtt is bemutatta, nem csoda, ha azonnal kanyar nélkül bevették, hogy Jehova valóban egy isten.

Az egyezség úgy tudom mindenképpen mindkét fél részéről elfogadhatónak kell lenni, már ha jogilag nézi az ember (de jog nélkül is). De milyen rafinált már a szervezet. Jehova minden földi szabály alól kivonja magát, s ezzel minden meg van oldva a részükről.

Jónás_ 2016.04.17. 08:33:40

@Hajimemashite: "9/A. §10 (1) A vallási tevékenységet végző szervezet olyan egyesület, amelynek tagjai azonos hitelveket valló természetes személyek, és amelynek alapszabályában meghatározott célja vallási tevékenység végzése."

Ez jó, ezek szerint a vallási szervezeteknek is kell, hogy legyen alapszabályzata. Erről nem tudtam. Vajon milyen lehet, és hol van, mit tartalmaz, ki férhet hozzá? :)

Hajimemashite 2016.04.17. 10:42:10

@Jónás_: Ezt jó lenne kideríteni. Azért említettem fentebb is, hogy csakúgy nem alapíthatták meg NY-ban sem ezt a szervezetet, mármint hogy ne lenne törvényesen elfogadva, mert súlyos bírságokat szabnának ki rájuk, a börtönbüntetésről már nem is beszélve. Ha nem járnának el a jog szerint, szerintem a bűntett kategóriába tartozna. Az, hogy a tanúk jogtalanul, a házigazda tudta nélkül készítenek feljegyzéseket, ha ez nem számít nagy bűnnek, akkor lehet csak vétség, ami max 2 év. De ezt meg kell néznem a Büntető törvénykönyvben.

Ezek után már csak az a jó, hogy míg nem hajlandóak megfogni a fegyvert, amiért vállalják a börtönbüntetést, addig hajlandóak emberekről jegyzeteket készíteni, ami szintén büntetéssel jár. És ki tudja, mi folyik még a háttérben a tanúk tudta nélkül is.

Hajimemashite 2016.04.17. 11:26:34

Milyen tökéletlen ez az egész szervezet. Az biztos, hogy jól ismerik a törvényeket, ugyanis ahogy csemegézek a Btk-ban, ez olvasható:

13. §(2) Közvetett tettes az, aki a szándékos bűncselekmény törvényi tényállását e cselekményért gyermekkor, kóros elmeállapot, kényszer vagy fenyegetés miatt nem büntethető, illetve tévedésben levő személy felhasználásával valósítja meg.
Azaz a törvény szerint -ahogy értelmezem - a szervezet vezetői, ha lebuknának, simán hivatkozhatnak arra, hogy ők is megtévesztés alatt álltak, ugyanígy a tanúk is hivatkozhatnak erre, így mentesülnek a büntetés alól.

15. § Az elkövető büntethetőségét, illetve a cselekmény büntetendőségét kizárja vagy korlátozza:
a) a gyermekkor,
b) a kóros elmeállapot,
c) a kényszer és a fenyegetés,
d) a tévedés,
e) a jogos védelem,
f) a végszükség,
g) a jogszabály engedélye,
h) a törvényben meghatározott egyéb ok.
Ismét mentegetőzhetnek a tanúk, hogy megfenyegették őket.

19. § (1) Nem büntethető, aki a büntetendő cselekményt olyan kényszer vagy fenyegetés hatása alatt követi el, amely miatt képtelen az akaratának megfelelő magatartásra.
20. § (1) Nem büntethető az elkövető olyan tény miatt, amelyről az elkövetéskor nem tudott.
(2) Nem büntethető, aki a büntetendő cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a társadalomra nem veszélyes, és erre a feltevésre alapos oka van.

AZ EMBERIESSÉG ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
142. § (1) Aki valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport teljes vagy részleges megsemmisítése céljából
a) a csoport tagjait megöli,
b) a csoport tagjainak súlyos testi vagy lelki sérelmet okoz,
c) a csoportot olyan életfeltételek közé kényszeríti, amelyek azt vagy annak egyes tagjait pusztulással fenyegetik,
d) olyan intézkedést tesz, amelynek célja a csoporton belül a születések meggátolása,
e) a csoporthoz tartozó gyermekeket más csoportba elhurcolja,
bűntett miatt tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki népirtásra irányuló előkészületet követ el, két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

AZ EMBERI SZABADSÁG ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
Kényszerítés
195. § Aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel jelentős érdeksérelmet okoz, ha más bűncselekmény nem valósul meg, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Azt hiszem ez lesz az:
AZ EMBERI MÉLTÓSÁG ÉS EGYES ALAPVETŐ JOGOK ELLENI BŰNCSELEKMÉNYEK
Személyes adattal visszaélés
219. § (1) Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva
a) jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel, vagy
b) az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja,
vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével az érintett tájékoztatására vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, és ezzel más vagy mások érdekeit jelentősen sérti.
(3)69 A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a személyes adattal visszaélést különleges adatra követik el.
(4) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha személyes adattal visszaélést hivatalos személyként vagy közmegbízatás felhasználásával követik el.

Akkor jól mondtam, hogy vétség. Ez a tanúkra és a szervezetre is vonatkozik. Ha egy egyszerű tanú jár el így, akkor egy évi börtönbüntetéssel büntetik vétség miatt. Viszont, ha hivatalos személy (a Magyaro.-i szervezet egyik hivatalának hivatali személye) teszi ugyanezt, az már bűntett lesz és három év.

A HIVATALI BŰNCSELEKMÉNYEK
Kényszervallatás
303. § (1) Az a hivatalos személy, aki annak érdekében, hogy más vallomást vagy nyilatkozatot tegyen, illetve ne tegyen, erőszakot, fenyegetést, vagy más hasonló módszert alkalmaz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Mindezeket azért másoltam be, hogy a megtévesztett tanúk is lássák, hogy amire a szervezet kényszeríti őket, vagy ha nem kényszer, de mégis belemennek, az mind-mind bűncselekmény. Az enyhébb a vétség, a súlyosabb a bűntett. Nehogy valaki itt magára vegye, mert ez nem a tanúk meggyanúsítása volt, hanem tájékoztatás. Hátha valaki magára ismer, és abbahagyja, vagy feljelenti a szervezetet. Csak előtte tanulmányozza át jól a földi törvényeket. Én sem értek egyet a legtöbb törvénnyel, mert sok nem értünk van, és úgy lettek megalkotva, ha nekünk is van igazunk, a másik is jól járjon vagy jobban járjon.

a századik juh 2016.04.17. 12:45:46

@Hajimemashite: Ez szép munka volt! Köszönöm, tanúként.
süti beállítások módosítása