EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Egy elgondolás rabjai - 11. fejezet

2014.05.21. 18:35 | Johnny Joker | 25 komment

Don Cameron - Egy elgondolás rabjai, 11. fejezet

 Az Őrtorony tanítások végső tekintélye

 

Az Őrtorony számos kiváló cikket közölt, melyek a Biblia tanulmányozásának szükségét emelik ki annak érdekében, hogy hozzásegítsenek Isten akaratának megértéséhez és a tisztánlátáshoz. Az egyik legelső írásszöveg, amelyet a Tanúk megtanulnak a 2Timóteusz 3:16-17:

 

 A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a kiigazításra, az igazságosságban való fegyelmezésre, hogy az Isten embere teljesen alkalmas, minden jó cselekedetre hiánytalanul felkészített legyen.

1985 előtt a Társulat keresztelkedési fogadalmának 2. kérdése ezt így fejezte ki:

Átadtad magadat Istennek, hogy mostantól az ő akaratát cselekedd, akként, ahogy ő azt feltárja számodra Jézus Krisztuson és a Biblián keresztül a Szent Szellem megvilágosítása által?156 

 

Fentiek egyfajta “parancsláncolatot” érzékeltethetnek, ami valahogy így nézhet ki:

 

Isten

Jézus

Szent Szellem

Biblia

Tanúk

 

De ez is csak egy újabb tévhit, mert a gyakorlatban ez nem így működik. Az 1967. október 1.-i Őrtorony teljesen világossá teszi, hogy Isten nem tár fel senkinek semmit a földön az Őrtorony szervezettől függetlenül.

 

156 1985-ben a Vezető Testület eltávolított minden direkt hivatkozást “Istenre”, “Jézus Krisztusra”, “a Szent Szellemre” és “a Bibliára” ebből a 2. kérdésből és felcserélte őket az Őrtorony szervezettel! Ilyenformán: “Megértetted-e, hogy önátadásod és megkeresztelkedésed Jehova Tanújaként, Isten szellemtől irányított szervezetének tagjaként azonosít téged?” Ez úgy állítja be a dolgokat, ahogyan azok valójában vannak. Ez az eskü a brooklyni emberekkel New Yorkban hozza kapcsolatba őket, semmint az Istennel a mennyben. - Őrtorony, 1985. június 1.

 

Jehova Tanúi úgy gondolják, hogy bibliai hitnézeteiket Istentől kapták Jézus Krisztuson keresztül a Szent Szellem segítségével. Ez azonban ismét csak egy újabb illúzió.

 

A Biblia egy szervezeti könyv és a keresztény gyülekezethez tartozik, mint szervezethez, nem pedig egyénekhez, függetlenül attól, mennyire őszintén hiszik, hogy ők magyarázni tudják a Bibliát. Ebből következően a Biblia nem érthető meg helyesen Jehova látható szervezetének figyelembe vétele nélkül. [Az Őrtorony szervezet] szolgál [Isten] egyetlen látható csatornájaként, amin keresztül a szellemi irányítás egyedüliként érkezhet. Azoknak tehát, akik elismerik Jehova látható teokratikus szervezetét következésképpen el kell ismerniük és el kell fogadniuk, a “hű és bölcs szolgának” e kinevezését, és alá kell rendelniük magukat neki.157

 

A következő szemléltetés bemutatja, miről is van itt szó:

 

Isten

Jézus

Szent Szellem

Biblia

Isten szervezete

 

Jehova Tanúi

 

Ez az illusztráció pontosan mutatja meg, hogy Jehova Tanúi az ő "tanításukat, feddésüket, kiigazításukat" nem közvetlenül a Bibliából kapják. Ezek a dolgok csak azután jutnak el hozzájuk, miután már meg lettek szűrve “Isten szervezete” által.

Mindez megmagyarázza, miért van az, hogy minden alkalommal, amikor a szervezet valamit rosszul ért meg, az összes többi Jehova Tanúja is rosszul érti meg azt.

- Lásd azt a 48 tanítást a 3. fejezetben, amit mind rosszul értettek meg.

 

De ez még mindig nem mutatja a teljes valóságot. Amint azt korábban már elmagyaráztuk, amikor Jehova Tanúi tanításainak forrásáról van szó, az “Isten szervezete” meghatározás azokra a férfiakra utal, akik ezen meghatározás mögé rejtőznek el. És így ezeket a férfiakat kell meglátnunk...

 

157  Őrtorony 1967. október 1.-i szám, 587., 590. oldalak.  Az Őrtorony-szervezet koncepciójának rabja kell legyen valaki, aki olvassa ezeket és semmi hibát nem vesz észre.

 

Noha lehet, hogy nem tudatosítják mit mondanak, valójában ezt mondják: “Az egész Földön senki nem képes jól megérteni a Bibliát, hacsak alá nem rendeli magát az Őrtorony Vezető Testületét alkotó férfiaknak.”

 

A Tanúk csak azután jutnak bibliai tanításokhoz, miután ezeket megszűrte “Isten Szervezete.”

 

1976 előtt

1976 után

Isten

Isten

Jézus

Jézus

Szent Szellem

Szent Szellem

Biblia

Biblia

Az Elnök

A Vezető Testület

 

Jehova Tanúi

Jehova Tanúi

 

Ez így helyesen mutatja meg, hogy Jehova Tanúi “szellemi oktatása” nem valamilyen elvont “Isteni szervezettől” származik, de attól a nagyon kevés férfitól akik az Őrtorony-vallás vezetőségét alkották. Ma éppen az a helyzet, ahogy azt az 1998. március 15.-i Őrtorony helyesen leszögezi:

 

A Tanúk szívesen veszik a Vezető Testülethez tartozó érett testvérektől a Biblián alapuló irányítást és az imádatra vonatkozó vezetést.158

 

Noha saját külön Biblia fordításuk van (Új Világ Fordítás  - a ford.) és arra vannak ösztönözve, hogy azt olvassák, arra nézve nincs szabadságuk, hogy bármit úgy értelmezzenek, hogy különbözzön attól, ahogyan a “Vezető Testületet alkotó érett testvérek” értelmezik azt. Manapság bármely Tanú, aki megpróbálja megkerülni a Vezető Testületet oly módon, hogy a Bibliát saját maga értelmezi kockáztatja azt, hogy kiközösítik hitehagyás miatt.

 

De van még egy végső kiigazítás, amit a fenti ábrán meg kell tenni azért, hogy megfeleljen ezen vallás tényleges nézeteinek. Noha azt helyesen mutatja meg, hogy a Tanúk nem közvetlenül Istentől kapják Jézuson avagy a Szent Szellemen keresztül az ő Biblia értelmezésüket, az ábra azt a hamis benyomást kelti, hogy vallási vezetőik viszont igen. Pedig az nyilvánvaló, hogy egyetlen - a 3. fejezetben megemlített - tanításukat sem Istentől, Jézus Krisztustól, a Szent Szellemtől, avagy a Bibliából merítik. Következésképpen a grafikus bemutatás ezt a tényt is vissza kell tükrözze...

 

158 Azokat a Tanúkat, akik nem veszik szívesen a Vezető Testülettől jövő irányítást és vezetést kiközösítik!

 

A Tanúk a szellemi iránymutatást soha nem közvetlenül a Bibliából merítették. Ezt ők mindig attól a néhány embertől kapták, akik az Őrtorony vallás vezetőségét alkotják.

 

1976 előtt

1976 után

-

-

-

-

-

-

-

-

Az Elnök

A Vezető Testület

 

Jehova Tanúi

Jehova Tanúi

 

VAGY

1976 előtt

1976 után

Az Elnök

A Vezető Testület

Jehova Tanúi

Jehova Tanúi

 

<- A valóság

                                    

Ez a valóság. Ez nyilvánvalóan az a mód, ahogyan mindig is volt, ha a Társulatnak azok a tanításai merülnek fel, amelyek nem voltak igazak. Ez képszerűen is bemutatja, hogy azok a tanítások nem Istentől jöttek Jézus Krisztus, a Szent Szellem, vagy a Biblia által. Ezek a vallási vezetőik “félreértéseiből” származtak. Annak oka, hogy ezek a tanítások nem voltak igazak, nem a Társulat magyarázatában keresendő, vagyis hogy Isten úgy döntött, hogy az igazságot ezekről fokozatosan fedi fel (ahogyan ők értelmezik a Példabeszédek 4:18-at).159 Azok a tanítások egyszerűen azért nem voltak igazak, mivel semmilyen segítséget nem kaptak Istentől, Jézustól, a Szent Szellemtől, vagy a Bibliától—pontosan úgy, ahogy a fenti grafika ábrázolja.

 

De mi van azokkal a tanításaikkal, amelyek valóban “a Biblia igaz tanításai”? Például ők és a Biblia egyaránt azt tanítja, hogy “Jézus az Isten Fia.”160 Vajon ezt az “írásszerinti hitnézetet” Istentől kapták Jézus Krisztus által, a Szent Szellem megvilágosítása segítségével, mivel ők Isten szervezete? Érvek szólnak amellett, hogy a válasz “Nem”.

 

Először is, a Máté 24:45-47-ről szóló értelmezésük alapján semmi okunk sincs azt hinni, hogy az Őrtorony Társulat valaha is Isten szervezete lett volna.161

 

159 Lásd a Példabeszédek 4:18 társulati értelmezését és alkalmazását a 63. oldaltól kezdve.

160 János 20:31

161 Lásd a 3. fejezetet, “48 tanítás amelyet Jézus megvizsgált”.

 

Nem a Példabeszédek 4:18 volt az oka annak, hogy meg kellett változtatniuk a tanításaikat, hanem az, hogy nem kaptak semmilyen segítséget Istentől, Jézustól, a Szent Szellemtől, vagy a Bibliától.

 

Így tehát semmi okunk azt hinni, hogy Isten bármit is kijelentett volna kizárólag nekik. Másodszor, az a tény, hogy időnként ugyanazokat a dolgokat tanítják, mint amit a Biblia tanít, nem bizonyít semmivel sem többet, mint azt, hogy David Koresh és Jim Jones is időnként ugyanazt tanította, mint amit a Biblia tanít.162

 

 

A végső tekintély, amiben Jehova Tanúi hisznek

Illúzió

Valóság

A Biblia

1976 előtt: Az Elnök

1976 után: A Vezető Testület

 

 

KÖVETKEZŐ: A következő fejezet bemutat néhány fontos példát, amelyek megmutatják, hogy bár a Vezető Testület emberei megértik mit jelent őszintének lenni, de nem mindig képesek megmondani az igazságot a szervezet történelméről, mivel az igazság nem illeszkedik ahhoz, amit akarnak (vagy amit szükséges) hinniük. Ez a gyakorlat jobban, mint bármi más képes demonstrálni nyilvánvaló hiányosságukat az “igazság megfelelő szeretetében”, amit Pál apostol említett meg. Hiszen ha szeretnék az igazságot, akkor nem lennének képesek azt tenni, amin oly gyakran kapjuk rajta őket a következő fejezetben.

 

162 Nehéz lett volna a Társulatnak több, mint száz éven át a Biblia mellett lenni és nem érteni meg semmit sem helyesen.

 

Az “Isten szervezetéről” alkotott elképzelésük megakadályozza őket abban, hogy észrevegyék, nem a Biblia a végső tekintély számukra abban, amiben hisznek.

 

Fordította: Tikikus, Columba, JJ

Egy elgondolás rabjai - 10. fejezet

Egy elgondolás rabjai - 12. fejezet

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr406190829

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rea23 2014.05.22. 08:09:40

"Először is, a Máté 24:45-47-ről szóló értelmezésük alapján semmi okunk sincs azt hinni, hogy az Őrtorony Társulat valaha is Isten szervezete lett volna."

Ez érdekes. Én is rákérdeztem erre, hogy hol van az a Bibliában, hogy Jézus megvizsgálta az összes vallást és csak a JT-ket választotta ki Isten szervezetének, mert egyedül ők azok, akik pontosan azt tanítják, ami a Bibliában van.
Erre azt a választ kaptam, hogy ez így nincs benne, de ki lehet következtetni.
Most akkor ha ők azért Isten szervezete, mert ők az egyedüliek, akik nem tesznek hozzá, nem vesznek el a Bibliából, akkor hogyan taníthatják, hogy Isten őket választotta ki, ha ez nincs benne a Bibliában? Akkor pedig mégis csak hozzátesznek és ha hozzátesznek, akkor nem lehetnek Isten szervezete.

rea23 2014.05.22. 08:17:11

"arra nézve nincs szabadságuk, hogy bármit úgy értelmezzenek, hogy különbözzön attól, ahogyan a “Vezető Testületet alkotó érett testvérek” értelmezik azt. "

Ez is egy érdekes történet volt. Kis tudatlanként nagyon érdekelt, hogy mit ír a Biblia a jövőről. A JT hölgy, aki járt hozzám, azt mondta, hogy a Jelenésekben van szó a jövőről, de meg se próbáljam értelmezés nélkül olvasni, mert nem fogom megérteni. Akkor nem is olvastam.
Amióta "szakítottunk", azért is elolvastam és lám, életem első olvasására elég sokat megértettem belőle. De nem azt értelmeztem ki belőle, amit a JT hölgy tanított nekem.
Hát ezért kell a magyarázat, hogy az ő tanaikhoz hozzácsűrjék-csavarják a Bibliát.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.05.23. 07:34:52

Ezt az egész hű és érteles rabszolga dolgot a Tanúk csak azért veszik be, mert Jézus próféciájaként tekintenek rá. Ha a jelek nagyobb részt -14 óta teljesednek, akkor szerintük a rabszolga megjelenését is arra az időre lehet tenni. Ez egy nagyon jó húzás a társulat részéről, már meg is fogják vele az embert és meg van a körkörös érvelés is, amitől nem tud később szabadulni az elme. Nem Isten szervezete ők, csak nagyon jól értenek az emberi agy manipulálásához és a szekta "csináláshoz".
kharapisztisz.blogspot.com/2014/05/mennyire-vagy-befolyasolhato.html

kharapisztisz.blogspot.com/2014/04/a-szektavezerek-hetparancsolata_27.html

rea23 2014.05.23. 08:37:21

@nicku: Hú, nem semmi ez a két írás! És mennyire ráillik a szervezetre is.
Nekem azért nehéz elhinni, hogy ennyire sátániak lennének, hogy tudatosan használják ezeket a módszereket.
De lehet, hogy csak naív vagyok.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.05.23. 09:16:20

@rea23: Nem mondanám, hogy sátániak, egyszerűen csak kihasználják az emberi agy manipulálhatóságát. Habár, olvastam Hitler Mein Kampf-ját, megfordult a fejemben, hogy a Biblia helyett a VT ezt a könyvet napi szinten olvashatja.

ORION 2014.05.23. 10:36:38

Van Jézusnak a saját tanítása !!! Ez biztos már nem tetszett neki.Van az őrtorony tanítás amelyet Jézus megvizsgált és annyira tetszett neki hogy rögvest kinevezte egyetlen igaznak , a többi mind csak sallang!!! Itt a mese vége fuss el véle!!!

leslie07 2014.05.24. 22:20:40

Koszonet az értékes anyag fordításáért!

Roviden a lények, hibás ontoformából csak hibás
termék várható. Nos ez a helyzet az OT szervezet ontoformájának az jehova nevuhoz igen, de az igaz Istent Krisztust megveto
Vezeto Osztály produktumával.

picket9 2014.05.24. 23:18:52

@leslie07:
Szevasz Leslie.
Hát, látod itt tartunk;
látjuk a hibás öntőformát, és még le is írjuk.
Hova tovább?

1Móz: 16,8 "Az Úr angyala " ezt mondta: Honnan jössz, és hová mégy?

Néha meg kell látnunk honnan jövünk és merre tartunk; és ekkor rájövünk hogy most hol is vagyunk.

A legjobbakat.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2014.05.25. 12:46:07

@rea23: @nicku:

Csak azoknak,kell szüntelen erősítgetni és bizonygatni azt,hogy ők az egyedül igaz,egyedül üdvözítő egyház akik nem biblikusak, ha valójában nem is 'élők hanem HALOTTAK!

Ahhoz,hogy bizonyíthassák egyedül üdvözítést adó voltukat,sajátos hitelveiket kell megerősíteni.Ezeket a hitelveiket sokszor,a szövegkörnyezetből kiragadott versekre,versek töredékére,avagy bizonyos igehelyek teljes kihagyásával erősítik.

Az így felállított 'HITRENDSZERERÜK' képezi az egyetlen utat isten országába!
Ezért ha valakit megakarnak téríteni elsősorban ezekre a 'hitelvek'-re kell szó szerint 'kiképezni'!

A vezetők arra vannak kondicionálva,hogy ezeket a 'hitelveket' követeljék meg elsősorban az újaktól!

Ez a hitközösség,mint a tanúk is, ÖNMAGUKRA mutató egyházak!!!

MAGUKAT prédikálják,miközben erősen védelmezniük kell sajátos hitelveiket.

Sajnos mindeközben az igazi EGYETLEN útra nem mutatnak...Jézusra, aki elvezetné az Atyához az embereket.

Jézus Krisztus valójában számukra nem az EVANGÉLIUM MAGA,hanem valami nagy történelmi személy,egy legnagyobb ember,...egy modell akit utánozni lehet (kell).

Mivel nincsen személyles hitük Krisztusban,nem is képesek másokat hozzá vezetni,tudvalévő aki viszont nincs Krisztusban, az soha nem is volt élő,ezért írtam az elején,hogy halottak!

Bármely egyház csak akkor tekinthető 'ÉLŐNEK' ha nem a SAJÁT egyházát,hanem az egyetlen utat Jézus Krisztust mutatja be.
Az egyházáról pedig tud szabadon úgy beszélni, mint 'Krisztus testéről'.

rea23 2014.05.25. 16:00:40

@kingdom: Igen, az egész tanításban rengetegszer találkoztam a kell szóval. Meg kell tanulnom szeretni Jehovát (nem nagyon akart menni), olyannak kell lennünk, mint Jézus, gyülekezetbe kell járni, házról házra kell hírdetni az igét, szoknyában kell járni. Rákényszerítik az emberre a saját hitrendszerüket. A végén még azt is ráhagytam, hogy egyre rosszabb a világ, csak azért, hogy ne erőltessük órákon át a bizonyítását, mert én nem egészen úgy látom. A másik kifejezés meg a nem szabad. Nem szabad sport egyesületbe járni, nem szabad versenyezni, nem szabad tovább tanulni, nem szabad ünnepelni. Nehéz egy ilyen istenséget imádni, aki csak tilt, kötelez meg büntet.
Szinte csak ezek a szigorú szabályok tartják össze ezt az egészet.

ORION 2014.05.26. 15:22:01

@rea23:"""A másik kifejezés meg a nem szabad. Nem szabad sport egyesületbe járni, nem szabad versenyezni, nem szabad tovább tanulni, nem szabad ünnepelni. Nehéz egy ilyen istenséget imádni, aki csak tilt, kötelez meg büntet. """Galátzia levél:3:13 Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ:A törvény is a fán függ!!!--Minket hivőket ezektől mivdentől megszabaditott Krisztus!Nekünk mindent szabad!Bünözni azt nem!!! Az nem használ!!! Jelzem míg valaki nekem nem ugrik!!!

rea23 2014.05.26. 16:36:06

@ORION: ""Galátzia levél:3:13 Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk;"
A JT-kért mindezt hiába tette Krisztus, ha azt hiszik, saját cselekedeteikkel váltják meg magukat.

ORION 2014.05.27. 09:43:48

@rea23: Ha ezt hiszik akkor tévednek!!! Osszuk meg velük az örömhírt.
ÖRÖMHÍR SKÁLA

-100 ----------- 0 ---------- + 100

Az evangélium csodáját ezen a fenti kis skálán egyszerűen lehet ábrázolni. Az egész emberiség a kereszt előtt mínuszba volt. Tartozásunk volt Isten felé. A negatív oldalon állt mindenki. Jézus eljött és eltörölte a tartozásunkat mert igen nagy árat fizetett értünk. Ezáltal minden ember bűne meg van bocsátva legálisan és az emberiség a mínuszról a nullára lett hozva. Mint amikor a bankban már nincs tartozásod akkor ki lettél nullázva. De ettől még nem került rá plusz pénz a számládra. Minden bűn meg van bocsátva de nincs mindenkinek még üdvössége. Miért? Azért mert az örök élet nem található a nullán. Az örök élet KAPCSOLAT az Atyával. Nincs mindenkinek kapcsolata az Atyával de mindenki bűne el lett törölve.

A plusz oldalra hogy a pozitív oldalon álljunk hitre van szükség. A bűn többé nem áll utat Isten és ember között. Ezt tette el az útból Jézus. Így jöttünk mínuszról nullára. Az emberiség új startot kapott. Mindenki egyenlő helyen kezdi. De az Atyával való kapcsolat nem automatikus. A megbocsátás az a talaj ahonnan helyzeti előnybe került minden ember a kereszt miatt és jöhet Istenhez hogy a plusz oldalra kerüljön. A nulla jó hír az emberiségnek. De az igazán jó hír a jó hírben a pozitív oldal. Az Atyával való kapcsolat. Ez az örök élet! A megbocsátás csak az ajtó melyhez Jézus minden embert odahozott. Átlépve ezt új életet találunk. Együtt ülést az Atya jobbján, magas minőségű isteni életet, örökséget, új természetet, Szellem forrást, megdicsőülést, megigazulást.

rea23 2014.05.27. 11:13:58

@ORION: Csodálatos a pozitív oldalon élni! Remélem a JT-k is egyszer belátják ezt. Most ugyanis épphogy a 0-nál tartanak. Az én életem is 180 fokos fordulatot vett, amióta kezdem megérteni, Isten mit szánt nekünk. És úgy érzem, sokkal közelebb kerültem az Atyához, mint a Jehovájukhoz bármikor is.

ORION 2014.05.27. 12:34:55

@rea23: Ugy legyen! Már csak alaphangon is más egy kapcsolat mikor azt mondja az ember hogy mennyei ATYÁM hallgass meg, vagy hallod te jehova figyelj már!!! Egyek vagyunk az Atyával Krisztusban!!! Ez számunkra ilyen egyszerű!!!

Jónás_ 2015.11.21. 00:20:59

Tudna segíteni vki abban, hogy a 11. fej. 158-as lábjegyzet pontosan honnan van idézve? Mert a megadott Őrtorony-ban én nem találtam, 1985. június 1.
Az eredeti nyomtatott wh ír az önátadásról egy cikket, de a fogadalmi kérdések nincsenek benne.
Én 85 előtt keresztelkedtem, és szükséges lenne most bizonyítanom egy helyzetben, hogy változás volt a fogadalmi kérdésekben, de magyar társulati forrást nem találok a változásra. Lehetséges, hogy az angol verzióban benne van?

Jónás_ 2015.11.21. 00:22:42

156. lábjegyzetről van szó. Elöző hsz-ben rosszul írtam.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.11.21. 12:21:26

@Jónás_: Szia! Utánanéztem az angolban, és ott valóban megtalálható ez a szövegrész a 30-31. oldalon, de a magyarban nekem sem sikerült megtalálnom. Érdekes, lehet, hogy pont egy ilyen lényeges részlet nem lett lefordítva akkoriban?

a századik juh 2015.11.21. 12:26:30

@Columba: Egyáltalán nem meglepő. Ha egyszerre olvasod az angol-magyar kiadványokat,érdekes dolgokat vehetsz észre.

Van, hogy az adott bibliaverset, ami az angolban van, NEM IS HASZNÁLJÁK FEL A MAGYARBAN,sőt, volt olyan, hogy az angol kérdés a bibliaversre utalt, ami a magyarban nem is volt, és így a kérdés is más volt.

Egységes tanítás...

Jónás_ 2015.11.21. 18:21:10

@Columba: "...Utánanéztem ..."
Köszönöm a segítséget. Így akkor nem tudok érvelni az "érdeklődőmnek". Nagy kár, mert ez felkeltette az figyelmét. Ha más a fogadalom, akkor elvileg 2 különböző vallásról van szó.

Jónás_ 2015.11.21. 18:34:14

@Columba:
Mi volt a cikk címe amiben benne volt? 31 oldalas magyar képes nyomtatott Őrtorony ennyire eltérne az eredetitől? Esetleg a neten megtalálom a 85-ös kiadványt angol, v. német nyelven, amiben benne van?

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.11.21. 20:01:03

@Jónás_: A cikk címe ez volt: "Subjecting Ourselves to Jehovah by Dedication" vagyis kb. "Hogyan vessük alá magunkat Jehovának odaszánás által".

Annak a résznek az alcíme a cikkben, ahol a keresztelkedési fogadalom található: "Decision Based on Knowledge", vagy "Ismereten alapuló döntés".

Valóban úgy lehet, hogy ez a keresztelkedési fogadalom váltás egyben egy csendes "vallásváltás"-ként is értelmezhető, formailag mindenképpen az lehet szerintem is.

Úgy tudom kb. 1990 előtt meglehetősen eltértek egymástól az angol és magyar folyóiratok a fordítási kapacitások szűkössége miatt. Egy éves, vagy még több csúszás is lehetett az eredeti angol és a magyar megjelenés között a cikkekben, és nem is teljes egész számokat fordítottak le, hanem válogatás volt a cikkekből, ami további keveredést és nehézségeket eredményezhet a kutatásban.

Egészen régi magyar Őrtornyokat ezen az oldalon lehet böngészni, a teljesség igénye nélkül:

ortoronyarchivum.blog.hu/

Itt található egy "Amerikai-Magyar Őrtorony kereszthivatkozási Index" is, amelyből viszonylag jelentős sikerrel leszűrhető, hogy egy adott angol nyelvű cikk mikor és hol jelenhetett meg magyarul is, ha egyáltalán megjelent...

El tudom képzelni, hogy más nyelven is megtalálható ez a keresett cikk, én angolul tudok még utánanézni, a német sajnos sokkal kevésbé megy nekem. :) Ezen felül az angol nyelvű Library CD-k segíthetnek még, én is ott találtam meg. :) De azt is figyelembe kell venni, hogy néha-néha a CD-n lévő anyag nem egyezik meg pontosan a nyomtatásban megjelent szöveggel. Ez néhány különösen kínos idézetnél van csak így...
süti beállítások módosítása