EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Ezt kérdezd a Tanúktól

2013.12.04. 18:38 | Johnny Joker | 47 komment

Az egyetlen kérdés, amely abszolút megválaszolhatatlan azon Jehova Tanúi számára, akik tényleg értik a saját tanításaikat, ez:

Tudsz nekem mutatni akár csak EGY újszövetségi szakaszt, amely azt mutatja be, hogyan kaphat bűnbocsánatot egy olyan személy, aki kívül van az új szövetségen?

Többségünk számára ismerős az egyetlen bizonyító igehely, ami minden szükséges részt összefog egyetlen ügyes tantétellé.

(Minden szentírási hivatkozás az ÚVF-ból származik)

“Vett egy poharat is, és miután hálát adott, odaadta nekik, és ezt mondta: „Igyatok belőle mindnyájan, 28  mert ez jelenti a véremet, »a szövetség vérét«, amely kiontatik sokakért a bűnök megbocsátása végett.” 

Tehát itt azt olvashatjuk, hogy pohár + mindnyájan + a szövetség vérét = a bűnök megbocsátása. A vérszövetség részének kell lenned ahhoz, hogy megkapd a bűnök megbocsátása részt.

És természetesen megerősítésként rendelkezésünkre áll az Ef. 1:7: “Őáltala van a mi váltság általi szabadításunk a vére révén, igen, vétségeink megbocsátása az ő ki nem érdemelt kedvességének gazdagsága szerint.”

Illetve a Héberek 9:22: “vér kiontása nélkül nincsen megbocsátás.”

A bibliai üzenet világos: ha nincs vér, nincs bűnbocsánat. De Jehova Tanúinak valahogyan mégis a fejükbe verték [vallási vezetőik], hogy hozzáférhetnek a vérhez anélkül, hogy a vér szövetségének részesei lennének. 

Egyetlen újszövetségi szakasz sem támasztja alá ezt. Még Jehova Tanúi is elismerik, hogy ez olyan “új világosság”, ami egyre fényesebbé vált az idők során és nem egy első századi tanítás. Ugyanakkor Pál apostol figyelmeztetett, hogy ha egy angyal az égből hirdetne is nektek “jó hírként” valamit azon túl, amit mi jó hírként hirdettünk nektek, “átkozott legyen”. (Gal 1:8) Hogyan tudnák ezt kimagyarázni? 

Visszatérve a fő kérdéshez; általában ráveszem valahogyan a Tanúkat, hogy mutassák be a nagy sokaságot, amely túléli a Nagy Nyomorúságot, annak bizonyítékaként, hogy megmenekülhetünk anélkül is, hogy a vérszövetség részei lennénk. Azonban, ha megvizsgáljuk, a következő írásszöveg ennek éppen az ellenkezőjét írja: 

Jelenések 7:14: Én pedig azonnal ezt mondtam neki: „Te tudod, uram.” Ő pedig így szólt hozzám: „Ezek azok, akik kijönnek a nagy nyomorúságból, és megmosták köntösüket, és megfehérítették a Bárány vérében. 

Tehát itt látjuk a Nagy Sokaságot, akik ugyancsak részesei a vér szövetségének és szintén igazzá lettek nyilvánítva, ahogyan korábban a 144000 zsidó is.

Azt mondom, itt az ideje minden JT számára, hogy szembenézzen ezzel a tátongó űrrel tévelygő teológiájukban, mivel az Új Szövetség elutasításával EGYETLEN csoportnak sem részesei, akik megmentésben fognak részesülni.

- Perry

Forrás: JWN

Fordította: Columba, JJ

 

További kérdések, amelyek gondolkodásra bírhatják a Tanúkat, ITT találhatók

Címkék: erről kérdezd a véneket

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr475675866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.12.04. 18:53:49

Ennek a cikknek nagyon örülök, mivel úgy érzem egészen pontosan rátapint a legfontosabb kérdésre: arra, hogy mitől is keresztény valaki.

Vajon attól vagyunk hívő keresztények, hogy prédikálással kiérdemeljük az örök életet?

Mekkora teljesítmény minősül elégségesnek?

Vagy inkább attól leszünk keresztények, hogy tudjuk: Isten megbocsátotta bűneinket, és így Jézus Krisztusban örök életünk van? Tudjuk-e a hála gyümölcsét teremni?

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.12.04. 19:59:01

"EGYETLEN csoportnak sem részesei, akik megmentésben fognak részesülni."

>>>
Megmondom őszintén érett bennem is már ez a végszó,de annyira nehéz kimondani,mégis valóban ez a borzalmas igazság.

Nagyon komoly cikk! Sőt halálosan az. Szerintem pont ezek azok a gondolatok a bibliából amelyek nagyon jól rámutatnak arra,hogy a vezetőtestület milyen borzalmas halál gyárat tart fent,miközben egy békés újvilág illúziójában tart milliókat.

Szörnyű dolog ez, minden más csak elhalványul ezen szőrnyű bűnük mellett,hiszen pont a keresztény hitet magvát ölik meg ezzel.

Mivel a többséget alapból kizárják teológiájukkal az újszövetségből,ezzel automatikusan kizárják őket az örök életből is,hiszen senki sem élhet örökké aki nem eszi az emberfia testét és nem issza az ő vérét>>>(Jn 6:54)(!) Sőt Krisztus sem lehet benne az adott személyben(56 vers),s ha nem lehet akkor ÉLET sem lehet abban.

Ez mellett még ami a fentiekkel szoros összefüggésben van,egyetlen Jehova Tanúja sem élvezheti a bűneinek IGAZ megbocsájtását sem,akár milyen bírói bizottság is ül össze felette,meg akár milyen imát is mormognak el érte a vénjeik,...ugyanis nem lehetnek szövetségben az Úr Jézussal...és még sorolhatnánk mennyi kárt okoz ez lelkileg is a teológiájuk.

ORION 2013.12.04. 20:34:16

Igen !!! Igy van ez .A JT-k vérszegények !!!Pedig Jézus vére szükséges.Nincs más kiut ,akarom mondani beut a mennybe!!!

Laci7000 2013.12.05. 09:16:31

@kingdom: Na, pont ez a téma az, amit nehéz elfogadtatni olyan volt Jehova Tanúival, akik kiléptek ugyan, de még mindig "testvérüknek" tekintik a Tanúkat. Érzelmi alapon persze lehet bárkit "testvérnek" tekinteni, de például az ebben a cikkben megfogalmazottak és más hasonló igei elvek alapján szinte lehetetlenné válik.

Laci7000 2013.12.05. 09:18:52

@egy rónin: Kedves rónin! Lehet, hogy most "halálosan komoly" voltál, de éppen egy halálosan nagy hülyeségért küzdesz erre a témára vonatkozóan, már megbocsáss..

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.12.05. 15:02:53

@Laci7000:
"Na, pont ez a téma az, amit nehéz elfogadtatni olyan volt Jehova Tanúival, akik kiléptek ugyan, de még mindig "testvérüknek" tekintik a Tanúkat. "
>>>>

Eltellett egy kis idő míg rádöbbentem magam is erre a mondjuk ki >>szőrnyű<< valóságra,...jómagam pont ezért nagyon dühös is vagyok a vezetőtestületre,próbálok enyhítő körülményeket keresni számukra, olykor csak magam miatt,hogy ne emésszen annyira a harag,de sajnos nem nagyon találok.

Ezek az emberek öntelt beképzeltségükben tudatosan a megbánás legapróbb jele nélkül módszeresen rombolnak,és fogságukban tartanak jóhiszemű emberek,családok millióit abban a hamis illúzióban,hogy 'örök életük' van!

A napokban összefutottunk egy volt testvérnővel akivel jóban voltunk egykor,...ugyan abban a kisboltban,...szegény olyan zavarban volt,hogy azt sem tudta hogyan fordítsa a fejét,hogy ne kelljen találkoznia szemtől szemben velünk.
Egy nagyon érdekes dolog történt ekkor,...>Én megsajnáltam őt a helyzet miatt,legszívesebben odamentem volna hozzá és megsimogattam volna a hátát,...láttam rajta a szíve mást diktált mint az értelme,...szíve szerint köszönt volna és beszélgetett volna velünk tudom(!),csak az átkozott VT. elme kontrollja erősebben hatott,pedig nem egy favorit ultra teokratikus testvérnőről van szó,hanem egy egyszerű mamikáról.

Nem mondom,hogy testvéreimnek tekintem őket mert NEM,de sokkal inkább a felebarátaimnak, akiknek szívesen segítenék ha engednék :)

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.12.05. 15:07:18

@egy rónin:

Egy komoly zavar az Úrvacsora körül,a jelenleg is hivatalos JT. tanítás szerint !

Érdemes elolvasni:
kingdome.blog.hu/tags/%C3%9Ar_vacsora

Volt Tanú 2013.12.05. 15:55:36

@egy rónin: Az úrvacsora mindig testvéri keresztény közösségben történik, nem otthon egyedül, pont ez a lényege.

Amúgy honnan derül az ki a Görög Iratokból, hogy vannak olyan keresztény hívők, akik nem tartoznak bele az új szövetségbe?

Niro 2013.12.05. 17:47:36

@egy rónin: Ìgy van, az sokkal inkább különb mikor behazudgálják óraszámot, Bibliával ellentétes dolgokat terjesztenek/tesznek, az sokkal biztosabb a mennyek kapujában:-) Tényleg mi a Bibliai alapja annak hogy nem lehet exJTs cuccokat olvasni neten? Mert megronthatnak? De ha valakinek igaz a hite, akkor bármivel szemben képes kell hogy legyen szembenézni, nem? Vagy JTk csak addig keresztények amíg nem neteznek? Nem valami erős a hitük, pedig annyi agymosó óra elég lenne ahhoz is, hogy a Sátánt szolgálják, vagy épp így is történik?

Laci7000 2013.12.05. 18:26:55

@kingdom: Köszi! Jó kis cikket irtál...

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.12.05. 19:20:09

Tényleg mi a Bibliai alapja annak hogy nem lehet exJTs cuccokat olvasni neten? Mert megronthatnak?
>>>>
Hát konkrétum nincs és nem is lehet mivel nagyon nem volt internet a biblia íróinak korában :)

Csak bemelegítésként néhány alapelv amit felhasználnak a net-től és a hitehagyott oldalaktól való távol-tartásra :)

Jób 13:16 Újvilág fordításban
"Megmentésem is ő lenne,
Mert egyetlen hitehagyott sem jut színe elé."

Hűűűű ez tényleg félelmetes!

Katolikus fordításban ugyan ez a vers>>>
Jób 13:16
"Hisz már ez maga is mentségemre szolgál, mert a bűnös nem mer színe elé lépni."

Példabeszédek 11:9 Újvilág fordításban
"Szájával hoz romlást a >>hitehagyott<< az embertársára, de ismeret által szabadulnak meg az igazságosak."

Ugyan ez Katolikus fordításban
Péld 11:9 "Szájjal rontaná meg embertársát az istentelen, de az igazat megmenti okossága"
------------>
Figyelted milyen rafináltan csempészték bele a "hitehagyott" szavakat,az írásba,hogy stabil hivatkozási alapokat képezhessenek.

Továbbá gyakori még...

Zsoltárok 26:5 ÚV
"Gyűlölöm a gonosztevők gyülekezetét, Nem ülök együtt a gonoszokkal."

1Korintusz 15:33 "Ne vezessenek félre titeket. Rossz társaságok megrontanak hasznos szokásokat."

Bár több is van még...
A helyzet az,hogy ezek olyan alapelvek bár nagyon hasznosak,de amiket sajnos rossz helyen,és nem az apostolok céljának megfelelően használnak fel.

Valójában Jehova Tanúi a hitehagyott (szekta) akik eltértek az évezredekkel ezelőtt lefektetett apostoli tanítástól,...magyarán azzal a kardal hadakoznak ami pontosan az Ő torkuknak szegeződik!!!...Ez ám a bűvész mutatvány nem ?! :)

"Vagy JTk csak addig keresztények amíg nem neteznek?"

A legtöbb fiatal JT. netezik és titokban olyan oldalakat is olvas aminek a vt. nagyon nem örül...Ez ellen nem tudnak mit tenni,ezért is többek között a növekedésük stagnálása a szabad információ áramlás következményeként:)
----------->>
"Sátánt szolgálják, vagy épp így is történik?"

Megsúgom,...nem tudatosan,de sajnálatos módon mégis igen!...Ez az ő nagy bűvész mutatványa!!! /Ez maradjon köztünk :)

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.12.05. 22:11:00

@egy rónin: "Kiegészítem, hogy jobban megértsd"
"És ez a vér, ami a veletek kötött szövetség vére, ami >>>> viszont <<<< minden ember számára"

Kedves rónin: belátod, felismered te hogy mit csinálsz éppen?

Szavakat toldasz a Bibliába a saját szád íze szerint, ezzel pedig jelentősen módosítod az eredeti szöveg jelentését.

Ezt csinálja a Társulat is számtalan helyen, ahogyan azt már valószínűleg te is tudod.

Azt is tudod ugye, hogy ilyen esetben mit mond a Biblia, igaz?

Niro 2013.12.06. 06:00:25

@kingdom: Szerintem JTk pont a gonoszt szolgálják, de olyan ügyesen agymossák őket, hogy azt hiszik, épp csak ők szolgálják az Istent. "az igazat megmenti okossága" Elég ellentétes, hogy elvileg ők a nagy Bibliaokosok, de pont őket nem tudná megmenteni eszük a neten. Tehát a katolikus aki olvashat bármit a kereszténységről, esetek többségében keresztény marad, de ha JT elolvassa ezt a blogot, nagy valószínűséggel nem marad az, még ha 20 évig is tart mire feldolgozza:-) Nagy ötlet JT vezetéstől, hogy azt mondja tilos kritikát olvasni, de ki az aki emögött nem sejt átverést? Szerintem főbb cikkekből kellene nyomtatni és JTk postaládájába dobálni. Jó ötlet?

Laci7000 2013.12.06. 07:58:25

@egy rónin: Mi az, hogy "indoklás nélkül" kritizálok?
Ez a cikk, ami után írogatunk, például eleve maga az is egy nagy indoklás a JT-s Úrvacsora-elmélet ellen. Én is tudok írni a témáról, ha akarod, de ahogy látom, nem nagyon érdekelnek az érvek, csak nyomod ezt a 144000-es butaságot. Jézus miféle 140000-hez beszélt szerinted az utolsó vacsorán?? Maga elé képzelte őket, és úgy beszélt hozzájuk, vagy micsoda? Vagy amikor Pál a korintusbeliekhez ír az 1Kor 11-ben az Úrvacsorával kapcsolatosan mond véleményt, hogy hogyan viszonyuljanak hozzá, akkor a Korinthusi gyülekezet is a 144000-hez tartozott, vagy mi a csuda? Ez a JT-féle "kettéosztás" az Úrvacsorára nézve úgy abszurdum, ahogy van. Megjegyzem: az Úrvacsora maga nem ad üdvösséget, hanem igazából a szövetségre való megemlékezést és annak a szellemben való megerősítését szolgálja azok számára, akik már benn vannak hit által az újszövetségben és az örök élet ajándékának kegyelmében.

Laci7000 2013.12.06. 08:02:54

@egy rónin: az "erkölcs" az mikor volt azonos a teológiával vagy a világnézettel? Értem én, hogy van összefüggés, de az itt idézett mondat után következő az olyan vétkezéssel, bűn elkövetéssel van kapcsolatban, ami nem valami emreileg kitalált vallási szabályrendszerrel való szembenállást jelent, hanem erkölcstelen cselekedeteket jelent. Egy blog hitvita nem erkölcstelen cselekedet.

Laci7000 2013.12.06. 08:04:44

@egy rónin: Ja, bocs, közben látom, hogy te is írtad, hogy nem erre vonatkozik alapvetően, okk...

Niro 2013.12.06. 08:35:19

@egy rónin: És miért utalod magadat rájuk, ha el kell dönteni mi rossz és mi jó?
Még kiderülne nem erkölcstelen feljelenteni a pedofilgyanús tanút?
Még kiderülne nem erkölcstelen az orális szex?
Még kiderülne nincs igaza őrtoronynak?
Még kiderülne hogy a kiközösítés nem épp a szeretet megnyílvánulása?
Még kiderülne ez is csak egy szekta a sok közül?
Még kiderülne, hogy egy ember a szervezetétől függetlenül is gondolkodhat?
Csak eveztek a hajón, amin még a kapitány sem tudja merre mentek.
Azaz ők tudják: ők élnek vígan, ti meg szenvedhettek. Mentek a világvége váró öreg hülyék után, mert nekik már csak ez maradt, de nektek még van választásotok, egy szekta aki több millió embert megnyomorít, vagy Jézus, milliárdok megmentője...

Niro 2013.12.06. 08:37:22

@egy rónin: Mekkora beképzeltség kell, hogy valaki azt gondolja, ő, ők, mások Isten szemében?

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.12.06. 09:12:30

@egy rónin: Kedves rónin! Olyat akarsz a szövegbe belemagyarázni, ami egyszerűen nincs ott, soha nem volt ott, és nem is lesz. Egymáshoz nem tartozó dolgokat házasított össze Rutherford és ennek meg is lett az eredménye. Jehova Tanúinak megszületése (ebben a formában 1935, Russell még 1881) előtt soha senki nem hitt a kétosztályos "keresztény kasztrendszerben", ennek a leghalványabb nyoma sincsen nem csupán az Újszövetségben, hanem bármilyen elképzelhető egyháztörténeti munkában. Ahogy a cikk is írja, ezt még a Társulat is elismeri, hiszen tudják, hogy ők találták ki.

De valójában maguk Jehova Tanúi sem hisznek a saját tanításukban, ugyanis Rutherford eredetileg azt tanította, hogy a felkent keresztények elhívása 1935-el befejeződött, ma viszont már a legtöbb VT tag bőven ez után ***született*** és mégis felkentként kell számon tartaniuk őket. Eljöhet az idő nem is olyan soká, hogy az összes VT tag 1935. utáni születésű lesz... Ez elkerülhetetlen.

jehovatanui.blog.hu/2012/09/25/jehova_tanui_vezeto_testuletenek_bemutatasa

Szerinted meddig lehet még hinni a 144000 felkent históriájában? Vajon van erről nyilvántartás? Mert ha konkrét szám van megadva, akkor azt konkrétan nyilván is kellene tartani ám. Hány üres hely lehet még? Főleg azok után, hogy Rutherford már közölte: itt a vége az egész történetnek?

Laci7000 2013.12.06. 10:27:39

@Columba: Na, tessék, rónin, itt is van egy adag kiegészítő indoklás. Ez megfelel?

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.12.06. 15:14:50

@Niro:

Jól látod.
----------
" Szerintem főbb cikkekből kellene nyomtatni és JTk postaládájába dobálni. Jó ötlet?"
>
Lehet hogy lenne értelme,egy jól megcélzott rövid kis nyomtatvánnyal ébresztgetni őket.Sőt.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.12.06. 15:40:11

@egy rónin: vagy Royroyroy vagy ahogy tetszik :)

"Voltak/vannak/lesznek hitehagyottak? Igen.
Miért próbálod mentegetni őket? Miért akarod átcímkézni? Attól ugyanazt fogja jelenteni. Mindig."
-------------->

Nem mentegetem a hitehagyottakat sőt DE!
Az a probléma,hogy azok akasztják mások nyakába akik eleve már eretnekek hamis tanítók által létrehozott szervezetet működtetnek ... érted-e kik akasztják más nyakába ezt a jelzőt nem látod még ???

Pál pont az olyan jelenségek miatt írta ezeket és hasonló a sorokat mint amilyen JT. szervezete.

A másik pedig a fogalom meghatározása az,hogy mit is takart ez jelző az apostolok szemében???
Igazi hitehagyott az volt aki tudatosan elhagyta az Úr Jézusról szóló tanítást és PONT.!

A szervezet szemében pedig az aki akár egyetlen tanítását is megmeri kérdőjelezni a HBRSZ-nek.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.12.06. 15:45:57

@egy rónin:
Ha még hiszel a 144000 szószerintiségében,...egy lecke: a Jelenések szerint hol fognak lakni???
Megfogsz lepődni.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.12.06. 18:43:11

@egy rónin:

Szóval ha már felmerült a 144.000 kiválasztott>>>

A 144.000 a jelenlegi tanítás szerint az égi új Jeruzsálemben fog lakni,ebben egyetérthetünk.
>>>>>
Jel 21:10 Elvitt engem lélekben egy nagy és magas hegyre, és megmutatta nekem a szent várost, Jeruzsálemet, amely az Istentől, a mennyből szállt alá.
Jel 21:11 Benne volt az Isten dicsősége; ragyogása hasonló volt a legdrágább kőhöz, a kristályfényű jáspishoz,
Jel 21:12 fala nagy és magas volt, tizenkét kapuja, előtte tizenkét angyal, és a kapura nevek írva, Izráel fiai tizenkét törzsének nevei:
Jel 21:13 keletről három kapu, északról három kapu, délről is három kapu, és nyugatról is három kapu.
Jel 21:14 A város falának tizenkét alapköve volt, és azokon a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.
Jel 21:15 Aki velem beszélt, annál volt egy arany mérővessző, hogy megmérje a várost, annak kapuit és falát:
Jel 21:16 a város négyszögben fekszik, és a hossza annyi, mint a szélessége; és megmérte a várost a mérővesszővel: tizenkétezer futam, hossza, szélessége és magassága egyenlő.
Jel 21:17 Megmérte a falát is: száznegyvennégy könyök, ember mértékével, ami az angyalé is.
>>>>>>>>>>>>>

Na már most ha ugye a 144.000 szó szerinti számú személyt jelent ,nyilván az ő örök lakhelyükről szóló feljegyzés is szó szerinti kell,hogy legyen már csak a logikai lánc miatt is.

Még jó ,hogy János erről is adott részletes mérnöki leírást.:)

A méreteket stádiumban adta meg >>1 stádium mértékegysége átváltva mai mérték szerint 185 méter.<<
Ezt ha János szerinti négyzetbe írjuk és felszorozzuk 12000-el érzékelhető,hogy hatalmas lenne a mérete.

Ezt a társulat is sejtette és az egyik könyvükben „AKKOR BETELJESEDIK AZ ISTEN SZENT TITKA” (“Then Is Finished the Mystery of God”)lecsökkentették 600 km-re.

Miért ?...hát mert tök üresnek hatna az a nagy város nem de?
De pusztán ha csak a JT. csökkentett 600 km-rel is számolunk az Új Jeruzsálem nagysága 600x600 km lesz ez összesen 360.000 km²...ízlelgesd és mondogasd egy kicsit ezt a számot...360.000 km² csak nekik!!!

Ez a 144000 számára fenntartott >tér< ahol lakni fognak!

Hasonlítsuk össze ezt egy ország méretével:Hollandia mérete 41 526 km².
Ha ezt a JT. csökkentett méretet vesszük is Hollandia egész területe majdnem 9x beleférne!

Hollandia egy sűrűn lakott hely a városok egymásba érnek,de még így is vannak legelők,szabad területeik.
Szóval ha figyelembe vesszük,hogy az Új Jeruzsálem 8x nagyobb mint Hollandia,és ide csakis a 144.000 felkent juthat be akkor be kell látni,hogy ez nem lenne túl méltányos.
Kérem szépen!
Az Új Jeruzsálem teljesen üresnek hatna...mint egy halálos csendbe burkolt,kihalt város!
És még így is csak a JT. csökkentett mérettel számoltunk.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.12.06. 19:07:17

@Laci7000: @egy rónin:

Arról nem is beszélve,hogy János arról is beszél,hogy kik maradnak kívül a Szent városból akik nem mehetnek be oda -ugyan abban a látomásban.

>>>>>

Jel 22:14 Boldogok, akik megmossák ruhájukat (a Bárány vérében). Hatalmuk lesz az élet fája fölött, és a kapukon mennek be a városba.
Jel 22:15 A kutyák, csalók, erkölcstelenek, gyilkosok, bálványimádók és mindazok, akik a hamisságot szeretik és művelik, kinn maradnak.

Szóval ha más nem megy be oda a 144000 kívül beleértve nagy sokaságot is a hivatalos JT.tanítás szerint(mert nem)akkor vajon a "nagy sokaság"-ot autómatice nemde a paráznák,kutyák és csalók közé sorolják? :)

Laci7000 2013.12.06. 22:14:36

@kingdom: Ez jóó! Látom, te odafigyelsz az Igére RENDESEN.... Példamutató. :)

Jona3 2013.12.07. 10:00:33

@egy rónin:
Sajnos most nem talalalom az eszmefuttatatasodat az igaz felekezetrol, amire mar akartam valaszolni, de remelem, nem gond, ha ide vesem.
Nem ertem, hogy mi alapjan gondolod, hogy JT az egyeduli igaz vallas.
A XIX. sz-ban Isten lenezett, es latta az adventistakat. Ok felekezetekre szakadtak, koztuk a Bibliakutatokra, akiknek az "alapitoja" (azert az idezojel, mert kiderult, hogy megsem o) CTR volt, aki josolgatasokba bocsatkozott, hatalmas adag spiritizmust, pogany elkepzelest vegyitve a tanokba. Szerinted ez tetszett meg Istennek?

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.12.07. 13:30:23

@egy rónin:
Semmi képen nem szeretnék okoskodni ezt illetően,mert azt megtették már oly sokan,beleértve a HBRSZ-t,sok részletről nem vettek,vagy nem akartak tudomást venni,vagy megtoldták valamivel,hogy a saját teológiájukat erősítsék.

Idéznék inkább egy könyvből.
>>Norman Dodman: A szinfalak mögött-Kommentár a Jelenések könyvéről.<<

"A kérdés az, kik az „elpecsételtek“? Kik ezek 144000-en? A vélemények megoszlanak; mi csupán azt a magyarázatot adjuk, amit a legértelmesebbnek látunk e fejezetnek illetve a könyv egészének fényében. Bizonyára egy biztos kulcs adatik számunkra a 7,3-ban, ahol az elpecsételtek „Isten szolgáinak“ vannak nevezve. Találkoztunk már ezzel e kifejezéssel a könyv elején (1,1), és nincs okunk megváltoztatni jelentését az ottanitól.

Jelenthet-e egyebet, mint Isten szolgáinak összességét? Milyen alapon tehetünk bármilyen megszorítást? Ha te Isten szolgája vagy, úgy e fejezet bíztató üzenete rád is vonatkozik.

Bizonyára semmi szükség sincs arra, hogy az úgynevezett „Jehova Tanui“-nak csoportjába tartozz, mielőtt a megpecsételtek sorába foglaltatnál. Ha így kellene érteni, akkor miért közöltetik Jánossal, az ő kétségbeejtő helyzetében, 1800 évvel azelőtt, hogy Jehova Tanuinak egy tagja is létezett volna? Isten soha nem űz ily csúfot szolgáival!

Sokkal bonyolultabb kérdés „az Izráel fiai minden nemzettségének“(7,4-8) azonosítása. Szószerint kell-e ezeket értelmezzük, s a jelenlegi Izráelre kell vonatkoztassuk? S mivel mi mindnyájan, többnyire nem-zsidók vagyunk, így nem vonatkozik ránk?

Azt jelentené ez, hogy pontosan 12000-en lennének minden egyes felsorolt törzsből akik üdvözülnek? Egy sem lesz a Dán törzséből ott? Ez a törzs nincs megemlítve. A tizenkettő közé van Manassé - József egyik fia - sorolva, holott József maga már fenn van a listán. Izráel törzseit a legmegfelelőbb módon akkor értelmezzük, ha Isten népe összességének jelképeként tekintjük: Zsidók és Pogányok egyaránt, amint Jakab 1,1 a Gyülekezetre vonatkoztatja a 12 törzset.

A Gyülekezetnek, mint az „új Izráelnek“ gondolata erősen megalapozott az Új Testamentumban, miként Pál világosan kijelenti Róma 2, 29-ben: „az a zsidó, aki belsőképpen az“. (lásd még Gal 3,29; 6,16; Filippi 3,3; Mát 19,28; Luk 22,30).

Milyen sereg van leírva a 9. verstől kezdődően? Kik ők? Ha a 144000-el kapcsolatos értelmezésünk helyes, akkor e csoport azonos a fejezetben már eddig leírt csoporttal, de más szemszögből nézve. Ők biztosan Isten szolgái, s ha ez igaz, akkor el vannak pecsételve; s ha el vannak pecsételve, úgy ők a „144000“. Isten szempontjából számuk pontosan ismert, - ezt az igazságot jelzi a szimbolikus 144000 szám; de a mi szemszögünkből egy „megszámlálhatatlan sokaság“ minden nemzetből. „Fehér ruhákat“ viselnek, mely azt jelzi, hogy Istentől bűnbocsátatot, kegyelmet nyertek, s kedvesek előtte (És 1.18). Más szavakkal: e nagy sokaság a megváltottak sokasága, és üdvösségük teljességgel Isten ajándéka (7,10)......"

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.12.07. 17:03:54

@egy rónin:

Nem értelek...Nagyon nem.

"Úgy hagytad el a Tanúkat, hogy nem láttál világosan. "
>
Ezt honnan veszed?...Gondolod lehet ennyire balek valaki? Aki hezitál az úgy is bent marad akár névlegesen is...Itt vagy például TE,bár furcsa mód ott nem is kellesz.
>>>

Egyébként a kétely legkisebb szikrája sincs bennem ezt illetően,hogy jól döntöttem akkor.
(Ezt gondolom furcsa hallani)
Ha lett volna akkor inkább bent maradtam volna,...mert amúgy jól elvoltam vagy lettem volna odabent,teokratikus karrier stb.

Az Úr valamiért mégis elszólított onnan,nem egészen értem még miért,és miért akkor amikor,de igen határozottan tette.A döntésem helyességét az idő is igazolta.
Rosszabb lett?..Nem jobb ,sokkal jobb és ha hozzáveszem azt,hogy a megszentelődés útjának legelején járok,magam is megrökönyödök néha milyen gazdagság vár még ránk!...Érted ezt(?), és ennek semmi köze a szervezetnek,meg a hű és nagyon bölcsnek.

Ez ám a talány,...miközben a családunk bennlévő tagjai olyanokat üzengetnek,hogy nem lesz áldás az életünkön ha nem megyünk vissza a szervezetbe???
Ezen már csak nevetni tudok és földbe gyökeredzik a lábam,látva értelmük homályát,és a kelepcét amiben vannak.

Istent megismerni ha ő nem jelenti ki magát valakinek,csak hibavaló ugrabugra,meg ilyen olyan bűvész mutatvány,...nem fog menni akár milyen teokratikus Iskolákat találunk is ki mi emberek!Egy elv rendszernek meglehet nyerni embereket,trükkökkel,de Istennek nem!Persze erről nem beszél a szervezet!...Ez titok még előtted is,...félek hogy az is marad.

Kit tanítsak?...Azt akit ő ad, vagy küld oda nekem.Ez így lenne helyes és nem azokra fecsérelni az időt akiket ez nem illet meg...Magam is csodálkozom azon,hogyan van itt annyi embernek türelme az írásaidat végigolvasni,ennyi türelmet és figyelmet szentelni rád, biztos hogy a szervezeted sem áldozna és áldozott rád ennyit.
Sőt nem is tehetné,...Miért?...Mert ha sok kérdésed lenne hozzájuk,akkor már gyanússá válnál,...kételyeid vannak tantételeket illetően?...Újra és újra?...Akkor van miért félned!..EZ Isten népe és ő oktatja az ő népét!?

Mondod:
"De az igazi kérdésre egyik sem válaszol: Hogy ismertessük meg az emberel Istent?
"
>
Ez az ő munkája, ma még inkább mint egykor, a világ sötétebb mint eddig bármikor,emberek nemzedékek nőnek fel szektákban,hogyan is lennék ÉN mint ember képes kihozni onnan bárkit is, úgy hogy ne sérüljön meg,...nem vagyok én elmeturkász! ...ártok vagy használok neki...?
Ki repül az ég közepén a Jelenésekben?...Egy angyal akinél az örökkévaló evangélium van!...Miért? Miért ő? Mekkora szerepet oszt ebben nekem(künk) Isten?...Nem tudom...De ha valakit ő kiküld valahová azt az a személy biztosan tudja.
Egy biztos,hogy ő ismeri az övéit és a világ megalapítása előtt már ismerte őket, igen-igen még az előtt is ,hogy C.T.Russell pirademológus sz.k.mester lett volna!
Hősök nincsenek,...,de Böjte legalább nem egy gyilkos szervezetnek, hanem Krisztusnak akar megnyerni embereket annak dacára,hogy ő a te szemedben egy rettegett gonosz 'katolikus', és ez nagy különbség ám !

A lényeget sem láthatod még, Isten valódi gyülekezete ,nem egy fizikailag körülírható szervezet,legyen bármi is a neve.Hanem amit az eklézsia szó valójában jelent is,...kihívottak közössége ő látja kik azok, és a megfelelő időben találkoznak is majd egyszer.

Én nem tudom,hogy az Úr kifog-e hozni téged a szervezetből,/névlegesen is és szellemi értelemben is/ azt sem,hogy végül belép-e az életedbe.
De te különleges helyzetbe kerültél,...nagyon nagyon sokat tudhattál meg az érem másik oldaláról,még ha csak a negyedét olvastad is annak amiket írtunk itt neked.

Ne feledd Te már SOHA SOHA sem leszel Igazi Jehova Tanúja,...ahhoz te már valószínűleg túl sokat tudsz,...de hogy Krisztusé leszel-e az már fogósabb kérdés,és én tisztelettel meghajtom fejemet az ő döntése előtt bármi is legyen az.

peterson1977 2013.12.07. 21:23:47

Nem akarok hinni Jehova tanúinak, mert tudom, hogy sok tévtanításuk van. Katolikus vagyok. Sokat olvasom a katolikus lexikont. Pokol, különítélet, utolsó ítélet, lélek stb., nem tudok benne hinni, pedig nagyon szeretnék. JT alaptanításai számomra hihetőbb, de nekik sem szeretnék hinni, mert tudom, hogy piramidológia, prófétálgatások stb. Nehéz ügy...

magyarázó 2013.12.07. 21:30:24

(János 10:16) 16 És más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók; őket is elő kell hoznom, és figyelni fognak a hangomra, és e g y nyáj lesznek e g y pásztorral.

Két csoport: 1. 144000 elhívott, vérrel kötött szövetség részesei meghatározott szám.
(Jelenések 5:9, 10) 9 És új éneket énekelnek: „Méltó vagy rá, hogy elvedd a tekercset, és felnyisd a pecsétjeit, mert levágattál, s véreddel embereket vettél meg az Istennek minden törzsből, nyelvből, népből és nemzetből, 10 és királysággá és papokká tetted őket a mi Istenünknek, és királyokként fognak uralkodni a föld felett.”

(Jelenések 7:4) 4 És hallottam az elpecsételtek számát: száznegyvennégyezer, Izrael fiainak minden törzséből elpecsételve. . .

(Jelenések 14:1) . . .És láttam, és íme, a Bárány ott állt a Sion-hegyen, és vele száznegyvennégyezren, akiknek a homlokukra van írva az ő neve és az ő Atyja neve.

2. Nagy sokaság határozatlan szám :
(Jelenések 7:9) 9 Ezek után láttam, és íme, egy nagy sokaság, melyet senki nem volt képes megszámolni, minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből; és a trón előtt és a Bárány előtt álltak, fehér köntösbe öltözve, és a kezükben pálmaágak voltak.

(Jelenések 7:13-17) . . .Erre a vének egyike így szólt hozzám: „Kik ezek, akik fehér köntösbe vannak öltözve, és honnan jöttek?” 14 Én pedig azonnal ezt mondtam neki: „Te tudod, uram.” Ő pedig így szólt hozzám: „Ezek azok, akik kijönnek a nagy nyomorúságból, és megmosták köntösüket, és megfehérítették a Bárány vérében. 15 Ezért vannak az Isten trónja előtt; és éjjel-nappal szent szolgálatot végeznek neki templomában; és Az, aki a trónon ül, ki fogja terjeszteni sátorát fölöttük. 16 Nem fognak éhezni többé, nem is szomjaznak többé, a nap sem tűz rájuk, sem semmilyen perzselő hőség, 17 mert a Bárány, aki a trón közepén van, terelgetni fogja őket, és elvezeti őket az élet forrásvizeihez. És az Isten letöröl minden könnyet a szemükről.”

17.vers: "elvezeti őket az élet forrásvizeihez.... és letöröl minden könnyet a szemükről" (A szellemi testben feltámadottaknak erre nincs szükségük.)
Mivel elvezeti őket azt jelenti, hogy már megmosták köntösüket a Bárány vérében és megfehérítették, tehát hitet és bűnbánatot gyakoroltak ezért megmentésben részesültek vagyis az örök életben reménykedőknek megbocsátattak a bűneik.

(Héberek 2:9) . . .látjuk viszont Jézust — aki egy kevéssel alacsonyabbá tétetett az angyaloknál —, dicsőséggel és tisztességgel megkoronázva a halál elszenvedéséért, hogy Isten ki nem érdemelt kedvességéből minden emberért megízlelje a halált.

Vérét adja vagyis megváltson minden embert a bűntől és a haláltól.

Nagy sokaság: örök élet ( (János 3:16) 16 Mert az Isten annyira szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy mindaz, aki hitet gyakorol benne, el ne pusztuljon, hanem örök élete legyen. . .

(János 17:3) . . .Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról. . .)

Szövetség tagjai 144000: halhatatlanság ((1Korintusz 15:53) . . .Mert ennek, ami romlandó, romlatlanságot kell felöltenie, és ennek, ami halandó, halhatatlanságot kell felöltenie. )

Hogyan kaphatna valaki halhatatlanságot vagy örök életet, ha nem kapott volna bűnbocsánatot?
Halhatatlanság és örök élet nem ugyanazt jelenti! Más reménység más helyen.

Laci7000 2013.12.07. 21:40:22

@magyarázó: De, a halhatatlanság és az örök élet nagyon is "ugyanazt" jelenti lényegében az újszövetségben. A halhatatlanság viszont nem jelent azonnali fizikai halhatatlanságot, de olyan állapotot jelent, aminek következtében a fizikai halálból is meg lesz a hivő szabaditva végül, teljes mértékben.
Nézzük csak:
--János Evangéliuma:8:51 Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké.----
Ez nagyon komoly igéret, és nyilván nem a fizikai halál biztos, azonnali hatállyal érvényes kikerülésére utalt akkor Jézus, hanem annál komolyabb szintről beszélt. Az emberi szellem/lélek halhattalanná válására utalt, ami aztán kiegészül a test halhatatlanná válásával majd.... Pál arról a befejező lépésről beszél a Korintusi levélben.
Másik: miféle "más reménységről" beszélsz te? Nézzük csak:
---
Efézusi levél:4:4 Egy a test és egy a Lélek, miképpen elhívatástoknak EGY REMÉNYSÉGÉBEN hívattatok el is;---

metanoia 2013.12.07. 21:53:33

@magyarázó:

Nicsak, nicsak...

Örömmel üdvözöllek ismét köreinkben :)

magyarázó 2013.12.07. 22:13:55

Krisztus felkent követői, akik hűségesen szolgálják Istent, és romlandó testben halnak meg, nem pusztán örök élettel bíró szellemteremtményekként fognak feltámadni. Halhatatlanságot kapnak, azaz végtelen életet, mely elpusztíthatatlan.

Az örök élet a földi paradicsomban válik valóra hús-vér testben. Ez a "test" ítéletben is részesül az ezer év végén amikor sokan meghalnak. Valamint erre a "testre" hatással lesznek mindenkor a fizikai törvények. Magyarul a tökéletes testtel és örök élettel jutalmazott embereknek sem lenne jó leugrani pl. egy hegytetőről.

magyarázó 2013.12.07. 22:16:13

@metanoia: Csak felnéztem , hogy mostanában milyen témák érdekelnek benneteket.

Jona3 2013.12.07. 22:30:13

@peterson1977:
A katolikus tanításokhoz képest jobbak, és a Bibliát is jobban ismerik. Megtanítanak érvelni, előadni, jól kommunikálni, meg egy csomó jó oldaluk van, de vigyázni is kell velük. Nem szabad hagyni, hogy átvegye a szívedben a szervezet Isten helyét.

ORION 2013.12.08. 06:22:48

@magyarázó:"""Az örök élet a földi paradicsomban válik valóra hús-vér testben. """ NA ne mond!!!Akkor Pál hazudik??? Kor 15,40Vannak mennyei testek, és vannak földi testek, de más a mennyeiek fényessége, és más a földieké.
1Kor 15,50
Azt pedig állítom, testvéreim, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.

magyarázó 2013.12.08. 06:46:40

@ORION: Igazad van. Jól el tudtad különíteni. Más a mennyeinek dicsösége (fényessége) ,és más a hústest dicsösége tökéletességben.
Isten országa mennyei élet hústest ott nem lehet.
Mennyei elhívás nélküliek földi örök élet tökéletességben. (Ádám, Èva mennyei reménység nélkül)

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.12.08. 09:36:46

@egy rónin:
Szólt hozzád az Úr?...

Nem hallok hangokat hála Istennek:)
De az ember észre veszi tetterős kezét összesem keverheti mással mikor cselekszik, ami túl mutat emberi tényezőkön.

Teokratikus karrier?..

Emberi síkon nézve semmi oka nem lett volna ,hogy kihozzon JT.közül mert semmi extra nincsen bennem,magyarán lettek volna nálam inkább olyanok akik alkalmasabbak lettek volna erre,de ha nem vesz ki onnan még a mai napon is ott darálnám a sok hülyeséget a pulpitusról.Ez az ő kegyelme.

Nem volt értéktelen eldobott 2 évtitized az ott töltött idő,...Isten mindenkit egyénileg hív el és egyénileg készíti el az ő útját.
Valakinek szüksége van arra,hogy bizonyos időt eltöltsön a legsötétebb helyeken is.

Tudod olyan ez egy kicsit amikor,...egyes anyák látva gyermekük lustaságát,és egyéb negatív tulajdonságait felkiáltanak :
-"Mikor visznek már katonának ?!!"

Nem mintha annyira szerették volna,de azért tudták,hogy ráférne egy kis 'képzés' a kölökre.

Jónásnak a nagyhal gyomrában kellett eltöltenie egy kis időt,Mózesnek,Józsefnek Egyiptomban,Dánielnek és társainak Babilonban.

Szerinted ha őket megkérdezhetnéd,...Teljesen haszontalannak mondanák az ott töltött időket?..Nem inkább testvéreik javát szolgálták az ott felhalmozott ismerettel.De ez azért még nem teszi Egyiptomot,Babilont Isten szemében kedvessé,...mindenkivel célja van,...Velem és Veled is!

"Szerinted az lehet jó szolgálat, hogy azok ellen munkálkodsz, akiknél megismerted az igazságot?"

Na neee,miért gondolod ,hogy romlását keresném volt testvéreimnek,...Hogy állanék meg Isten előtt ha annak gyanújával cselekednék,hogy esetleg mégsem látok még tisztán és a hazugságra akarok csábítani másokat? Mert akkor tényleg volna miért félnem.
A helyzet az,hogy az amit igazságnak hisztek,az Sátán legnagyobb hazugság mesterműve,...a tagok minden felől körbezárva,megforgatva...ha ezt valaki megértheti egyszer,nehéz lenne az indulatait megfékezni!

Ezt Te még nem látod,vagy talán még nem, az is lehet,hogy soha sem fogod,....tegnap mondtam már neked, ez nem az én(mi) munkánk.

"Te - ha ebben az állapotban maradsz - leszel az, aki el fog menni olajért (olaj = pontos ismeret)"

Nem kell elmennem olajért,sem azoknak akiket kihozott a szervezetből,...Isten minden jó munkát elvégez az övéi életében.

"Jn 10:28 Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadhatja ki őket a kezemből."
Jn 14:26 A Segítő pedig, a Szent Szellem, akit az Atya küld az én nevemben. Ő MINDENT megtanít majd nektek,...

A helyzet az,hogy vakságodban azt sem látod,hogy a társulat olajos lámpájában soha nem volt egy csepp igazi olaj,...csak víz.

Kinek kell hát majd olajért menni?

Igen átlátom.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.12.08. 09:53:13

@magyarázó:

Hát ha még maradsz egy ideig ezen a blogon,látni fogod nem olyan egyszerű ez,ahogy mondják(mondták).

magyarázó 2013.12.08. 10:40:51

@kingdom: Volt részem már néhány mélyebb beszélgetésben.

ORION 2013.12.09. 08:14:58

@magyarázó: Mennyei elhívás nélküliekre vár az örök kárhozat. ENNYI!!!Nem tudom honnan veszed ezt hogy JT kis csoportja megy a mennybe , nagyobb csoportjuk itt marad a földön (túlélők lesznek) AZ EMBERISÉG TÖBBI RÉSZE MEGY AZ ÖRÖK KÁRHOZATRA.Ez az ördögnek a hazugsága. Istennek más tervei vannak.Én mennyei elhívás részese vagyok!!!EZ TÉNNY!!!Légy te is az! A döntés a te kezedben van .

magyarázó 2013.12.09. 10:01:22

@ORION: Tiszteletben tartom a véleményed kedves Orion.
De úgy érzem több Star Wars filmet néztél mint kellene ezért vágysz az égbe.
Inkább ha ilyen beszélgetésbe folysz hasznosabb lenne ha a BIBLIÁT olvasnád!

ORION 2013.12.10. 20:15:16

@magyarázó:""" De úgy érzem több Star Wars filmet néztél mint kellene ezért vágysz az égbe.""" Jól látod ! Megnéztem a Star Wars filmeket . Itt a világürben jól el kalózolt OBI VAN !!! A mennyek országába viszont már Jézus Krisztus vezetett el !!! Ef 2,5
minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett a Krisztussal együtt - kegyelemből van üdvösségetek! -

Ef 2,6
és vele együtt feltámasztott, és a mennyeiek világába ültetett Krisztus Jézusért,

Ef 2,7
hogy megmutassa az eljövendő korszakokban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. Zsid 12,22
Ti a Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez;
 Zsid 12,23
az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírájához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak lelkeihez;

f i n i t o (törölt) 2013.12.22. 23:33:58

szerintem egy jehova tanúját ez a kérdés nem hat meg igazán, mert nem létezik náluk a bűnbocsánat fogalma

hibáztál: imádkozz + hagyj fel vele, ennyi
süti beállítások módosítása