EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Szalai András - Jehova és a szervezet

2013.04.16. 21:55 | Johnny Joker | 97 komment

Jehova es a szervezet.jpg

Szalai András - Jehova és a szervezet című könyve házhozszállítással most kedvezményes áron megrendelhető a Harmat kiadónál!

Ha hatékonyan szeretnél vitázni Jehova Tanúival, akkor ez a könyv egy elengedhetetlen segédeszköz...

Hátsó borító: A 'Jehova Tanúi' szervezet iratainak ellentmondásait bemutató, meggyőző erejű dokumentumkönyv Tanúknak és kívülállóknak egyaránt. A könyv szerzője kívülálló keresztény valláskutató, aki nemcsak a Társulat kiadványait olvasta végig, hanem sok Tanúval személyesen is megismerkedett, és megszerette őket. Hiteles dokumentációja alapján tárgyilagos hangvétellel, ugyanakkor együttérző szívvel hívja olvasóit valódi együttgondolkodásra. A könyvet az "Apológia Kutatóközpont" adta ki.

Címkék: videók

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr535230398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virago_1000 2013.04.16. 22:31:28

Egy viccesen olcso, es egy parjat ritkitoan kituno konyv, a JT-irol irodott konyvek kozt valoszinuleg a legjobb.

névtelenül 2013.04.16. 22:39:45

Tagadhatatlan, hogy sokan vannak olyanok, akik nálam jobban ismerik a Jehova tanúi tanításait. Bár én is elég jól belemerültem, és ismerem a legtöbb félrefordított Biblia versüket, az évszámosdikat, azok hatásait a hoppon maradtakra, aztán hogy mit gondolnak Krisztusról, a Lélekről, a vérről vagy a karácsonyról, a kereszténységről, a katolikusokról, a keresztségről, a múltbéli tanításbeli csiki-csukikról, meg a többi humbuk, azért mégsem voltam tanú, szóval végső soron első kézből nem kaptam akkora pofont, mint az itteniek zöme.
Volt két ember, akik miatt - vagy magam miatt? - nem hagyott nyugodni az a mérhetetlen igazságtalanság, ami őket mint tanúkat ér, de már nem tartom velük a kapcsolatot. Amikor megértettem, hogy ők nem kívánják hogy felvilágosítsák őket, és nem kívánnak erről beszélni, kellett némi idő, hogy ezt megemésszem.
Emlékszem, hogy a nevezett Szalai könyvet is felajánlottam nekik olvasásra, sőt oda is adtam. Elfogadták, és annyi idő múlva adták vissza, amennyi látszólag elég az elolvasásához. Azt mondták, több ponton is beleolvastak, de az internetről innen-onnan lehúzott rágalmak gyűjteményének titulálták. Nyilván engem nem akartak megsérteni azzal, hogy elmondják, ki sem nyitották. De a válaszukból ez sajnos rögtön kiderült.
A könyv nagyon jó.
Tényleg. Csak ajánlani tudom.
A baj csak az, hogy éppen annak nem, akinek szüksége lenne rá. Mert édes mindegy, hányan olvassák el jól odafigyelve. Ami a nem mindegy, az az, hogy hány tanú olvassa el jól odafigyelve. Erre meg jobb, ha inkább nem válaszolunk.
Szóval ez a könyv, mindamellett hogy tartalmilag hibátlan, megtanított valami másra is: mindenki a legjobb tudása szerint b....a el az életét. Hiába a segíteni akaró önzetlen barát, hiába a remek könyv, hiába anya vagy apa intelme, ha az illető mindezt nem akarja hallani.
Az ilyen emberrel nincs mit kezdeni.
Én legalább is nem tudok mit kezdeni valakivel, aki nem ismeri el hogy beteg, holott olyan súlyos beteg, hogy ha tegnap orvoshoz ment volna, lehet hogy már az is késő lenne.
Ilyen ember a Jehova tanúja. Egyszerűen hajthatatlan. Makacs, és megkeményíti a nyakát, mert ragaszkodik a fogvatartójához, csak hogy a mese-adagját minden héten megkaphassa.
Sajnos most ennél nem tudom kíméletesebbre kihozni a mondandómat.
A gyógyuláshoz legalább annyira szükség van a betegre is. Ha ő nem akarja, édes mindegy mekkora szaktekintélyhez megy el.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.04.16. 22:40:13

@Virago_1000: Körülbelül előállítási költségen megrendelhető, diszkrét házhozszállítással, ráadásul most még kedvezményesebb áron.

Remek könyv, csak ajánlani tudom mindenkinek!

Mielőtt valaki gyanakodna [főleg a fórumos JT], ez nem reklám, nem kért fel rá Andris és senki más sem. Megkaptam az egyik előadását hangfileban, abból csináltam egy videót, és ennek apropóján gondoltam ezt a hasznos könyvet is újból ajánlom minden kedves olvtársnak.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.17. 07:28:05

Ez az a könyv, aminek az elolvasása után már nagyon nehéz tanunak maradni. Aki ezt elolvassa, az onnan minden nap sirva fekszik le, mert rájön, hogy hazugság volt az élete. Én már több személyen, beleértve magamat is, láttam a hatását. Óriási hála érte Andrásnak. Vannak olyan tanúk, akik megkértek, hogy továbbitsan a szerzőnek a hálájukat.

névtelenül 2013.04.17. 08:44:05

@sefatias: De jó, hogy nem úgy jártál mint én. Látod, aki elolvassa, és oda tud figyelni elfogulatlanul, az nem menthetetlen. Örülök az ellenpéldádnak.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.04.17. 08:46:13

@névtelenül:
Rendkívül jól összefoglaltad a lényeget, és jól látod a probléma okát.
Sajnos a legtöbb jószándékú segítő a vallási tantételek oldaláról közelíti meg a kérdést, ami miatt falakba ütközik. Ennek fő oka egyrészt az Őrtorony agymosás, másrészt viszont az, hogy a Tanúk az emberi problémáikat NEM kapcsolják össze a vallásukkal, magyarul azt hiszik, hogy az vagy az ő hibájuk, vagy a 'gonosz világ' nyomása.

Így ha valaki vallási hittételeket akar cáfolni olyanoknál, akik erre nem nyitottak, akkor beindítja az Őrtorony-reflexet, ami a vita és a védekezés. Onnantól kezdve ellenfélnek tekintik és bezárnak minden kaput. Ezért ez egy nagyon kétélű fegyver, óvatosnak kell lenni a Tanúk közötti 'igehirdetéssel'. Pontosan az ellentétes hatása lehet, mint amit akartak eredetileg: hiszen a védekezés beindításával éppen a szekta fogságába lökik az illetőt.

Ez amúgy mindenféle segítségnyújásra igaz, hogy segítségre az szorul, aki ezt kéri, ugyanis akkor van az illető olyan elmeállapotban, hogy szeretné megérteni, hogy hogyan jutott abba a helyzetbe, amibe. A Tanúkat azért sem szabad úgy kezelni, mint akik rossz úton járnak, mert nekik valami miatt erre a tapasztalatra van szükségük, hogy átéljék annak az eszmerendszernek a mélységét és buktatóit, amiben hisznek, és maguktól, belülről fakadóan jussanak el arra, hogy változtatniuk kell a gondolkodásukon. Akkor tudnak csak tenni bármit is a saját érdekükben, és az elnyomóik ellen is. Ez a komplex volt-szektatagoknak nyújtott segítségnyújtás még nem létezik Mo-on, és ebben Szalai András (és vele együtt az Apológia Kutatóközpont) sem tud segíteni, mivel az egész szekta-kérdésnek az emberekre és társadalomra gyakorolt hatásait nem érti.

A más egyházaktól jövő vallási és ideológiai alapon történő szekta-segítéseket azért is tartom hiteltelennek és meddőnek, mert nem veszik figyelembe a saját szerepüket a szekták kialakulásában (hiszen sokan azért lettek pl JT-i, mert ők vagy valamelyik ősük kiábrándult az egyházból, sokszor okkal), és ők ugyanúgy kisajátítják a 'megmentéshez vezető utat' a maguk ideológiai csoportjuk számára, mint a JT-i, csak egy kissé szélesebbre tárják a kapukat. Innentől kezdve a bagoly mondja verébnek esete áll fenn.

Ha megértjük a koncepcióját a segítségnyújtásnak a saját életünkben, akkor tudjuk, hogy mi sem szeretnénk, ha az emberek bele akarnának szólni a döntéseinkbe, vagy ránk akarnák tukmálni a saját nézeteiket. JT-it vallási tévtanításokkal vezették meg, másokat más területen. Mindenkinek joga van tévedni, viselni annak következményeit és ABBÓL levonni a tanulságot. Mégis ki mondja meg, hogy: "nem te abból nem tanulhatsz, csak ebből, amit én mondok neked". Ez nem éppen olyan szellemi erőszak, mint amit maguk a Tanúk is tesznek?

Az ítélkezés nem ránk tartozik. Hogy ki a makacs, meg ki a hajhatatlan, azt majd eldönti valaki más. Jézus azt mondta, hegy egyik szemünk mindig magunkon legyen, ha a másik hibáit véljük felfedezni. A modern pszichológia ezt projektálásnak nevezi, ami arra utal, hogy azt vesszük észre a környezetünkben, ami a mi problémánk is. Viszont Jézus szerint csak a magunk szeméből kell a gerendát eltávolítani. Ennek fényében: ha a keresztény egyházak és prédikátotok nem képesek humánus segítséget nyújtani a szektába rekedteknek (vagy éppen onnan kiszabadultaknak), annak nem csupán a szektások keményfejűsége, hanem az is oka, hogy még ők maguk nem távolították el a szemükből azt a bizonyos gerendát és úgy próbálják a másik szeméből a szálkát kivenni.

Ez azért is veszélyes rájuk nézve, mer maguk bizonyítják, hogy még nem nőttek fel a Jézus példázatában szereplő irgalmas szamaritánus szellemi szintjére, mert nem képesek a másikban az embert meglátni, hanem csak az ideológiai ellenfelet. Az emberek felett meg ítélkeznek.

Az "igaz vallás"-ról, vagy a "mi vagyunk a megmentettek/megtértek"-ről kialakított fekete-fehér gondolkodásmód, nem nyújt segítséget hosszútávon. Amikor egyesek azt hangsúlyozzák, hogy el kell hagyni a szervezetet, mert azt Isten 'elvetette', akkor éppen ugyanazt erősítgetik, mint a JT-i, csak pepitában. Én úgy vagyok ezzel, hogy ezt majd mindenki eldönti, hogy mit akar, hogy hol jó neki és hol akar maradni és hol nem. Mint ahogy azt is, hogy majd Isten kit vagy mit vet el és mikor. Fontosabbnak tartom, hogy inkább kezeljük azokat az élethelyzeteket, melyek ilyen vagy olyan ok miatt keletkeztek az életünkben, mert csak akkor tudunk fellépni HATÁSOSAN azok ellen a nem kívánatos folyamatok (pl: szekták) ellen, melyekről úgy érezzük, hogy a mi dolgunk kezdenünkl valamit velük.

névtelenül 2013.04.17. 09:17:04

@karalabe4: Fú de jó gondolatok. Nem is tudok hozzátenni semmit. Ez igen.

reboot (törölt) 2013.04.17. 09:55:01

@karalabe4: űűűber giga like :)))

nagyon kulturáltan kimondod a frankót!

ezzel jj is küzd/küzdeni fog még rendesen, ha jól sejtem

a külföldi exjt-s csoportosulások mellett is sorba ütik fel a fejüket más vallások képviselői, akik megpróbálják a népet beterelni valamilyen másik keresztény csoportosulásba

olyan is van aki radikális, a szervezetet megújítani kívánó mozgalomba próbálja tömöríteni a népet

van ahol fizetett exit tanácsadók állnak a háttérben segítve a saját megélhetésüket, és a kijutni kívánók felépülését (ezt én nem ítélem el)

van olyan is ahol full liberálisak, nyíltan homoszexuális, vagy épp ateista is a cikkírók között van

attól viszont égnek áll a hajam, amikor más vallások képviselői elkezdik itt agitálni a népet, de sajnos azt nem ismerik fel, hogy ugyanolyan módszerekkel operálnak, mint a jt szekta !!!

így aki rájuk hallgat igazából csak vallást/szervezetet vagy akár elnyomót vált ! és változatlanul hagyja az igazán problémás dolgokat

én titkon remélem, hogy jj rá fog jönni, hogy a liberális vonal az, ami a legnagyobb eredmény tudja elérni, a legszélesebb réteget tudja megszólítani ... persze itt már szóba fog kerülni sokkal keményebben a pénzkérdés ... és hát a pénz beszél a kutya ugat ! akár tetszik akár nem ...

bornagain 2013.04.17. 10:17:03

Felhívás!

Mi értelme itt a kertelésnek? Mondjátok ki nyíltan = ez egy ateista blog és a focélja nem "kiszabadítani" Jehova Tanúit, hanem megkérdojelezni bármilyen Istenhitet!! Teszitek ezt persze "rejtve", de azért akinek nem 40 az IQ-ja, az nem tévesztheti szem elol!! A sok "blabla" ezt nem tudja leplezni. Megvezethettek ideig-óráig ilyen leslie07, Laci7000 stbbi jóindulatú személyeket, de engem soha!
Gúdbáj :)))

bornagain 2013.04.17. 10:19:33

Méghogy a "szabadkomuvesek"...és a "sekina"!
Hahaha...

Nεω 2013.04.17. 11:15:54

@névtelenül:

Az ellenpélda az, aki nem kérte a segítséget. Akik idekeveredtek a blogra teljesen más kategória. Már írtam párszor erről, de most is azt gondolom, hogy ha belül nem zavarja az illetőt semmi a JT vallással, annak tanaival, akkor a tényekkel való szembesítés felesleges lesz (egy ideig biztos, ha csak nem később kezd benne dolgozni valami, sose tudni ám).

Szóval, hidd el, a könyv többeknek segít, mint akiknek nem.

A te két példád inkább az ellenpélda szerintem.

Nεω 2013.04.17. 11:52:28

@karalabe4:

Alapvetően nekem is teszik amiket leírsz, bár nekem azért voltak fenntartásaim. Nem vitázni szeretnék, Isten lássa lelkemet. Csak igyekszem tényszerű maradni, és pártatlan. Sokat filóztam, hogy írjak e neked, mert tudom, hogy azonnal tüzet csiholok, de majd igyekszem én is kulturált és érthető lenni. No meg, ez az én véleményem, tévedhetek, és egyet sem kell velem érteni...

Mivel nincs most időm részletesen reagálni minden mondatodra (ami számomra kérdéses), néhányat kiemelnék.

Először is, amiben egyetértünk:

A segítségnyújtás alapvetően (persze nem kizárólagosan) de olyanoknak kell, kik azt kérik. Azért írom, hogy nem kizárólagosan, mert sokszor a tévedés nem csak a saját életedet teszi tönkre hanem másokét is, akikkel kapcsolatban vagy. Így, noha tévedni valóban jogod van, m,ások életét tönkretenni már nincs.
A blog felvilágosító munkája pedig nem az egyik szektából a másikba való beterelés, hanem az agymosás kompenzálása (akár bent marad valaki, akár kilép a JT szektából). Mert azért van egy-két életveszélyes dolog a JT közt.. hogy más ne említsek, vérkérdés.

Az, hogy valaki most nem kér segítséget, nem jelenti azt, hogy SOSE fog. Ha egy bogár elkezd mászkálni a fejben, akkor az már jó irány. Márpedig bogár nem fog elkezdeni mászkálni, ha senki semmit nem mond nekik. Saját példám bizonyítja, hogy eleinte én is vitatkoztam ezerrel a tanú ellenes érvekkel (volt barátom aki csepegtette azért az infót, de az áttörés is eljött, amikor idetaláltam a blogra, és elolvastam Don Cameron írását.)

A kereszténység szerepéről.

Nos, abban igazad van, hogy egyik szektából semmi értelme átfutni a másikba.

Ugyanakkor azt gondolom, hogy ha valaki (felekezettől függetlenül érti, vagy megérti a kereszténység lényegét) akkor ezt nem is fogja tőled elvárni.
A megmentésre pl semmi hatással nincsen az, hogy mit gondolnak arról egyes keresztény szekták, vagy nem keresztény szekták.

Akiről írtam pár nappal ezelőtt a cikkemben, elmondta hogy volt egy kis keresztény közösségben, és szeretetet tapasztalt. Ugyanakkor azt is mondták neki, hogy mehet bármikor, de ha nem érzi jól magát ott, akkor keressen egy másik közösséget.

Nagyon sok keresztény közösség nem vaskalapos, és nem szélsőséges.
A Szalai Andrással amikor személyesen beszélgettem, ő is azt mondta, hogy oda menjek, ahol jól érzem magam. Sehova nem agitált.

Az ő munkájának a lényege az, hogy rámutasson, a tanú vallás miért nem keresztény alapokon nyugszik, és ebben szerintem kiváló munkát végez.

Eddig bárki hozzáfordult, szeretettel fogadta.

Az, hogy valakinek pszichológiai segítségre van szüksége, egy másik kérdés, mert önmagában attól senki nem lesz pszichikai eset, hogy el kell hagynia egy szektát a hazugságok miatt. Magyarán, ha valakinek orvosi segítségre van szüksége a kilépést követően, nagy valószínűséggel előtte is arra lett volna szüksége.

Az, hogy teológiai dolgokon vitatkozni értelmes dolog e vagy sem:

Nos, igen, szerintem igen. A tanúk teológiai alapon mindenki más fölé emelik magukat, és ezt nem szabad annyiban hagyni sem miattuk, sem azok miatt akikhez elviszik a hamis jó hírüket.

Jelen pillanatban nem vagyok egy keresztény minta, de a megmentésemben továbbra is hiszek, és akik idetévednek a blogra, továbbra sem az ateizmus vagy a materializmus felé fogom őket "irányítani" Jó hülye szó, nem irányítok én senkit, de a véleményem akaratlanul is hatással van vagy lehet másokra.

Szerintem Karalábé sok jó dolgot érintettél, csak erős kikötésekkel tudok azonosulni a mondandóddal.

Remélem nincs harag
Szép napot!

reboot (törölt) 2013.04.17. 12:17:15

@bornagain: még nem az :) bár vannak itt ufóhívők, meg ateisták is :) mondjuk kapnak is az arcukba olykor-olykor

amúgy ez egy piszok nehéz kérdés, hisz az egy dolog, hogy leépíted a jt-s hitrendszert, de mit tudsz adni helyette? most lehet azon vitázni, hogy kell-e egyáltalán helyette valami ... szerintem kell

önmagába az, hogy olvasd tovább a biliát, és fogadd el jézust annak, ami, vagyis valóságos istennek ... hát ez van akinek elég, van akinek meg nem

erre szoktam azt mondani, hogy egy a hitében megrendülő ember nem biztos, hogy megáll a szakadék szélén ... könnyen lehet, hogy magától, vagy mások miatt tovább lép, és elkezdi megkérdőjelezni a bibliát, vagy akár isten létezését is ... én úgy látom ez sajnos minden erőlködés nélkül is könnyen bekövetkezik

nagyon sok függ az egyéntől, hogy a kutatásban, kiábrándulásban milyen mélyre ás

én nem tudom megvetni azt aki pl. ufóhívővé, vagy épp ateistává válik - megjártam már én is a poklok poklát ... független attól, hogy én speciel nem tudok nem hinni istenben ... lövésem nincs miért, de nem tudok, az egy másik kérdés, hogy nem is akarok, pedig bőven lenne rá okom a tapasztalataim, meg intellektuális okokból is

na mindegy, azé ne lépjél le, jj hátradőlt, aszongya, hogy a kommenteket már nem követi annyira :D szóval lehet itt az istenhitet is 'propagálni' :D

nyilván ez mellett állást foglalni jóval nehezebb, mint cáfolni, illetve félő, hogy az ember legjobb érveit mások lenullázzák, aztán nézelődhet ki az ember a fejéből ... ez benne van a pakliban

lehet, hogy mégiscsak az van, hogy nem mindenkié a hit???

vagyis a hitet nem kell összekapcsolni ismerettel, érvekkel a teremtés mellett, vagy épp a biblia ihletettségéről szóló bizonyítékokkal, mert nem abból származik??

eleve kiválasztás van? bizony van aki ebben hisz, mint ahogy te is tudod

egy biztos rázós pálya az, amin ez a blog menetel, aki nem bírja, jobb, ha a maga védelme érdekében hanyagolja

szerintem jobb hívőként élni, még ha sokféle módon akár a hitben 'csonkán' is, mint ateistaként, de ez nyilván szubjektív

na lényeg a lényeg, kár lenne ha lelépnél

üdv.
a 'vagány eretnek'

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.17. 12:32:51

@reboot: "én nem tudom megvetni azt aki pl. ufóhívővé, vagy épp ateistává válik - "

Jól teszed. És miért kéne megvetni? Vajon magának köszönheti, hogy egy ekkora csalódás után évekre meghatározza az életét az egyház elhagyása? Nekem testvérem az ateista, az ufóhívő, a katolikus, és az ezoterikus. De nem azért mert egyetértek vele, hanem azért mert ember. Egy tipusú emberrel van bajom, bármiben is higgyen, Azzal aki szerint hülye az aki nem abban hisz mint ő. Én hálás vagyok az ateizmusnak.. Az ateizmus segített az emberiségnak, mert ha az nincs, akkor lehet, hogy még mindig reggelente az utcára üritenénk az éjjeli edényeinket. A Vallás gusztustalan hatalmát az ateizmus törte meg, és nekik köszönhetjük, hogy az emberiség új utakra merészkedett. És ebből nekem is hasznom származik. Nekem az Istenhívőnek. Hálát adok Istennek az ateizmusért!

reboot (törölt) 2013.04.17. 12:35:58

@sefatias: ámen testvérem :D azt hiszem sokan hátat fordítottunk már a fanatizmusnak emelt oltárról, amire nagy betükkel van rávésve, hogy "ez az egyetlen igazság"

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.17. 13:00:17

@karalabe4: szerintem nagyon reálisan nézed a dolgokat. túlzottan is. valahogy kimarad a szövegből a hit, és a közösség. Isten van Istennek vannak elvárásai. És én ezt úgy mondom, hogy elég liberálisan tekintek sok dologra, ám vamn amiben viszont konzervatívan, ortodox módon ragaszkodom. Ha mindenkit hagynánk, hogy teljesen a sajátr feje után menjen, és az Istenképétsaját maga alakítsa ki, az elferdüléshez, és újabb szektás gondolkodéshoz vezet. Bár szerintem a szektás gondolkodás elkerülhetetlen, legfeljebb a mértéke más.

Nεω 2013.04.17. 13:03:52

@reboot:

"erre szoktam azt mondani, hogy egy a hitében megrendülő ember nem biztos, hogy megáll a szakadék szélén ... könnyen lehet, hogy magától, vagy mások miatt tovább lép, és elkezdi megkérdőjelezni a bibliát, vagy akár isten létezését is ... én úgy látom ez sajnos minden erőlködés nélkül is könnyen bekövetkezik"

Ezzel semmi gond nincsen. Van hogy az embernek el kell veszíteni régi önmagát, teljesen, hogy megtalálhassa az Újat.

Úgy érzem éppen ezért nem erőltet Isten semmit, mert jobban megérti a korlátainkat és a sebeink mélységeit, mint mi magunk.

Remélem nem tévedek ebben...

reboot (törölt) 2013.04.17. 13:07:25

@Τιμόθεος: szerintem nem tévedsz, lehet aki ma nagy hívő, az egy tragédia után istentagadó lesz ... aki meg kiábrándult hitetlen, végül megnyugvást nyer, és őszintén kulcsolja imára a kezét

sajnos ezek a gyökér jt (vt) ezt is jól elcseszik, hogy mindent próbálnak fekete/fehérre festeni - de remélem az isten majd rendbe teszi az elfajzásukat, ha már annyira a nevét ismételgetik

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.17. 13:20:30

@reboot: én az ilyen táblával ("ez az egyetlen igazság") jelölt helyeket ezentúl messzire el fogom kerülni

Nεω 2013.04.17. 14:08:45

@karalabe4:

Kérdezhetek valamit tőled?

"A más egyházaktól jövő vallási és ideológiai alapon történő szekta-segítéseket azért is tartom hiteltelennek és meddőnek, mert nem veszik figyelembe a saját szerepüket a szekták kialakulásában (hiszen sokan azért lettek pl JT-i, mert ők vagy valamelyik ősük kiábrándult az egyházból

--ez itt az én olvasatomban már nem csak szektára vonatkozik, hanem tradicionális keresztény egyházakra pl református, katolikus etc

, sokszor okkal), és ők ugyanúgy kisajátítják a 'megmentéshez vezető utat' a maguk ideológiai csoportjuk számára, mint a JT-i, csak egy kissé szélesebbre tárják a kapukat. Innentől kezdve a bagoly mondja verébnek esete áll fenn"

huhh...

Kérdés:

Ebbe beleérted a Szalai András munkáját is (mert ő, noha nem képvisel (írásaiban legalábbis nem) egyetlen konkrét egyházat sem, de ugyanakkor képviseli az összeset is, még a kis, szélsőséges keresztény szektákat is bizonyos értelemben, ha úgy tetszik, mivel náluk a keresztény alapok nincsenek elrontva, pl Krisztus személye, vagyis a megtérés inkább lehetséges ott mint JT-nél))?

Úgy értem, ő is 'más vallási és ideológiai alapon történő szekta segítséget nyújt, (ha már, "mivel az egész szekta-kérdésnek az emberekre és társadalomra gyakorolt hatásait nem érti)"?

Nem kukacoskodok, csak azon agyaltam, hogy talán másra asszociálok időnként mit amit te esetleg írni szándékoztál.

Toronyőrbácsi 2013.04.17. 17:15:50

Hát még ilyet! Jehova Tanúiról ennyi gusztustalanságot. Ejnye, bejnye :::)))
Nyitva van még a 101-es szoba. Be kell menni, aztán meg ki kell jönni. Csókolom.
www.youtube.com/watch?v=VZW3m3ceVxc
Lehet, hogy a 2084 az 1984-hez képest csak egy apró csúsztatás? Végül is 100 év ide, vagy oda. Lehet, hogy a tanúk is orwellizálódnak?

mortiangie 2013.04.17. 17:37:29

@bornagain: Nos, én nem tudom, hol láttál olyat, hogy a blog megkérdőjelezett bármilyen istenhitet, de te tudod..

Nεω 2013.04.17. 18:03:46

@mortiangie:

rebootnak is akartam írni, de szerintem a barátunk csak ökörködött

legalábbis remélem... azért kérdeztem tőle, amit...

Vicarius 2013.04.17. 18:34:34

@bornagain: Tisztelt embertársam (Testvérem)!
Azt kell mondanom, hogy egyetértek veled!
Én is olvasok itt állandóan, mert vannak gondjaim a gyülekezetben. Tényleg, vannak jó cikkek, vannak építő hozzászólások, amik segítenek nekem is, hogy megértsek sok dolgot, ami érthetetlen nekem.
Azért én is azt figyeltem meg, hogy sokan, akik a Szervezetünkben voltak, hosszú éveket, esetleg évtizedeket szolgáltak ott Jehovának, ma már nem csak a Szervezetben nem hisznek, hanem magában Istenben sem! Egyre többen jelentik ki a hozzászólásaikban, hogy Istenben is kételkednek, közben buzgón hivatkoznak a Biblia szavaira.
Kedves Istenhívő embertársam! Kérlek, hogy ne hagyj itt cserben többeket, akik tényleg szeretik azokat a hozzászólásaid, melyek vidámak, építőek, elgondolkoztatóak!
Én, a magam részéről abban a helyzetben vagyok, hogy szeretem a Szervezetet, de látom azt is, hogy gondok vannak a felső vezetésben!
Nehéz a döntés! Mi van, ha nem ez az egyedüli igaz vallás, aki különleges kegyet élvez Jehovánál? Akkor kik azok?
Ezen az oldalon egyre többen kételkednek Istenben! Ez nem szabadító munka! Ez Isten elvetésére, kételkedésre, felzavarásra való szolgálat! Felzavarni Jehova Tanúit, de nem mutatni jobbat!
Én olvasok sokat ezen a blogon, de csak a személyeskedést, vitákat, egymás semmibe vevését, egymás hitének ócsárolását, egymás személyes gondolatainak cikizését látom, keverve a komoly keresztényinek mondott gondolkodással!
Ez tényleg egy ateista gondolatokkal erősen fűszerezett, Jehova Tanúi ellen szóló, de kiutat nem kínáló csoportosulás!
Számomra az a gond, hogy amit itt olvasok, azoknak nagy része valóban elgondolkodtató!
Én nem szeretném likvidálni az Istenünket az életemből, de ha mellé szeretnék állni, akkor gyorsan lehurrognak, talán azért, mert tényleg nem mindent jól tanultam meg róla.
Sajnos én is kevés igazi Isten hívőt ismertem meg ezen az oldalon. Azt mindenki tele szájjal kiabálja, hogy mi a rossz, de halkan sem suttogják, hogy akkor mi a jó!
Én, jelenleg egy felzaklatott lelki állapotban levő tanú vagyok, aki részben sokat köszönhetek ennek a blognak, más részről kielégítetlen állapotban hagynak, ami idegesít!
Kérlek, hogy ne hagyd itt azokat, akiket segíthetnél tapasztalataiddal és hiteddel! Én nem sokat tudnék itt hozzá tenni, mert amit én tudok, az itt ellenségnek számít. Nem megértés, hanem támadás a bérem, mert egy általam kedvelt Szervezethez tartozom, talán tévedésből.
Én vallásilag ezen a nyelven tudok beszélni, ez az anyanyelvem! Tanulnék más nyelvet is, de ahhoz a tanítóknak érteni kellene az én nyelvem is, nem csak kicsúfolni a más nyelven beszélőt.
Szóval, én nem szeretném, ha nem lennél itt, mert akkor nem lenne teljes a kör!!!!!!!
Tisztelettel: ÉN

névtelenül 2013.04.17. 18:36:05

@Τιμόθεος: " Szóval, hiddel, a könyv többeknek segít, mint akiknek nem. A te két példád inkább az ellenpélda szerintem."

Remélem így van. Jó lenne. Örömmel olvasom ha valakinek éppen ez a könyv segített.

névtelenül 2013.04.17. 18:52:17

@Vicarius: Nincs a tiéd helyett egy másik. Nincs "A vallás". Nincs olyan, amilyet keresel. Nem jól keresel. Maga a kategória nem létezik. Nincs igaz vallás, ne keresd, sem a tiéd, sem az enyém. Nem biblikus gondolat, a Társulattól ered, de mindenki kitalálta már magáról, hogy ő az egyetlen, csak van aki nyíltan hirdeti, van aki burkolva.
Ennél fogva van az, hogy nincs ajánlat a tiéd helyett.
Ha már rezeg a léc, úgyis eljössz onnan. Hogy hová? Talán újra kell kezdened a párbeszédedet Istennel. Más relációk, más érzések. Vetkőzd le a berögzött gondolkodást, nyiss, ismerj meg, kérdezz, olvass, beszélgessetek Istennel.
Egészen jól fogod magad érezni.
Őszinték a szavaid. Ha nem azok lennének, nem is javasoltam volna ezeket. Nem is javasoltam volna semmit. Nem is írtam volna neked.
Az őszinteség mindennek az alapja.
Szerintem jó úton jársz.

svtor 2013.04.17. 19:31:34

@Vicarius: @névtelenül: Korábban pont ezt a könyvet ajánlottam neked, hogy olvasd el egy nem Szervezet szerint gondolkodó ember véleményét is... és aztán gyere vissza a blogra.

Az Őrtorony Szervezetnek nincs köze ahhoz, hogy egy ember hisz-e istenben, hogy üdvözül-e...

Jézus nem véletlenül mondta, hogy ÉN vagyok az igazság és az élet...+ ismerjetek meg engem, mert akkor az Atyát is megismeritek egyben!
Nem tantételekről beszélt, hanem 2 személyről. Akiknek a megismerésére a Szent Szellem vezetésével juthatunk el.

Egy egyszerű képletet szeretnék neked küldeni:

Jézus= út+igazság+élet

Mit állít az Őrtorony?

Őrtorony= én vagyok a bárka (út) + nálam az egyedüli igazság + örök életet, csak az igaz vallás ad

Hasonlítsd össze a kettő képletet, és vond le, amit le kell...

Reménykedem, hogy valami hasonlóra jutsz:
Az Őrtorony, Jézus helyébe teszi magát, amit nem tanít a Biblia.... Ha eljutottál erre a következtetésre, akkor tedd föl magadnak a következő kérdést: Vajon miért tesz mégis ilyet a Szervezet?
Egy hívőnek egyáltalán szükséges földi közvetítő, mikor van nekünk egy sokkal jobb közbenjárónk, maga Jézus Krisztus személye?

Röviden tömören el kell fogadni neked is, és minden Tanúnak (akármennyire nehéz is), hogy igaz vallás, nem volt, nincs, és nem is lesz soha..... Az a csoport, felekezet, amely mégis ezt vallja magáról, az vagy tévelyeg, vagy szándékosan megtéveszt!!!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.04.17. 19:35:45

@bornagain: @Vicarius: Kedves Olvtársak! Ha ezen a véleményen vagytok, mutassatok légyszíves az eddigi kb. 7-800 cikk közül egyet, csak egyet, amely nem fogadná el a Biblia hitelességét, elvenné az istenhitet, ateizmusra buzdítana nyíltan vagy burkoltan. Szóljatok, ha megvan, egy is elég.

Köszönöm!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.04.17. 19:42:38

@Vicarius: Követőket vonzok?

Ha valaki még a fentiek (vagy a blog) elolvasása után is úgy érzi, hogy helytelen vagy rossz, hogy a Bibliáról vagy az Őrtorony tanításairól véleményt alkotok, akkor egy dolog felől nyugodt lehet: soha senki sem vádolhat engem jogosan azzal, hogy “követőket vonzok” magam után, mivel nem rendelkezem olyan hitrendszerrel, amit propagálhatnék és határozottan szembehelyezkedem mindenkivel, aki megpróbálja előírni a saját bizonyítatlan hitnézeteit azok számára, akik elhagyják az Őrtorony szervezetet.

Néhány YouTube videó, amely bírálja az Őrtorony Társulatot, csupán “követőket próbál vonzani” azáltal, hogy a saját alternatív bibliaértelmezését propagálja.

Például sok olyan videó van a YouTube-on, amelyet olyan emberek tettek fel, akik ellenzik az Őrtorony Társulat tanításait és sokszor úgy találhatjuk, hogy ezek közül a videók közül sokat olyanok készítettek, akik szeretnék az Őrtorony doktrínáit a saját bibliaértelmezésükkkel helyettesíteni.

Én megértem ha valaki őszintén úgy érzi, hogy helyesen értelmezi a Bibliát, miért akar esetleg erről másokat is meggyőzni (főként, ha úgy érzi, hogy a Krisztus általi megmentés a tét). Azonban az, ha speciálisan Jehova Tanúit célozzák meg és megpróbálják őket egy káros szektából a saját alternatív hitrendszerükbe belerángatni, akkor az illető pontosan úgy viselkedik, ahogyan az Őrtorony meghatározza és sztereotipizálja a hitehagyottakat, vagyis, hogy “követőket vonzanak” maguk után.

Végezetül, egyikünk sem lehet túl magabiztos egyetlen bibliaértelmezéssel kapcsolatban sem – különösen nem oly módon, hogy azt sugalljuk kizárólag a MIÉNK az egyetlen igazság és csak MI élvezzük Isten irányítását és áldását.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne legyünk keresztények vagy ne tartsuk meg a Bibliának azt a parancsolatát, hogy prédikáljunk és osszuk meg a hitünket másokkal. Hiszen a prédikálás kulcsjelentőségű eleme bármely keresztény hitnek.

Azonban úgy hiszem, hogy a modern keresztényeknek szem előtt kellene tartaniuk azt a tényt, hogy majdnem két évezred eltelt már Krisztus halála óta és 19 évszázad az utolsó apostol halála óta Istennek bármiféle nyilvánvaló és vitathatatlan tette nélkül, amely megcáfolhatatlanul bizonyítaná a szándékát vagy azt, hogy valamely egyén vagy imádati csoport élvezné a támogatását.

Emiatt nem helyénvaló egyetlen keresztény számára sem az, ha dogmatikusan ragaszkodik ahhoz, hogy ÖVÉ az egyedüli igaz, Biblián alapuló hit és hogy az üdvözülés elnyeréséhez mindenkinek az Ő bibliaértelmezését kellene követnie, nem pedig másét.

Nyilvánvalóan más lenne a helyzet akkor, ha Isten drámai módon beleavatkozna a földi dolgokba és megcáfolhatatlanul egyértelművé tenné a szándékát a tömegek előtt – de amíg ez meg nem történik, mindannyian ugyanúgy a relatív bizonytalanság állapotában vagyunk Isten szándékait illetően és nem szabadna olyan hiedelmekhez ragaszkodnunk, amelyek csupán személyes értelmezésen vagy olyan dolgokba vetett hiten alapulnak, amelyeket nem lehet bizonyítani vagy igazolni [pl. 1914, 1935, nemzedék, hbr, stb.].

Emiatt soha senki sem fog ezen a weboldalon arra vonatkozó próbálkozásokat tapasztalni, hogy “követőket vonzanánk” magunk után vagy rá akarnánk beszélni a látogatókat, hogy csatlakozzanak valamiféle alternatív, akár vallásos, akár másfajta hitrendszerhez. Akik megpróbálják ezt megtenni az egyes cikkek alatt található kommentekben, azoknak a kommentjeit el fogjuk távolítani, különösképpen azokat a linkeket, amelyek valamely leplezetlenül vallásos jellegű weboldalra mutatnak.

>>>Mint a himalájai serpák, ez a weboldal sem fogja megmondani senkinek sem, hogy merre menjen vagy miben higgyen. Csupán megpróbál mindenkit biztos vizekre irányítani.<<<

Én azt tekintem feladatomnak, illetve a weboldal feladatának, hogy bizonyítható tényeket tegyek közzé, semmi mást. Ha van egyáltalán valami magasabb szerepem vagy ambícióm, akkor az az, hogy kivezessem az embereket abból, amit most már egy rendkívül káros szektának tartok, éppen úgy, ahogyan a himalájai serpák elvezetik a hegymászókat a veszélyes hegyoldalakról a biztonságba. Hogy mit tesz majd a hegymászó, miután biztonságos helyre érkezett, azt már ő dönti el. Ő és a serpája elválnak egymástól – remélhetőleg jó barátságban. Engem mindössze ennyi érdekel – hogy elvezessem az embereket a tényekhez és (ha lehetséges) segítsek nekik abban, hogy szellemi értelemben megszabaduljanak egy elnyomó szervezettől. Hogy mit tesznek a továbbiakban abban ők döntenek, senki más.

svtor 2013.04.17. 19:46:59

@Vicarius: Még valami! Vannak a Bibliában olyan versek, amelyek megítélnek dolgokat. Te, én, a Szervezet adhat felmentést, hogy ez nem az aminek látszik, meg mégse gondoltam komolyan... gondolom te is ismered ezeket a finom kis emberi csúsztatásokat, hazugságokat....de egyes versek hiszem, hogy azért íródtak le, hogy megítéljék a cselekedeteinket.
Isten, hogyan gondolkodik? Előre megmondta, hogy pl. aki paráználkodik a saját teste ellen vétkezik..., akár tetszik ez, akár nem. Szabadon dönthetsz..., de az ige ítél.
Miért írtam le ezeket?

Mert ezen igék megítélik a Szervezet 130 éves cselekedeteit is..., akár tetszik ez egy Tanúnak akár nem! Nem a Szervezet dönt, hogy mi essen és milyen súllyal ítélet alá, hanem a Biblia.

Ó-szövetség:
Az a próféta, aki olyat mer mondani a nevemben, amit nem parancsoltam neki, és aki más istenek nevében szól, az a próféta HALJON MEG!
Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog, azt az igét nem az Úr mondta. Elbizakodottságból mondta azt a próféta, NE FÉLJ TŐLE. V. Mózes 18:20-22

Láthatod, hogy a Szervezet vezetőit az ószövetségben már rég megkövezték volna...jobb esetben, nevetnek rajta..., szerencséje van az Őrtoronynak, hogy a kegyelem korszakában élünk, mert így a bűneiből még megtérhet...

Ha továbbra is felmentést adsz a Szervezetnek a hamis prófétai mivoltáról, hát legyen...de az ige ítél, és nem te vagy mi... Sajnálom!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.04.17. 20:17:53

@Τιμόθεος:

"Nem kukacoskodok, csak azon agyaltam, hogy talán másra asszociálok időnként mit amit te esetleg írni szándékoztál."

Igen, valószínüleg ez a helyzet.
De én csak azért vagyok felelős, amit írok, amit te értesz, azért nem.

Vicarius 2013.04.17. 20:30:24

@Johnny Joker: Időt kérek! Gondolkodnom kell!
Azért testvérem, te nyíltan kijelentetted, hogy nem hiszel Istenben, nem egyszer! Te vagy a blog üzemeltetője, aki menteni akarja a tanúkat, de így!!!
Tök értelmes figura vagy, de nem szabadott volna nyilvánosságra hoznod a saját véleményed! Egy jó sport riporter, aki egy fontos foci mérkőzést közvetít, nem adhatja ki a saját érzéseit, amivel befolyásolhatja a nézőket!
Te agnosztikusnak jelentetted ki magad, ami nem baj, de nem buzdító! Reklámozom a terméket, de közben bevallom, hogy az nem igazán jó, én teljesen mást használok.
Nem kritizálom a munkád, mert az nem lenne korrekt! Sőt! Értékelem, a munkád és a többiekét is!!! Bár nem értelek, hogy ha te megszabadultál a káros dolgoktól, mikért nem éled életed, miért görcsölsz a téma mellett???!!! Fiatal vagy. Élj a mának, ha úgy sem hiszel Istenben és hagyd a Tanúkat a maga hite szerint!!! Neked tök mindegy, ki miben hisz. Foglald el magad a fiatalságod által felkínált lehetőségeiddel, mert az hamar elmúlik!
Tisztellek azért, hogy komolyan veszed a célod, de hidd el, szélmalom harcot folytatsz. Az igazi tanúk nem fognak fel semmi "hamis" érvet!
Minden érv, csupán hitehagyott támadásnak tűnik, ami csak megerősíti a tagokat abban, hogy lesznek antikrisztusi félrevezető tanítások, amit meg se hallgassunk!!!
Én hiányolom a jobb felkínálását, nem elég a "ROSSZ" fikázása! Mutassátok meg, hogy ha ez a rossz, akkor merre van a jó!!!!!!
Addig nem komoly a dolog. Kritizálni könnyű, várom az igazságot! Én is könnyen verem a csúfot mindenbe, ez a könnyű oldal.
Ami engem érdekelne, ha ez nem jó, amit élek, hiszek, akkor hol van a biztonság???!!
Bocsánatot kérek, hogy bele rondítottam a témába, de most ezt éreztem jónak.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.04.17. 21:02:14

@Vicarius: Barátom, az agnosztikus nem tagadja Isten létezését! Jelenleg tesztelem a különböző gondolkodásmódokat és eszmerendszereket. Még fiatal vagyok. Szeretném megvárni a jézusi kort, mielőtt leteszem a voksom valami mellett. Lehet, hogy istenhívő leszek, lehet, hogy nem. Életem első 17 évében születésemtől fogva gyülekezetbe jártam és a tanú gondolkodást "modelleztem", muszáj volt. Nem jött be. A jelenlegi ismereteim alapján agnosztikus vagyok. De nem hirdetem ezt senkinek és nem győzködök erről a világképről senkit... lehet, hogy még változom. Még fiatal vagyok. Gyűjtöm az ismereteket. Csak azt "tanítom" az embereknek, amiben már biztos vagyok.

Írod, hogy fiatal vagyok és éljek a mának. Ez megvan, van párom vannak barátaim, programjaink, boldog családom.

Hogy miért görcsölök a téma mellett?

Azért, hogy másoknak ne kelljen annyit szenvedniük és azokat a veszteségeket, elpazarolt éveket megtapasztalniuk, amit itt sokunknak kellett.

Egyszerűen fogalmazva: Mert én ilyen jófej vagyok.

Pénzt nem kapok érte, a hobbim meg ez. Ennyi.

reboot (törölt) 2013.04.17. 21:14:27

@Vicarius: Én bírom jjt azért, mert ki meri teríteni a lapjait, na nem mindet, de azé néhanapján megmondja a frankót, azt, hogy mit is gondol dolgokról.

Az a gond, hogy itt a blogon tök más az élet, mint amihez te hozzá szoktál jtnál, igy ha valami nem rapid és tök egyszerű, akkor az zavaró, ha jól sejtem. Pedig megvan ám annak is a szépsége, hogy az ember keresi Isten vezetését, és szépen lassan jobban megérti a bibliát, mint valaha is értette jt között. És ez az ami az Istentől van :) nem a szervezeti dedó.

Hova menj? Hát én megmondom neked. Golgota gyülekezet, Phil Metzger tiszteletes előadásai! Én ezen éltem már akkor is, amikor javában oktattalak titeket a nyári kongresszusokon! A neten több évre visszamenően megtalálod az előadásait. Lepadlózol, amikor rájössz, miket nem tudsz a bibliából, mert náluk tényleg a biblia a szent szó! De járj utána te magad.

Aztán ott van Billy Graham. Tömegek tértek meg a szolgalatának köszönhetően. Ha a vt-t Isten tamogatja, akkor őt minimum 3 isten, és úgy szedi fecnikre jt-t, mint foxi a lábtörlőt, és ad is helyette tudást bőven ...

Amúgy ott van minden az orrod előtt csak még nem látsz, de majd a Isten tesz róla, ha azt akarja.

Sok siker, áldást.

Nεω 2013.04.17. 21:24:14

@karalabe4:

A kérdésemre azért válaszolhattál volna. Nekem nagyon kettős jelentése volt annak, amit írtál, több ponton is, de szeretném megérteni, hogy mit is akartál vele mondani. A kérdésemet fentebb látod, ha mégis felelnél.

Üdv

reboot (törölt) 2013.04.17. 21:32:16

@Vicarius: Walter Martint se hagyd ki a sorból. Van mit tanúlni tőle.

bornagain 2013.04.17. 21:40:03

@Vicarius: @Johnny Joker:
Barátaim ! Most nagyon fáradt vagyok. A részletek nem ide tartoznak...
Vicarius, koszi! Jól fogalmazol, ugyesen.
Vicarius-ként néha picit kodosek a dolgok, dehát a csodaszarvas es egykor így kiáltott: " Köd elöttem, köd utánam..." :D Tisztellek! (Respect)
Johnny: Nem az agnoszticizmusod a foproblémám!
A "reboot"-é sem... Hanem a blog megtéveszto mivolta! A tiéd, persze - 100% jogod van azt posztolni, amit csak akarsz...nem vitatom!
Azonban - Franz bácsival meg a bibliaidézgetéssel való hókusz-pókuszkodás lehet hogy egy ideig "elszemfényveszti" szegény megingott hitu Jehova Tanúit, egy ido után azonban átlátnak rajta!
Akkor kár a halandzsa az "illuminátik"ról meg "sekiná"rol...
Azt én nem állítom, hogy te kovetoket akarsz szerezni - inkább egy ugyes uzleti húzással 1 proszperáló blogot! :)
Az Ortorony tévtanításait nem védem, egyetlen vallási szervezetet itt soha nem propagáltam, azonban meggyozodésem nem engedi, hogy pártfogolója legyek olyasminek, ami az embereket eltávolítja Istentol . és ezt nem valami szervezet kényszeríti rám terrorral, hanem lelkiismeretem szava!
Soha senki itt nem átkoztam - nem is fogok - csak bizony, jó lenne pár személynek leszállni a magas lóról, mert nem ok.......*gyártják* a spanyolviaszt! :)))

reboot (törölt) 2013.04.17. 21:46:49

@Vicarius: de amúgy a szalai andrisnak is fent van a neten kb 40 előadása a legkülönfélébb témákban, nagyon sokat lehet tőle is tanúlni, nem központi téma nála a tanúk szétszedése, pl a teremtési beszámolókban levő ellentmondásokra is van jó ismeretanyaga, szerintem nem sokat tudsz még pl. a genézisről mint műfajról, ha ezt megérted, akkor nem lesz szükséged a jts féle difúz fényeől szóló marhaságra magyarázatként, ami amúgy lazán cáfolható, szóval lépj ki a jts árnyékodból, meg fogsz lepődni, hogy más keresztény tanítóktól miket meg lehet tanúlni !! A vt tényleg dedó, és ezt nem bántásból írom. A valós és elérhető tudást elzárják előled ...

svtor 2013.04.17. 21:47:07

@Vicarius: "Mutassátok meg, hogy ha ez a rossz, akkor merre van a jó!!!!!!"

Neked kell felfognod, hogy mi a rossz, és neked kell rátalálnod arra, hogy mi a jó!

Ezzel a gondolkodással megint nem jutsz előrébb, mástól várod a jót, hogy ő mutassa meg....

Nεω 2013.04.17. 21:53:09

@Vicarius:

Kedves Vicarius!

Kedves és őszinte gondolataid engem is válaszra késztettek.

I. Ateizmusról

1). A mai ateizmus körül zajló téma nekem sem jött be annyira.
2). Egyébként meg nem igaz, hogy a bloglók többsége ateista. Ping-Pong katolikus, és hisz Istenben. Én keresztény vagyok, és hiszek benne, akkor is, ha most kicsit hisztizek. Metanoia hisz Istenben. Reboot hisz Istenben, Sefatias hisz Istenben, Névtelenül ugyancsak. Folytassam? Minek?
3). Az, hogy az ateizmus is egy érthető reakció arra, amikor valaki kiszakad egy agymosó szektából, megint nem kellene hogy képzavart okozzon neked. Egy őszinte ember, aki hitt Istenben, és szerette, nem tartom valószínűnek, hogy egy életre ateista marad, még egy csalódás vagy tragédia után sem. Lehet, hogy neki 10 év, vagy 20 év kell, mire tékozló fiúként, vagy sebzett gyermekként újra képes lesz keresni az Apját.
Úgy vélem, ami a blogon kimondásra kerül az csupán annyi, hogy ne ítéljünk, mert a szerepek ki lettek osztva, és az ítélkezés nem a mi kezünkben van. Sem apostolok sem Jézusok nem vagyunk.

II. Mit ad a blog, ha valakinek "segít" abban, hogy kilépjen a szektából?

Nos, ez egy jó kérdés, és én magam is sokat gondolkodtam rajta annak idején.

1). Azt, hogy mi a blog célja, nem győzöm hangsúlyozni.
2). Talán az meg etikus nem lenne a részemről, ha azzal jönnék, hogy na de kérem, a tanúk mit művelnek?
Kiszaggatják az embert a családi köréből, a barátai közül, hogy az "igazságba" menjenek. Mit kapnak helyette? Azt, hogy ha egyszer ki akarnak szabadulni, ezt meg sem tehetik úgy, hogy ne fizetnének komoly árat érte.
Nézd!
Mint írtam korábban, a cél alapvetően NEM az, hogy valaki kilépjen!
Lépjen, ha úgy érzi, hogy ezt kell tennie.
A cél, hogy agymosástól mentesen tudjon dönteni fontos kérdésekben (pl vér, kiközösítettekkel való bánásmód, etc, kvázi amikkel másoknak ÁRTHATSZ, vagy tönkreteheted ne adj ég elveheted az életüket!!)

Ehhez viszont információ kell.

Ha ez a blog nincs, akkor én még most is JT vagyok, valószínűleg. jobb lenne e nekem? Nem hiszem. Teljes életet élek így, és jobb a hazugságok és illúziók nélkül.

3). Amire a leginkább irányult a kérdésed:

Ha nem a JT az igaz vallás, akkor hova menjen az ember? Nem adunk helyette semmit.

Nézd! A zsidó népen megnézheted, hogy működik amikor Isten előírja a népének, hogy mit tehet és mit nem. A törvényre való tekintettel, azt hiszik, hogy kiérdemelhetnek bármit is.
Ugyaez van a JT vallásban, csak ott nem a Mózesi törvény, hanem a rabbinikus VT törvény van életben.

Ugyanakkor emlékeztetnem kell téged arra, hogy Krisztus eljövetelével a szellemi gyermekkor véget ért. A törvény Krisztushoz vezető NEVELŐ volt.

De a nevelőre nincs szükség attól fogva, ha a gyermek felnőtt korú lesz. Ugyanez a helyzet egy kereszténnyel.
Nincs szükséged arra, hogy őrtornyos módon dipendens legyél egy emberi törvénygyűjteménytől, amit ha elvesznek tőled még akár Istenhitedet is elveszíted. Ez a tény is mutatja, hogy a rendszer, amit a JT vallás képvisel, ROSSZ!
Ja, hogy a felnőtt kornak vannak rossz oldalai is? Hát igen... mindent szabad, de nem minden használ...

Fel kellene fognod:

SENKI!! nem fog helyetted felelősséget vállalni semmilyen tettedért.
Az evangélium pedig egyszerű, nem kell misztifikálni. A megmentés jó híre, a Krisztusról szóló jó hír. Hiszed, hogy Krisztus érted is meghalt? Ha igen, akkor a Biblia szerint, nem szerintem, meg vannak bocsátva a bűneid. Ne élj vissza ezzel, ha rám hallgatsz, de attól még így van.

A szektákból való kilépés következményei stb, szerintem amúgy is túl van misztifikálva.

Egy értelmes ember, aki képes, és kész meghozni azt a döntést, hogy kilép, véleményem szerint ahhoz is elég értelmes lesz, hogy idővel felismerje a merre továbbokat.

A kommenteket pedig úgy olvasd mint szubjektív véleményeket. Ha konkrétumokat akarsz, akkor a nem Új Világ fordítású Bibliát fogod olvsani, és csodálkozva tapasztalhatod majd a Lélek munkáját.

Én személyesen már megtapasztaltam, akkor is, ha időnként ezt elfeledem, vagy rugdalózok az ösztöke ellen...

Két dolgot utálok nagyon:

- amikor valaki fanatikus, és azt hiszi, hogy nála van az abszolút igazság
- és azt, amikor valakit ELÍTÉLNEK.
Nem korrekt vitáról beszélek, hanem a másik feletti ítélkezésről. Legyen az ateista, vagy bármi.

Talán így érthetőbb a gondolatkör.

Buzdítalak, hogy olvass tovább, és értékeld a keresztényi szabadságodat, valamint ne vágyj vissza a gyerekkorba, ahol ugyan elő van minden írva (ugyanakkor ki is vagy szolgáltatva a NEVELŐ szülők szeszélyeinek, és folymatos HIBÁS döntéseinek ((VT)) , némi könnyebbséget biztosítva, ugyanakkor nincs lehetőséged igazán kiteljesedni, és megélni az Atya fiúi kapcsolatot. Amid van, amit most kaptál (nem tőlünk) szerintem Istentől, vagy az élettől, a keresztényi!! szabadságod, azzal élni kell és lehet is.

De mivel Isten felnőtt kort és szabadságot ad ma az embereknek, ez nagyobb felelősség, és nehezebb út is egyben.

Üdvözlet

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.04.17. 21:53:18

@bornagain: Megkértelek, hogy mutass egyetlen egy bejegyzést a több százból, amely elfordítaná az embereket Istentől nyíltan vagy burkoltan.

Amikor "bibliát idézgetek" akkor egy eszmerendszeren belül érvelek. Miért gond az, ha nem értek egyet ezzel az eszmerendszerrel teljesen? Képes vagyok tökéletesen lemodellezni, 17 évig kellett csinálnom. Csak így tudok segíteni, csak így tudom megszólítani Jehova Tanúit, úgy hogy az ő fejükkel gondolkodom... miért gond ez? Másként nem megy!

Az illuminati meg a shekina az egy rétegtéma, engem hidegen hagy, de abban az eszmerendszerben is tudok jól érvelni, ha lemodellezem.

Mutass egy cikket a több százból, amely elfordítaná az embereket Istentől.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.04.17. 21:54:40

@Vicarius: Írod: "Mutassátok meg, hogy ha ez a rossz, akkor merre van a jó!!!!!!"

Amíg ezt a kérdést másoknak felteszed, addig nem vagy szellemileg érett. Egy szellemileg is felnőttkorú ember nem tesz fel ilyen kérdést senkinek.

Nεω 2013.04.17. 21:56:45

@bornagain:

Igazad van! Teljesen. Jók a pofonok, én is magamra vettem kicsit amúgy. Persze hiszek Istenben, és szeretném is őt szolgálni, de néha nehéz, és néha bedurcizok. Ugyanakkor teljesen aláírom amit mondasz.

Épp ma írtam valahol, hogy tiszta baromság, azt állítani, hogy egyházak kampányolnak a blog előtt. Aki ezt teszi, az maga sem érti a kereszténység lényegét.

Kérve kérlek:

Ne menj el a blogról! Most már komolyan vettelek...

reboot (törölt) 2013.04.17. 22:02:42

@bornagain: hali, többféleképpen érthető amit írtál rólam, nem akarok totózni, leírnád mire gondolsz pontosan, szívesen venném, még ha kritika is, egészséges értelemben bírom és igenylem is a kritikát.

Nεω 2013.04.17. 22:05:37

@reboot:

Rád is fér, te nagyképű klaviatúramatyi!

Na félre a tréfát, olyan tükörbe tényleg bele kell nézni ami tiszta képet mutat...

Én is így tettem, és látom, hogy neked is a helyén van a szíved. A JT farizeusok (VT, aki azt állítja, hogy Istentelen szemetek vagyunk) meg elmehetnek a sunyiba

bornagain 2013.04.17. 22:17:07

@Τιμόθεος: @Johnny Joker:
Koszi, Timó! Lehet, hogy nehézkesen fogalmazok, de én igenis híve vagyok annak: járja meg mindenki a maga útját, vizsgáljon meg mindent!
Ha beteg vagyok, nem a szomszéd gyógyszereit nyeldesem le, hanem elvárom, hogy az orvos állapítsa meg az én diagnózisomat! :)
Johnny: Nem vezetek statisztikát a blogodról...nem is állítom, hogy a posztolt "fő" cikkekben lett volna ez túlhangsúlyozva, de volt...párszor! Azonban nem akarok itt úgy feltunni, mint bizonyos valaki, aki végeláthatatlan "karaktereivel" fújta a magáét" - normális emberként 1 dolgot tehetek: ha valami nem tetszik, nem olvasom! (odaulok Gandhiként a rokkához...:DDD)

reboot (törölt) 2013.04.17. 22:17:41

@bornagain: amúgy meg ha el is mész, gyere vissza más nicknéven :)

na jó, azt írtad fáradt vagy, jó pihenést brother

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.04.17. 22:20:15

@bornagain: Kedves bornagain! Régóta itt vagy a blogon, már majdnem veterán. Engem nagyon de nagyon érdekelne, hogy melyek azok a cikkek, amelyekben "de volt...párszor!" ilyesmi hangsúlyozva. Nem sűrűn kérek tőled valamit, de most azt kérném, mutasd meg, hogy melyek ezek a cikkek, hogy törölhessem, vagy javíthassam azokat! Szépen kérlek mutasd meg, linkeld be ezeket!

Köszönöm!

bornagain 2013.04.17. 22:21:59

@reboot:
Hát ne értsd "tobbféleképpen", te "gonosz démon" ( :DDD ).
Rólad csak annyi volt: "nem az agnoszticizmus a problémám - a rebooté sem..." ennyi! :P
Kulonben is, te nem vagy itt "fekete" !
Esetleg ha befeketítenélek!!! Hehe...

bornagain 2013.04.17. 22:24:24

Johnny, ha majd futja az idom, megnézem.
Reboot - más nicknéven? Olvasni lehet nick nélkul is!!! :)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.04.17. 22:26:02

@bornagain: Köszönöm szépen, érdeklődéssel várom!

Nεω 2013.04.17. 22:26:11

@bornagain:

Ne beszélj rébuszokban kolléga. Ha valakivel gond van, mondd meg kérlek ki az, és hogy mi a gond vele.

Csak abból tanulunk.

reboot (törölt) 2013.04.17. 22:30:44

@bornagain: de lehettem volna fekete :) csak én ilyen kis beképzelt vagyok, hogy nem köllött :D

[nem ám, más oka volt]

nem tudsz befeketíteni, mert a lelkem olyan sötét, hogy már csak fehéríteni lehet :P

bornagain 2013.04.17. 22:31:32

@Τιμόθεος:
Timó, nem rébuszok - csak azt gagyogom, hogy mindenkinek a saját útját kell megjárni, (a saját cipojében...) Nem volt ez senkire "célozva" konkrétan.

Nεω 2013.04.17. 22:33:50

@bornagain:

Szerintem nem specifikáltad sem a problémát igazán, sem a problémás "fekete hátterű magas lovon ülő" lovast.

Pedig nem feltétlen az lenne a megoldás, hogy szeded a sátorfádat és elmész. Sőt, továbbra is azt mondom, hogy ne tedd! (Az pl hogy nincs vagy van fekete háttér... semmit nem jelent, hidd el). Ha valakit zavar az enyém, levetetem.

Szóval csak úgy lelécelni...
Ezt megtehetném én is, Johnny is... bárki. Önkéntesek vagyunk a hozzászólásainkkal, a cikkeinkkel, fordításunkkal, stb stb.
Ha gond van,
Inkább segítsünk egymásnak.

Megmondom őszintén, nem teljesen értem a problémádat sem, és annak fő okait.

pl:

Ha beteg vagyok, nem a szomszéd gyógyszereit nyeldesem le, hanem elvárom, hogy az orvos állapítsa meg az én diagnózisomat! :)

Gőzöm sincs mire célzol ezzel.

reboot (törölt) 2013.04.17. 22:35:49

@bornagain: ugye hogy depeche mode - walking in my shoes!

pedig azt a klippet majdnem betíltották, ki is hagytak belőle egy jelenetet ...

bornagain 2013.04.17. 22:37:04

@Τιμόθεος:
Most már rohognom kell!!!
Valóban azt képzelted, hogy a "magas lovon ulés" speciell neked van címezve? Ugyan már...
És a fekete háttered? Vicc volt rebootnak - ha ilyesmi zavarna,engemet, akkor valóban dilibogyókra lennék érett !!! :)

Nεω 2013.04.17. 22:38:34

@bornagain:

Ezzel egyetértek. Ezt írom állandóan én is. Apuci meg remélhetőleg nem hagy el, és azt sem engedi, hogy mi elhagyjuk őt... mint hülye gyerekek...

bornagain 2013.04.17. 22:42:52

@Τιμόθεος:
Mindenkinek joga van azt csinálni az életével, amit akar. Nekem, neked, másnak...
Ha bemegyek egy bevásárlókozpontba, azt teszek a kocsimba, amit csak akarok! Csak egyet nem szabad felednem: a kasszában számolnak és...fizetnem kell. Másképp nem juthatok ki... :)

Nεω 2013.04.17. 22:44:22

@bornagain:

Nem gondoltam, hogy rám célzol, semmire nem gondoltam... nem mertem gondolni semmire:-)

Na, de ha nevetsz, akkor jó kedved van.

Mivel, amint látod a jogos, őszinte és valóban építő kritika elől még maga a blog tulajdonosa sem zárkózik el (és szerintem a legtöbbünk sem), biztos lehetsz abban (szerintem) hogy a csapattal alapvetően semmi baj nincs.

Úgyhogy csak maradj szépen itt a blogon a hátsódon:-)

bornagain 2013.04.17. 22:54:23

Hát jó éjt mindenkinek: keresoknek és találóknak, zorgetoknek és...ajtónyitóknak! :D

reboot (törölt) 2013.04.17. 22:59:20

@bornagain: lefejelem a falat ... és az agnosztikusokkal, az ufóhívőkkel meg az ateistákkal MI LESZ???

Nekik nem jár a jó éjszakát !?!?!

Jajj te újászületett :)

Na szép álmokat :)

picket9 2013.04.17. 23:06:26

Nekem is tetszett a könyv,sokkoló volt elsőre, meg a fenti videó is tanulságos.

Ez a "born" rejtély elgondolkoztatott, de passz.
Majd elmondja, ha szeretné.

Oswald Spengler 2013.04.18. 16:37:34

vk.com/video-52211045_165467528?hd=-1&t=17m53s

Szerintem ez is sokkoló......
De ők legalább hiszik(?) Krisztus Istenségét.

Oswald Spengler 2013.04.18. 16:52:02

közben találtam még egy kis humor bon-bont :-)
Ezek az emberek nem tartoznak inkább az Ördöghöz mint bármilyen Istenhez ? :
vk.com/video-52211045_165467439?hd=-1&t=5m19s
vk.com/video-52211045_165467490?hd=-1&t=

Mert arról beszélünk, hogy JT-nál valami nem ok.
Ez tiszta.
De azt ne mondjátok nekem,hogy ezek az ún. pünkösdista mozgalmak a Teremtő Istent imádják.

Vicarius 2013.04.18. 16:53:31

@reboot: Üdvözöllek kongresszusi oktatóm!
Végre már jött valakitől konkrét ajánlat, hogy merre érdemes nézelődni!
Nekem már lassan húsz évem benne van a Szervezetben, ezért nem vagyok abban a helyzetben, hogy a nulláról indulva egyesével neki kezdjek ismerkedni a vallásokkal, ezért egy kis telefonos segítség jól jön
Egyébként meg, ha valaki bent marad, de az új ismerete szerint éli az életét, az tök jó megoldás! Nem bántják, mert csendben marad, ritkázza a gyülekeztbe járást, tétlen lesz, amit megszoknak és a hitét nem vehetik el tőle!
Utána keresek a javaslataidnak, remélem nem angolul van, mert az nem megy.
Tisztelettel: Egy keresgélő tanú

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.04.18. 17:57:01

András mondta nekem, hogy lesznek jobb minőségben előadásai feltöltve, úgyhogy ezt leszedtem addig. Sajna nem egyeztettem vele.

reboot (törölt) 2013.04.18. 18:11:07

@Oswald Spengler: óh, egy kis kevésbé burkolt cigány ellenesség :D

reboot (törölt) 2013.04.18. 18:14:52

@Vicarius: mind angol, de metzger tiszteletes előadásait tolmács fordítja, küldök át neked linket, ott nézelődhetsz, meg van jó kis app-juk ios-re is (gondolom androidra is van), na majd még beszélünk

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.18. 18:53:06

@Vicarius: Üdv Tesa!

Tudom hogy nem egyszerű a helyzet, De hidd el, hogy nincs veszve még semmi. Van bőven időd. A Tanús "most vagy soha" nézetet tedd félre egy kicsit. Isten türelmes. Olvass! Olvass! Olvass! Nem kell mindent elfogadni, de olvass! Van annyi eszed, hogy megértsd Isten merre akar irányítani, ha meg valahol nem találod az irányt, akkor hagyd, hogy a Szent Szellem vezessen. Légy türelmes magadhoz! Isten is az.

Jeremiás 31: 33,34: „Hanem ilyen lesz az a szövetség, amelyet Izráel házával fogok kötni, ha eljön az ideje - így szól az Úr -: Törvényemet a belsejükbe helyezem, szívükbe írom be. Én Istenük leszek, ők pedig népem lesznek. Akkor nem tanítja többé egyik ember a másikat, ember az embertársát arra, hogy ismerje meg az Urat, mert mindenki ismerni fog engem, kicsinyek és nagyok - így szól az Úr -, mert megbocsátom bűneiket, és nem gondolok többé vétkeikre.

János 14:26 : „A Pártfogó pedig, a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek.

1János 2:27: „És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az, és nem hazugság, és amiként megtanított titeket, úgy maradjatok Őbenne

1 Ján. 2:20 : „Mert néktek kenetetek van a Szenttől, és minden tudtok.”

Tehát nem a Brooklyni vezetők segítenek megérteni a szentírást, hanem a Szent Szellem

sefatias.blog.hu/2013/01/08/emberi_vs_isteni_tanitas

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.18. 19:04:07

@Oswald Spengler: Tudod bátya két választásunk van. Vagy ledémonizáljuk a vallásokat, vagy pedig azt mondjuk, hogy Jézus juhai mindenhol hallják az ő szavát. Nem egyszerű döntés. De itt van például Svtor, aki hitgyülis. Úgy jár kel itt a blogon, mint egy démonos? Vagy gondolj azokra a testvérekre akit szeretsz, akik jó barátaid a gyülekezetben. Szerinted démonosok? Vagy gondolj akárkire, aki vallásos az ismeretségedben. Ők démonosok? Én nem hiszem. Mindenhol van jó hal, meg rossz hal, és majd az angyalok kiválogatják, és mindenhol van búza és konkoly. De majd az angyalok szétválogatják. Nem hiszem, hogy a mi dolgunk másokról itéletet hozni. a mi dolgunk a saját gerendánk, nem a másik szálkája

reboot (törölt) 2013.04.18. 19:41:52

@sefatias: A svtor is hitgyülis?? Tuti??

bornagain 2013.04.18. 20:00:35

@sefatias: @reboot:
Tudtommal punkosdi a svtor, nem hitgyulis (ha jól emlékszem...)
reboot - rád nem lehet nem reagálni, hehe... :)
Én mindent kiderítek - s te úgy jársz mint József a Potifárné kezében! :DDD

Vicarius 2013.04.18. 20:18:29

@sefatias: Olvasok, olvasok és olvasok!
Zűrzavar a köbön. A Biblia magában ezerféleképpen értelmezhető! Magam is azt értem belőle, amilyen napon olvasom, de próbálkozok.
Köszönöm az emberi hangnemet irányomba, nem ehhez vagyok szokva, de az utóbbi, nekem szánt kommentek tetszenek, nem lekezelőek, törödőek!
Ez jó! Ez szimpatikus!
A svtor nem hiszem, hogy pünkösdista, az durva lenne számomra, mivel teljesen jó fazonnak tartom!
A hit gyülisek kezdenek csalódást okozni nekem, kellemes csalódást. A Laci, meg a svtor, ha oda tartoznak és ez van náluk, akkor nem olyan gáz a hites. Nekem rossz infóim vannak, persze csak hallomásból a hit gyülekezetesekről, de ha ezek a fiúk ott vannak és ezt tanítják nekik, akkor érdekes.
Testvérem! Olvaslak téged is, de egyenlőre nehéz a döntés!!!
Most mennem kell, mert otthon is képben kell lennem, az "átkos" szervezetben!
Tisztelettel: Jehova Tanúi

reboot (törölt) 2013.04.18. 20:38:34

@bornagain: segíííítéééég ... pedofilllll...... jajajajajjajajjajaj :P

Ja, nem vagyok fiatalkorú ...

Figyi, odaadom én a felső ruhám magamtól is, tudod ezt tanította a mester!

De ha hosszúcombú szőke nő vagy, még fizetek is!

:DDD

Na erre varjá gombot komám :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.18. 20:45:42

@Vicarius: a nehéz döntést nem kell elkapkodni. Ez az egész csak most rossz, és tűnik nehéznek. Amúgy meg utólag majd meglátod, hogy nem az. Lényeg a türelem!!! Légy türelmes magadhoz!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.04.18. 21:51:08

@Vicarius: Szia! Biztosan tudod, hogy éppen fordítjuk Raymond Franz egykori Vezető Testületi tag könyvét, melynek címe Lelkiismereti válság. Egy részletet idéznék neked belőle:

"Az éjszaka René átjött a szobánkba, miután részt vett egy a Társulat által véneknek szervezett szemináriumon. Migvitattuk a benyomásait, amelyek alapvetően kedvezőek voltak. A beszélgetés egy pontján azonban azt mondta: "Úgy tűnik, mintha szinte a számokat imádnánk. Néha azt kívánom, hogy bárcsak teljesen megszüntethetnénk a jelentéseket." A jelentések alatt a rendszerre utalt, amelyben minden Tanúnak havi munkajelentéseket kell leadnia, felsorolva, hogy milyen "tanúskodó" munkát végzett el, beleértve a ráfordított órák számát, az elterjesztett irodalmat és így tovább. [21]

lábjegyzet: [21] Ezeknek a jelentéseknek tulajdonított fontosság tagadhatatlan. Minden Tanú jelent a gyülekezetnek, minden gyülekezet jelent az országa fiókhivatalának, minden fiókhivatal egy részletes havi jelentést küld a nemzetközi főhivatalba, a központba, ahol ezeket a havi jelentéseket összesítik, az átlagokat kiszámolják és a százalékos növekedést feljegyzik. Ugyanolyan lelkes érdeklődéssel tanulmányozzák ezeket, mint ahogyan egy nagy vállalat tanulmányozná a termelési jelentéseit és üzleti növekedését; bármilyen ingadozás vagy csökkenő tendencia a jelentést leadó Tanúk számában, a leadott óraszámokban vagy az elterjesztett irodalomban, aggodalmat váltott ki. A fiókhivatalok képviselői számára igen kellemetlen, ha az országuk havi jelentése nem mutat növekedést vagy ami még rosszabb, csökkenést mutat.

Eszembe jutott néhány pont az előző kerületkongresszuson elhangzott programból, amelynek "hit és munkálkodás" volt a témája, ahol erről, illetve az apostol Rómaiakhoz írt levelében olvasható ezzel kapcsolatos állításairól beszélgettünk. Ahogy láttam, az apostol tanítása elsősorban az emberek hitben való felépülésére buzdított; amikor ez megtörtént, azt követte a munkálkodás - a valódi hit produktív és aktív, ugyanúgy, ahogyan a valódi szeretet is. Valaki folyamatosan rákényszeríthet embereket bizonyos munkára és ők talán ezt a nyomás következtében el is végzik. De hol van a bizonyíték arra, hogy ezt a munkát a hit és szeretet mozdította elő? És ha nem ez a motiváció, akkor mennyire tetszene ez egyáltalán Istennek?

Nyilvánvalónak tűnt, hogy a hit cselekedeteinek spontán kell jönniük, nem rendszerezve vagy egy bizonyos formának megfelelve, mint ahogyan a szeretet cselekedetei is spontán módon történnek meg, nem puszta megfelelési kényszerből néhány beütemezett és mások által programozott tevékenységnek. A szabályszerű elrendezések kiválóak, azonban céljuknak az egyszerűségnek kellene lennie, nem a kifinomult kényszer eszközének, amelyet bűntudat keltésre használnak mindenkinél, aki 'nem illik a sorba'. Az emberek minél jobban próbálják felügyelni a keresztény társaik életét és tevékenységeit, valójában annál jobban elnyomják a hit és szeretet lehetőségeit a motivációra és irányításra. Azt elismerem, hogy sokkal nehezebb és keményebb munka felépíteni az emberek hitét és elismerését a Szentíráson keresztül, mint egyszerű "buzdító előadásokat" tartani vagy bűntudatot kelteni az emberekben, de abból, amit az apostol írt, ez a nehezebb út tűnt nekem az egyetlen Szentírás szerint helyes és bölcs útnak.

Oswald Spengler 2013.04.18. 22:28:39

@reboot: "óh, egy kis kevésbé burkolt cigány ellenesség :D "
Akkor egy kis USA-beli móka:

indavideo.hu/video/Jezustol_volt_orgazmusa_a_nonek

reboot (törölt) 2013.04.18. 22:45:56

@Oswald Spengler: nem rossz :)

azé meghallgatnék egy teológiai vitát arról, hogy ez most a szent szellem, a démonok, vagy a transzba esés, vagy csak vmi felfokozott állapot volt

esetleg színlelt orgazmus?

te mire szavazol?

Oswald Spengler 2013.04.18. 23:38:56

@reboot: Hát így lassan lefekvés előtt röviden, az összes Általad említettnek valamiféle furcsa egyvelegére tippelnék.

Véleményem szerint normális, istenfélő ember ilyet nem csinál. Sőt, az evangéliumi beszámolókban inkább a démonoktól megszállt emberek viselkedtek így.
Szóval, mindegy,hogy gipsyket vagy hiteseket linkeltem be,véleményem szerint ezeknek az embereknek a Teremtőhöz annyi
közük van hozzá, mint kálomista embernek a szűz Máriához.

bornagain 2013.04.18. 23:44:21

@Oswald Spengler: @reboot:
Az a pasi - ha jól látom - Todd Bentley, egy bukott karizmatikus szédíto (újabban azt hiszem "bunbánatot gyakorolt" és kegyelmet kapott :D

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.04.19. 04:36:48

@reboot: Erről nem kell teológiai vita. Ide elég a józan ész. Néha az is segít

ORION 2013.04.19. 09:05:44

Adjon Isten erőt egészséget mindenkinek ! És ismét a HIT gyülekezet .FEL FEL TI RABJAI A FÖLDNEK, FEL FEL TE ÉHES PROLETÁR!!!!!!! SZÉP PRODUKCIÓ. NAGY SHOOWWWWW EZ KELL A NÉPNEK CIRKUSZ.

reboot (törölt) 2013.04.19. 09:27:29

@Oswald Spengler: ja, nagy a kavarodás a lelki ajándékok megnyilvánulása tekintetében is :/

reboot (törölt) 2013.04.19. 21:17:01

@Vicarius: www.golgota.tv/?occasion=0&series=0&presenter=3&page_id=991

itt meghallgathatod phil metzger előadásait

ha javasolhatom újszövetségi résszel kezdj, és azon se lepődj meg, ha ószövetségi résznél használja a jehova nevet

illetve amire felhívnám a figyelmed, vedd észre, mennyire más a lelkülete nem csak a tanításnak, hanem annak is ahogy a gyülekezet vezetője a testvéreihez viszonyul

a jobboldali sávon LEGÁLISAN !! elérhető szalai andrás sok előadása tematikusan ! na ott is találsz jó pár dolgot, amitől kikerekedik majd a szemed

remélem tudtam ezzel segíteni

nem érezd úgy, hogy kötelező, hogy tetsszen neked ... nekem sokat segítettek, de ebből nem következik semmi :)

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.04.20. 14:33:16

Hű miről maradtam le... :)

Nagyon jó alapos könyv,kötelező olvasmány !!!

Minden Jehova Tanúinál megkeresztelkedni vágyónak....mondjuk még a 124 kérdés végig izzadása előtt,..szépen kiszínezve világítós filccel mint az ŰR-tornyot, ...lapról lapra átvenni,aztán jöhet a 124 kérdés....:)

Kár,hogy én csak az ébredésem utáni hónapokban találkoztam a könyvel,de azért sok mindenben megerősített amit addigra megtudhattam a szervezet viselt dolgairól.

Nεω 2014.03.29. 15:57:03

Ha valaki szeretné elolvasni, de nem akarja/tudja megvásárolni, annak szívesen elküldöm az egész könyvet emailben.

Aranyosi 2014.03.29. 17:09:51

@Τιμόθεος: légy szíves küld el számomra. Köszönöm

Nεω 2014.03.29. 17:12:08

@Aranyosi:

Email címet kaphatok?

Nεω 2014.03.29. 17:13:29

Vagy ha üzensz nekem a blogon keresztül, akkor onnantól már tudni fogom (ha nem szeretnéd közkinccsé tenni)

Nεω 2014.03.29. 17:24:44

@Aranyosi: Elküldtem a könyvet. Egy perc és megkapod.
süti beállítások módosítása