EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Jehova Tanúi szerint: "az orális és az anális szex természetellenes"

2013.02.06. 10:55 | Johnny Joker | 160 komment

mouth-closed2.jpg

„…tanuljátok meg a szabályt: „Ne menjetek túl azokon, amik írva vannak”, … Mert ki tesz téged mástól különbözővé?... „ - 1 Korintusz 4:6,7

Ha valaki úgy gondolja /én igen/, hogy őszintén meg szeretné vizsgálni, nem csak azt „amiben hiszünk, hanem azt is, hogy az a vallás szervezet mit tanít, akivel kapcsolatban vagyunk.” akkor jól teszi.

Ha végig kísérjük az Őrtorony Társulat eddigi történelmét, akkor komoly kérdések fogalmazódnak meg az egyénben /bennem is/. Nem lehet minden részletre kitérni, pedig bőséges anyag áll rendelkezésre. Én azokra szeretnék összpontosítani, ami az emberi sorsokat nagy mértékbe befolyásolták. Eszembe jut a védőoltások megítélése. Szinte fanatikus tiltás eredményeként, sokszor eszembe jutnak azok az anyák, akiknek a gyermekeik meghaltak, vagy egész életükben viselték, egy hamis minden alapot nélkülöző döntés eredményét. Az az anya, aki a temetőbe megy gyermeke sírjához, és találkozik a hittestvérének gyermekével, aki már megkapta a védőoltást, amit már későbbiekben engedtek - szerintem a helyzet magáért beszél. A hemofiliások kezelésének és a vér tiltásának szabályozása, ahogy a szervezet kialakította álláspontját, egyszerűen embertelen. Azok az emberek, akik minden alapot nélkülöző ok miatt börtönt viseltek el, feláldozva fiatalságukat, semmi szeretetet, együttérzést nem kaptak, nem foglalkoztak velük. Családi életben - ami Jehova szemében nagyon fontos - is megtalálható a szervezet családromboló, mindent átható tevékenysége.

Az Őrtorony Társulat elszakítja a párokat egymástól, gyermekeiket a szüleiktől. Beleavatkozik a házaspárok legintimebb kapcsolataiba is. Minden bibliai alapot nélkülöz állásfoglalásuk az intim együttlét megítélésében. Talán Jehova feledékeny, hogy nem adott útmutatást e téren, vagy a szervezet gondolja, hogy átveszi a szerepét, és Istent játszik? Nagyon sok tantételbeli változtatás történt, amit korábban megrendíthetetlen bizonyossággal tanítottak. Komoly figyelmet érdemelnek, és mindenkit a saját magával szembeni felelőssége kell, hogy indítson vizsgálódásra. Talán a szervezet úgy védekezik, hogy tévedtek.

Jehova Tanúi kiadványa, az Őrtorony folyóirat a 2004. február 15-i számában ezt írja:

*** w04 2/15 13-14. o. 15. bek. Óvd meg a szíved, és maradj erkölcsös! ***
A „paráznaságnak” fordított görög por‧nei′a szónak meglehetősen tág a jelentéstartalma. Olyan emberek szexuális kapcsolatára utal, akik nem házastársak, és a lényege a nemi szervek helytelen célú használata. A por‧nei′a fogalomkörébe tartozik a szájon és a végbélen át történő közösülés, valamint egy másik személy nemi szervének az izgatása, vagyis olyan tettek, amelyeket általában a bordélyházakkal hoznak összefüggésbe. Aki azt gondolja, hogy az ilyesmi nem számít paráznaságnak, az becsapja magát, és Sátán egyik csapdájába esett (2Timóteusz 2:26). Az erkölcsösség megőrzése azonkívül nem csupán annyit jelent, hogy tartózkodunk mindattól, ami paráznaságnak minősül. Ha szeretnénk ’menekülni a paráznaságtól’, akkor kerülnünk kell mindenfajta szexuális tisztátalanságot és gátlástalan viselkedést, amely a por‧nei′a súlyos bűnéhez vezethet (Efézus 4:19). Így megőrizhetjük erkölcsösségünket.

Ilyenkor mindig a Prédikátor 5:6 verse jut eszembe „Ne hagyd, hogy szád bűnbe vigye testedet, és ne mondd az angyal előtt, hogy ez tévedés volt. Miért gerjedjen haragra az igaz Isten beszéded miatt, és tegye tönkre kezed munkáját”.

no-oral-sex.jpg

Azt, hogy az Őrtorony Társulat vezetői semmiből sem tanultak az eddigi hibáik sokaságából, most is ékesen bizonyítja az a levél, amit szeretnék megosztani veletek. Ezt a levelet nem mi kaptuk, hanem közeli barátaink, egy ifjú házaspár, akik megosztották velünk. Én itt most nem szeretnék állást foglalni a levél tartalmát tekintve, de szilárd álláspontot alakítottam ki magamban. Sokan felismerik a történet kialakulásának részleteit a „Lelkiismereti válság” című könyv vonatkozó részei alapján. Ha elolvasod, azt tanácsolom, légy bölcs és tanulj a más kárán.

jt_sex_levél.jpg

„Tanúskodom mindenkinek, aki hallja e tekercs próféciájának szavait: ha valaki hozzátesz ezekhez, az Isten azokkal a csapásokkal fogja sújtani, melyek meg vannak írva ebben a tekercsben; 19 és ha valaki elvesz e prófécia tekercsének szavaiból, az Isten elveszi annak osztályrészét az élet fáiból és a szent városból, azokból, amik meg vannak írva ebben a tekercsben." (Jelenések 22:18-19)

világítótest 

***

Olvasd el ezt is: Palotás László - Gyüliszex

Címkék: ébredjetek!

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr135062451

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Volt Tanú 2013.02.06. 12:54:33

Az Írás szerinti alap:

*** w04 2/15 13-14. o. 15. bek. Óvd meg a szíved, és maradj erkölcsös! ***
A „paráznaságnak” fordított görög por‧nei′a szónak meglehetősen tág a jelentéstartalma. Olyan emberek szexuális kapcsolatára utal, akik nem házastársak, és a lényege a nemi szervek helytelen célú használata. A por‧nei′a fogalomkörébe tartozik a szájon és a végbélen át történő közösülés, valamint egy másik személy nemi szervének az izgatása, vagyis olyan tettek, amelyeket általában a bordélyházakkal hoznak összefüggésbe. Aki azt gondolja, hogy az ilyesmi nem számít paráznaságnak, az becsapja magát, és Sátán egyik csapdájába esett (2Timóteusz 2:26). Az erkölcsösség megőrzése azonkívül nem csupán annyit jelent, hogy tartózkodunk mindattól, ami paráznaságnak minősül. Ha szeretnénk ’menekülni a paráznaságtól’, akkor kerülnünk kell mindenfajta szexuális tisztátalanságot és gátlástalan viselkedést, amely a por‧nei′a súlyos bűnéhez vezethet (Efézus 4:19). Így megőrizhetjük erkölcsösségünket.

Ja bocs, nem, ez az:
„Tanúskodom mindenkinek, aki hallja e tekercs próféciájának szavait: ha valaki hozzátesz ezekhez, az Isten azokkal a csapásokkal fogja sújtani, melyek meg vannak írva ebben a tekercsben; 19 és ha valaki elvesz e prófécia tekercsének szavaiból, az Isten elveszi annak osztályrészét az élet fáiból és a szent városból, azokból, amik meg vannak írva ebben a tekercsben. (Jelenések 22:18-19)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.02.06. 13:01:18

@Volt Tanú: Nagyon köszönjük, kiegészítettem a cikket ezekkel az idézetekkel!

baland 2013.02.06. 13:31:45

Ezt próbálják majd megmagyarázni egy deréktól lefelé lebénult testvérnek aki házasságban él....

bornagain 2013.02.06. 15:05:20

Majdnem Hamleti kérdés: "Morális az orális?"
Nem akarok gúnyolódani, de szerintem vannak dolgok, amit Isten a lelkiismeretre bízott és nem kell minden kérdésunkkel a "vének testuletéhez" futkározni!
Most úgye a Biblia a falánkságot is bunként említi: akkor kérjek tanácsot a vénektol, hogy mikor mennyit ehetek, ha túlsúlyos vagyok netalán??
mielott valaki mást gondolna, elore is kijózanítom: igenis, a paráznaságot bunnek tartom....... A paráznaságot!!!

mortiangie 2013.02.06. 15:24:34

Nálam most beállt a teljes agyhalál. Erre nem lehet mit mondani. Mindent meg lehet magyarázni és ki lehet forgatni, csak épp azt nem értem, miért érdeke a Társulatnak az, hogy beleszól a párok szexuális életébe. Mert ha tényleg olyan dologról lenne szó, ami az ő közvetlen érdeküket szolgálja, akkor azt mondom, oké, láttunk már ilyet, és nem lepődök meg. De ez..? Magyarázza meg valaki, könyörgöm, mert nem értem.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.02.06. 15:31:27

@mortiangie: Az Őrtorony Társulat célja a követői számára összeállított "Talmuddal", hogy az életben a lehető legtöbb területen bűntudatot keltsen. Így egy tanú sem mondhatja soha, hogy "én megfelelek az Őrtorony Társulat összes előírásának", hiszen mindig lesz valami, amin javítani lehet, ami miatt még jobban kell tanulmányozni a kiadványokat. Azért csináltak ennyi szabályt a Biblia szaván felül, hogy állandó bűntudatban és megfelelési kényszerben tarthassák, így hatékonyabban manipulálhassák Jehova Tanúit.

A szektánál ez jellemző:
jehovatanui.blog.hu/2012/04/26/buji_ferenc_a_szektarianizmus_fenomenologiaja
jehovatanui.blog.hu/2012/07/30/az_agymosast_alkalmazo_szektak_nyolc_jellemzoje

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.02.06. 15:33:28

@mortiangie: Ha egy tanú például arra kíváncsi, hogy valamit "lehet-e", akkor nem a Bibliát, hanem automatikusan az Őrtorony-kiadványok indexét kezdi el kutatni, hogy megtalálja az Őrtorony Társulat >legutóbbi< álláspontját, az adott kérdésben.

bornagain 2013.02.06. 16:08:01

Szerintem a <legtutibb> modszer -
bekamerázni a tv.ek hálószobáit!
"Biztos ami biztos " :-)

mortiangie 2013.02.06. 16:08:36

@Johnny Joker: Köszi, így már érthetőbb!

Laci7000 2013.02.06. 16:24:50

Sziasztok! A magam részéről mindenesetre az anális szex ellen való felszólalást nem látom önmagában problémásnak, mert akárhogy is nézzük, az cselekedetét tekintve kimondottan nagy hasonlóságot mutat a homoszexualitással, azt pedig Isten Igéje határozottan elítéli, persze, alapvetően az azonos neműség miatt, de hát akkor is: ebből lehet azért következtetést levonni szerintem..... Az orál témát már nehezebb megítélni, mert azok a támpontok, amire támaszkodni lehet az Igében, nem utalnak ennyire egyértelműen a helyes hozzáállásra.

Szabad Vagyok 2013.02.06. 16:39:58

Ágyjelenet: akció közben a feleség megszólal:-Drágám az Őrtorony indexben átnézted azt a bekezdést ami az orális szexszel foglalkozott???
- őőő.. nem!De várjál mindjárt megnézem mit mond a hű és értelmes rabszolga! :D

bornagain 2013.02.06. 17:03:29

@sefatias:
"Házasságon kívuli szex.kapcsolat " - ezt azért azt hiszem elég érthetoen magyarázzák a Héber és a Gorog Iratok egyuttvéve!

Volt Tanú 2013.02.06. 17:24:17

@bornagain: És a szadomazo paráznaság, ha házastársak csinálják?

Aranyosi 2013.02.06. 17:34:49

Nem a vének és a gyülekezet feladata meghatározni a házas személyek intim kapcsolatát. DE ÉN MOST MEGMONDOM MIT KELL TENNED, HA JEHOVA NEM IS AD TANÁCSOT E TÉREN. Átveszi a hű de értelmes a szerepet.

bornagain 2013.02.06. 17:35:44

Az nem paráznaság, hanem "szexuális deviancia" - fuggetlenul, hogy házastársak vagy nem.

Toronyőrbácsi 2013.02.06. 18:27:43

A botox káros mellékhatásait már régen kimutatták. A Vezető Testület mégis ajánlaná, sőt használja is. Told csak tele az agyad és a szíved egy ilyen kis cuccal, és máris minden szebb lesz! Erényövet mindenkinek! A kulcs meg náluk kell, hogy legyen, de beszámolót készíts: hol, mikor, milyen pózban, milyen módon, merthogy a lelkiismeret...... A paraziták (WT) jellemzője, hogy nem kérdezik meg, hogy élősködhetnek-e rajtad. Csak úgy megteszik, ha hagyod. Bezzeg a buzik, pedofilok, házasságtörők vígan élik az életüket a gyülekezetben. Tudom. Ha jó cimbije (vagy rokona) valamelyik nagyfejűnek.
"Már késő, már késő…
Segíteni ezen sajnos nem lehet."
www.youtube.com/watch?v=XlZfX6PvYvY

mortiangie 2013.02.06. 19:21:47

Én tulajdonképpen nem vagyok vallásos, nem tudom, hogy a biblia mit ír erről, de személyes véleményem szerint mindenkinek saját dolga, mit hogyan csinál az ágyban. Ha ez egyik fél számára sem kényszer, hanem örömforrás, akkor nincs miről vitatkozni. Hadd döntse el mindenki maga, él-e az orális vagy anális közösülés lehetőségével.

reboot (törölt) 2013.02.06. 19:26:06

Tipikus. Ahelyett, hogy a szövegkörnyezet alapján próbálnák eldönteni, mit jelent a 'tiszteletre méltó házas ágy', a 'köteles jóakarat', és az ezekhez hasonló bibliai kifejezések, inkább nem bíbelődnek ezzel, azt mondják, hogy ezt és ezt jelenti és kész ...

[Amúgy szerintem a szövegkörnyezet szerint nem azt jelenti, mint amit bele próbálnak erőltetni]

FIGYELEM kedves jt! Vegyétek észre, hogy ti a vezető testület lelkiismerete*** szerint kell, hogy éljétek az életeteket, és nem a sajátotok alapján!! Ezt viszont nem várja el tőletek Isten ... :/

---
*** Nem biztos, hogy a lelkiismerete ... Olykor csak szimpla törvényeskedés, mint a farizeusoknál :/

reboot (törölt) 2013.02.06. 19:44:00

@baland: Inkább vájd ki a szemed, vágd le a kezed .... Jobb anélkül bemenni az Isten királyságában ... Gondolom ismered ... Ez lenne a válasz :/

Őszintén, nem ugyanez megy a maszturbálással is? Nincs párod? Akkor nem is lehet elvileg semmilyen szexuális örömed ... Nincs működőképes péniszed, mondjuk súlyos cukorbetegség miatt??? Így jártál ...

A popsztárokat UTÁNOZNI BÁLVÁNYIMÁDÁS, ugye?

Ha a hajstílus, az öltözködés átvétele bálványimádás, akkor az mi, amikor ilyen szinten azonosulni kell vallási vezetőkkel???

EZ NEM BÁLVÁNYIMÁDÁS?

bornagain 2013.02.06. 20:33:26

@reboot: Ja, a tolerancia - és akkor már az ovisok is ezt utánozzák! Frissssssss *
www.youtube.com/watch?v=2ii_jz-AE8g

Volt Tanú 2013.02.06. 20:45:54

@mortiangie: A Biblia konkrétan semmit nem ír erről, ami mondjuk önmagában nem sok jelentőséggel bír, mert a leszbikus szexről is hallgat, nyíltan csak a férfiak közötti homoszexualitást említi.

Mivel a keresztények nem törvény, hanem kegyelem alatt vannak, minden keresztény párnak egyenként kell eldöntenie Isten előtt, hogy meddig megy el a szexuális játékokban.

reboot (törölt) 2013.02.06. 20:49:36

@bornagain: a világ változik, a mai fiataloknak a szex játék és örömszerzés, ma már egy fiatal nő orgazmust akar, és nem csak annyit, hogy átmegy rajta egy pasi, és gyereket csinál neki ...

önmagában ez szerintem jó változás, nem baj, ha ledölnek az 1000 éves tabuk

a vallások amúgy is hajlanak arra, hogy az egész szex témát megtőltsék valami magasztos, szellemi tőltettel, ami szerintem baromság

nem vagyok híve a kicsapongó életnek, de a vallási torzításokat sem szívlelem

ez egy olyan terület, ahova ha a vallás beteszi a lábát, több kárt okoz, mint hasznot !!

fiatalok? hát arisztotelész tanítványa sem lettem volna ... én nem tudok már ezeken felhorkanni ...

névtelenül 2013.02.06. 20:49:42

Na és kinek hogy tetszik az aláírás?
Írott betűtípussal, hogy az érzés meglegyen. Jehova Tanúi. Szóval azért tudat alatt érzik ők, hogy csak illik aláírni egy levelet, de felelősséget meg mégse kéne vállalni. Olyan jut is, marad is, olyan se hideg, se meleg. Mondtam is, meg nem is.
Mivel apa orvos volt, sokat kérdezgettem az emberi szervezetről. Ő azt mondta, gerinc nélkül nem lehet élni.
Lehet. Aki így ír alá, az épp anélkül él.
Még arra is megtanított az öreg, hogy illik bemutatkozni. Testvéreink, "Jehova Tanúi" (az aláírók) ezt nem így gondolják.
Hogy lehet ezt elfogadni?

Nεω 2013.02.06. 20:59:24

@névtelenül:

Ja kérem... hát ez így van. Én már hívtam a bételt több ügyben is (annó) és tán mondanom sem kell, hogy SOHA nem mutatkoztak be. Vagy kitaláltam ó, hogy kivel beszélek, vagy kérdeznem kellett... persze miután azonosítottak, hogy én ártalmatlan vagyok..

Megvan ennek a miértje, de gondolom nem kell magyaráznom.

bornagain 2013.02.06. 21:04:42

@reboot:
Nincs nekem bajom az orgazmussal! De amikor azt csak egy ostorral, vagy egy poppers-es uvegcse "szimatolásával" lehet elérni - na, hadd ne sorolam tovább...
Akkó az - egészséges????

reboot (törölt) 2013.02.06. 21:15:28

@bornagain: persze h nem az, de nem is erről beszéltem, vagy te miért erre gondoltál? gyanús vagy te nekem :P

na megyek aludni, mert ezen a héten többet utaztam, mint ábrahám egy év alatt :)

csókoltatok mindenkit :D

bornagain 2013.02.06. 21:25:17

@reboot:
De Ábrahám el is ért Kánaánba! Te most vagy a kuszobon?? :DDD
Jó éjt!

Catilina. 2013.02.06. 22:50:07

@bornagain: Az írások alapján,még a "paráznaság" fogalma is néha homályos,hogy pontosan mit is takar.Persze,hogy házasságtörők,férfiszeplősítők,pulyák nem öröklik Isten országát,de ha megnézzük az izraelita ágyasrendszert,vagy a prostitúciót,amit olyan emberek is igénybe vettek,akiket Isten egyébként megáldott-lásd Ábrahám,Jákob,Júda,Hóseás,Salamon,Dávid-,
akkor érdekessé válik a kérdés.Ha pedig az Énekek Énekét végigolvasod,ott is szinte nyílt erotikában merülnek el az ifjú szeretők,akik nem feltétlenül házasok.Szóval a Biblia teljes képe vegyes e tekintetben.

bornagain 2013.02.06. 23:01:48

@Catilina.: Koszi - igen, ismert elottem!
Csak - mondjuk az ún. Ószovetségi "modellt" picit megkulonboztetném a "krisztusi"-tól.
A Kr. elotti idoben mondjuk ott van a poligámia, prostitúció formái stbbi. Azért a "Gorog Iratok" már ezt másképp kozelítik meg.
Jézus másként beszél a házasságról is, mint a zsidó torvénytudók...

bornagain 2013.02.06. 23:43:04

Jó éjt mindenkinek egy idézettel:
" Azért vagyok felelos, amit mondtam -
nem azért, hogy te mit értettél!" :D

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.07. 07:17:59

@Catilina.: Én is ez mellett teszem le a voksomat. a paráznaság fogalma nincs meghatározva a bibliában. Maga a szó elsősorban a prostitúcióra, a pénzen vett szerelemre utal. Amikor a paráznaság szó szerepel a bibiában, akkor legtöbbször össze van kacsolva a házasságtöréssel. Amikor pedig csak önmagában állakkor legtöbbször csak jelképes értelme van, vagy semmi köze a szexualitáshoz. Ha most azt mondanám, valakinek, hogy fogalmazza meg egy két bibliaverrsel a paráznaság fogalmát, akkor azt hiszem nehéz helyzetbe lenne. Én egyszer belefutottam ebbe, még aktív hirnök koromban. Azt kérte tőlem egy házigazda, hogy mutassam meg a Bibliából , hogy mi a paráznaság. De CSAK a bibliából. Hát nem tudtam. Csak olyan verseket találtam hirtelen, amikben csak meg volt említve. De hogy mi az, az nem volt odaírva. Kértem egy pár nap türelmet, hazamentem, és az őrtorony index alapján kerestem meg hogy mi is az, de ott CSAKIS olyan magyarázatokat találtam, amiknek semmi köze a bibliához. Az elmúlt időszakban sok oldalon olvastam erről a témáról, és bizony nincs egységes nézőpont. Nem tudják határozrottan megfogalmazni a paráznaság fogalmát

mimun 2013.02.07. 14:03:51

@mortiangie: Teljesen egyetertek veled, meg akkor is ha en tortenetesen Tanu vagyok.

svtor 2013.02.07. 16:19:27

@sefatias:

Nekem ez jutott eszembe, ha fogalomként kellene kezelni: "valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében."
Már a szívben megfoganó bűnös vágy amely fizikai cselekedet nélkül is megvalósulhat. A parázna személy az megint más...

mjt 2013.02.07. 16:42:15

@sefatias:

Nekem ez jutott eszembe, ha fogalomként kellene kezelni: "valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében."
----

Nos őszintén szólva ezt megtettem. Mégsem számított a vének szemében okot a kiközösítésre, és arra sem, hogy a feleségem elválhasson tőlem, illetve, ahogy ők mondják "szabaddá" válhasson.

bornagain 2013.02.07. 16:55:42

Csak annyit uzenek itt a PC-m feltorésével próbálkozó "úriembernek", hogy meddo az igyekezete - azért, hogy vki 1 "bornagain", még nem hulye! Éljen május elseje! :DDD

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.02.07. 17:59:18

@bornagain: Igen, használjatok erős védelmet és erős jelszavakat. Velem is próbálkoztak természetesen. Azóta 2 vírusirtó, plusz tűzfal, https, hálózati forgalom figyelővel és 25-30 karakteres jelszavakkal tolom. Fuckyeah :D

Oswald Spengler 2013.02.07. 19:41:17

@bornagain: @Johnny Joker: Hmm.
Miért is mondtam anno, hogy tegyük magunkat proxyk mögé?..
Elég 2-3 proxy (USA-India-Brazília) útvonal.
Ez egy profi informatikusnak is hetek kérdése.

Engem az első héten megpróbáltak keresni.......
San Antonio-nál (USA) elakadtak, mivel az amerikai szolgáltatók senkinek nem adnak ki infokat.

Oswald Spengler 2013.02.07. 19:48:03

Témához térve:
Sztem ez egy intim szféra, aminek a Bibliához semmi köze nincs.
Feleségemmel oda-vissza megy az orális szex és mindketten jobban élvezzük , mint a "normális" szexet.
Az anális szexet egyszer próbáltuk, de a feleségemnek nem volt jó, így nem erőltettük.

Ennyi.
Apropó....Még mindig "vén"-ként vagyok nyilvántartva. :-)))))))))))))))))))

Nεω 2013.02.07. 20:15:40

@Oswald Spengler:

Hali!

Én nem vagyok egy nagy informatikus... szóval lehet, hogy észre se veszem, ha engem is fel akarnak törni. Miből látom, ha valaki ezt próbálja elérni nálam?

Nεω 2013.02.07. 20:16:40

@bornagain:

Ja.. és veled pontosan mi is történt? Igaz engem már nem nagyon érdekel, ha kitesznek, meg így nem tehetnek ki.. amúgy sem, de azért érdekelne, hogy mi ez a kavarás a feltörésekkel..

Catilina. 2013.02.07. 20:34:32

@sefatias: Nekem ez az egyik olyan téma volt,amely elgondolkodtatott azon,mennyire torzított és egyoldalú az Őrtorony értelmezés itt is.Amikor azt sulykolták folyamatosan az emelvényről,hogy az izraelitákat Jehova így meg úgy megbüntette,ha "paráznaságot" követtek el,meg a mózesi törvény szerint is ez megkövezést vont maga után,idővel-miután kiadványok nélkül kezdtem el tüzetesen olvasni a bibliát-ráakadtam elég érdekes részekre.
Például amikor azt írja,hogy"...ha egy férfi hajadont talál a mezőn,majd együtt hál vele,akkor jegyezze el a lányt magának.Ha nem akarja viszont eljegyezni,akkor a férfi fizessen a lány apjának annyi pénzt,amennyit a lány apja meghatároz..."Tehát nem kaptak fizikai büntetést.De említhetném még Izrael fiai közül a legidősebb Júdát,aki prostituálthoz járt,vagy Salamon 300 szeretőjét,Dávidot,vagy Hóseás prosti feleségét,akiket Isten egyébként mind megáldott életükben.Az Énekek Éneke is,amely tömény erotikát tartalmaz belekerült az Isten Szavába.
Ezeket a bibliarészeket én sehol nem láttam Őrtorony kiadványokban idézve.Teljesen egyoldalúan mutatják be ezt a" paráznaság" témát,túlhangsúlyozva azokat az eseteket,ahol Isten büntetett,és figyelmen kívül hagyva azt a rengeteg esetet,ahol Isten nem szólt bele azon emberek életébe,akik a "paráznasággal" időnként,vagy rendszeresen éltek.
És ha az nem volna elég önmagában,hogy a szexualitással kapcsolatos kérdések nem esnek mindig egyértelmű elbírálás alá az írásokban,a Társulat még ahhoz is vette a bátorságot,hogy olyan dolgokban alkosson szabályokat-anális,orális szex,maszturbálás stb-,amiket a Biblia meg sem említ.A házastársak részére sem!Na,ehhez viszont már pofa kell.

L.Erika 2013.02.07. 20:35:48

@Oswald Spengler: Oswald,sztem nem te vagy sem az elso sem pedig az utolso,aki `gyakorlod` az `oralt`....es JT vagy....Nem midenki fogja a venek orrar kotni a magan eletet.....Es sztem semmi kozuk es semmi joguk beleszolni egy ennyire intim kerdesbe!!!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.07. 20:38:16

@Catilina.: Akkor egy rugóra jár az agyunk Tesa. Pont ezeket a sztorikat vizsgáltam meg én is. Persze lehet felmutatni olyan történeteket, bibliaverseket, amelyek a másik oldal számára nyújtanak bizonyítékokat, de ez akkor is legrosszabb esetben is döntetlen.Természetesen ez a házasságtörésre nem vonatkozik.

Oswald Spengler 2013.02.07. 21:03:16

@Τιμόθεος: Hát, ha nem konyítasz az informatikához semmit,akkor semmit nem veszel észre.
Egyszerűen: vannak különböző szoftverek, amik jeleznek számodra,amikor valaki(k) megpróbál(nak)
belépni a gépedbe.
Ez azt jelenti, hogy a fellépésedkor kapsz a szolgáltatódtól egy IP címet, ami egy elektronikus "nyomot" hagy magad után, kvázi lekövethető, hogy mikor, hol jártál. Ezt fordítsd meg.

A proxyk azért jók, mert pl. erre az oldalra úgy tudok feljönni, hogy fake IP címet generálok magamnak több országon keresztül,így nagyon nehezen lekövethető ki honnan érkezett ide. (egy-egy proxy szerver akár több ezer felhasználót takar, minél több proxyn mész keresztül, az hatványozottan nehezebb lekövetni.Erről JJ írt egy cikket,csak nem túl sokan szóltak hozzá)
Nem tartom kizártnak,hogy a WTBS külső cégeket bíz meg ennek a kiderítésére, de ez lehet,hogy már skizofrén gondolat :-))))))))))))

reboot (törölt) 2013.02.07. 21:18:12

A 2000-es években, amikor újra, jobban terítékre került ez a téma a kiadványokban, az egyik szki-s szó szerint azt mondta nekem, hogy "nekem semmi lelkiismeret furdalásom sincs, ha kinyalom az asszonyt"

[bocs]

Majd kb. 1 évre rá egy nyílvánosban azt fejtegette, hogy az emberi test isteni felépítése megmutatja, hogy hogyan lehet, és hogyan nem lehet szeretkezni, és hát mi az ami természetellenes ...

Érdekes mód amikor rákérdeztem, hogy hogyan tudja ezt összeegyeztetni a saját életvitelével, kikerekedett szemekkel tagadni kezdett :) hiába idéztem fel neki, hogy hol, milyen körülmények között, miért került ez szóba közöttünk ...

Megértem a dolgot, mert akkor már a hatalommáni elhatalmasodott rajta, a célja egyértelműen a vének testületében betőltött minél nagyobb szerep kibulizása volt ... Csak hát a szemembe hazudni :)

Drága testvérek! Ilyen fickók vezetnek ám titeket, és sajnos ez nem kirívó eset, a többi se jobb, tisztelet a ritka kivételnek ... :/

Nεω 2013.02.07. 21:47:21

@sefatias: @Catilina.:

Szerintem(!) ami (cselekedet megítélése, bánásmód etc) a mózesi törvényben egyik részről enyhébbnek tűnik/tűnhet (mint az úsz-ben pl), az a másik oldalon sokkal keményebb volt.
Ma pl. senki nem kövez meg a házasságtörésért. Csak egy példa.
Nem megyek bele.. tán később.
De az alap tézisemet fenntartom.
Nem lehet, és nem is szabad a mózesi korból kiindulni és levetíteni mai korunkra. Az alapelveit persze érdemes átgondolni. Isten nem változik, de igazodik az emberekhez és a kultúrákhoz.
Az, Isten miért úgy bánt velük, miért nézett el dolgokat, máskor miért nem, nem vetíthető át a mai sem az első századi korra.

ÚSZ:

Szerintem a paráznaság egyértelmű. Végezzetek közvélemény kutatást:-), akár "világiak" körében is, hogy mit értenek alatta. Mert ugye a kérdés úgy is feltehető ám, hogy mi a házasság. Mert a Biblia arról bezony beszél, hogy ha nem bírsz magaddal, házasodj... mert ugye a paráznaság elharapózott... vagyis ott és akkor is gond volt belőle... és Pál a szüzesség megőrzésével állította szembe nem pedig a házasságtöréssel... (ami nyilván egyben paráznaság is).

Amin elmehet, és szerintem el is megy a hangsúly, az a cselekedet megítélése. A bűnösség keltésének mértéke, szankcionálás stb stb...

Az ÚSZ a hazugokat is ugyanazzal!! a büntetéssel sújtja, címkézi mint a paráznákat.
Tanúéktól hazugságért szerintem még soha az életben nem került ki senki... meg aztán, a VT lenne az első, aki ki kéne hajítani...
Persze paráznaságért úgy kivágnak mint a... no, vajon miért? Amikor ez ráadásul még a test veleszületett vétke is, nem úgy mint pl az említett példám...

Remélem követhető vagyok... szóval, az én véleményem:
Paráználkodni sem szabad az ÚSZ szerint, de ha elköveti vaklaki, nem úgy kellene szankcionálni mint a JT vallásban.

Nεω 2013.02.07. 21:48:44

@Oswald Spengler:

Szerintem nem érdekük, mert nem tudnak mit kezdeni a kapott információkkal. Szerintem...

Nεω 2013.02.07. 21:51:53

@Oswald Spengler:

Milyen szoftverek jeleznek? Kicsit rendszerezhetnéd az ismereteimet, ha van időd rá... ha nincs nem gond.

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2013.02.07. 22:08:53

Én meg aszittem a nyelvemet azé teremtette a Isten! Fú... pedig tuti azé teremtette, naon hüjék ezek!!! Ez vót az uccsó örömöm a szervezetben (vagyis a feleségemben)! ELÉG VOLT KILÉPEK!

reboot (törölt) 2013.02.07. 22:43:51

@Τιμόθεος: (1) túl szigorúan ítelik meg a paráznaság vetkét (2) majd félre kezelik a vének a kialakult helyzetet

...

Tesókám 1 szer félre lép, önként bevallja, a hazassága amúgy is elég tré, a vének kiközösítik, mert nem bánta meg. Az csak adalék a dologhoz, hogy az egyik vént otthagyta a felesége, a másik évek óta többet van a testvérnökkel a szolgálatban, mint a feleségével (...) a harmadik meg elismeri, hogy ha lenne jt, akkor természetes lenne neki a csajozás ...

Másik eset, tesó évek óta félre kefel, lebukik, nem közösítik ki (...) évekkel később 2 vén a hármas bizottságból leváltanak házassági problémák miatt.

Tényleg azt hiszi valaki is, hogy a vének PÁRTATLANUL tudnak ítélkezni ilyen esetekben???

:D

Saját bűneik eleve befolyásolják őket: vagy megértőek lesznek a vétkesek iránt, vagy leverik rajtuk a SAJÁT lelkiismeretfurdalásukat. Biztos van kivétel is, de az előbb kifejtett dolog nem elhanyagolható :/

Aztán ott van a feddés után a feleség bevonása a pásztorok és a vétkes férj közötti 'jobbító' szándékú beszélgetésekbe... Ronggyá alázzák az illetőt. Semmi diszkréció. Csak gyökér kérdések, és számonkérés, lelkiismereti vájkálás, trancsírozás ...

Aztán ott van a vétlen fél állítólagos joga arra, hogy eldöntse, elválik-e vagy sem ... A vétkes ha kezdeményezi a válást tuti kiközösítik :)

Nem folytatom.

HOL ÍR A SZENT ÍRÁS ERRŐL AZ EGÉSZ PROCEDÚRÁRÓL???

Jt bírói rendszere emberi találmány. Én nem találtam meg a bibliai leírást, hogy ezt igy kellene csinálni.

Sem a bűnök besorolása, sem fajsúlyozásuk, sem az bírói tárgyalás, sem az ítélet hozatal módja, sem a döntési metódus, sem az utókezelés, de még maga a kiközösítés intézménye*** sem érhető tetten a bibliában.

Ez az egész emberi agy szüleménye egy két bibliavers összemosásával! Kreatív munka, de nagyon káros!!

--
*** a ne is köszönjetek neki felszólítás szövegkörnyezetét érdemes megnézni milyen tipusú bűnre vonatkozik ... ezt nem neked írom Timótheos, hanem az olvasóknak.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.08. 04:38:42

@Τιμόθεος:A paráznaságot szankcionálni kell!

" A test cselekedetei pedig nyilvánvalók, és ezek azok: paráznaság...akik ilyeneket gyakorolnak, nem öröklik Isten királyságát." (galata 5:19-21)

"Levelemben azt írtam nektek, hogy ne keveredjetek többé egy társaságba paráznákkal...azt írom nektek, hogy ne keveredjetek többé egy társaságba senkivel, akit testvérnek neveznek, de parázna...Az ilyennel még csak együtt se egyetek. " (1kor 5:11

"5 Mert azt tudjátok és magatok is felismeritek, hogy egyetlen paráznának vagy tisztátalannak vagy kapzsinak — azaz bálványimádónak — sincs semmi öröksége a Krisztus és az Isten királyságában." (Efézus 5:5)

Ezen versek alapján a parázna ember:
1. Nem örökli Isten Királyságát,
2. Kerülni kell a társaságát, együtt se lehet vele enni,
3.Nincs öröksége Isten Királyságában.

Van még jó pár bibliavers, amiben a paráznaságról elítélően szólnak. De érdemes ezeket a verseket megnézni úgy, hogy a paráznaság kifejezést le is fordítják magyarra. Ugyanis a parázna szó, az nem magyar, hanem egy az egyben át van emelve görögből. Innentől kezdve a szó jelentését egy egyházi hivatal fogalmazza meg, aminek köszönhetően beépült a köztudatba. De vajon akik erről írtak, mire gondoltak? Ne felejtsd el, hogy közel kétezer év telt el azóta, és ha közvélemény kutatást végeznél, akkor elképzelhető, hogy neked lenne igazad. (de egyáltalán nem biztos)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.08. 05:46:26

@Τιμόθεος: Az 1kor 5. fejezet egy paráznaságról szól. Pál. Elég részletesen kifejti, hogy mi a véleménye a dologról, és a végén pedig kihangsúlyozza, hogy :"vessétek ki az ilyen gonoszt magatok közül!"

Ezek a versek egyértelműen azt súlykolják a keresztényekbe, hogy a paráznaság az egyik legsúlyosabb bűn,amit mind emberileg, mind szentírásilag el kell vetni, és bizony keményen szankcionálni kell kiközösítéssel, társaságmegvonással, mivel ezek amúgy sem öröklij Isten országát.
Ehhez képest Jézus teljesen másként bánt a házasságtörő, parázna nővel. Persze ő jobb helyzetben volt, mert belelátott a nő szívébe. De vajon a fenti utasításokat (megjegyzem helyesen)követő vének képesek erre? El tudják dönteni,hogy egyházasság előtti szexuális kapcsolat vajon a szív gonoszságából ered, vagy sem? Szerintem nem. És ezzel csatlakoznék Reboot kollégához, aki azt írta, hogy a vének a saját vágyaikat, bűneiket büntetik meg azzal, hogy igyekeznek minél keményebben bánni szegény kamaszokkal, akik nem bírtak a vérükkel.

De....

épp ezért kell eldönteni, hogy mi is valójában a paráznaság. ugyanis van aki azt mondja, hogy minden olyan szexuális kapcsolat,még házasságon belül is, amely nem nem a gyermeknemzés a célja, az már paráznaság. A postban említett orális szex is volt már paráznaság kategória házasságon belül is. Szóval szerintem óvatosan kell dobálózni ezzel a kifejezéssel, mert még nálunk nagyobb koponyák sem tudják eldönteni. az általad említett"kinek mi a nézőpontja a házasságról" szintén nehezen áll meg nálam, mert szerintem ezeket nem nekünk írták, hanem a kétezer évvel ezelőtti embereknek, és kérdéses számomra, hogy egy rengeteg nemzetet magába olvasztó római birodalomban Britanniától Szíriáig ugyanazok voltak a házassági eljárások. Szóval szerintem alkalmazkodni kellett a helyi szokásokhoz. És vajon ma ki kérdőjelezné meg egy háromgyermekes élet, és vagyonközösségben élő pár kapcsolatának jogosultságát. Szóval ez a kérdés sokkal bonyolultabb. Ráadásul szerintem az ószövetség szükséges ahhoz,hogy a Bibliát egységes egészként tekintsük, ezért a Catilina által említett versek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy lássuk Jehova hogyan tekinti ezt a dolgot. De mégegyszer kihangsúlyoznám, hogy ez a házasságtörésre nem vonatkozik, mert azt valóban paráznaságnak tartom. Persze ennek megítélésébe sem akarok belemenni. egyrészt az érintettségem miatt, másrészt mert szerintem emberek képtelenek megítélni a bűnös szívében és elméjében lejátszódó folyamatokat, amik végül a bűnhöz vezetnek

Volt Tanú 2013.02.08. 06:48:58

Mondjuk kíváncsi lennék arra, hogy a paráznasággal kapcsolatos mely tanítások milyen szavazati aránnyal győznek a Vezető Testületben, és hogy a fenti tanítás megszavazásakor mondott-e az Írói Bizottság koordinátora hasonlót ahhoz, amit Lyman Swingle mondott egyszer: „Rendben van, ha így akarjátok, elküldöm a nyomdába kiadatásra. De ez nem jelenti azt, hogy elhiszem.” (Lelkiismereti válság, 5. fejezet.)

Magyarul: Hány vezető testületi tag tudott arról, hogy azt szavazza meg, hogy az anális és az orális szex paráznaság, és közülük hányan hiszik is el? Vagy csupán arról van szó, hogy gurul a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg?

Volt Tanú 2013.02.08. 07:02:41

Akkor vének és körzetfelvigyázók jöttek Jézushoz Brooklynból, és ezt mondták: „Miért van az, hogy a tanítványaid áthágják az Őrtorony Társulat előírásait? Például szeretkezés közben a szájukkal érintik egymás nemi szervét.” Így felelt nekik: „Hát az miért van, hogy ti is áthágjátok az Isten parancsolatát a hagyományotok miatt? Az Isten például azt mondta: »Férjek, továbbra is szeressétek feleségeteket«, és: »A férjeknek ily módon úgy kell szeretniük feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti.« De ti ezt mondjátok: »Aki azt mondja a feleségének: ‚Ahogyan szerethetnélek, azt az Őrtorony paráznaságnak minősíti’, annak egyáltalán nem kell szeretnie a feleségét.« Így aztán érvénytelenné tettétek az Isten szavát a hagyományotok miatt. Képmutatók, találóan prófétált rólatok Ézsaiás, amikor így szólt: »Ez a nép ajkával tisztel engem, de a szíve messze eltávolodott tőlem. Hiába imádnak engem, mert emberek parancsait tanítják tanokként.«”

Máté 15:1-9
Efézus 5:25, 28

reboot (törölt) 2013.02.08. 07:28:03

@Volt Tanú: nagyon találóak ezek az átírások :)

Pietro della Rovere 2013.02.08. 07:31:41

Az Őrtorony aránytalanul nagy hangsúlyt fektet a szexuális témákra. Túl sokszor és túl sokféleképpen foglalkoznak vele. Úgy tűnik, hogy ez az egyik legfőbb problémájuk. Azért hajtanak rá ennyire a szexualitásra, mert ha ezt a területet tudják uralni a Tanúk életében, akkor az összes többit is. Ami pedig a pc-feltöréseket illeti: az én gépembe nyugodtan betörhetnek, úgysem találnak rajta semmit, amit fel tudnának használni!

Toronyőrbácsi 2013.02.08. 08:09:10

@zatarra: Mi van veled, hülye gyerek? Elvitte a cica a telefonodat? F@sza egy ember vagy, le a kalappal! "Ülök a vécén, a véce lécén, jönnek a legyek, na én megyek." Tapsold meg magad, hazug, képmutató "barátom". Most is a feleségeddel hálsz? Vagy .......?
"Tanuld meg szeretni az ellenségeidet, arra az esetre ha kiderülne, hogy a barátaid szemétládák."
- R. A. Dickson
Túl nagy a hangod! Tényleg kiléptél már, vagy csak röfögsz itt? Csodálnám, ha lenne hozzá bátorságod.

Volt Tanú 2013.02.08. 09:13:05

@reboot: @sefatias: Csak hogy egy kicsit élő legyen Isten Szava :-)

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2013.02.08. 09:39:22

@Toronyőr: Írok privátba neked te baromarc, hogy ne rontsuk le itt az építő eszmecsere szentségét.
Amúgy itt még mindig van cenzúra és "átszektásodott" álszenteskedés a Biblia Light alapján vagy érdemes idejönni néha és venni a fáradságot leírni a gondolatainkat, még ha azok nem is egyeznek mindig a szerkesztők VÉLEMÉNYÉVEL(!)?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.08. 10:16:16

@zatarra: remélem törlik is az eszmecseréteket

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2013.02.08. 11:08:16

@sefatias: Nyilván nem szerencsés itt trágárkodni és azért nem is szólnák ha olyan hozzászólást törölnétek. De egy kis csípős humor szerintem nem árt senkinek. Gondolom itt mindenkinek fontos az IGAZSÁG! Csak tudod mennyivel vagytok különbek az Őrtorony társulatnál, ha kitörlitek azokat a hozzászólásokat amik nem egyeznek a ti Bibliás véleményetekkel. Miért tabu nektek pl.: a Bibliakritika? Az IGAZSÁGnak nincs félnivalója! Mennél inkább kipróbálják annál inkább igaznak tekinthető! Tehát ugye nincs mitől félni, mert csak nyerhetünk. A múltkor is hörögtetek már mert valaki a védikus írásokat említette. Néhányszor előkerült már ez a téma, de hamar rövidre lett zárva. Hát nem az a cél ezen a blogon, hogy kiszabadítsa az embereket a szörnytoronyból? Még azt is megértem, hogy valaki a Bibliával érveltek a társulat ellen, mert azzal is meg lehet fogni talán valakit, bár sztem a legtöbben nem azért hagytuk ott a szervezetet mert feltűnt nekünk hogy helytelen a bibliamagyarázatuk. Ez csak hab a tortán, de a legtöbbünk a sok visszásság, őt ért igazságtalanság miatt kezdett kutakodni. Miért nem lehet szabadon gondolkodni? Miért nem lehet más oldalról is bontani az őrtornyot? Több helyről is lehetne ám kirugdosni köveket az alapból! Te is írod a blogodon: "Kérnék minden olvasót, hogy szóljon hozzá. Minden vélemény előre visz." Meg, hogy "Az igazság szabaddá tesz".Nem kell ám ilyeneket puffogtatni! Miféle igazság az ahol csak egyfelől lehet a dolgokat szemlélni. Nálatok nem érvényes ez a mondás? -Audiatur et altera pars! azaz: -Hallgattassék meg a másik fél is!
Csak azt sajnálom, hogy a Johnny is befeküdt nektek, pedig neki voltak jó kérdései a témában.
Ha törlitek ezt és továbbra is tabu a Biblia objektív vizsgálata és véleményezése itt, akkor vegyétek le a szárnyaló agy képét a bal felső sarokból és tegyetek fel egy leláncolt bólogató birkát!
"Mert ugye minden éremnek két oldala van!" :)
Legyetek jó egészségben!

Laci7000 2013.02.08. 11:18:19

@zatarra: Van igazság abban, amit mondasz, de én azt gondolom, hogy a "minden vélemény előre visz" eleve nem is volt jó megfogalmazás, ugyanis ez logikai lehetetlenség. Ennek a blognak a célja reményeim szerint nem csak az, hogy az Őrtorony Szervezetből kiszabadítsa az embereket, hanem hogy Istenhez szabadítsa ki, vagy legalábbis a szabadságban történő istenkereséshez.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.08. 11:21:48

@zatarra: azt hiszem rossz helyre címezted az írásodat, vagy pedig nem érted a lényeget. nekem semmi bajom a bibliakritikával. Hónapok óta katolikus és református dogmatikát olvasok, ami ugye magában foglalja a bibliakritikát is, és alaposan összekeveri az eddigi tanús nézeteimet. persze ez nem azt jelenti, hogy elfogadom, mert sok dolgot nem tudok bevenni, de attól még elolvasom. Ha olvastad a "védikus " iráshoz fűzött kommentjeimet, akkor szerintem ott sem fogsz negatív kritikát olvasni, hanem inkább pozitívat. a negatívumot csupán a kommentekben található ellenőrizhetetlen áltudományoknak köszönhető "tudományosnak" és bizonyítottnak tekintett érvekkel, és bizonyítékokkal alá nem támasztott elképzelésekhez írtam.
A kommentjeitek törlését azért hoztam szóba, mert nem vagyok híve az olyan beszélgetéseknek, ahol hülyegyereknek, meg baromarcnak nevezik egymást, nem pedig azért mert az én nézeteimtől eltérő nézetet képviseltek. Ha már ennyire beleástad magad a blogomba, hogy elolvastad a fejlécet, akkor kicsit tovább is mehetnél, hogy lásd a hozzáállásomat a más nézetekhez.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.08. 11:28:53

@Laci7000: lehet, hogy a "minden vélemény előre visz" megfogalmazás nem szerencsés, de én jelenleg úgy gondolom, hogy minden olyan ember aki az emberiesség, és a józan kultúrált beszélgetés határain belül képes a nézeteit kifejezni (bármi is legyen az) akkor az előre visz. Már többször kihangsúlyoztam itt, hogy bár elsősorban, illetve csakis kereszténynek vallom magam, ám nem áll távol tólem az, hogy más nézeteket is megismerjek. Ez az oka annak, hogy szívesen vettem rész a hitgyüli összejövetelén is, és ezért is olvastam el popper péter néhány könyvét. Számomra az ezotéria sem vörös posztó, hanem egy plyan nézőpont ami az igazság egy darabját tartalmazza, és ezzel hozzájárul a kerek egész megismeréséhez. Tehát bár nem fogok jósoltatni, meg más ezotériás dologban részt venni, de amit mondanak, azt szívesen meghallgatom, és ami jó azt megtartom. tehát még egyszer kihangsúlyozom, hogy nekem lehet jönni bármivel. UFÓval, ezotériával, bibliakritikával, de azt normális hangnemben, mert akkor mindenkitől lehet tanulni, azaz minden vélemény előre visz

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.08. 11:30:05

@zatarra: ""Mert ugye minden éremnek két oldala van!" "

Kissé szűklátókörűnek tűnsz. Szerintem több

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2013.02.08. 11:42:32

@sefatias: Akkor ne vedd magadra! Nagyon belemerültem és inkább az vegye magára akinek inge! Legtöbbször kitöröltek anno s tán egy éve ne voltam itt, most meg megint ezzel kezdtetek. Nem akarok már belemerülni 100.000.000.000. féle Bibliamagyarázat elolvasásába, de egy szabad Bibliakritikában még benne lennék. Akinek kérdése, kétsége lenne a Bibliával kapcsolatban amit "eddig" a vénektől nem mert megkérdezni az itt megtehetné és a Tudók válaszolgatnának rá. Mi az akadálya? Ahol falakat döntünk le oda lehet jobb anyagból szépet és erőset építeni. Ha meg megáll szilárdan a helyén akkor örülünk neki és nem költözünk ki belőle, hanem továbbra is otthonunk és menedékünk.

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2013.02.08. 11:48:37

@sefatias: Ilyen fontos dolgon kötözködsz?! Idéztem e blog bal felső sarkában írt okosságot, ha nem tűnt volna fel. Kezdünk személyeskedni?! Gratulálok!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.08. 11:51:08

@zatarra: én emlékszek arra mikor ki lettetek törölve, és teljesen egyetértettem vele. az a ti bajotok, hogy nem fogtátok fel akkor sem, hogy miért. Akkor sem a nézeteitekkel volt baj, hanem annak kúltúrálatlan, trágár, rasszista tálalásával. Tudod különbséget kell tenni egy piszkos nadrág, és a piszkos fantázia közööt. Akinek piszkos a nadrágja annak nem biztos, hogy piszkos a fantáziája, és akinek piszkos a fantáziája, nem biztos, hogy a nadrágja is az. Tehát ha normális hangnemben kölöd a véleményed, akkor nem lesz semmi baj, és mindenki el fog fogadni, de ha itt káromkodsz akkor bizony nem. lényeg, hogy nem azzal van baj ami a fejedben van, hanem azzal ahogy ezt előadod. remélem most érthető, mert amint látom tavaly nem értetted

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.08. 11:52:17

@zatarra: köszönöm :) hol olvastál személyeskedést?

baland 2013.02.08. 12:11:05

Az Írás nem tőlem származik,de elgondolkodtató és talán ide illik.Ezért megosztom:

Az emberi lét legpusztítóbb fegyvere

Pusztítóbb mint az atombomba, pusztítóbb mint bármilyen járvány, pusztítóbb mint az éhínség, a háborúk, az értetlenség, a félreértés, a tévedés, a rosszindulat, a gyűlölködés és a gyűlölet. Mi is az, amire gondolok? Az emberi lét legpusztítóbb fegyvere: az eszme.

Az eszme valójában ezen a bolygón mindennek a mozgatórugója, mely észrevétlenül hálóz be mindent. Az eszmék olyan programok, melyek sokszor már az anyatejjel szívódnak belénk, és láthatatlan módon formálják gondolatainkat, észlelésünket, cselekedeteinket, megnyilvánulásainkat, véleményünket, világlátásunkat és a valósághoz való viszonylásunkat. Az eszme olyan mint a vírus, amint gazdatestre talál, máris elkezdi annak átformálását. A legokosabb vírusok pedig úgy képesek adaptációra és élősködésre, hogy lassan, észrevétlenül pusztítják akár egy életen át a gazdatestet. Az a legravaszabb eszme, amely úgy fertőz meg, hogy közben elhiteti veled, hogy csak ő a valódi, csak ő az igaz, az igazmondó, az igazság egyedüli letéteményese, és minden és mindenki más az ellensége. Az eszme létének alapfeltétele a kizárólagosságra való törekvés, annak az elhitetése, hogy azáltal hogy hordozzuk, többé válunk mint azok akik nem, vagy akiknek nem esik a miénkkel egybe a meggyőződése. Az eszme hordozója számára ugyanakkor létfontosságú, hogy meggyőződését minél szélesebb körben kiterjessze, és jól definiált határvonallal magát elválassza mindazoktól, akik eltérő meggyőződésük okán automatikusan ellenséggé válnak. Az eszme számára kifejezetten káros és hátrányos, mondhatni antivirális hatással bír bármi, ami meggyőződésével ellentétes, vagy akár semleges. A semlegesség is üldözendő a számára, hiszen az eszme olyan vírus, mely terjedése közben mindenkit választásra akar kényszeríteni.

A legnagyobb tévedés, hogy léteznek békés és harcos eszmék, vagyis olyanok amelyek az emberiségnek bőséget és jólétet hoztak, és olyanok melyek pusztulást és romlást. Azért tévedés ez, mert egyik eszmének sem sajátossága a valódi béke. Minden eszme ugyanis megoszt, az egyik oldalon áll annak hordozója, és a másik oldalon az, aki nem hordozója annak. Ez pedig akár tudatosan, akár tudattalanul ellentétet, feszültséget gerjeszt. (Tipikus vallási példa, amikor magát a kereszténység az egyedüli isteni igazság letéteményesének tartja, a többi vallást nem, de ugyanez elmondható a mohamedán hitre, és még sorolhatnánk) Nincs jó vagy rossz eszme a szabad gondolat szempontjából, csak eszme. Az eszme ugyanis mindig egy külső tényező, nem tömegek saját, egyéni útjainak összeadódásából keletkező szintézis. Lefordítva: az eszme mindig egy jól meghatározható forrásból ered, vagyis a forrásból tart a kiszemelt hordozó, hordozók felé, és nem tömegesen a saját egyéni megtapasztalásból, megélésből, gondolkodásmódból szintetizálódik és válik egy közös nevezőben egyesülő meggyőződéssé.

A kiválasztottság, a prófétizmus, a világ jókra és rosszakra, feketékre és fehérekre, hívekre és nem hívekre való osztása minden eszme sajátossága. Ez önmagában, ha az eszme passzív állapotban képes maradni nem jelent veszélyt a környezet számára. A fanatizmus és a fanatizálódás viszont minden eszme hordozója számára reális veszélyforrás. Az eszmével megfertőződött ember ugyanis hajlamos magát kiválasztottnak gondolni, míg ezzel egyidőben automatikusan úgy gondolja, hogy aki más véleményen van mint ő, az nem lehet csakis az ellensége. Aki nincs velem, ellenem van. Fel sem merül ebben a gondolati sémában az, hogy létezik ezen kívül még egy harmadik választás is. A semlegesség elve. Aki nincs velem az miért kell automatikusan ellenem legyen? Azért, mert én, az eszme hordozója ezt így képzelem? Igen, hiszen a világot csak fehérben és feketében érzékelem, és számomra létfontosságú az, hogy az eszme terjedjen, ebből a szempontból viszont a semlegesség számomra megengedhetetlen, sőt valójában az aki semleges akar maradni egy eszmével szemben, az az eszme hordozója számára önkéntelenül ellenséggé, vagy célponttá válik. Az eszme úgy viselkedik mint egy vírus, ami a saját túlélését attól teszi függővé, hogy milyen mértékben képes megfertőzni újabb és újabb egyedeket.

Minden vallás egy eszme. Minden dogma az eszme őre. Minden politikai meggyőződés egy vallás. Minden vallás politika és eszme. Minden ami képes kikapcsolni az emberi lényben a kritikus észlelés, megismerés és gondolkodás képességét az gyaníthatóan egy eszme. Minden, ami képes elhitetni az egyénnel, hogy ő meggyőződése folytán kiválasztott, kiválasztottsága pedig alap lehet a mások feletti ítélkezésre, megbélyegzésre és üldözésre. Úgy gondolom, hogy az aki képes megízlelni a gondolat szabadságát, az képes ráérezni annak a súlyára, hogy a Föld nevű bolygón mindnyájan, kivétel nélkül már zsenge korunktól kezdve eszmékkel vagyunk fertőzve, eszmék alakítják ki valóságképünket és valóságérzékelésünket, mélyen befolyásolva ezáltal. Ennek a felismerése vezethet el annak a szükségességéhez, hogy elkezdjük magunkról tudatosan levetkőzni mindazon rétegeket, melyek az eszméktől fertőzött, dogmatikus, fanatikus, prófétikus és kiválasztottságtudatot tápláló gondolatbéklyót jelentik.

Miért ellensége minden eszmének a valódi szabad gondolat, és a benne élő, belőle fakadó szellemi szabadság megélésére törekvő egyén? Azért, mert egyetlen eszme sem tűri meg magával szemben a semlegességet, vagy azt hogy dogmáira a szabad gondolat indulatoktól mentes, kritikus pillantást vessen. Aki nincs velem az ellenem van. Vajon miért kellene ez így legyen? Ha nem tartok a főzelékimádókkal, ugyan miért kellene ellenük lennem? Miért van az, hogy mióta a világ világ, minden eszme, dogma, vallás, társadalmi, politikai és egyéb rendszer pusztán egy valamitől rettegett, mely ellen bármikor, habozás nélkül volt képes alkalmazni a legvéresebb, legbrutálisabb eszközöket? Ez pedig a SZABAD GONDOLAT ÉS GONDOLKODÁS terjedése.

A rabszolgatartó számára mindig ellenség a szabadság gondolata. Minden eszme, dogma, hitelv, vallás, automatikusan átvett meggyőződés pedig rabszolgatartó ilyen értelemben. Minden eszme meggyőződésesen egy "igazság" hirdetője. A maga igazságának a hirdetője. Létezik-e mégis olyan igazság, mely eszmék, dogmák, hitelvek, vallások, politikai és egyéb meggyőződések felett álló, és mindenki számára kötelező? Ha azt mondanám IGEN, létezik, akkor ez azt feltételezné, hogy megismertem ezt, és hatalmamban áll minden kétséget kizáróan kinyilatkoztatni ezt. Vajon végiggondolta-e ezt a kérdést kritikusan, szabadon gondolkozva bármilyen eszme terjesztője? Aligha hiszem. Egy dolog ugyanis hinni egy eszmében, és más dolog minden kétséget kizáróan, a kritikus, szabad gondolkozás útján meggyőződni annak valósága, igazságtartalma és tévedhetetlensége felől.

Miért nem lehet egyetlen eszme sem "Az Igazság" letéteményese? Minden eszme a valóság egy kisebb vagy nagyobb fragmentumát ragadja meg, és teszi azt az egészre nézve kötelezőnek. Egyetlen eszme sem birtokolhatja ilyen értelemben a teljességet, bármit is állít magáról. A hit minden eszme nélkülözhetetlen kelléke, és ez az a kulcs, amely az eszmék működésének megértéséhez elengedhetetlen. A hit ugyanis hajlamos a vakságra, a vakhit és a szabad gondolat pedig nem férnek meg egyazon térben. Nem azért mert a szabad gondolat nem képes megérteni a hit működését és szerepét az emberi lényben, hanem azért, mert az eszme alkalmatlanná teszi annak hordozóját, hogy megértse a szabad gondolat és kritikus gondolkodás lényegét, azt a fajta prekoncepcióktól, előítéletektől és kényszertől mentes szabadságot, mely minden valódi lényegének a megismeréséhez elengedhetetlen.

(A szabad gondolat, és az emberi szabadságnak a szabadossághoz semmi köze, amint ezt bizonyos eszmék terjesztői egybemosni igyekeznek. Egy szabad gondolkodó képes elfogadni a szabadosság jelenségét, azt szabadon vizsgálni és konklúziókra jutni annak eredetével, létével, megnyilvánulásaival stb. kapcsolatban, anélkül, hogy ítéletet, háborút, ellenségeskedést hirdessen. Bizonyos eszmék felől mindezt megközelítve viszont nem lehetséges, hacsak az eszme eleve nem a szabadosság hirdetője.)

Létezik élet az eszméken túl is. A valódi szabadság, a gondolat valódi szabadsága pedig csak addig félelmetes és eretnek, ameddig mindazt eszméken keresztül közelítjük meg. A szabadság eszméje is idetartozik. A szabadság ugyanis mindaddig nem valódi szabadság, ameddig pusztán egy eszme. A szabadság az, amiben minden léte értelmet, megértést nyer. A szabadság a világ valóságának, saját és közös valóságunknak előfeltevések, előítéletek mentes megismerése, a szabad megismerés által pedig lehetségessé válik annak megértése. A valódi kérdés az: készen állok-e erre? Mi a fontosabb számomra, az eszmék akoljának hamis, illuzórikus de minden valóságnál fontosabb melege, vagy a világ, a valóság szabadságban, szabad gondolat általi, eszmék, dogmák, előfeltevések, előítéletek nélküli megismerése.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.02.08. 12:15:57

@zatarra: Szia! Még mindig bármilyen ellenvéleményt leírhatsz zsidózás, cigányozás, összeesküvés elméletezés, személyeskedés és trágár kifejezések nélkül.

Egy kérdés: Úgy véled, hogy a bibliakritikának ezen az oldalon van a helye és küldetésünket hatékonyan elősegíti?

Toronyőrbácsi 2013.02.08. 12:17:12

@zatarra: Vegyél vimanát te gyökér! Járd végig az univerzumot, találkozzál sok szürkével, meg ződdel, a végén még belefutsz David Icke-ba is. Kent Howind után ha találkozol Jehovával, csak egy rövid üzenet neki: CSINÁLJ MÁR VALAMIT! Különben meg ne oszd az észt ezen a blogon, vagy ha véleményed van, akkor kommentelj gyakrabban! Világos, te majom?
@sefatias: Valóban nem jó a stílus. Nekem se tetszik. De ismerd meg Zatarrát, az élethelyzetét, a tudását, és utána véleményezz! Egyébként egy bunkó paraszt, de jólelkű gyerek. Csak még gyerek.

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2013.02.08. 12:18:38

@sefatias: hol olvastál személyeskedést?
-Kissé szűklátókörűnek tűnsz.
Azóta újak:
-kúltúrálatlan, trágár, rasszista
-ha itt káromkodsz
Aztán magas lóról lekezelő:
-remélem most érthető, mert amint látom tavaly nem értetted
Még ha ilyen lennék akkor is, sőt még inkább szeretettel és tisztelettel kellene viseltetned irántam ha élnéd a hitedet. Vegyél példát Jézusról! Őszintén mondom mert Őt valós történelmi személynek gondolom.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.08. 12:23:39

@Toronyőr: semmi kétségem afelől, hogy jó gyerek.:) és afelől sem, hogy még az :) kiérezni az írásából

@zatarra: sajnálom. pont te bizonyítottad be az előbb, hogy nem értetted, hogy miért lettél kitiltva

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.02.08. 12:25:05

@Toronyőr: @zatarra:

Amint korábban írtam, miután hagytam egy flame-et végigvonulni január elején, törlés többet nem lesz, csak figyelmeztetés.

1. sárga lap - ha utána folytatja 1 nap kitiltás
2. sárga lap - ha utána folytatja 1 hét kitiltás
3. piros lap - ha utána folytatja 1 hónap kitiltás

Toronyőr, zatarra, kaptok egy-egy sárga lapot az eddigi trágár kifejezéseitek miatt.

Kérem szépen ezeket mellőzve kommunikáljatok, köszönjük.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.08. 12:34:49

@zatarra: egyébként ez nem személyeskedés.

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2013.02.08. 12:40:59

@Johnny Joker: Szevasz Öcsém!
Tehát a problémák gyökerét nem firtathatom?! Csak vicc volt, még ha nagy a valóságtartalma akkor is. Összeesküvés elmélet? Mikor írtam ilyenről? Egyébként a tényfeltárást szokták nevetségessé tenni ezekkel a szavakkal. Ez a blog is egy összeesküvés elmélet, vagy nem?
Hogy úgy vélem-e, hogy a bibliakritikának ezen az oldalon van a helye és küldetésünket hatékonyan elősegíti? Nagyon is! Kiszabadítanál egy Krisnást a szektából de a Bhagavad-gítát azért még csűrnéd csavarnád neki? Nemde becsapnád ha tudnád, hogy nem "kóser" a cucc?

Toronyőrbácsi 2013.02.08. 12:44:29

@Johnny Joker: Nos, olvasd végig a blogban szereplő kommenteket. Ott kell elkezdeni a laposztogatást, nem itt, és nem most, és nem csak a mi esetünkben. Világos? Semmi baj nincs azzal, hogy korrekt akarsz lenni, csak azt már régen el kellett volna kezdeni. Úgyhogy piros lap neked. De azért küldök neked ajándék zenét:
www.youtube.com/watch?v=pfoINp-zpd4

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2013.02.08. 12:44:45

@Johnny Joker: Bíró Úr! Kérem alássan, ne tessék mán! Hát az úgy vót, hogy a Toronyőr ütött először!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.02.08. 12:47:53

@zatarra: Szerinted az ébredező tanúkat a Biblia és a vallásmentes kereszténység érvrendszerével vagy az ezeket elvető és cáfoló érvrendszerrel könnyebb, hatékonyabb kiszabadítani?
Melyik módszerrel lehet hatékonyabban végezni a szabadítómunkát, ágyúzni az Őrtornyot?

Jobb lenne nekik, ha az istenhitüket, a Bibliába vetett bizalmukat is elvennénk tőlük? Van ehhez jogunk?

Kell adnunk valami plusz eszmét, magyarázatot a szabaduláshoz szükséges információkon túl, vagy meg kell hagynunk a kiszabadultaknak a további döntéseikhez való szabadság jogát?

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2013.02.08. 12:57:28

@sefatias: Te überführer okostojás vagy! Piti dolgokon rugózol, nem komállak! Fejezd be, bocsáss meg(nincs miért mert én nem bántottalak, de bocsáss meg, ne szúrj ki magaddal!), és ne járasd le magad!
Egyébként ez nem személyeskedés. De ha óhajtod privátba írhatok neked, az majd az lesz!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.08. 13:05:35

@zatarra: ezt eltaláltad. tényleg okostojás vagyok :)
egy szóval sem mondtam, hogy bántottál. hozzám még egy rossz szavad nem volt (de jöhet a privi, hogy legyen)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.08. 13:21:39

@zatarra: hozzá tenném még kedvesem, hogy bár keresztény vagyok, a bibliával kapcsolatban komoly kérdéseim vannak. olyanok, amelyeket eddig nem válaszoltak meg, olyanok, amelyek alapjaiban rengetik az egészet. Ám ez nem azt jelenti, hogy hülyeség az egész, hanem azt, hogy tanulnom kell még sokat, és nyitottnak kell lennem. Tegnap beolvasós napom volt, nem volt túl jó kedvem, úgy hogy délután Istennek is "beolvastam" és elmondtam neki, hogy szerintem rosszul csinálja ezt az egészet, mert sokkal jobban is meg lehetne oldani. A Bibliát is le lehetett volna normálisabban, könnyebben érthetőbben írni, hogy ne kelljen értelmezéseken vitatkozni, meg törni a fejünket.Sokkal kevesebb vér áldozattal is meg lehetett volna ezt oldani szerintem.

DE...

Az is lehet, hogy csupán én nem értem, hogy mit is akar. Lehet, hogy nem is kell megkeresni a pontos igazságot? mert ha én azt akarnám, hogy valaki megtalálja, akkor könnyebbé tenném neki az utat hozzá. Lehet, hogy egyszerűen csak rosszfelé tapogatózunk? Szerintem igen. Nem hiszek abban, hogy az igazságot meg lehet/meg kell találni. És ezért nem is nagyon töröm magam. Szerintem Isten az akinek ez a dolga, és nem az enyém. Nem a fiú dolga megismerni az apát, hanem az apa dolga gondoskodni a fiáról. És én most itt a fiú vagyok, aki nem tud különbséget tenni a jobb és a bal keze között

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2013.02.08. 13:22:13

@Johnny Joker: Értem én amit mondasz csak nem értek vele egyet! Olvasd el újra a Krisnás példázatot! Azt kérdezed van e jogunk elvenni a hitét valakinek olyasmiből ami (lehet hogy)hamis?
Én hálás lennék neked ha szólnál hogy egy nyílvessző áll ki a hátamból és hogy feleslegesen körözök egy útvesztőn a dzsungelben. Hogy fájna-e ha kihúznád? Ahhoz, hogy begyógyítsd meg kell tenned. Volna hozzá jogod? Én kérnélek rá! Megmondhatnád-e hogy rossz csapáson vagyok vagy továbbküldenél az útvesztőben nehogy mégegy hitem leomoljon, bár te másfelé keresnél kiutat?
Nem kell plusz eszmét adnod, főleg olyant nem amiben te sem hiszel. Ahogy te mondod :meg kell hagynunk a kiszabadultaknak a további döntéseikhez való szabadság jogát. Ez nem is kérdés!
Ezen felül lehet véleményezni de nem szabad csak egy nézőpontot hagyni érvényesülni!
Uff! Én beszéltem.

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2013.02.08. 13:26:01

Johnny! Nyiss egy új topikot vagy topánkát ezzel a témával mert teljesen elcsusszantunk az oráltól!

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2013.02.08. 13:29:35

@sefatias: Nagyon-nagyon jó gondolatok! Lehet, hogy nem is vagy akkora se..fej!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.08. 13:32:47

@zatarra: látod? így működik ez.kicsit tanulni kell, türelmesnek lenni, aztán kiderül,hogy nem feltétlenül rossz az amit látunk, csak még közelebb kell menni

Virago_1000 2013.02.08. 13:51:56

@Johnny Joker: "összeesküvés elméletezés"
- ki donti el, hogy 1 elmelet vajon osszeeskuves elmelet? Remelem nem valakinek a velemenye.

Nem tudom, te hogy vagy vele, en a Bibliat axiomanak tekintem, onnantol kezdve johet barmilyen velemeny.
Nem vetem meg azonban az egyeb szent konyveket sem.

"vagy meg kell hagynunk a kiszabadultaknak a további döntéseikhez való szabadság jogát? "

- hatarozottan igen!

vakulencsuk matróz 2013.02.08. 16:21:00

Érdekes ez a megfogalmazás:"...nemi szervek helytelen célú használata,vmint egy másik személy nemi szervének izgatása,amelyeket altalában a bordélyházakkal hoznak összefüggésbe..."A bordélyházakkal általában a céltalan kéjvágy utáni hajszát hozzák összefüggésbe.Mivel a társulat sokáig erősen sugalmazta,hogy gyermekeket válallni ebben a "hamarosan"letünő rendszerben igencsak kockázatos,ezért szerintem Jehova Tanúi között igencsak felülreprezentált volt-és talán még ma is az- a különböző fogamzásgátló pirulák alkalmazása.Bár nem tíltották direktben a gyermekvállalást,de sokan,az én ismeretségi körömben is némileg ódzkodtak,hiszen a HBR figyelmeztetett bennünket,ez mennyire veszélyes lehet,és rájuk már csak hallgat az ember,ha szellemileg erős.Különben is,nem ráérünk majd az újvilágban gyereket nevelni,ahol minden oly csodálatos lesz?Miután viszont ez volt a helyzet,a társulat adós maradt a magyarázattal,hogyha az általuk elitélt szexuális gyakorlatok-amelyeket nem is emlitt a biblia-a nemi szervek helytelen celú használatához tartoznak,akkor vajon a "hagyományos" szexuális érintkezés,amit a rendeltetésétől,vagyis a gyermeknemzés lehetőségétől megfosztottak,vajon nem helytelen célú használat?Hiszen a célja már semmiben sem különbözik az orális változatától.

Catilina. 2013.02.08. 17:42:31

@vakulencsuk matróz: Nagyon jó meglátás.Így már csak egy lépésre vagyunk attól,hogy a "hagyományos", csupán örömszerzésre űzött szex sem teljesen helyénvaló,és rásüthető a bujaság bűne...,és máris kész az újabb agyrém.

vakulencsuk matróz 2013.02.08. 17:58:49

@Catilina.: Igen,a "totális kontroll" érdekében szerintem keményiteni fog a szervezet az értelmetlen,a tanúk életébe beleavatkozó szabályok terén,bár ezen a területen már lehet,hogy visszafogják kissé magukat,hiszen szeretnék,ha nem csökkenne tovább a taglétszám.Viszont ha következetesek akarnának lenni...

Aranyosi 2013.02.08. 19:15:40

@vakulencsuk matróz: A szervezet nem engedi,hogy az egyén lelkismerete alapján hozzon döntést, mert akkor nincs kontrol. Igy ők mondják meg, mit szabad és mit nem, így felelőségre tudják vonni őket. A többség fél és engedelmeskedik, mert ha kiközösítik akkor elvágják a szereteiktől,és ezt sokan nem akarják felválalni. Inkább eltürik,hogy a leg intimeb dologba is beleszóljanak. Ez már szerintem bűn.

vakulencsuk matróz 2013.02.08. 19:40:28

@világítótest: Pontosan.Amiben én bizom,hogy egyre többen használják az internetet is tájékozódásra,márpedig ha beütik a keresőbe a kulcsszót,akkor nehéz kikerülni ezt a blogot,vagy hasonló blogokat.Úgyhogy a gondolkodni szándékozó tanúk találnak megfontolni való infókat.

Nεω 2013.02.08. 22:30:45

@sefatias:

"Az 1kor 5. fejezet egy paráznaságról szól. Pál. Elég részletesen kifejti, hogy mi a véleménye a dologról, és a végén pedig kihangsúlyozza, hogy :"vessétek ki az ilyen gonoszt magatok közül!" "

>>Egyet is értek ezzel. DE:

1). Ez a rész keresztényeknek szólt, akik már ÚJJÁ SZÜLETVE. Ha egy olyan személy követ el paráznaságot, aki már Krisztus testének a része, az nem egyenlő azzal, mint amikor olyan valaki teszi, aki nem >> aki paráznaságot követ el, a SAJÁT teste ellen vét.
2). MÉG köztük is elterjedt volt mindennek ellenére, de mivel ők is a kegyelem alatt voltak, bűnbocsánat számukra is volt. Azt, hogy egy bűnt hányszor követ el valaki, nem hozza egyenes arányosságba bűnösségével és a neki járó büntetéssel sem, ugyanis nem ez az egyetlen tényező.

"Ezek a versek egyértelműen azt súlykolják a keresztényekbe, hogy a paráznaság az egyik legsúlyosabb bűn,amit mind emberileg, mind szentírásilag el kell vetni, és bizony keményen szankcionálni kell kiközösítéssel, társaságmegvonással, mivel ezek amúgy sem öröklij Isten országát"

>>Hú Sefa... te is tudsz ám maszatolni. A kiközösítés és a társaságmegvonás nem ugyanaz!!!! Nagyon nem. És mint írtam a célközösség nem te és én voltunk...
Az, amit a társulat levezet az idekapcsolható, vagy iderángatható versekből, NEM AZ AMIT A BIBLIA TANÍT.

A királyságot a hazugok sem fogják örökölni. Ez azt is jelenti egyben,. hogy akkor már sose fogunk hazudni többé? Kicsit sem? Hát igyekezni kell... de más bűnt is hozhatnék példának. (Lásd Jelenések könyve)
Lényeg:
annyira tökéletlen az ember, hogy elkövet bűnöket, és éppen ezért kellett Jézusnak meghalni.

"Ehhez képest Jézus teljesen másként bánt a házasságtörő, parázna nővel. Persze ő jobb helyzetben volt, mert belelátott a nő szívébe"

>>Hát egy részt az, másfelől meg legtöbb esetben utasította a bűnben élőket, hogy hagyjanak fel vele. Ami persze nem jelenti azt, hogy soha többé nem követtek el bűnt.

"De vajon a fenti utasításokat (megjegyzem helyesen)
>>megjegyzem, nem helyesen... teljesen összemosva maszatolva használják a társaság megvonás és az egyéb "szankciókkal" kapcsolatos vagy összekapcsolható részeket.

PL.: a ne is köszöntsd egyetlen esetben fordul elő: Antikrisztus esetén. Érdemes elgondolkodni rajta.
Az újjászületett keresztények esetében a társaságmegvonás teljesen jogos volt kitartó megbánást nem tanúsító parázna személyekkel szemben. De nem jelentette azt, hogy még helót se mondanak neki, nyilván.

"követő vének képesek erre? El tudják dönteni,hogy egyházasság előtti szexuális kapcsolat vajon a szív gonoszságából ered, vagy sem? Szerintem nem"

>>egyetértek, az egészet nem tudják kezelni.

"És ezzel csatlakoznék Reboot kollégához, aki azt írta, hogy a vének a saját vágyaikat, bűneiket büntetik meg azzal, hogy igyekeznek minél keményebben bánni szegény kamaszokkal, akik nem bírtak a vérükkel"

>>egyetértek

"De....

épp ezért kell eldönteni, hogy mi is valójában a paráznaság. ugyanis van aki azt mondja, hogy minden olyan szexuális kapcsolat,még házasságon belül is, amely nem nem a gyermeknemzés a célja, az már paráznaság. A postban említett orális szex is volt már paráznaság kategória házasságon belül is. Szóval szerintem óvatosan kell dobálózni ezzel a kifejezéssel, mert még nálunk nagyobb koponyák sem tudják eldönteni".

>>továbbra sem értem mi ezen olyan bonyolult. A paráznaság az, amikor nem a feleségeddel szexelsz.
Az orális szex nem az ha a feleségeddel teszed. Erről nincs infó a Bibliában.
A megítélését eleve kettévettem, ha észrevetted:
újjászületett keresztények és a többi ember. Természetesen az ő esetükben is bűn, de más a megítélése.

Keresztények esetén SEM olyan a megítélése mint amit a WBTS prezentál.

"az általad említett"kinek mi a nézőpontja a házasságról"

>>nem ezt mondtam, hogy kinek mi a nézőpontja igazából, hanem épp az ellenkezőjét.
és a legtöbb "világinak is egyértelmű, hogy mi a paráznaság, hacsak nem kezd el filozofálni vagy nem olyan szabadgondolkodó, akinek ez a fogalom eleve nem is létezik.

A házasság mint intézmény áll. Ezzel szembeállította pál a szüzesség megőrzését.

"szintén nehezen áll meg nálam, mert szerintem ezeket nem nekünk írták, hanem a kétezer évvel ezelőtti embereknek, és kérdéses számomra, hogy egy rengeteg nemzetet magába olvasztó római birodalomban Britanniától Szíriáig ugyanazok voltak a házassági eljárások.

>>Te akkor próbáld értelmezni a házasság fogalmát a magyar ember eszével. Nem kell római polgár bőrébe bújnod. Igyekezlek megkímélni:-) még a végén lefejeznek...

"Szóval szerintem alkalmazkodni kellett a helyi szokásokhoz. És vajon ma ki kérdőjelezné meg egy háromgyermekes élet, és vagyonközösségben élő pár kapcsolatának jogosultságát. Szóval ez a kérdés sokkal bonyolultabb.

>>felőlem azt csinál amit akar. De a 3 gyerekes is tudja, hogy a házasság intézménye létezik ma Magyarországon, elérhető. Mi gátolja benne?

Ráadásul szerintem az ószövetség szükséges ahhoz,hogy a Bibliát egységes egészként tekintsük,

>>egyetértek. Olvasd el és próbáld megérteni mit akartam mondani.
- többnejűség,
- bordély
-erőszak

Egyik sem elfogadható és az 1. században sem volt.
Ami egyfelől "könnyebbnek tűnhet az Izraeliták életében, az a ,másik oldalon kőkemény retorzió.
Megkövezés nem egy bűn miatt.
A kultúra, a körülöttük levő népek, a NEM önkéntes nemzeti szintű önátadás (JT terminussal élve) mind mind plusz adalék... amikbe nem megyek bele, de még folytathatnám.

"ezért a Catilina által említett versek nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy lássuk Jehova hogyan tekinti ezt a dolgot.

>>egyetértek

"De mégegyszer kihangsúlyoznám, hogy ez a házasságtörésre nem vonatkozik, mert azt valóban paráznaságnak tartom.

>>az is, de nem csak az a paráznaság... ha teccik ha nem..

"Persze ennek megítélésébe sem akarok belemenni. egyrészt az érintettségem miatt, másrészt mert szerintem emberek képtelenek megítélni a bűnös szívében és elméjében lejátszódó folyamatokat, amik végül a bűnhöz vezetnek"

>>

Én sem ítélek senkit. Sem téged, sőt még magamat sem. Egyetértek, hogy bonyolult és fájdalmas dolgok ezek.
Éppen ezért nem szabadna azt tenni, amit a WBTS.

Vannak a bűnök, és van a KEGYELEM. És a jó hír az, hogy a kegyelem bőségesebb.

Akkor kövessünk el bűnt?

Sose legyen úgy!

Nem is fogunk?

Dehogynem!

Nagyot is? Akár paráznaságot vagy házasságtörést? Reméljük, hogy nem. De ki tudja.

Támogassuk a keresztény barátunkat a rosszban? Szerintem nem kellene.

Ítéljük meg őket? Szerintem azt se kellene.

Ha kérdése van bárkinek, kérem olvassa el alaposan amit írtam, mert ismételgetni és magyarázni azt, amit már megtettem nem nagyon szeretem...
Persze válaszolok szívesen, ha valami nem érthető...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.02.08. 22:59:46

@Τιμόθεος: :) nagy vagy Tesa! Ezért szeretlek én tégedet!!

Nεω 2013.02.08. 23:01:36

@sefatias:

Remélem nem bántottalak meg semmivel

EveH 2013.02.09. 01:31:58

@baland: Akárki írta is, nagyon igaza volt!

Volt Tanú 2013.02.09. 08:15:59

@vakulencsuk matróz: Aztán az a kérdés is felmerül, hogy hogyan lehet szexelni "egy másik személy némi szervének az izgatása" nélkül? Nem csak arról az évezredes babonáról van itt szó, hogy ami élvezetes és szenvedélyes az egyben bűnös is?

Catilina. 2013.02.09. 23:06:52

@Volt Tanú: Hogyan,hogyan...,hát virtuálisan!
Nem láttad a Demolition Man című filmet?

Volt Tanú 2013.02.10. 07:41:04

@Catilina.: De igen, a legjobb ágyjelenet ever!

ambrosios 2013.02.26. 09:29:30

@Catilina.: Csak óvatosan az ilyen kijelentésekkel. A paráznaság bármire ráhúzható, lásd W20121215:

"Ha a megtermékenyítés során egy házasságon kívüli személy petesejtjeit vagy spermiumait (vagy mindkettőt) használják fel, akkor ez egyenértékű azzal, amire a Biblia por·nei′a kifejezéssel utal, vagyis szexuális erkölcstelenségnek számít. Ezek az eljárások a nemi szervekkel való durva visszaélésnek minősülnek "

Eközben ugyanezen cikk semmi kivetnivalót nem talál abban, hogy a megmaradt felolvasztott embriókat kidobják, hiszen hasonló ez a lélegeztetőgéphez, ami nélkül a paciens úgysem élne, ahogyan az embrió sem, ha kiveszik a hűtőből...

Catilina. 2013.02.26. 11:09:10

@ambrosios: Milyen igaz...,régebben én is gondolkodtam azon,hogy tekintik a mesterséges megtermékenyítést a tanúk.Erről cikket ugyanis még nem láttam.Na,szóval az is paráznaság...
Valóban szinte bármire ráhúzható ilyen alapon.

Aranyosi 2013.03.02. 15:04:15

„Tiszta a tisztáknak”
6 Hogyan meríthetünk abból hasznot, amit Pál írt Titusznak? Nos, figyeljük meg, milyen ellentétet tartalmaz a következő kijelentés: „Minden tiszta a tisztáknak. De a beszennyezetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta, hanem az elméjük is, és a lelkiismeretük is be van szennyezve” (Titusz 1:15).
: „A házasság tiszteletre méltó legyen mindenkinél, és a házaságy beszennyezetlen, mert az Isten meg fogja ítélni a paráznákat és a házasságtörőket” (Héberek 13:4).
. Ebből és más bibliai szövegrészekből világosan látható, hogy Isten elítéli a szexuális kapcsolatot, ha az egy nős férfi és nem a törvényes felesége, vagy egy férjezett nő és nem a törvényes férje között jön létre. Mi a helyzet azonban azzal, ha KÉT NEM HÁZAS személy orális szexben vesz részt?
Magában foglalja az Írás szerinti házasságon kívüli, meg nem engedett szexuális kapcsolat valamennyi formáját,tehát ide tartozik az orális szex is, annak ellenére, hogy szerte a világon sok tizenévesnek azt mondták, vagy saját maga jutott arra a következtetésre, hogy az orális szex elfogadott.
9 De mit értett Pál azon, amikor azt mondta, hogy „minden tiszta a tisztáknak”? Azokra a keresztényekre utalt, akik összhangba hozták a gondolkodásukat és erkölcsi érzéküket Isten irányadó mértékeivel, melyeket ihletett Szavában találunk. Ezek a keresztények felismerik, hogy sok olyan dologban, melyet Isten nem ítél el közvetlenül, lehetőség van arra, hogy a hívőknek különböző legyen a véleményük. Nem ítélkeznek, hanem ’tisztának’ ismerik el azokat a dolgokat, melyeket Isten nem ítél el. Nem várják el, hogy az élet azon területeiről, melyekről a Biblia nem ad konkrét utasítást, mindenki más is pontosan úgy gondolkodjon, mint ők.w 07/10

Tehát nem a vének és a hű és értelmes rabszolga feladata , hogy szabályozza a házaspárok intim együttlétét.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2013.03.02. 15:19:33

@világítótest:
Nem csak a nevezett témában,hanem úgy általában is ,mintha róluk is beszélne Ézsaiás a 28 Fejezetben:

9
Kit tanít tudományra? A tanítást kivel érteti meg? A tejtől elszakasztottakkal-é és a csecstől elválasztottakkal-é?
10
Mivel parancsra új parancs, parancsra új parancs, szabályra új szabály, szabályra új szabály; itt egy kicsi, ott egy kicsi.
11
Ezért dadogó ajakkal és idegen nyelven fog szólni e néphez,
12
Ő, aki ezt mondá nékik: Ez a nyugalom, hogy nyugtassátok meg a megfáradottat, és ez a pihenés! És nem akarták hallani!

Szabály szabály hátán,....egy kereszténynek pont hogy erre nincs szüksége,Jézus személyesen vezeti juhait a megszentelődés útján a Szent Lélek által...nincs szükség emberi szabályosodókra,...hacsak ezek a szabályok nem azért kellenek,mert tudják és nem hiszik,hogy Isten elvezeti a tagokat minden igazságra...ahol nincs meg ez a hit és bizalom,..ott kellenek ezek a szabályok.

Aranyosi 2013.03.02. 15:26:54

@kingdom: Egyet értek veled. Sötétségben tapogatóznak és amikor neki mennek valaminek, akkor más irányt választanak, mondva most az a jó irány . De a sötétben semmit sem látnak.

L.Erika 2013.03.02. 20:46:42

@ambrosios: ez nagyon siralmas szituacio...tehat akinek nem lehet gyereke a JT kozott,az fogadja el (a XXI szazadban....) h remenytelen a szitu....mert hat ez paraznasagnak szamit,es hat ezert kikozosithetik......Jehova Boldog Kovetoi.....

Cogito. 2013.11.30. 19:55:16

Szerintem egyszerű. A paráznaság egy ember nemi szervének használatát (nem érintését) jelenti egy másik személy (vagy állat, aki nem homo sapiens) részéről. A lényeg, hogy házasságban ez nem büntetendő, ott lehet paráználkodni, még azon kívül egyáltalán nem. Tehát a házasságon belül az a kérdés, hogy mennyire lehet valaki parázna. Mikortól mohóság vagy mikortól bálványimádás? Ez egy jó kérdés.

Egyébként nem értem miért van mindenki fennakadva a témán, mivel ez egyáltalán nem a boldogság forrása. Ha az lenne, akkor az angyalok nem lehetnének boldogok, mivel nem szexelnek, csakúgy mint akik az égbe vágyódnak a haláluk után. Ha ott nem lehet anál meg orál, akkor itt lent a földön miért olyan nagy kérdés ez? Ha ott az idők végezetéig ki fogja bírni szex nélkül, ez a pár év már csak nem számít, nem?

Másrészt a cikk a nem házas személyekről, -nek szól. A házasokról nincs benne szó.

A levelet igazából én sem értem. Azt mondja, hogy tartózkodni kell a szexuális tisztátalanságtól a házasságban. Akkor most a férj csókolózás közben nem foghatja meg a felesége mellét? Mert ha ez nem házas személyek között történik, akkor tisztátalanság. Most, akkor a házasoknak is tartózkodni kell ettől, nehogy tisztátalanok legyenek ehhez hasonlóan? Ha a levél igaz..., bár nem a hű és értelmes írta, hanem egy bételes csak.

Egyébként a szex nem az utódnemzést szolgálja, hanem az élvezetet, persze az utódnemzést is, ha úgy döntenek. A kérdés az, hogy mi az élvezetes? Minden, amitől orgazmusa van az egyik félnek? Állítólag több nőnek is van orgazmusa szülés közben. Bár az nyilván se nem paráznaság, se nem tisztátalanság.

Különben a paráznaság fogalmát is nemrég finomította a társulat, mert a néhány évvel ezelőttinél, még az orvos is parázna lett volna, hiszen egy másik fél nemi szervét érintette, már amelyiknek ilyen sors jutott.
Most már a nemi szervek pillanatnyi érintése nem számít paráznaságnak.

Egyébként az a férfi, aki nem tudja máshogy az élvezetek birodalmába röpíteni hites feleségét, ez az egy megoldása maradhat, a nyelve, talán azzal sikeres lesz, ha úgy nyalja, mint a fagyit és nem máshogy, mert akkor úgy se. A feleség, meg ahogy öregszik egyre jobb lesz orálban, mert később a fogai sem fogják akadályozni ebben.

Aztán nem mindenki szereti ezt csinálni, nem mindenkinek bírja a gyomra az illatokat meg ízeket. Szerintem egyszerű: aki akarja csinálja, aki akarja nem. Egyik se mutogasson a másikra. Igazából csak a véneknek nem lehet ilyet csinálni, ha vének akarnak maradni, másoknál ez nem számít, nem közösítenek ki ezért senkit. Nyilván a pásztorikat meg senki nem kezdi úgy, hogy szoktátok análban nyomni?

Szóval ajánlom mindenkinek az alábbi linket:
www.youtube.com/watch?v=0spnt6zFxEY

Elmegyek megnézem bejelöltek-e....

Egyébként Salamon, meg Dávid és többiek paráználkodhattak össze-vissza, még házasságot is törhettek a mai fogalmaink szerint. Igen ám, de akkor még szabad volt. Rossz korban születtünk talán... C'est la vie

Jona3 2013.11.30. 21:06:20

@Cogito.:

"Állítólag több nőnek is van orgazmusa szülés közben."

:D Több? .... Végülis a világon tapasztalt 3 nő ilyet.. Lehet több...

Nagyon megütötte a szemem, és a témában találtam egy klassz hsz-t, amit maximálisan osztok, így idézem:

"Max annyiban hasonlít a kettő (messziről, hunyorítva) ,hogy egyik után sem tudok rögtön pisilni.Pedig az egyik után kötelező :( Szóval kiakadtam, hogy egy isten barma,még azt is elhiszi,sőt be akarja mesélni másnak, hogy baromi jó dolog a szülés, csak nyafogunk. Az ilyenekre kötném rá pillanatra az 50ezer ampert,hadd legyen szuper merevedésük!"

Amúgy több nőnek egyáltalán nincs orgazmusa még szex közben sem.

A témában pedig az egyéb véleményemet már megírtam a másik bejegyzéshez.

Cogito. 2013.11.30. 21:22:10

Bocsi én nem a szülésről beszéltem, habár megemlítettem. Csak az orgazmus egyes eseteiről beszéltem. Nyilván nem ezért akarnak a nők szülni. Illetve azt sem mondtam, hogy élvezet a szülés, csak megemlítettem, hogy ilyen esetekben is lehet orgazmust átélni, legalábbis van erre példa, bár szerintem vannak ennek egyszerűbb módjai is.
Szóval én eddig még nem tapasztaltam olyat, hogy egy nőnek ne legyen orgazmusa szex közben. :)
(Kérem a hölgyeket, hogy ezek után ne írjanak nekem, mert a naptáramban már sajnos nincs szabad időpont. :) )

Jona3 2013.11.30. 21:35:08

@Cogito.:
Nem akartam felkészületlen lenni, ezért megnéztem pár szavazást.
Eredmény:
5-ből 2 nő soha nem élt át hüvelyi orgazmust
5-ből 3 nő játszott már meg orgazmust, közöttük többen rendszeresen.

Ez sok, mert azt jelenti, hogy minden 2., 3. nő, akivel találkozol, így él.

Cogito. 2013.11.30. 22:36:44

Állítólag tisztán hüvelyi orgazmus nincs, ezért talán nem is lehet átélni. Tehát némely nő délibábot kerget.
Ezt onnan állapították meg, hogy akiknek bármilyen oknál fogva (akár körülmetélés, akár átoperálás miatt) eltávolították a klitoriszát, ők nem voltak képesek semmilyen orgazmusra, így hüvelyi orgazmusra sem. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy nincs tisztán hüvelyi orgazmus, így nem csoda ha sokan nem is élik át.

Jona3 2013.11.30. 23:14:16

@Cogito.:
Maradjunk annyiban, hogy orgazmus a nőnél az, amikor hüvelyi, még akkor is, ha csikló ingerlésével érik el. De hogy a témánál is maradjak, ez történhet orálisan is. Ill. érdekes, hogy vannak nők, akik anális szex során érnek el orgazmust, mert éppen e módon éri el a partner a G pontot.
A szavazásokban, amiknek az eredményét megosztottam, nem volt kikötve az elérés módja, így a nem-ekben benne vannak azok is, akiknek valamilyen oknál fogva eltávolították a klitoriszát. Még annyit, hogy ez magyar statisztikai gyors adat, ami a pillanatnyi helyzetet mutatja, és valószínű, hogy ennél rosszabb a valós helyzet.

nice try · http://jehovatanui.blog.hu 2013.12.01. 00:23:21

@Cogito.: szeretem az ilyen mondatokat, amiket így kezdenek: "Állítólag…."

Állítólag te Cogito hülye vagy! Állítólag...

Figyi: te voltál már nővel életedben? Állítólag nem…

Utána nyilatkozzál te állítólag!

Cogito. 2013.12.01. 18:10:46

@nice try:
Már megbocsáss, de azért írtam, hogy "állítólag", mert én ebben a kérdésben nem vagyok autentikus.
De a hölgyek nem keltek vitára ezzel a kijelentéssel. Én nem tudom, csak orvosok véleményére hagyatkozok, a hüvelyi orgazmus tekintetében. Én csak azt látom, érzem, hallom, hogy a nőnek orgazmusa van, de hogy az hüvelyi vagy nem, én nem tudom megítélni, de azt tudom, hogy a másik félnek jó, nagyon.
Én mindig mondtam, hogy a vélemény szabad. Nem egy véleményen vagyunk, ezek szerint, vagy nem? :)

nice try · http://jehovatanui.blog.hu 2013.12.01. 19:29:48

@Cogito.: Nem vagy autentikus, sem ebben sem másban sem - ezt eddig is tudtuk.

Tudod az igazi nők (nem a fantáziád szüleményei) nem állnak le veled még beszélgetni sem…:-)))XD Állítólag…:-)))

Rovarölő 2013.12.01. 20:01:11

@Cogito.: Pajtás!

Te aztán úgy értesz a nőkhöz is, mint a szervezeti elrendezésekhez!
Csípom az illen fazonokat.
A nők csak színlelik az orgazmust, de az semmi, mer ezt én is tudom!
Ezt csináld utánam!
Egyébként írtam vissza, olvastad?

Jona3 2013.12.01. 20:11:35

@Cogito.:
Állítólag amikor Isten megteremtette a Ádámot és Évát, felruházta őket különböző tulajdonságokkal. Miután már csak két tulajdonság maradt a zsákjában, elhatározta, egyenlően elosztja közöttük. Elmondta a párnak, az egyik tulajdonság az, hogy vizelésnél nem kell leguggolni. Ádám felugrott, "Add nekem!" könyörgött, "Nagyon szeretném! Kérlek, kérlek, kérlek, hadd legyen ez az enyém." Éva csak mosolygott és azt mondta Istennek, ha Ádám tényleg annyira akarja, hát legyen az övé. Így történt, hogy Ádám kapta azt a képességet, hogy függőleges helyzetben is tudott pisilni. Miközben boldogan ugrándozott és mindenhova odapisilt, Isten belenézett a zsákjába és így szólt: "Lássuk csak, mi is maradt még? Ó igen, a többszöri orgazmus képessége.

nice try · http://jehovatanui.blog.hu 2013.12.01. 20:32:04

@Cogito.: Állítólag…ezt csiripelik a verebek:-)))XD

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.12.01. 20:52:53

@Cogito.: A paráznaság kérdésében még folytatnod kellene a tanulmányaidat. A társulat ugyanis nem azt fogalmazta meg, amit a biblia tart paráznaságnak, hanem azt, amiért szerintük ki kell közösíteni valakit. A társulati paráznaságnak semmi köze a bibliai paráznasághoz

És a fák sem szexelnek, és mégis boldogok. Meg a kövek se.

reboot (törölt) 2013.12.01. 21:54:04

@nice try: ez kemény volt :D nem tudom, hogy tudod-e kit rejt személy szerint Cogito .... de nagyon betaláltál :D

reboot (törölt) 2013.12.01. 22:21:16

@sefatias: nekem te ne mond meg, hogy mit csináljak :P és ha rám szólsz, szólj rá másokra is :P és ne gyerekeskedj, mert élverem a feneked :) szóval ... @nice try kezdte, ő a hibás, tehát először őt kell megrónod :D

na, komolyra fordítva a szót, mielőtt nem esik le mindenkinek: Cogito hülyét csinál magából, és ezt néhányan TUDJUK ... szólni kéne neki, hogy amiket 99% anonimitás mellett kommentel, azzzzzz ... hát 1. bíróit érdemlő beismerés, illetve 2. nem igaz :)

ja még valami:

:P

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.12.01. 22:23:33

@reboot: Kihasználod a névtelenségedet Cogitóval szemben. Ez azért nem tisztességes. Nem kell félteni Cogitót. Tudja mit csinál, csak azt nem, hogy mit csináljon.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.12.01. 22:24:40

@sefatias: Akkor ajánlom Cogito figyelmébe a legújabb videónkat.

reboot (törölt) 2013.12.01. 22:41:12

@sefatias: drága testvérem a zűrben, kérhetek valamit? tessék engem is ugyanazzal a mércével mérni, mint másokat ... rám szinte azonnal rámszóltok, hogy ne személyeskedjek, ne legyek tisztességtelen ... meg is sértődhetnék, ha komolyan venném, mert azé a tisztességtelen elég erős, nemde?

be tudom annak, hogy a haverra könnyebben rászól az ember, mint egy vadidegenre ... de ez az én jófejségem miatt van, és azért mert szeretlek titeket, főleg téged te bányász legény

szóval: én csak annyit kérek, hogy egy lehessek közülletek? lécci, lécci, lécci :)

Cogito. 2013.12.01. 23:18:33

@sefatias: "És a fák sem szexelnek, és mégis boldogok. Meg a kövek se."

Én nem hiszek a reinkarnációba se.Tehát nem tudom, hogy boldogok-e a fák. :) Vagy mégis várják a méhecskét? De akkor meg szexelnek, csak máshogy. Ki érti ezt? :)

Cogito. 2013.12.01. 23:38:09

@Rovarölő: Igen a napokban válaszolni fogok.

Cogito. 2013.12.01. 23:52:31

@sefatias:
Szerintem a paráznaság kérdésének megítélésében a z 1Kor 7:1,2 segíthet. Itt kell elgondolni, hogy mikor nyer értelmet e rész, anélkül, hogy kiüresítenénk.
A paráznaság nem csak prostitúciót jelent. Biztos nem azt akarta Pál mondani, hogy ne járj prostikhoz, de más nőkhöz járhatsz. De biztos nem azt akarta mondani Pál, ha fizetsz a szexért parázna vagy úgyhogy inkább ne fizess, nem?
A paráznaság meg nem engedett szexuális kapcsolat. Ez az éppen aktuális törvényen múlik. Az ókorban lazább volt a törvény többet paráználkodhattak, vagyis többet szexelhettek, úgy értve, hogy akár több nővel is, de fordítva nem volt igaz, akkor sem.

Napjainkban is vannak kivételek. Lehet, ha bizonyos okoknál fogva nem házasodhatnak meg a felek törvényesen, akkor is számíthatnak házasnak, ha például aláírnak egy ilyen jellegű nyilatkozatot a gyülekezet előtt, hogy ők házasoknak tekintik magukat, és ha lehet törvényesíteni is fogják a későbbiekben a kapcsolatukat.
Lehet, hogy van ahol csak annyi a házasság, hogy a férfi elviszi a kunyhójába a leányzót, azt mindenki házasnak tekinti őket.
Tehát a paráznaság attól paráznaság, hogy az isteni törvények nem engedik meg a szexuális tevékenységet két fél között, de ők ennek ellenére gyakorolják. Ha megengedi a törvény a szexet két fél között, akkor az már erkölcsös, tehát nem parázna. Tehát a paráznaság szexuális tevékenység, mely házasság keretei között lehet és akkor már nem is paráznaság, nem is erkölcstelen.

Cogito. 2013.12.01. 23:56:55

@nice try: "ezt csiripelik a verebek:"

Te most minden verébnek fölülsz? :)

nice try · http://jehovatanui.blog.hu 2013.12.02. 00:43:30

@Cogito.: a lényegen nem változtat, te kis szájhős! :-)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.12.02. 05:52:46

@Cogito.: Az 1 kor 7:1,2, semmit sem segít meghatározni a paráznaság jelentését. Ugyanolyan, mint a galata 5:19, vagy a 1kor 5:11.Ezekben csak arról olvasol, hogy a paráznaság létezik, de semmilyen támpontot nem kapsz a szó fogalmának meghatározásához. Azt vedd figyelembe, hogy az 1 kor 7:1,2, nem a férfi és a nő paráznaságáról hanem a FÉRJ és a FELESÉG paráznaságáról beszél. Ami ugye házasságtörés, és ezértmindenféleképp paráznaságnak számít, mert a házasságtörés beleillik a paráznaság fogalmába.
A paráznaság alapjelentése a prostituáció, ami nem merül ki csupán a szexualitásban. A parázna nő, pedig minden esetben prostituált nőt jelent.(ajánlom figyelmedbe az egyszerű fordítást, vagy a katolikus fordítást, mert ez a kettő meri magyarra fordítani a paráznaság kifejezést, és meglátod, hogy új értelmet nyer ez a szó.)Te is tudod, hogy a Biblia több dolgot is paráznaságnak jelent ki, aminek semmi köze a szexualitáshoz. Paráznaságnak számít a falánkság, a szent dolgok figyelmen kívül hagyása, a bálványimádás is. Szóval a porneia-nak önmagában semmi köze a szexualitáshoz, csak arra is alkalmazható. Azt a megfogalmazást, amit a társulat alkalmaz sehol nem fogod megtalálni, mert azt csupán ők TALÁLTÁK KI. Semmilyen alapja nincs.
Mondom, hogy kicsit képezd magad a témában. Még annyit tennék hozzá, hogy a bibliai alapelvek nem helyi jellegű hagyományokra húzhatók rá, hanem a bibliai alapelvek felette állnak MINDEN helyi jellegű hagyománynak. Tehát egy keresztény számára a kereszténység gyakorlása ugyanazokon a szabályokon kell, hogy alapuljon Afrika közepén, mint New York, vagy Budapest közepén.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2013.12.02. 06:03:36

@reboot: Drága és szeretett testvérem! Egyetlen Galambom! Drága Tubicám! Tudod, hogy szeretlek téged! Méghozzá nem is kicsit.
Tőlem azt csinálsz Cogítóval amit akarsz. Akár szét is tépheted,engem nem az zavar. Hanem az, hogy mindig utalsz rá, hogy tudod ki ő, és néha ezt kihasználva szúrsz oda neki. Ezt tartom tisztességtelennek.

Szóval a személyeskedés azért tisztességtelen ebben az esetben, mert te tudod, hogy ki ő, ő Pedig nem. És erre többször is szoktál utalni.

reboot (törölt) 2013.12.02. 10:33:38

@sefatias: két ilyen eset volt, az elsőt kitöröltétek, mert leírtam a nevét, ez meg itt a második, egy lájtos célzás név nélkül :)

gondolkodtam azon, amit írtál, de úgy döntöttem, nem érdekel már, ki mit gondol rólam ...

szóval nyomom azt amilyen vagyok, aztán ha kiveri a biztosítékot néha, majd kitörlitek ... vagy újrahuzaloztatjátok az agyatokat :D de amilyen szenyó vagyok, írok egy másik nickről oszt megnézem, azzal is szigorkodtok-e, vagy az új hal, az ismeretlen több elnézést kap? ... de ez se jó, mert nem akarok csalódni bennetek :/

miért fogalmazok én többes számban??? ja, hogy tompítok ... értem ...

az, hogy tudom ki ő, én arról nem tehetek ... akaratomon kívül tudtam meg ki ő :)

szóltam már neki, hogy a helyében meggondoltabban írogatnék, mert aki tudja kit testesít meg, az lemarja magát ... de végül is tök mindegy

éljen cogito :) három napig a víz alatt :D

[ez egy poén volt, ha valaki nem értené]

Cogito. 2013.12.02. 19:38:40

@sefatias:
Az 1Kor 7:1,2 miért beszélne csak a házasokról?
Férfiról és nőről beszél, vagy nem?
Lásd Kingdom kedvenc Bibliájában:
1 Most pedig a leveletekben feltett kérdésekre felelek. Azt írtátok: „Jobb, ha a férfi nem is házasodik meg”. [NET Notes, TSK, TSKe 1.2]
2 Én meg azt válaszolom: a szexuális bűnök veszélye miatt minden férfi házasodjon meg, és minden leány menjen férjhez

Cogito. 2013.12.02. 19:44:18

@nice try:

Látom már kezdünk barátkozni, kis Nice Try.

Egyébként keveset szoktam erről beszélni, inkább csinálom, mivel az élvezetesebb..., nem?

Jona3 2013.12.02. 20:00:13

@Cogito.:
Én is úgy értelmezem, hogy minden, a társadalmi tv-eknek megfelelően nem elismert szexuális kapcsolat paráznaság. Tudom, kicsit másképp kéne megfogalmazni, de most hirtelen nem tudni magyarosabban. :)

Rovarölő 2013.12.02. 20:05:34

@Cogito.: A kommentjeid általában a csinálás időszakára esnek!
Esetleg inkább nappal vagy fickós?
A késő esti szunyókálás előtti emberkedés jobban esik!
Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás!
Nálad melyik a csinálás időszaka, mivel egész nap csak gépelsz? :D

Cogito. 2013.12.02. 20:25:08

@Rovarölő:
Látom kérdéseid találóak és lényegre törőek. :)

Egyébként a nap bármely szakában készen állok a feladatra.
Aki férfi este, legyen reggel is férfi!

Jona3 2013.12.02. 20:42:48

@Rovarölő:
Tudod, ő éjjel-nappal szexel, ahogy sokan a munkahelyen. Én is olyan helyen dolgoztam ezelőtt. Főnököm egyfolytában bactatott a szexjuális hangjával, a többiek meg szivattak, ahogy tuttak. Aztán már nem bírtam. Mára önmegtartóztató lettem.
Bár, egész nap b.com a billentyűket... Jujj... Aszem, ezt majd jobb lesz törölni... :)

reboot (törölt) 2013.12.02. 21:47:22

@Jona3: hehe :) van haverom, akinek a volt csaja 5 percenként tudott elélvezni ... full nimfomámiás volt a csaj :) szegény srácot eléggé gajra vágta ez a fajta áldás ... nem annyira egyértelmű ez a dolog, van nemkívánatos oldala is, es itt nem csak a hűségre gondolok, hanem a teljesítési kényszerre is

na persze lehet hogy nem minden multi orgazmusra képes nő nimfomanias is egyben :)

Jona3 2013.12.02. 21:58:25

@reboot:
:) nem semmi!

"na persze lehet hogy nem minden multi orgazmusra képes nő nimfomanias is egyben :)"
Szerintem sem. Kivéve, ha gyakrabban vágyik rá, mint a partnere. :) itt is fontos, hogy "zsák a foltját megtalálja".
Már hallottam nőt panaszkodni, hogy a férje nimfomániásnak tartja, mert hetente szeretne vele lenni. Minden relatív. :)

reboot (törölt) 2013.12.02. 22:08:24

@Jona3: amikor a haverom szenvedett ez miatt a csaj miatt, gondoltam utána járok már ennek a dolognak ... vmelyik blogon öltek a csajok egymást pro/kontra :D haláliak voltak :)

nice try · http://jehovatanui.blog.hu 2013.12.03. 00:23:02

@Cogito.: Sorry, de én hetero vagyok (és vannak dolgok amik nem változnak, ez is egy ilyen) - így veled nem barátkoznék, ha nem gond!:-)

Cogito. 2013.12.03. 21:39:54

@nice try:
Olyan értelemben, határozottan nem, sőt még gondolatban sem vetődhet fel.

f i n i t o (törölt) 2014.05.15. 18:18:40

@Toth László:

Kedves Kommentelő!

Ez nem hírdetési felület. Ezeket a kommenteket törlöm.
süti beállítások módosítása