EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Interjú Sefával

2012.11.03. 14:11 | Johnny Joker | 98 komment

http://www.civilradio.hu:9000/stream.mp3

Rádióműsor-ajánló: 2012. november 4.

Interjú egy gyógyult ex-Jehova Tanú kereszténnyel

Most szombaton, (2012 november 3.-án)

a Civil Rádióban ( civilradio.hu/ )
14:00-kor kezdődik a "Hét pecsét" című, Bibliához elkötelezett, felekezet-független műsor!

Riport hallható Kovács Istvánnal, aki Sefatias néven vezet kitűnő ex-Jehova Tanú blogot: sefatias.blog.hu/ ,

és segít a gondolkodni-kérdezni merő sorstársakon,akik még az Őrtorony-fogságban vannak.

A Civil Rádió hallgatható: FM 98 Mhz

www.civilradio.hu/

www.civilradio.hu:9000/stream.mp3

www.popularis.hu/radio/civil/

Címkék: ajánlók ébredjetek! élettapasztalatok

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr634886984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

névtelenül 2012.11.03. 14:50:17

Az utolsó egy percet hallottam! Csalás!
Hallani akarom az egészet, légyszi nem vette fel valaki?

Cső Sefa! :)

Bumbumöcsi (törölt) 2012.11.03. 14:58:59

Szuper volt az interjú!
Én bedigitalizáltam az egész műsort,(ha majd kellene valakinek), viszont a civil rádió archívumában meghallgatható két hétig.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.11.03. 15:00:54

@névtelenül:
Az Archívumból már letudod tölteni itt:

www.civilradio.hu/archivum.php
A 14:00 Hétpecsét...

névtelenül 2012.11.03. 15:06:48

@kingdom: Aha megvan, köszi. Már hallgatom is. :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.03. 15:17:11

@Bumbumöcsi: :) csak véletlenül vettem észre a friss kommenteknél, hogy van ilyen topik

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.03. 15:18:54

@névtelenül: üdv tesa. A szerkesztő honlapján fent lesz, és meg lehet hallgatni az elmúlt tiz év összes interjúját. van pár amit érdemes meghallgatni

névtelenül 2012.11.03. 15:21:52

@sefatias: Ok, de most ne zavarj, mert pont te beszélsz a fülembe. :)

bornagain 2012.11.03. 15:22:26

Koszi a linket! Most kezdem hallgatni... :D

Nεω 2012.11.03. 15:33:53

No de uraim! Ez nem ment végig! Megismertette az igazságot és vége...

névtelenül 2012.11.03. 15:38:28

@Τιμόθεος: Két részben van fent. Bár én még nem értem a második végére.

sz.zoli25 2012.11.03. 15:39:17

Spicli...:)))
Több évet...:DDD

sz.zoli25 2012.11.03. 15:43:30

@sefatias: Hivd fel a mostohaapádat mert belegázoltál a lelkivilágába... :DDD

névtelenül 2012.11.03. 15:43:40

Jó volt, gratula!
Jó egészséget Sefának!

küzdős 2012.11.03. 15:46:21

@Τιμόθεος:"Megismertette az igazságot és vége..."
Az igazság pedig szabaddá tesz titeket.
Én is hallgató voltam, már kezdtem aggódni, hogy hamarosan lebuktat, kiknél is volt Szegeden4

Trifena 2012.11.03. 15:46:37

ügyes vagy te kis vőlegény:P most amúgy nem is hadartál :) legalábbis jobban szoktál szerintem :)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.03. 15:51:17

@küzdős: ööö...csak nem hallgatták ott is :)

küzdős 2012.11.03. 16:14:56

@sefatias: Az ördög nem alszik! A nyomozó felvigyázók és munkatársaik meg főleg nem alszanak.
Talán, ha a hírdetést olvasták, hallhatták is.

küzdős 2012.11.03. 16:21:45

@sefatias: Apropó!
Még nem kérdeztem, hogy előtted volt vaki interjú alany az itteni csapatból, esetleg Jt közül?

bornagain 2012.11.03. 16:40:34

@sefatias:
Jó volt!
Picit "megkozmetikáztad" :D (engem ugyan nem zavar!), azonban sejtem, hogy ezt fogják kiemelni! :-(
Nekem tetszett!!!

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.11.03. 16:47:59

@küzdős:

Bár nem én voltam a címzett, és továbbra is igyekszem ritkán megszólalni,mégis reagálok, mert talán tudok valamivel szolgálni: Tavaly töltöttem fel egy -ma már kilenc éves- "Hét Pecsét" (Civil Rádió) interjút,amelyben Szabados György az áldott emlékű Barna Zoltánnal beszélget. A friss Olvasók az exjt.hu honlapjáról ismerhetik.

Meghallgatható itt: zsotza.wrzuta.pl/audio/1d7DLCVrtia/barna_zoltan-interju_ex-jt.hu

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.11.03. 16:54:55

@sefatias: Bár volt egy kis nyelvpergés, de -szerintem is- nagyon jó interjú született!

Egyik nagy értéke, hogy szeretettel Beszéltél "Jehova Tanúi"-ról,mégis őszintén. Köszönöm!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.03. 17:00:30

@bornagain: melyik része volt megkozmetikázva?

bornagain 2012.11.03. 17:09:25

@sefatias:
arra godoltam konkrétan hogy "otthagytad"!
azzal fognak érvelni, hogy - finoman fogalmazok - "el lettél bocsátva" :D
Mi itt tudjuk a korulményeket és...egyetértunk veled!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.03. 17:11:58

@Zsolt520: én alapvetően szeretem Jehova Tanúit. Kevés közöttük a valóban gonosz, rosszindulatú ember, kár, hogy ők gyorsabban jutnak hatalomra, és nehezebb őket onnan kimozdítani. A felvigyázóként hatalmával visszaélő emberek közül sokan csak a rendszer részei, akik nem ismerik fel magukban a helytelen gőgös vágyakat. Rajtuk még lehetne segíteni, ha lenne valaki, aki megnevelné őket.

küzdős 2012.11.03. 17:13:08

@Zsolt520: Köszönöm Barátom (remélem nevezhetlek így)!
Mindenképpen élek a lehetőséggel!
Nem kell,hogy feltétlenül téged szólítsalak meg, ha van bármivel kapcsolatban info, várom, és ez mindenkire vonatkozik.
Az nekem is nagyon tetszett, hogy sefa nem bosszulkodóan, hanem korrekten nyilatkozott. Tanulhatnak tőle a bentiek.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.03. 17:15:25

@bornagain: hát jja. igazából mindkettő igaz. Mivel akkor még fogalmam sem volt erről a blogról, és a rengeteg félrevezető tanításról, ezért egyedül kellett végigcsinálnom. És úgy nagyon zavart volt az elmém. Ma már minden könnyebb lenne. Ezért irigylem Küzdőst. Sok fájdalomtól óvtam volna meg magam, ha előre, tudatosan meg tudom tervezni a lépéseimet. Akkor nem engedtem volna, hogy az elkülönülésről lebeszéljenek. Na mindegy most már ez van, innen kell továbblépni

bornagain 2012.11.03. 17:32:05

@sefatias:
én csakis sikeres továbblépést tudok kívánni! :)

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.11.03. 17:49:58

@küzdős:

Köszönöm,hogy barátodnak Szólítsz,jólesik,és megtisztelő.

A Civil Rádió "Hét Pecsét" című műsorának archívumában sok, ex-Jehova Tanú Sorstárssal készített Szabados György interjút: Szakcsi Lakatos Béla, Oláh Ferenc, Varga Galina (érdeklődő volt "csak"- Ő "megúszta"!), Orlay Oláh Károly, Barna Zoltán, Lóczi Istvánné Ilonka, Kovács Zoltán, Fekete József és Jutka, Varga Gábor, Jozefák László, Tóth Károly "Infaustus", Kelár György, Ta Vihn Thong /Tomi/

(Reménykedem, nem maradt ki senki!)

Innen elérhetők a riportok: https://skydrive.live.com/?cid=ce403ed5b4675896&id=CE403ED5B4675896!102

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.11.03. 18:08:53

Kedves Küzdős Barátom,és mindenki,akit érdekelnek az ex-Jehova Tanú riportok:
Van egy rossz,és egy jó hírem!

A rossz: kimaradt egy interjú:az,ami Csernok Lacival is készült 2004-ben.

/Tévedni emberi dolog,...nő a világosság,...a lónak is négy lába van,mégis megbotlik... stb...-de inkább beismerem: nem voltam eléggé figyelmes. Elnézést kérek mindenkitől, -kiváltképp Lacitól,-ha Olvasod! [;-<(( /

A jó hír az interjúval kapcsolatban: Korábban feltöltöttem ,és így online meghallgatható:

zsotza.wrzuta.pl/audio/17UlJPZo826/szabados_gyorgy_riportja_csernok_laszloval_a_civil_radioban_2004_.12_.25

küzdős 2012.11.03. 18:09:59

@Zsolt520: Köszi!
Beindul a böngészés!

küzdős 2012.11.03. 18:23:40

@Zsolt520: Próbálom elérni az általad megadott oldalt, de nagyon nem magyar.
Megjelenik magyarul, de hova tovább? Én vagyok a böszme, de kéne egy kis telefonos segítség!

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.11.03. 18:30:10

@küzdős:

Ugyan már... még hogy böszme Lennél... Lári-fári! [;-<))

Az oldalon Keresd meg a lejátszót (-olyan,mint a Youtube-nál, csak ez audio,vagyis nincs képernyő.) Keresd meg a fekete alapon fehér feliratot: " Szabados György riportja Csernok Lászlóval,a Civil Rádióban 2004 .12 .25"

A lejátszó bal sarkában van egy gomb, rajta egy jobbra mutató nyíl. Avval lehet elindítani a lejátszást.

Remélem, hogy tudtam segíteni.

küzdős 2012.11.03. 18:40:46

@Zsolt520: Ezt teszem, de csak piros lesz az indító és semmi reagálás. No azért nem adom fel, míg egy darabban látsz.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.11.03. 18:45:52

@küzdős:

Megy a(z idő) számláló?
Ha igen: nincs a jobb oldalon a hangerő-szabályzó potméter-csúszka lehúzva (lenémítva?)

Ne Add fel Barátom,úgy szurkolok Neked,mint az Újpestnek,-vagy Sefa Barátunk a Barcelonának! [;-<))

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.03. 18:49:11

@Zsolt520: igen éppen azt csinálom. eddig 2:1 ide :)

küzdős 2012.11.03. 18:49:44

@Zsolt520: Nem indul, nem mozdul, nem csinál semmit, pedig verem a gombot.
Lehet, hogy a gépemen nincs meg egy lejátszó program. Nem terhelek másokat ezen az oldalon, majd jelzek, ha sikerül.

küzdős 2012.11.03. 18:52:13

@sefatias: Mi az, hogy 2:1? Mi az az 1? Nem indul, vagy nem azt játssza?

Bumbumöcsi (törölt) 2012.11.03. 19:01:43

@küzdős: Esetleg próbálj letölteni egy Aimp3-at az origo szoftverbázisáról. (Príma belső kodekjei vannak). Általában mindent lejátszik.

küzdős 2012.11.03. 19:21:29

@küzdős: Barátom!
Az asszony gépéről meg elindult!
Most már hiszek neked, hogy nem akartál átverni!@Bumbumöcsi: Neked is kösz! Megpróbálom.

küzdős 2012.11.03. 19:38:34

@Zsolt520: Az utolsó magamhoz intézett tévedésem neked szólt!

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.11.03. 20:22:27

@küzdős:

Értelek, &MEGértelek!
"Lefordítottam" magamnak már.
Örülök,hogy sikerült!

leslie07 2012.11.03. 21:04:58

@Zsolt520: Bocs, hogy megszólalok, de ha ráklikelek akkor lengyel reklámoldalon találom magam.

leslie07 2012.11.03. 21:10:24

@bornagain: Finoman fogalmaztál. az én esetemben a fórumon ezt úgy fejeztéki, hogy

"kivágtak, mint a macskát szarni"

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.11.03. 21:18:16

@leslie07:

Azon az oldalon a reklámok mellett van egy lejátszó-program.
Mivel nem az én tárhelyem / domeinem, ezért - akárcsak az ingyenes levelezőrendszereknél- el kell viselni a reklámok "jelenlétét".

Nálam az "vágja ki a biztosítékot", amikor egyszerre kettő,vagy három felugró ablak lefagyasztja a gépet. Nálam eddig a Wrzuta.PL szépen működik.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.03. 21:22:23

már egy hónapja nem voltak annyian a blogomon mint ma

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2012.11.03. 21:25:26

@sefatias:

Minden hónapban kellene hallani Téged a rádióban!

Szabados Györggyel Vezethetnétek lelkigondozó műsort.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.03. 21:28:33

@Zsolt520: az jó lenne. de először az én lelkemet kéne helyre tenni

leslie07 2012.11.03. 23:37:14

@küzdős: Bocs, hogy megterhellek kérésemmel .
Tudnál segíteni abban, hogy egy gyulekezet kb. milyen osszeget kuld havonta a kozpontnak. Szeretném kiszámítani, hogy a tobb, mint 109 ezer gyulekezet mennyi pénzt jutathat évente az OT kozpontba.

wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/302012010

leslie07 2012.11.04. 00:24:30

@sefatias: Szerintem a lekeddel nincs probléma.

Kelloen orzi azt a minden test lekeinek Istene.

zsoltárok 119:167
Az én lelkem megtartja a te bizonyságaidat, és azokat igen szeretem.

Zsoltárok 121:7
Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet.

Ismeretlen név 2012.11.04. 13:28:19

@leslie07: A mi gyülekezetünk (kb. 100 fős hírnökszámmal) hozzávetőlegesen 100 000 forintot küld tovább havonta a Bételnek, de megnézem majd pontosan.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.04. 13:31:43

Esetleg, ha valakit érdekel, a tegnapi postomat kiegészítettem néhány statisztikával

sefatias.blog.hu/2012/11/03/evente_6-700_ember_hagyja_el_az_egyhazat

Volt Tanú 2012.11.04. 16:59:41

@sefatias: Akkor az évszázad közepére megszűnnek?

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.04. 17:05:06

@Volt Tanú: nem hiszem.hacsak addigra Isten nem csinál valamit ezzel a világgal. de kétlem, hogy ekkora félrevezetést ne venne észre előbb utóbb mindenki

Volt Tanú 2012.11.04. 17:50:23

@sefatias: Csak kiszámoltam, hogy változatlan körülmények esetén meddig bírnák :-)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.04. 17:51:46

@Volt Tanú: bedobnak egy próféciát mint eddig minden ilyen esetben, hogy 2019 ben világvége, mert... aztán lesz megint növekedés

Volt Tanú 2012.11.04. 17:54:02

@Ismeretlen név: Én anno számlaszolga voltam, és mindig azt mondtam, hogy hülyeség, hogy ebből valaki személyesen profitáljon, egy fél minimálbérnyi pénz sem jön össze egy hónapban. Néha-néha párezer forintot ha küldtünk a Bételnek, sokat mondok. Hiába, úgy látszik, változnak az idők...

Volt Tanú 2012.11.04. 17:55:46

@sefatias: Ja tényleg, most jön a hű és bölcs kinevezésének 100. évfordulója, nem is gondoltam rá...

küzdős 2012.11.04. 18:07:40

@leslie07: Szevasz Testvér!
Amit én tudok mondani a pézről, az csak egy pici falat.
Az a gyülekezet, amibe bele tudok látni leginkább, az 120-130 fős, de évek óta megy az összes helyi gyülekezetek pénzügyi vergődése. Ebből nem sokra viszik, gyakran a rezsi is alig jön össze. A luxusra tervezett kterem törlesztését is el kellett engedniük, mert a havi szükséges fél milla helyett, jó, ha egy százas összejött! Eltörölték szívességből, ezért ma kb. 15 ropit kéne legombolni havonta, ez az önkéntesek ajánlata, de ez sem nagyon megyen! A Máté 24:14, meg miegymással együtt úgy jó, ha 40 ropi odaszivárog.
Nem ebből fognak építeni új csodák palotáját.
Itt van ember elég, de nem annyira szívesen adakoznak.
Már az is felmerült, hogy el kellene adni a szentélyt, sok a költsége, kevés a stex.
A statisztika csaló, ne menj bele! Van pénzük, az látszik, meggyőződésem, hogy nem a világméretű munkában befolyt adományokból.
Üdvözöllek!

Volt Tanú 2012.11.04. 18:30:50

@küzdős: "A statisztika csaló, ne menj bele! Van pénzük, az látszik, meggyőződésem, hogy nem a világméretű munkában befolyt adományokból."

Abból, hogy egy hónapja vettek részt befektetőként a londoni British Museumban megrendezett InvestHedge Forum 2012-n, gyanítható, hogy nem az adományládából élnek.

(www.hedgefundintelligence.com/Product/15516/Previous-Events-Details/InvestHedge-Forum-2012.html?ElementId=10287)

küzdős 2012.11.04. 19:04:36

@Volt Tanú: Valami hasonlóra gondoltam. Az itteni adományok borravalónak jók, pszihésen vígasztalják a nyájat, hogy azt gondolhassák, ez az általuk jövő adomány a gazdasági megváltás, Jehova áldása.
Tény, hogy ha ebből élnének, már nem élnének. Országunk éves adománya a Bételesek fényűző életét, kajáit sem fedezné, nem a világméretű munkát! Aztán még ott vannak a nálunk csóróbb országok, kontinensek, az egyre növekvő királyságterem építések! Miből futja mindez? Ödön testvér ezer forintjából, vagy a busmannok üres colás üveg adományából? Ja, nem gondoltam a gazdag afrikai, indonéz, esetleg a jómódú
orosz , kínai, indiai és balkáni országok adományára! Persze ezeket hozzáadva, már értem, miből telik új Jeruzsálemre!

Volt Tanú 2012.11.04. 19:38:39

@küzdős: "pszihésen vígasztalják a nyájat"

:-)

Bumbumöcsi (törölt) 2012.11.04. 19:47:01

Én nem látom a Watchtowert mint résztvevőt.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.04. 19:49:05

@Bumbumöcsi: @küzdős: appáááám!! tényleeeeg!!!!!!!!!!!!!!!!!! meg kell nyomni a balról a második gombot, és ott a bal oldali befektetők listán a dupla w-nél

küzdős 2012.11.04. 19:58:03

@sefatias: Én már csak azt nem értem, hogy hogy csúszott le a kötés!

Bumbumöcsi (törölt) 2012.11.04. 19:59:11

Azannyát! Tényleg! Tehát mint tag akkor résztulajdonos is vagyok én is? Szeretnék egy szép sportkocsit, egy házat (vagy egyházat?) medencével... vagy legalábbis busás osztalékot.

Oswald Spengler 2012.11.04. 20:00:47

Amikor a csepeli kongresszus topicban írtam,hogy innen nem tolnak ki pénzt akkor lehurrogtatok.

Egyébként most ott nagyüzem volt 1-4-ig minden nap volt összejövetel.
Ami viszont érdekes. A POS terminálok nem voltak kitéve. Szerintem rossz volt a visszhangja.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.04. 20:01:19

@Bumbumöcsi: még hogy nem lehet a társulatot egy lapon említeni a Rotshchildokkal. itt is egy lapon vannak

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.04. 20:02:40

@Oswald Spengler: biztos vagyok benne hogy tolnak ki pénzt. a Seltersi nyomda pénzért nyomja a kiadványokat magyarországnak. mivel az is egy külön cég.

Bumbumöcsi (törölt) 2012.11.04. 20:11:54

@sefatias: Hááááááááááát... A kutatásaim alapján a Rotshchildok pénzén jött létre a Watchtower. De ezt bizonyítani nem könnyű...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.04. 20:13:10

@Bumbumöcsi: én is olvastam erről. de meddő próbálkozás. csak gyanús elemek vannak a sztoriban, de bizonyítékok nincsenek

Ismeretlen név 2012.11.04. 20:16:21

Megnéztem pontosan. A Királyság-terem építésre kereken 20 000 forintot küld a gyülekezetünk, a világméretű munkára múlt hónapban 59 840 forint lett utalva. Tehát összesen 79 840 forint, bár az elmúlt időben volt, hogy többet is küldtünk. Most viszont felhívták a testvérek figyelmét, hogy a saját kiadásainkat fedező adományládába dobáljanak, mert kell a pénz felújításra, meg ilyesmire...
De senkinek sincs igen pénze a gyüliben egy két nagypénzűn kívül...

Bumbumöcsi (törölt) 2012.11.04. 20:30:43

@Johnny Joker: Köszi. Ezeket a cikkeket többször elolvastam, -úgy gondolva, hogy itt azért nem kis pénzek mozognak-és nem értem, hogy akkor itt pl. Magyarországon, (vagy bárhol máshol) miért nincs pénz? (Gondolom, hogy az egyik oka az, hogy buta Öcsi vagyok, de én a másik okra volnék kíváncsi). :>)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.11.04. 20:36:14

@Bumbumöcsi: van itt pénz. szerinted a kongresszusi terembérlet hova megy? meg a máté 24:14 adomány?

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.11.04. 20:38:04

@Bumbumöcsi: @sefatias:
Annak is érdemes utánanézni a külföldi ex oldalakon, hogy ámerikában mennyit "adományoznak". Az egy nagyságrenddel nagyobb kategória...

Volt Tanú 2012.11.04. 21:01:00

@sefatias: Bocsi, azt hittem közvetlen link. "WHO WILL ATTEND?" > bal oldalon INVESTORS, alulról a harmadik a Watch Tower Society

bornagain 2012.11.04. 22:05:46

Intelligens (vagy ravasz?) oldal!
Nem enged semmit lemásolni :D

Volt Tanú 2012.11.04. 22:07:29

@bornagain: PDF-be ki lehet nyomtatni.

bornagain 2012.11.04. 22:18:00

European Association of Jehovah's Christian Witnesses.

Ezt sem ismerem - a WT-nek vmi "fiókszervezete"?

Volt Tanú 2012.11.04. 22:36:20

@bornagain: A londoni Bétel a címük. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNCHR) oldalán van egy oda benyújtott 2009-es jelentésük az egyiptomi helyzetről.

lib.ohchr.org/HRBodies/UPR/Documents/Session7/EG/EAJCW_UPR_EGY_S07_2010_TheEuropeanAssociationofJehovahsChristianWitnesses.pdf

bornagain 2012.11.04. 23:10:43

@Volt Tanú:

Koszonom! Én is "iparkodtam" a Google-on...
süti beállítások módosítása