EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

150.000

2011.12.18. 18:49 | bigpast | 38 komment

KÖSZÖNJÜK MIND A 150.000 OLDALLETÖLTÉST!!!

Kívánjuk, hogy mindenki, aki meglátogatta ezt az oldalt, megértse üzenetünket!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr203473823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.12.18. 19:09:52

Igazából "A blog indulása óta az összes PI: 179718" :P
Csak ugye a mérőkódot 3-4 hónaposan tettem ki rá, ezért kevesebb valamivel. Én igazából azt várom nagyon, hogy elérjük a magyarországi JT számát a látogatók számával. Ez olyan 22000 magyarországi látogatót jelent. Akkor már mondhatjuk, hogy ha csak minden 5. olvasónk tanú, akkor a mo-i tanúk 1/5 olvas, és ez 10-15 tanút jelent gyülekezetenként!!

És persze ne feledkezzünk meg a környező országokból érkező magyar ajkú olvasóinkról sem! Köszönjük, hogy megtiszteltek a figyelmetekkel!

Köszönöm mindenkinek az erőfeszítéseit és a kitartását! Folytassuk a lelkiismeretünkből és szeretetünkből fakadó őszinte figyelmeztetőmunkánkat, hogy kevesebb ember élete menjen tönkre, ill. hogy a szenvedők fájdalmain enyhítsünk, válaszoljunk a kérdéseikre.

Folytassuk és figyelmeztessünk minél több embert a lehető legtöbb módon!

névtelenül 2011.12.18. 21:28:26

Szívből gratulálok az oldal szerkesztőinek, tulajdonosának, a közreműködőknek, de a nem-hozzászólóknak is!
Még 100 x ennyi letöltést!
Külön elismerésem a vallási hovatartozás nélküli szerkesztésnek!
Isten áldja és szentelje meg ezt az oldalt és a gondolkodó olvasókat és hozzászólókat, Tanúkat és kevésbé-Tanúkat.
Üdv, Névtelenül.
Áldás, Békesség!

Virago_1000 2011.12.19. 00:37:49

@Johnny Joker: Gratulalok koszonom en is, hogy elinditottad az oldalt. Remelem sok embernek nyitja fel a szemet.

magyarázó 2011.12.19. 10:45:56

Én is gratulálok!
Tényleg kellenek ezek az oldalak, hiszen a puding próbája az evés!
Aki ide látogat aktív tanúként és x időt eltölt, beszélget megismeri a másik oldal nézeteit és talpon marad az eddig vallott hitében, utána már billencses autóval is lehet rá önteni az infót úgy is ott marad ahol van.

De azt hiszem ez egy kicsit túlzás:
"Külön elismerésem a vallási hovatartozás nélküli szerkesztésnek!"
Szerintem aki itt van rendszeresen az még valamilyen módon JT-nak érzi magát, és a Watchtower Bible and Tract Society "zászlója" alatt szolgál, hiszen nap mint nap áldoz az idejéből, hogy újabb gondolatokat osszon meg érdeklődő személyekkel.

Akkor csapjunk bele! Temérdek a munka!

CsernokLaci 2011.12.19. 17:17:07

150000 ez igen ! Majd benne lesz az évkönyvben, és még ki lehet számolni, hogy az évente hány százalékos növekedést jelent egy hírnökre nézve.

bigpast 2011.12.19. 18:14:51

@magyarázó:

"aki itt van rendszeresen az még valamilyen módon JT-nak érzi magát"

NE TÉVEDJ EL!!! NEEEMMMMM!!!!!!!!!!!!!!!

névtelenül 2011.12.19. 18:38:17

@magyarázó: Még én sem érzem magam annak. :)

22. az Elem. 2011.12.19. 19:19:07

@magyarázó:
...és a Watchtower Bible and Tract Society "zászlója" alatt szolgál, hiszen nap mint nap áldoz az idejéből, hogy újabb gondolatokat osszon meg érdeklődő személyekkel.
utána pedig a munkajelentésben leadja azt az időt amit itt töltött, és máris elismert úttörőként kérdezgetik a legközelebbi kongresszuson :)

Toronyőrbácsi 2011.12.19. 21:31:12

@CserLaci: 3 és 1/2? Vagy7? Nemtom, má tejjjesssen összezavarsz.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.12.19. 22:22:32

@magyarázó: A vallási hovatartozás nélküli szerkesztésre nagyon ügyelünk, és én erre vagyok a legbüszkébb, ez az oldal egyik lényege.

A napi 5-6 óra JT-val, a bloggal foglalkozás és cikkfordítás mellett egyáltalán nem érzem magam JT-nak. Az igaz, hogy "nap mint nap áldozunk az időnkből, hogy újabb gondolatokat osszunk meg érdeklődő személyekkel" de nem hinném, hogy bármilyen formában is WTBTS zászlója alatt szolgálnánk. Vagy mégis? Hiszen mi megtisztítjuk a gyülekezeteket a kicsit is gondolkodó emberektől... a Társulatnak is hasonló a célja nem? Van abban valami amit mondasz! De mi bízunk a szeretetben, és abban, hogy a felébredők egy része visszamegy valamilyen formán segíteni ártatlan és megvezetett testvéreinek.

Valóban temérdek még a tennivalónk, igyekszünk segíteni!!

Csuti77 2011.12.20. 07:09:58

@Johnny Joker: Nagyon jó a blog.Mindennap felnézek erre az oldalra,az összes cikkeket elolvastam,soknak ajánlom..Engem Jt.-"kergettek" ide,amiért bevallom,hálás vagyok.Komoly épitő jellege van,akár jt vagy akár világi.Sok mindent másképp látok,kivilágosodtak dolgok.Ez a blog nem jt ellen,hanem értük van,mert szeretjük őket.Kőkemény misszió feléjük.Kitartást, csak igy tovább. @magyarázó: Nem birom elhinni,hogy valamilyen szinten se rendült meg az örtoronyba vetett hited.Akkor te nem itt lennél.Szerintem idő kérdése,és hamarosan a szabadulásodról fogunk olvasni.Drukkolok,hogy az acél bilincseket le tudd magadról venni,hogy szabadon,megkötöttségek nélkül imádd az Urat. .

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.12.20. 09:16:11

@magyarázó:
Nem gondoltál még arra a variációra, hogy esetleg emberek azért töltenek el ennyi időt itt, mert amikor JT-i voltak, akkor valóban hittek a tanításokban és azért tettek dolgokat, mert meg voltak róla győződve?

Egyikünk sem vághatja ki a JT múltját, vagyis meg lehet próbálni, de akkor rosszabb helyzetbe kerülnénk, mint voltunk eredetileg. Valóban: a JT-k és a volt JT-k a bot két végei, egyik sem boldogulhat a másik nélkül. Itt nem arról van szó, hogy meg kéne győzni egymást egymás 'igazságáról', mert ez nem a 'kinél van az igazság' típusú kérdés.

Biztosan te is tudod, hogy vannak 'fafejű' emberek, akiknek bármit mondhatsz, úgy sem tágítanak. Ezt nap, mint nap tapasztalhatod a JT prédikálószolgálatodban de nyilván ez még téged nem fog eltántorítani a hitedtől, mert az mindenkinek a sajátja.

Ha úgy érzed, hogy a te hited megerősödött ezen az oldalon, annak én személy szerint nagyon örülök. A kérdés csak az, hogy ha te magad ilyen hasznosnak és hiterősítőnek tartod ezt az oldalt, akkor miért van a JT szervezet annyira ellene?
Nyilván a hiteddel összhangban cselekedve bátran ajánlhatod másoknak is akiknek esetleg kétségeik lennének, hogy látogassanak el ide, itt majd elszállnak a kételyeik.

Feltételezem, a vének tudják már rólad, hogy rendszeres olvasója vagy ennek a hiterősítő oldalnak.
Mennyire nagy segítség lesz ez nekik, hiszen kevesebb dolguk lesz majd a kétkedőkkel.

névtelenül 2011.12.20. 13:00:32

@karalabe4: Nnnnna ez az.
Akkor ez most hiterősítő Magyarázónak, vagy magyarázat a kétkedőknek?
Ha Magyarázó jónak látja hogy itt legyen, akkor Magyarázó idejön. Ha itt van, olvasgat. Ha olvasgat, gondolkozik. Ha gondolkozik, cáfolni szeretne. Ha cáfolni szeretne, előbb átgondol. Ha átgondol, már biztosan nem szeretne cáfolni, mert átgondolt.
De ha cáfol, akkor biztosan nem gondolta át a látottakat, mert cáfol.
Magyarázó nem szokott cáfolni, ő tehát átgondol.
Csuti77-nek tehát igaza van. Magyarázó születőben van.
Nekem ez a célom, kedves Tanúk! Gondoljátok át, amit itt láttok. Azután ennek fényében azt, amit ott láttok. Aztán megint amit itt, és megint amit ott. És a végén, higgyétek el, egyszer csak meghallotok egy egyre hangosodó kis zúgást. Egyre hangosodót. És tudjátok, hogy minek lesz az a hangja? A motoros autofókuszotoknak. Ti fogtok a legjobban csodálkozni. Nagyszerű érzés, én már átéltem. Hé, működik a fókusz! Nem homályos a kép! Nem kell a szemüveg, a szűrő! Magamtól is látok már! Most már elegendő önmagában a Biblia! Sola Scriptura!
Ha marhaságokat találtok itt, az a Társulat érdekeit szolgálja. Onnan lehet tudni, hogy nem a Társulattól vagyunk, hogy nem marhaságokat olvashattok itt.
Gondoljátok át ti is! Van mit.
Mi ugyanis nem a magunkét szóljuk, hanem annak akaratát keressük, aki elküldte a Megváltót, hogy nekünk életünk lehessen, éspedig bőséggel.
Volt a farizeusok között egy Nikodémusz nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. Ő egyszer egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: Mester, tudjuk, hogy az Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten. Erre Jézus így felelt: Bizony, bizony mondom néked, ha valaki nem születik felülről, nem láthatja meg az isten országát, és ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. Nikodémusz megkérdezte tőle: Hogyan történhet meg mindez? Jézus így válaszolt: Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod? Bizony, bizony mondom néked, amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de ti nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket.
Kedves Tanúk! Tudjátok, hogy mi a legfontosabb mondanivalója ennek most? Tudjátok, hogy mit tett Nikodémusz? Észrevettétek? Segítek. Nikodémusz ELMENT. Na és kedves Tanúk, tudjátok, mit tettetek ti most? Észrevettétek? Segítek. ELJÖTTETEK.
Ezen felül mit tett még Nikodémusz? FIGYELT A VÁLASZOKRA. Nem sokat beszélt ő. És ti, észrevettétek, hogy ti is FIGYELTEK A VÁLASZOKRA?
Ti, akik sosem szóltok hozzá, de itt vagytok időről időre. Ti, akik magatok sem tudjátok, miért, de ELJÖTTÖK, és FIGYELTEK. Az a furcsa bizonytalanság érzet. Az az ébredő világosság. Azok a megválaszolatlan kérdések. Azok a furcsán ellentmondásos válaszok. Azok az elolvasott cikkek. Érzések. És mind-mind ide hozott benneteket. És mind egyenként mondta, jöjj. S a neve: Lélek.
Isten Lelke, bennetek. Ő hívott ide titeket, s bár ti még talán nem halljátok Őt jól, Ő mindig jól hall titeket. Krisztus Lelke mindig hall és mindig lát titeket. Ő az, aki elvezet benneteket az igazságra, mert Ő a Krisztuséból merít, és azt jelenti ki nektek. (Jn 16:14) Ezért vagytok itt, kedves-Tanú olvasók. Érzitek ezt a vezetést? Ez személyes, becsüljétek meg. Ti nem vagytok nagy sokaság, és sohasem voltatok! Istennél a legnagyobb szám az EGY! A te! Ti nem egy sokaság vagytok, Isten szemében, hanem az egyetlen. Egyenként, egytől-egyig egyetlenek vagyunk Isten előtt. Ez Isten titka. Ő az EGY-et is megmenti, s otthagyja a kilencvenkilencet, hogy az Egy megmenekülhessen. És közben a kilencvenkilenccel is együtt van, mindegyikkel teljesen, és csak vele. Mert Neki a legnagyobb, az Egy. Ő kilencvenkilencszer van ott a kilencvenkilenccel, s mégis Ő csak egy. Annyira szeret mindannyiunkat, mintha mindannyian csak egyedül lennénk, mintha csak egy lenne.
Azt mondjátok, hogy lehetetlen? Azt mondjátok, hogy Isten nem szólhat hozzátok ezen a módon? Hogy Ő senkihez sem szól a neten keresztül? Hogy az internet rossz?
Elárulok egy titkot, de ne mondjátok el senkinek. Isten még a rosszból is tud jót előhozni. És ha én azt mondom, hogy a Társulat rossz, és ez igaz, akkor Isten tudni fogja, milyen hatás alatt álltok. És tudni fogja a Lélek, hogy hogyan, milyen módon vezessen el titeket az igazságra, és hogy hogyan, milyen módon bírjon rá benneteket az együttgondolkodásra. És Ő ezt a módot látta a legjobbnak. És ez igazi, és működik, mert ti itt vagytok.
Mert nincs-e megírva, hogy amikor majd eljön Ő, az Igazság Lelke, akkor majd elvezet titeket az igazságra, és kijelenti majd nektek, hogy mi a bűn, mi az igazság, és hogy mi az ítélet? (Jn 16:8) A bűn pedig nem az-e, hogy az emberek nem hisznek Krisztusban? De ha ez a bűn, a nagybetűs BŰN, akkor lehettek-e ti az IGAZSÁGBAN? Lehet-e az igazság az egyben bűn is? Biztosan a Társulatnál van a világosság? De ha az mégsem a világosság, hanem a sötétség, akkor mekkora az a sötétség?
Hozzátok szólok most, ti akik nem szoktatok hozzászólni, de időről időre itt vagytok a Lélek által.
Üdv, Névtelenül.
Áldás, Békesség!

metanoia 2011.12.20. 20:31:20

@magyarázó:

„Szerintem aki itt van rendszeresen az még valamilyen módon JT-nak érzi magát, és a Watchtower Bible and Tract Society "zászlója" alatt szolgál, hiszen nap mint nap áldoz az idejéből, hogy újabb gondolatokat osszon meg érdeklődő személyekkel.”

Személy szerint kereszténynek, Krisztus tanújának vallom magam.

Mózes így érzett a népe iránt:

„ De most bocsásd meg bűnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, a melyet írtál.” 2.Mz.32:32

Pál apostol pedig így érzett saját népe iránt:

„Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett” Rm.9:3.

Tudod kedves Magyarázó, mi már voltunk a túlparton is /nem kevés ideig/ és most, hogy
megismerhettük Krisztust, valóban szabadokká váltunk. Minden vágyunk az, hogy minél többen kijöhessetek a világosságra.
Hogy a Biblia kinyílhasson számotokra teljes valóságában és szépségében.
Hogy ne Armageddont várjátok rettegve, hanem a dicsőséges Jézus Krisztust,
akitől nem kell félnetek.
Hogy lehulljon minden állmosoly, hogy le lehessen tenni a zöld szemüveget amivel
szalmát kellett ennetek.
Hogy zöld legelőn, friss forrásvizetek legyen.
Hogy beteljen az örömötök a Krisztusban.
Hogy az Isten Szent Lelke szabadon áramolhasson.

Igazán csak egy extanú érti/értheti meg JT-it.

Nem véletlen, hogy JT. vezetősége a leginkább a „hitehagyottaktól” tiltja tagjait.

Kersztény gyülekezetekben, akik korábban alkoholisták, drogosok, sátánisták
börtönviselt emberek voltak, a leginkább tudnak szolgálni azok felé, akik még mindig rabjai ezeknek a szenvedélyknek. Mert tudják, hogy honnan szabadította ki őket az isteni kegyelem. És elhívást kapnak Istentől,
hogy segítsenek a megkötözött embereknek.
Egy lelkésznek, aki drogosok felé szolgált, egy fiú azt mondta, neked fogalmad sincs milyen az amikor valaki drogfüggő, erre a lelkész felhúzta karján a pulóverjét és megmutatta a sok tű nyomát.

Szóval szeretetből, együttérzésből, elhívásból töltünk el itt órákat, és imáinkban hordozunk benneteket kedves tanúk, mert a szívünk
szakad meg értetek.

magyarázó 2011.12.21. 06:09:08

@Csuti77:
Sosem istenítettem a társulatot! Egyetlen Istenben hiszek és bízok, Jehovában! És hálás vagyok, hogy Jézus Krisztus értem is adta az életét, de Őt sem imádom!
Ezért nem beszélhetek olyan hitről a társulat felé mint ahogy Istenben hiszek.
Azt viszont elfogadom, hogy Jehova felhasználja az őrtorony forrást, hogy abban az igazság van leírva.
Az meg már másik dolog, hogy némely dologban igazatok lehet, hogy vannak tévedések és ellentmondások az értelmezésekben.
Ez is csak az én meglátásom szerint van így.
Én egy átlagos JT vagyok aki elég sokat foglalkozik az írásokkal és mindent én sem tudhatok!
De ha mondjuk Geofry Jackson testvérnek kellene ezeket a felmerülő kérdéseket, vádakat tisztázni ő szerintem tudna olyan érveket a Bibliából amire nem is gondoltunk.
Ha ebben az értelemben vesszük akkor a válaszom az, hogy de egy kicsit "megrendült az őrtoronyba a hitem".
De ez a megrendülés nem nagyobb annál mint amikor a szüleink félrevezettek bennünket, hogy létezik a mikulás akitől az ajándékot kapjuk vagy amikor megtudtuk, hogy nem is Jézuska hozza a karácsonyi ajándékot.
És nem nagyobb csalódás amikor a szüleink azt ígérik, hogy mindig együtt leszünk és utána pár év múlva elválnak és felborul az életünk.
Ezeken mind át léptem, és az, hogy néhány dolgot esetleg másképp látok és nem is biztos, hogy jól teszem ettől még JT vagyok és az is maradok.
Én már kiszabadultam egyszer, és szabad vagyok!

Csuti77 2011.12.21. 07:20:53

@magyarázó: Mindenkinek van egy meggyőződése,ezért én nem akarok törvényeskedni feletted. Te egy kicsit kitünsz a JT soraiból,mert itt vagy köztünk,kommunikálsz,megosztol,véleményt nyilvánitol,és gondolkozol.Lehet,hogy még a te idöd nem jött el,de én akkor is úgy érzem,hogy hamarabb eljön mint gondolnád. Miért nevezik magukat JT keresztényeknek,ha hálásak Jézusnak, hogy értetek is meghalt,de.............. Hiszen itt a lényeg,minden erről szól EZ A JÓ HIR.Te csak kutakodj továbbra is függetlenül ne hagyd abba,mert egyszer csak megszólal a lelkiismereted és nem lesz más választásod,mint hogy szembe nézz a valódi igazsággal.Mert Jézus az út ,az igazság,és az élet.És nincs más igazság rajta kivül.

Ping-Pong 2011.12.21. 07:27:00

@magyarázó:
Becsülöm a nyíltszívűségedet és őszinteségedet, és ez is hatalmas haladás, hogy nem azzal a naiv, Őrtorony-bálványozó hozzáállással dolgozol, mint nem egy hittársad. Bár ők is el tudnának jutni idáig!

Egyébként Geoffrey Jackson önmagában nem sokat tudna tenni a Vezető Testületen belül, mivel ő egy elég újonnan bekerült ember. Legnagyobb szava a Gerrit Lösch nevű ausztriai származású fickónak van, tehát lényegében ő most a JT vallás "pápája". Sajnos ő nem éppen nyitott szellemiségű, amíg ő uralkodik, addig érdemi refomrok nem igen várhatóak.

"hálás vagyok, hogy Jézus Krisztus értem is adta az életét, de Őt sem imádom!" - Ezért kár, mert a Szentírás nem tesz ilyen minőségi megkülönböztetést az Atya és Fiú tisztelete között. Ellenkezőleg: ugyanazt az a görög igét használja az Atya és a Fiú iránti hódolatra: proskynéō (προσκυνέω). Ezt az Új világ fordítás 1952 utáni kiadásai kétféleképpen fordítják, eleget téve a Jézust csak teremtménynek és angyalnak tekintő ariánus ideológiájuknak. Ha az Atyával kapcsolatban szerepel a προσκυνέω ige, akkor imádásnak (worship) fordítják, ha pedig a Fiúval kapcsolatban, akkor pedig hódolásnak (obeisance). Ezt a megkülönböztetés a Szentírás nem támasztja alá.
Ismerem persze azt a védekezést, hogy az Ószövetség görög FORDÍTÁSA (LXX) egyes földi királyok esetében is használja a προσκυνέω igét, azonban egyrészt ettől még nem válik ténnyé, hogy Jézus esetében is csak ezt jelentse, másrészt pedig amazokra nem mondja a Szentírás azt, mint Jézusra, tudniillik, hogy UGYANÚGY kell tisztelni, MINT az Atyát (Jn 5:23).

22. az Elem. 2011.12.21. 08:44:00

@magyarázó:
Azon gondolkoztál már hogyha a társulat és Isten között kellene választanod kihez lennél hűséges?

A Biblia végig arról szól, hogy a kiválasztott nép hogyan tér el Istentől, hogyan kerülnek szembe a prófétái és maga Jézus is a tévelygő emberi vezetőkkel.

Szerinted ma ez nem fordulhat elő?
1 Kor. 10:11

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.12.21. 12:23:48

@magyarázó:
Nagyon jó, hogy van önálló véleményed, amihez ragaszkodsz is.

A helyzet az, hogy Geofry testvérnek nem csupán a tanításbeli gubancokkal kellene foglalkoznia, hanem azokkal a helyzetekkel is, amiket ezek az féigazságok vagy hazugságok előidéztek a gyülekezetekben és egyes egyének életében. Az ugyanis egy dolog, hogy a VT tagjai meg vannak győződve az igazságukról (nos, ez sem mindig van így...mint R. Franz testvér feltárja), de hát ha már ilyen 'hű és bölcs' tanítói minőségben, Isten szócsöveként lépnek fel, akkor bizony a következmények is az ő felelősségük kezelni.
(Ha kíváncsi vagy, hogy miért mondom ezt, akkor olvasd el az olvasóink 9-ben a (rém)történetemet, de csak akkor, ha erős idegekkel rendelkezel, mert abból láthatod, hogy miért is tudnak embereket a hatalmukba tartani olyan hosszú ideig)

Sok esetben sajnos a fel nem dolgozott és lekicsinyelt gyermekkorban átélt traumák kergetnek bele egyeseket olyan szokásokba, melyek károsak magukra és a környezetükre nézve. A saját valódi érzéseikkel való szembesülés helyett inkább valami nagy, szép, kerek dolgot kereshetnek, ami eltereli figyelmüket a valóságtól. Legalább egy időre.
A Jt-i pontosan ilyet ajánlanak.

Ezért kell őszinte önvizsgálatot tartani és megvizsgálni, hogy valóban nem a félelem kerget-e valamilyen tevékenységbe.

metanoia 2011.12.21. 14:16:27

@magyarázó:

"Ezért nem beszélhetek olyan hitről a társulat felé mint ahogy Istenben hiszek.
Azt viszont elfogadom, hogy Jehova felhasználja az őrtorony forrást, hogy abban az igazság van leírva."

Látod kedves Magyarázó, pont erről írt Névtelenül, hogy észre sem veszik a foglyok, hogy fogva ejtették őket.

Te azt mondod, nem beszélhetsz olyan hitről a társulat felé mint Isten felé.
De mi történik a gyakorlatban?
Sokkal inkább hiszel a Szervezetben, mint Jehovában.
Miért írom ezt?
Mert bármit mond a társulat Te engedelmeskedsz neki, még akkor is, ha az a valami ellentétes Isten akaratával, tervével.
Mert ha nem teszed, akkor kiközösítenek..
Ez egy iszonyú ördögi kör/csapda, mégha a lelkiismeret jelez is, a félelem, a megszokás felülkerekedik.
Ha pedig az ŐT-ban az igazság lenne leírva - ahogy írod és hiszed - akkor az SOHASEM változna.
Amikor Isten közölt valamit a népével prófátáin keresztűl, vagy leiratott a Bibliában SOHA nem változtatott rajta, nem haladt semmilyen délig, mert egyből ott volt.
A megértés lehet fokozatos, mert Jézus is írta, hogy sok mondanivalóm lenne még... és majd eljön a Szent Szellem aki megtanít minden igazságra, de ott sem a korábbival ellentétes az információ.
Pl. mint már említettem a Jelenések fehér lovasa egyszer a Sátán, aztán meg Jézus Krisztus.
Melyik volt Isten igazsága?????

névtelenül 2011.12.21. 19:55:57

@karalabe4: Kedves Karalábé4!
Hogy lehet elolvasni az "olvasónik 9-et"? Nem találom.
Köszi, Névtelenül.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.12.22. 08:05:00

@névtelenül:
Bocs, elírtam: olvasóim küldték rovatot a honlap bal oldalán felül a címkék címszó alatt találod és ott vissza kell menni a 9-re.

magyarázó 2011.12.22. 15:54:16

@bibliavers:
Nem gondolkoztam ezen, de egyértelmű, hogy Jehovához lennék hűséges!
Jó a gondolat amit üzentél nekem!
De nézd az utolsó szavakat "a kikhez az időknek vége elérkezett".
Mit hirdetünk? Az utolsó napokat!
Kiknek a figyelmeztetésére írattak meg?
Akik ebben az időben élnek, és akiknek ezt fel kell ismerni!

magyarázó 2011.12.22. 15:59:02

@metanoia:
Érzelmileg érint amit írtál, van benne igazság de ezen már túlléptem.
Erre viszont nem emlékszem, küldd el légyszíves erről a forrásanyagot!
"mint már említettem a Jelenések fehér lovasa egyszer a Sátán, aztán meg Jézus Krisztus.
Melyik volt Isten igazsága?????"

metanoia 2011.12.22. 23:11:05

@magyarázó:

Mit értesz azon, hogy túlléptél?

A JT. négyféle Jelenések magyarázatáról Megyeriné Aradi Szilvia dolgozatában olvashatsz. Nemrégen tette fel Johnny.
Szakdolgozat Jehova Tanúiról címen találod meg.

metanoia 2011.12.22. 23:53:59

@metanoia:

Nem is 4 Jel. magyarázat volt, hanem 5.

A szakdolgozatban 43 - 61. oldalakon van szó a különböző, egymásnak teljesen ellentmondó magyarázatokról - "igazságokról".

magyarázó 2011.12.23. 06:36:57

@metanoia:
Azon léptem túl, hogy félelemből szolgáljam Jehovát.
Régebben kevesebb ismerettel másként láttam.
(Péld 4:18)

magyarázó 2011.12.23. 06:41:07

@metanoia:
Sajnos nem találom ezt a cikket, pedig szívesen elolvasnám!

magyarázó 2011.12.23. 17:27:00

@Ping-Pong:
Már egyszer megállapítottuk, hogy ez a háromság kérdés végtelen történet, és fel is hagytunk vele.
De ha már így szóba hoztad találtam valamit!

Békés-Dalos fordítás, Görög eredetiből 1990-es kiadás 573. oldal:
1János 5:7,8
Hárman tanuskodnak tehát (a mennyben: az Atya, az Ige és a Szentlélek, és ez a három egy. És hárman tanuskodnak a földön): a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy.
Az ehhez tartozó magyarázat így szól:
7. A zárójelbe tett szavak az u.n. Comma Joanneum, mely nincs benn a görög szövegben. Eredetileg a szöveghez fűzött magyarázat volt, amely kb. a 6. században keletkezett és csak később került be a Vulgatába.

Katolikus Biblia, Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1992 hetedik javított kiadás, 1401.oldal
1János 5:7,8
Tehát hárman tanuskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy.
A magyarázat hozzáfűzi:
7. és 8. versek közé vannak a latin fordításban beszúrva a Szentháromságra vonatkozó szavak: "a mennyben: az Atya, az Ige és a Szentlélek; és ez a három egy.
És hárman vannak, akik bizonyságot tesznek a földön."
Ez egyetlenegy görög szövegben sincs meg, sőt még Szent Jeromos-féle fordítás régebbi példányaiból is hiányzik.

És ehhez még a neten jött a megmagyarázhatatlan, megfoghatatlan magyarázat, a Magyar Katolikus Lexikonból:

'Szentháromság'

A→megismerés szempontjából abszolút misztérium: teremtett lény számára kimerítően soha meg nem ismerhető.

Negatíve tudnunk kell, hogy a ~ titkához nem vezet út a →vallástörténetből.

Ugyanígy nem vezet a ~hoz út a →filozófiából sem.

Érdekes tanítás, csak a baki az, hogy sehonnan nem vezet út a magyarázatához!

névtelenül 2011.12.23. 19:55:01

@magyarázó:

Kedves Magyarázó!

A háromságtan nem azért érthetetlen számunkra, mert ne tudnánk megérteni magát a tant. Azért érthetetlen számunkra, mert Istent írja le, és Ő az számunkra, aki érthetetlen, érthetően.
Azonban van egy ezen túlmutató üzenete számunkra a tannak: nélküle nem érthető meg sem Isten, sem az Isten Szava. Miért mondom ezt, és hogyan értem ezt? Azért mondom, és úgy értem, hogy és mert tudniillik csak a háromságtan "alkalmazásával" érthető meg a Szentírás minden sora. Kiemelném azt hogy MINDEN SORA.
Aki e nélkül próbálkozik, az nem juthat eredményre, és a minimum az, hogy kiad magának egy "másik fordítást", mert a helyes másolatokból csak a háromságtanhoz juthatsz.
Ha valaki ezt állítja, amit most én, az egyben azt is állítja, hogy nincsen a Bibliának olyan akárcsak félmondata, ami ellent mondana a tannak.
A Társulat, bármennyire is próbálkozott, kénytelen volt saját "fordítást" kiadni. Csak így, csak az ÚVF-al, és az a mögött álló mérhetetlen butasággal magyarázva lehetséges, hogy a becsületes Tanúk elszakadtak az Úr Jézus Krisztustól.
A Tanúk ebben teljesen vétlenek, és totálisan áldozatok.
A Háromságtant egyébként te nem érted. És a Tanúk közül gyakorlatilag senki. Miért mondom ezt? Hát, egyáltalán nem sértésképpen. Azért mondom, mert a Háromságtan megértésének útja egy kapcsolóhoz vezet. Azt a kapcsolót csak egyszer lehet felkapcsolni, azután már nem használható többé, nem lehetséges lekapcsolni. Mint a biciklizés vagy az úszás, amiket sosem lehet elfelejteni, azok is ilyenek. Mert két eset van csupán. Az egyik, hogy valaki érti, megérti. Ebben az esetben az illető azonnal megírja az elkülönülő levelét. Az azonnalt itt elég szigorúan kell érteni, szó szerint abban a pillanatban jön az inger. A másik eset, hogy az illető nem érti. Ebben az esetben nem írja meg az elkülönülő levelét, és marad ahol van. Ugyanis a nem biztos hogy elhanyagolható tapasztalatom alapján azt kell hogy mondjam, hogy nem létezik Háromságtant értő Jehova Tanúja. A két dolog taszítja egymást, és egy időben nem lehetséges. Vannak dolgok, amelyek nem lehetségesek ugyanakkor, csak egymás után. Na ez egy ilyen dolog.
S még valami, amit el kell mondanom. A tant nem igehelyek fellapozgatásával kell és lehet megérteni. Kellenek azok is. De nem vezetnek megértéshez. A tant ezen igehelyek adatai alapján egy logikusan, rendezetten és elfogulatlanul gondolkodó ember egyszerűen belátja.
Ismétlem, mert talán nem olyan egyszerű.
A Háromságtant a Biblia adatai alapján fogalmazzuk meg, és látjuk be, hogy az igaz, és nincsen más magyarázat arra, amit a Bibliában olvasunk. Ha van más magyarázat, akkor az nem magyarázza a Biblia egészét, így annak ellent mond legalább egy mondat vagy állítás a Bibliából, ellentétben a Háromságtannal, amelynek viszont nem mond ellen semmi sem a Bibliából.
Természetesen nem foglak elkezdeni győzködni olyan dologról, hogy az ott van, amit te pedig nem látsz.
Azonban megkérdezném, miért nem látod? Nos, azért nem látod, mert nincsen senki sem, akiben megbíznál, és az illető meg tudná mutatni neked. Olyan van, aki meg tudná mutatni neked, de az illető téved, ha azt hiszi, ez elég. Sajnos az ember nem mindig így működik. Olyan valaki kell, akiben megbízol. Na ilyen nincs, akinek elfogadnád a szavát, és az illető háromsághívő lenne. Nincs, mert amióta a Társulatot hallgatod, azóta nevelnek a kintiek ellen. Hogy ne bízz bennük. Hogy ne bízz bennem. És tudod mit? A Társulat jó munkát végzett. Én ezért kérdeztem tőled a múltkor, hogy hogy vagy képes hinni valakiben, akit nem látsz, miközben nem hiszel azokban, akiket pedig látsz.
A te felelősséged ott kezdődik, hogy nem hallgatod meg a másik felet, és nem méltó módon kezeled a háromság fogalmát. Nem méltó módon kezeled, mert olyan arctalanoktól fogadod el annak a magyarázatát, akik nem ismerik, és tagadják. És nem mész el olyanokhoz, akik vallják, és ismerik, hiszen világos magyarázatot csak tőlük kaphatsz. És amikor ezek, akik ismerik, azt mondják neked, hogy vigyázz mert a Társulatod félremagyarázza a tant, ilyen tanról ne hidd, hogy az a Háromságtan, akkor te nem figyelsz rájuk.
Kedves Magyarázó! Miért nem hiszed el, hogy a Társulat félremagyarázza neked a tant, ha ezt olyanok állítják neked, akik vallják a tant? Szerinted ki tudja ezt jobban megállapítani, te, vagy én? Miért olyan jó érzés hinni a Háromságtan tagadásában, miközben mindenki kézzel-lábbal integet feléd, hogy félre vagy vezetve? Hogy azt a "Háromságtant", amelyiket neked magyaráznak, a Háromságtanban hívők is elvetik? Ennek már fel kellet volna tűnnie a számodra.
És végül, figyelj oda, mi a lényegi különbség az ÚVF és a többi normális Biblia között, és a Társulat és a tradicionális fő vallási irányzatok között? Jézus Krisztus személyének magyarázata, és Isten és egyben Jézus Krisztus Lelkének a magyarázata. Vagyis? A Háromságtan.
Direkt nem írok tehát igehelyeket, mert azok nem elsődlegesek ebből a szempontból. Egy igehely nem. De ha mindet megnézzük, akkor már igen.
Tehát ha idéznem kellene neked valahonnan a Bibliából, hogy alátámasszam számodra a tant, nem tehetnék mást, mint hogy a teljes Bibliát bemásolnám neked ide.
Talán sikerült máshonnan nézve olvasnod a témáról.

A Fesz van című könyvet nem azért ajánlottam, mert hasonlóságot látok, vagy párhuzamot szeretnék állítani. Nem látok, és nem szeretnék. Csak jó könyv, remélem élvezed, még ha nem is jön be annyira, mint amennyire nekem bejött.

Üdv, Névtelenül.
Áldás, Békesség!

Ping-Pong 2011.12.24. 06:00:47

@magyarázó:
Szerintem ne próbálkozz helyettünk kitalálni, hogy min alapul a háromságtan. Elárulom, hog ynem az általad emlegetett Comma Johanneum-on. Ha mrá betoldásokat keresel a bibliafordításokban, akkor az ÚVF-ben keresgélj, ott még meg se jelölték, hogy a kérdéses szövegrész eredete bizonytalan, lám te meg a saját forrásukban megtalálod, hogy kivették a főszövegből, és lábjegyzetbe rakták!

Én egyébként sem egy kész háromságtannal jöttem most, hanem pusztán a Fiú valóságos istenségével. Ne ugorj annyira előre. Ha a háromságtannal akarsz foglalkozni inkább olvasd el ezt a három tanulmányt, ahelyett, hogy mindenféle lexikonokból ragadsz ki mondatokat úgy, hogy magát a koncepciót nem értetted meg:

* web.archive.org/web/20090609163512/http://www.apologia.hu/religion/jw-trinity.html

* apologia.hu/index.php/keresztenyseg/teologia/53-a-haromsagtan-nem-biblikus-nem-si-nem-ertelmes

* web.archive.org/web/20100107200933/http://www.apologia.hu/books/kellhinned.html

névtelenül 2011.12.24. 09:28:39

@magyarázó:

Kedves magyarázó!

Jut eszembe, az "...és ez a három egy..." felvetéseddel kapcsolatosan, tudod-e, hogy te honnan tudod, hogy ez valóban betoldás? Nos, Háromsághívő teológusoktól. Ők hívták fel a figyelmünket erre. Meg a tiédet.
Kicsit érdekes a szelektív hozzáállásod, hogy milyen állításokat fogadsz el Háromsághívő teológusoktól, és milyeneket nem.
Mi lenne, ha előbb a lényeggel kezdenéd, ha már egyszer eldöntötted, hogy végre adsz a szavukra, és idézel tőlük? Vagy ha nem tőlük, hát általuk.

De addig is, tedd azt, amit Ping-Pong is javasolt. Csak ne úgy állj hozzá, hogy lehetetlen. Ha akarod, menni fog.

Üdv, Névtelenül.
Áldás, Békesség!

22. az Elem. 2011.12.24. 11:21:43

@magyarázó:
Akkor amikor Istennel szembekerül a szervezet mi alapján döntesz Isten mellett?
Mi fog téged megtartani amikor esetleg semmilyen szervezet nem lesz?
Ha megvizsgálod az egyházak történelmét nagyon sok világvége időszak volt már, sőt éppen az a baj, hogy a szervezet is már annyiszor kiáltott farkast, hogy már egyre kevesebben dőlnek be az időszámítgatások bizonyítgatásának. Ismered a tanmesében azt, hogy amikor meg tényleg jön a farkas akkor már senki nem hiszi el, mert annyi hamis figyelmeztetés volt előtte.

De valóban az a lényeg mikor jön el?
Az a fontos hogy megpróbáljuk mindenképpen meghatározni, kikövetkeztetni azt amit az Atya a saját fennhatóságába helyezett?(Cselekedetek 1:7)
És az sem mindegy, hogy azért fog bekövetkezni mert prédikálják, VAGY azért prédikálnak hogy bekövetkezzen.
A változás ideje Istennél eldöntött, amit nem befolyásolhat semmi, és senki. Lényegében ezért teljesen mindegy mikor következik be. Egy a lényeg hogy TE várod-e?

A társulat pedig hamis reményt kelt a sürgősség állandó hangsúlyozásával, eltévelyedvén és eltévelyítvén. (Lukács 21:7,8)
Folyamatosan ezt mondva: »Elközeledett a megfelelő idő.«
NE MENJETEK UTÁNUK...

névtelenül 2011.12.24. 20:46:20

Minden kedves olvasónak, hozzászólónak, szerkesztőnek és nem hozzászólónak is áldott karácsonyt kívánok!
Áldás, Békesség!

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.12.24. 23:06:13

>>" Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk.

Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. "<<
(Lukács evangéliuma 2:8-11)

Kívánok én is lelkiekben gazdag, Krisztus-központú, "csili-viliben" visszafogott, áldott karácsony-ünnepet!

"Ne a hóban, csillagokban, ünnepi foszlós kalácson, ne díszített fákon, hanem a szívekben legyen karácsony! "

névtelenül 2011.12.25. 00:03:53

@karalabe4:

Kedves Karalábé4!

Elolvastam a történetedet, írtam egy pár gondolatot is.
Áldott Karácsonyt!
Üdv, Névrelenül.
Áldás, Békesség.

"Ne a hóban, csillagokban, ünnepi foszlós kalácson, ne díszített fákon, hanem a szívekben legyen karácsony! " Ez tetszik Zsolt520-tól, ez szép.
süti beállítások módosítása