Ez a válaszlevél, melyet a Vezető Testület három héttel később küldött nekem:
WATCH TOWER BIBLE AND TRACT SOCIETY OF NEW YORK INC.
124 Columbia Heights, Brooklyn, New York 11201 U.S.A.
1980. augusztus 08.
Raymond Franz
P. V. Gregerson címén
Route 4. Box 444.
Gadsden, AL 35904
Kedves Franz Testvér!
Julius 19-én kelt leveledet az Elnöklő Bizottsága levelére történt hivatkozással július 10-én megkaptuk.
A Vezető Testület döntött, hogy egyelőre nem küldjük meg részedre a május 21-i ülés felvételét, mint július 10-én neked írt levelünkben említettük. Mint levelünkben leírtuk, ha szeretnéd hallani a szalagon lévő felvételt, lehetséges meghallgatnod a Béthelben.
Üdvözletünket küldjük.
Társaid Jehova szolgálatában,
Watch Tower Society
Elnöklő Bizottsága
Egy árva pontra sem válaszoltak az általam leírtak közül. A valószerűtlenség érzése, melyet korábban tapasztaltam, visszatért. Nehéznek látszik elhinni, hogy férfiak felelősségteljes beosztásokban ilyen felelősségérzet nélküli módon cselekedhetnek. A levelek hangvétele azt a hozzáállást sugallta, hogy minden jog az övék (a „szervezeté”) és az egyének jogai egyszerűen figyelmen kívül hagyhatók, ha kívánatosabbnak látszik vagy előnyösebb, röviden félreteszik, mint ami nem bír különösebb jelentőséggel (set aside as of no particular consequence). Még egyszer írtam, az alábbiakat:
1980. augusztus 28.
Elnöklő Bizottsága
Brooklyn, New York
Kedves Testvérek!
Augusztus 8-i leveleteket, melyet július 19-i levelemre válaszként küldtetek, tekintettel a szalagokra, melyek megküldésébe beleegyeztetek, megkaptam.
Leveletek visszajelzés, de nem válasz. Egyszerűen megismétli rövidített formában július 10-i leveleteket és nem válaszol a július 19-i levelemben leírt pontokra.
Az a tény, hogy birtokotokban van a május 21-i ülés felvétele, csak egy be nem tartott megegyezés eredménye. Új feltételek szabása, miután a megállapodás megtörtént, egyoldalú és önkényeskedő, és biztosan nem igazságos bármilyen mérce szerint is nézzük. Június 26-i leveletekben írásban tudomásul veszitek, hogy beleegyeztek, biztosítjátok számomra a találkozóról készült szalag másolatát, és kijelentitek szándékotokat a másolat elkészítésére és részemre való megküldésére. Helyzetem akkor már megváltozott volt, mégis visszamenőleg ezt használtátok fel, mint egyetlen alapot a megegyezés nem betartására. Az indoklás, melyet az egyesség általatok történő be nem tartására adtatok, amit kijelentettetek július 10-i leveletekben, nem teszi lehetővé a szerződés megszegését.
Hadd buzdítsalak titeket az ilyen eljárás következményein való elmélkedésre, elmétekben tartva az alapelvet, mely található a Leviták 19:15; Róma 1:31 versekben. Tekintettel a ti egyértelmű érdekeltségetekre a szalag másolatának kiadását illetően, ajánlottam nektek az egyedül elfogadható alternatívát, a szalag valamint átiratai és másolatai megsemmisítését. Ha meg akarjátok tartani a szalagokat, az egyetlen jogos útja, ha megteszitek az egyezményben vállaltakat, mely által hozzájutottatok. Nincs kétségem afelől, hogy fordított helyzetben, ha a szalag az én birtokomban lenne és ti kérnétek a megegyezés szerinti másolatot, hasonló állásponton lennétek, mint most én. -- Máté 7:12
Kérlek, fogadjátok a fentieket, mint aggodalmam kifejezését a ti szellemi érdekeitekért, miképpen minden testvérért, bárhol legyenek is. Bár helyzetem inkább tekinthető mint lentebbi és nem fentebbi (may be viewed as lowly and not a high one), értékelném megfontolásotok kifejezését az ebben a levélben kifejtett pontokról és július 19-i levelemről.
Testvéretek:
R. V. Franz
Közel egy hónappal később egy másik levél jött:
WATCH TOWER BIBLE AND TRACT SOCIETY OF NEW YORK INC.
124 Columbia Heights, Brooklyn, New York 11201 U.S.A.
GT/A
1980. szeptember 24.
Raymond V. Franz
Route 4. Box
Kedves Franz Testvér!
1980. augusztus 28-i leveledet megkaptuk és megfontoltuk.
Ezúton tájékoztatlak, hogy az 1980. május 21-i ülés szalagjai, melyekre hivatkoztál, meg lettek semmisítve. Három tanú a Vezető Testületből jelen volt, amikor a szalagokat megsemmisítettük. Nem voltak írott átiratok és a felvételről szalagmásolat sem készült. A szalagokat teljesen megsemmisítettük.
Ez összhangban van kívánságoddal, amint azt a velünk való levelezésedben kinyilvánítottad.
Testvéreid:
Watch Tower Society
of Pennsylvania
Elnöklő Bizottsága
Mint a már bemutatott levelezés mutatja, a „kívánságom” az volt, hogy a szalag másolatát küldjék el nekem, ahogy megígérték. Mivel ők egyértelműen nem voltak partnerek ebben (emlékeztet egyfajta „Watergate” hozzáállásra), felajánlottam nekik egy választást, melyet végül elfogadtak. Örültem, hogy az ügy elintéződött és reméltem, hogy vége bármilyen további alkudozásnak a Testülettel. Nem volt.
Néhány héttel Alabamába való visszatérésem után, a fenti levélváltást megelőzően, a Társulat küldött nekem egy csekket 10000 $-ról, mint ajándékot, 'segítve a Délen való újra-letelepedésemet'. Nem kértem a pénzt, a cselekedetük váratlan és értékes volt. Kölcsönkértem még 5000 $-t, vettem egy lakókocsit, és Peter Gregerson megengedte nekünk, hogy az ingatlanán parkoljunk. Hálás voltam a lehetőségért (valamint gazdaságilag kötelezett), kitartó fizikai munkát végeztem Peter kertjében. Minden napot fűnyírással, ágak metszésével, sövénynyírással töltöttem, megcsípett darázs és méh, számtalan alkalommal tűzhangya, átizzadtam egy időszakot, mikor 30 egymás utáni napon a hőmérséklet
A legnagyobb segítség a feleségemnek és nekem mégis az Írások mindennapi olvasása volt. Minden reggel elolvastunk négyet a Zsoltárokból, tettük ezt napról-napra, míg a végükre nem értünk. Bár több alkalommal elolvastuk már korábban, most majdnem újnak tűntek számunkra. Sokkal közelebbi kapcsolatban kerültünk velük. Ha a Biblia bármely része tisztává teszi, hogy nagyon személyes kapcsolatnak lehetséges és szükséges lennie Isten és az Ő szolgái közt, a Zsoltárok láthatóan ezt teszik, kimagaslóan. Az érzelmi feldúltság, a sóhaj, a segítségtelenség és kétségbeesés érzése, melyeket az írók oly gyakran kifejeznek, a végkövetkeztetésük minden esetben, hogy minden és végső reményük nem emberben, hanem Jehova Istenben kell legyen, az ő Kősziklájukban, a védelem magas helyén, érzékeny húrokat pendítettek meg mindkettőnkben.
A döntésem, hogy elhagyom a nemzetközi főhivatalt, nem azért volt, hogy gondokba taszítsam magunkat. Nem a bajt kerestem. A baj keresett engem.
Néhány hónapig élveztük a kellemes kapcsolatot Jehova Tanúi Kelet Gadsdeni Gyülekezetével, részt vettünk összejöveteleiken és a „szántóföldi szolgálatban”. Megérkezésem után néhány hónappal a helyi vének testülete írt Brooklynba, javasolva kinevezésemet gyülekezeti vénnek. A rövid válasz tömör volt, a Társulat nem gondolja, hogy ajánlatos lenne a véneknek ilyesmire (vagy kisegítő szolgának) javasolniuk. Az egyetlen ok, melyet megadtak, a lemondásomról való tájékoztató (megjelent ugyanabban a Mi Királyság Szolgálatunkban, mint a tagok kiközösítése) még friss. A gyülekezet elnöklő felvigyázója szellemében feldúltnak tűnt a levél szellemisége miatt, de én ajánlottam neki, hogy egyszerűen felejtse el.
Ezzel a levéllel, plusz a vének számára kiadott 1980. szeptember 1-i Társulati levélben lévő információval (kijelentve, hogy pusztán a Társulat kiadott tanításától eltérő gondolkodás alap a kiközösítésre), a légkör fokozatosan megváltozott. Az Őrtorony újság elkezdett olyan cikkeket megjelentetni, amely nem nyugodt kérdésekre koncentrált, hanem feltételezetten zajló „hitehagyás” megvitatására összpontosítva. Akkortól mostanáig, szóban és nyomtatott oldalakon, összehangolt kampány bontakozott ki, hogy azzal a háttérben igazolják a szélsőséges bánásmódot azokkal a brooklyni testvérekkel szemben, akiket olyan gyorsan kizártak, és még inkább a nézőpontot és eljárást, mely e mögött volt és tovább működött. Ahelyett, hogy csökkent volna a dogmatizmus, isteni hatalmat igényeltek, és ezt a megkérdőjelezhetetlen lojalitásra szóló egyre fülsértőbb felhívások követték. Az Őrtorony egymást követő számaiban a megkérdőjelezett pontokra összpontosított, kitartva helyességük mellett, és általánosan inkább határozott lövészárokba vonulást, mint mérséklődést eredményezett. Az érvelés, melyet ennek elérésére felhasználtak, újabb mélységek elérése volt bármely ellentétes nézőpont félreértelmezésében.
A légkör gyanakvó és félelmes lett. Vének, akik szerény természetű férfiak voltak, haboztak szerénységre felhívni, nehogy ezt mint a nem lojalitás bizonyítékának tekintsék. Azok, akik hajlamosak voltak keményebb cselekvésre, kedvező lehetőséget találtak, hogy kimutassák keményvonalas hozzáállásukat. Az Egyesült Államok-beli McCarthy korszakot idézte vissza, amikor bárki, aki a polgári jogok és szabadság érdekében szót emelt, vagy kifejezte ellenzését a népszerűtlen ideológiák könyörtelen módon való letörése miatt, annak a komoly veszélynek tette ki magát, hogy „kommunista szimpatizánsnak” vagy a szélsőséges elemek „szekértolójának” minősítik.
Ilyen körülmények közt az összejövetelek látogatása egyre inkább lehangolóvá vált számomra, ahogy hallottam Isten Szavának hibás alkalmazását, olyasmit mondva általa, amit nem mond; vagy ahogy a szervezet folyamatos önigazolását és önmagasztalását hallgattam. Úgy érezhette valaki, hogy kisebb szólásszabadság van, mint az első századi zsinagógákban, ahol nagy személyiségek, mint az apostolok, alkalmat találtak az igazság elmondására, (még ez ha olykor elkerülhetetlenül keményebb hozzáálláshoz vezetett is, mely bezárta számukra a zsinagóga ajtaját). De, miképpen megjegyeztem Peter Gregersonnak, én egyszerű vendégnek tekintettem magam a Királyság Teremben; ez az ő Termük, az ő összejövetelük, az ő programjuk és én nem szeretnék akadályt gördíteni a kivitelezés útjába. Így hozzászólásaimat a lényeges írásszövegek felolvasására korlátoztam, egyszerűen kiemeltem az alkalmazható pontokat. Ritka összejövetel volt, amikor valaki, többnyire egy idősebb tag, //did not come up aftrerward/// és mutatott valami értékelést.
Emellett a „keresztes hadjárat”-légkör fokozódása arra a következtetésre juttatott, hogy csak idő kérdése és további ellenem irányuló cselekedetek következnek. És így is történt.
Bűn és bűnhődés
A farizeusok is és az írástudók is állandóan morogtak, ezt mondva:
„Ez az ember szívesen fogadja a bűnösöket és együtt eszik velük” - Lukács 15:2
Egy étkezés volt minden szükséges bizonyíték. Így történt:
Az észak-Alabamába való visszatérésemet követő körülbelül hat hónapon belül a Társulat új Körzetfelvigyázót küldött a területre. Az előző férfi szerény személy volt, hajlamos a problémákat inkább egyszerűen megoldani, mint nagy ügyet csinálni belőlük. Az őt felváltó férfit hírneve jóval erőszakosabbnak mutatta. Ez nagyjából akkortájt történt, amikor a Társulat levele a Kerület és Körzetfelvigyázókkal tudatta, hogy a „hitehagyás” magába foglalja azokat a személyeket is, akik másképp gondolnak valamit, mint a szervezet tanítása.
Második látogatásakor a Kelet Gadsdeni Gyülekezetben (1981 március) az új Körzetfelvigyázó, Wesley Banner, intézkedett, hogy találkozzanak Peter Gregersonnal, elmentek az otthonába Jim Pitchford helyi vénnel. Az ok? Benner azt mondta Peternek, hogy „sok szóbeszéd” van róla a városban és a körzetben. Peter azt mondta, nagyon sajnálja, hogy ezt hallja. Honnan származik a „szóbeszéd”? Benner vonakodott válaszolni, de Peter rámutatott, hogy tudnia kell, hogy orvosolhassa a helyzetet. Benner megmondta, hogy a forrás Peter egyik rokona.
Peter tisztázta, hogy igen körültekintő a kifejezéseiben és szentírási témákról szigorúan csak a rokonságával beszélget a területen. Nagyon aggódott, hogy a családi rokonságán kívüli személyek „szóbeszédbe” kezdtek, a Körzetfelvigyázó szavaival élve. „Hogy lehet ez?” - kérdezte. Wesley Benner nem adott magyarázatot.
Akkor miről volt szó? Benner felhozott egy pontot egy bizonyos Őrtorony cikkből, melyet Peter kifogásolt. Ez a pont semmiképp nem volt a Szentírás „nagyobb tanításai” közé valónak mondható, elméleti okokból lett elővéve [1]. Mégis, minthogy Peter nem értett egyet a szervezettel, fontossá vált. Hosszas beszélgetés után a Körzetfelvigyázó végül kénytelen volt elismerni, hogy ezen a ponton valóban tévedés van. (Ténylegesen az Őrtorony Társulat elismerte a tévedést 1981. május 11-i levelében, melyet egy kérdésre válaszolva küldött. A levél megállapította, hogy „az összefoglaló harmadik pontja a 15. lap tetejéről az idegen nyelvű Őrtorony kiadásokban törölve lett”. (Ez a kijelentés nem volt igaz.) [2] [Még az 1997-ben megjelent magyar reprint kiadásban is benne volt. - a ford. megj.]
[1] Az Őrtorony 1980. augusztus 15-i számában (magyarban 1891. március 1. 19.old.) lévő cikk igyekezett megmutatni,hogy a görög naos (templom, szentély) használata a Jelenések 7:15-ben a „nagy sokasággal” kapcsolatban a templom udvarára alkalmazható. Ezt téve azt mondta, hogy Jézus a pénzváltókat a naos-ból űzte ki. (lásd a bekeretezett részt a 15. lap tetején [angolban] magyarban 19. o. alja). Mint a Biblia maga tudósít, a János 2:14-16 egyértelműen egy másik kifejezést, a hieros-t használja, az átértelmezési igény nyilvánvalóan hamis volt, ahogy azt egy vén kifejezte: „ismét egy példa az intellektuális becstelenségre vagy tudatlanságra”.
[2] Lásd a Where is the „Great Crowd” Serving God (Jon Mitchell, Commentary Press, 1998) c. könyv függelékét ennek a témának a teljes dokumentációjával.
Később Peter elmondta: „Elhatároztam, hogy nem fog ellenséges helyzet kibontakozni, és mindent megtettem, hogy a beszélgetést nyugodt és mérsékelt mederben tartsam”. Amikor a Körzetfelvigyázó és a helyi vén elment, Peter úgy érezte, hogy az ügy baráti módon ért véget, és örült, hogy így volt. Nem így volt.
A következő héten a Körzetfelvigyázó üzent neki, hogy szeretne egy második találkozót az ügy további vizsgálatára.
Peter elmondta nekem, hogy érezte, eljött a döntés ideje. A szellem, melyet a Vezető Testület, a Szolgálati Bizottsága és 1980. szeptember 1-i levelük terjesztettek valamint az Őrtorony cikkek egymásutánja, elérték azt a pontot, hogy a „boszorkányüldözés” légköre uralkodott el. Érezte, naivitás lenne részéről, ha nem érezné erősen valószínűnek, hogy „fű alatt” erőfeszítések történnek a kiközösítésére. Velem való barátsága, úgy érezte, a legkevésbé volt tényező. Úgy látta, két lehetősége van: vagy önként elkülönül a gyülekezettől, vagy hagyja, hogy a „fű alatti” erőfeszítések elérjék céljukat, a kiközösítését.
Mikor kifejeztem kétségemet, hogy a dolgok jelen állásának ez lesz a vége, ő elmondta, hogy mérlegelte az ügyet, imádkozott érte és érzi, ez a bölcsebb következtetés. (??) Az aggasztó tényező - mondta - a családja. Hét gyermeke, ebből három házas, többnek gyereke van, és a három báty és két nővér, akik a területen élnek, meg a sok unokaöcs és unokahúg. Ők mind Jehova Tanúi [3]. Ha megengedi a szervezet képviselőinek, hogy az ügyet a kiközösítéséig vigyék el, számos nehéz helyzetet fog eredményezni mindezekkel a családtagokkal. Komoly dilemma elé állítja őket, kapcsolatot tartanak vele, mint apával, nagyapával, testvérrel, nagybácsival; vagy inkább a Társulatnak engedelmeskedve elkerülik őt. Ráadásul volt körülbelül harmincöt Tanú alkalmazottja a szatócsáru cégében. Az önkéntes elkülönülés jobbnak látszott, mivel, ahogy ő értelmezte, ez egyszerűen azt jelentette, hogy többé nem tagja a gyülekezetnek. De ez nem szólít fel a kapcsolatok rideg megszakítására, mint ahogy ezt a szervezeti eljárás megkívánja a kiközösítés esetében [4].
[3] Felesége családjában is több Tanú volt.
[4] Személyesen tudtam, hogy a Vezető Testület a kiközösítés és elkülönülés közé egyenlőségjelet addig csak azokban az esetekben tett, ha a személy katonai vagy politikai pályára lépett; nem az egyszerű gyülekezetből való kilépéskor. Tény, hogy én voltam kijelölve az Aid to Answering Branch Office Corresponde c. kézikönyv felülvizsgálatára, mely erről az eljárásról beszélt, és tudom, hogy az elkülönüléshez nem társult ilyen szélsőséges álláspont. A kilépett személyekkel nem bántak úgy, mint a kiközösítettekkel, egyedül akkor, ha újra látogatni akarták a gyülekezetet, kellett kérelmezniük ezt a hatást. (?? they had to submit a request to that effect) Miután hallottam, hogy a Szolgálati Hivatal leveleket küldött ki, melynek hatásában a kiközösítést azonossá tette az elkülönüléssel, beszéltem a Szolgálati Hivatal Bizottság tagjával, és kimutattam, hogy a téma soha nem volt kiadva a Vezető Testület által, így ez csak a Hivatal önálló cselekedete (egy példája, hogy a Hivatal időnként felhatalmazás nélkül „politikacsináló” eljárást folytat). Ő elismerte, hogy semmi nem jött a Vezető Testülettől.
Peter kilépő levelét 1981. március 18-án nyújtotta be. Felolvasták a gyülekezetnek. Csupán egy egyszerű kiegészítés követte, minthogy Peter gyermekkorától Tanú volt, és sok évig élen járt a gyülekezeti tevékenységben, úgy tűnt a levél tisztázza a helyzetet, mivel nyugodt hangon bemutatja okait és nem mutat ellenségeskedést. Kevés kivétellel Jehova Tanúi Gadsdenben ugyanolyan szívélyesen bántak Peterrel, mint addig. Azt hiszem, ugyanígy cselekedtek volna továbbra is a saját jó és rossz közötti megkülönböztető érzékük által irányítva. A válsághelyzet, úgy tűnt, el volt kerülve.
Hat hónapon belül az Őrtorony újságban megjelentetett cikkek a teljes képet megváltoztatták. Valaki így kommentálta: „Mindent megtesznek, hogy te és Gregerson szerepeljetek az újságban” (“They did everything but put your name and Peter Gregerson’s in the magazine.”) Nem hiszem, hogy a gadsdeni helyzet lett volna kizárólag felelős a cikkekért. Mégis, hiszem, hogy volt valami hatása egyesekre, hogy elkészítsék azokat. Milyen változást hoztak ezek a cikkek?
Még 1974-ben a Vezető Testület kijelölt, hogy írjak cikkeket a kiközösített személyekkel való bánásmódról. (A Testület csak a döntést hozta meg, hogy ez hasznos lenne) [5] Azok a - Testület által előírásosan jóváhagyott - cikkek, nagyban mérsékelték az addig uralkodó hozzáállást, bátorították a Tanúkat, hogy mutassanak jóval kegyelmesebb hozzáállást a kiközösített személyekkel való kapcsolat több területén, csökkentve a társulatilag előírt eljárás merevségét a kiközösített családtagokkal.
[5] Két eset került a Vezető Testület elé, amikor kiközösített személyek szerették volna látogatni az összejöveteleket, de segítségre szorultak. Az egyik egy fiatal lány volt, aki New England falusias területén élt, a másik egy hölgy, aki egy drog rehabilitációs központban Középnyugaton. Egyikük sem tudta az összejöveteleket látogatni utazási segítség nélkül. A Vezető Testület döntése az volt, hogy ilyen esetekben az utazás segítése elfogadható.
Az 1981. szeptember 15-i [magyarban 1982. április 1. 15-28. old. ??] Őrtorony nem csak a visszájára fordította ezt, hanem néhány pontban a témát hátrébb mozdította még az 1974 előttinél is merevebb álláspontba. (Egy példa a visszafelé „lavírozásra”, ezúttal a kiindulási pont mögé.) [6]
[6] Az 1981. december 1-i Őrtoronyban [magyarban 1982. augusztus 1. 15. old.] lehozott cikk megkísérli igazolni a tantételek Társulat általi összes oda-vissza tologatását. Egy hajóval szemlélteti, mely a széllel szemben lavíroz. A baj az, hogy a tanítások tologatása gyakran látszólag a kiindulási pont mögé visz vissza.
A legnagyobb változás a magukat önként elkülönítőkkel (mint Peter Gregerson tette néhány hónappal korábban) volt kapcsolatos. Miután az eljárás először hivatalosan megjelent, bárkivel, aki így tett, ugyanúgy kellett bánni, mint a kiközösítettel [8].
[7] Ez elsődlegesen a kilépettekre irányult. Míg azok, akik politikai vagy katonai szolgálatba léptek „elkülönültnek” minősültek; az ő részükről ez nem volt önkéntes cselekedet, nem kérték átminősítésüket (this was not some voluntary action on their part, not on their request). Ez egy automatikus cselekedet volt, a vének által a Társulati eljárással összhangban kivitelezve. Az új helyzet az ő önkéntességük megtagadásával jött létre.
Amikor elolvastam az anyagot a Vezető Testülettel kapcsolatos tapasztalataim szemüvegén át (és kissé az Elnöklő Bizottsággal szerzett tapasztalatok fényében) volt egy kis kétségem, hová vezet ez. Nem kellett soká várnom.
Amit most ezzel kapcsolatban előadok, nem csak azért teszem, mert az én esetemmel kapcsolatos, vagy mert valami rendkívüli, hanem éppen mert jellemzően az, amit mások is tapasztaltak Jehova Tanúi véneinek módszereiről és cselekedeteiről esetről esetre. Ábrázolja a beléjük vésett gondolkodást és szellemiséget; amely gondolkodás és a szellem központi forrásból eredt.
Habár az Őrtorony szeptember 15-i dátummal jelent meg, a kérdés több mint két héttel előbb felvetődött. Néhány napon belül látogatóba jött Jehova Tanúi Kelet Gadsdeni Gyülekezetének helyi véne, Dan Gregerson, Peter öccse. Megkérdezett, hogy kijöhetnének-e ő meg néhány vén beszélgetni hozzám. Mondtam, hogy rendben, miről fogunk beszélgetni? Kis habozás után először azt mondta, hogy megbeszéljük a szervezetről tett néhány ellenséges természetű megjegyzésemet. Mikor megkérdeztem, hogy kitől ered ez az igény, azt mondta, hogy a személy jobbszeretne névtelen maradni. (Ez a „lőjünk nyilakat a ködbe” módszer teljesen mindennapi, és a vádlott úgy érzi, hogy minden teljesen normális és rendben van.) Megkérdeztem, mégis nem gondolja-e, hogy Jézus tanácsát a Máté tizennyolcadik fejezet 15-tol 17-ig versekből kellene alkalmazni (a tanács azzal kapcsolatos, hogy ha valakinek panasza van testvérére, először menjen hozzá és beszélje meg vele)? Dan egyetértett, hogy ezt kell alkalmazni. Javasoltam, hogy mint vén látogassa meg a személyt és tanácsolja neki, hogy jöjjön hozzám és beszélje meg velem a témát, így alkalmazva Jézus tanácsát. Azt válaszolta, hogy a személy nem érzi magát „képesítettnek”. Rámutattam, hogy ez valóban nem gond, nem szeretnék bárkivel vitatkozni, de ha megzavartam valakit, szeretném, ha a személy személyesen nekem mondaná el, és talán védekezhetnék és egyenesbe hozhatnám a dolgot. (Még mindig nem tudtam, hogy kiről beszélt.) Dan azt felelte, hogy mint tudom, a vének is „felelősek a nyáj védelméért és figyelemmel kell lenniük a nyáj érdekeire”. Teljesen egyetértettem, és mondtam, hogy biztos vagyok benne, hogy megértette, ennek megtevése bizonyosan azt jelenti, a vének bátorítanak mindenkit a nyájban, hogy gondosan kezeljék Isten Szavát és alkalmazzák azt életükben. Ebben az esetben segítenie kell a másikat, hogy belássa, alkalmaznia kell Jézus tanácsát, és jöjjön, beszéljen velem, akkor megtudhatom, mi bántotta meg, és talán ha szükséges valamelyest védekezhetek is.
Azt mondta, vessük el ezt a témát és beszéljünk majd a „társaságaimról”. Örülök, hogy ezt teszik, mondtam, és beleegyeztem, hogy ő és egy másik vén látogasson meg két nap múlva. Dan és egy vén, név szerint Theotis French jöttek. A beszélgetés azzal kezdődött, hogy Dan felolvasta a Korinthusiaknak írt második levél tizenharmadik fejezet 7-tol kilencig terjedő verseket, és tájékoztatott, hogy ők azért vannak itt, hogy „kiigazítsák” a gondolkodásomat az 1981. szeptember 1-i Őrtoronnyal kapcsolatban, pontosabban a bátyjával, Peter Gregersonnal való kapcsolatomat illetően, aki most elkülönült. Dan augusztusban egy vendéglőben volt, amikor Peter és én a feleségünkkel együtt ettünk ott.
Kértem őket, vegyék figyelembe, hogy most éppen Peter ingatlanán vannak, érthetően, mert ő a háziuram. És hogy az ő alkalmazottja vagyok. Tudomásul vették.
Elmagyaráztam, hogy, mint minden esetben, a lelkiismeretem által vagyok irányítva társaságaimat illetően is, megvizsgáltam Pál tanácsát a lelkiismeretről a Rómaiakhoz írt levelének tizennegyedik fejezetében. Bármit, amire a Szentírás utasít, boldogan megteszek, de nem látok bizonyítékot mely támogatja a most elfogadott nézetet a kiközösített személyekről. Milyen Szentírási támogatás van?
A beszélgetés innentől egy könnyen megjósolható irányba haladt: Dan hivatkozott a Korinthusi első levél ötödik fejezetére, támogatandó az álláspontot. Rámutattam, hogy az apostol itt azokkal a testvérnek nevezett személyekkel való nem társulásról beszél, akik paráznák, kapzsik, bálványimádók, szidalmazók, részegesek, zsarolók. Nincs ilyen személyekkel kapcsolatom, és nem is kívánom otthonomba fogadni őket. Bizonyára nem gondolják, hogy Peter Gregerson ezek közül valamelyik csoportba tartozik? Egyikük sem válaszolt.
Ekkor Dan hivatkozott János apostol szavaira a János első levele második fejezetében a 19. versében: „Közülünk mentek ki, de nem voltak közülünk valók, mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradnak.” Amikor megkérdeztem, az összefüggés hogy mutatja, milyen emberekről beszélt János, elismerték, hogy ő az „antikrisztusokról” beszélt. Kimutattam, hogy ugyanez igaz János második levele 7-tol 9-ig versekre, melyek szintén a hasonló személyekkel való kapcsolattal foglalkoznak. Biztosítottam őket, hogy soha nem szeretnék kapcsolatom egy antikrisztussal, aki lázad Isten és Krisztus ellen, és ilyet sem tudok a kapcsolataim közt. Biztos nem akarják azt mondani, hogy Peter Gregerson antikrisztus? Most sem válaszoltak [9].
[8] Dan elismerte, hogy soha nem erőltette a beszélgetést testvérével, Peterrel, az ő (Peter) eltérő nézőpontjairól, mégis Dan teljesen ismerte azokat.
Pontosan ennyi volt a Szentírási „helyreigazítás”, melyet a nyáj e két pásztorától kaptam. Ettől a ponttól az egyedüli hivatkozásuk az Őrtorony újság volt. Elfogadom-e, amit ebben a témában mond; alárendelem-e magam a szervezeti irányításnak? Elmondtam végül, hogy az igazi kérdés az, hogy Isten Szava mit mond bármely kérdésről, hogy némely tanítások teljesen szilárdak, megingathatatlanul alapulnak Isten Szaván, más tanításokat meg lehet változtatni.
Szemléltetésül megkérdeztem Dan-t, hogy lehetségesnek tartja-e, hogy a szervezet talán a jövőben, megváltoztatja nézetét Jézus „erről a nemzedékről” szóló Máté huszonnegyedik fejezetében lévő tanításának alkalmazásáról? (Nem mondtam neki, hogy a Vezető Testület tagjai - Schroeder, Klein és Suiter - tényleg javasolták a változtatást, hogy a „nemzedék” kezdetét el kellene mozdítani 1914-rol 1957-re). Dan válasza ez volt: „Ha a szervezet megfelelőnek látná a változást valamikor a jövőben, akkor én elfogadnám”. Igaz, nem egyenes válasz, de mutatja, hogy felfogta a változás lehetségességét. Akkor megkérdeztem őt, lehetségesnek tartja-e, hogy a szervezet megváltoztassa az arra vonatkozó tanítását, hogy Jézus Krisztus az életét adta az emberiség megváltásáért? Csak nézett rám. Elmondtam neki, hogy biztos voltam benne, hogy nem fogja lehetségesnek tartani, mivel ez a tanítás szilárdan a Szentíráson alapul. Más tanítások, a „jelenlegi megértés” (current understanding), alá vannak rendelve a változásnak; biztosan nincsenek azonos szinten a váltságáldozat tanításával. Én az Őrtorony 1981. szeptember 15-i anyagát és tilalmát az elkülönült személyekkel való kapcsolattartásra, hasonló fényben tekintem.
Dan most az „alázatosság szükségességéről” kezdett beszélni Isten irányításának elfogadásában. Én teljes szívemből egyetértettem és elmondtam, hogy biztos vagyok benne, hogy azzal is egyetértenek, hogy aki prédikál, annak az alázatosságot kell először is kimutatnia.
Szemléltetésként ismét mondtam nekik egy példát, egy csoport emberről, akik egy szobában beszélgetnek. Az egyik személy nagyon nyomatékosan mondja el a véleményét a különböző témákban. Amikor befejezi, egy másik ember a szobában megjegyzést tesz, mondván, hogy teljes szívvel egyetért az előtte szólóval a különböző pontokban, mégis egy pár dologban másként érez, elmondva érveit. Ekkor az első személy felháborodik, és felszólítja a csoportot, hogy dobják ki ezt az embert a teremből, mint társaságukba nem illőt - mert az nem ért egyet vele minden pontban. Ki az, kérdeztem, akinek alázatosságot kell tanulnia? Ismét nem volt válasz. A beszélgetés nem sokkal ezután véget ért és ők elmentek.
Peter meglátogatott aznap este, hogy a következményeket találgassuk. Nagyon bánatos volt a helyzet miatt, amit nekem okozott, és tudta, hova vezethet ez. Elmondta, hogy szeretné, ha tudnám, ha én ajánlatosabbnak látnám, hogy a jövőben ne legyek vele semmilyen kapcsolatban, ezt ő megértené.
Emlékeztettem őt egy eseményre, ami másfél évvel korábban történt egy este, nem sokkal azelőtt, hogy 1980 májusában visszamentem Brooklynba az utolsó Vezető Testületi időszakomra. Ő és én egyedül voltunk az ő autójában, és elmondtam neki, hogy én és Cynthia beszélgettünk a dolgokról és úgy gondoljuk, hogy jobb lenne nem visszajönni Alabamába az időszak után, hanem inkább Cynthia családtagjainak otthonába menni. Elmondtam, hogy nem tudom, mi jöhet ki a találkozóból, talán a „legrosszabb” és nem szeretnék problémát okozni neki és a családjának [10]. Úgy éreztük, kisebb a problémát fog okozni a feleségem családjának, ha oda megyünk. Azt felelte, hogy ők nagyon várják a visszatérésünket, számítanak rá. Mondtam neki, hogy mi hálásan elfogadnánk, de az ő nagy családja - feleség, fiak és lányok, bátyok és nővérek, unokák, és rokonok mind Tanúk - és ha kiközösítenek, a visszatérésem elképzelhetetlen nehézségeket, kellemetlenséget okozna nekik a szervezet részéről.
[9] Peter akkor még nem különítette el magát. Elkülönülése közel egy évvel később történt.
A válasza az volt, hogy „Megértem, és ne gondold, hogy nem gondolkoztam erről. De nekünk kell ezt magunk közt megbeszélni, és nekünk kell átmenni a hídon. Szeretnénk, hogy vissza gyere, nem számít, hogyan.”
Nehéz lenne elmondanom, mennyire sokat jelentettek nekem ezek a szavak abban a sajátságos időszakban. Most a helyzet megfordult, és én azt mondtam Peternek: nem tudom, hogy tehetnék kevesebbet annál, mint amit ő tett értem. Nem lehetek részese semminek, ami azért címkéz embereket bűnösnek, mert azok a lelkiismeretükkel összhangban cselekszenek, anélkül, hogy aggódnék az igazságért és a mások érdekeiért, ahogy ő tette.
A Kelet Gadsdeni Gyülekezet két vénjével történt „kiigazító” találkozó után semmi továbbit nem mondtak nekem Wesley Benner Körzetfelvigyázó néhány héttel későbbi érkezéséig. Elintézte, hogy eljöjjenek hozzám az otthonomba Dan Gregersonnal. Tom Gregerson, szintén Peter testvére, a négy fiú közül a második a Gregerson családban, szintén jelen volt, saját kérésére.
A beszélgetés hasonlóan előrelátható mintát követett, kivéve, hogy a körzetfelvigyázó hajlamos volt félbeszakítani szavaimat, amíg végül megkértem, hogy mint otthonom vendége, legalább addig várjon, amíg egy mondatot befejezek, mielőtt beleszól. A „kiigazítás” ismét az Őrtoronyra alapult, nem a Szentírásra. Ismét, amikor megkérdeztem, hogy valóban úgy véli-e, hogy Peter Gregerson „bűnös” ember, olyan, mint a Korinthusi első levél 5. fejezetében leírtak, vagy „antikrisztus”, amint János apostol leírta, egyikük sem szólt semmit.
Ráirányítottam figyelmüket a Római levélre, a tizennegyedik fejezetre, ahol az apostol hangsúlyozza a lelkiismerethez igazodás szükségességét, hogy bárki aki valamit kétségekkel cselekszik, azt Isten vádolja, mivel bűnös, mert „ami nincs hitből, az mind bűn”. Mivel a Szentírás kijelenti „Aki igaznak mondja a bűnöst, és aki bűnösnek mondja az igazat, mindkettőjüket egyaránt utálja Jehova” én nem tudnék lelkiismeretesen, megsértve az alapelvet, úgy tekinteni Peter Gregersont, vagy úgy bánni vele, amikor minden, amit tudok róla, ezzel ellentétes (Példabeszédek 17:15).
Benner válasza az volt, hogy ha én a lelkiismeretem által vagyok vezetve, a vének az övék által. Ha ez volt az én álláspontom, akkor ők „sürgősen cselekedni fognak”. (Egyértelmű, hogy a vének lelkiismerete nem engedte meg mások lelkiismeretének figyelembe vételét, toleranciát mutatva.) Hogy milyen „cselekvés” az, amit említett, a következő kijelentéseiből kiderült. Elmondta, hogy ő egyszerűen úgy tekinti magát, mint aki továbbítja a szervezet által szolgáltatott dolgokat. Saját szavait idézve: „Én papagájként ismétlem, amit a Vezető Testület mond” („I parrot what the Governing Body says.”). Ezt egyértelmű büszkeséggel jelentette ki, melynek okát nem értettem. Én soha nem láttam, hogy papagájnak lenni az valami nagy érdemű teljesítmény.
Nem sokkal ez után a beszélgetés véget ért és ők elmentek. Tom Gregerson csóválta a fejét hitetlenkedésében, mondván, hogy megvilágosító de elszomorító tapasztalat volt; hogy nem hitte volna, hogy ember olyan dolgokat mondhat, amiket ő hallott.
November elsején a brooklynihoz hasonló bírói gépezet kezdett működni Gadsdenben. Telefonon kérdezték egyik dolgot a másik után a vének. Értesítettek, hogy a bírói bizottság találkozni akar velem.
Terveztem, hogy írok a Vezető Testületnek, bejelentve lemondásomat a Társulat szervezetében való tagságomról. (Szavazó tag voltam mind a pennsylvaniai, mind a New Yorki társaságban évek óta) [10].
[10] Ez a tagságom folytatódott, miután elhagytam a főhivatalt. 1980-ban és 1981-ben megkaptam a szokásos „meghatalmazást” (szavazólapot? „Proxies”) a közgyűlésen való szavazásra. 1980-ban postáztam a meghatalmazást, de 1981-ben nem éreztem indíttatást erre, elsősorban a Társulat újságaiban megjelent anyagok miatt.
A Testületnek a tájékoztatással együtt, hogy lemondok az ilyen tagságomról, november 5-én megírtam:
„Helyben, bizonyos vének az Őrtorony 1981. szeptember 15-i számának tájékoztatását, mint tekintélyt használták fel követelve a kapcsolatom megváltoztatását egy emberrel, akinek ingatlanában élek és akinél dolgozom, Preter Gregersonnal. Ők kijelentették, hogy mióta ő elkülönítette magát, én úgy kell tekintsem, mint egy azok közül, akikkel nem ehetünk együtt –- bűnös személyek és antikrisztus -- és az ezen álláspont elleni vétek kiközösítést kíván meg. Közel 60 évesen, pénzügyi források nélkül nincs lehetőségem elköltözni vagy munkahelyet változtatni. Így nagyra értékelném megtudni, hogy az ebben a témában a folyóirat ezen számában tett kijelentésetek szándéka valóban az, ahogy bemutattam, vagyis, hogy az, hogy elfogadtam egy meghívást háziuramtól és munkaadómtól, hogy vele egyek, alap-e a kiközösítésre. Ha, netán, meghaladták a szándékot, ami a kiadásra került, néhány tanács a mérsékletre, segítene nekem enyhítve a helyzetet, mely potenciálisan elnyomó. Értékelni fogom, bármilyen tisztázást adtok is, akár közvetlenül, akár a hivatalokon keresztül.”
Ugyanazon a napon felhívtak telefonon a vének. Hívásaik már oly számossá váltak és közeledésük oly barátságtalanná, hogy feleségem és én érzelmi feldúltságot kezdtünk érezni, ha meghallottuk a telefoncsörgést. Eligazítottam feleségemet, hogy ha a vének telefonálnak, és én nem vagyok itthon, akkor tájékoztassa őket, hogy bármit, amit mondani akarnak, közöljék írásban. Így ő továbbította ezt az információt. A következő napon a kijelölt bírói bizottság írt, és a levél megérkezett 1981. november 10-én.
Utolsó kommentek