„Ha a próféta az Úr nevében szól,
és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog:
ez az a szó, amelyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból
mondotta azt a próféta; ne félj attól!”
(5Mózes 18:22)
Amikor majd Jézus Krisztus megígért visszatérésének az álláspontjairól fogunk beszélni, sokkal elfogadhatóbb lesz a sóvárgás, mint az apátia. Az első keresztények sem voltak apatikusak a remélt eljövendő események iránt.
Nemrég egy tévéműsort néztem, melyben Walter Graham, Jehova Tanúi kanadai fiókhivatalának nyilvánossággal érintkező képviselője azokra a kérdésekre válaszolt, amelyek Krisztus visszatéréséről szóló jövendölések kudarcával voltak kapcsolatosak. Azt mondta, ha Jehova Tanúiban ez irányban bármilyen hiba megtalálható, akkor az csak a „mi lelkesedésünkből eredhet, hogy igazoljuk Isten nevét, és tanúi legyünk földi Királyság-uralmának”.
Gondolom, az emberek legtöbbje egyetért majd velem, hogy emberi dolog meggondolatlan kijelentésekkel elkövetni hibákat, amikor az óhajtás, vagy talán az erős vágyakozás, és lelkesedés felülkerekedik a józan ítélőképességen, mely elhamarkodott következtetésekhez vezethet. Valamikor mindnyájan elkövettünk ilyen hibát. Ha csak ez lenne minden, amiről szó van, akkor a továbbiakban biztosan senkit sem érdekelné a dolog.
Nem hiszem, hogy ez lenne minden. A gyökerek mélyebben vannak, és annak ami ebből kinövekszik, sokkal nagyobb jelentősége van, mint valamilyen gyakori, véletlen hibának,amit bármelyikünk elkövethet. Elsősorban a módszerek miatt van így, ahogyan ezek a jövendölések az emberek legfontosabb életérdekeire hatottak.
Az igazság, melyet azonban nem lehet félvállra venni az, hogy a Vezető Testület Jehova Tanúit, legalábbis azokat a „felkentek osztályából” (ide tartoznak a Vezető Testület tagjai is) a „próféta” szerepében láttatja, akiknek eme óriási felelősség Istentől adatott meg.
Az Őrtorony 1972. április 1-i számában a 197. oldalon, ilyen értelemben jelentette meg a „Megtudják, hogy a próféta közöttük járt” című cikket. A cikk felvetette azt a kérdést, vajon Jehova Istennek a jelen időben van-e profétája hogy segítsen az embereknek, és „óvja, intse őket a veszélytől, és kijelentse nekik az eljövendő dolgokat”. A válasz igen volt, a leírtak igazolják, hogy van ilyen próféta.
A „próféta” azonosítása
Ezekre a kérdésekre igenlő választ lehet adni. Ki ez a próféta?
- - - - -
Ez a „próféta” nem csupán egyetlen ember, hanem férfiak és nők egy csoportja. Ez Jézus Krisztus lábnyomát követők kis csoportja volt, akiket akkoriban Nemzetközi Biblia kutatoknak hívtak. Jelenleg inkább mint Jehova Keresztény Tanúi ismertek. Megszakítás nélkül hirdetik figyelmeztetésüket, és több ezren, akik hitben meghallották az üzeneteket, csatlakoztak hozzájuk, hogy segítsék őket megbízatásukban.
Természetesen könnyű kijelenteni, hogy ez a csoport mint Isten „profétája” működik. Más dolog ezt bebizonyítani. Csak egyféleképpen lehet ezt megtenni, mégpedig a leírtak kritikai értékelésével. Mire mutat rá?
Az Őrtorony 1997. május 1- számában a 8. oldalon, nemrég többet közölt:
„Jehova Isten az ő igaz követeinek Nagy Azonosítója. Azáltal azonosítja őket, hogy a velük elmondatott üzeneteket valóra váltja. Ezenkívül Jehova a hamis követek Nagy Leleplezője is. Hogyan leplezi le őket? Meghiúsítja jeleiket és jövendöléseiket. Ily módon megmutatja, hogy ezek magukat nevezték ki jósnak, akiknek az üzeneteik saját hamis érvelésükből származnak, igen ostoba, testi gondolkodásukból!”
Megéri átvizsgálni a „leírtakat”. Azt, hogy tévedéseket is leleplezünk majd, a szervezet vezetősége is igazolhatja. 1980 egyik reggelén, amikor a Társulat elnöke Fred Franz, a napi szöveg megvitatásának vezetőjeként szolgált a Béthel-otthonban, a központ családjának terjedelmesen beszélt emlékeiről az 1925-os évhez fűződő várakozásaikat illetően, mely mint Krisztus ezeréves uralmának a teljes megnyilatkozási időpontja volt megjövendölve. Idézte Rutherford bírót, aki később a saját jövendöléseiről állítólag ezt mondta: „Tudom, hogy szamarat csináltam magamból” [1].
[1] Rutherford eme kijelentése az Őrtorony 1984. október 1-i számában található, a 24. oldalon.
A szervezet azonban ezeket a tévedéseket úgy kezeli, mint csupán az emberi tökéletlenség bizonyítékát, az Isteni ígéret beteljesedése utáni nagy vágyakozás és lelkesedés bizonyítékát.
Hiszem, hogy a „leírtak” többre mutatnak, mint csak erre. Tudniillik, az egy dolog, ha az ember saját magából csinál szamarat, mert téves várakozásai vannak. Megint más dolog, ha nyomást gyakorol másokra, hogy egy véleményen legyenek vele, és kritizálja őket, ha nem ezt teszik, megkérdőjelezi hitüket, vagy támadja indítékaikat, ha nem úgy látják a dolgokat, mint jómaga.
Azonban még komolyabb, ha egy szervezet hasonlóan cselekszik, miközben úgy mutatja be magát, mint az egész emberiség számára meghatározott Isten szócsövét és nem csak pár napig, vagy hónapig teszi ezt, hanem évekig, sőt évtizedekig, ismételten és világméretben. A végeredményért való felelősséget nem lehet lerázni egy egyszerű kijelentéssel „Hiszen senki sem tökéletes”.
Senki sem tökéletes, de mindenki felelős a tetteiért. És ez kivált akkor érvényes, amikor tetteink olyan fontos dolgot, mint mások viszonyát Istenhez, drámai módon befolyásolhatják.
Nem kevésbé komolyabb akkor, ha a csoportban lévő embereknek véleménykülönbségeik vannak egy bizonyos dátumot illetően, de kifelé, a követőik előtt az egység látszatát keltik, hogy serkentsék őket a jövendölésbe vetett rendíthetetlen hitükben.
Azt hiszem, a Vezető Testületbeli tapasztalataim javára kell írnom, hogy ezeket a dolgokat is meg tudtam érteni. Amíg kapcsolatban voltam Jehova Tanúival, az első tevékeny húsz éves időszakomban legfeljebb homályos elképzeléseim voltak a múltbeli jövendölések kudarcairól, és egyszerűen nem tulajdonítottam nekik nagyobb jelentőséget. Nem érdekeltek a tanainkat támadó irodalmak. Az ötvenes évek végétől bizonyos Őrtorony kiadványok, mint pl. Jehova Tanúi az Isteni szándékban (a szervezet történelméről), és a szervezet által szponzorált könyv A hit menetelése is, megemlítették ezeket a kudarcokat,de oly módon, mintha csak mellőzhető következményei lettek volna, és én is hasonló megvilágításban láttam.
Egészen a hetvenes évek végéig tartott - amíg rájöttem, mily messzemenő mértékig ment el ez a dolog. Akkor nem az ún. „oppozícios irodalom” olvasásával, hanem az Őrtorony saját kiadványaiból, a tevékeny, megbecsült tanúk segítségével jöttem rá, beleértve Jehova Tanúi Vezető Testületének a tagjait is.
Az 1914-es esztendő az az alappilléres dátum, amelyen Jehova Tanúi doktrinális és hatalmi rendszerének az alapja nyugszik. Ezzel kapcsolatban ma Jehova Tanúi úgy hiszik, hogy:
1914-ben kezdetét vette Jézus Krisztus, emberi szemnek láthatatlan „jelenléte”, és az ítélkezés ideje mindenki felett, aki nyilvánosan mellé állt, és az egész világ felett.
1914-ben Jézus Krisztus tevékenyen uralkodni kezd az egész világ felett, királysága hivatalosan is átveszi a hatalmat.
1914- a bibliai próféciák által megjövendölt „utolsó napok” kezdetét vagy a „jelen idő végét” jelenti.
Az 1914-ben élt nemzedék, amely már képes volt felfogni a látott eseményeket, lesz az a „nemzedék, amely nem múlik el mígnem mindezek meglesznek”, beleértve a létező rendszer pusztulását is.
Három és fél esztendővel 1914 után (1918-ban), kezdődött el a halálban alvó igaz keresztények feltámasztása, az apostolok idejétől kezdve a jelen időig.
Talán ugyanebben az időben (1918-ban) Krisztus akkor élt igaz követői, a Nagy- Babilon szellemi fogságába estek, a következő évben, 1919-ben azonban kiszabadultak,és Krisztus ekkor igazolta őket mint „hű és értelmes rabszolgát”, mint ügyei irányításának jóváhagyott képviselőit, érdekeinek a gondozóit, mint egyetlen hírcsatornáját,mely a vezetést és a megvilágosodást közvetíti szolgáinak az egész világon.
Ettől az időtől van folyamatban a végső „begyűjtés”, melyben az embereket két csoportra fogják osztani: „juhokra”, és „kecskékre””, akik eleve megmentésre vagy pusztulásra lesznek ítélve.
Az 1914-es kulcs-évszám jelentőségébe vetett hit meggyengülése, gyengítené az egész doktrinális (a fent leírt) felépítményt, amely ezen alapul. Ez viszont gyengítené a kiváltságos hatalmi előjogait azoknak,akik mint hivatalos szóvivők csoportja a „hű és értelmes rabszolga” nevében tevékenykednek.
Az ily nagy jelentőségű évszám feladása, együtt járna a rá alapozott egész doktrinális és hatalmi rendszer-felépítés tényleges összeomlásával. Ennyire döntő tényező.
Csakhogy jelenleg kevés Jehova tanúja tudja, hogy majdnem fél évszázadon keresztül - 1879-tol a század húszas éveinek végéig - a próféciák időpontjai, melyet az Őrtorony folyóirat és rokon kiadványai megjelentettek, merőben mások voltak az éppen felsorolt hitbeli tételeknél. A közelmúltig ezt nem tudatosítottam. Majd rájöttem, hogy az Őrtorony „hírcsatorna” majdnem ötven évig, minden fent említetett történés mellé más-más időpontokat helyezett, és csak az összes eredeti 1914-es elvárások kudarca vezetett az újabb időpontok megjelöléséhez, amikor a próféciáknak be kellet volna teljesedniük.
Amint azt már az előző fejezetekben is megemlítettem, kutatásaim, amelyeket a Segítség a Biblia megértéséhez című könyvnél elvégeztem, világosan felrajzolták, hogy az i.e. 607-évszám, amit a Társulat használ Jeruzsálemnek, a Babiloniak általi pusztulásával kapcsolatban, teljes mértékben ellentétes minden közismert történelmi bizonyítékokkal szemben. De érzéseim ellenére, hogy az Írások ezt nem támogatják, továbbra is megbíztam az időpontban. Az i.e. 607-es évszám nélkül, a döntő fontosságú 1914-es év is megkérdőjelezhető. Elfogadtam azt a nézetet, hogy a történelmi bizonyítékok valószínűleg hibásak, és ezzel a módszerrel érveltem a Segítség könyvben is.
Azután 1977-ben, Carl Olof Jonsson, Jehova Tanúja Svédországból, küldött a központnak egy terjedelmes és mélyreható kutató munkát a bibliai kronológiáról és a kronológiai spekulációkról. Jonsson gyülekezeti vén volt, és több mint húsz éve tevékeny Jehova Tanúja.
[ A kérdéses mű angol nyelven letölthető INNEN (torrent), magyar nyelven pedig megrendelhető ITT. (Szerk.) ]
Mivel nekem is volt tapasztalatom a kronológia kutatását illetően, nagyon meglepődtem, milyen mélyreható, teljes és áttekinthető volt a munkája. Lényegében, a Vezető Testület figyelmét szerette volna ráirányítani a Társulat kronológiai számításainak a gyengéire, melyek az 1914-es évhez, mint a „pogányok idejének” végpontjához vezetnek, amelyet Jézus a Lukács 21. fejezetének 24. versében említett (az Új Világ fordítása szerint a „nemzetek meghatározott ideje”).
Az 1914-es évszám, röviden összefoglalva a következőképpen vezethető le:
Dániel könyvének 4. fejezetében említett „hét idő” kifejezést a babiloni királyra, Nabukadnezárra vonatkoztatják, egy hétéves időszakra, amelyet a király értelmét vesztve éli meg (Dániel 4:17; 23-33). A Társulat azt tanítja, hogy a prófétálás szempontjából a „hét idő” azt az időszakot jelenti, amely Jeruzsálem pusztulásától (a Társulat szerint i.e.607-re datálva) a „pogányok idejének” végéig telik el, mely alatt a pogány nemzetek „folyamatosan” uralkodtak az egész világ felett.
A „hét időt” úgy magyarázzák, mint hét évet, mely mindegyikének 360 napja van. A 360 nap szorozva héttel adja a 2520 napot. Azonban összefüggésbe teszik más próféciákkal is, ahol az „egy nap egy esztendő” kifejezés található (4Mózes 14:34; Ezékiel 4:6). Ennek az elvnek a felhasználásával a 2520 nap, 2520 évnek felel meg, amely i.e. 607-tol tart, i.u. 1914-ig.
Amint az előbb említve volt, a Társulat minden jelenlegi tanításai Krisztus Királyság-uralmának a kezdetéről, az „utolsó napokról”, a feltámadás kezdetéről, és az ezzel párhuzamos eseményekről, kötődnek ezekhez a számításokhoz. Csak nagyon kevés Tanú képes ezt a szövevényes számkalkulációt és szövegkombinációt megmagyarázni, azonban a számítás végeredményét elfogadják.
Jehova Tanúinak legtöbbje megérti, hogy az 1914-es évszámhoz vezető biblia-magyarázat, többé-kevésbé egyedi vonása szervezetüknek, és tudja, hogy eredetileg a Társulat első elnöke Russell pásztor hozta nyilvánosságra. A Társulat által kiadott Jehova Tanúi az Isteni szándékban c. könyv belső borítólapján ez áll:
1870 Charles Taze Russel, követőinek egy kis csoportjával tanulmányozni kezdi a Bibliát
1877 Kiadják a „Három világ” (Three Worlds) c. könyvet, melyben 1914-et mint a „pogányok idejének” a végét jelölik meg.
Ezek a füljegyzetek és az egész könyv azt a benyomást keltik, mintha a „Három világ” c. könyv (amelyet Russell csupán pénzelt) lett volna az első kiadvány, amely az 1914-es évről szóló tanítást tartalmazta.
Pontosan ezt gondoltam én is addig az időpontig, amíg a Világközpontba meg nem érkezett a már említett anyag a svédországi véntől. Csak ezután tudatosítottam, mennyi igazságot hagytak figyelmen kívül, vagy szándékosan mellőztek a Társulat kiadványaiból.
Jonsson elsőként követte nyomon a kronológiai spekulációk hosszú történelmét. Rámutatott, hogy a különböző bibliai időszakokra vonatkoztatott „egy nap egy esztendő” elvnek az önkényes használatát, eredetileg már a Krisztus utáni első században élt zsidó rabbik is felhasználták. A Kr. u. 9. században „egy csoport zsidó rabbi” az „egy nap egy év” képlet felhasználásával számolgatni és jövendölni kezdett a Dániel könyve szerinti időszakos fázisokról, az 1290, 1335 és 2300 napokkal kapcsolatban, és a végeredményt mindegyik esetben a Messiás eljövetelének az idejére alkalmazták [2].
[2] Dániel 8:14; 12:11,12. Carl Olof Jonsson kutatásainak az egész szövege a The Gentile Times Reconsidered cím alatt lett kiadva.
A hívő keresztények között ez a gyakorlat először a 12. században jelenik meg, kezdve Floris-i Joachim, római-katolikus apáttal. Nemcsak a Dániel könyvében leírt napokat, de a Jelenések tizenegyedik fejezetének harmadik versében, és a tizenkettedik fejezet hatodik versében található 1260 napos időszakot, az „egy nap egy esztendő” elmélet szerint mutatta be. A különböző prófécia-magyarázók fokozatosan eljutottak a dátumok figyelemreméltó folyamatosságához. Jövendöléseikben megjelenik az 1260 év, majd az 1360, és később különböző évszámok a 16. századból. Mindig szükség volt változtatásokra, majd új magyarázatokra, miután egyik időpont a másik után elmúlt anélkül, hogy a jövendölések közül bármi beteljesült volna.
George Bell, a londoni Magazin munkatársa, 1796-ban megjövendölte az „Antikrisztus” (pápa) bukását. Ennek „1797-ben vagy 1813-ban” kellett volna bekövetkeznie. Jövendölését az 1260 napra alapozta, de eltérő kiindulópontra támaszkodott, mint más biblia-magyarázók jövendölései (voltak, akik Krisztus születésétől kezdték számítani, voltak akik Jeruzsálem bukásától, mások pedig a Katolikus Egyház keletkezésétől). Jövendölését a Francia forradalom közepette írta le. Röviddel ezután egy sokkoló esemény történt - a pápát a francia csapatok elfogták, és száműzetésbe kényszerítették.
Többen ezt a bibliai próféciák kézzelfoghato beteljesülésének fogták fel, és az 1798-as évet, az 1260 prófétai nap végidejének fogadták el. Ebből kiindulva a fogadták el azt a nézetet, hogy a rákövetkező 1799-es év, az „utolsó napok” kezdetét jelentette.
A további társadalmi megrázkódtatások Európában, elindították az új jövendölések áradatát. A prófécia-magyarázók közé tartozott John Aquila Brown is, Angliából. A 19. század elején megjelentette a Dániel könyve tizenkettedik fejezetéből ismert 2300 napnak a magyarázatát, és ennek végeként 1844-et jelölte meg. Ezt a magyarázatot az amerikai adventista mozgalom úttörője (a második eljövetel mozgalma), William Miller is elfogadta.
Meglátjuk, később milyen szerepet játszottak ezek a számítások, Jehova Tanúi történelmében.
Mert John Aquila Brown kialakított egy másik,az 1914-hez évhez szorosan kapcsolódó magyarázatot is, amely Jehova Tanúi hitbeli tételében is szerepel. Hogy-hogy?
Bebizonyítható, hogy eredetileg Brown volt az első prófécia-magyarázója a Dániel negyedik fejezetében lévő „hét idő” elméletnek, mely szerint az „egy nap= egy esztendő” elvet felhasználva jutunk el a 2520 évhez.
Brown ezt a magyarázatát előszőr 1823-ban hozta nyilvánosságra és módszerével átváltoztatta a „hét időt” 2520 évre, hajszálpontosan olyan módszerrel, ahogyan azt a mostani Őrtorony kiadványaiban láthatjuk.
Ez húsz évvel azelőtt volt, mielőtt Charles Taze Russel megszületett volna, negyvenhét évvel azelőtt, mielőtt csoportjával elkezdte volna tanulmányozni a Bibliát, és több mint fél évszázaddal azelőtt, mielőtt megjelent volna a „Három világ” c. könyv.
Erről én mit sem tudtam, amíg el nem olvastam a Társulatnak küldött svédországi anyagot. Csakhogy John Aquila Brown a 2520 éves korszakot i.e. 604-tol kezdte számítani, ezért fejeződött be i.sz. 1917-ben. Brown megjövendölte, hogy ezután „Izrael királyságának teljes dicsősége beteljesedik”.
Akkor hol leledzik az 1914-es év kihangsúlyozásának az eredete?
Az 1844-es év körüli várakozások kudarca után, az adventista-mozgalom számos szakadár csoportra hullott szét, és Krisztus visszatérésének újabb dátumait kezdték felállítani Az egyik ilyen csoportot N. H. Barbour alakította ki, a New York állambeli Rochesterből.
Barbour áttanulmányozta John Aquila Brown munkáit, több magyarázatát elfogadta, de a 2520 év kiinduló pontját i.e. 606-ra változtatta, és előrukkolt a végső, 1914-es esztendővel (a valóságban hiba csúszott a számításba, mert ez így csak 2519 évet ölelt fel)
1873-ban Barbour, a második eljövetel követői részére elindította az Éjféli kiáltás(The Midnight Cry), majd később A reggel hírnöke (Herald of the Morning) elnevezésű folyóiratát. A következőkben az Éjféli kiáltás címlapjának a másolatát láthatjuk 1878 júliusából, tehát az Őrtorony folyóirat kiadása előtti évből. Figyeljék meg a jobb alsó sarokban található kijelentést : „’Times of Gentiles’ end in
Ez a másolat arról készült, amely - bár közhasználatra nem elérhető -, a brooklyni Központ levéltárában van elhelyezve. Ennek a másolatnak a létezése igazolja azt a tényt is, hogy a Központ embereinek tudniuk kellett, az Őrtorony folyóirat nem egyértelműen az első folyóirat volt, amely nyilvánosságra hozta és védelmezte az 1914-es évet, mint a pogányok idejének a végét. Ez a tanítás valójában az adventista N. H. Barbour kiadványából lett átmentve.
Érdemes megfigyelni, hogy abban az időben, 1878 júliusában, C. T. Russell az adventista folyóirat, A reggel hírnöke „társ-szerkesztője” lett. Maga Russell magyarázza nekünk, hogyan lépett kapcsolatba N. H. Barbour-al, és hogyan jutott el Barbour kronológiájának az elfogadásáig, melynek viszont legtöbbjét, beleértve a „hét idő” magyarázatát Dániel negyedik fejezetéből, Barbour vette át John Aquila Brown-tol. Russell magyarázata az Őrtorony 1906. július 15-i számában jelent meg.
„Talán 1876 januárjában történt, amikor figyelmem a prófétai idők problematikája felé irányult, mivel azok ezekkel a tanításokkal és reménységekkel voltak kapcsolatosak. A dolog úgy történt, hogy kaptam A reggel hírnöke c. folyóiratból egy példányt, melyet annak kiadója, N. H. Barbour úr küldött el számomra. Amint kibontottam, a borítón lévő kép alapján azonnal megbizonyosodtam, hogy adventista kiadványról van szó, és kíváncsiságból tanulmányozni kezdtem hogy megtudjam, a világ-vége dátumnak milyen soron következő terminusát határozták meg. Képzeljék el mennyire meglepődtem, de egyben meg is nyugodtam, amikor a tartalmából megbizonyosodtam, hogy a kiadó már nyitott szemmel figyel a dolgokra, amelyek a mi szívünket itt, Allegheny-ben már évek óta örömmel tölti el, - arra, hogy Urunk visszatérésének a célja nem maga a pusztítás, hanem a földi családok megáldatása, és hogy eljövetele tolvaj módjára történik, nem hús-testben, hanem láthatatlan szellem-lényként; hogy egyházának az egybegyűjtése, és a „búza” szétválasztása a „konkolytól” még a jelen idő végezetéig végbemegy anélkül, hogy az emberek ezt észrevennék.
Megörültem, hogy találtam másokat is, akik hasonlóan érett nézetre jutottak, azonban csodálattal fedeztem fel a kiadó nagyon körültekintő kijelentését, miszerint azokban a próféciákban hisz, melyek szerint az Ur már jelen van (nem láthatóan, de láthatatlanul), az aratási munkák, a búza begyűjtése már folyamatban van, - és hogy ezt a véleményét az idő-próféciák biztosítják, melyekről még pár hónappal ezelőtt azt gondolta, hogy kudarcot vallottak.
Itt van egy új gondolat: Lehetséges lenne, hogy az idő-próféciák, melyeket oly sokáig megvetettem éppen az adventisták téves alkalmazása miatt, valóban arra az időszakra utalnának,amikor az Úr láthatatlanul jelen lesz, hogy felállítsa Királyságát - melyeket, meglátásom szerint csak ebben a formában lehetett felismerni? Eléggé bölcs dolognak tűnt, nagyon bölcsnek megvárni, amíg az Úr tájékoztatni fogja népét, főleg mert megígérte, hogy a hűségeseket nem hagyja a tudatlanság sötétjében annak ellenére, hogy mások számára ennek a napnak éjjel, tolvaj módjára kellet volna eljönnie (észrevétlen, nem tudva), de nem lesz ez így a virrasztó, igazi szentek miatt (1Tessz 5:4).
Eszembe jutottak adventista barátom, Jonas Wendel és mások érvei annak bizonyítására hogy 1873-ban tanúi leszünk a világ pusztulásának,stb. - a világ-kronológia bizonyítási érvei, mely szerint az Adám teremtésétől eltelt hatezer év, 1873 elején ért véget - és más, az Írásokból vonatkoztatott és helyesnek tekintetett érvek. Ezek az idő-érvelések, melyeket én figyelemre sem méltattam és megvetettem, a valóságban nem tartalmazhatták-e az oly fontos igazságot,amit ok rosszul alkalmaztak?”
Figyeljük meg, Russell itt kijelenti, nem vette figyelembe az időrendi próféciákat és hogy valójában „megvetette” azokat. De mit tett ezután?
„Sóvárogva bárhonnan bármit megtudni Isten tanításáról, azonnal levelet írtam Barbour úrnak, hogy informáljam őt helyeslésemről más pontokban, de főleg azért, mert tudni akartam, miért és milyen bibliai bizonyítékok alapján határozta meg Krisztus jelenlétét,és az evangéliumi korszak aratási időszakát 1874 őszétől. Feltételezéseimet, hogy az időszámítás bizonyítékai, a kronológia stb., ugyanazok voltak, melyeket 1873-ban a második eljövetel hitvallói használtak, Barbour úr válaszával alátámasztotta, és elmagyarázta, hogy munkatársával J. H. Paton úrral Michiganből, miért voltak ez ideig rendes adventisták; és amikor 1874 elmúlt a világ pusztulása nélkül, és anélkül hogy Krisztust testben látták volna, egy bizonyos időre megdöbbentek. Felülvizsgálták az idő-próféciákat, melyek látszólag beteljesülés nélkül múltak el, de semmi hibát nem találtak, ezért tudni akarták, hogy a világ helyreállításának a kilátásai,és az áldások, melyekről én is tanítottam másoknak, talán nem azok az események voltak, amit várniuk kellett, vagyis az időpontjuk megfelelő volt,csak téves eseményt vártak. Nemsokára e csalódásuk után, 1874-ben A reggel hírnöke egyik olvasója, akinek tulajdonában volt a Diaglott másolata, feljegyzett valami különlegeset, mégpedig azt, hogy a Máté 24:27,37,39-ben az egyetemes változat szerint visszatérésnek fordított kifejezést, itt jelenlétnek fordítják. Ez a nyom vezette el őket a prófétai időkön keresztül a megfelelő nézetre Urunk visszatérésének a módjáról és céljáról. Nálam ez fordítva volt, először Urunk második eljövetelének a céljáról és módjáról voltam elvezetve a megfelelő nézetre, majd csak azután az idő-tanulmányozásra, melyet Isten igéje mutatott meg nekem. Isten így vezeti gyermekeit az igazság felé, sokszor különböző kiinduló pontokból; ám ott, ahol igazságos és hívő szívek vannak, a végeredmény mindenkit egybekapcsol.
De nem léteztek könyvek és publikációk sem, amelyek a prófétai idők értelmezését bemutatták volna, ezért Mr. Barbournak kifizettem az útiköltségét, hogy látogasson meg engem Philadelphiában (ahol 1876 nyarán dolgoztam), azon célból, hogy teljesen és bibliai alapokon bizonyítsa be nekem ha tudja, hogy a jövendölések 1874-re utalnak mint arra az időre,amikor az Úr jelenléte és az „Aratás” megkezdődött. Eljött, és bizonyítékai meggyőztek engem. Mivel pozitív gondolkodású és Istennek teljes mértékben odaszánt ember vagyok, mindjárt láttam, hogy miránk, mint Krisztus tanítványaira, ez a próba teljes időszak melyben élünk, fontos követelményeket támaszt feladatainkra és munkánkra; hogy az aratás időszakában lévén, be is kellene gyűjtenünk; hogy a jelen igazság az a sarló melyet az Úr adott nekünk, hogy arassunk vele és gyermekei között be is gyűjtsünk mindenhol.”
Így Russell véleményét az időrendi próféciákról, az adventista N. H. Barbour látogatása változtatta meg. Russell társ-szerkesztő lett Barbour folyóiratánál A reggel hírnökénél. Ettől kezdve Russell írásainak egyik feltűnő vonása az időrendi jövendölés lett, majd később az Őrtoronyban is, amit nem sokkal ezután alapított meg [3].
[3] Ez a Barbourrral való találkozás után volt, amikor Russell cikket írt egy további adventista, George Storrs által publikált The Bible Examiner részére, melyben Russel beharangozta az 1914-et, amire eredetileg Barbour jött rá. Hasonlóan mint más adventista folyóirat elnevezésében, a Russell által kiadott folyóirat is tartalmazta a „hírnök” (herald) szót - Sioni Őrtorony - Krisztus jelenlétének a hírnöke (amelyről azt hitte 1874-ben kezdődött)
A „hét idő” biblia-magyarázata, és az 1914-es évszám is, amelyre Russell rákapott, mindez szorosan összefüggött az 1874-es időponttal, amit már Barbour és követői is elsődlegesen fontosnak tartottak (1914 még néhány évtized távlatában volt, azonban 1874 éppen elmúlt). Hitték, hogy az 1874-es év az emberiség történelme 6000 éves időszakának a végét jelentette, és ebben az évben várták Krisztus visszajövetelét. Amikor ez az év is elmúlt, kiábrándultak. Amint az előbb idézett anyag is bemutatta, B. W. Keith, Barbour adventista folyóiratának olvasója, később a munkatársa, felhívta a figyelmet arra, hogy az Újszövetség egy bizonyos fordításában, a The Emphatic Diaglott-ban, Krisztus második eljövetelével kapcsolatban a sorközi fordításban a „visszatérés” szót néha „jelenlétnek” fordították. Keith előterjesztette Barbournak azt a gondolatot, miszerint 1874-ben Krisztus valóban megérkezett, de láthatatlanul, és hogy Krisztus most láthatatlanul jelen van és ítélkezik.
A „láthatatlan jelenlét” ellen nagyon nehéz érvelni, vagy cáfolni azt. Olyan ez, mint amikor a barátunk közli velünk, hogy halott szülei láthatatlanul látogatják és vigasztalják, ti pedig azt próbáljátok bebizonyítani, hogy ez valójában nincs is így.
A „láthatatlan jelenlét” ilyen értelmezése lehetové tette a Barbour koré sereglett adventistáknak, hogy kijelenthessék: „végeredményben megfelelő időpontjuk volt (1874), csak téves eseményt vártak” [4]. Russell ezt a magyarázatot elfogadta és a magáénak vallotta.
[4] Az előző idézet Őrtorony 1906. július 15 mutatja, hogy pont ezt az érvet terjesztették elő.
Jelenleg több mint négymillió Jehova tanúja hisz benne és tanítja, hogy Krisztus láthatatlan jelenléte 1914-ben kezdődött el. Közülük nagyon kevesen tudatosítják, hogy több mint ötven éves időszakon át, az Őrtorony Társulat prófétai szerepében bejelentette és nyilvánosan hirdette, hogy ez a láthatatlan jelenlét 1874-ben kezdődött el. Jehova tanúi ezt tanították még 1922-ben is, tizenöt évvel 1914 után![5]
[5] Lásd az 1929-ben kiadott Jövendölés (Prophecy) c. könyvet. Az Őrtorony 1974. augusztus 15. említést tesz erről a hitről, de nem jelzi, hogy tanítása még 1914 után is folytatódott volna.
Jehova Tanúi ma abban hisznek, hogy Krisztust 1914-ben hivatalosan beiktatták királyi hivatalába. Az Őrtorony évtizedekig azt tanította, hogy ez 1878-ban történt meg [6].
[6] Ez a vélemény az 1922-ben, Cedar Pointban megtartott kongresszuson kezdett változni, nyolc esztendővel 1914 után.
Jehova Tanúi ma abban hisznek, hogy „az utolsó napok” és a „végidő kezdete” szintén 1914-ben kezdődött el. Az Őrtorony folyóirat majdnem fél évszázadon át azt tanította, hogy az „utolsó napok” 1799-ben kezdődtek el (George Bell magyarázata szerint, amit 1796-ban hozott nyilvánosságra).
Jelenleg abban hisznek, hogy a Krisztus idejétől meghalt felkent keresztények feltámasztása 1918-ban kezdődött el. Több mint negyven esztendeig az Őrtorony azt tanította, hogy 1881-ben kezdődött el.
Jelenlegi hitnézetük azon alapul, hogy 1914-tol kezdődően, majd utána, de főleg 1919-tol folyamatban van a nagy „aratás”, amely a jelenlegi rendszer, és mindazoknak a pusztulásával éri el tetőpontját, akik nem reagáltak hirdetési tevékenységükre. Ezzel ellentétben, az Őrtorony folyóirat a kezdetektől fogva azt tanította, hogy az „aratás” 1874-től 1914-ig folyamatban van, és 1914-ben a világ összes emberi intézményeinek a pusztulása következik be.
Jelenleg a Szervezet a „Nagy- Babilon” (a hamis vallás világhatalmát) bukását 1919-re datálja. Legalább négy évtizeden keresztül az Őrtorony ezt 1878-ra jelezte azzal, hogy Babilon az 1914-es esztendő, vagy az 1918-as év folyamán el lesz pusztítva.
Mi oka volt, hogy mindezek a prófétai alaptanítások, amelyekben évtizedekig oly sok ember hitt, ilyen nagy méretben megváltoztak?
Hasonlított ez a tizenharmadik századtól húzódó jövendölések egész hosszú sorozatának az esetére - a megjelentetett várakozások kudarca.
Valaki hajlamos lesz fenntartással venni ezeket, mint csupán egyszerű állításokat. Végülis nehezen tud bárki is a Tanúk közül hozzájutni az Őrtorony régebbi számaihoz. Holott a Társulat mai kiadványai foglalkoznak a szervezet régmúlt történelmével, a régóta védett tanokról a sokadik, megváltoztatott véleményt teljes mértékben figyelmen kívül hagyják, vagy csak részben terjesztik elő. Csekély elképzeléssel szolgálnak arról, milyen határozottsággal és bizalommal voltak ezek a nézetek előterjesztve.
A továbbiakban ítéljék meg a szervezet által „leírtakat”, azon szervezet dokumentumainak egy részét, amely jogot formál az újkori próféta szerepére.
A korábbi Őrtorony-kiadványok tanulmányozásánál, egészen 1879-től, további figyelemreméltó vonását figyelhetjük meg; elvárták, hogy minden nagyobb esemény pontosan akkor fog megtörténni. Habár hittek benne, hogy az 1914-es év a „pogányok idejének” a végét fogja jelenteni, képzeletükben ez a dátum mégsem bírt nagyobb jelentőséggel. Sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítottak az 1874-es évnek és annak a hitnek, hogy Krisztus láthatatlan jelenléte ekkor kezdődött el, és ezután vette át Királyság-uralmát. Azt várták, hogy nagyon hamar átélik a mennyei életre való elhívásukat. Ezzel lezárult volna a lehetőség „Krisztus menyasszonyának” a részévé válni. Abban is hittek, hogy jóval 1914 előtt, a világ a nagy nyomorúság időszakába lépett, amely csak rosszabbodni fog, és kaotikus anarchiában tetőzik. 1914-ben már mindennek vége kellett legyen, befejeztetve, Jézus Krisztusnak kezébe kellet vennie a földi ügyeket, Királyságának minden emberi hatalmi rendszer helyébe kellett lépni.
Ezt jellegzetesen ecsetelik az Őrtorony 1881. januári számának anyagában; némely részletet aláhúztunk a gyorsabb orientáció végett:
„Azt is láthatjuk, hogy a zsidó- és az evangéliumi korszakok aratása párhuzamosan halad, nemcsak a kiinduló ponttól, de az idő-tartamukat illetően is; aratásuk 40 évig tartott, Jézus felkenetése utáni időtől (a begyűjtésük utáni i.sz. 30-ban), Jeruzsálem pusztulásáig i.sz. 70-ben. A miénk is, amely 1874-ben kezdődött el - „a harag napjának”, és a „pogányok idejének” a végével, az 1914-es esztendővel zárul - hasonló és párhuzamos időszakkal mint a 40 év. A zsidó aratás első hét évében, az egyház érett búzájának a betakarítására megkülönböztetett figyelmet szentelték; ebből három és fél évet Jézusnak, mint Vőlegénynek a jelenlétében, három és fél évet pedig abból az időből, miután eljött hozzájuk mint Király és megdicsőült; de mindez felügyelete és irányítása mellett történt.
Amint János mondja, megtisztította szérűjét, begyűjtötte búzáját a tárházba, de a polyvát elégette. Ebben teljesedik be a párhuzam: megállapítottuk (amint korábban a Day Dawn-ban bemutattuk), hogy a törvény és a proféták kijelentései szerint, jelen lesz a jubileumi 1874-es ciklus kicsúcsosodásánál. A párhuzamok mutatják, hogy az aratás elkezdődött, és a menyasszony egybegyűjtése biztonságos helyre, hét párhuzamos évig fog tartani, és 1881-ben fejeződik be. De hogyan, mikor és miért bukott meg a „szolgák háza” Krisztuson? Ha ezt meg tudjuk állapítani, elvezet bennünket hogyan, mikor, és miért bukdácsol az evangélium háza, főleg majd azon tények szemszögéből, miszerint ennek az időszaknak a záróműve oly sok apróságban pontos mása az előzőnek.
Hitünk szerint, Krisztus most abban az értelemben van jelen,miszerint magára vállalja nagy hatalmát és uralmát. Ez a munka az egyházi búza, konkolytól való szétválasztásával kezdődött, és a korszakok búzájának a begyűjtésével, az ő királyi hatalmában. „Aki győz, annak meg fogom engedni, hogy leüljön velem a trónomra”, és „annak adom a hatalmat a nemzetek felett”, hogy folytatódjon, míg a dolgok nem lesznek neki alárendelve. Megfelelőnek tűnik az is, hogy menyasszonyának az átvételével kezdődnének meg a munkák, és azzal, hogy ketten egyek lesznek.”
Az Őrtorony igazi kulcs-évszáma abban az időben egyértelműen az 1874-es év volt. Krisztus ettől az időponttól volt jelen. Az elkövetkező 40 évben kellett volna betetőződnie a teljes aratásának. Hitükből kiindulva olyan érzésük volt, hogy nagyon hamar drámai események történnek, talán éppen 1881-ben, ahogyan ez a „Meddig még óh, uram” című cikkben védelmezve volt. Figyeljék meg ezeket a szempontokat:
„Vitathatatlan, hogy többen felteszik maguknak a kérdést: milyen hamar következik be átváltozásunk? Sokan évekig örvendeztünk, és mindmáig örömmel gondolunk átváltozásunk idejére, amikor majd egybegyűjtetünk Jézushoz, és meglátjuk őt olyannak, amilyen. A novemberi számunk, átváltozásunkat érintő cikkében azt a nézetet ecseteltuk, hogy az idő közelebb van, mint azt sokan feltételezték, és bár nem próbáljuk bebizonyítani, hogy átváltozásunkra külön megjelölt időpont létezik, még mindig céljaink közé tartozik némely bizonyíték felülvizsgálata, amelyek a természetesből a szellemibe való átvezetésünket, vagy átváltozásunkat erre az időszakra jelzik, vagy 1881 őszére. A bizonyítékok, hogy átváltozásunk ebben az időben fog végbemenni szaporodnak, mivel láttuk, hogy a szellem-testre való átváltozás nem házasság. Amíg azt gondoltuk, hogy maga az átváltozás lesz a házasság, és tudtuk, hogy 1878-tól a névleges egyháznak három és fél éves kegyelmi időszaka van (most már az elvetettnek), nem várhattunk semmilyen eltolódását 1881-ról, vagy a három és fél éves időszak alatt. Amint azonban megállapítottuk, hogy a házasságkötés nemcsak az átváltozásra való felkészültséget (jelenlétének a felismerését) jelenti, hanem maga a házasságkötés is az átváltozást jelentheti, akkor a bizonyítékok, hogy az ismertetett időben változni kezdtünk (vagy át leszünk változtatva) erősek, és kutatásra értékes anyagok, önmagukat ajánlva az érdekelteknek. Bármilyen közvetlen bizonyíték nélkül, hogy átváltozásunk már közel, a bizonyíték maga az a tény lesz, hogy a mikéntje most már érthető lett, mivel az igazság „szellemi eledel a megfelelő időben”, és kellőképpen felfogható. Megemlítendő, hogy 1878 tavasza után (amióta tudjuk, hogy Jézusnak Királynak kellet lennie) a szentségkép, vagyis a menyegzői öltözet kérdéses volt. A zsidó korszak vége, és a zsidó nemzet iránt abban az időben mutatott kegyelem párhuzama mellett, ami a Király jelenlétérére mutat, a helyes applikációt a menyegzői ruha követelménye is bizonyította, mivel „bemené pedig a Király hogy megtekintse vendégeit” (Máté22:11), ezért mindenki tudni szerette volna, hogy megállnak-e előtte. Mivel a vendégek mostani megtekintése az átváltozásunk előtti utolsó esemény, mely a házasságot megelőzi, és most már mi is tudatában vagyunk átváltozásunknak, úgy tűnhet, hogy az idő közel.
Most előterjesztjük, amit az előképekből és a proféták bizonyságtételeiből mutattunk be, melyek úgy tűnik, 1881-re mint a szentek elragadtatására utalnak, és az ajtó bezárására a kevélyek előtt.”
Aprólékos érvelés következett, kihangsúlyozva 1881 őszét, mint a mennyei átalakulás lehetséges időpontját „amikor a lehetőség ajtaja - a menyasszony-osztály tagjának lenni – bezárul”. Ez 35 esztendővel 1914 előtt volt, amely egyszerűen a végső időpontot jelentette számukra, az időpontot, amelyben mindennek be kellett fejeződnie.
Utolsó kommentek