EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Karácsony, karácsonyfa és a "pogány eredet"

2011.12.22. 14:00 | Johnny Joker | 50 komment

Annak a vitathatatlan ténynek köszönhetően, hogy Jehova Tanúi úgy tekintenek az Őrtorony Társulatra mint Isten egyedüli kommunikációs csatornájára, ezek a hűséges követők bármit megtesznek amit a vezetőik mondanak, legyen az bármennyire is logikátlan. Jehova Tanúi az életüket egy elitista buborékban élik, és büszkék arra, hogy távol maradnak a "világi" dolgoktól. Mivel a normális gondolatmenetüket elködösíti "az igazság" birtoklásának elfogult gondolata, a Tanúk vakok meglátni azokat a logikai hiányosságokat és bukfenceket amelyek megrepedt talaján az Őrtorony Társulat tanításai állnak. Jehova Tanúi nem ismerik fel, hogy az ünnepeket mellőző hitrendszerük valójában nem az ünnepek "pogány eredetén" vagy a "teremtmények imádatán" alapul. Ezek az Őrtorony tanítások egyszerűen egy sokadik szabályozó technika részei, amellyel a vezetőik megakadályozzák, hogy a hűséges követők a "világi" rokonaikkal társuljanak. Minél több tagot tud irányítani az Őrtorony Társulat, annál több adományláda telik meg. A következő információk bebizonyítják, hogy az Őrtorony Társulat nem-Bibliai és logikátlan tanításokat fabrikál és, hogy kétségtelenül messze "túl megy azokon, amik írva vannak".

Az alábbi cikk egy másik perspektívából vizsgálja meg a karácsonyfa úgynevezett "pogány eredetét". Először azonban vizsgáljunk meg néhány gondolatot a "pogány eredet" fogalmáról. Egyes csoportok, köztük Jehova Tanúi is a különböző szokások legtöbbjének állítólagos "pogány eredetet" tulajdonít, például egy olyan ünnepen történő részvételt mint a Karácsony úgy tekintik, mint Isten ellen elkövetett sértést.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fontos, hogy kiegyensúlyozottan vizsgáljuk ezt a témakört. A mindennapi életünkben rengeteg dolognak van "pogány eredete". Például, a naptárunk is pogány isteneknek előtt tiszteleg a hónapok és a hét napjainak neveivel. (JanusMarsJunoWodenThorSaturn, stb. Magyar nyelvű források erről: 1, 2, 3, 4)

Valójában volt olyan idő is, amikor Jehova Tanúi vezetősége még egy alternatív naptárat is létrehozott és kezdeményezte annak használatát, mivel a jelenlegi naptárat pogánynak minősítették. (Lásd az Aranykor (most Ébredjetek!) magazin cikksorozatát, amely a "Jehova Isten naptára" címet viselte.) A Tanúk vezetői visszahátráltak a kezdeményező kampányuktól amikor rájöttek, hogy mennyire irreális lenne egy alternatív naptár alapján élni (szervezni a mindennapi életet).

Jehova Tanúi 1935-ös naptára, megtisztítva a pogány hatásoktól - az 1935-ös Évkönyvükből

Hasonlóképpen az amerikai dollár bankjegy hátoldalán egy kirívóan "pogány szimbólumot", a "Gondviselés szemét" találhatjuk meg, amelynek eredete "Hórusz szeméből" ered. Azok az olvasók, akik emiatt kellemetlennek érzik e bankjegyek birtoklását, vegyék fel a kapcsolatot velem, és én segítek megszabadulni tőlük. [a Mindent látó szemről bővebben ITT olvashatsz]

[Érdekes megjegyezni, hogy Jehova Tanúi egyik alapítóját, C. T. Russell-t rendkívül érdekelte a gízai Nagy piramis, Jehova Isten kőtanújának vélte, és a bibliai próféciák dátumait a méreteiből számolta ki, többször is. Ezen dátumok között volt 1914, amihez Jehova Tanúi a mai napig ragaszkodnak. C. T. Russell oly közel állt a pogány piramishoz, hogy az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat egy piramis alakú síremléket állított neki, amelynek tetején összetéveszthetetlenül ott állt a pogány eredetű Mindent látó szem.]

Egy további példa: rengeteg házassági szokásnak van "pogány eredete", mint például a jegygyűrűknek és az esküvői fátyolnak. A Tanúk vezetői nagyon jó tanácsot adtak arra vonatkozóan, hogy hogyan tekintsünk a jegygyűrűk eredetének problémájára:

Természetesen az ebbéli aggodalmunk nagyobb, mint a jegygyűrűk használatának gyakorlata, mivel ez utóbbi nem kisebb jelentőségű világi ügyekhez, hanem a házasság intézményéhez kapcsolódik, amelyet a keresztények jogosan tekintenek Isten előtt szentnek. Valójában a kérdés nem az, hogy a jegygyűrűket pogányok használták-e először hanem, hogy eredetileg használták-e azokat hamis vallási gyakorlatoknál és hogy még mindig bírnak-e ilyen vallási jelentőséggel. (January 15, 1972 Watchtower, p. 63)

Valójában ez egy nagyon jól megfogalmazott érv. Van egyáltalán aki úgy gondolja [gondol arra], hogy Janus isten tiszteletére használjuk a Január nevet a naptárainkban? Vagy, hogy amikor a pénzt használjuk annak hátoldalán egy ősi egyiptomi isten szimbóluma található - ezzel valamilyen formában tiszteljük őt? Vagy, hogy a házasságot kötő párok a jegygyűrűikkel vagy a menyasszony esküvői fátylával valamilyen módon egy rég elfeledett pogány vallást tisztelnek? Biztosan nem. Az ilyen "pogány eredet" dolgokat kergetni [üldözni] eredménytelen feladat.

Jehova Tanúi számára a karácsonyfa a pogány eredetű Karácsony ünnepének szintén pogány eredetű bálványa. Azonban nem gondolnak bele, hogy egyrészt volt idő amikor ők is ünnepelték [összesen kb. 40 évig, még Jézus "kinevezése" után 8 évvel is!], másrészt a karácsonyfával már úgy vannak az emberek mint a naptárral, bankjeggyel és gyűrűvel. Nem az eredeti célját és nem az eredetét tisztelve állítják fel, és egyáltalán nem imádják. Kulturális kérdések esetében nincs olyan, hogy "pogány eredetű"... valami vagy pogány vagy nem az. Ha ma megkérdezel 10 [értelmes] embert, hogy miről szól a Karácsony, 9 ember azt fogja mondani: "A szeretet ünnepéről.". A karácsonyfának napjainkban nincs semmilyen önmagában vett vallási tartalma.


A karácsonyfa védelmében

szerző: Fr. Daniel Daly

Néhány évvel ezelőtt a karácsonyi időszakban egy vallási TV-műsor ragadta meg a figyelmemet. A műsor kiemelt figyelmet szentelt egy vitának a szekták veszélyeiről, különösen a fiatalokra nézve. Azon kaptam magam, hogy egyetértek a vizsgálóbizottság tagjaival, miközben a fiatalokat figyelmeztették az okkultizmusban vagy a "new age" [~új kor; mozgalom] szellemiségében való részvétel veszélyeire.

Az interjú alatt azonban az egyik résztvevő olyat állított, ami sokkolt engem.

“…és a karácsonyfa is pogány…,”

jelentette ki. A karácsonyfa? Pogány? Lehetséges, hogy valami amit a legtöbbünk oly annyira élvez esetleg pogány eredetű legyen? A növekvő kereskedelme ellenére, a karácsonyfa még mindig a legkedvesebb emlékeinkhez kapcsolódik a gyermekkorunkból. Ki ne emlékezne arra, ahogy közeledett a fához karácsony reggelén?

Napjainkban az embereket annyira lenyűgözi, hogy egyesek már novemberben felállítják! Helyet kap a hívők és nem-hívők otthonaiban egyaránt.

A legtöbb ember tisztában van azzal, hogy a karácsonyfa német bevándorlókkal érkezett Amerikába, de vajon honnan eredeztethető a karácsonyfa? A gyökerei valóban a pogányságból erednek, ahogyan a műsorban elhangzott?

A karácsonyfa nem a korai germán időkből származik. Eredete egy olyan hagyományban található, amely szinte már eltűnt a kereszténységből, a Liturgikus Dráma. A középkorban a liturgikus [szín]darabokat vagy drámákat a templomi szolgálatok alatt vagy közvetlenül utána mutatták be Nyugat-Európa templomaiban. Ezen darabok közül a legkorábbiak a Szent Hét Rejtelmeivel és a Húsvéttal voltak kapcsolatosak. Eredetileg ezek a liturgikus szövegek drámai megjelenítései voltak. A legkorábban feljegyzett a Quem quaeritis (“Kit kerestek?”) darab volt a Húsvéti időszakban. Ezek a darabok később misztériumjátékká és erkölcsi darabokká fejlődtek. Néhány a jól ismert szentek életének eseményeivel volt kapcsolatban. A darabokat a kezdetben nagy templomok tornácain mutatták be, később kikerültek a templomból a főtérre, a piactérre és nemzeti nyelvűvé váltak. Habár ezek a liturgikus drámák mára lényegében eltűntek, Oberammergau Passiójátéka Németországban a legutóbbi feléledése ennek a drámai formának.

Egy misztériumjátékot karácsony estéjén mutattak be, amely napon a nyugati Egyház Ádám és Éva ünnepéről is megemlékezett. A "Paradicsomi játék" Ádám és Éva jól ismert történetét mutatta be a Paradicsom Kertjében. A központi része a darabnak a Paradicsom Fája volt, más néven a Tudás Fája. A bemutató közben ezt a fát almákkal felaggatva állították fel.

A Paradicsom Fája igen népszerűvé vált a német emberek között. Hamarosan elkezdtek fenyőfákat felállítani az otthonaikban. Eredetileg ezeket a fákat kenyér ostyákkal díszítették az eucharisztiára (hálaadásra) történő megemlékezés miatt. Később ezeket a legkülönbözőbb édességekre cserélték [almát, diót, ostyát, mézespogácsa-alakokat, édességeket, valamint fából és textilből készült díszeket aggattak rá]. A karácsonyfa nem a pogány Yule-fa hagyományából [1,2,3] származik, hanem a paradicsom fájából, amelyet almákkal díszítettek december 24-én Ádám és Éva tiszteletére. A karácsonyfa teljesen bibliai eredetű.

Az első feljegyzés a karácsonyfáról 1605-ből, Strasbourgból származik. Az 1700-as évekre a karácsonyfa-állítás szokássá vált és széles körben elterjedt a német emberek között. Amerikába a korai német bevándorlók hozták el, és igen népszerűvé vált Angliában is Albert Herceg, Queen Victoria német származású férje, hatására.

Az örökzöldek használata a Karácsonyi időszakban a nyolcadik században élt Szt. Bonifáctól eredhet, aki a fenyőfát a Szent Gyermeknek szentelte annak érdekében, hogy lecserélje Odin szent tölgyfáját; azonban a karácsonyfa ahogy tudjuk napjainkban nem tűnik olyan ősi szokásnak. Először a keresztény misztériumjátékokban tűnik fel amelyek Ádám és Éva bibliai történetéről emlékeztek meg.

Mennyire helyénvaló egy fenyőfa használata a Karácsony megünneplésekor? Az egyház legkorábbi napjaitól kezdve a keresztények sok dolgot hoztak Isten anyagi teremtésművéből a hitéletükbe és imádatukba, például víz, kenyér, bor, olaj, gyertyák és tömjén/füstölők. Mindezen dolgok Isten teremtésművének a részeit alkotják. Annak a világnak a részei, amelyért Krisztus jött el, hogy megmentse. Az emberiség nem utasíthatja el az anyagi teremtést anélkül, hogy a saját emberségét is elutasítaná. A teremtéskor az emberiség hatalmat kaptak az anyagi világ felett.

A Karácsony a Megtestesülés nagy rejtélyét ünnepeli. Ebben a rejtélyben Isten az Ige emberré vált. Annak érdekében, hogy megváltson minket, Isten egy lett közülünk. A saját teremtésműve részévé vált. A Megtestesülés az ember és az egész teremtésmű fontosságát erősíti meg. "Isten annyira szerette a világot..."

Egy olyan hit amely az anyagi világgal történő szakítást és egy teljesen szellemi vallást keres folyamatosan figyelmen kívül hagyja a Karácsony legközpontibb rejtélyét, Isten emberré válásának rejtélyét, a Megtestesülést.

"Az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk."

Leld örömed a karácsonyfádban.

forrás: http://orthocath.wordpress.com/2010/11/30/christmas-and-pagan-origins/ 


Jehova Tanúinak azt tanítják, hogy mindenképpen ellenezzék a karácsony megünneplését, három ok miatt: Senki sem tudja Krisztus születésének pontos dátumát; a dátum amely napon ezt ünneplik egykor egy pogány ünnepnap volt; és a karácsonyi ünnepeket általánosságban is "világinak" kell tekinteni, mivel a túlzott evéssel és a részegséggel társulnak.

Nem szeretnénk az elitista buborékot kipukkasztani, de Jehova Tanúi nem ismerik fel azt, hogy minden igaz keresztény elismeri, hogy Jézus születésének pontos dátumáról nem tesz említést a Szent Biblia vagy az Újvilág Fordítás. A lényeg, amit itt hangsúlyozni kell az, hogy Krisztus születése megtörtént, függetlenül attól, hogy a pontos dátumot ismernénk. A legnagyobb esemény a Bibliában Jézus Krisztus születése (Lukács 2), és ezt az eseményt még az angyalok is nagy énekléssel és dicsőséggel ünnepelték. Bár sokan vannak akik visszaélnek a karácsonyi időszak alkalmával és "világias" bulikat csapnak ahol lerészegednek, vannak igaz keresztények, akik azért ünnepelnek ezen a napon, hogy megtiszteljék Jézus Krisztust. Semmi rossz sincs abban, ha egy eseményt egy másik napon ünnepelünk meg mint amikor megtörtént. Ami pedig a pogány eredetet illeti? A korai keresztények Jézus születésének ünnepét December 25-re tették, hogy helyettesítsék/kiváltsák a Saturnalia fesztivált, a nap pogány imádatát. Teljesen átlátható és nyilvánvaló, hogy Jehova Tanúi nem azért nem ünneplik a karácsonyt, mert az "pogány" vagy mert "minden nap tiszteletet adnának Jézusnak". A karácsony meg nem ünneplése az Őrtorony Társulat egy mesterkélt tanítása, egy általános taktika, amelyet a legtöbb szekta használ, hogy csökkentse Krisztus fontosságát és jelentőségét és, hogy megakadályozza a hűséges tagokat a "világi" rokonokkal való társulásban. Az Őrtorony vezetők ügyesen hasznosítják a hű követőiket (értékesítőiket) ebben az időszakban, minél több prédikálómunkára ösztönözve őket, cserébe ők még több pénzt töltenek az adomány-dobozokba világviszonylatban. Hihetetlenül érdekes az a tény, hogy az Őrtorony Társulat több évtizeden át ünnepelte a karácsonyt mielőtt úgy döntöttek volna, hogy az "világi" és "pogány". A kérdés amit fel kell tennünk a következő: Ha az Őrtorony Társulatot mindig is Jehova irányította, akkor miért nem tudatta velük Jehova a kezdetekben, hogy a karácsony megünneplése rossz? Továbbá, az egyik Őrtorony tanítás szerint Jézus 1918-ban tért vissza a földre [láthatatlanul], hogy megítélje a világ összes vallását és állítólag úgy döntött, hogy az Őrtorony Társulatot választja Isten egyedüli kommunikációs csatornájává. Ha ez így történt, Jézus miért nem tudatta személyesen velük 1918-ban, hogy helytelen megünnepelni az ő születését?


Olvasd el Gabi remek cikkét a karácsonyról itt: Rutherford ellopja a karácsonyt Érdemes a kommenteket is elolvasni!

Ld. még: Karácsony, születésnap - pogányság?

Ne feledd a jegygyűrűkről olvasottakat, és vonj párhuzamot!

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr393456467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magyarázó 2011.12.25. 08:58:28

Érdekes olvasmány!
Több szempontból is megerősíti, hogy sem a karácsonynak, sem az azt jelképező fának semmi köze Jézushoz vagy az igaz imádathoz.
Ha majd visszatérek megindokolom az állításomat, ha akarod.

leslie07 2011.12.25. 17:45:18

@magyarázó: Szerintem mindegy, hogy milyen eredetet nyilvánítanak az Ortorony szervezetben a karácsonynak. A lényeg az, hogy azok,akik megunneplik ezt az unnepet családjukkal vagy baráti társaságban a Megváltó Istenrol Jézus Krisztusról zengedeznek docsoséget. Teszik ezt ezek az emberek kicsinytol nagyig.Ha más krisztust dicsoítenének és más istent, mint azt teszik jehova tanúi, akik Abaddont az abüsz pusztító anygalát tekintik krisztusuknak, akkor lehetne oket pogány isten imádással vádolni, de addig, amíg az Igaz isterol Krisztusról zengedeznek dícséretet, bizony nem vádolhatóak semmivel.

magyarázó 2011.12.26. 08:47:30

@leslie07:
Vajon Jehova miért vágatott le a népéből 3000 embert, amikor Mózes a hegyen volt a törvény táblákért és öröm ünnep hangjai miatt le kellett nekik jönni?
Mit művelt a nép?
Minek nevezték azt amit elkezdtek?
Találkozott ez a tett Jehova helyeslésével?
Tényleg Jehovát akarták imádni, vagy valami mást?
Jehova miért gondolta azt, hogy semmivel nem helyettesíthetik?
Jehova változik?

Várom válaszod!

22. az Elem. 2011.12.26. 09:46:39

Mennyire így lett:

"Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békét hozzak a földre; nem békét hozni jöttem, hanem kardot. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támasszak az ember és apja között, a leány és anyja között, a fiatal feleség és anyósa között. Az embernek bizony a saját háznépéhez tartozók lesznek ellenségei."

Azért jó, hogy nem csak szeretetet hozott Jézus, mert így van mivel foglalkozni a "kieső" időben is.

22. az Elem. 2011.12.26. 10:56:54

Azért ennek se könnyű megfelelni:

"Ügyeljetek arra, hogy se zsidóknak, se görögöknek, se az Isten gyülekezetének ne adjatok okot a botránkozásra, mint ahogy én is mindenkinek mindenben kedvére teszek, nem a magam hasznát keresve, hanem inkább sok emberét, hogy megmentést nyerjenek."

Mert ha nem állítok fát akkor azok botránkoznak meg akik állítanak, és fordítva is igaz.

Micsoda dilemma......mindenképp valakit megbántok. Úgy nem lehetne hogy ne bántsak meg senkit??

Eszembe jut egy történet:

A házam olyan 10 méter körüli hosszú.
Úgy gondoltam még tanúként milyen praktikus lenne egy égősort venni (pontosan 10 méteres volt) és végig a ház ereszén felerősíteni, így amikor megérkezünk, beállok az autóval, tevékenykedünk az udvaron, akkor ez az égősor bevilágítja az egész udvart.
Fel is szereltem olyan július körül.
Tehát világításra használtam egy égősort.
Telt múlt az idő, jöttek az ünnepek és egy vén tesó eljött hozzánk és ezt mondta:
"Szereld le az égősort mert valaki a gyülekezetben megbotránkozott miatta".
Mondtam nem szerelem le mert nem az ünnep miatt szereltem fel, ez nekem egy világítás, ami minden hónapban ott van nem csak decemberben.
És meg megkértem, hogy akinek panasza van ellenem jöjjön el hozzám és ne egy vént küldjön maga helyett, hogy rendezni tudjam vele dolgot, így lenne írás szerinti.
Aki megbotránkozott erre nem volt hajlandó, így az égősor a helyen maradt és emiatt valaki aki nem merte vállalni a megbotránkozását megbotránkozva maradt.

Az égő a mai napig ott van, és jót nevetek rajta amikor eszembe jut ez a történet......

névtelenül 2011.12.26. 11:48:40

Hogy lehet eldönteni valamiről, hogy az Isten dicsőségét szolgálja-e, vagy nem?

22. az Elem. 2011.12.26. 12:22:33

@magyarázó:
Nekem is eszembe jutott egy kérdés:

Miért nem kapott büntetést Áron, amiért elkészítette az aranyborjút?

névtelenül 2011.12.26. 13:45:54

@bibliavers: Ezt találtam a neten:

"A Korán szerint Áron nem vett részt az aranyborjú elkészítésében, és erőfeszítéseket tett arra, hogy elterelje Izraelt annak imádatától."

Persze mi a Bibliából élünk. De a Korán sem kismiska. Valami lehet ebben. Talán a mi Bibliánkba tévesen hagyományozódott át a történet. Tudjátok, hogy vannak kis hibák, kicsi ellentmondások a Bibliában, sok, többek között ettől is tekintjük hitelesnek.
Áldás, Békesség!

22. az Elem. 2011.12.26. 17:22:06

@névtelenül:

...talán,....kis hibák,....kicsi ellentmondások. Ez így engem nem nyugtat meg.(bocsi)

"Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti."-mondta Pál.

Áron összegyűjtötte az aranyat, borjút készített oltárt épített és ezt mondta: "holnap Jehova ünnepe lesz" és áldozatokat mutattak be. (2Mózes eleje)

Ehhez képest egy kis fadíszítés szerintem semmi.

magyarázó 2011.12.26. 17:46:42

@névtelenül:
Meg kell nézni, hogy mi a véleménye róla Jehovának!
A Biblia mivel Isten ihletett szava, síkra száll önmagáért!

magyarázó 2011.12.26. 17:48:55

@bibliavers:

Áron igazából nem értett egyet a bálványimádással. Később lévita társaival együtt bizonyára ő is Isten oldalán foglalt állást azokkal szemben, akik ellenálltak Mózesnek.

magyarázó 2011.12.26. 18:44:45

Eszembe jutott, hogy sok rokonunk mennyire irigykedet ránk amiért nem tartunk ünnepeket!
Mindig mondták "jó nektek nem kell rá költenetek, teljesen ki vagyok mennyi pénzt elvisznek az ünnepek".

Meg amikor a gyereknek November közepén már fázott a lába a használt cipőben "óóó ki bírja már karácsonyig akkor úgyis kell venni valamit!" érdekes emlék.

Meg a másik "én valahol véget vetek ennek, nincs nekem pénzem erre Decemberben karácsony, névnap, születésnap én nem veszek és akkor nekem sem vesz senki, kész kalap".

Érdekes, olyan kötelező teher de mégis muszáj mert különben kinéznek a rokonok.
Meg az a rengeteg ártatlan kis fenyőfa!

Most is itt írok és eszembe jut, hogy a mostani "szent karácsony ünnepén" az egyik szomszéd fúr farag, a másik meg most este reszelgetett valamit, de úgy, hogy zengett a panel!
Persze megértem mert ki kell használni a "szeretet ünnepének" ajándékát, hiszen ilyenkor nem kell dolgozni és van lehetőség az otthoni munkát elvégezni.

Nem értem ezeket a dolgokat!

névtelenül 2011.12.26. 19:34:20

@bibliavers:
Nem tudom a választ a kérdésedre, de érdekelne. Én csak ezt találtam a neten. Érdekes, hogy a Korán alapján nem merült volna fel a kérdésed.
Csak azért ollóztam be, mert nem akárhonnan, hanem a Koránból írta valaki. Persze nem fogadom el én sem, csak furcsa hogy pont belefutottam.
Valljuk be, Áront a percen agyon kellett volna verni. Még gondolkozok.
Jó a kérdés Hmmm.
Üdv, Névtelenül.
Áldás, Békesség.

leslie07 2011.12.26. 19:35:34

@magyarázó: Ha egy kicsit utána olvasnál a Szentírásban, akkor rá jonnél, hogy miért nem mehetett a nép látni az Urat a mindenható Istent.
Nos azért, mert nem voltak megszentelve.Igy nem kozeledhettek a Szenthez.

Ezzel szemben azok,akikben a Szent Szellem lakozott, azok felmehettek és megláthatták Istent.

2. Mózes 24: 10-11

Ennek az eseménynek semmi ,de semmi koze sincs ahhoz, ha valaki otthonában megunnepli családjával az Egyszulott Isten bejovetelét a világba. Ezt csak a bigott , a hiteto és pedofil démonokkal megszált Ortorony szervezet irányítói kifogásolják.
Az fáj nekik, hogy a nemzetek még mindig az igaz Istent Krisztust dicsoítik a maguk módján,
nem pedig abaddont a mélység pusztító szellemét, mint azt teszik az ortorony bálványszervezetnek koszonhetoen jehova tanúi.

leslie07 2011.12.26. 19:37:46

@magyarázó: Azért már biztosan nem irigyelnek titeket, mert befogadtátok az abüsz angyalát krisztusotoknak és királyotoknak.

Ez nem irigylésre méltó állapot, nem gondolod?

leslie07 2011.12.26. 19:46:54

@Tamara72: Itt az apostol az Ószovettségi ,azaz zsidó unnepekre utal végig.

névtelenül 2011.12.26. 19:49:47

@magyarázó:
Magyarázó!

Én nem ünneplem azt a karácsonyt, amit fentebb körvonalaztál. Azok az emberek nem hisznek Istenben. Van fánk, teszünk alá ajándékokat is.
De ennek semmi köze az Úr Jézus eljöveteléhez. A fa csak egy hagyomány, semmi köze Istenhez. Az ajándékozásnak sincs. Ez két dolog. Én a karácsonyt a templomban kezdem a testvérekkel. Az Úr Jézusról hallgatunk prédikációkat, és énekeket énekelünk, verseket mondunk, zenélünk. Mindent az Ő dicsőségére. Több napon át, egy héten át.
Ez két dolog, de a Társulat egy dologként állította be számodra. Csak ennyi. A karácsony nem igazán a szeretet ünnepe, annál sokkal több. A karácsony Isten szeretetének az ünnepe.
A Társulatnak igaza van, ha a Média-Marktos karácsonyt ellenzi. A szétvilágított, szét mélynyomózott, szét dzsingül bellezett, szét áruhitelezett szét főzött, szét zabált karácsonyt én is elítélem. De a Társulatnak az én féle karácsonnyal is baja van, és azzal még nagyobb baja van, mint a szétajándékozottal. És ez a szomorú. Pedig ez nem mindig volt ám így.
Üdv, Névtelenül.
Áldás, Békesség.

leslie07 2011.12.26. 19:55:21

@névtelenül: Semmi kulonos nics abban, hogy Aron nem tett semit az aranyborjú megalkotása ellen. Még nem állt rendelkézésére a torvény, hisz Mózes még nem tért vissza a hegyrol a két kotáblával.Ugyan mit tehetett volna egymaga a néppel szemben?

22. az Elem. 2011.12.26. 20:14:37

@magyarázó:
esetleg nem őrtorony magyarázatod van. valami saját gondolat? ezt én is megtaláltam a könyvtárban.

22. az Elem. 2011.12.26. 20:15:57

@leslie07:
neked mindig szükséged van egy törvényre,ahhoz hogy tudd mi a jó?

22. az Elem. 2011.12.26. 20:19:21

@leslie07:
ha nem volt még törvény és emiatt Áron nem volt vétkes, akkor nem csak Áron nem vétkezett, hanem a többiek sem akik az életükkel fizettek.

magyarázó 2011.12.27. 09:59:49

@bibliavers:
Van törvény, néhány fejezettel előrébb íme!

2Mózes 20.
1. És szólá Isten mindezeket az Igé−
ket, mondván:
2. Én, az Úr vagyok a te Istened, aki
kihoztalak téged Egyiptomnak földjéről,
a szolgálat házából.
3. Ne legyenek néked idegen isteneid
énelőttem.
4. Ne csinálj magadnak faragott képet,
és semmi hasonlót azokhoz, amelyek
fenn az égben, vagy amelyek alant a föl−
dön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt
vannak.
5. Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert
én, az Úr a te Istened, féltőnszerető Isten
vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét
a fiakban, harmad és negyedíziglen, akik
engem gyűlölnek.
6. De irgalmasságot cselekszem ezer−
íziglen azokkal, akik engem szeretnek,
és az én parancsolatimat megtartják.

.......................

18.
Az egész nép pedig látja vala a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy füstölgését. És látja vala a nép, és megrémüle, és hátrább álla.
19.
És mondának Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk.
20.
Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek; mert azért jött az Isten, hogy titeket megkísértsen, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek.
21.
Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb méne a felhőhöz, melyben az Isten vala.
22.
És monda az Úr Mózesnek: Ezt mondd az Izráel fiainak: Magatok láttátok, hogy az égből beszéltem veletek.
23.
Ne csináljatok én mellém ezüst isteneket, és arany isteneket se csináljatok magatoknak.

Ez elég egyértelmű!

vesd össze 32:8

bigpast 2011.12.27. 10:58:31

@magyarázó:

Nem kapták meg a törvényt mindaddig, amíg Mózes újra fel nem ment a hegyre a másik két kőtábláért! Az első összetörése pont azért történt, amit látott Mózes. Tehát: a Törvényt később kapták meg!

magyarázó 2011.12.27. 15:07:21

@bigpast:
Ez igaz, de szóbeli megegyezés történt, és Izrael népe már jóval az aranyborjú elkészítése előtt átadta magát Jehova akaratának a cselekvésére.
Tehát semmivel sem kisebb érvényű mint az írott törvény!
Legalábbis Jehovánál az odaszenteltséget jelentette.
Azt jelentette, hogy Jehováéi lettek, és Jehova a ’különleges tulajdonaként’ bánt velük.

2Mózes 19:3-8.
3
Mózes pedig felméne az Istenhez, és szóla hozzá az Úr a hegyről, mondván: Ezt mondd a Jákób házanépének és ezt add tudtára az Izráel fiainak.
4
Ti láttátok, amit Égyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sas szárnyakon és magamhoz bocsátottalak titeket.
5
Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyim az egész föld.
6
És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép. Ezek azok az ígék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak.
7
Elméne azért Mózes és egybehívá a nép véneit és eleikbe adá mindazokat a beszédeket, melyeket parancsolt vala néki az Úr.
8
És az egész nép egy akarattal felele és monda: Valamit rendelt az Úr, mind megtesszük. És megvivé Mózes az Úrnak a nép beszédét.

És egy Istennek tett fogadalmat lelkiismeretileg, és erkölcsileg is illik teljesen megtartani!
Mint ahogy korábban Jehova is kijelentette, hogy kiszabadítja az Ő népét és ezt maradéktalanul meg is tette.

Mert ha Jehova elhanyagolhatónak tekintette a szóbeli önátadást akkor mielőtt leírta a törvényt, miért mondta ezt Mózesnek?

2Mózes 32:7-10.
7
Szóla pedig az Úr Mózesnek: Eredj menj alá; mert megromlott a te néped, amelyet kihoztál Égyiptom földéből.
8
Hamar letértek az útról, amelyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek magoknak, azt tisztelik és annak áldoznak, és azt mondják: Ezek a te isteneid Izráel, akik téged kihoztak Égyiptom földéből.
9
Monda ismét az Úr Mózesnek: Látom ezt a népet, bizony keménynyakú nép.
10
Azért hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenök, és törűljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek.

Jehova miért ítélte el a népet, és miért akarta ki irtani egy olyan törvény be nem tartása miatt amit még nem láttak leírva?

bigpast 2011.12.27. 17:52:36

@magyarázó:

És a 19. fejezetben szerepel valahol a 10 parancsolat? Az, hogy J. azt kérte, hogy innentől tartsák meg a parancsolatait, az még nem jelent szövetséget! Az un. 'törvényszövetség' nem a szóbeli megállapodástól volt érvényes, hanem az írott formátum után.

Áron... Hát igen... Végül is részt vett az arany összegyűjtésében, meg a borjú létrehozásában... Erre te felmentenéd, mert később nem értett egyet a bálványimádati aktussal? Mennyivel volt különb az, aki segédkezett, mint az aki gyakorolta a bálványimádást? Lásd a magyar törvényt: bűnsegéd volt!!! Ennyi! Max. rokoni alapon nem vágták taccsra, pont úgy ahogy ma megúszhatja egy vén rokona a hidegvágót a nyakáról. Végül is nem angyalok vágták le a bálványimádókat, hanem a saját 'hittestvéreik'!!!

metanoia 2011.12.28. 00:46:48

@magyarázó:

Áron nem értett egyet a bálványimádással?
Akkor ezt hogy magyarázod Magyarázó? :)

És kiszedte az egész nép az aranyfüggőket a füléből, és odavitte Áronhoz.
Ö ÁTVETTE tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki kihozott Egyiptom földjéről.2. Mz. 32:1,2

Majd ezt mondta Mózes Áronnak: Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen NAGY VÉTEKBE VITTED ŐKET?!

Ezt mondták nekem: Készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon, mert nem tudjuk, mi történt azzal a Mózessel, aki fölhozott bennünket Egyiptom országából.
Ezt mondtam nekik: Kinek van aranya? Ők pedig leszedték magukról, és ideadták nekem. ÉN MEG TŰZBE DOBTAM ÉS EZ A BORJÚ LETT BELŐLE.
Amikor látta Mózes, hogy a nép elvadult, MERT ÁRON HAGYTA ŐKET ELVADULNI ellenségeik csúfjára, 2. Mz. 32. f.ből kivonatosan

magyarázó 2011.12.28. 08:12:28

@bigpast:
"És a 19. fejezetben szerepel valahol a 10 parancsolat? Az, hogy J. azt kérte, hogy innentől tartsák meg a parancsolatait, az még nem jelent szövetséget! Az un. 'törvényszövetség' nem a szóbeli megállapodástól volt érvényes, hanem az írott formátum után."

"Hamar letértek az útról, amelyet PARANCSOLTAM nékik"

Érted? Istentől származó parancs!!!

Áron egyszerűen megijedt a nyomástól!
Nem elég magát a bűnt látni, fontolóra kell venni a körülményeket is.
Lásd Dávid bűnét!

21
És monda Mózes Áronnak: Mit tett néked e nép, hogy ilyen nagy bűnbe keverted?
22
Felele Áron: Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz.
23
Mert azt mondák nékem: Csinálj nékünk isteneket, akik előttünk járjanak; mert ama férfiúnak Mózesnek, ki minket Égyiptom földéről kihozott, nem tudjuk mint lőn dolga.

"Max. rokoni alapon nem vágták taccsra, pont úgy ahogy ma megúszhatja egy vén rokona a hidegvágót a nyakáról. Végül is nem angyalok vágták le a bálványimádókat, hanem a saját 'hittestvéreik'!!!"

Most teljesen olyan hozzáállást tanúsítasz mint amikor Korah, Dátán, és Abirám bevádolták Mózest, hogy Jehova nem ő általa beszél a néphez!
Ők sem akarták meglátni az intézkedések mögött Jehovát, ebből fakadt ki a lázadás és tudjuk mi lett a vége.
Persze nem azt mondom, hogy te lázadsz valaki ellen, csak nem ezt szoktam meg tőled!
Sokkal jobban át szoktad látni a történteket!

magyarázó 2011.12.28. 08:16:10

@metanoia:
Igen ez elég ellentmondásosnak látszik!
De meg van rá a válasz!

1. Nem Áron volt az értelmi szerző.

Majd innen fojtatom, csak most készülnöm kell a szolgálatra!

bigpast 2011.12.28. 08:52:09

@magyarázó:

Jó is, hogy említetted Dávidot! Kíváncsi lennék, hogy ha azt a halmazati bűnt, amit Dávid elkövetett, valaki más (mondjuk egy pásztor) követi el, hogyan sújtott volna le rá a Törvény! Mikor Nátán megfeddte Dávidot, még ő is halált mondott a nátáni példázat szereplőjére...

Egyébként hosszasan vitázhatnánk afelől, hogy Áron miért vett részt a bálványimádásban; mert ugye azt neked is el kell ismerned, hogy márpedig részt vett. Ha részt vett, részestárs lett az imádati formában. A kérdés: jogosan érezhette-e bárki is anno azt, hogy Áronnal itt kivételt tettek? És Dávid esetében?

Olyan ez, mint amikor van egy szabály (pl.: ha feddés alatt állt valaki, 5 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy bejusson a Bételbe; és láss csodát, van olyan aki 4 év után bekerült, mert hozzáment egy fejeshez), aztán hirtelen suttba vágják, ha az érdek úgy kívánja! Áron és Dávid esetében nem egy egyszerű szabályról beszélünk, ugye? Sajnos, hogy ez JELLEMZŐ a mai Tanúkra. Olvasd csak el a jehovatanui.blog.hu/2011/12/27/helyzetjelentes_amerika cikket!!!

Így, hogyan bízzon meg bárki is egy állítólagosan Isten által vezérelt szervezetben? Jogosan húzzuk-e össze szemöldökünket, és fordulunk el az emberi vezetéstől? A válasz teljesen kézenfekvő!

A kérdés csak az, hogy hajlandóak vagyunk-e meglátni az isteni igazságot, vagy, mint Áron esetében minket is az emberektől való félelem vezet?

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.12.28. 10:23:51

Nem értem, miért mondják egyesek, hogy JT-inak nincs köze a Bibliához? Hiszen a Biblia összes története, ami az emberi vezetők hülyeségeiről és annak eredményeiről szól, felelevenedik ma a JT gyülekezetekben.

22. az Elem. 2011.12.28. 16:03:38

Kedves mindenki!

Látom nem boldogultok az Áron kérdéssel!
Ezt most zárjuk le.
Itt egy másik kérdés főként Magyarázótól várnék magyarázatot. Ne őrtorony magyarázat legyen!!!

Mit jelent a Dániel könyvében 1290 nap, és az 1335 nap?

A végén majd meglátjátok miért kérdezem.

CsernokLaci 2011.12.28. 20:11:27

@bibliavers:

Áron volt a kérdés, miért nem pusztult ? A válasz a kegyelem. Mózesnek jó kapcsolati voltak. :-)

"Áronra is nagyon megharagudott az ÚR, és őt is el akarta pusztítani, de Áronért is imádkoztam ugyanakkor." 5Mózes 9:20

CsernokLaci 2011.12.28. 20:45:12

@bibliavers: A Dániel 12. részében lévő napok jelentését szerintem még senki sem érti, max találgatások vannak. A zsidók szerint az már a makkabeusok idejében teljesedett be Antiochus Epifánes teplomgyalázásával , bár verseknek kétségtelen van apokaliptikus jellege is, ezért vannak akik a beteljesedést az elso századi Jeruszálemi templom pusztulásával kapcsolatos eseményekkel hozzák osszefuggésbe, míg sokan a Jézus második jovetelét megelozo eseményeket látják benne.

metanoia 2011.12.28. 21:44:14

@magyarázó:

"Nem Áron volt az értelmi szerző."

Ez még nem mentesíti a felelősége alól.
Mózes távollétében Áron felelt a népért mint vezető.
Ha elkövetünk egy hibát, bűnt teljesen mindegy, hogy egyetértettünk-e vele vagy sem, mert megtörtént az a valami akkor is.

A náci bűnösök arra hivatkoztak, hogy ők "csak" parancsra cselekedtek.

Áron pedig "csak" ijedtségből.
Az, hogy kegyelemből akkor nem halt meg, nem mentesíti tette súlyossága alól.

Emlékszem, hogy ki voltam akadva azon az ŐT-on, amiben Ábrahám hazugságát becsületes taktikának nevezte a hűdebölcs osztály.
Ábrahám félti az életét, és azt mondja
/ két alkalommal is! / hogy nem felesége Sára, hanem a testvére. Az nem zavarta, hogy emiatt Sára a fáraó háremébe kerül, ill. Abimélekhez. Az igaz, hogy féltestvére volt Ábrahámnak Sára, de ebben az esetben az igazság torzítása volt. Semmiképpen sem lehet becsületes taktikának nevezni.

magyarázó 2011.12.29. 09:50:43

@metanoia:

Fojtatása annak amit tegnap elkezdtem.

2Mózes 32:30
És másnap monda Mózes a népnek: Nagy bűnt követtetek el, most azért felmegyek az Úrhoz, talán kegyelmet nyerhetek a ti bűneiteknek.

Tehát nemcsak Áron volt vétkes ebben a helytelenségben. Jehova vele is, és a néppel is nagyon irgalmas volt.

Jehova tulajdonságai:
Szeretet, Hatalom, Bölcsesség, Igazságosság, Irgalom, Boldogság, Erő, Ésszerűség, Gyöngédség, Könyörületesség, Hosszútűrő, Kedves, Nagylelkű, stb.......

Jehova így egy egész!
Nem lehet részekre bontani, Ő az összes tulajdonságát kiegyensúlyozottan alkalmazza ezért is az a neve, hogy Jehova.
Mi emberek nem látjuk át teljesen, hogy Jehova mikor, mit, miért és hogy alkalmaz.
Nem lenne bölcs részünkről ha igazságosabbnak mutatnánk magunkat Istennél, mert ezzel azt közvetítenénk, hogy a mi irányadó mértékeink magasabbak az Isteni mértékeknél!
És még talán megítélnénk Jehovát egy-egy tettéért!
Prédikátor 7:16
Ne légy felettébb igaz, és felettébb ne bölcselkedjél; miért keresnél magadnak veszedelmet?

Legyen szó Áronról vagy Dávidról vagy bárki másról Jehova mindig tudja, hogy mit miért tesz, és mivel Ő a Szuverén nem kell elszámolnia felénk megmagyarázva minden tettének a miértjét.
Ézsaiás 55:8;9
Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr!

Mert amint magasabbak az egek a földnél, akképpen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!

bigpast 2011.12.29. 10:48:13

@magyarázó:

"Jehova mindig tudja, hogy mit miért tesz"

Ez tény!!!

Azt, meg tudnád mondani, hogy mi bizonyítja azt, hogy a bálványimádók leölését Jehova kérte?

metanoia 2011.12.29. 11:39:43

@magyarázó:

Kedves Magyarázó!

Levegőt bokszolsz.
Én csak arra reagáltam, hogy te azt írtad nem Áron volt az értelmi szerző.
A kegyelem azért kegyelem, mert jogos büntetés lenne az elkövetett bűn miatt,
de Isten eltekint a büntetéstől. De attól még bűn a bűn, csak nincs szankcionálva.
Áron valóban nem volt értelmi szerzője az aranyborjú készítésnek, de Mózes után
a második legtekintélyesebb vezetőként a fő felelős Áron volt.
„Majd ezt mondta Mózes Áronnak: Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen NAGY VÉTEKBE VITTED ŐKET?!”

Ugyanakkor pedig Jób fiait felettébb elmarasztalod mint saját apjuk.
„Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: H Á T H A vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal.” Jób 1:5.

Egyébként pont a JT.i fő tanítása az un. vitakérdés. Jób fiai nem Isten ítélete
alatt/miatt haltak meg, hanem az Ördög pusztította el őket is, és minden vagyonát
Jóbnak. Az Ördög csak Jób életét nem vehette el, mert azt nem engedte meg neki
Isten.

CsernokLaci 2011.12.29. 13:59:35

@bigpast: Hehe ez jó kérdés, bizony nagyon úgy néz ki, hogy 3000 ember lemészárlása Mózes magánakciója volt, csak ezt sokan nem merik kimondani.

magyarázó 2011.12.29. 15:19:46

@bigpast:
Igen!

2Mózes 32:
26
Megálla Mózes a tábor kapujában, és monda: Aki az Úré, ide hozzám! és gyűlének ő hozzá mind a Lévi fiai.
27
És szóla nékik: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, menjetek által és vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig, és kiki ölje meg az ő attyafiát, barátját és rokonságát.

magyarázó 2011.12.29. 15:21:43

@metanoia:
Kezdenek a nézeteink egymáshoz közelíteni.
Lezárhatjuk a témát vagy még boncolgassuk?

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.12.29. 16:13:29

@magyarázó:

Ezeket a szavakat Mózes mondta, amikor kiadta a parancsot az öldöklésre:

"...És szóla nékik: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene:.."

Ez nekem nem egyértelmű. Nem lehet, hogy Mózes csak az Úr szájába adta a saját szavait? Nem ő lett voilna az egyedüli, ilyesmi elég gyakran előfordult Izrael történetében.

magyarázó 2011.12.29. 16:19:01

@karalabe4:
Mózes 40 éves korában megelőzte Jehovát rendre lett utasítva.
Mózes csak egyszer helyezte hirtelen felindulásból Isten fölé magát, és azért is nagy árat fizetett!
Biztos, hogy Jehova nem nézte volna el ha Mózes már a szabadításuk után nem sokkal önkény uralomra tőr!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.12.29. 16:52:16

@magyarázó:
Az is lehet, hogy visszaeső volt, a Biblia nem ír le minden részletet. Bizony a hatalmon levők nagy kisértéseknek vannak kitéve a jellemüket tekintve (lásd...napi hírek). Valami oka csak volt, hogy Isten megtagadta Mózes bemenetelét az Ígéret Földjére.

Egyébként én értem, hogy a szervezet miért akarja azt elhitetni, hogy ezen vezetők bűnei bocsánatot nyernek valami misztikus módon, annak ellenére, hogy ez nem éppen egyértelmű a Bibliából.
Ezzel együtt nem a mi dolgunk megítélni (ellentétben a társulati vezetőkkel), hogy melyik bibliai szereplő volt 'elfogadott' és melyik nem.

Ha egy kicsit távolabbról nézünk az Ószövetség történetére, akkor láthatjuk, hogy hova is vezetett az emberi vezetők beiktatása Isten és az egyén közé: azonkívül, hogy borzalmasnál borzalmasabb gyümölcsöket teremtek, Isten teljes haragját is sikeresen kivívták.

Amikor ezeket az ókori történeteket olvastam, miközben tapasztaltam a saját bőrömön a JT vezetők képmutatását, egyértelmű volt számomra, hogy ebből a szappanopera-szerű drámából ki kell menekülnöm, mert súlyos bűnt követtem el azáltal, hogy emberek véleményét engedtem magam és Isten közé állni.

metanoia 2011.12.29. 17:39:28

@magyarázó:

"Kezdenek a nézeteink egymáshoz közelíteni.
Lezárhatjuk a témát vagy még boncolgassuk? "

Akkor jó.
Lezárhatjuk. :)

22. az Elem. 2011.12.30. 12:50:16

UTÓIRAT.

Mindig minden kérdésre tudunk választ adni?
Prédikátor 7:16
Ne légy felettébb igaz, és felettébb ne bölcselkedjél; miért keresnél magadnak veszedelmet?

Demagógiához vezet ha valaki (személy vagy csoport) azt állítja magáról, hogy mindig tudja egy adott kérdésre az igaz választ. Ebbe a csapdába sokan beleesnek egyének és csoportok is.

A DEMAGÓGIA ESZKÖZEI:

VELÜNK VAGY ELLENÜNK (hamis dilemma) – Ha a demagóg úgy állítja be a helyzetet, mintha az adott témában csak kétféle álláspont lenne lehetséges. Például: „Kovács nincs velünk, ezért ellenünk van.” Ezzel kizárjuk annak lehetőségét, hogy az illető az adott kérdésben nem foglal állást egyik fél mellett sem.
„DÉMONIZÁLÁS” – mások (személy vagy csoport) „morális veszélyként” való beállítása. Ez gyakran jár együtt a bűnbakkereséssel, azzal, hogy másokat hibáztatunk a saját problémáink miatt.
GOEBBELSIPROPAGANDA – hazugságok (akár óriási képtelenségek) folyamatos, állandó ismételgetése és terjesztése; mivel a tapasztalat szerint magának az ismételgetésnek is, az igazságtartalomtól függetlenül, nagy meggyőző ereje lehet.
(forrás: Wikipédia)

Bizonyossággal állíthatja bárki, hogy egy adott ügyben milyen döntést hozna Isten?
Láthatjuk Áron esetét, hogy Isten másképp döntött, de valaki említette Dávidot. Vagy gondoljunk Manassé királyra, vagy Ninive lakóira, és még sorolhatnánk. amikor Isten meggondolta magát valamiért.
Most visszakanyarodnék a kiindulási ponthoz.
Van-e olyan ember aki kedves Isten szemében és karácsonyfát állít?
És olyan ember van-e, aki kedves Isten szemében de nem állít karácsonyfát?
Itt és most van-e bárki aki bizonyossággal megmondja Isten milyen ítéletet hozna egy-egy ember esetében?
Sokan az Őrtorony-társulattal együtt ebbe a hibába estek, mindig minden kérdésre "igaz" választ adnak, és felettébb bölcselkednek semmi esélyt nem adva a szabad akarat és a Lélek (Szellem) működésének.
Mennyire alázatos magatartás lenne azt mondani: "NEM TUDJUK". Nem tudjuk Isten miért így vagy úgy döntött Áron,Dávid,Ninive esetében.

Ki részesülhet hát megmentésben? Kérdezték a tanítványok, egy esettel kapcsolatosan. Jézus a szemükbe nézve ezt mondta nekik: „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.” Máté 19:25,26
Igen, vannak megmásíthatatlan tények, igazságok - de vagy némelykor olyan bátor hogy azt mondd egy kérdésre: NEM TUDOM A VÁLASZT, ezt csak Isten tudhatja.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.12.30. 18:58:36

@bibliavers:
Egyetértek veled.

Ebből látható, hogy a társulat pl a széles és keskeny útról szóló példázattal valójában a demagóg gondolkozást mozdítja elő. Mivel a fekete-fehérben gondolkodó emberek könnyebben manipulálhatóak. Hasonlóan forgatják ki a Biblia többi idézeteit is (kiragadva azokat összefüggéseikből), hogy megtámogassák saját beteges céljaikat.

A valóságban semmi és senki sem fekete-fehér, a becsületes emberek is követnek el hibákat, sőt még súlyos bűnöket is, de az un. rosszak is tehetnek jót. Csak Isten egyedül képes meglátni és megítélni egy egyén tetteit, mert ő látja az illető egész életútját.

bigpast 2011.12.30. 19:22:53

@bibliavers:

Én is egyetértek veled!

És pont ezért állítom, hogy semmi értelme a próféciákat macerálni, értelmezgetni, hisz a 'megfejtés Isten dolga'!
'Isten útjai nem a mi útjaink.'

Feladatunk, mint teremtményeknek?

MIkeás 6:8

"Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel."

metanoia 2011.12.31. 01:02:57

Minden kedves kommentelőnek, olvasónak és szerkesztőnek békés, boldog, Istentől áldott,
Szent Szellemtől vezetett új esztendőt kívánok!

LEGYÜNK Krisztus jó illata Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között. 2.Kor.2:15 után szabadon
süti beállítások módosítása