A kibúvó és a “két tanú” szabály
Első ránézésre úgy tűnt, a vezető testület előrelépést mutat abban, hogy kikötötték azt, ha bárki molesztálásban vétkes, nem tölthet be felelősségteljes pozíciót a szervezetben. Végre elismerést nyert annak ténye, hogyha egy férfi molesztált egy gyermeket korábban, akkor jó esély volt az eset megismétlődésére. Ettől kezdve úgy tűnt, ha egy ilyen ember a gyülekezetben hatalmi pozíciót töltött be, akkor most elmozdítják ebből. A Tanúk lelkesen válaszoltak erre az új eljárásmódra, abban a hitben, hogy az ismert molesztálók elzárása a felelősségteljes pozícióktól a gyülekezetben a vezető testületet igazolja a molesztálási botrányok közepette, amelyek elárasztották az egész országot.
De ekkor kiderült, hogy van egy kibúvó ebben az új szabályban. Egy egyszerű, de döntő jelentőségű kijelentés - mely félrevezető és veszélyes lehet -, miszerint “egy férfi, akiről ismert, hogy korábban gyermekmolesztáló volt, nem alkalmas felelősségteljes pozíció betöltésére a gyülekezetben”. Miért? A kulcsszó az “ismert” szóban rejlik, mivel ez módot adott egy molesztálónak arra, hogy a hatalom pozíciójában maradhasson. Ez kiderült a következő levélből, melyet az összes vének testületének küldtek 1997. március 14-én arra a kérdésre válaszolva, hogy “Ki tekinthető ‘ismert gyermekmolesztálónak’?”. Figyeld meg a következő kijelentést: “Egy egyén “ismert” korábbi [kiemelés Barbarától] gyermekmolesztáló, amennyiben a közösségében és a keresztény gyülekezetben úgy ismerik/úgy utalnak rá”. E szerint a megfogalmazás szerint, ha a gyülekezet vagy az illető környezete tudta az egyénről, hogy egy korábbi molesztáló, nem lehet alkalmas a felelős pozícióra, vagy nem maradhat meg abban az új szabályozás bevezetése után. Ugyanakkor a legfőbb módja annak, hogy valakiről kiderüljön a közösségben, hogy molesztáló, ha az esetet jelentik a rendőrségen, ami viszont csak elég ritkán történik meg a Tanúknál. A Társulat titoktartási szabálya pedig teljességgel lehetetlenné tette a gyülekezet tagjai számára, hogy egy molesztáló ismertté válhasson, különösen akkor, amikor az áldozatra nyomást gyakorolt a bírói bizottság azért, hogy csendben maradjon. Ennek következtében, egy megvádolt személy vezető pozícióban maradhatott, mivel a vének kijelenthették, hogy az illető nem volt ismert, mint gyermekmolesztáló.
Természetesen, néhány átlag Tanú tudatában volt az “ismert” szónak a fentiekben alkalmazott jelentésének - és sok gyülekezeti vén nem teljesen értette meg az 1997. január 1-i és március 14-i társulati leveleket. De vajon hogyan reagáltak volna a gyülekezetek, ha tudtak volna arról, hogy korábban, a múltban gyermekmolesztálókat nevezett ki a Társulat, mégpedig úgy, hogy teljesen tudatában voltak bűneiknek? Az 1997. március 14-i véneknek szóló levél tartalmazott egy útmutatást, mely figyelmetlenségből elismerte ezt: “A vének testületének jelentenie kellene bárkit, aki jelenleg szolgál, vagy korábban szolgált egy Társulat által kinevezett pozícióban a gyülekezetükben köztudottan gyermekmolesztáló múlttal.” [kiemelések Barbarától] Ez alátámasztja azt, hogy a Társulat tudtával korábban már vezető pozíciókba neveztek ki molesztálókat.
Ráadásul ez a felvilágosító levél tovább folytatta: “Mások talán bűnösöknek találtattak gyermekmolesztálásban még a megkeresztelkedésük előtt. A vének testületének nem lehetnek aggályaik az ilyen személyeket illetően”. [kiemelés Barbarától] Abban az időben, amikor világi és vallásos szervezetek leellenőrizték az alkalmazottaikat és az önkénteseiket, akik gyermekekkel kerültek kapcsolatba, a vezető testület még azt sem szerette volna, ha a véneknek aggályaik lennének a vezető pozíciókra pályázó személyek esetében, azok múltjával kapcsolatban? Ez minimum felelőtlenség, sőt talán büntetőjogi gondatlanság, és - ha a hatóságok komolyan kivizsgálnák -, akkor még talán sokkal rosszabb.
Egy példa az Őrtorony hivatalos álláspontjára az, amit az egyik szóvivőjük, J. R. Brown nyilatkozott a német média számára 2002 júniusában: “Ha egy egyén bűnösnek találtatik gyermekmolesztálásban, semmilyen körülmények között sem [kiemelés Barbarától] szolgálhat vénként.” Figyeld meg azonban milyen kivételt tartalmaz a 2001. június 1-i vénekhez címzett Őrtorony levél, amit az Egyesült Királyságban küldtek szét: “Ha a fiókhivatal úgy dönt, hogy ő [egy korábbi gyermekmolesztáló] kinevezhető, vagy megtarthatja bizalmi hivatalát mivel a bűn már évekkel ezelőtt történt, és azóta példamutató életet él, az ő nevét nem kell a listán feltüntetni, a testvér múltbeli bűnéről szóló információ továbbadása sem szükséges, ha másik gyülekezetbe költözik, hacsak a fiókhivatal nem rendelkezik másképp.” (A listát a gyülekezet állítja össze, melynek címe: “Gyermekvédelem - Zsoltárok 127:3”. A lista olyanok adatait tartalmazza, akik bevallották a gyermekmolesztálást, vagy akiket a gyülekezet két vagy három hiteles tanú vallomása alapján talált bűnösnek, vagy bíróság hozott ítéletet az ügyében.)
A levél tovább folytatja: “Lehetnek ugyanakkor más körülmények, melyek egy gyermek molesztálásához kapcsolhatóak. Például, csak egy szemtanú áll rendelkezésre, és a testvér tagadja a vádat (5Mózes 19:15, János 8:17). Vagy az is lehet, hogy még a világi hatóságok nem zárták le a gyermekmolesztálás vádjában történő kivizsgálást, melyet az ügyében folytatnak, így az eset nincs még megalapozva. Ilyen és hasonló esetekben, nem kell semmit írni a Gyermekvédelmi listára.”
Amikor először ébredtem tudatára az Őrtorony szervezeten belüli gyermekmolesztálásnak, nem tudtam, hogy a Biblia két tanú * jelenlétét kéri olyan bűnök bizonyítására, mint a gyermekek szexuális bántalmazása. Csak 1997 után ismertem fel annak jelentőségét, hogy a két tanú meglétével kapcsolatos elvárás gyermekmolesztálás esetén a pedofilok védelmét szolgálja, és kezdtem megérteni, hogy ez a szabály mennyire veszélyes a gyermekekre. Ahogyan a már korábban idézett 2001. június 1-i levélből látható, ha a molesztálás áldozata nem tudja egy másik tanúval alátámasztani a vádját, és a megvádolt tagad, akkor a vád nem kerül sehova feljegyzésre, még a Gyermekvédelmi listára sem. Ilyenkor a titoktartásra vonatkozó szabály lép érvénybe. Az áldozatoknak azt mondják, hogy ne beszéljenek a vádról, ellenkező esetben őket fogják kiközösíteni. Ez volt és még mindig ez a módja annak, hogy a molesztálók rejtve maradhatnak, míg a gyermekek szabad prédává válhatnak. Ez a “két tanú” szabálynak és a titoktartási rendeletnek a gyakorlati alkalmazása, és ezek az alapvető tantételek még mindig megváltoztatásra várnak.
Végül kiábrándulva
Egy olyan szervezethez tartoztam, melynek tagjai általában véve nem különböztek a társadalom többi tagjától. Mégis, a felszín alatt különböznek az élethez való hozzáállásukban, mivel Jehova Tanúi teokráciának tartják magukat, abban az értelemben, hogy hisznek a szervezetük Isten általi vezetettségében. A Tanúk teokratikus vezetősége az, amely az élet minden részletére kiterjedő szabályokat megalkotja a nyáj számára, beleértve azokat a szabályozásokat is, melyeknek a veszélyes befolyásoktól kellene védelmet nyújtaniuk. Minden jó szándékuk ellenére a Tanú vezetők olyanokká váltak, mint a farizeusok, ugyanis az élet minden apró kis területére vonatkozólag instrukciókkal állnak elő. A gyermekmolesztálással kapcsolatos komplex ügyre vonatkozóan - a két tanú szabály; az 1997. január 1-i Őrtorony számában körülírt új eljárás a kibúvóival együtt; a gyakorlatban alkalmazott tanácsok a vének könyvében, az Ügyelj magadra és a nyájra című kézikönyvben; az 1997. március 14-i vének testületének szóló levél; minden ehhez a tárgyhoz tartozó levél és a témához kapcsolódó Mi Királyság Szolgálatunk útmutatás - mind-mind problémásnak mondható. Ezeknek a direktíváknak elvileg a gyülekezet védelmét kellett volna szolgálniuk, ehelyett mégis a pedofilok védelmére szolgálnak. Csak abban reménykedem, hogy ez nem szándékosan és kifejezetten ezzel a céllal történt.
1992 óta egyfolytában olyannyira aggódtam az Őrtorony Társulat gyermekmolesztálással kapcsolatos problémás eljárásai felől, hogy nem vettem észre egy nyilvánvaló dolgot - a Tanú vezetők ugyanúgy tekintik a gyermekmolesztálás vádjait, mint más bűnöket, mint például a paráznaságot vagy a részegséget. Arra a felismerésre jutottam, hogy a véneknek nem kellene a gyermekmolesztálások vádjait kivizsgálniuk, de minden ilyen esetet jelenteniük kellene a hatóságoknak, mivel a gyermekek szexuális bántalmazása egy bűncselekmény - az erőszak egy formája - amit a Társulat úgy tűnik a mai napig nem fogott fel teljesen. A rendőrség bűncselekményeket kezel, a vének bűnöket! Ha a véneknek szükségük van eljárásbeli útmutatókra ahhoz, hogy valakit kiközösítsenek gyermekmolesztálás miatt, akkor azoknak világosaknak kellene lenniük, hogy az adott instrukció csak arra vonatkozik [nem pedig a hatóságoktól történő eltitkolásokra - a szerk.]. A vének nem bírók. Ha két tanú kell ahhoz, hogy valakinek a bűnössége megállapítható legyen, és ki lehessen zárni a vádlottat, akkor legyen úgy, de a hatóságok kapjanak tájékoztatást azokról, akik ilyesmiben érintettek.
1998-ban hivatalosan is elhagytam a szervezetet, körülbelül egy évnyi fokozatos elmaradozás után. Az idegességemet félretéve, jelentkeztem a helyi főiskolára, melyre ösztöndíjjal felvételt nyertem, ami erővel ruházott fel ahhoz, hogy folytassam a kutatásaimat a Jehova Tanúi barátaim támogatása nélkül. (Egészen biztos voltam abban, hogy nem állnának szóba velem, ha megtudnák, hogy már nem tartozok többé közéjük.) A továbbtanulás által fedeztem fel, hogy létezik élet az Őrtornyon kívül is. Addigra a férjemmel már 39 éve házasok voltunk, és soha nem titkolództunk egymás elől. A bizalom és a másik tisztelete adta sikeres házasságunk gerincét. Ebből kifolyólag, Joe elfogadta a vallásunkból történő kilépésemet mivel tudta, hogy jó okom van rá. Elég nehéznek találtam a Tanú szervezettel való azonosulást az Őrtorony Társulat gyermekek szexuális molesztálására vonatkozó szabályrendszerének ismeretében, melyet én kegyetlennek gondoltam. Nőként hallgatnom kellett erről a gonoszságról, vagy kiközösítettek volna. Annak tudata, hogy tehetetlen vagyok, nem tudom a gyermekeket megvédeni a molesztálástól, csak növelte a haragomat s a frusztrációmat, és egy olyan teherré vált, melyet nem tudtam tovább elviselni.
Közeli Tanú családom és barátaim nem hagytak cserben akkoriban. Eleinte megijedtek, hogy elhagyom a szervezetet, de tiszteletben tartották azt a jogomat, hogy ezt megtehetem. Végül ketten közülük szintén kiléptek. 1997-ben a fiam, aki a Bételben volt 16 évig és a felesége elhagyta a főhivatalt, mert gyermeket szerettek volna. 1999-ben megszületett az unokánk, Luke, így folyamatosan tartottuk a kapcsolatot egymással, vagy ők jöttek, vagy mi mentünk, mivel én nem voltam kizárva. A férjem még mindig vén volt, és a többi vénnek halvány fogalma sem volt arról, hogy miért hagytam el a szervezetet [vagyis miért nem járt Barbara gyülekezetbe abban az időben - a ford.], de úgy tűnik nem nagyon érdekelte őket, mivel egyikünket sem kérdezték efelől. Igazából semmi negatívat nem mondtam senkinek a Tanú szervezetről, így nem tekintettek potenciális veszélyforrásnak sem.
Bill Bowen és a “Silentlambs”
[A “Silentlambs” kifejezés nagyjából “hallgatag bárányok”-nak fordítható. A szó a híres horrorfilm címéből származik (A bárányok hallgatnak, The Silence of the Lambs) - a ford.]
2000 vége felé egy barátom, egy korábbi körzetfelvigyázó talált egy Jehova Tanúival kapcsolatos kommentelésre lehetőséget adó weboldalt, melynek egyik posztját egy vén írta. Ő arra volt kíváncsi, hogy más vének tapasztaltak-e hasonlót az övéhez, amikor is a gyülekezetükben levő elnöklőfelvigyázó bevallotta az évekkel korábbi molesztálási esetét. Mivel sem a gyülekezeten belül, sem azon kívül senki nem tudott erről a bűnesetről, két vén kivételével, a férfi megmaradhatott a pozíciójában. A bejegyzésében az író aggodalmát fejezte ki mind a saját, mind a gyülekezetben levő gyermekek iránt.
Kezdetben az ismerősöm levelezett a vénnel, majd én. Amit elmondtam neki a gyermekek szexuális molesztálásáról a szervezeten belül, az eléggé meglepetésként hatott rá. Nemsokára mindketten meg voltunk arról győződve, hogy tennünk kell valamit annak érdekében, hogy fény derüljön az Őrtorony szervezet felelőtlen és büntetőjogilag gondatlan belső szabályrendszerének bűnösségére, a nemzetközi méretekben történő gyermekmolesztálással kapcsolatos BŰNCSELEKMÉNYEK eltitkolásában, és meg kell győznünk a vezető testületet arról, hogy változtassák meg ezt az eljárásukat. De hogyan fogjuk ezt végrehajtani? Ezután nem sokkal a vén, Bill Bowen, eldöntötte, hogy lemond hivataláról és nyilvánosságra viszi ezt az ügyet. Mindez 2001. január 1-én történt. A média óriási hírben közvetítette Bill kentuckybeli otthonából az eseményt, miszerint egy vén lemondott a gyermekek molesztálásának ügye miatt. Ráadásul felmerült bennünk egy weboldal elkészítésének ötlete is, melyet aztán Bill készített el, amit Silentlambs.org-nak neveztünk el. Ide elsősorban azok a Tanúk írhatták le történeteiket, akik más Tanúk szexuális támadásainak áldozataivá váltak gyermekkorukban. Heteken belül kb. 1000 történet került fel az oldalra, és 5 év után több mint 6000.
Billel ellentétben, én még akkoriban nem hoztam magam nyilvánosságra, de csupán heteken belül együtt repültünk New Yorkba egy interjúra az NBC egyik szerkesztőjével, aki egy dokumentumfilmet akart készíteni az Őrtorony gyermekmolesztálási botrányáról az egyik nemzeti televízióprogram, a Dateline számára. Miután a szerkesztők széleskörű kutatást végeztek a témában, melyből kiderült, hogy az állításaink igazak, meghívtak minket egy interjúra. Nagyjából ugyanabban az időben az egyik szerkesztő megkérdezte az Őrtorony képviselőit is a vádjaink felől, amelyeket ők kategorikusan tagadtak. Eredetileg a program 2001 novemberében lett volna leadva a TV-ben, de a New York-i szeptember 11-i World Trade Center elleni terrortámadás miatt elhalasztásra került.
Kiközösítve
Miután többször hívtam az NBC-t azzal kapcsolatban, hogy mikor lesz a műsor leadva, az Őrtoronynak azt mondták 2002 áprilisában, hogy május 28-án fogják a műsort bemutatni. Az Őrtorony képviselői azonnal felszólították a helyi véneket, hogy szervezzék meg a bírói meghallgatásunkat. Május elején sikerült a véneknek bebizonyítanom, hogy nem vagyok vétkes azokban a vádakban, amiket ellenem felhoznak. Csupán néhány napon belül a vének egy újabb meghallgatást rendeltek el, ezúttal újabb vádakat kiagyalva. Elutasítottam, hogy részt vegyek ezen a találkozón, mivel komolytalannak tűnt az egész - ha megint megcáfolom azokat a vádakat is, akkor nyilvánvalóan újakkal fognak megint előjönni. Végül megosztottság okozásáért közösítettek ki 2002. május 19-én.
Néhány más Tanú informátort, akik az Őrtorony etikátlan eljárásait tárták fel, és akik szintén szerepeltek a műsorban, hasonló módon közösítettek ki körülbelül ugyanabban az időben. A kizárt tagok helyzetét úgy értelmezik, mintha megbánást nem tanúsító bűnösök lennének, és akiknek semmit nem szabad elhinni, így ez egy ravasz húzás volt az Őrtoronytól. Nyilvánvaló volt számomra, hogy azért lettem kiközösítve közvetlenül a Dateline program adása előtt, hogy a Tanú nézők ne higgyék el, amiket mondok.
Aztán valami történt, ami nagyon meglepett. Az Őrtorony Társulat kiküldött egy levelet az összes amerikai gyülekezetnek 2002. május 24-én, és arra utasították őket, hogy még a Dateline adása előtti héten fel kell olvasniuk azt a tagoknak. Férjem Joe, miután hallotta a levél felolvasását, és felismerte, hogy tele volt az ügyre vonatkozó féligazságokkal, átadta a királyságterem kulcsait és lemondott a véni tisztségéről. Arra kérték, hogy küldje el a lemondását levélben, amit néhány napon belül meg is tett. Joe minden vénnek adott egy példányt, és küldött egyet-egyet két vezető testületi tagnak is, Dan Sydliknek és Jack Barrnak. Egy barátjának, Robert Johnsonnak is küldött egy példányt, aki a Szolgálati Osztályon szolgált. Egy héttel később, egy telefonhívás alkalmával, azt a tanácsot kapta Bobtól, hogy tartsa a feleségét ellenőrzés alatt, mert félreértette a Társulat szabályait. Amikor Joe kérdezte Bobot a szabályok felől, azt a választ kapta, hogy ezek bizalmas jellegűek. Bobot nagyon felidegesítette, hogy Joe telefonált neki, és a beszélgetés nem zárult túl jól.
Ezek után Joe megosztottság okozásáért lett kiközösítve 2002 júliusában. Azáltal, hogy kiállt mellettem, és nyíltan kifejezte személyes véleményét a gyermekmolesztálás ügyében, mely egészen biztosan nem egyezett az Őrtorony nézőpontjával, Joe már nem bizonyult olyan személynek, akit felülről lehetett irányítani. Bill Bowenhez és hozzám hasonlóan, Joe kritikus kérdéseket tett fel arról az eljárásról, amelyben gyermekmolesztálási esetek jelentésekor a vének az utasítások szerint eljártak. Ő is úgy gondolta, hogy a Tanú véneknek nem kellene ezeket a vádakat kivizsgálniuk, mivel ezek bűncselekmények, és ezért a hatóságok felé kellene jelenteniük őket, mindegy melyik államban élnek, sőt még akkor is, ha ezt a vallásos szolgáktól abban az államban törvényileg nem várják el.
[Tudomásunk szerint Magyarországon jóllehet az egyházi jogi személyek a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai (1997. évi gyermekvédelmi tv. 17§/j.), azonban egyéb mentességek, mint pl. a gyónási titok a jogszabályok hierarchiájában ennek felette áll. A büntetőeljárásról szóló 1998. évi tv. szerint a bizonyítékokat nem lehet figyelembe venni, ha azok nem jogszerűen kerültek begyűjtésre (pl. egy egyházi szolga részére tettek vallomást, akit köt a gyónási titok). Ezért, ha a vének jelentenék a gyermekmolesztálás esetét a hatóságok felé, akkor pont az igazságszolgáltatás eljárását akadályoznák ezzel. Az a tapasztalat, hogy magánemberként, vagy telefontanún keresztül tehetnek feljelentést, nem pedig egyházi szolgaként. - a fordító megjegyzése]
[A Dateline programja, amiben Barbara szerepelt: https://www.youtube.com/watch?v=EdwqRcmV20w]
Mielőtt a Dateline műsorra került volna, a riporterek rákérdeztek az Őrtoronynál, hogy igaz-e az, hogy azért kellett bírói meghallgatáson részt vennünk, mert benne leszünk a műsorban? Az Őrtorony szóvivője, J. R. Brown, tagadta ezt a vádat és a műsorvezetők őt idézték be, amikor azt mondták, hogy a bírói meghallgatásunknak nem a programban történő részvételünkhöz volt köze, hanem helyi ügyek miatt kellett összehívni a bizottságot, mivel más dolgokban találtattunk bűnösnek. Brown még azt is mondta, hogy az Őrtorony vezetők nem tudnak arról, hogy kik lesznek benne a műsorban, amiről én azt gondolom, hogy ez nem felel meg a valóságnak. Amikor a riporterek megkérdezték, hogy az egyház milyen írásszövegeket használ fel a tagok kizárására, az Őrtorony szóvivője az 1Kor 5:11,12 verseit idézte, amely azt parancsolja, hogy a gonosz embereket el kell távolítani közülük, azokat, akik harácsolók, paráznák, bálványimádók, szidalmazók, részegesek vagy zsarolók. Mivel én már nem voltam a gyülekezeti tagok között 1998 óta, és egyik ilyen bűnt sem követtem el, 2002 novemberében egy rágalmazási pert indítottam az Őrtorony ellen, mely lassan halad előre az igazságszolgáltatás kanyargós ösvényein. Ezután Bill Bowennel együtt számtalan interjúban vettem részt a média különböző felületein, és továbbra is azon vagyunk, hogy nyilvánosságra hozzuk az Őrtorony belső szabályrendszerét, mely a pedofilok védelmét szolgálja.
Az 1993. augusztus 8-i Ébredjetek!-ben megjelent csodálatos levélben a fiunk még a szülői erényeinket magasztalta, és mégis, nem egészen tíz évvel később teljesen meggondolta magát, és totálisan kizárt minket az életéből, miután kiközösítettek minket, mert nyíltan mertünk beszélni a szervezetben titokban tartott gyermekmolesztálási problémáról. A sajtónak azt nyilatkozta, hogy “nemes” dolgot tettem, amiért megpróbáltam megvédeni a Tanú gyermekeket, bár ő úgy gondolja, hogy nem a helyes dolgot tettem, mivel nyilvánosság elé tártam az ügyet. (Nyilvánvalóan megszegtem a 11. parancsolatot, mely a Tanúk számára a legfontosabb: “soha ne állítsd be rossz színben a nyilvánosság előtt a szervezetet”.)
Nem sokkal a Dateline műsora után, mely 2002. május 28-án volt, a fiam és felesége személyesen mentek New Yorkba azért, hogy megkérdezzék az Őrtorony képviselőit az ő oldalukról. Azt mondták neki, hogy én félreértettem a szervezet belső eljárását, így ezzel az akciómmal több ezer ember halálát okoztam, olyanokét, akik emiatt elhagyták a szervezetet, elfordultak a Bibliától és Istentől. Innentől kezdve azok, akik “elmentek” Jehova Tanúitól, meg fognak halni Armageddonkor, és én leszek a halálukért a felelős. Fiam úgy döntött, hogy elhiszi azt, amit mondanak neki, és ezentúl soha nem beszél velem. Ennek már több mint 3 éve, mikor utoljára láttuk a fiunkat, a menyünket és a kisfiukat, az egyetlen kisunokánkat. Ha bármit küldünk nekik, beleértve az unokánknak szánt ajándékokat, felbontatlanul küldik vissza.
Barbara, Joe és Luke
Képforrás: https://www.youtube.com/watch?v=j0hPiMIXDWM
Egy másféle elköteleződés
Mikor visszatekintek az életemre, egészen attól az időtől számítva, amikor 14 évesen Jehova Tanújaként megkeresztelkedtem, néha egészen ámulatba ejt, hogy hova vezetett az az első lépés. Az egyetlen vágyam volt akkor, hogy segítsek az embereknek megérteni az élet rejtélyeit, ahogyan azokat Jehova Tanúi tanítják. Most az tesz boldoggá, hogy nem ringatom magam tovább abba az illúzióba, hogy az élet misztériumai megmagyarázhatóak, mint ahogy abba sem, hogy a Jehova Tanúi jó szándékú vallásos csoport lenne.
Habár az egykori régi barátom, Harry Peloyan “Júdásnak” nevezett, mivel nyilvánosságra hoztam a Tanú szervezeten belüli gyermekmolesztálás problémáit, most mégis ezt érzem a kötelességemnek, hogy a “bennfentes” szemtanúként szerzett tapasztalataim megosztásával töltsem életem hátralevő idejét. Remélhetőleg szavaimmal segíteni tudok embereknek abban, hogy jobban megértsék ennek a vallásos szervezetnek rejtett titkait, egy olyan vallásos szervezetnek, melyet a vezető testület ravaszul irányít már 1881 óta. Ily módon az igazságot ismertetem, mégpedig azt az igazságot, amit saját magam is átéltem, és amelyik esetleg távol tarthat más őszinte személyeket, hogy ugyanabba a szerencsétlen helyzetbe kerüljenek, vagy ugyanarra a rossz választásra kényszerüljenek, mint annak idején én magam is, és amelynek következtében ennek a csalásnak szemtanújává váltam.
Barbara Anderson
- május 1.
* A “két tanú” szabály még mindig érvényben van Jehova Tanú gyülekezeteiben. Az Amerikai Egyesült Államokban, ha egy molesztálási vádat jelentenek a véneknek, akkor vének bizottsága kijelöl egy vént arra, hogy a New York-i főhivatal Jogi Osztályával kapcsolatba lépjen (telefonon). Ez az Őrtorony eljárási követelménye 1989 óta. A Jogi Osztály képviselője meg fogja kérdezni a vént, hogy melyik államban él. Ha a vén egy olyan államot jelöl meg, ahol az egyházi szolgáktól az állam törvénye kötelezően előírja vagy megköveteli, hogy jelentsék az esetet, akkor a vénnek azt fogják tanácsolni. Ha a molesztálás egy olyan államban történik, ahol az egyházi szolgáktól megkövetelik a hatóságok felé történő bejelentést, akkor a Jogi Osztály arra utasítja a véneket, hogy buzdítsák a szülőket vagy magát az áldozatot arra, hogy feljelentést tegyenek, de ha nem teszik meg, akkor a véneknek kell megtenniük. A TV dokumentum műsora, a Dateline előtt, mely feltárta a szervezeten belüli szexuális bántalmazás problémáját 2002. május 28-án, a vének, akik olyan államban éltek, ahol megkövetelték az egyházi szolgáktól a hatóságok irányába történő jelzést, általában elmulasztották ezt megtenni, ha a szülők vagy az áldozat sem tette ezt meg.
Ha a molesztálás egy olyan államban történik, ahol az egyházi szolgákkal szemben nem követelik meg a nekik jelentett (meggyónt) bűncselekmények hatóságok felé történő bejelentését, akkor a vének azt az utasítást kapják, hogy közöljék a gondviselővel vagy az áldozattal, hogy az állam, melyben élnek, nem követeli meg tőlük az ilyen bűncselekmények jelentését. A véneknek azt fogják tanácsolni, hogy maradjanak semlegesek az ügyben és hagyják a gondviselőkre (szülőkre) vagy a molesztálás áldozatára azt, hogy a vádat jelentsék a hatóságok felé. Az Őrtorony utasításai igen specifikusak abban, hogy a vének ne buzdítsák a Tanú tagokat a jelentésre, de ne is beszéljék őket le erről. Ha a szülők, gondviselők vagy az áldozat úgy döntenek, hogy nem mennek a rendőrségre a molesztálás ügyében, akkor semmi további nem fog történni, hacsak egy vén nem tesz feljelentést titokban [vagy névtelenül]. Természetesen, ha a bántalmazó az áldozat apja is egyúttal - ami gyakran előfordul -, akkor az, hogy a szülőkre hagyják annak eldöntését, hogy az eset jelentsék-e a hatóságok felé, vagy sem, az elég nevetséges dolog.
A Dateline műsora előtt a Tanú szülők nem jelentették a molesztálásokat, mivel nem “kívántak szégyent hozni Jehova szervezetére”. Ez a hozzáállás sokkal inkább a norma volt, mint kivétel. Például Bill Bowen felvételt készített egy Tanú ügyvédről a főhivatalban, aki azt mondta neki, hogy az az állam, amelyben Bill él egy olyan állam, ahol nem jelentik ezeket az eseteket. Azt mondta Billnek, hogy maradjon semleges és ne bátorítsa, de ne is beszélje le a a vádlót a hatóságokhoz való fordulástól. Továbbá az Őrtorony Társulat képviselői azt javasolták, hogy Bill hagyja a helyzetet Jehova kezében és Ő majd gondoskodik róla.
Egy olyan államban, ahol a véneknek nincsen kötelezettségük a jelentést illetően, azok a pedofil Tanúk, akik bevallják tettüket és látszólag megbánják azt, védelemben részesülnek attól, hogy lelepleződjenek, ha a Tanú szülők vagy az áldozat úgy dönt, hogy nem fordul a hatóságokhoz. A titoktartási szabály pedig biztosítja, hogy a molesztálás vádja ne derüljön ki a gyülekezetben. Túl sokszor előfordult, hogy olyan pedofilok, akik bevallották és megbánták tettüket, újból elkövetővé váltak ugyanabban a gyülekezetben, ahol a titoktartási szabállyal védelemben részesítették őket.
Mindegy, hogy a szülő úgy dönt, hogy nem jelenti, vagy éppen úgy dönt, hogy jelenti a molesztálás bűncselekményét a hatóságoknak, a vének továbbra is a “két-tanú” szabály alapján fogják eldönteni, hogy a megvádolt személyt kiközösítik-e vagy sem. Ha a megvádolt tagadja a vádat, és a molesztálási esetnek nincsen két tanúja (a két tanú magában foglalja magát az áldozatot, plusz még egy szemtanút), akkor a vádolt személyt nem fogják kiközösíteni. Kizárás csak akkor történik, ha a “két-tanú” szabály megfelelően alkalmazható. Ugyanakkor, ha a molesztáló “igaz megbánást” mutat, akkor nem lesz kizárva. Bármelyik eset is áll fenn, az áldozatnak és a szülőknek nem megengedett, hogy más családokat figyelmeztessenek a szexuális bántalmazásról.
Mindazonáltal, amióta a Dateline műsorát leadták, Tanú szülők többször döntenek a hatóságnak történő jelentés mellett. Ha a szülők ténylegesen jelentik az esetet a hatóságok felé, és a vádolt személyt letartóztatják, és bűnösnek találják, ettől még nem lesz kiközösítve a gyülekezetből, ha az áldozat nem tud egy másik tanút előállítani, aki szemtanúja volt a molesztálásnak. Mostanában történt egy eset, melyben egy molesztáló 5 év után szabadult a börtönből, de soha nem közösítették ki, mivel az áldozata nem tudott a két-tanú szabálynak megfelelően egy másik tanút előállítani. A molesztáló bebörtönzése ideje alatt és utána, a tagok úgy tekintettek rá, mint aki ártatlan. Ebben a helyzetben nem segítették a rendőrség munkáját, mivel az ellentétbe került volna azzal, amit a vének találtak a vádolt egyén ártatlanságára vonatkozóan.
Az USA-ban a molesztálás bűncselekménynek számít. A szülőknek teljesen meg kellene kerülniük a véneket és egyenesen a hatóságokhoz kellene fordulniuk, mivel az Egyesült Államok központi törvénye szerint mindenki köteles jelenteni a molesztálást, függetlenül attól, hogy az egyes államok törvényei ezt külön megkövetelik-e vagy sem. De úgy tűnik, hogy az Őrtorony ezzel nem ért egyet. Figyeld meg milyen kijelentést tettek a Őrtorony 2005. augusztus 1-i számának a 14. oldalán: “A nemi erőszak napjainkban is súlyos bűnnek számít, amely szigorú büntetéssel jár. Az áldozatnak minden joga megvan ahhoz, hogy jelentse az ügyet a rendőrségen. Így a hatóságok megbüntethetik a vétkest. És ha az áldozat még kiskorú, akkor valószínűleg a szülők akarják megtenni ezeket a lépéseket.” [kiemelések Barbarától]. Teljesen világos az Őrtorony szabályai szerint, hogy a feljelentés még akkor is csak egy lehetőség, ha már megtörtént a bűncselekmény.
Ajánlott olvasmányok (angol): Barbara Anderson anekdotái
Barbara “hivatalos” látogatása Beth Sarimban 1994-ben, amikor még Tanú volt
Forrás: http://www.freeminds.org/women/barbdiscovery.htm
Fordította: t.csilla, Columba
Utolsó kommentek