A Magyarországi Jehova Tanúi Egyház története a kezdetektől napjainkig c. könyv bemutatója, június 09-én a Kossuth Klubban volt,. Nem szervezeti kiadványról van szó, bár az írók, a kutatásaik során szorosan együttműködtek a magyarországi fiókhivatal képviselőivel, hogy a szervezeti archívum használatával még pontosabb képet mutassanak Jehova Tanúi magyarországi történelméről. Hogy ez az együttműködés milyen hatással lett végül a kész mű tárgyilagosságára és a szerzők objektivitására, azt csak az elolvasás után lehet eldönteni. Mindenesetre a péntek délutáni bemutatón jelenlévő 150-200 fős hallgatóság összetétele (kb.80-90%-ban tanúk) és a több mint 1 órás bemutató előadói, valamint előadásaik hangvétele legalábbis azt sugallta, hogy a könyv, nem a szervezeti, tanítás vagy viselkedésbeli gyakorlatok kritikája vagy akárcsak bemutatása lenne.
Az Előszó nagy nyomatékkal hangsúlyozza ezt a célkitűzést, de, hogy az íróknak sikerült-e megtartani a helyes egyensúlyt és nem estek-e a másik végletbe, az csak a könyv elolvasása után derül ki.
A művet nyilván nem lehet 1:1 -ben összehasonlítani azzal a 40 oldalnyi csekélyke információval, melyet a szervezet maga jelentetett meg az 1996-os Évkönyvében a magyarországi történelemről, már csak a terjedelmi különbségek miatt sem. Négy vallás és történészprofesszor, a szerzője, és az Arnold Liebster Alapítvány támogatásával készült.
A könyv értékelése természetesen csak az alaposabb megismerése után várható, de azért érdekes benyomások alakultak ki a bemutató körülményeit, résztvevőit, ill. előadóit megfigyelve és hallgatva is.
A támogató alapítvány képviseletében először egy németországi felszólaló beszélt, bemutatva az alapítvány múltját, célját, működését, az előadó személyes érintettségét is hozzákapcsolva.
Majd pedig Dr. Annegret Liddy Dirksen, német történész, aki szintén részt vehetett a kutatásban, bár nem az írók, hanem a szaklektorok névsorában található a neve. Utána következett Jankovics Tibor a magyarországi fiókhivatal képviseletében, majd prof. dr. Szita Szabolcs, a könyv egyik írója mondott rövid beszédet.
A jelenlévő tanúknak egy érdekes és ismeretlen benyomás lehetett Dr. Dirksen előadása. A szervezet összejövetelein ui. soha nem hallhatnak, láthatnak női előadót. Megtapasztalhatták tehát, hogy milyen is az, amikor a sokszor és sokféleképpen elítélt diplomás személy, egy nő, tartalmas előadást tart a saját szervezetükről és az azt igen közelről érintő dolgokról. Szokatlan érzés lehetett szembesülniük azzal is, hogy vannak olyan "lények" a világon, akik olyan érdeklődést mutatnak szervezetük, annak magyarországi múltja, és az abban szereplő egyes személyek iránt, melynek szükségét ők maguk megkeresztelt tanúkként a teljes, eltelt keresztény életük során sohasem érezték.
Dirksen asszony beszéde itt következik, melynek jelentőségteljes megfogalmazásait a jelenlévő közönség láthatóan lelkes egyetértéssel és tisztelettel hallgatta. Csupán néhány kiemelést tettem a szövegben, melyek számomra különösen érdekesek voltak, hiszen, ha bármelyik gyülekezeti hírnök hasonló gondolatokat, véleményeket fogalmazna meg jelenleg a gyülekezetekben, akkor nagy valószínűséggel szomorú következményekre számíthatna. Ezzel szemben az előadót elérzékenyülten hallgatták, a Magyarországi Bételcsalád meghívottai, és más szervezeti előkelőségek, körzet és kerületfelvigyázók, valamint nyilvánvalóan gondosan válogatott személyek, elsősorban budapesti gyülekezetekből.
Dr. Annegret Liddy Dirksen
Arról szeretnék beszélni, hogy most már majdnem 32 év elmúlt a rendszerváltás után. Tehát itt az ideje visszatekinteni, hogy vajon eleget foglalkoztunk-e a múltunkkal? Igen sokat kutattunk. És milyen hálásak voltunk, amikor 1990-ben betekinthettünk az archívumokba és kezünkben tarthattunk bizalmas dossziékat, akár a Horthy korszakból, akár a szocialista rezsimről. Ez nagyon értékes dolog volt. Nagyon örültem, hogy engem, német történészt is beengedtek a Magyar Országos Levéltárba, az Állambiztonsági szolgálatok Történeti Levéltárába vagy a nagy Történelmi Levéltárba. Nagyon érdekes volt nekem ezeket kutatni. Azóta nagyon sok, fontos, értékes tanulmány és könyv jelent meg.
Talán ez elég már?
Fölösleges tovább kutatni?
Időpazarlás és inkább csak előre tekintsünk és ne hátra?
Ehhez viszont először tudnunk kell, hogy hol állunk ma. Mit kezdünk el, kik vagyunk mi, mint társadalom, mint európai társadalom?
Jó irányba haladunk?
Ebben a gyorsan változó világban nem csak haladunk, hanem néha rohanunk. Milyen gyorsan változik meg minden, és néha nehéznek tűnik követni az új dolgokat. Néha úgy is tűnik, hogy nincs idő megállni, visszatekinteni. Ezért jó, hogy vannak történészek, akiknek az a feladatuk, hogy mindig egy objektív rálátással szolgáljanak. Ők sokszor "korrektívként" működnek. Tehát rámutatnak, hogy hol kellene változtatni. Értékelik a helyzetet és amikor szükséges, kritizálnak is. Ahhoz viszont fentről, madártávlatból kell tekinteni a történelmi, politikai, társadalmi térképre. Így láthatja a történész, hogy volt már valamikor hasonló fejlemény és az hova vezetett. Így tudja figyelmeztetni a társadalmat.
Magyarország egy hosszú és változatos történelmi térképre tekinthet vissza, amelyből nagyon sokat következtetést lehet levonni. Magyarországon sok minden történt és most nem azokra a rossz dolgokra szeretnék gondolni, amik a világháborúk idején zajlottak, hanem arra utalok, ami jó volt, eredményes volt, amivel Magyarország talán egyfajta trendsetter, szokásváltó, haladó szellemű volt.
Miről van szó? Pl. a vallásszabadságról szóló alkotmányos törvényre szeretnék utalni, amit már 1895-ben létrehoztak. Egy nagyon modern törvény a korához képest. Németországban sokkal később lett ilyen törvény. A törvény szerint a vallástól függetlenül bárki megvallhatta a hitét, élhetett aszerint és nyilvánosan hirdethette azt. Senkit sem akadályoztak a vallásának gyakorlásában mindaddig, amíg az egyén nem szegett meg valamilyen törvényt vagy nem sértette meg a közerkölcsöt. Ez egy igen modern jogalkotás volt az akkori Európában. Az alapítóatyák célja, pontosan ez volt. Nagyon érdekesnek találtam egyikük, Eötvös József kijelentését —talán sokan ismerik—, hogy:
„Minden elnyomás, a lelkiismerettel szembeni minden erőszak, bárki felett is gyakorolják, káros gyümölcsöt terem. Mint mindenütt, úgy a vallásban is. A nyugalomnak egyetlen sarokköve a szabadság”.
Milyen előrelátó ember! Azóta több mint 100 év telt el és ez a törvény érvényes volt 1990-ben. Igaz nem úgy alkalmazták, ahogy eredetileg gondolták, de érvényes volt. Érdekes módon, 1990-ben a rendszerváltás után, megint itt Magyarországon garantálták a vallásszabadságot. Ez nem kis dolog. Magyarország megint az első keleti országok között volt, akik ilyen alkotmányos törvényt hoztak létre. Ez úttörő intézkedés volt.
Hol tartunk ma, majdnem 30 évvel később?
Ma amikor a vallási térkép Magyarországon és Európában is egyre színesebbé válik. Ma már természetes ez a vallásszabadság?
Sajnos nem!
Ahogy látszik pl. Oroszországban, a helyzet romlik, ahol nemrég betiltották Jehova Tanúit. Ahogy a történelem bizonyítja, a vallásszabadság korlátozása, végül a szabad társadalom végét jelenti. Ezt nem szabad elfelejteni! Ezért nem felesleges visszatekinteni, nem felesleges kutatni, hanem életfontossággal bír. Nemhiába éppen most Németországban pl. a kormány újból elkezd egy projektet. Témája: A keresztény egyházak és vallási kisebbségek … az NDK-ban.
Nem szeretnénk elfelejteni azt, hogy hogyan üldözték azokat, akiknek eltérő véleményük volt!
Milyen depresszión mentek át, volt-e rehabilitáció, kaptak-e kárpótlást?
És mit tanulhatunk mi a történtekből?
Pont itt kapcsolódik ez az új, nagyszerű könyv. A Magyarországi Jehova Tanúi Egyház története a kezdetektől napjainkig. Hálás vagyok, hogy kiváltságom volt közreműködni és nagyon értékes volt nekem, sokat tanultam belőle. Ezzel a könyvvel egy nagyon értékes és fontos mű készült el, mivel Jehova Tanúi történelmét Magyarországon még nem nagyon sokan ismerik. Ez még egy fehér terület ezen a történelmi térképen. Pedig Jehova Tanúi már régóta Európához és Magyarországhoz tartoznak. Jakab Attila a kutatásában rámutat, hogy nem csak Németországban a Hitleri időszakban üldözték Jehova Tanúit, itt is a Horthy korszak alatt. Szita professzor viszont nagyon hatásosan írja le szenvedéseiket, mivel lelkiismeretük miatt nem tudtak háborúba menni, nem tudtak másokra lőni. Ez következménnyel járt nem csak a férfiakra, hanem a nőkre, gyermekekre és a családokra is. Aztán a kommunista időszakban újból üldözték őket, mivel nem adták fel álláspontjukat. Petrás Éva izgalmasan festi le ezeket az eseményeket, nagyon tetszett nekem. Fazekas Csaba ezek után azokra a nehézségekre mutat rá, melyek a rendszerváltás után merültek fel. De arra is, hogy hogyan oldottak meg ilyen lelki problémákat egy demokratikus országban.
Ez az új könyv tehát egy fontos kiegészítő könyv az európai történelmi térképen. Útmutatást ad, megmutatja a politikai zsákutcákat, konstruktív megoldásokat tár fel és erkölcsi bátorságról számol be. Ezért köszönet illeti azokat az idős szemtanúkat is, akik jelen vannak. Nagyon értékes, hogy Önök itt vannak!
Mivel napjainkban a vallási térkép ismét változóban van, elengedhetetlenül fontos, hogy tanulni tudjunk a múltunkból. Tehát majdnem 30 évvel a rendszerváltás után vagy több mint 100 évvel az első vallásszabadságról szóló törvény megjelenése után, nem annak van az ideje, hogy ölbe tett kézzel várjuk, mi fog következni. Már csak azért sem, mert végül, mi, a társadalom fogjuk meghatározni, hogy hova fog vezetni a történelem. Mi a társadalom fogjuk megrajzolni a jövő társadalmi térképét.
A másik érdekes beszéd, legalábbis abból a szempontból, ami a szervezet és képviselőinek a kettős beszédét, "duplagondol" módszerének alkalmazását illeti, Jankovics Tibor előadása volt, ezt egy következő alkalommal tesszük közzé.
P.J.
Utolsó kommentek