EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

„LÉTEZIK ENNÉL JOBB?”

2016.11.17. 21:15 | Johnny Joker | 15 komment

Mióta felvállalom a Jehova Tanúi vallásával szembehelyezkedő véleményemet, gyakran kérdezik tőlem, hogy kutatásaim és nyomozásaim közben találtam-e “valami jobbat”. A kérdés egyáltalán nem meglepő, mivel több, mint négy évtizedig arról voltam meggyőződve, hogy az Őrtorony keretein kívül MINDEN vallás és hitgyakorlat időpocsékolás, és a démoni befolyásolást támasztja alá.

Jehova Tanúi teológiája tagadja, hogy rajtuk kívül bárki másban is lenne bármi jó, az Őrtornyon kívüli bármiféle élet örök pusztulásra van szánva, attól függetlenül, hogy mennyire önfeláldozó vagy könyörületes is legyen az illető. Ebből kifolyólag az ezen vallás keretein kívül végzett “jó cselekedetek”-re bizonyos megvetéssel tekintenek.

A kép, amelyet ehhez a cikkhez választottam, jól jellemzi a Jehova Tanúinak gondolkodását, már ami a társadalom kevésbé szerencsés rétegeinek problémáit és szükségleteit illeti. Egyszerűen nem érdekli őket.

[FIGYELEM! A CIKK ALJÁN TALÁLHATÓ KÉP EGY MONTÁZS, AMELY AZ ÍRÁS SZERZŐJÉNEK LÁTÁSMÓDJÁT TÜKRÖZI. A (VÉLHETŐEN) EREDETI KÉP NEM TARTALMAZ JEHOVA TANÚI VALLÁSÁRA TÖRTÉNŐ UTALÁST, ÉS TERMÉSZETESEN EGYIK KÉPBŐL SEM VONHATÓAK LE EGYETEMES KÖVETKEZTETÉSEK. - A SZERK.]

Az Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat, más néven jw.org úgy veszi, hogy az emberi társadalom számára nyújtott bármiféle segítség valójában Isten ellenségének a Sátánnak nyújtott támogatás... és hogy a társadalmi problémákért a gonosz a felelős, és mint ilyen, nem Jehova Tanúinak a gondja. A gyermekrákhoz semmi közük. A béna, akinek kerekesszékre lenne szüksége forduljon nyugodtan a ”sátáni szolgáltatások” egyikéhez; az öregek és betegek úgyis meghalnak, a szegények csak segítsenek magukon. Hogy őszinte legyek, soha nem értettem ezekkel együtt…- Úgy hittem, hogy ez rossz, és ellentétes a keresztény tanítással; inkább elvittem a kéregetőt a Subwaybe egy szendvicsre, vagy az utcalánynak adtam egy pár dollárt, mintsem hogy elfogadjam a húszdolláros “szopási” ajánlatát. A legtöbb Tanú simán elsétál egy hajléktalan vagy koldus mellett, és Isten legyen hozzájuk irgalmas, ha 50 kilométernél közelebb kerülnek egy utcalányhoz. Azt mondanom sem kell, hogy megkaptam a magamét, amiatt, hogy ezekben a dolgokban az általános irányvonallal szemben mentem; valaki még azt is állította, hogy akik az utca embereivel bármilyen kapcsolatba is kerülnek, maguk is bűnrészesek lesznek; kidobva ezzel Jézus Krisztus és a kurtizánok között történt bármiféle kapcsolatot és beszélgetést.

Szerintem ő is a kapcsolatelkerülés bűnébe esett.

Ezzel elérkeztem ennek a cikknek a lényegéhez.

Néhány nappal ezelőtt ismét föltették nekem a kérdést: “Találtál valami jobbat?”

A válaszom a következő volt:

Hello! A kérdésed azt rejti magában, hogy én valami “jó” keresztény felekezetet hagytam ott. Pedig nem. Egy irányítgató, autokrata, a megváltásért megdolgozást hirdető, elitista vallási szektát hagytam ott.

Az elmúlt három évben számos keresztény gyülekezetbe látogattam el, melyek különböző teológiát hirdettek. Sok közülük őszinte és ragaszkodik a hitrendszeréhez. Sokaknak közülük, például a krisztadelfiánusoknak és a hetednapi adventistáknak sok tanításuk hasonló a Jehova Tanúiéhoz.

Még nem döntöttem el, melyiket válasszam.

Három hónapig tanulmányoztam a mormonokkal, jelenleg egy anglikán gyülekezetbe járok lakóhelyemen, Orilliában [Kanada - a szerk.]. A hitem istenben töretlenül erős. Mostanság azokról a gyülekezetekről írok, ahol némi időt eltöltöttem, hogy megmutassam a volt Tanúknak, hogy mik közül lehet választani.

A Jehova Tanúinak vezetősége azt állítja, hogy a keresztény gyülekezeteket soha nem olyan céllal hozták őket létre, hogy társadalmi klubok legyenek. Ezzel nem értek egyet. A korai keresztények nagyon is egységesek voltak az egymás és a hitetlenek iránti szeretetükben. “Nézzétek, hogy szeretik egymást” - ezt mondogatták a görögök, vagy a rómaiak, ha a keresztényekről esett szó. Hiszek-e a többi felekezet számos tanításában? Nem, de azt sem hiszem, hogy Jehova Tanúi beteljesítik a Máté 24:14-et - az evangéliumiak viszont igen.

„A gyümölcseikről fogjátok megismerni őket” - már ebben az egyetlen állításban is elbuknak a Jehova Tanúi… és igen, egyetértek abban, hogy mások is. De attól, hogy azt mondod, te vagy Isten egyetlen kommunikációs csatornája, még nem leszel az. Ha azt állítod, hogy Isten népe vagy, és csakis az Övé, a bizonyítékoknak ezt világosan alá kellene támasztaniuk. De nem támasztják alá.

Nem hiszem, hogy a Jehova Tanúinak vezetősége Istentől ihletetten szól… különben, akik 1975 előtt hittek, most nem haldokolnának vagy öregek otthonában tengődnének elfelejtve és elhagyatva. Húsz év múlva az olyanok, mint Te, szintén csatlakozni fognak hozzájuk. Ez a TI jövőtök… halál és csalódottság. Nekem ugyan nem, köszi!

Szóval egy olyan gyülekezetet keresek, amelyik törődik a gyülekezettel, szereti Istent és hiszi, hogy ha megsegíti a kevésbé szerencséseket, Isten akaratát cselekszi.

Jehova Tanúinak nincs személyes kapcsolatuk Jézus Krisztussal. Közben meg sokuknak van! És ennek oka van. Isten munkálkodik az életükben, és ha Jehova tényleg munkálkodik az életükben, akkor a Jehova Tanúinak vezetősége már hosszú, hosszú, hosszú ideje TÉVED.

A kb. 20 gyülekezet közül, amelyet elkülönülésem óta meglátogattam, van néhány, ahova kényelmesen beilleszkedhetnék, akkor is, hogy ha egy pár dologban nem értek egyet. Ha a gyümölcsök láthatóak, akkor meghagyom Istennek, hogy Maga bajlódjon a doktrínával.

Azt tanácsolom a keresztényeknek, hogy amikor csak lehetséges, mondják el személyes bizonyságukat a Jehova Tanúinak, hogy bemutassák, hogy Isten munkálkodik bennük. A zsidó farizeusoknak volt doktrínájuk, Jézus mégis “meszelt síroknak” nevezte őket. A farizeusok azt mondták, Jézus nem cselekedhet jót szombaton…, Jézus azt mondta, TÉVEDTEK! Simán lehetne ügyet csinálni abból, hogy Jehova Tanúi úgy üldözik a keresztény egyházat, ahogy a farizeusok üldözték Jézust és a tanítványait. A Jehova Tanúinak vezetőségéből egyetlen személy sem érhet Jézus apostolainak a nyomába. Egyik vezetőségi tag sem szenvedett Jézusért egyetlen napot sem.

Egyik apostol sem élt keresztényként kényelmes életet, még akkor sem, ha Péternek volt otthona. Haláluk napjáig misszionáriusok voltak… és nem egy céges irodában ücsörögtek, és másokkal mosatták a koszos ruháikat. Igen, egyetértek, hogy ez más felekezetekre is igaz, teljesen tisztában vagyok vele… De Jehova Tanúi azt állítják, hogy Isten nevében szólnak…, hogy az apostolok munkáját folytatják… Jézusnak gondja volt a kevésbé szerencsésekre… Az irgalmas szamaritánusról szóló példázat SZÁMÁRA nem csak egy jó sztori volt. Jézusnak sem volt hova “lehajtani a fejét”. “Irgalmasságot akarok, nem áldozatot”--- JÉZUS mondta ezt. Jehova Tanúi állandóan az áldozat körül forognak, ennek ellenére a vezetőség képmutató módon még csak nem is jár házról házra, kivéve azt a fotózkodást a kongresszusok alkalmával.

Jézus azt mondta: “Én vagyok az út, az igazság és az élet”, “senki nem jöhet az Atyához, hanem csak énáltalam” ... A Jehova Tanúinak vezetősége azt állítja, hogy az üdvösség a NEKIK való hűségen áll vagy bukik. És hogy a Bibliát csak a 144 ezernek írták, és hogy Jézus váltságáldozata csak a 144 ezerre vonatkozik, és hogy mindenki más “egy helyeselt állapotban” közvetetten a 144 ezren keresztül részesül ebből. Ez a teológia leértékeli Jézus váltságáldozatát és a saját vezetőségét pedig Jézus Krisztus fölé emeli.

Valószínűleg nem létezik olyan, hogy “igaz egyház”, amely megfelelne a Tanúk, és más, hasonlóan bátor kijelentéseket tévők definíciójának.

De ezt az egyet biztosan tudom….

Hogy a Jehova Tanúi NEM a válasz!

homeless.jpg

Forrás: Edward J. Janzen írása a Resources For Exposing Watchtower and Jehovah's Witnesses nevű zárt Facebook-csoportban

Fordította: Athown

ignorance-is-bliss1.jpg

Ebből a képből készülhetett a fentebbi montázs.

Forrás: https://shenton2benglish.wordpress.com/2014/10/19/ignorance-is-bliss-by-collin-rodefer/

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr5911970299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.11.17. 22:24:02

Az "intermittent association" kifejezés némi fennakadást okozott a cikkben, de végül a "kapcsolatelkerülés" szóval sikerült talán a legjobban visszaadni remélhetőleg. A szöveget javítottam ennek megfelelően az első változathoz képest, de ha valakinek lenne jobb ötlete, azt is szívesen fogadjuk. :)

a századik juh 2016.11.18. 03:24:29

Tipikusan tanús kérdés, én is meg szoktam kapni.

A biblia nem beszél igaz vagy hamis vallásról, hanem egy Útról beszél, amin mindenki járhat. Én ugyan még papíron Jehova tanúja vagyok, de el kell mondjam, nem omlott össze a világ, mióta nem járok heti 5 alkalomra összejövetelre, nem járok 30-40 órát szolgálatba, hogy be tudjak írni 20-at.

Ellenben sokkal több időm lett, nem érzem úgy, hogy tönkreteszi az egész napot az, hogy 2-re összejövetelre kell menni, vagy 18 kor kezdődik az összejövetel... ahol a vének és feleségeik pöffeszkedésén kívűl mást nem nagyon lehetett tanulni.

Az öltönyömet azóta sem vettem fel, zéró nyakkendő.

Egy dolgot megfigyeltem:

Sokkal többen szólítanak meg spontán olyanok, akikről a beszélgetés alatt derül ki, hogy keresztények.

Habár házanként akár napi 100 emberhez is becsengettem, a jó beszélgetéseknek híján voltam.

Most egyre másra beszélgetek ilyen emberekkel.

A testvérek?

A testvérek képmutatóak, biztos én is az vagyok. Ennek következtében pár gyülekezetem tagjai sokkal őszintébbek velem, mint idáig, legalábbis sokkal többet panaszkodnak, mivel az eddigi lázadó magatartásom, amit a gyülekezet béresei ellen irányult, és nem a véni feladatokat jól ellátók ellen, most visszaköszön:

Sokan el merik mondani a problémáikat.

Úgyhogy én is hasonló véleményen vagyok, amikor azt kérdezik, hogy hová máshová mehetnének:

Az egész világ Jézus szántóföldje, és minden ember a juha.

Jehova tanúi semmelyik szövetségnek nem részesei, az ót már nem fogadják el, az újszövetség részesei meg nem lehetnek, mert tíltják nekik az emlékjegyek magukhoz vételét.

Amikor elösször hallottam azt a tanítást, miszerint ha jelen van megkeresztelt tanú, akkor neki kell képviselnie Jehovát, mert ez az elrendezés... nos pont az jutott eszembe, mint ami a képen is van:

Mi a garancia, hogy attól, mert valaki 25 éve van a teljes idejű szolgálatban, elfogadhatóbb a szívállapota, mint az utcán fekvő hajléktalannak?

Semmi, és ilyen kérdéseket nem is kell feltenni magunknak.

Jobb, ha megpróbálunk emberek maradni minden körülmény között.

Ez az Út, amin járnunk kell!

Bizony, mondta nekünk Jézus, hogy aki enni, inni ad, felöltözteti, meglátogatja a "legkissebbek" egyikének, egyikkét, azt magával Jézussal teszi...

Nos, a testvérnők elhitték a Watchtowernek, hogy mindezek csak Jézus testvéreire, azaz a felkentekre vonatkoznak csak.

Én mindenesetre roppant kíváncsi vagyok, hogy Kelemen Béla szívállapota, aki a harmadik évtizedét kezdi a teljes idejű szolgálatban, és már 20 éve mások adományaiból él ingyen a béthelben, de köszönni azt nem tud, ha nincs rajtad kitűző a kongresszuson.... szóval roppant kíváncsi vagyok, hogy elfogadhatóbb-e ő, mint egy utcán fekvő hajléktalan.

Meggyőződésem szerint nem, hiába tesz fel még 5 jw.org kitűzőt, hiába terjeszt el havi 200 kiadványt, és hiába nevetteti meg az összegyülteket 100 szor a 300 próbálkozásából az alatt, amíg Jézusról kellene beszélnie a pódiumon.

a századik juh 2016.11.18. 03:33:59

@Columba: "intermittent association"

Bocs, magas labda... :)

association az "ass" szógyökből kiindulva de főként a témához kapcsolódva ...

ezt bizony "időszakos seggfejség"nek fordítanám!

Ez jól jellemzi a tanúk hozzáállását a dolgokhoz... tisztelet a kivételnek.

Bár lehet, hogy az "időszakos" jelző sok esetben állandó.

picket9 2016.11.19. 00:14:04

na, most angolból itt mindenki
perfect lett?
csak vicceltem :)
(én is fluent english vagyok)

majd elolvasom a cikket is,
de kép tényleg érdekes.
sőt, elsőre megdöbbentő.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.11.30. 19:46:32

@SzirmokHontalan: Köszönjük szépen, hogy megtaláltad az eredeti fotót. :)

Igen, így már sokkal világosabb, hogy a képet a szerző mondanivalójához "igazították", vagyis ez az, ahogyan ő látja a helyzetet. Hogy a probléma mennyire valós, azt a jelenlegi és volt Tanúk bizonyára jobban tudják, de nyilván nem lehetséges ezt sem mindenkire kivetíteni.

Jónás_ 2016.12.01. 21:15:39

@Columba: Biztos, hogy az eredetit találta meg?
Nézegettem a cikkben található képet, a "molnárkocsinak" tényleg nem élesek a kontúrjai, ez jelentené, hogy montázs? Különben meg nem szokták magára hagyni az állványt, de ezt nem tettem volna szóvá, ha nincs belinkelve a másik kép. Így kissé torzít az egyébként jó cikk mondanivalóján.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.12.01. 21:39:32

@Jónás_: Nem tudom, de valószínűnek tűnik, hogy a kommentben belinkelt kép lehet az eredeti. Ehhez az íráshoz ez a kép tartozott eredetileg, ami szerintem elég jól kifejezi a szerző gondolatait, de igazából a cikk a kép nélkül is elmondja a lényeget, sőt lehet, hogy jobb is lett volna úgy. Nekem volt is egy kis "ez talán kicsit túl erős" érzetem, de nem volt időnk a kép eredete után nyomozni. Ha ezt a tévedést bárki rossz néven vette, attól ezúton is elnézést szeretnénk kérni. A cikk elejére került egy szerkesztői felhívás a további félreértések elkerülése érdekében.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2016.12.01. 22:05:46

@SzirmokHontalan: @Jónás_: A belinkelt képet elhelyeztem a cikk alján, így mindenki összehasonlíthatja őket. Én a montázst "beszélő képként" tudom értelmezni, aminek a célja egy a szerző szerint létező és problémás jelenségre a figyelmet felhívni. De sajnos már az eredeti kép is igen beszédes, és ha már itt tartunk, biztosan mellé lehetne tenni néhány másik "logót" is. Szerintetek elfogadható az ilyen fajta véleményalkotás, vagy értelmezhető ez így?

Jónás_ 2016.12.02. 14:20:06

@Columba: "Szerintetek elfogadható az ilyen fajta véleményalkotás, vagy értelmezhető ez így?"

Ha a kritika művészet lenne és a kép egy eszköz a művész kezében, akkor talán elfogadható, de akkor is valahogy jelezni kellett volna az írónak, hogy az illusztráció nem a valóság, hanem az ő látásmódja. Itt szerintem nem erről van szó. Nem tudom kitalálni az indítékát, de az biztos, hogy ennyi erőfeszítéssel símán lehet kompromittáló anyagot találni eredetit is, ha nem is olyan beállítással ami a cikkíró képzeletében van, mert a szervezet "gondoskodik" róla, hogy legyen. Arról kell cikket írni, amit kínál a szervezet és nem a képzeletünkhöz igazítani bizonyítékokat, mert ez a szervezet módszere. Így viszont saját magát kompromittálja és egyben municiót ad a szervezetnek, mert rá tudnak mutatni, hogy lám a gonosz hitehagyottak így csalnak, ettől sem riadnak vissza.

Jó, hogy ki lett egészítve, így talán korrekt, de ha már magyarázkodni kell, az levonhat valamennyit az amúgy jó anyag értékéből.

a századik juh 2016.12.02. 16:44:57

@Jónás_: "Arról kell cikket írni, amit kínál a szervezet és nem a képzeletünkhöz igazítani bizonyítékokat, mert ez a szervezet módszere."

Görögnek görög, zsidónak zsidó, trashnak trash!

Nem fogom azzal kezdeni, hogy az 1975-ös dátumot sohasem jelölte meg a szervezet az Őrtoronyban... amikor tudom, hogy mennyi kongresszus, program, iskola és emberélet szólt erről.

Nem jelent meg konkrétan leírva, de elég erősen utaltak rá, nemde?

Viszont ha nem jelent meg, ez esetben mindannyian hazudunk, és mindannyiunknak hazudtak 1975-el kapcsolatban?

Vagy előfordulhat, hogy habár nem jelent meg nyomtatva sohasemm, 144 000*1914 alkalommal utaltak rá?

Most akkor félrevezette a tanúkat a Watchtower, vagy sem?

Sajnos nincs meg az EREDETI felvételem, de ha vajon eljátszanánk a szitut, nem ugyanaz lenne a mentalitása annak, amit egy Béthelben is munkálkodó véntől hallottam és láttam, aki a pénzt kérő hajléktalannak kiadványt adott, merthogy nincs egy fillérje sem! És tényleg, mert minden szolgálat előtt kirakja az összes készpénzét!

Volt kitől tanulnia, a szervezet segélyakciói csak és kizárólag a saját szervezetük tagjaira korlátozódnak.

Nagy kegyesen esetleg a bibliatanulmányozóiknak segítenek, akik az igazság barátjai, amíg tanulmányoznak.

A kép nem sugall semmi olyat, ami nem jellemezné a tanúkat, tisztelet a kivételnek, ilyet is ismerek.

Ezért pontosítok:

A kép nem sugall semmi olyat, ami ne jellemezné a watchtowert.

Nyílván egy troliszolgálatot vállaló manhatten-projektes hivatástudattal megáldott, és watchtowermód kiképzett, az igazságot a közterületeken némán kiáltó testvérünk sem türné, hogy a Szent Húzoskocsi szentségét lerontsa egy ilyen látvány, szerintem rendőrt is hívnának, legalábbis nállunk, ez tuti.

" Így viszont saját magát kompromittálja és egyben municiót ad a szervezetnek, mert rá tudnak mutatni, hogy lám a gonosz hitehagyottak így csalnak, ettől sem riadnak vissza."

Jajj!

Kinek mutatna rá?

Azoknak, akik nem olvassák az ellenzéki blogokat?

Azoknak bármit mondhat.

Vagy azoknak, akik olvassák az ellenzéki blogokat?

Azoknak meg már hiába mondja...

Egyébként értékelem a törekvésed az írások valóságtartamának megőrzésére, vedd úgy, hogy a véleményem nem neked szól, hanem csak egy reakció a sok közül.

Én bármilyen képet felhasználok, amelyet belelátok a szövegbe.

Pl. tudván tudom, hogy Jézus sohasemm viselt rolexet, de berakom, mert egy ilyen kép elgondolkodtathat egy testvért pusztán az ellentmondásai miatt is.

A Watchtower idézetek azok, amiknél hasonlóképp gondolkodom, mint te a képekkel, azok valóban nem sérülhetnek hatásvadászat miatt.

a századik juh 2016.12.02. 17:35:24

@Columba: Bocs, most olvastam a piros kiegészítést, meg láttam a képet:

Minden tiszteletem, hogy így gondoljátok.

Amikor bejelentették a háromlábú állvány előtt az újvilágosság generációhalmozódás-elméletét, abban a szent pillanatban elnézést kellett volna kérniük Rutherford: Milliók, akik ma élnek, sohasem halnak meg! című könyvéért, amivel 1921 óta hülyítették az embereket... ugyanilyen alapon, ahogyan ti jártatok el.
Ráadásul túlmentetek a fordítói szerepeteken is. :)
Csak fordítóknak nem kellene ilyenekkel foglalkozniuk.

Beugrott az a kép, amit a Watchtower manipulált, és egyszerűen levágta a címsort a cikkről, és így az 1914-re mutató próféciából egy 1914 utánra mutató prófécia lett -itt olvastam a blogon-.

Ők nem írták oda, hogy montázs, illetve vágás.

Ellenben a következő kiadástól a bibliájukat Új világ Watchtower-montázsnak nevezhetnék!

Jónás_ 2016.12.02. 18:25:51

@a századik juh: "Jajj! Kinek mutatna rá? ... akik nem olvassák ... Vagy azoknak, akik olvassák az ellenzéki blogokat?..."

Nem csak ilyenek vannak! Én pont azokra gonoltam, akik még nem olvasnak, de kutatnak, mert gondolkodnak.
A mai cikk
jehovatanui.blog.hu/2016/12/01/az_eddigi_legrosszabb_kongresszus_3_resz_sergei_tortenete
a végén arra buzdít, hogy bátran nézz utána mindennek ami a blogokon található! Szó szerint így:
"Ugyanezt kérem az ezen az oldalon található cikkekkel. Ellenőrizd az állításainkat, ellenőrizd a forrásainkat, ellenőrizd az általunk állított tényeket."
Gondolom ez nem csak nekem tetszik, és nem mindenki szórakoztató olvasnivalót, vagy látnivalót keres itt, hanem megbízhatót. Olyat amit a jw.orgon nem talál.
süti beállítások módosítása