EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

A FÖLDI REMÉNYSÉG REALITÁSA

2014.05.14. 11:47 | Johnny Joker | 27 komment

A FÖLDI REMÉNYSÉG REALITÁSA

2012. május 15.

theend.jpg

Vizsgáljuk hát meg közelebbről azt a “feltételezett” földi reménységet, mely a “Mindenható Isten nagy napjának háborúja” utáni naptól veszi kezdetét, amikor Isten minden ellensége már megsemmisült, Sátán és hordái pedig átmenetileg börtönbe kerültek - annak alapján, ahogyan a Társulat értelmezése szerint az események majd kibontakoznak. (Amennyiben tévesen idéztük a Társulat valamelyik feltevését, kérjük, jelezd felénk, és mi gyorsan kiigazítjuk.)

A föld hatalmas megrázkódtatást szenvedett el. Óriási földrengések történtek “egyik helyen a másik után”, valamint egyéb természeti és természetfeletti katasztrófák is pusztították a tájat. Minden kormányzat megszűnt létezni, az infrastruktúráikkal együtt. Minden gonosz elpusztult mindazokkal együtt, akik elutasították, hogy meghallgassák és megszívleljék a Jehova Tanúi által prédikált üzenetet. A bolygó 7 milliárd lakójából csupán 7 millió maradt - mindannyian Jehova Tanúi vagy az előrehaladást mutató tanulmányozóik közé tartoznak. 

Habár a tenger sokat elnyelhetett a 6,993 milliárd halottból, az utcákon még mindenütt emberi hullák hevernek, különösen a városok utcáin - az arány 1000 holttest minden egyes élőre. A mező vadállatai már szelídek és nem jelentenek veszélyt az emberekre; ám az ég madarai eljöttek, hogy kivegyék a részüket az emberi hús hatalmas lakomájából. Micsoda látvány! 

A kormányzati infrastruktúra eltűnt, minden üzleti vállalkozás tönkrement, hiszen gyakorlatilag az összes alkalmazott elpusztult. Az utakat elzárják az elhagyott autók és összeomlott épületek, és valószínűleg a CB-rádiókon kívül egyetlen kommunikációs berendezés sem működik. Mindazonáltal a túlélők ösztönösen egybegyűlnek helyi Királyságtermeikben, hogy utasításokat kapjanak. 

A 144.000 tagjai egy pillanat alatt tökéletessé váltak és csodálatos módon megértik, hogyan uralkodjanak Isten népe felett. Ők most már láthatatlanul uralkodnak a mennyben Krisztus Jézussal. Éppen most nevezik ki a “fejedelmekként” ismert földi képviselőket, akik valamiképpen hallják majd a láthatatlan királyok és papok útmutatásait, és felállítják a mennyei kormányzat földi képviseletét. Noha ez ugyanolyan elrendezésnek tűnik, mint amilyen Armageddon előtt volt, amikor a földön élő emberek irányították Isten népét, mégis azt állítják, hogy ez valamiképpen különbözik. 

A teendők listáján az első utasítás az, hogy el kell takarítani a régi rendszer romjait. Isten útmutatásai alapján az élők között csak bizonyos személyek érinthetik meg és távolíthatják el a holttesteket, így a túlélők többsége kénytelen ilyen gusztustalan és rothadó dolgok között közlekedni. De vigasztalást nyerhetnek, amikor emlékeztetik őket, hogy ezek a halottak szándékosan nem hallgattak Jehova földi szervezetére. 

A fejedelmek valószínűleg arra utasítják a túlélőket, hogy utazzanak el a városokból olyan területekre, melyek nagyrészt lakatlanok voltak korábban, ahol elkezdhetnek lakóépületeket építeni maguknak. Kezdetben a legtöbben rögtönzött sátrakban laknak majd, amíg az építési folyamat beindul. Ugyancsak szükség lesz arra, hogy gondoskodjanak az élelmiszerkészletekről, és talán az elsősegélyről is. Ne felejtsük el, hogy jelentős hányaduk gyermek, vagy idős és betegeskedő ember. Noha egy olyan világban vannak, amely mentes Sátán befolyásától, mindennapi szükségleteiket, beleértve a fizikai gondoskodást is, fedezni kell, miközben elindulnak a tökéletessé válás útján - néhányan idősebbé válnak, míg mások fiatalodnak, egyidejűleg! 

Az újjáépítés önmagában is monumentális feladat, miután a boltok, ahonnan építőanyag-készleteket vásárolhattak volna, elhagyatottá váltak. Továbbá, az építőanyagok szállítása az új lakóhelyekre akadályokba ütközik a teherautók hiánya és az elzárt utak miatt. És ha egyszer az építkezési anyagok elfogynak, maguknak kell majd kitalálniuk, hogyan vágjanak deszkákat a fákból, hogyan öntsenek szögeket, csavarokat és szerszámokat, hogyan készítsenek betont és más építési anyagokat, valamint hogyan férjenek hozzá az üzemanyag- és energiaforrásokhoz. Nem kis feladat ez prédikátoroknak és tanítóknak! Az a kevés közülük, akinek sikerült korábban oktatásban részesülnie és szakmát tanulnia, felbecsülhetetlenül értékes lesz! 

A romok eltakarításának feladata még sokkal bonyolultabb.  Hová fogják lerakni a szemetet? Hogyan fogják elszállítani a lerakóhelyekre? Hogyan fog 7 millió ember - akiknek a többsége nő, gyermek, beteg és öreg - szétszéledni a teljes földfelszínen, és hogyan lesznek képesek eltakarítani a 7 milliárd ember után maradt irdatlan romhalmazt? A reménység szerint a betegek, öregek, és a hátrányos helyzetűek egészsége hamar tökéletesen helyre lesz állítva, úgyhogy mindannyian segíteni tudnak majd ebben. 

Azon túlmenően, hogy megépítik lakhelyüket, kerteket is kell majd ültetniük és helyre kell állítaniuk a föld paradicsomi állapotát, hogy előkészítsék a halottak feltámadására - azokéra, akik Armageddon előtt haltak meg. A “Népességnyilvántartó Hivatal” szerint úgy számíthatunk, hogy ezek körülbelül 100 milliárdnyian lesznek! A földnek 15-ször annyi embert kell majd etetnie és ellátnia, mint jelenleg. Ez jelentős szintű hely- és népesség-gazdálkodási irányítást fog megkövetelni! 

A legtöbben azok közül, akik feltámadnak, Isten “pontos ismerete” hiányában haltak meg. Ezért a túlélőknek egy hatalmas oktatómunkát kell majd irányítaniuk. A visszatérő földlakók régi személyiségükkel és szokásaikkal együtt lesznek feltámasztva, ezért nekik is fel kell majd nőniük a tökéletességig. Ez egy összetett kihívás lesz a túlélők számára, mivel ugyanezen időszak alatt saját személyiségüket is tökéletesíteniük kell. És még az is az ő feladatuk lesz, hogy megmagyarázzák, a feltámadottak miért nincsenek a mennyben Krisztussal. Legtöbbjük azt várta, hogy a mennyben ébred majd fel! Még a nem-keresztények is! 

Minthogy azok, akik feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak, őket úgy kategorizálhatjuk, mint harmadik neműeket - azaz nem nélküli teremtményekként. Sokuk kétségtelenül nagyon szép lesz, ami némi kihívást fog jelenteni a nemmel rendelkezők számára. Így a 7 millió, Armageddont túlélő és nemmel rendelkező teremtményt el kell majd különíteni a 100 milliárd nemnélküli feltámasztottól. Bizonyára lesz majd valamilyen mód arra, hogy azonosítsák őket, így a gondokat minimalizálni fogják. 

És persze, csupán 1000 évük van erre az óriási munkára - eltakarítani a romokat, újjáépíteni a városokat, regenerálni a földet és tanítani a sokaságot - így csak az 1000 éves uralom vége felé jöhet el az az idő, ha egyáltalán eljön, amikor igazán pihenhetnek, és jól érezhetik magukat, mielőtt Sátánt és a hordáit a paradicsom lakóira szabadítják, hogy még egyszer utoljára próbára tegyék az emberiséget.

Ez az utolsó próba meglehetősen kemény lesz - egy újabb hatalmas háború! Sátánnak sokakat sikerül majd félrevezetnie közülük, és a hűségesek hamarosan szorult helyzetbe kerülnek miatta, bekerítik őket. Azonban tűz száll le a mennyből és megemészti az ellenséget. Végül is a gonosz és a bűn eltöröltetik, és a hűségesek nevét beírják az Élet Könyvébe. 

Végül az igazak zavartalan örökkévalóságra tekinthetnek előre a földön paradicsomi körülmények között! Természetesen távolról vizsgálgathatják a mérhetetlen univerzumot - távcsöveken és talán embernélküli eszközökön keresztül is - azonban a földön kell maradniuk. Ez Isten nagyszerű szándéka velük - örökkétartó élet a földön! 

Mindeközben a felkentek, miután együtt dolgoztak Jézussal, hogy az emberiséget visszavezessék a tökéletességhez, és  a második nagy próbát mindenestül elkerülték, személyesen élvezhetik a mérhetetlen világegyetemet, és még Jehovah színe előtt is megjelenhetnek! Ők rendelkeznek azzal a kiváltsággal, hogy megláthatják az Atya számos lakóhelyét, keresztülutazhatnak bolygórendszereken, találkozhatnak és kapcsolatot ápolhatnak újfajta szellemteremtményekkel, új nyelveket tanulhatnak meg, és megtapasztalhatnak olyan látnivalókat és dallamokat, amilyeneket földi társaik még csak elképzelni sem tudnak! Milyen áldott is ez a 144.000! 

A földieknek azonban megvan az a kiváltságuk, hogy minden szükségletükről gondoskodnak. Semmiben sem lesz többé hiányuk és semmitől sem kell félniük. Nem lesznek többé könnyek, sem fájdalom, sem sírás, sem halál. Bőségesen lesz élelmük és békés közösségben élhetnek, nem csupán embertársaikkal, de az állatvilággal is. 

Végül is az eredeti szándék beteljesedik. A földet tökéletes lények fogják benépesíteni. Mivel a rendelet úgy szólt, hogy ‘legyetek termékenyek és töltsétek be a földet’ (nem pedig töltsétek túl), el fog jönni az az idő, amikor a föld kapacitása nem lesz már elég ahhoz, hogy kényelmesen ellássa az embereket. Ezután a szaporodás képessége megszűnik, és ettől kezdve minden teremtmény a nem nélküli kategóriába fog tartozni, így korlátlanul élvezhetik majd egymás  társaságát. Ezen a ponton az összes emberi lény, aki valaha is élni fog, már megszületett és tökéletességre jutott. Ők most már e gyönyörű kék bolygó állandó lakói - mindörökre! Milyen áldottnak érezhetik magukat! De vajon valóban így éreznek?                       

Amikor belegondolunk, hogy igazából mivel is jár az „állítólagos” földi reménység megvalósulása, láthatjuk, hogy egyáltalában nem is tekinthető áldásnak. Valójában az eseményeknek ez a verziója azzal az eredménnyel jár majd, hogy az emberiség tagjai nem lesznek többek egy szépen rendben tartott állatkert engedelmes lakóinál. Tökéletesen gondoskodnak majd róluk, de sohasem mehetnek el innen! Száműzetésük egy örökkévalóságon át tart majd.                       

Az Atya folytatja majd munkálkodását és újabb és újabb világokat fog megteremteni. De ezek a földre zárt lények sohasem élhetnek át mást, mint amit ez a kis kék bolygó nyújtani tud nekik. Többé sohasem tapasztalhatják meg azokat a kihívásokat, melyek életük megjobbításával és fenntartásával járnak, mert mindent készen kapnak meg. Kíváncsi vagyok, mennyi időbe fog telni, mire eléri őket a nyughatatlanság és veszélyek árán is itt akarják hagyni tökéletesen irányított bolygójukat. Kíváncsi vagyok, mennyi ideig fogják elfogadni ezt az ellenőrzött környezetet, különösen miután felismerik, hogy mennyei testvéreik számtalan tapasztalatra tesznek szert. Valóban ez lenne Isten terve az emberiség számára? 

EGYÁLTALÁN NEM! Isten nem biztosítana elképzelhetetlenül csodálatos áldásokat 144.000 ember számára, miközben mindörökre leszűkíti az élet nyújtotta lehetőségeket 108 milliárd ember számára. Isten nem részrehajló! 

“Most értem meg igazán, hogy Isten nem személyválogató, hanem minden nép között kedves előtte, aki féli őt, és igazságot cselekszik.” - Cselekedetek 10:34-35                       

Az Atya MINDENKINEK egyaránt felkínálja örökkévaló áldásait. Azt akarja, hogy az összes értelmes teremtménye megtalálja őt és végül együtt lehessen vele. Úgy gondoljuk, hogy a velünk kapcsolatos terveinek sok más bolygó és galaxis is részét alkotja, melyek a miénkben és más univerzumokban találhatóak. Vagy már jelenleg is lakottak ezek a bolygók, vagy hamarosan lakottak lesznek. Bizonyos, hogy ha Isten azért alkotta meg a földet, hogy lakjanak rajta, akkor valószínűleg hasonló tervei vannak a többi bolygóval is. Úgy gondoljuk, hogy ezeken az egyéb lakott területeken azok a mennyei gyermekek lesznek a vezetők és helytartók, akik már tökéletességre jutottak. 

Ami a mi bolygónkat illeti, az Atyának valóban nagyszerű tervei vannak vele. Az igazak, mint csoport, egészen biztosan örökké a földön fognak lakni, paradicsomi körülmények között. Azonban mint egyénekre sokkal több minden vár ránk. A következő cikkben vizsgáljuk meg az emberiség valódi reménységét, és azt a szerepet, amelyet a föld ebben játszik: Az élet valódi reménysége a Földön. 

 

Minden hozzászólást szívesen fogadunk.

 

“Elaia Luchnia”

Forrás: https://anointedjw.org/Reality_of_Earth_Hope.html

Fordította: Eve, Columba, Tikikus

Címkék: tanulmányok jehova tanúiról

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr636162547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Niro 2014.05.14. 12:47:29

Azt hittem a mindenki feltámad 1000 évre, csak pünkösdistáknál van, JT-knél is így van? Vagy keverek már valamit? Egyébként 114 milliárd ember lesz akkor kb. a Földön ha most jön Armageddon: www.origo.hu/tudomany/20120207-hany-ember-elt-eddig-a-foldon.html Ahhoz képest most túlnépesedettek vagyunk 7el, 11 fölé nem várják emberiség összlétszámát 100 év múlva sem, a 114 nem semmi lesz:) Egyébként minek mindenkit elpusztítani ha utána meg feltámad? Logikátlan. Meg minek mindent megsemmisíteni, ha így alig boldogul az emberiség, hát még utána több mint 100 milliárd emberrel? Logikátlan. Az egész úgy hülyeség ahogy van. Egyébként Armageddon pont ellentéteset jelent, azaz szintet lép az emberiség, csak azért nem ezt nyomják, mert úgy nem félelmetes:)

Niro 2014.05.14. 12:50:20

A JT-k vizionálta jövő tök logikátlan, szerintem meg Isten nem logikátlan hülye, de inkább nézik Istent hülyének, mint magukat, erről ennyit. Istenkáromló JT népség!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.05.14. 13:06:14

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de a JT féle paradicsomban egy örök élet számomra a poklot jelentené.

Zárójelben megjegyezném, hogy 4 milliárd év múlva elfogy a központi csillagunk tüzelőanyaga, felfúvódik kb. a mars pályáig, azután egy óriási robbanás következtében leveti külső burkait és fehér vagy barna törpecsillaggá alakul... ez a forgatókönyv egy "picit" biztosabb, mint a JT mese, hiszen a környező csillagok vizsgálatával az egész folyamatról vannak pillanatképeink és pontos számításaink.

Niro 2014.05.14. 13:27:46

@Johnny Joker: 4 milliárd év múlva ha lesz egyáltalán még emberiség, vagy biztonságba elvittük a Földet, vagy már rég leléptünk innen, szóval azért az sem világvége dátum:) Világvége akkor kezdődik egy ember számára, mikor elkezdi várni;) Azaz JT-knél már az van, milyen lehet már élni úgy hogy minden nap a világvégét várja? És úgy megöregedni, hogy sosem jött el? És úgy meghalni, hogy sosem fog eljönni, de ő ebben a tudati börtönben élte le az életét?

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.05.14. 13:36:04

@Niro: Világvége akkor kezdődik egy ember számára, mikor elkezdi várni;)

Mekkora igazságot szóltál! :-)))))

Egyébként csak halkan jegyzem meg, hogy a keresztények nem is ezt, vagyis a "világvégét, Armageddont" várják (bár néha teli van a hócipőnk ezzel a világgal kétségtelenül), hanem Jézus Krisztus visszatérését a Földre, hogy magához vegye őket. Ővele jó lenni, Őbenne lehet hinni. A többi az már jönni fog lényegében magától...

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.05.14. 13:41:03

@Johnny Joker: 4 milliárd év már majdnem örökkévalóság, Johnny :) Majd ha eljön a nap meghalásának az ideje, akkor Jehova átviszi őket egy másik lakható bolygóra. Ezt nem egy Tanútól hallottam. Hogy honnan szedték, nem tudom. Lehet már ismerik az új tekercsek tartalmát is? :D

Niro 2014.05.14. 13:45:43

@nicku: Milyen béna ez a jehova, nem tudja megakadályozni a Nap halálát!?:D Bírom mikor Istent lekicsinylik a nagy istenhívők!:D

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.05.14. 13:57:25

@nicku: Ja, hát ez elég nagy workaround jehovától. Ha mindenható, akkor nem csak egy csettintés BÁRMI??? És ebbe nem gondolnak bele, hanem ilyen földhözragadt idióta forgatókönyveket találnak ki?

JT bálványa, a VT, tipikusan annak az esete, amikor a nagyon hülyék magyaráznak el a kevésbé hülyéknek valami abszolút baromságot. De a tudatos, gonosz, kapzsi és aljas átverés sokkal valószínűbb.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.05.14. 20:01:25

Hát gyerekek én elárulom, hogy akármennyi deig eléldegélnék a földön. Nekem tökéletesen megfelel

Virago_1000 2014.05.14. 21:22:15

@Johnny Joker: "ez a forgatókönyv egy "picit" biztosabb, mint a JT mese, hiszen a környező csillagok vizsgálatával az egész folyamatról vannak pillanatképeink és pontos számításaink. "

- Ez azert nagyon eros volt. Johhny, talan megvan a tudasod, kepesseged, lehetoseged arra, hogy biztosan allast foglalj az egymasnak is gyakran ellentmondo tudosok egyik csoportjanak elmelete mellett? Ezekben a nap kialvasarol szolo elmeletekben rengeteg (90% min) nem bizonyitott, hipotezis, feltetelezes.

Eppen ugy, mint ahogy a CO2 altal okozott globalis felmelegedesre sincs SEMMI komolyan veheto bizonyitek, viszont a CO2 nagy uzlet.

De ha igaz is a nap kialvasa: van az emberisegnek 4 milliard eve arra, hogy epitsen jarmuvet, amivel atkoltozik valami kellemesebb bolygora.

Virago_1000 2014.05.14. 21:24:32

@sefatias: nekem is :) de inkabb del-olaszorszagban, mint eszak norvegiaban :)

f i n i t o (törölt) 2014.05.14. 21:39:07

@Virago_1000: én még nem halottam a nap szupernova robbanását cáfoló tudósokról ... küldesz linket? de vmi mérvadót pls

f i n i t o (törölt) 2014.05.14. 21:51:06

Srácok ez a poszt itt ott pontatlan. Szo sincs arrol, hogy a földön kell maradni. A benepesitjuk az univerzumot benne van a jts magyarázatokban.

Amugy realistán rávilágít sok problémás dologra.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.05.14. 21:58:40

@undercover: Armageddon elkerüléséhez csak egy másik bolygón kell lenni? Mondjuk a Marson vagy a Holdon vagy az Európán? =)

Megjegyzéseket tehetünk a fordításba!

Nεω 2014.05.14. 23:13:15

@undercover:

Igen, van benne pontatlanság pár helyen. Ha te nem, akkor majd én javítgatom, ha lesz időm.

Niro 2014.05.15. 08:36:59

@Johnny Joker: A Biblia szerint, a Földön élők pusztulnak, vagy az emberiség? Mert ha csak a Földön élők akkor tényleg elég elköltözni a bolygóról, és probléma letudva:-)

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.05.15. 08:48:55

@Virago_1000: Az elképzelés nem rossz, de nem rég néztem egy dokumentum filmet, ami arról szólt, hogy ha meg is tudnánk építeni valamikor egy ilyen járművet, hiper-szuper sebességre lenne szükség ahhoz, hogy egy élhető bolygóra eljusson az ember,az utazás kb. 70 évig tartana. De mivel ilyen sebességet az emberi szervezet nem bírna ki, ennek az elképzelésnek a véghez vitele egyenlő a nullával. Ha normális sebességgel utazhatnák az űrben, akkor pedig -ha jól emlékszem- több ezer év kellene, de lehet még többet mondtak, csak nem emlékszem pontosan.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.05.15. 09:14:49

@nicku: Igen, itt az a legnagyobb gond, hogy az elmúlt évtizedekben elképesztő tudásanyag halmozódott fel a tudomány területein, az emberi képzelet pedig már nem, hogy a naprendszer, vagy a Tejút, hanem a világegyetem határait súrolja. Mindeközben azonban az utazási lehetőségünk, vagyis az emberiség Földről történő esetleges eltávozása gyakorlatilag semmivel sem jött közelebb. Elméletben csodás dolgokat tudunk már építeni, csak közben a pénzek a fegyverkezésre, meg az adósságkezelésre mennek el, csupa robbanékony dologra...

Virago_1000 2014.05.15. 20:21:39

@Columba: Elkepeszto tudasanyag halmozodott fel, a korabbi szazadokhoz kepest, ez igaz, viszont ha megkerdezel barmely komolyan veheto tudost, azt fogja mondani neked, hogy minel okosabbak vagyunk, annal inkabb rajovunk, hogy milyen keveset tudunk.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.05.15. 23:57:57

@Virago_1000: Ez a téma destabilizálja a közösségeket, épp ezért a titkos fegyverük. Így ezt a témát ide nem engedjük be. Megvannak ehhez a megfelelő felületek, ez nem az.

Niro 2014.05.16. 07:47:08

@nicku: Nyugodtan mehetsz fénysebességgel:-) A repülön sem szállsz el ha felugrasz:-) Térugrással pedig minden csupán 1 pillanat:-)

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.05.16. 08:29:09

@Niro: Ezt nem én találtam ki, hanem Stephen Hawking. De ha a térugrás egyszer meg lesz...Igaz, Istennek minden lehetséges. Úgy hogy nem is értem minek is agyalunk ilyesmin. :)

Niro 2014.05.16. 08:41:58

@nicku: Megnézném azt a dokufilmet, szerintem Stephen Hawking is tisztában van Newton törvényeivel:) Egyedül a gyorsulási erő hat a szervezetre, űrhajósoknak ezért a 10G-s gyorsulást is pofa nélkül bírniuk kell, erre fel is készítik őket, azonban az elért sebesség után pontosan 0-nak érezzük a sebességet. A Nemzetközi Űrállomás is óránként 28 000 Km/h sebességgel halad, és valahogy nem hatja meg a testet:) Sci-fikben biztos láttad már, hogy hipersebességre gyorsulásnál, illetve térugrás előtt fogódzkodnak, amíg el nem érik az utazási sebességet, a hirtelen gyorsulás itt is a mérvadó, nem maga a sebesség, nem kell minden hülyeséget elhinni a tv-ből, ne legyen már ennyire hiába való az oktatási rendszerünk:)

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.05.16. 09:47:39

@Niro: Értem és látom, hogy benned egy tudós veszett el! :)

ORION 2014.07.23. 17:59:16

18 ÉVEN FELÜLIEKNEK!!! Csak egy kis szösszenet hogy miféle ország ez az ukrajna!!! www.youtube.com/watch?v=0fgMXqdft6I
süti beállítások módosítása