EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Miért nem lépünk tovább?

2014.03.30. 21:07 | Johnny Joker | 60 komment

A magyar felirat bekapcsolható!

Címkék: videók

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr505885920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.03.30. 21:38:04

Mivel Cedars szavaival 100%-ban egyetértek, ezt vehetitek az én véleményemnek is.

LPoti 2014.03.30. 21:45:23

Fú ez nagyon jó.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.03.30. 22:06:56

Nagyon átérzem azt amiről beszél. Én hiszek abban, hogy felelősségem van a Tanúk felé.
Már régóta gondolkodok én is videó készítésben. Lehet, hogy jobban rá kéne feküdnöm a témára

Nεω 2014.03.31. 01:02:49

Így van. Ki hogy képes segíteni. Igaza van. A továbblépést illetően is.

bubuka1964 2014.03.31. 07:32:32

HIBÁS LÁTÁSMÓD!!

A szerző ugyanúgy két csoportra osztja a világot, mint JT. Azt mondja, hogy bent van az "agykontrol" és kint van a szabadság. Ez marhaság. Kint is ugyanolyan agykontrol van, csak még rafináltabb. Sőt azt mondanám, hogy az emberek többségének a "benti agykontrol" jót is tesz. Nem cigarettázik, nem iszik, nem veri a családját és valami jövőképe van, valamire legalább vár. Az az "egyszerű" JT, aki most az összejövetelen ül, ha nem lett volna JT, akkor a legjobb esetben most a kocsmában ülne. Persze van egy réteg, aki az átlagosnál többet gondolkodik, ennek ez nem felel meg. De azért ez a gondolkodó réteg sem elég mélyen gondolkodik, mert ha mélyebbre leásna, akkor rájönne, hogy a probléma magával az emberi lénnyel van, akinek lelkében egy nagy instabilitás van. Ezt az isntabilitást valamivel le kell foglalni. Csak erről van szó.

absztinens 2014.03.31. 10:08:07

@egy_nick: Nem ellent mondva neked, de inkább csak hozzádfűzve. Az én véleményem szerint senki nincs abban a helyzetben, hogy megmondhassa MÁSOK SZÁMÁRA MI A JÓ. Ha valaki vallásellenes volt, akkor az elmúlt szocialista diktatúrák igazán vallás, de legfőképp szekta ellenesek voltak.

ROHADTUL GYŰLÖLTEM ŐKET EZÉRT.

A polgári társadalmak vívmánya volt a vallásszabadság. Mindenki szabadon azt hihet, amit akar. Nem kibukott szektatagok joga eldönteni, hogy az általuk gyűlölt, őket (néha jogosan) kirekesztő csoport társadalmilag mennyire veszélyes, vagy esetleg hasznos. Sem a semlegességük, sem a képzettségük, sem más kompetenciájuk nincs meg hozzá. Még az egyszerű szavazati többségük sincs meg a bentiekkel szemben.

A videóban szereplő volt tanút csak a saját bosszúvágya hajtja, senki nem kérte őt, hogy "ments ki engem a szektából". Így az akciója önkényes és valakik ellen, és nem valami mellett szól.

(ha azt állítja, hogy az "IGAZSÁG" mellett, kampányol, akkor az a rossz hírem van, hogy az csak az Ő igazsága, erősen szubjektív. Ugyan őneki nemrég, még más volt az igazság. Ezt még Pilátus sem merte bevállalni, ő is Jézustól kérdezte: "Mi hát az IGAZSÁG".)

A saját családját volna esetleg joga kimenteni, ha az nem ismerné őt mindenkinél jobban. Nekem messziről jött ember bármit mondhat. Semmivel nem hitelesebb, mint a vele egy városban élő tanúk.

Természetesen a vallás szabadsággal együtt a demokrácia vívmánya lett a szólás szabadság is. Ezért, aki úgy érzi elmondhatja a véleményét, akár a gyülekezetben is, ha vállalja a konfliktusokat. De nincs ez másképp egy munkahelyi főnökkel szemben sem.

Akár én, vagy mások is nickek mögé bújva, vagy akár nevet is vállalva elmondhatjuk a véleményünket, akár itt, akár más blogokon.

Persze a szólás szabadsághoz tartozik, hogy bárkinek joga van cáfolni, vagy ellenvéleményt is megfogalmazni.
Ez nem üres "jogászkodás" akart lenni, hanem annak az erkölcsi alapnak az elvitatása, aminek talapzatáról, markáns ítéletek hangzanak el, arról a gyülekezetről, amelyik semmivel sem téved többet, a tanításaiban, mint bármelyik vallás a világon, csak legfeljebb másak a tévedései.

Azt, hogy direkt hazudik, azt ezzel a logikával a világ összes vallási tanítójára rá lehet fogni, de az is lehet, hogy nagy részük valóban hisz abban amit tanít.

Az itt felébredettek, maguknak tegyék fel, hogy hazudtak, vagy hitték, amit JT-ként tanítottak. Utána ítéljenek meg másokat ugyanezért.

Nem azokról beszélek akiket a szüleik akaratuk ellenére hordtak gyülibe és akkor is utálták, mert ők következetesek, náluk nem változott semmi. Ők sosem voltak Jehova Tanúi. Nekik a szüleikkel van elszámolni valójuk és nem a gyülekezet többi tagjával. Főleg ha őszintén megmondták, hogy "Apa, anya én ezt nem akarom".

f i n i t o (törölt) 2014.03.31. 12:53:33

@egy_nick:

"Kint is ugyanolyan agykontrol van, csak még rafináltabb"

-> mivel tudod bizonyítani, hogy a kinti agykontroll rafináltabb, mint a szervezetben? ez nem csak egy szubjektív vélemény részedről? ... vagy esetleg végeztél valamilyen idevágó kutatást?

"Nem cigarettázik, nem iszik, nem veri a családját és valami jövőképe van, valamire legalább vár."

-> remélem leesett, hogy az átlag jt hívő szellemi, érzelmi szintje szerinted a trógerek szintjén van kb.

"Az az "egyszerű" JT, aki most az összejövetelen ül, ha nem lett volna JT, akkor a legjobb esetben most a kocsmában ülne."

-> úgy látszik az ismétlés a tudás atyja

"rájönne, hogy a probléma magával az emberi lénnyel van, akinek lelkében egy nagy instabilitás van."

-> ne haragudj meg, de ezt honnan veszed, mire alapozod, mit értesz pontosan az instabilitás alatt? így csak lóg a levegőben ... illetve mi is a te szakmád? értesz te ezekhez? csak h tudjam, komolyan kell-e venni a véleményed

"Csak erről van szó."

-> semmi másról ... más szóba se jöhet ... nem vagy te egy kicsit vonalas gondolkodású? nemde ugyanazt a hibát követed el, amivel cedars-t 'vádolod'??

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.03.31. 12:58:53

@absztinens:
"<<< A videóban szereplő volt tanút csak a saját bosszúvágya hajtja, senki nem kérte őt, hogy "ments ki engem a szektából".>>>"

Én nem éreztem úgy, ahogy írod. Pont a folyó és a híd szemléltetés volt, ami érzékeltette a lényeget. Emberünk nem ment vissza a hídon, hogy mentse a 'felébredőket', hanem csak akkor nyújt kezet a menekülőnek, ha elkezd átkelni a hídon.

bubuka1964 2014.03.31. 13:16:00

@undercover: Hogy mivel tudom bizonyítani, hogy a kinti agykontroll rafináltabb, mint a szervezetben? - A való élettel!! Pl. a devizahitellel. Ez egy ugyanolyan agykontrol volt, csak a következmények súlyosabbak. Meghülyítik azt embert, hogy milyen jó lesz neki, majd a végén eldobják mint egy rongyot és hagyják hajléktalanná válni. Azért ilyesmi JT között nem létezik.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.03.31. 13:19:31

@egy_nick: Szia! Nem hibás a látásmódja. Ha egy kicsit olvasgatsz tőle, láthatod, hogy az összes diktatórikus, manipuláló, kihasználó rendszert és vallásrendszert megveti Cedars, ezek pedig a világban vannak klasszikus értelemben. A videóban ő itt a mi és JT szemszögéből beszélt, nem osztotta fel a világot tovább határolt részekre, irreleváns lenne ebben a videóban szerintem.

"Nem cigarettázik, nem iszik, nem veri a családját és valami jövőképe van, valamire legalább vár." Hát bizony nagyon sok JT ilyen, csak a gyülekezetben felveszi a mosolygós álarcot. A hamis remény pedig megbetegíti a szívet.

"Az az "egyszerű" JT, aki most az összejövetelen ül, ha nem lett volna JT, akkor a legjobb esetben most a kocsmában ülne."
Nézd, én szerintem nem a kocsmában ülök és tudom, hogy a többség nem a kocsmában ülne ebben az esetben... persze jó sokan igen, ez tény.

"a probléma magával az emberi lénnyel van, akinek lelkében egy nagy instabilitás van"
Nekem nincs semmilyen instabilitás a lelkemben. Semmilyen hókuszpókuszban nem hiszek, semmi természetfelettiben. Lehet, hogy ez a titka? Vagy az, hogy még nem öregedtem meg és előttem az élet, így nem kell az elmúlás gondolatkörével foglalkoznom? Lehet, de nem hiszem. Bizonyos fejlettségi szint alatt valóban szükségük van az embereknek, a tömegeknek, hogy az agyukkal folyton "rágózzanak" egy számukra szimpatikus, ellenőrizhetetlen de annál megnyugtatóbb műválaszokat adó ideológián... aztán egy másikon és így tovább. Persze én ezt tiszteleben tartom és elfogadom és azt is, hogy butábban könyebb az élet. Cypher vissza is kérte magát a Mátrixba.

A technikának köszönhetően az átlagos tudásszint emelkedik szerencsére, a többit az evolúció felülírhatatlan szabályai elvégzik. Én akkor szeretnék nagyon élni, amikor először több okosabb ember lesz, mint buta. A vallások is valami elkopott hülye emlékek lesznek.

f i n i t o (törölt) 2014.03.31. 13:20:45

@egy_nick: köszönöm a válaszod, ezzel többet mondtál magadról, mint gondolnád

ezután a te szádból a kritika furán hangzik, de ezt az olvasókra bízom

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.03.31. 13:22:38

@egy_nick: Hogy a retekbe ne létezne ilyen JT között? Hány élettapasztalatot idézzek be csak innen? Nagyon pontosan megfogalmaztad, mit csinál Jehova Tanúi szervezete:

"Meghülyítik azt embert, hogy milyen jó lesz neki, majd a végén eldobják mint egy rongyot és hagyják hajléktalanná válni."

Addig vagy valaki a szervezetben, amíg mész házalni vagy sokat tejelsz. Személyesen is sok példát ismerek, hogy sok sok évi úttörőzés után most semmibe veszik vagy, hogy miután ráiratta a társulatra a házát a néni, már el sem hozták az összejövetelekre a királyságterembe, kongresszusra.

Hány évig voltál JT?

bubuka1964 2014.03.31. 13:39:42

"a probléma magával az emberi lénnyel van, akinek lelkében egy nagy instabilitás van"

Ezt az instabilitást lehet úgy is mondani, hogy tökéletlenség. De az instabilitás szerintem jobban kifejezi a lényeget. Az instabilitás magának az észnek a következménye, amely nem ismer korlátot, ugyanakkor tudatában van a vastörvénynek, hogy minden véget ér és lényegében minden fölösleges. Főleg igaz ez olyanok számára, akik "nem ismernek semmiféle hókuszpókot". A Nap x milliárd év múlva kihül, a Nagy Bummot a Nagy Reccs követi. Az ember csak kábítva illetve manipulálva bírja ki a létet. Ez teszi az emberi társadalmakat is szörnyen instabillá.

absztinens 2014.03.31. 13:43:07

@Johnny Joker: OK. Én természetesen belátom, hogy nem szorosan Cedarhoz (a videóhoz) mondtam el a véleményem, hanem az egész jelenségről, az ottaniról és az itteniről együttvéve.

Mint az utolsó soraimból kiderült nem a kritikával és a leleplezéssel van bajom, hiszen a szólás és általában a szabadság öreg barátja vagyok.

Viszont a vallási diszkriminációt is ugyanolyan etikátlannak tartom, mint a fajit. Az ezelőtti csörtét a laci7000-rel pont az váltotta ki Sefa részéről (amivel nagyon is egyt kell értsek) hogy ha valaki a csalások leleplezésének élharcosa, az nem mondhatja a JT-ről, hogy egy destruktív szekta és ugyanakkor a HIT Gy.-ről, hogy az kevésbé az.

Ha leleplezünk, akkor mondjuk el a csalások módszereit, de lássuk be, rengeteg vallás él ezekkel és nem JT. a világ bajainak a forrása.

Ami engem rendszeresen sért, a torz és szélsőséges részrehajlás, inkorrektség és csúsztatások, túlzások, aránytévesztések, sok dologgal kapcsolatban.

Gondolom nem egyedül vagyok az azonos mérce elvárással.
Ha ez így működik, engem egyáltalán nem bánt, ha valaki leleplezi a WT gaztetteit.

absztinens 2014.03.31. 14:15:16

@Egonymus+: OK. Értem az érvedet. Amiért ez a véleményem, annak egyszerű oka van.

Ezt a példát Cedar mondja, mert ő szubjektíve így látja magát a fejéből, belülről kifelé. Ezért ezt nekem nem kell készpénznek vennem.

A tevékenységének a definiálása hitelesebb lenne egy külső szociológus, vagy/és pszichológus, esetleg egy jogász szakember alapos vizsgálata alapján, hogy meddig megy el valójában.

Valóban csak passzívan várja a híd túloldalán az érkezőket, vagy aktív kampányt folytat?

A saját szavaiból indultam ki, amikor arról beszél, hogy sértett és bosszús.

Próbáld erről az oldalról is nézni.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.03.31. 14:22:53

@absztinens: Szerintem aktív kampányt folytat a hídfőnél. A híd az internet, a szabad információcsere [a mi szintünkön még létezik]. Senki sem kényszerítenek mondjuk egy fegyverrel, hogy exjt oldalakat olvasson, így behatárolható, hogy meddig mehet el Cedars. Például JThoz képest kifejezetten passzív. Én mondjuk kicsit tovább mennék a tervezett kampányokkal (demonstrációk, óriásplakátok, kiadványok, szórólapok, sajtótájékoztatók, önsegítő csoportok, stb.), de nem tovább JTnál, szóval csak azt, amiket ők is megengednek maguknak :)

Bár már egy éve csináltam a blogot, amikor Cedars felébredt, mégis ő az egyik példaképem.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.03.31. 14:31:21

@sefatias: Az jó lenne! Magyar exJT vlogger még nincs, szóval megpróbálhatnád.

f i n i t o (törölt) 2014.03.31. 14:32:03

tudom, hogy (1) itt nem sokan értenek angolul, és (2) még kevesebbeknek van információja arról, hogy az exjt 'tömbön' belül hol helyezkednek el a 'törésvonalak'

(1) az elsőt azért mondom, mert cedars komplett tevékenysége ott van a neten jó pár éve, és aki ért angolul, és érdeklődik is az ilyen dolgok iránt, az azért jobban is képben lehet felőle, mintsem egy lefordított videó alapján tapogatózva ... miért is hagyta ott az AAWA ELNÖKI posztját?? ... naugye, szóval javasolnám az információ szerzést első körben, (vagy a nyelvtanulást) ... ez olyan mi is van a szövegkörnyezetben c. történet ... nem árt ismerni a hátteret, a közeget, és így tovább

(2) az inkriminált részben cedars az AKTIVISTÁKRÓL beszél és azokról, akik szerint nem érdemes aktivista módszerekhez folyamodni (mint pl. jj tette a tavalyi a kerület kongresszuson), mert elijeszti a tanúkat (értsd: az ébredezőket is), vagyis visszafelé sül el a dolog egyesek szerint

örülök h segíthettem :)

ja, ha a kocsim kiég egy karambolban, lehet azt mondani, hogy végülis a hűtővize lehűlt? érti akinek kell ...

absztinens 2014.03.31. 14:33:45

@Johnny Joker: Igen, ha jól tudom te sosem szerettél volna tanú lenni, hanem neked az egy kényszer volt.

Ennek ellenére számomra nagyon szimpatikusan (más erőszakosan véleményt kifejtőkkel szemben) mégis kulturáltan küldtél el nem egyszer itt méltatlankodó tanúkat, hogy (nem szó szerinti idézet) - Ha te tényleg rendes JT vagy ne olvass itt, mert számodra veszélyes, meggyengítheti a hitedet és nem leszel tőle boldog - vagy hasonló...Ezek számomra elfogadhatóvá tették a tevékenységedet, mert deklaráltad, hogy nem boldog JT-ket akarsz elgáncsolni, hanem a szervezetben helyüket nem találó, útkereső(de nem találó) embereknek mutatod meg a kijáratot a labirintusból.

Véleményem szerint vékony a mezsgye ezen tevékenység és az aktív ellen kampányok, lejáratások közt, amibe hamar belecsúszhat rágalmazás, becsület sértés is.

Ha az érzelmek és indulatok uralkodnak, akkor egyre nehezebb kontrollálni az eredeti célt és a mértéket.

Nem véletlenül írtam egy régebbi HSZ-ben, hogy igazából csak a tényekkel tudok mit kezdeni, a vélemények azok olyan, mint az ánusz. Mindenkinek van, de a másiké nem nagyon érdekel.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2014.03.31. 14:34:07

@Johnny Joker: már hónapok óta tervezem. De mostanában elkényelmesedtem

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2014.03.31. 16:49:37

@absztinens:
Ezt a meccset már lejátszottuk privátban régebben, azért szeretném megerősíteni nyilvánosan is azokat a pontokat, melyekben egyetértek a mondandóddal és mélységesen értékelem, hogy felvállaltad azokat nyilvánosan is.

"Így az akciója önkényes és valakik ellen, és nem valami mellett szól."

Cedars saját nézőpontja és személyes sértettsége számomra emberileg érthető, azonban ez akkor is a sajátja, ami nem terjeszthető ki egy vallásellenes mozgalom alapjául. Az exJT mozgalmakból meglehetősen kimarad a "valami mellett" faktor, illetve akik ilyesmivel próbálkoztak, valahol elgáncsolódtak (éppen más exJT-k által!!). Ez pedig így "kígyó a farkába harap" dolog, ami sehova nem vezet. Nem csoda, hogy előbb-utóbb ebbe belefáradnak.

"Ezt a példát Cedar mondja, mert ő szubjektíve így látja magát a fejéből, belülről kifelé. Ezért ezt nekem nem kell készpénznek vennem."

Ez kétségtelenül így igaz, és ezért nem lehet erre vallástalanító világmozgalmat alapítani, azonban az ő (és még hozzá hasonlóké) nézőpontja is egy nézőpont, ami igazából nincsen képviselve. Merem megkockáztatni, még Cedars által sincsen. Ezért - bár népszerű exJt körökben, hiszen erre fel lehet ülni (még azoknak is, akiket teljes joggal kidobtak a gyüliből, semmilyen igazságtalanság nem történt velük), mint a hullámvasútra - más külső szemlélők nézőpontjából érthetetlen és hiteltelen. Talán azért érzi ő maga is úgy, hogy még az ex JT-k sem értik meg a küldetését.

"A tevékenységének a definiálása hitelesebb lenne egy külső szociológus, vagy/és pszichológus, esetleg egy jogász szakember alapos vizsgálata alapján, hogy meddig megy el valójában."

Egy ilyenfajta vizsgálat az egyén saját sértettségét egy másik nézőpontba helyezné, aminek kettős hatása lenne: 1. maga az egyén egy kívülálló szemével látná magát, így esetleg szembesülnie kellene olyan életterületekkel, gondolkodási hibákkal, melyekkel addig ezt nem tette (és amelyek a szektába vonzották, illetve tartották őt - még akkor is, ha "ebbe született bele") 2. láthatóvá válna, hogy a vallási szervezet valóban visszaéléseket követ el a tagjaival szemben, amelyekkel esetleg lehetne kezdeni is valamit (így az exTanúk vallomása alapján ez önmagában nem látható, mert a tagok tartózkodnak az önmagukkal való szembenézéssel, így rájuk lehet mindent fogni).
A vallásnak kétségtelenül léteznek pozitív hatásai, de NEM CSAK AZOK. Vannak negatívak is, sőt abból több van. (mármint a JT vallásról beszélünk) És ez nem csupán szubjektív nézőpont, ami egyesek sértettségéből fakad. Ha ez nem így lenne, akkor a VT kezelné a panaszokat, de nem kezeli ezeket, és azért nem kezeli, mert ha így tennének, akkor bezárhatnák a bazárjukat.

Természetesen léteznek kutatások, melyek lelepleznék a társulatot (meg le is fogják, előbb-utóbb), de paradox módon azok az exTanúk legtöbbjének nem tetszenek. És itt megint oda jutunk, ahonnan elindultunk, mert akkor meg minek pampognak.

"Az itt felébredettek, maguknak tegyék fel, hogy hazudtak, vagy hitték, amit JT-ként tanítottak. Utána ítéljenek meg másokat ugyanezért."

Ez egy nagyon jó kérdés, ezt ugyanígy feltettem magamnak, és rendszeresen fel szoktam tenni másoknak is. A volt Tanúk megkérdezhetik maguktól: "én hazug voltam, amikor JT voltam, és nem hittem abban, amit csináltam (most nem feltétlenül a bugyuta tanításokra gondolok)" Mert ha a válasz nem, akkor mégis ki, miért gondolja, hogy a másik nem ugyanígy van a szervezetben. Ha meg mégsem, akkor az is ki fog derülni. Ha küldetésemnek fogom fel, hogy bárkit is leleplezzek, akkor azt is tudnom kell, hogy nem leplezhetek le senkit sem anélkül, hogy magamat nem leplezem le. Ezt vajon belekalkulálják a kedves exJT-k?

"Nem azokról beszélek akiket a szüleik akaratuk ellenére hordtak gyülibe és akkor is utálták, mert ők következetesek, náluk nem változott semmi. Ők sosem voltak Jehova Tanúi. Nekik a szüleikkel van elszámolni valójuk és nem a gyülekezet többi tagjával. Főleg ha őszintén megmondták, hogy "Apa, anya én ezt nem akarom"."

Ha valaki kényszerítve érezte magát a gyülekezetbejárásra vagy a JT gyülekezet melletti állásfoglalásra, akkor ezt elrendezte a szülőkkel is? Vagy ezt a lépést kihagyva - "lépjünk túl rajta" - inkább egyenesen a szervezetre önti haragját.

Úgy látom, ezek a szempontok nemhogy nem jelennek meg az exJT oldalakon, hanem egyenesen tiltott gondolatoknak számítanak. Vagyis ők ugyanúgy száműznek kényes kérdéseket, és diszkriminálnak másokat, mint ami ellen panaszkodnak.

f i n i t o (törölt) 2014.03.31. 21:46:01

@sefatias:
@Johnny Joker:
@küzdős:
@absztinens:
@karalabe4:
@undercover:

Kedves Kommentelők!

Legyetek szívesek értékelést mutatni a blog hátterében dolgozó csapat munkája iránt azáltal, hogy a személyes nézeteltéréseiteket, a bloggal kapcsolatos jó szándékú észrevételeiteket az érintettekkel privátban megbeszélitek.

A témához nem illeszkedő, vicces, humoros kommentek helye a blog fórum, szívesen látjuk ott a hozzászólásaitokat.

A poszthoz nem kapcsolódó kommentek törlésre kerültek.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2014.04.01. 06:28:14

@m o d e r a t o r:
Kedves Moderátor!

Részemről megtörtént a bloggal kapcsolatos észrevételeim privátban történő megbeszélése, hiszen írtam neked korábban a blog etikett témájával kapcsolatban.
Sajnos válaszra sem méltattál, ezért nem értem, hogy miért tanácsolod most mégis ezt.

További sikert a munkádhoz!

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.01. 08:41:32

@Johnny Joker:@LPoti:@sefatias:@Τιμόθεος:@undercover: Miért nem tudnak sokan továbblépni? Azok a veszteségek, amik az JT Egyházat elhagyók elszenvednek, nagy akadálya a továbblépésnek. Nagyszülőt, szülőt, testvért, gyermeket és sok hittestvér barátot veszít mindenki. Nehéz feldolgozni, hogy az ember szinte magára marad. Olyan ez, mint a háborús életáldozat, azzal a különbséggel, hogy akiket szerethetnél és még szeretsz is, élnek, de már a számodra nem, és te sem az ő számukra.
Mindenki felszámolta a 'világi' kapcsolatait, barátait az 'igazságért'. Vagyis sehol, senki... és sok esetben semmi kapaszkodó. Nem csoda, hogy harag és keserűség dolgozik az emberben. Az ilyen számkivetetteknek lehet, hogy az ilyen oldalak segítenek (ha segítenek?) az életük újraépítésében.
Ezért nagy a felelőssége mindenkinek, aki rehabilitálni akarja ezeket az érzelmileg, szellemileg (sok esetben még fizikailag, gazdaságilag is) kisemmizett kárvallottakat. Hogy valaki újra fel tudjon állni, minden területen segítségre van szüksége.
Tehát első sorban ez a célja ezeknek az oldalaknak!

f i n i t o (törölt) 2014.04.01. 08:51:27

@ex.hmcs-s:

Kedves Kommentelő!

A hozzászólások törlése továbbra sem célunk, viszont a tegnapi termés kimoderált része teljesen a blog etikettjébe ütközött.

A nyílt, vagy vicces személyeskedés nem ide való.

A blog fóruma mindenki előtt nyitva áll, aki egyszerűen csak szeretne egy jót beszélgetni az itt levőkkel.

Természetesen bármelyik posztnál elfér egy-egy, vagy akár több humoros megjegyzés is.

Ha azonban a beszélgetés fonala - még ha humoros szinten is -, de teljesen elszakad az eredeti témától, majd belekeveredik a szokásos személyeskedés, székletürítési problémák, és így tovább, akkor kénytelenek vagyunk moderálni.

Kellemes napot, további jó olvasást, kommentelést!

f i n i t o (törölt) 2014.04.01. 09:21:49

@karalabe4:

Kedves Kommentelő!

Elolvastuk a magán leveled, és a blog etikett c. bejegyzéshez fűzött gondolataidat is.

Véleményedet tudomásul vettük, nem találtunk benne olyan gondolatot, melyre érdemben és azonnal reagálnunk kellett volna.

Nεω 2014.04.01. 15:39:41

@Egonymus+:

Szia.

Odáig egyetértek, hogy a túllépés nem olyan könnyű, és mindenkinek más és más időbe energiába kerül. Minden helyzet más, ezért nem szeretem a kiforrott véleményeket sem pro sem kontra a témában.

Részemről, saját helyzetemet tekintve úgy látom, hogy ellopták időmet, energiámat, kihasználták a tehetségemet, lenulláztak anyagilag, érzelmileg, megrabolták a hitemet, hazudtak nekem.

Aki mást mond, annak egyszerűen nem érdekel a véleménye.

Aki rám akarja húzni, hogy az én hibám, hogy egy szekta beszippantott, annak sem érdekel a véleménye, mert semmit nem tud sem rólam, sem a helyzetről, sem arról, hogy milyen ember vagyok.

Többek között ezért nem vitatkoztam senkivel ebben a témában. Nincs mit bizonygatnom senkinek.

Tönkretették a karrierlehetőségeimet, az önbizalmamat, megfosztottak életem nagy szerelmétől, csak mert azt hittem, hogy ez a helyes, és hogy ez tetszik Istennek. Engem csak ez vezérelt, énnek mindent alárendeltem.

Ugyanakkor, hogy valaki átlássa az Őrtorony működését, a hazugságait, ahhoz idő kell, és VALAMI, ami elindítja a kételkedést. Főleg akkor ha valaki ebben nő fel.

Én nem vagyok aktivista. Annak segítek, aki akarja.
Hiszem, hogy vannak emberek, akiknek jobb a szervezetben, mint kint, mert kívül még deviánsabbak lennének. Ezért nem harcolok ellenük foggal körömmel.

Segítség:

A blog hatalmas segítség az ÉBREDEZŐKNEK azokkal a tényekkel, amik itt megtalálhatók.

Mivel minden helyzet más és más, kizást, hogy egy blog mindenkinek utat tudjon mutatni, és nem is kell. Felnőtt emberek vagyunk, vonjuk le a következtetéseket, és ha kell, kérjünk segítséget a megfelelő fórumon.
- hitélet
- pszichiátria
-etc

Azon túl, hogy tudom miben SEGÍTETT a szervezet, mit köszönhetek nekik (mert van ilyen), összességében akkor is azt kell mondanom, hogy többet ártottak, mint használtak.

f i n i t o (törölt) 2014.04.01. 21:47:18

Nem tudom srácok, hogy ez megint a magyar vircsaft, vagy mi a ménkű ... a külföldi honlapokon nem ez megy ... ha ilyen szintű a megosztottság az exjtk között, akkor lassan feltaláljuk a nullával való osztást :/

Sztem ez és még sok más bejegyzés/videó Cedarstól kifejezetten hatékony az ébredező jtk megsegítésében. Aktivistaként abszolút nem durva amit tesz. Sőt kifejezetten visszafogott. Nem is értem, hogy a mondanivaló helyett mivel érdemelte ki ez a szerencsétlen, hogy ő legyen kielemezve.

Sztem teljesen korrekt érvek arra vonatkozóan, hogy miért nem lép tovább. Biztos nagyon sokan osztják az ő véleményét ez ügyben.

Nεω 2014.04.02. 00:48:13

@undercover:

Így van. Ő semmi extrát nem tesz. Elmondja miért nem lépett tovább, ami érthető is.

Másrészt segít az ébredezőknek, és esetleg segít felébreszteni olyant, akiben eleve motoszkál valami, csak még maga sem tudja, mi az "valami nincs rendben a (JT) világgal"

Nεω 2014.04.02. 12:20:49

@Egonymus+:

Aki bigott JT azon úgy se fog se a szép szó se a nyílt "támadás", mindenre lesz józan érvük.

Én célirányosan beszéltem a volt gyülekezetem tagjaival is. Ketten elkülönültek, egy már amúgy is fontolgatta, de megadtam a végső lökést, így három ember egy gyülekezeten belül.

Volt akinek beszéltem, mert úgy hittem hasonló véleményen leszünk, de bemószerolt a véneknél, vagy volt aki egyszer s mindenkorra elfordult tőlem.

Ugyanakkor volt olyan is, akinek direkt nem mondtam semmit, mert tudtam, hogy többet ártanék vele mint használnék, ha nem lenne JT.

Olyant is ismerek aki fiatal létére hajléktalan alkoholista lett és ütik verik mióta kilépett tőlük. Persze nem kellene, hogy így legyen, de még mindig több méltóságot adott neki a szekta, tartást, ami nyilvánvalóan nincs benne, és egy szekta nélkül lehet, hogy nem is lesz.

Szóval a lényeg, talán tévedek pontokon, de abban biztos vagyok, hogy nem árt vigyázni az ébresztgetéssel sem.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.02. 12:41:38

@Τιμόθεος:
"...nem árt vigyázni az ébresztgetéssel sem."
Egyben biztos vagyok. Ezeket az oldalakat JT 'szamizdat tartalmú' tiltott blognak tekintik. Titokban sok aktív JT olvassa. Ezért írtam, hogy nagy a felelőssége a blogot 'üzemeltetőnek', hogy mit közvetít a blog az olvasóinak. Az ébredezők maguk kell, hogy keressék és meglássák az érme másik oldalát. Viszont, ha itt acsarkodást, versengést, személyeskedést, durva szavakat és stílust tapasztalnak, elriadnak. Így felmérhetetlen ellenhatást vált ki. Nem segítene az ébredőnek, mert azt a következtetést vonná le, hogy tényleg rossz társaságba kerülne. A vének is előszeretettel használják ezt az érvet, hogy elriasszák az ilyen oldalakat olvasó testvéreket.

Nεω 2014.04.02. 12:48:17

@Egonymus+:

Értelek, bár nem teljesen értek egyet.

A tanúk közt ugyanúgy megy az "acsarkodás, versengés (hajjaj!!!!), a személyeskedés stb, DE:

- Itt is emberek vannak (akik zömében semmit nem változnak személyiségjegyeikben, miután elhagyják a szektát)
- ezek a tulajdonságok/viselkedési formák emberiek, amiket moderálni kell, a többi visszafogottabb, nyugodtabb kommentelő érdekében
- nem kell hamis képet közvetíteni a JT-k felé, hogy ha elhagyják a szektát, itt majd jön a Kánaán. NEM JÖN.

A blog semmit nem fog hozzátenni a személyiségéhez senkinek.

A blog megmutatja a tényeket, melyeket a VT elhallgat, letagad, lehazudik.

Két külön dolog még az, hogy kölcsönös megértésre vezesse a blog tulajdonosa vagy moderátora az itt blogolókat, annak érdekében, hogy mindenki szabadon és bátran kifejezhesse magát, amíg mások ugyanezen jogát nem sérti.

Valamint az, hogy ha valakinek segítségre lesz szüksége a szekta elhagyása után, akkor annak miként lehet segíteni.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.02. 14:04:21

@Τιμόθεος: Igen, ez már egy másik téma. Kell-e közösség formálónak lenni egy blognak? Ugyan egy spontán közösségnek tekinthető, hiszen a blog témája meghatározó személyeket vonz.

"A tanúk közt ugyanúgy megy az "acsarkodás, versengés (hajjaj!!!!), a személyeskedés stb, DE:" Ha nem tudunk viselkedésben és egymás tiszteletben tartásával különbek lenni a 'bent lévőknél', megette a fene, hiszen ezek miatt is hagytuk el az egyházat. ???

Nεω 2014.04.02. 14:07:57

@Egonymus+:

Nem tudok egyetérteni ezzel sem. Mint mondtam, attól, hogy elhagyunk egy nekünk és sokaknak ártalmas szektát, attól még nem leszünk jobbak, persze törekedni kell/kellene rá.

Nεω 2014.04.02. 14:11:32

@Egonymus+:

Én nem az emberi tökéletlenségek miatt hagytam ott őket.

Azért, mert hazudtak nekem, és nem pocsékolom az időmet, energiámat, képességeimet stb egy hazug szektára, kifejezetten nem úgy, hogy mindet alárendelek annak, lévén, hogy ez az egyedüli üdvözítő Isten egyháza ma a földön.

Nεω 2014.04.02. 14:12:51

@Egonymus+:

Ha csak egy club lennének, ahova ki és be leleht lépni, és nem vágnak el minden rokonomtól, barátomtól, nem kell meghalni ha úgy hozza a sors, akkor talán még ma is köztük lenék.

De ebben a formában tarthatatlan amit tesznek, tanítanak, közvetítenek magukról.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.02. 14:29:29

@Τιμόθεος: Te tudod, hogy milyen vagy, ill. lettél amióta nem vagy JT. Én jobbnak érzem magam, mint ők ott bent. Magam köpném szembe, ha nem lennék különb, mint ők. Ha rosszabb lennék, akkor semmi jogalapom nem lenne itt 'papolni' nekik, hogy mi a jó cselekedet.

Nεω 2014.04.02. 14:32:17

@Egonymus+:

Szerintem (de kérlek ne sértődj meg), ahhoz amúgy sincs jogunk, hogy papoljunk bárkinek is, hogy mi a jó cselekedet.

Nem jó és rossz cselekedetről van szó, amit a hétköznapi ember, akár tanú is tesz.

Ott is van jó ember és rossz ember, ahogy a "világban" is vagy a blogolók közt is lehet (bár remélem nincs:-)

Amit a WBTS Zrt-ről és munkájáról közölni lehet és kell is, azt már írtam neked is.

Egonymus+ · http://jt-blogger-egonymus.blog.hu 2014.04.02. 14:50:31

@Τιμόθεος: Jó, hogy közelednek az álláspontok. Én is remélem, hogy csak jó ember jön ide blogolni. :)

Nεω 2014.04.02. 14:53:24

@Egonymus+:

Én kellő számú megfelelő erősséggel bíró érv ellenében hajlandó vagyok elengedni a saját álláspontomat:-)

küzdős 2014.04.02. 16:56:36

@Τιμόθεος:" Én nem az emberi tökéletlenségek miatt hagytam ott őket."
Én sem. Sőt, amikor már láttam a sertésségeket a tanításaikban is, még mindig próbáltam megmagyarázni a tökéletlenséggel.
Nem Jehova Tanúi a fő gonoszok, főleg nem az igazi hívők, akik zsigerből "elvhűek."
Én úgy láttam mindig, hogy az elvhűek is hűtlenek az elveikhez, mert állandóan a tilosban kólécolnak! Félelemben vannak és féltik az állásukat, ezért kell a színház az életükben! Hisznek a hű szolga tanításaiban látszólag, de mindenki érzi a határokat, ami irritálja a jó érzéseiket, ezért élnek a legtöbben csalfa életet!
Mivel a tanúk is a világból jöttek és bármennyire nehéz is elfogadniuk, de tökéletlenek, a szuper szekta is szét van offolva a sok pletyka, más dolgába avatkozás és rágalmazások miatt.
Ez mindenütt a világon ott van, nem speciális probléma a jt-nál.
Amit te is leírtál, az az én gondom is, vagyis volt.
Az alapjaitól a felépítményig az egész szervezet hamis, szeretetlenséget szító,családokat széttépő, gonosz és hazug!
Persze ezt így kijelenteni nem akárki tudja, mivel baromi jól adják el magukat. Mire valaki a mezei hírnökből eljut arra a szintre, hogy mélyen képes bele látni a kamu tenger mélyére, - persze ezek férfiak lehetnek a legtöbben, mert a hölgyek nem engedélyezettek a kiváltságos kilátóként szereplő posztokra - addig sok víz folyik le az akármin!
Vannak kivételek, mert ismerek nagyon ráérzős embereket, akik gyorsan kiszúrták a sumit, de én nem szeretem a megérzéseimet rögtön készpénznek tekinteni, szeretek mindennek gondosan utána járni, amennyire csak lehet!
Megérzésem már nagyon régen is volt, de nem volt módom arra, hogy nyomozzak! Ez és a hasonló blogok az interneten nagyon sokat ártottak a jt szellemiségemen, megerősítették a megérzéseimet, ami kellett a döntésemhez!
Ezért a magam helyzetéből kiindulva azt tudom mondani, vegyük komolyan ezt a lehetőségünket és segítsünk még minél több tanú testvérünknek abban, hogy teljes képet lásson a szervezetről, aminek elkötelezték magukat!
Nem a hogyan tovább, meg hova máshova a lényeg! Az égő házból menekülőknek sem az jut eszébe, hogy hol fog éjszakázni holnap, mert minden napnak ott a maga baja!
Az első lépés megtétele a legfontosabb, a többi meg jön magától!
Szerintem, ha sehová sem tartozok szervezetileg eztán,csak egyszerűen értékelem Krisztust és az értem tett dolgait, még sokkal jobb, mint tartozni egy hazug, csaló, bálványimádó szektához!
Jobb, ha tiszta ruhában és cipőben a szabadban alszom, mint ha az emésztő gödörben fetrengve azt gondolom, hogy otthon vagyok!

absztinens 2014.04.02. 19:04:53

@Τιμόθεος: Végig olvastam a fentebbi írásaidat és az összes közül, a tiéddel tudok leginkább azonosulni. Nem is fűznék hozzá semmit, mert felesleges lenne.

@küzdős: Hát mi már bor mellett vitattuk meg a bajok forrását és itt sokat nem is tennénk hozzá, mert az csak torzítja a képet, ha félinformációkat osztunk meg.

Csak azért intelek a visszafogottabb hangvételre, mert azt a becsület és a korrektség kívánná és tudjuk, hogy sok kihasznált tanúval szemben TE még mindig a 0-szaldó közelében vagy. Legalább annyit kaptál a gyülekezettől, a testvérektől, mint amennyit te adtál bele.
Nem korrekt csak sérelmeket sorolni és a jót elfelejteni.

"Szerintem, ha sehová sem tartozok szervezetileg eztán,csak egyszerűen értékelem Krisztust és az értem tett dolgait, még sokkal jobb, mint tartozni egy hazug, csaló, bálványimádó szektához!"

Igazad van, de mivel minden vallás kikezdhető és bálványimádó és csaló és hazug, ezért bonyolultabb a kérdés, mint sokan gondolják.

A Kommunisták már ezen az úton egyszer elindultak és betiltották a vallásokat, mert ŐK FELÉBREDTEK. Szerintük károsak voltak és elbutították az embereket, hazugok voltak és csak a pénz bekaszálására használták a buta, megvezetett emberek hitét.

A Magyar társadalom többsége KÖSZÖNI ÉS NEM KÉRT AZ Ő felvilágosodott ESZMÉIKBŐL.

Állami, hatalmi szóval visszajött a kötelező HIT/erkölcs oktatás és a keresztény kurzus. Elismerték törvényesen a szabad és a törvényeink szerint működésükben legális egyházakat.

Senkinek nem kötelező ezekbe belépni, de a működésüket akadályozni és ellehetetleníteni egyenlőre törvény ellenes, hiszem mások jogait sérti.

Kritizálni, ellenvéleményt megfogalmazni természetesen mindenkinek állampolgári és természetes emberi joga. Gyakran mi is megtesszük.
De sokan nem érzékelik, hogy hol a határa személyek (név szerinti) fikázásának nickek mögül, mert nekik nem tetszik valami. Persze nem lehet minden mondatot törvényekkel leszabályozni, de azért egy minimális önkontrollra mindenkinek szüksége volna, hiszen a föld bolygó mindannyiunké és ha tetszik, ha nem együtt fogunk élni a számunkra nem szimpatikus emberekkel és véleményekkel a jövőben is.
Ha teszik, ha nem.

Sokan látom nem értik a "valami mellett, vagy valami ellen" különbséget. (Sokan persze értik, nem miattuk írom).

Vegyél példának egy Magyar szélsőjobbos csoportot.

Van egy ÚJONNAN MEGTALÁLT IGAZSÁGA (pont mint nekünk). Felfedeztek történelmi csalásokat, és népbutító ideológiákat és úgy hiszik, hogy ezért egyetlen népcsoport felelős. Szerintük a ZSIDÓK. (Pont mint a Tanú ellenesek)

Nem az a baj velük, hogy SZEBB JÖVŐT szeretnének a Magyarok számára.

Ez egy POZITÍV cél.
Kívánom tegyenek érte nagyon sokat. Én is szeretnék egy szebb jövőt.

De ha ezt az utcán és a virtuális térben, mások gyalázásával tudják csak megtenni és radikálisan csak a saját sérelmeiket szajkózzák, amit egy ZSIDÓ okozott nekik és nem látják, hogy az a nép mennyi tudóst és feltalálót adott a Magyar népnek, akkor ezek az emberek számomra elfogadhatatlanok és én ELLENÜK tennék nagyon sokat.

Mert elfogadhatatlan az én erkölcseim számára hogy a bárki szubjektív igazsága miatt másokat bántsunk, gyalázzunk, sértegessünk, hiszen NINCS OBJEKTÍV IGAZSÁG CSAK ISTENNÉL.

Ezért, ha te a saját erkölcsi meggyőződésed miatt képes voltál kilépni a gyülekezetedből és fennen hirdeted, hogy a saját igazságodban nem alkuszol, akkor azt nagyon elismerem és megkalapolom.

Ezt várom tőled és büszke vagyok rád, mert nem csalódtam a becsületedben.

De én is ezt teszem és csak olyan barátaim lesznek a jövőben is akik osztják az én értékrendemet a MÁSOK TISZTELETÉRŐL és nem próbálnak ártani senkinek, akinek más a véleménye ISTENRŐL, VALLÁSRÓL, IGAZSÁGRÓL.

Ezt meg bennem kell becsülni és megérteni, majd elfogadni.

Nεω 2014.04.02. 19:13:09

@absztinens:

Igen, hát köszönöm a gondolataidat.

@küzdős:

Tetszettek a hasonlataid.

Üdv mindenkinek

küzdős 2014.04.02. 19:44:27

@absztinens:" Mert elfogadhatatlan az én erkölcseim számára hogy a bárki szubjektív igazsága miatt másokat bántsunk, gyalázzunk, sértegessünk, hiszen NINCS OBJEKTÍV IGAZSÁG CSAK ISTENNÉL."
Nem is szeretnék bántani volt testvéreim közül senkit, de a véleményem, ami a sajátom, azt ki is fogom mondani mindenkor!
A vezetőség, aki életeket tesz tönkre, viszont undorító! Meneküljön ki mindenki a hatáskörükből és kezdjen gondolkodni!
Én nem vagyok etalon senkinek, de egy útjelző tábla lehetek bárkinek!
Egy nem kért pontozó, akinek van véleménye, tapasztalata és pontozó táblája! Egy nagy csepp a vederbe.
Mi, akik már nem csak ugatjuk a holdat, mert látjuk este, hanem ott éltük az életünket és most innen nézzük, úgy érzem, jogosan ugatjuk!
Most a földön járunk és azt szeretnénk, hogy ne utazzon senki a holdra, mert szépnek tűnik, de a vesztesek helyszíne az!
Én és a családom java része nagyon jól és szabadon érezzük magunkat a földre lépésünk óta! Éljen a föld!

absztinens 2014.04.02. 20:08:13

@küzdős: "Én és a családom java része nagyon jól és szabadon érezzük magunkat a földre lépésünk óta!"

Én is. Örülök, hogy a dolgok többségében egyet értünk és ezt hangsúlyozzuk.
Ez segít elsimítani a különbözőségeket. Erre kell törekednie minden embernek aki a földön él, akár hívő, akár ateista.
Akár JT, akár Buddhista, vagy HIT gyülis...

De ez nem megy a vádaskodásokkal és gyalázkodásokkal.

Arra nem mondtál semmit, hogy te hol érzed a határt a jogos kritika, (pl. történelem hamisítások a JT-k múltjából, téves prófécia magyarázatok leleplezése, stb..)felszínre hozása és nyílt publikálása között és a mások indítékainak a megítélése, a rágalmazása (pl. hogy a vezetőség nem is hiszi amit tanít, csak jól átvág másokat stb...) gyalázkodások és ellenkampányok, (kéretlen levelek stb..)között.

Mert a tevékenységeken, cselekedeteken és nem a szavakon múlik az emberek megítélése ISTENNÉL IS.

Persze nem itt akarom ezt megvitatni és nem is csak miattad írtam, hanem egy másik nézőponton való elgondolkozásra az olvasóinknak.
Csak a te véleményed kapcsán jutott eszembe, de bármikor megfogalmazhattam volna.

Ezt mindenkinek írtam.

Nεω 2014.04.02. 20:23:24

@absztinens:

No ha mindenkinek ment, akkor megragadnám én is:-) és válaszolok neked, és thnx God még témába is vág... mert részben ezért nem lehet továbblépni sem.

Írod:

"Arra nem mondtál semmit, hogy te hol érzed a határt a jogos kritika, (pl. történelem hamisítások a JT-k múltjából, téves prófécia magyarázatok leleplezése, stb..)felszínre hozása és nyílt publikálása között és a mások indítékainak a megítélése, a rágalmazása (pl. hogy a vezetőség nem is hiszi amit tanít, csak jól átvág másokat stb...) gyalázkodások és ellenkampányok, (kéretlen levelek stb..)között"

A vezetőség 30-40 éve JT, legtöbbjük úttörőzött évtizedekig. Amikor bekerülnek a VT-be nyilvánvalóvá válnak a kulisszatitkok. Feltételezem, hogy olvastad Ray Franz könyvét, ha nem akkor javaslom.

Noha soha nem fikáz, elmondja a tényeket.

Ő ugyan azt írja, hogy ezek az emberek "Egy koncepció rabjai", de véleményem szerint ez a többségükre és a legtöbb esetre nem lehet teljesen, maradéktalanul igaz.

Kivételt képez, ha valaki decibilis, és nem képes felfogni azt amit csinál, és azokat a visszajelzéseket amik VANNAK, LÉTEZNEK és léteztek is.

A tanok kényszeres felülírása, valamint a régi kiadványok szándékos kiiktatása és átírása is azt mutatja, hogy nagyon is tudják mit tesznek.

A VT tudja mit tesz, és azt is hogy miért. Ha hisznek abban amit tesznek, azt is csak úgy tartom elképzelhetőnek, hogy a végén már annyira hinni akarnak benne, hogy a szándékos hazugságokat is igazságnak képzelik.

Ha van bennük cseppnyi őszinteség is, tudniuk kell, hogy mit tesznek az emberekkel.

Én így látom.

küzdős 2014.04.02. 20:37:04

@absztinens: Az indítékok megítélése nem az én munkaköröm, bár borítékolnék sokat belőlük.
A határ nekem, ami talán elcsúszik olykor, az, amikor szeretnék részese lenni azon szemétségnek nevezhető dolgok leleplezésében, amiket a vezető testület szeretne tényként, isteni igazságként letolni a népüket alkotók torkán, sőt az egész világon élő emberiség torkán!
A meghamisított történelmi dátumok, a meghamisított bibliájuk, a hamis, ki nem mondott, de érezhető és másképpen nem értelmezhető armageddon várás időpontok, az általuk egyenesen ki nem mondható, de mégis kimondott viselkedési kényszerítések, ezek mind undorító dolgok, amiket mélységesen elítélek! Akik tudom, hogy ezeket szintén látják, érzik, tudják, felfogják, hiszen hangot is adtak nekem ezekről, de ennek ellenére tovább vakítják a tudatlan bárányokat, sajnos el kell, hogy marasztaljam! Én nem szeretném, ha az evolúció vissza kezdene indulni és újra gerinctelenek lennének az emberek.
Tőlem mindenki abban hisz, amiben csak akar, nem fogom lenézni érte, főleg nem nyilvánosan, mert engem is le lehetne nézni, bár azt normális ember nem tenné!:D Nem szeretnék gyalázkodó lenni senkivel szemben, bár a kísértés nem kicsi! Szeretnék fejlődni ezen a téren, de már nincs hova, ha tovább fejlődnék, már elindulnék vissza!
Na majd két pohár tisztított víz mellett meg dumáljuk még!

absztinens 2014.04.02. 21:05:22

@Τιμόθεος: Hát ez abszolút a téma maga.

A videó is ezt a témát kerülgeti.

Köszi. Az egyik legnagyobb örömöt az okozta, hogy talán az első vagy, aki maradéktalanul érti a konstruktív beszélgetés/vita és a hőbörgő melldöngetés közti nem kicsi különbséget.

Erre élvezet válaszolni :)

Igen olvastam Ray Franz könyvét és az győzött meg engem arról, hogy amit én elszigetelt jelenségnek gondoltam és néhány zavaró tantételt egyszerűen nem vettem figyelembe, az nem az én hibám, hanem nagyon is valós dolgokat vettem észre.

Ezért a fordításért és közzétételért már sokszor köszönetet mondtam JJ.nek is meg mindenkinek aki részt vett benne.

De ez nem volt erőszakos dolog, mert én döntöttem úgy, hogy elolvasom, (annak ellenére, hogy tudtam, mit gondol róla a gyülekezetem) senki nem zaklatott vele és nem akart lebeszélni.

Tájékozódtam, mert volt rá igényem. Mérlegeltem és döntöttem.
Azért is lett pont ez a véleményem, mert meggyőzött Franz testvér bölcs hozzáállása.

Nem csak az övé, de nagyon is benne volt.
Másik nagyra becsült művész tesó Szakcsi Lakatos Béla interjúját is meghallgattam a civil rádió archívumában és mivel én még kisegítő szolga korában egyszer vendégül láttam az otthonunkban és egy egész este elmesélte a tanúvá válásának a történetét, nagyon érdekelt a kiközösítése utáni véleménye is.

Hallgasd meg én most csak egy mondatot idézek. Amikor a Szabados Gyuri a Jehova Tanúiról kérdezte, azt válaszolta. "Nagy hálával tartozom nekik, mert amilyen helyzetben voltam (alkohol, cigi stb..) akkor pont rájuk volt szükségem. Arra a szigorúságra, hogy leálljak és talpra álljak. Aztán rájöttem, hogy nekem már innen tovább kell lépjek, mostanában a Testvérközösségbe szoktam eljárni az Ó utcába.."

Igaz nagy művész és igazi talpig úriember.
Példa értékű.

Ezt ő akkor tette, amikor JJ. még nem született meg. A rendszerváltás előtt.

Ahhoz nem kell blog, hogy valaki gondolkozzon.

Ha egy növényt veszel, az is szép magasra nőhet, ha van mellette virágkaró. Aztán ha eloldod mellőle, lekókad, mert a saját erejéből képtelen megtartani magát.
A Tanúk közt is sokan életképtelenek a saját gondolkodásra, véleményre és kell melléjük a WT "virágkaró", de a kiszabadultak közt is fennáll a veszély, ha rájuk dumálod az új igazságodat, hogy nem "saját döntés volt" csak erősebben fújt a szél kintről.

Ezért vagyok kampány és térítés ellenes.
Ha valaki nem tud még járni én nem akarom becsapni, hogy "alányúlok" és azt hazudom neki, : Gratulálok, te is jársz a saját lábadon, mert elengedem és elesik, tántorog.

Isten monda nem én: "Mindenki a maga terhét hordozza"

Így szemrehányást is csak magunknak tehetünk.

Nem kikerülve a másik témát sem.
A VT tagok szerintem nem egységes személyek, hanem több különböző individuum. Szerintem nem lehet általánosságban megítélni, pláne ilyen messziről, hogy ki, mit , miért tesz.

Pl. Van aki állítólag szivárogtat közülük. Nem tudhatjuk, hogy Ő mit tart küldetésének.
Van aki annyira rabja az elgondolásnak, hogy teljesen a saját hatása alá került.
Van akinek esetleg gyenge a hite és kételkedik közöttük, de másoktól való félelemből nem meri szóvá tenni, mert azt gondolja, hogy vele van a baj. (Ilyet láttam már kicsiben vének közt is).

Számtalan más gondolat és pszichés, mentális állapot lehet köztük, hiszen mint tudjuk, ők NEM Isten kiválasztottai, csak "egy elgondolás rabjai".

De én nem támogatom az egységes és egyöntetű minősítését a szándékaiknak, maximum a tévedéseik, ferdítéseik, hamisításaik leleplezését.

Azokkal viszont messzemenően egyetértek.

f i n i t o (törölt) 2014.04.02. 22:05:42

Egy apró adalék.

R. F. a könyvében finoman, de kifejti, hogy lelkiismeret furdalása van az miatt, hogy támogatott bizonyos elrendezéseket, amikkel nem igazan értett egyet, de nem mert kiállni teljes mellszélességgel ellene, sőt, gyakorlatilag támogatta a szavazatával. Miert érezte rosszul magát?? Mert tudta, hogy ezzel bajt okoz a testvéreknek!

Én azt gondolom, hogy nem csak o jutott el erre a következtetésre, de csak o lepett ki a vezeto testületből!

Mi következik ebbol? Nem mondom ki, döntsenek el ti magatok, hogy helyére kerüljön a felelősség kérdésköre.

EveH 2014.04.02. 23:15:09

@egy_nick: Bocs, de erről, hogy van, akinek ez jót tesz, a Walesi Bárdok jut eszembe:
"S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?"

absztinens 2014.04.02. 23:35:15

@undercover: Én is bánok olyan döntést, amit vénként megszavaztam, pedig volt egy véleményem, ami ellent mondott ennek, de rosszul értelmezett egység, vagy csak szimplán nem tudtam volna megvédeni a többséggel szemben (pedig utólag is igazam volt), talán mindkettő közre játszott benne.

Az egyetlen következtetés amit levontam, hogy ha újra ilyen helyzetbe kerülök (akár itt a blogon is) soha többé nem alkuszok elvtelenül, csak a többség kedvééért.

Én ebből csak ezt vontam le következtetésnek, ennyit tanultam belőle.
Most sem gondolom, hogy akár Ray, akár Én, vagy mások hazug emberek lennének ez miatt.
Kellett ez a tapasztalat is.

absztinens 2014.04.02. 23:43:52

@undercover: "Én azt gondolom, hogy nem csak o jutott el erre a következtetésre, de csak o lepett ki a vezeto testületből!

Mi következik ebbol? Nem mondom ki, döntsenek el ti magatok, hogy helyére kerüljön a felelősség kérdésköre."

Hogy ne kerüljem meg a konkrét érvedet sem, mert jogos a felvetésed.

Mivel a könyvet (többször is) olvasva én is ezt "gondolom", sőt erősen gyanítom, de bizonyítani nem tudom. Nem beszéltem egyikükkel sem, nem ismerem őket, ráadásul már lecserélődtek, tehát nem is ugyanazokról az emberekről beszélünk, ezért óvakodok az ítélettől és a tényekre hagyatkoznék, amik az állításaikban nem állják meg a helyüket.

A valótlan, vagy hamis tanítások, állítások ugyanúgy hiteltelenné tehetik őket, mintha a személyüket kérdőjelezem meg közvetett bizonyítékok és feltételezések alapján.

EveH 2014.04.03. 00:27:23

@küzdős: Ha most még a disqusban lennénk, most nyomnék egy lájkot.....Így most azt mondom, hogy mint általában, most is egyetértek veled....

Nεω 2014.04.03. 01:46:53

@absztinens:

Én ismerek személyesen is VT tagot. Inkább nem kommentelem. Túl negatív, és még azt hinnék, hogy csak feleslegesen sipákolok.

Minden esetre örülök annak, hogy segítettél abban, hogy tudjam, nem felesleges az itt létem (mármint a blogon). Tudod, nekem se baj, ha van néha pozitív visszajelzés...

Néha felmerült bennem...

Zene csak neked:

www.youtube.com/watch?v=eQbz5jruWdQ&feature=youtu.be

Ha túl sok a stressz:-)

Lehet, hogy privát csetben se ártana pár gondolatot váltanunk.

Legjobbakat addig is

absztinens 2014.04.03. 08:10:57

@Τιμόθεος: Ha tényleg tudod kiről beszélsz és nem csak fényképen láttad, akár milyen szubjektív is, mégis csak hordoz valós információt, mert a véleményednek van valami alapja.

Hogy példát mondjak, ha csak néhány rosszul elsült és kiragadott blogos megnyilvánulása alapján markáns ítéletet mondanánk az itt írogatók felett, sok embert ki lehetne pipálni végleg.
A valóság azért sokkal árnyaltabb és ha megértjük a tetteket mozgató rugókat, akkor sokkal megengedőbbek lennénk.

Legfeljebb szelíden megkérnénk, hogy "máskor ne csináld".
Jézus néhány szavát olyan komolyan vesszük, hogy egy mondatából messzemenő következtetéseket vonunk le. Egy másikon pedig úgy siklunk át, mintha ki sem mondta volna.

Az ítélkezéssel kapcsolatosakra gondolok konkrétan, nem egy van belőlük. (Kinek a hatásköre stb...)

Az, hogy valaki a saját gondolatait, meglátásait tényként kezeli, az sem jogosítja fel semmire. Tudom, hogy önfegyelem kell és néha meg kell erőszakolni az érzelmeket, amik a művészetben elengedhetetlenek, de a racionális döntéseknél gátak.

Nekem az egyik kedvenc művészeti ágam a zene. Ezen belül minden Amerikai (alapvetően USA) zenéért rajongok, már sok évtizede. Az egyik előadó, aki sokakat lenyűgözött a 60-as években Odetta. Bob Dylannak is egyik példaképe volt, aki miatt folkot kezdett játszani 1960-ban.

Én a 80-as évek elején hallottam először, azóta kicsit megkopott, és már nem a régi. De a személyisége tökéletesen átjön most is. Ezt küldöm neked.
Privátban, meg a face linkemet, a beszélgetéshez.

www.youtube.com/watch?v=BLfE7p75g2g

Nεω 2014.04.03. 09:09:33

@absztinens:

Tudom, igazad van. Majd leírom neked a történetet privátban és ítéld meg magad.
süti beállítások módosítása