EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

"Önkéntes adományozás"?

2013.06.26. 01:14 | Johnny Joker | 54 komment

2013.06.18._1.png

2013.06.18._2.png

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr315378369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

baland 2013.06.26. 09:44:56

Szerintem senki nem számolja ki a testvérek közül a szavazás előtt,hogy ez mennyit jelent havonta egy köfnek!

Ismeretlen név 2013.06.26. 11:37:13

22 000 hírnökkel számolva 19 360 000 Ft a tervezett adomány. Egy köf egy átlagos látogatás alatt kb. 20 000 Ft-ot benzinez el, tehát évi 960 000 Ft/köf (havi 4 látogatással és 12 hónappal számolva). Jelenleg 16 körzetfelvigyázó és 2 kerületfelvigyázó van, tehát 17 280 000 Ft-nál járunk egy évben (bár van határon túli körzet is, szóval a befolyó adomány két körzetnyi, olyan 3-4000 emberrel több). Ehhez hozzá jön az esetleges javítási, vizsgáztatási és egyéb költségek (pl. autópályajegy). Ezt eddig is megfizettették, csak mindig a helyi gyülekezet, vagy éppen a körzet számlájából. De már ez is közös...

Nεω 2013.06.26. 11:39:31

Ez nagyon igaz. Nem szeretnék, hogy a hozzájárulás bárkinek nehézséget jelentsen...

A végén már annyiféle alapot hoznak létre, hogy kellene egy második fizetés, hogy a csóró hírnökök ki tudják pengetni. Persze semmi nem kötelező, de kötelezően választható.

Feltételezem, hogy akkor is ezt a kedves, törődő hozzáállást tartják szem előtt a brooklyni guruk, amikor a saját kongresszusi termeket adják ki csillagászati árakon azoknak a csóró tesóknak, akik amúgy építették és adományozták azokat...

Aranyosi 2013.06.26. 13:05:24

Körzetfelvigyázók kövessék Pál apostol példáját. Dolgozott mint sátor készítő, hogy ne legyen teher a testvérei számára. Milyen szép példát mutatnának a ma gyülekezet számára. Aki nem dolgozik, ne is egyen.

Aranyosi 2013.06.26. 13:14:38

Már ilyen nagy a pénz hiány, hogy nem tudják fedezni központilag, a köfi kiadások bizonyos részét. Mert a gyülekezet állta eddig is a személyes kiadásaikat. Pl: pöttyös szoknya.

Aranyosi 2013.06.26. 13:26:00

A csepeli klíma adomány mellé, itt a következő, nehogy ki essenek az adományozási ritmusból a tanúk,

Oswald Spengler 2013.06.26. 14:02:17

Szlovákiában meg Csehországban már 1-2 éve megy ez az ipar. Opel Astra kombikat vásárolnak mindenkinek egységesen.

Egy a lényeg : ennyi pénzt már nem tudnak a tesók adni. Ki fog törni a parasztgyalázat. A mi gyülekezetünkben a vének úgy döntöttek, hogy HAVI ezer forintot tudunk adni....

küzdős 2013.06.26. 16:24:58

Jehova Tanúi szervezete valóban egyszerű életre tért vissza, az úgynevezett gyűjtögető életre!
Bár a meghívóikon, amivel buzdítanak mindenkit, hogy látogassa meg az összejöveteleiket, ott szerepel az, hogy itt nincs pénz gyűjtés, azért azok az érdeklődők, akik el látogatnak a szolgálati összejövetelekre, nem pont ezt tapasztalják!
Van a világméretű munka támogatása, a helyi szükségletek, ami magában foglalja a rezsit, a felmerülő javításokat, felújításokat, van az egyház körzet támogatása, a körzetfelvigyázó lakásának fenntartása, körzet és kerület kongresszusok berendezéseinek és eszközeinek vásárlására, bérleti és működtetési kiadásokra, a királyságterem segély elrendezésre (biztosítás), misszionáriusok haza utaztatására, úttörő iskola megrendezésekor etetésre, itatásra, sütizésre szükséges adományokra,ugyan ez a körzetfelvigyázó látogatásakor is, vörös Csepel klimatizálására, vízhálózatának cseréjére, királyságtermek építési alapjára és ki tudja, hogy még mire van lehetősége a kedves testvéreknek, akik, mint a birkák, úgy szavazzák meg a határozatokban szereplő újabbnál-újabb kiadásokat! A gond csak akkor van, amikor elérkezik a hónap vége és a megígért adományok töredéke sem érkezett meg az adományládákba. Ekkor újabb buzdító helyi bejelentések sorozata következik, ahol lelkiismeret furdalást próbálnak okozni azzal, hogy a te igened legyen igen, mert különben elpusztulsz!
Ameddig a hírnökök azt sem tudják, hogy osszák be a pénzüket fizetésig, ott állnak mellettük és sanyargatják őket az állandó pénz behajtók a gyülekezetben.
Persze könnyen megítélik a katolikusokat, hogy azok mindent pénzért csinálnak, pedig ingyen kéne azt tenni, mert ingyen is kapták! Ennyit a szerető elrendezésekről, ami felháborító!

Selyke2012 2013.06.26. 17:01:15

@világítótest:

Igazad van! Valóban követniük kellene Pál példáját. Nem csak a testvéreknek megparancsolni hogy dolgozzanak miközben ők maguk szarnak bármi világi munkát is elvégezni.

Selyke2012 2013.06.26. 17:06:11

@küzdős:

Igen valóban a megtévesztés a módszerük. Megvezetik szerncsétlen tesókat míg ők fényűző luxusban élnek. Kérdem én minek kell egy új autó egy köfnek? Egyáltalán miért kell őket ezzel is támogatni. Vannak olyan testvérek akik még azt se engedhetik meg maguknak hogy autójuk legyen és akkor ezek? Minek nekik? Szerintem járjanak ők is gyalog mint Pál és társai meg ahogy Afrikában ez ma is így van.

reboot (törölt) 2013.06.26. 18:33:32

@Oswald Spengler: amcsiba (jobb kocsikkal) hivatalosan kereskednek is a tesók, köfök levetik, tesók meg megvehetik kvázi hozzajárulásként a világméretű prédikáló munkához ... gondolom ezt is bevezetik majd egyszer :)

reboot (törölt) 2013.06.26. 18:34:51

@világítótest: ... aki nem AKAR dolgozni, ne is egyék ... ha jól emlékszem ...

reboot (törölt) 2013.06.26. 18:39:03

Pál egy évig SAJÁT pénzén bérelt egy iskolai helységet, ahol az összejöveteleket tartották ...

EGY ÉVIG ...
SAJÁT KÖLTSÉGÉN ...

Ébresztő kedves Jehova Tanúi !

reboot (törölt) 2013.06.26. 18:47:15

@Selyke2012: mennyivel izgibb lenne, ha nem lennének ilyen adománygyűjtések :) akinek nem tetszik a feje, vagy a stílusa, azt nem támogatnák a testvérek, aztán mehetne koldulni, vagy ahova akar :D

végre a vezetőség nyalna a híveknek ... bár a millerek zsebre vágnák az egyházi vezetőket, de hát kit érdekel? ugyanis most is zsebre vágják :) szóval, legalább a kis hírnökök kapnának valamit a kis pénzükért ...

amúgy gyorsan össze lehetne dobni egy országos listát azokról, aki éhen halnának, mert akkora bunkók, hogy a testvérek nem támogatnák gyalázatos munkájukat ...

Pietro della Rovere 2013.06.27. 08:01:12

Vannak olyan körzetfelvigyázók, akik soha életükben nem dolgoztak világi munkahelyen. És ezek adnak tanácsot másoknak a munkahellyel kapcsolatban!

2013.06.27. 15:36:28

Az Őrtorony 2013 Július 1. 3. oldal:

Képzeld magad a következő helyzetbe: Egy súlyos betegséged van, és meg kell hogy műtsenek. Biztosan olyan orvost választasz, akiben teljesen megbízol, hiszen az ő kezében van az életed. Ilyen esetben az ember annak is utánajár, hogy milyen szakmai múltja van az orvosnak.
Ehhez hasonlóan a vallásunkat is jó alaposan megvizsgálni, mert bizonyos értelemben rábízzuk az életünket. Az Istennel ápolt kapcsolatunk és a megmentésünk is attól függ, hogy milyen valláshoz tartozunk.
Jézus egy olyan alapelvet tanított, mely segíthet, hogy a valóságnak megfelelően lássuk a vallásokat. Ezt mondta: „mindegyik fát a maga gyümölcséről ismerik meg” (Lukács 6:44). Például ha megnézünk egy bizonyos vallásfelekezetet, milyen gyümölcsöket látunk? Vajon a vallási vezetők túl nagy hangsúlyt fektetnek a pénzre? A vallás tagjai követik a hadviseléssel és az erkölccsel kapcsolatos bibliai útmutatást? Van egyáltalán olyan vallás, mely méltó a bizalmunkra? A következő cikkek segítenek elgondolkodnunk ezeken a kérdéseken.

4.oldal:

Angelina, aki mindig is vallásos volt, ezt mondja: „Nálunk minden egyes mise alatt háromszor adták körbe a perselyt, és elvárták, hogy minden alkalommal dobjunk bele valamennyit. Állandóan pénzt kértek. Idővel arra jutottam, hogy ők biztosan nem Isten emberei.”
A te országodban is jellemző, hogy az egyházak nyíltan vagy burkoltan nyomást gyakorolnak a híveikre, hogy adakozzanak? Vajon ez összhangban van a Bibliával?
MIT TANÍT A BIBLIA?
Jézus, a kereszténység alapítója ezt mondta: „Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!” (Máté 10:8). A Biblia üzenetének az értékét nem lehet pénzben kifejezni, és mindenki számára elérhetővé kell tenni.
De akkor hogyan fedezték az első keresztények a gyülekezeti kiadásokat?
Az adakozással kapcsolatban megfogadták Pál apostol következő tanácsát: „mindenki úgy cselekedjen, ahogy eltökélte szívében, ne kelletlenül vagy kényszerűségből, mert a vidám adakozót szereti az Isten” (2Korintusz 9:7). Pál ezenkívül ezt írta: „Éjjel-nappal dolgoztunk, hogy egyikőtökre se rakjunk költséges terhet, úgy prédikáltuk nektek az Isten jó hírét” (1Tesszalonika 2:9). Az apostol sátorkészítőként dolgozott, hogy Isten szolgálata mellett fenn tudja tartani magát (Cselekedetek 18:2, 3).
MIT TESZNEK JEHOVA TANÚI?
Mint azt sokan tudják, Jehova Tanúi egyszerű épületekben, úgynevezett Királyság-termekben gyűlnek össze. Miből fedezik a felmerülő költségeket? Soha nem adnak körbe perselyt, és levélben sem kérnek adományokat. Bárki, aki értékeli a Királyság-teremben elhangzó bibliai gondolatokat, diszkréten bedobhat valamennyi pénzt az ott elhelyezett adományládába.
Nyilvánvaló, hogy ennek a folyóiratnak is pénzbe kerül a nyomtatása és a szállítása. Ennek ellenére soha nincs a folyóiratokban fizetett hirdetés vagy pénzgyűjtéssel kapcsolatos felhívás. A hangsúly mindig a Bibliában található igazság megismertetésén van.
Mit gondolsz? Az, ahogyan Jehova Tanúi fedezik az imádattal kapcsolatos költségeiket, összhangban van Jézus szavaival és az első keresztények példájával?

2013.06.27. 15:53:40

Azért ez érdekes, mintha nem is egy helyről jött volna a két írás.

Aranyosi 2013.06.27. 17:58:15

@ex.hmcs-s: Nagyon jól látszik a kettősség. Én is olvastam és azon gondolkodtam, hogy a tanúk milyen szellemi rabságban vannak. Nem képesek lebontani a falat ami megtévesztik őket. Szerintem el sem gondolkoznak sokan az őrtorony cikk és a mostani adakozási felhívás közötti szöges ellenmondáson.

küzdős 2013.06.27. 18:56:16

@ex.hmcs-s: Ne tudja a bal kezed, mit ír a jobb kezed!

Volt Tanú 2013.06.27. 20:18:26

Azt nem lehetne, hogy az amerikai körzetfelvigyázók által levetett autókat hozzák ide? Mivel egyházról van szó, vám- és áfamentes is lenne, és biztosan kevesebbe kerülne, mint új Astrákat vásárolni. Meg villogni is jobban lehetne a Buick LaCrosse-okkal...

jehovatanui.blog.hu/2012/08/09/tanu_vagy_es_kocsit_vennel_az_ortorony_tarsulat_segit
www.circuitvehicles.com/view-inventory/

küzdős 2013.06.27. 21:05:49

Figyelem, figyelem! Szolgálati közlemény!
Kúsz Katalin ezen túl nem Jehova Tanúja! A Szeged-Észak gyülekezet újabb bejelentést hallhatott ma a gyülekezetben!
Ez azt jelenti, hogy feleségem is szabad lett, aminek most is nagyon örül, velem együtt!
Még van a gyógyszerész fiam, akinek szombaton lesz a diploma és doktori kiosztása, aki tervezett lécelést szeretne!
Szabadság elvtársak! Szabadság!
Azért a friss hír után gyors testvéri beszélgetés történt anyával, az engedetlenek részéről!

Draven87 2013.06.27. 21:36:50

@küzdős: én ma tudattam a kedves mélyen általam nem tisztelt koordinátorral hogy nem tekintem továbbiakban magam tanúnak és egyszerűen egy az ő szájából származó ocsmány tréfának indult mondatot mondtam amit ő később majdnem nyilvános lejáratásban akart kiteljesíteni.úgy hogy ha kiskunhalas észak gyülibe járna valaki csütörtökön és lenne egy két csippetnyi bejelentés akkor hallhatja a nevem hogy továbbiakban nem vagyok JT.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.06.27. 21:37:39

@küzdős: Kérlek add át a gratulációmat! Remélem megírjátok még, hogy milyen zűrt okoztatok :)

Ezt pedig pár órája kaptam Tamástól:

"Szervusz Johnny!
Lehet kicsit érdekes a levelem témája de mára jutottam el arra,hogy egy velősen megfogalmazott elkülönülő levelet nyújtottam át a kedves és mélyen tisztelt koordinátornak.
Remélem innentől kezdve egy felszabadultabb és boldogabb ember leszek majd.Ha nem találok rá a blogodra erre nem jutottam volna el erre a döntésre.
További szép kívánok neked."

Draven87 2013.06.27. 21:45:21

@Johnny Joker: hát csak a józan eszemet dicsérem hogy rátaláltam erre a blogra.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.06.27. 21:46:05

@Draven87: Neked is gratulálok felebarátom!

Úgy tűnik kis hazánkban jelentős veszteségeket könyvelnek el mind anyagi mint létszám tekintetben.

A mai három kilépő körülbelül a 290-300. akikről egyáltalán tudomásom van, hogy kiléptek. Van egy kis hibahatár, de a kezdetektől fogva számolok mindenkit. Ettől persze lehet még több kilépő, akikről nem tudunk...

Ne aggódjon senki, hogy nincsenek cikkek, most nyári szünet van, pihenek, majd Raymond Franz könyvével térünk vissza teljesen magyarul és nagy kampányban juttatjuk el mindenkihez!

Jövőre pedig 1914 100. évfordulója, szóval lesz téma rendesen :)

metanoia 2013.06.27. 23:13:13

@küzdős:

De sürgős volt a bejelntés.

Meg sem várták a 8 nap fellebbezési időt?

Üdv. Katinak, no és a családnak

Virago_1000 2013.06.28. 00:13:31

@küzdős: Gratulalok a kedves felesegednek, hogy sikerult meghzonia a dontest. Nyilvan ehhez a csalad segitsege is hozzajarul. Remeljuk, egyre tobben jonnek ra ennek az aljas, kepmutato, kettos mercet alkalmazo (ortorny cikk <-> level) tarsulas gaztetteire, es egyre tobben mutatnak nekik fityiszt.

Virago_1000 2013.06.28. 00:14:30

@Johnny Joker: Koszonjuk szepen a blogot is, a szabadulok neveben is.
(bar nekem a regi design jobban tetszett, de fo, hogy van)

küzdős 2013.06.28. 06:26:52

@metanoia: Sziasztok!
Elkülönülő levél esetén rögtön bejelenthető, nincs fellebbezési idő, mert nincs mi ellen, saját döntés.

küzdős 2013.06.28. 06:28:55

@Draven87: Gratulálok a döntésedhez!
Mi volt itt? Front hatás, vagy Őrtorony kitörések?

Draven87 2013.06.28. 07:16:46

@küzdős: csak meguntam az állandó képmutatást és azt hogy csak mondják magukról hogy igaz keresztények de nem azok.Jézus szavaival élve bárány bőrbe bújt farkasok ők.

Draven87 2013.06.28. 17:21:07

és még plusz egy örömhír számomra az hogy a doki rendbe találta a balesetet szenvedett ujjamat és már jövő hét keddtől újból dolgozhatok meg persze erre JT-től való szabadulásom már csak hab a tortán.

Nεω 2013.06.28. 17:22:50

@küzdős:

Üdv pajti! Remélem minden rendben van nálatok.
Örülök a jó hírnek.
A fiad is szokott itt knommentelni amúgy? Ezek szerint van sütni valója neki is, mint apukának:-)

Üdv

Aranyosi 2013.06.28. 18:17:17

Lehoczki ZS föfi-nek van egy mondása, aki a Lelkiismereti válság könyvet elolvassa, ki kell közösíteni.

Bumbumöcsi vagyok! 2013.06.28. 19:18:56

@világítótest: Lehoczky meg is nyithatná a hosszú sort. :-)

Draven87 2013.06.28. 22:23:36

@világítótest: amikor legutoljára volt látogatóban a halason az északi gyülekezetben lesírt róla nagyon hogy mennyire tehernek veszi ezt az egészet már nem azzal a lendülettel van az egész iránt.nem kritizálom szegényt de az amit előadás címszó alatt bemutatott az maga a borzadály volt rossz volt hallgatni is.

reboot (törölt) 2013.06.28. 23:41:18

@Draven87: a zsolt már évek óta fel se készül az előadásaira ... egy nagy blöff, jó adag rögtönzéssel, némi szlenggel fűszerezve ... fényes bizonyíték arra, hogy annyira már nem érdekli ez a dolog, mert nem fektet bele csak minimális energiát :)

élvezi a főnöki státuszt, némi vallásos odaadással ... ennyi

Draven87 2013.06.29. 14:21:34

igaz nem az önkényes ráerőltetős adományozós témához vág de ezt a remek videót most találtam és ez biztosított arról hogy remek döntést hoztam azzal hogy ott hagyom őket:www.youtube.com/watch?v=dWjTdOXJsew
a címe: Jehova Tanúi és a szervezet amely aki félrevezeti őket .remélem ezért a linkelgetésért nem jár törlés?érdemes megnézni.

Ami Nincs Lelkismereted 2013.06.29. 18:11:45

üdv! örülök h végre más is észrevette.
Író vagyok, 35 éves sajna anyukám Jehovatanúnak akart nevelni, s rossz döntésekkel tudtam csak szabadulni. Ő 50 évig volt Tanú tavalyelőtt meghalt s botrány amit tanúsítottak a temetésen. Könyvet írok most erről Egy szekta árnyékában címmel melybe leirtam én is ezt h nem értem 6 órás munkával hogy lehet autót nagy házakat szerezni, és hogy tették tönkre az életem. Szívesen beírom más történetét is a mail címem iloveelvis 78@gmail.com

Nεω 2013.06.29. 20:36:31

@világítótest:

Ez jó mondás... ahhoz, hogy ilyet kijelentsen, tudni kell mi van benne.

Amúgy meg azért mert elolvasol egy "hitehagyott"MŰVET:-) nem jár automatikusan kiközösítés...

reboot (törölt) 2013.06.29. 20:44:05

@Τιμόθεος: írj egy jó cikket brúder :)

névtelenül 2013.06.29. 22:41:44

@küzdős: @Draven87: Gratulálok. Hosszú belső út lehetett, gondolom a vége felé már csak kínlódás.

Nεω 2013.06.29. 22:58:04

@reboot:

Majd annak is eljön az ideje... előbb magamat kell tanítanom...

picket9 2013.06.30. 01:08:57

@Ami Nincs Lelkismereted:
Szia,
Írjál már pár sort, storyt magadról ,hogy mit éltél át.
Meg mi tette tönkre az életed?
Nyomtatásban fogod a könyvedet megjelentetni?

Segítünk, de írjál magadról.
Mit írtál eddig?

Ez a blog is egy nagy könyv, mi kell még?
Bocs, hogy kostolgatlak, de sok önjelölt akar könyvet írni, aztán semmi se lesz belőle.

Miről fog szólni a könyv?
Mik a főbb pontok, témakörök?
Miért kérsz itt támogatást?

Ami Nincs Lelkismereted 2013.06.30. 06:21:42

Semmi baj, nem veszem kóstolgatásnak. A könyviráshoz kitartás kell, én már hármat irtam, nyáron jelenik meg az egyik, egy nagyon híres zenészről.
Régóta készülök a szektának visszavágni amiért a fél életem tönkrement.
Az anyukám 50 évig volt Tanú ebben nevelt. Kb 14 éves lehettem mikor mindent elkezdtem elkövetni, hogy szabadulni tudjak. Leéltem az életem karácsonyok, szülinapok nélkül, átéltem a megaláztatást az iskolában mikor a nemzeti ünnepek alatt egyedül ücsörögtem a teremben. A véntestvérek az évek elteltével egyre komolyabb beszélgetéseket folytattak anyukámmal a viselkedésem miatt, végül egy rossz házasságba kerültem 18 évesen másképp sose szabadulok. Ezt írtam le a könyvem bevezetőjébe is csak nem ilyen dióhéjban.
Aztán anyu 2 éve meghalt. A fővárosban ő a sok év alatt az egyik kerületi gyülekezetbe járt, majd halála előtt kb 5 évvel átkerült egy másikba költözés miatt. Megjegyzem két kerület közti táv kb 15 perc. Tehát 45 éves ismerősei maradtak. Utolsó akarata az volt hogy J.tanúk búcsúztassák. A beszéd végül egy nevetséges evoluciót tagadó beszéd lett. Ráadásul a régi gyülekezetből a testvérek meg sem jelentek, hiába értesítettük azt a vént, aki világéletében hajnali újságkihordásból telt új autókra. Így anyukám halála után hónapokkal is volt aki megkérdezte hogy van.
Én 17 éves koromig sok mindent megéltem miattuk, a könyvhöz azért gondoltam más történetét is beleírni, hogy látható legyen az, hogy ezt nem egy ember látja így. Tervem még hogy tanaikat, tiltásaikat egyenként cáfolom meg, de ötleteket is szívesen veszek.
Én kapcsolatban vagyok egy kiadóval tehát hidd el még ebben az évben megírom. A kiadóm a kész këzirat leadása után kb 6-8 héttel piacra is dobja.
Ha van még kérdésed nyugodtan írd meg. Mail címem iloveelvis78@gmail.com

Ami Nincs Lelkismereted 2013.06.30. 06:30:37

Bocsi ha nem mindenre írtam választ, mobillal pötyögtem. Igenis szerintem ideje egy ilyen könyvnek s erre a minap jöttem rä mikor megint megtaláltak s ugyanazzal a buta betanult szöveggel jöttek aktuálís häzról häzra prédikäláskor. S ha elolvasod meglátod mindezt átélni elég durva volt ami egyáltalán nem normális dolog. Köszönöm előre is...

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2013.06.30. 06:40:33

Küzdős írta:

>>" Figyelem, figyelem! Szolgálati közlemény!
Kúsz Katalin ezen túl nem Jehova Tanúja! A Szeged-Észak gyülekezet újabb bejelentést hallhatott ma a gyülekezetben! "<<

Nem érdemes elkeseredni,és hinni minden hivatalos bejelentésnek. [;-<))

A vének,akik azt gondolják magukról,hogy hatalmuk van élet,és halál felett a kiközösítéssel,és valakiről kijelentik,hogy "már nem Jehova Tanúja"azok annyira tanúi Jehovának,amennyire a Szervezetnek a dátumos armageddon-jövendölései pontosak voltak. Mivel nem voltak pontosak,ezért a hiteles tekintélyt teljesen nélkülöző vezetőinek ítéletei sem fontosak.

Én inkább azt hiszem,hogy minden szellemi emigráns sorstárs akkor lett Jehova Tanúja,amikor kimenekült a reichstagként leégő (Őr)Toronyból,mert nem akart Watchtower biorobot maradni,és inkább maradna -akár egyedül is- Krisztussal,mint a Nagy Statiszta-sokasággal szorosan menetelni az egyre nagyobb sötétség felé.

Örömmel,és szívből gratulálok,és én is szeretettel üdvözlöm Katit,és az egész Famíliát!

Draven87 2013.06.30. 07:23:23

@névtelenül: hát igen kínlodás meg persze megaláztatások sora a vének részéről. és ők azok beteljesítik a Péter apostol által leírtaka hogy terelgetik , és építik a gondjaikra bízott nyájat.nem építenek ők hanem rombolnak de azt remekül teszik.és nekem ebből lett elegem.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2013.06.30. 08:18:12

@világítótest: @Bumbumöcsi vagyok!:

"Lehoczki ZS föfi-nek van egy mondása, aki a Lelkiismereti válság könyvet elolvassa, ki kell közösíteni."
Ja, bennem is merült fel: és ő ezt honnan tudja?

Hildebrando 2013.07.09. 05:23:06

Hello
Johnny Joker!

I am chilean exjw. I have a blog: hildeydesa.blogspot.com/

l.gabi told me about your web site. I like you send the branch Hungarian's letters in PDF, for the purpose of translation into spanish.

Thank you very much!

zenészz 2014.07.28. 21:50:37

@Aranyosi: Akkor őtett is ki kellne dobni :-)
süti beállítások módosítása