EXJT BLOG
Leírás
Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:
"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.
Jehova Tanúi történelme:
Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:
Don Cameron Egy elgondolás rabjai:
Ide küldd:
columba [kukac] freemail [pont] hu
k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com
Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:
Megtekintések száma
Látogatók:
Jehova Tanúi emlékünnepe
2013.03.23. 14:30 | Johnny Joker | 1 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr565150040
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
névtelenül 2013.03.20. 22:47:27
"Miért nem lehet a Jakab 2: 24-25 a cselekedetekből való megigazulás bizonyítéka? Névtelenül testvér"
Most vettem észre, hogy házim volt, itt:
jehovatanui.blog.hu/2012/04/07/keszuljunk_fel_egyutt_az_ortoronyra_707
Az ember természetesen nem cselekedetekből igazul. De ez bonyolult, én meg nem vagyok a szavak embere. Nos, a magyarázatos Bibliában /Magyar Bibliatársulat/ ez áll ide vonatkozólag:
"Jakab...olyan hittel száll vitába, amely cselekedetek nélküli, Lélek és élet nélküli, és őt ebben a szembeállításban kell érteni és komolyan venni." Jakab valamire válaszként írta amit írt, nem pedig általánosságban. Hiba lenne a részemről, ha ezt 'őrtornyosan' figyelmen kívül hagynám. Hogy pedig Pál mit ír a megigazulásról, nem idézném, aki itt olvasgat, annak úgysem kell.
Úgy gondolom, hogy ha egészen Istenre hagyatkozom, ha a létezésemmel kapcsolatban eljutok arra a pontra, és el is fogadom azt, hogy tőlem teljesen független a megmenekülésem, akkor valahol jó úton vagyok oda, ahol a hitem által megtartatok. De csakis az által. Hiszem, hogy senki nem vagyok, és egyetlen hajam szálát sem tudom fehérré vagy feketévé változtatni, és nemhogy a saját sorsomat, de még a hajam szálai közül akárcsak egyetlennek a sorsát sem vagyok képes irányítani. Ezt tartom a jó gondolatmenetnek, azt gondolom, erről beszélt Krisztus. Ezen az úton járva teljesen elolvad a világba vetett hitem, ami gyerekkorom óta bennem van. Elolvad, ahogyan én pedig elveszítem magam, mert a ma emberének saját maga a legbiztosabb pontja. Krisztus szerint "Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja azt." Lukács 9,24.
Lassan eljutok arra a pontra, hogy csak Krisztusban tudjak bízni, miatta és érte. Nem bízok már magamban. Átadom amim van, gyúrjon belőle valamit, ami nekem soha nem ment.
Elfogadom hogy semmit nem tehetek.
Ez egy viszonylag nyugodt és tiszta gondolat bennem. Semmit nem tehetek.
Más kérdés, hogy aki ezt elfogadja, annak ez az egész életét áthatja, és ebből adódóan ez az egész magán a cselekedetein, vagy a szavain is meg fog látszani. Így, ebből az irányból fontosak a cselekedetek, ha őszinték, és belülről törnek fel. Ha nem bevett szokások. Ezért nem lehet általánosítani, nem lehet valakit leszólni ha keresztet vet: ki vagyok én, hogy megmondjam, mi motiválta, a szokás, vagy a mélységes tisztelet? Ki vagyok én? Minden szokás, amit látok hogy mások csinálnak, miden rítus az ő szempontjukból szent, vagy bálványimádás. Hogy ők hogyan élik meg. Krisztus óta nincsenek általános szabályok. Ezért nem cselekedetek által igazulunk, hanem hit által. Hit által, ami később persze cselekedeteket szül. Ok-okozati probléma a Jakab 2: 24-25 ebből a szempontból.
Most vettem észre, hogy házim volt, itt:
jehovatanui.blog.hu/2012/04/07/keszuljunk_fel_egyutt_az_ortoronyra_707
Az ember természetesen nem cselekedetekből igazul. De ez bonyolult, én meg nem vagyok a szavak embere. Nos, a magyarázatos Bibliában /Magyar Bibliatársulat/ ez áll ide vonatkozólag:
"Jakab...olyan hittel száll vitába, amely cselekedetek nélküli, Lélek és élet nélküli, és őt ebben a szembeállításban kell érteni és komolyan venni." Jakab valamire válaszként írta amit írt, nem pedig általánosságban. Hiba lenne a részemről, ha ezt 'őrtornyosan' figyelmen kívül hagynám. Hogy pedig Pál mit ír a megigazulásról, nem idézném, aki itt olvasgat, annak úgysem kell.
Úgy gondolom, hogy ha egészen Istenre hagyatkozom, ha a létezésemmel kapcsolatban eljutok arra a pontra, és el is fogadom azt, hogy tőlem teljesen független a megmenekülésem, akkor valahol jó úton vagyok oda, ahol a hitem által megtartatok. De csakis az által. Hiszem, hogy senki nem vagyok, és egyetlen hajam szálát sem tudom fehérré vagy feketévé változtatni, és nemhogy a saját sorsomat, de még a hajam szálai közül akárcsak egyetlennek a sorsát sem vagyok képes irányítani. Ezt tartom a jó gondolatmenetnek, azt gondolom, erről beszélt Krisztus. Ezen az úton járva teljesen elolvad a világba vetett hitem, ami gyerekkorom óta bennem van. Elolvad, ahogyan én pedig elveszítem magam, mert a ma emberének saját maga a legbiztosabb pontja. Krisztus szerint "Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja azt." Lukács 9,24.
Lassan eljutok arra a pontra, hogy csak Krisztusban tudjak bízni, miatta és érte. Nem bízok már magamban. Átadom amim van, gyúrjon belőle valamit, ami nekem soha nem ment.
Elfogadom hogy semmit nem tehetek.
Ez egy viszonylag nyugodt és tiszta gondolat bennem. Semmit nem tehetek.
Más kérdés, hogy aki ezt elfogadja, annak ez az egész életét áthatja, és ebből adódóan ez az egész magán a cselekedetein, vagy a szavain is meg fog látszani. Így, ebből az irányból fontosak a cselekedetek, ha őszinték, és belülről törnek fel. Ha nem bevett szokások. Ezért nem lehet általánosítani, nem lehet valakit leszólni ha keresztet vet: ki vagyok én, hogy megmondjam, mi motiválta, a szokás, vagy a mélységes tisztelet? Ki vagyok én? Minden szokás, amit látok hogy mások csinálnak, miden rítus az ő szempontjukból szent, vagy bálványimádás. Hogy ők hogyan élik meg. Krisztus óta nincsenek általános szabályok. Ezért nem cselekedetek által igazulunk, hanem hit által. Hit által, ami később persze cselekedeteket szül. Ok-okozati probléma a Jakab 2: 24-25 ebből a szempontból.
Utolsó kommentek