„Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, az egyedüli igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust.”
Jehova Tanúi előszeretettel hivatkoznak erre az igeversre, mikor Jézus istenségét vitatják. Ezzel szemben a Szentháromságban hívő keresztények rendszerint rámutatnak: itt az „egyedüli igaz Isten” kifejezésnek nem az Atya és a Fiú szembeállítása a célja, hanem inkább az egyetlen igaz Isten szembeállítása a hamis istenekkel (Jeremiás 10:10-11; 1János 5:20). Ez a vers mindössze azt mondja, hogy „az Atya - egyetlen igaz Isten” (ami megfelel a háromság-hívő keresztény tanításnak), de azt nem mondja, hogy „egyedül az Atya az igaz Isten”, amit csak bele szeretnének magyarázni. A két tétel között világos különbség van.
Nemcsak ezen vers, hanem több más szöveg megértése szempontjából is fontos tudatosítanunk, hogy az „és” (kai) kifejezés az „azaz”, a „pontosabban mondva” vagy az „illetve” jelentéssel is rendelkezhet. A „kai” kötőszó ilyen értelmű használatát illetően ld. például a Jn 15:8 és 18:35 verseit).
Egyébként olvassunk csak tovább: „részesíts abban a dicsőségben, amelyben részem volt nálad, mielőtt a világ lett” (6. vers) - vagyis a Fiú a Teremtés előtt létezik, és osztozik az idők kezdete előtt az Atya dicsőségében. Még tovább! „Szent Atyám, tartsd meg őket a nevedben, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi.” (11. vers) - vagyis az Atya és a Fiú teljesen egy. És még tovább, ez már nem igényel magyarázatot: „Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél.” (21-23. vers).
A Jn 17:3 éppenséggel nem tagadja, hogy Jézus Isten, noha az önkiüresítés állapotában a Fiú érthető módon nem hangsúlyozta istenségét az imában. De ugyanaz az apostol a levelében (5:20) már így fogalmazta meg ugyanezt: „az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és [hogy] mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez (hútosz) az igaz Isten és az örök élet.” Mivel az örök élet az 1Jn 1:2 szerint maga Jézus, az itt említett „ez” (hútosz) is ő, nem csupán az Atya. Ebből pedig következik, hogy Jézusról is elmondható, ami az Atyáról, hogy ő az igaz (vagy inkább „a valódi”) Isten (ho aléthinosz theosz). Istent a Fiúban megismerni, abban, akit küldött, az örök élet.
Az Őrtorony Társulatnak igaza van abban, hogy Jehova az egyetlen, akit „Mindenhatónak” neveznek. Éppen ezért hiszik a trinitáriusok, hogy Jézus (is) Jehova. A Jelenések 1:8 versében az „Alfa és az Omegá”-t „Mindenható”-nak nevezik, és ha ezt összevetjük a Jelenések 22:12-13, 20 verseivel, azt találjuk, hogy ez „az Alfa és az Omega” maga Jézus Krisztus. Mivel tudjuk, hogy Jehova Mindenható, és csupán egyetlen Mindenható létezhet, nyilvánvaló, hogy Jézus maga Jehova Isten!
El kell ismernünk, hogy a többes számú héber ‘elohim’ kifejezésről, amelyet „Istennek” szokás fordítani az Ószövetségben, több tudós úgy véli, hogy csupán Isten hatalma „teljességének” kifejezésére szolgál, nem pedig a Szentháromság személyeiről tanúskodik. Bár az elismert tudósok közt itt vita van, a Háromságot nem kizárólag e kifejezés egyéni értelmezése alapján kell elfogadni vagy elvetni, mivel a Háromság tantételének megalapozása ennél sokkal szélesebb.
Jehova Tanúi e szavak alapján vélik úgy, hogy az Atya az egyedüli igaz Isten. Az igevers szerkezete és értelme viszont arra utal, hogy „megismerjenek téged, és Fiadat, Jézus Krisztust, akit elküldtél, hogy az egyedüli igaz Isten legyen.” Az Atyát a Biblia itt az egyedüli igaz Istennek nevezi, de nem azért, hogy kizárja a Fiút és a Szent Szellemet (akik ugyanúgy az egyedüli igaz Isten az Atyával együtt); hanem csak azért, hogy a pogányok hamis isteneit kizárja. A Tanúknak figyelembe kellene venniük, hogy az Isten Fiát, Jézus Krisztust kifejezetten az igaz Istennek nevezi (1János 5:20), mégpedig a görögben is meglévő határozott névelővel, amelyre Jehova Tanúi általában oly nagy hangsúlyt helyeznek.
Amíg Jézus a földön járt, istenségét az emberség ruhája alá rejtette (Fil 2:6-8; János 13:3-20). Jézus a földön még mindig az „egyetlen Isten” vagy „az egyedüli igaz Isten” volt, csakhogy egy új, szolgai szerepben, amelyben az Ő összes erőfeszítése azt a célt szolgálta, hogy az embereket az Atyához mint Istenhez terelje, és ne Önmagához. Megalázta magát, hogy elhárítsa magától az isteni lét dicsőségét a földön, és egyedül az Atyának továbbítsa. Utolsó imájában, a Gecsemáné-kertben Jézus közvetlenül letartóztatása előtt kifejezte, hogy ez az alázatosság nem holmi emberek előtti színjáték volt, hanem igaz, szívből jövő önalárendelés az Atyának. Jézus nem utasította vissza, hogy ő volt „az egyedüli igaz Isten”, hanem az Atyját dicsérte ily módon. A vers után az ima így folytatódik „Én megdicsőítettelek a földön… Most te is dicsőíts meg…”. Jézus nem akarta saját dicsőségét zengeni! Leegyszerűsítve: ha Jézus másokat „embernek” szólított, az nem azt jelenti, hogy ő maga nem volt ember. Jézus nem Maga és az Atya között tett különbséget az „egyedüli igaz Isten” kifejezéssel, hanem az Atya és minden más „úgynevezett isten”, vagyis a bálványok között.. Jézus kortársainak, a rómaiaknak számos versengő istenük volt, és Jézus az Atyát e bálványoknak helyezte elébe.
A leggyorsabb módja Jehova Tanúi János 17:3-ról alkotott hibás értelmezésének kimutatására az Efézus 4:4-6 verseinek vizsgálata. („egy Istenünk van, az Atya, és egy Urunk, Jézus”) Ha az Atya „Egy Isten” címe kizárná Jézust az istenségből, akkor Jézus „Egy Úr” címe ugyanúgy kizárná az Atyát Úr voltából. De tudjuk, hogy mindkettejük Úr. Másrészt Jehovát nem csupán az egyedüli igaz Istennek (János 17:3), hanem az „Egyetlen Megmentőnek” (Ézs 43:11; 45:21; Hós 13:4; Júdás 25), „Egyetlen Királynak” (Zak 14:9) is nevezik. Ha a János 17:3 kizárná Jézust „Igaz Isten” mivoltából, akkor Jézus a Megváltó vagy Király voltából is ki volna zárva. Ezzel szemben Jézust az „Egyetlen Tanítónak” (Máté 23:8, 10; Máté 10:24 és János 13:13), „Egyetlen Mesternek” (Júdás 4; 2 Péter 2:1), és „Egyetlen Úrnak” (Júdás 4; Efézus 4:4; 1 Kor. 8:4,6; Máté 6:24) nevezik. Ha a János 17:3 alapján kizárnánk Jézust igaz Isten voltából, akkor az Atyát is ki kellene zárnunk a mi Tanítónk, Mesterünk vagy Urunk szerepéből.
Vajon alkalmazható-e a kizárólagosságra utaló „egyetlen” szó egy személlyel kapcsolatban? Számos szentírási passzusban előfordul ilyen beszédmód: „Hogy megtudják, hogy te [azaz az Atya] vagy az egyetlen igaz Isten.” (János 17:3); „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya.” (Máté 11:27);
Mindezen verseket úgy kell értelmeznünk, hogy azok nem a Háromság egyéb személyeit zárják ki, hanem csupán más természeteket. Így a „senki más” nem azt jelenti, hogy egy másik személy sem, hanem inkább, hogy egy másik természet sem. Így amikor az „egyetlen” szót az isteni személyekre alkalmazzák, az a többi személyt nem zárja ki – hiszen mindannyian egyek az egyetlen isteni valóság egysége által. Ez persze csak azokra az állítmányokra igaz, amelyek a személyekre a közös isteni lényegükre nézve mondhatók. Így a Szentháromság minden egyes Személye ismeri a többi személyt, mindenható, szentséges stb.
Viszont más tulajdonságok nem a közös lényeg alapján állíthatók a személyekről, hanem a viszonyaik alapján. Például: az Atya egyedül „nem-született”; a Fiú egyedül „született”; egyedül a Szellem „származik az Atyától”.
Végül pedig rá kell mutatnunk, hogy a Fiú személyének néhány tulajdonsága nem istensége, hanem embersége tekintetében mondható el Róla. Így egyedül a Fiú öltött testet; egyedül a Fiú halt meg; egyedül a Fiú fog eljönni újra, és így tovább. Akiknek további érvekre volna szüksége az őrtornyos-ariánus értelmezés cáfolatához, a következő angol nyelvű cikket tudjuk ajánlani:
Utolsó kommentek