Egeszen veletlenül találtam erre az oldalra, es lelkes olvasová váltam. Eddig azt hittem, egyedi az esetem, de meglepve olvastam, hogy másokkal is "elbántak" a gyülekezetben.
Tizen egynehány evvel ezelött kiközösitettek, miután a szinten tanu ferjem lelki nyomorekká tett. Nem lepödtem meg a kiközösitesen, hiszen amikor az ember tanuvá válik, jol tudja, hogy ez törtenik, ha nagyobb bünt követ el. Alázattal fogadtam Jehova dönteset. Viszont az, ahogy velem bántak a venek a biroi alatt es közvetlen utána, az olyan iszonyu csalodást, es lelki serülest okozott nekem, amit azota sem felejtettem el.
Amikor tudatosult bennem, hogy bünt követtem el, másnap felkerestem egy vent, akiben megbiztam, es elmondtam neki mindent. Teljes mertekben megertett, bár amit tettem elitelte, megis segitö kezet nyujtott. Ez nagyon jol esett. Ez a ven aztan beszelt a többi vennel, de sajnos a biroi bizottságba be se vettek, reszrehajlás miatt.
A biroin aztán ujra elmodtam mindent, es azt is hogy iszonyuan sajnálom, es már tudom, hogy csak ketsegbeesesemben tettem. Rettenetes lelkiismeretfurdalásom volt. Közben teljesen lepadloztam a venek reakcioin. Az egyik, figyelt rám, es ereztem, hogy probál megerteni; egy folyton belekerdezett, intim reszletekröl erdeklödve, ami nekem nönek kenyelmetlen, három ferfi jelenleteben, arrol nem is beszelve, hogy az ügy szempontjábol nem oszt, nem szoroz. A harmadik ven rám se nezett, nem is kerdezett semmit, csak iszonyu megvetes volt az arcán. Tehát kiközösitettek, mondván, hogy ök ugy látják, nem bántam meg a bünöm...
Összeomlottam. Mert ez nem igaz. Segitö kezeket vártam, ehhelyett megrugdostak, lesajnálo arccal közöltek velem a döntest.
En kis naiv azt gondoltam, majd elmondják, ejnye tesvernö, nagy bünt követtel el, tudomásul kell venned a kiközösitest, de ezután is számithatsz ránk venekre, hogy meggyogyulj, es mielöbb visszaterj a nyájba...
A ferjem velem maradt(szinten tanu) de pokollá tette az eletemet, ami vele azelött is egy zátonyra futott házasság volt. De nem csak nekem, hanem az elözö házasságombol született gyermekeimmel is kegyetlenül bánt. Nem adott haza semmi penzt, elnezte hogy lukas cipöben járok telen, külön vásárolt magának ennivalot, es mi abbol nem ehettünk. A lakás rezsit is en füzettem egyedül. De nem szoltam semmit...
A gyerekeim tovább jártak gyülibe, de en nem mentem. Egy alkalommal, mikor a ferjem (tanu!) mindenfele baromnak elmondta a fiamat, elkezdte öt folytogatni, verben forgo szemmel, alig birtam leszedni a 13 eves fiamrol, felhivtam az elnöklö vent, mert megelegeltem a ferjem (tanu?) otthoni terrorját. Az elnöklö csak annyit mondott, hogy nem beszelhet velem...
Pár nap mulva sirva jöttek haza a gyerekek a gyüliböl, mert megvonták a kereszteletlen hirnöksegüket. A ferjem (tanu?????) azt mondta az elnöklönek, hogy engedetlen lázadok a gyerekeim, es hazudtak, amikor elmondták a folytogatos törtenetet. Lehetösegem se volt, hogy megvedjem öket. Ekkor voltak utoljára gyüliben...
Aztán elváltunk. En adtam be...
4 es fel ev mulva visszafogadtak. Nem en kertem, ök ajánlották fel. A kiközösitesem ideje alatt egyetlen egyszer sem keresett a venek közül senki, csupán egy kedves testvernö hozott nekem titokban folyoiratokat...
Visszafogadás után meg egy ideig jártam gyülibe, de lemorzsolodtam. Aztán el is költöztünk. Teljesen megszakadt a kapcsolatom Jehova tanuival. De Jehovával nem...

Most külföldön elek, a ferjem egy arab hivö muszlim, boldog vagyok vele, mert kölcsönösen tiszteletben tudjuk tartani egymás hitet. A könyvespolcon egymás mellett van a Biblia es a Korán...
Soha nem ereztem ennyire szabadnak magam, soha nem volt ilyen jo kapcsolatom Jehovával. Semmilyen gyülekezetbe nem járok, semmilyen vallás tagja nem vagyok. Hálás vagyok Jehovának, hogy megszabadultam a stressztöl, ami naponta nyomasztott, hogy megfelejjek a gyülekezetnek. En nem akartam más arcot, nem akartam megváltozni, mindig önmagam voltam. De láttam sok vicsort, mosolynak álcázva, nyálas beszedeket nyálas hangon...kirázott a hideg. Nem hiányzik a gyülekezet, soha nem ereztem ott jol magam, mert nem ereztem szeretetet, es meg a gyerekeimmel is szivtelenek voltak. Jehova ott maradt a szivükben, ahogy az enyemben is örökre, de a gyülekezet ajtaját többe nem lepjük át soha.

bárányka