EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

A látszat csal!

2011.09.12. 18:00 | Toronyőrbácsi | 6 komment

 Jehova népe igyekszik magát távol tartani Sátán gonosz, romlott, erkölcstelen világától. A Biblia erkölcsére hivatkozva a megbánást nem tanúsító gonosztevőket eltávolítják soraikból. Nincs ez másképp a gyermekmegbecstelenítőkkel sem. Határozott, következetes, igazságos és mindenekelőtt szerető ítéletek születnek (a Biblia fényében) az ilyen esetekben. Így a gyülekezetek Isten áldását élvezhetik, a hírnökök pedig biztonságban tudhatják gyermekeiket. VAGY MÉGSEM? Az alábbiakban szeretném a kiadványokban található, meglehetősen furcsa, ellentmondásos, félrevezető információkra felhívni a figyelmet, amiről az átlag hírnökök más kontextusban vannak tájékoztatva. A WTBTS jó színben igyekszik magát feltüntetni mind a világiak előtt, mind pedig a berkeken belül. A tények azonban makacsul ott vannak, akár szeretnék akár nem. Akik ismerik Jehova Tanúi múltját, azok megérthetik, miért találtam a mondandójukat képmutató, hazug félretájékoztatásnak. Több tízezer ember szenved ma azért, mert a vezetés ilyen egyházpolitikát folytat(ott). Igyekszem kevés kommentet fűzni hozzá, hiszen a dolgok magukért beszélnek. A lényegi részt kiemeltem. Persze valaki mást emelne ki belőle, de hajrá!

  1997 02 15 ŐT Arról a fájdalomról se feledkezzünk meg, amelyet a pedofil, perverz személyek okoznak. Egy bánkódó anya — aki elmondta, hogy a fia öngyilkosságot követett el, miután egy gyermekgondozó megbecstelenítette — ezt nyilatkozta: „ Az a férfi, aki megbecstelenítette a fiamat . . ., az elképzelhető legkövetkezetesebb és legelkorcsosultabb módon tette tönkre őt és sok más fiút is.” .........A történelem folyamán mintha nem lenne határa annak, amit férfiak és nők okoztak egymásnak a fájdalom és a szenvedés terén (Prédikátor 4:1–3).
  1997 05 1 ŐT Figyeld meg, hogy Pál olyan magatartásformákat említ, amelyek a keresztény szolgálattal járnak. Hogyan szolgálhatna egy keresztény szolga másokat, ha nem volna „tiszta a keze”, ha nem volna feddhetetlen ember? IIIIGGGEEENNNN???? Az egyik ír vallási rend vezetője, aki nemrég kilépett a rendből, jól rávilágít a lényegre. A The Independent című lap szerint elismerte: „hagyta, hogy egy pedofil pap hosszú idővel azután is gyermekekkel dolgozzon, miután kitudódott, hogy gyermekeket becstelenít meg.” A beszámoló olyan felvilágosítással szolgált, hogy a gyermekek megbecstelenítése már több mint 24 éve tartott. A papot ugyan négy évre börtönbe zárták, de gondolj csak bele, milyen szenvedést okozhatott azoknak a gyermekeknek, akiken erőszakot követett el azok alatt az évek alatt, mivel a felettese híján volt az erkölcsi feddhetetlenségnek, amely arra késztette volna, hogy közbelépjen.

 1998 03 1 ŐT Számos egyházi személy követte a pápa példáját. 1994 decemberében az olasz Il Giornale című újság erről számolt be: „Sok amerikai püspök jelent meg a televízióban, és nyilvánosan bocsánatot kért.” Miért? Amiért nem tulajdonítottak elég jelentőséget a pedofil papok okozta problémának, akik sok fiatalban kárt okoztak. A La Repubblica című újság 1995 januárjában beszámolt „a mai katolicizmus történelmében példa nélkül álló gesztusról” — ez XII. Pius pápa holocausttal kapcsolatos hallgatásával foglalkozott. Ugyanaz az újság 1995. januárban arról számolt be, hogy a német püspöki hivatal bocsánatot kért a római katolikusok „sok hibájáért”, akik támogatták a nácik bűncselekményeit. Több protestáns egyház szintén önkritikának vetette alá magát.

....A Biblia arra buzdít minket, hogy kérjünk bocsánatot, amikor hibázunk, és sokan helyesléssel tekintenek az egyházakra, amint önkritikának vetik alá magukat (Jakab 5:16). De miért teszik ezt az egyházak? Hogyan kellene ennek befolyásolnia azt, ahogyan tekintjük őket?

  2008 06 15 ŐT Napjainkban több milliárd emberről elmondható, hogy kapcsolatban áll a hamis vallás különböző formáival, melyek eredete az ősi Babilonig nyúlik vissza (1Móz 11:6–9). Ezeket a vallásokat egyetlen közös névvel illethetjük: „Nagy Babilon, a szajháknak és a föld utálatosságainak anyja” (Jel 17:5). A hamis vallás már régóta támogatja e világ politikai uralkodóit. .....Az ’utálatosságokhoz’ tartoznak még a papok által elkövetett pedofil tettek és egyéb szexuális erkölcstelenségek, melyek fölött az egyházi vezetés szemet huny. Csodálkoznunk kell azon, hogy Jehova Isten hamarosan megtisztítja a földet a hamis vallástól? (Jel 18:8).
  1993 04 8 ÉBR Nem meglepő tehát, hogy a nemi erőszakon átesett személyek közül többen pert indítottak az egyház ellen. Az NCR idézi egy ügyész szavait, aki ilyen ügyekre specializálta magát: beteges hajlamú papokkal kapcsolatos perek az Egyesült Államok mind a 188 egyházi kerületében előfordulnak. Azt mondja, hogy a bíróságokon kívül a büntetések egy-egy perben elérték a 300 000 [USA-]dollárt. És a tanúknál ez MENNYI? A U.S.News & World Report szerint ezek a perek már 400 000 000 [USA-]dollárjába kerültek az egyháznak, de 2000-re várhatóan ez a szám akár 1 milliárd [USA-]dollárra is felduzzadhat. A kanadai sajtó nemrég arról számolt be, hogy a gyermekkori megbecstelenítés 2000 áldozata Quebec 22 egyházi alapítású árvaházában és elmegyógyintézetében pert indított hat egyházi rend ellen és 1,4 milliárd kanadai dollár kártérítést követelt.???? Akkor a tanúknál még nincs akkora gubanc?
  Érdekes módon azonban az előbb említett amerikai ügyész, aki 23 tagállamban a pedofil papok által megrontott 150 gyermek képviselője, azt mondja, hogy sohasem volt olyan ügyfele, aki rögtön a bíróságra akart volna rohanni. Mindegyik előbb „az egyház pásztori szolgálatán belül” próbált jogorvoslást szerezni. Na igen! Ez volt a hiba. Az NCR így vonja le végkövetkeztetését: „Az áldozatok, úgy tűnik, csak végső esetben fordulnak bíróságokhoz a jogtalanság kiderítése céljából.” Vajon miért?
  1993 10 8 ÉBR Így a gyermekmolesztálás sem nem újkeletű, sem nem szokatlan dolog; akkor OK ez egy régóta fennálló probléma, amely járványos napjainkban. A hatása pusztító tud lenni. Sok túlélő szenved az értéktelenség mélyreható érzésétől és az alacsony önbecsüléstől. Ennek a területnek a szakemberei összeírták a vérfertőzésnek a lányokra gyakorolt néhány általános utóhatását, az elszökést otthonról, a kábítószerrel és az alkohollal való visszaélést, a depressziót, az öngyilkossági kísérleteket, a kötelességmulasztást, a szabad szerelmet, az alvási zavarokat és a tanulási problémákat. Hosszú távra szóló hatásai magukban foglalhatják a gyenge szülői képességeket, a nemi közömbösséget, a férfiakkal szembeni bizalmatlanságot, házasságkötést egy pedofil emberrel, a leszboszi szerelmet, a prostitúciót és magát a gyermekmolesztálást.
  Ezek az utóhatások nem szükségszerűen érintik az áldozatot; sem nem bocsátható meg jogosan bárkinek a helytelen viselkedése kizárólag azért, mert a múltban zaklatásnak volt kitéve. A megbecstelenítés nem eleve elrendelése annak, hogy az áldozatok a jövőben erkölcstelenek vagy kötelességmulasztók lesznek; sem nem mentesíti őket a személyes felelősségvállalás alól választásaikra vonatkozóan, amelyeket később az életben tesznek. Azonban ezek az általános következmények az áldozatok számára igazán veszélyesek. Ezek további sürgősséget adnak a kérdésnek: Hogyan tudjuk megvédeni a gyermekeket a molesztálástól?              
  1993 10 8 ÉBR  Ritka az olyan pedofil személy, aki fizikai erőt alkalmaz, hogy molesztáljon egy gyermeket. Általában jobban szeretnek előbb barátkozni a gyermekekkel. Jézus tanácsa, hogy legyünk ’óvatosak mint a kígyók’, így éppen megfelelő (Máté 10:16, New World Translation). A szerető szülők gondos felügyelete az egyik legjobb biztosíték a megbecstelenítés ellen. Néhány molesztáló nyilvános helyen levő magányos gyermeket keres, és beszélgetésbe elegyedik vele, hogy felkeltse a gyermek kíváncsiságát. Kisterem? („Szereted a motorokat?” „Gyere, nézd meg a kiskutyákat a teherautómban!”) Igaz, nem lehetsz minden időben a gyermekeiddel. Gyere a szolgálatba!!?? És a gyermekgondozó szakemberek elismerik, hogy a gyermekeknek szükségük van egy kis szabadságra, hogy valamit egyedül is csináljanak. A bölcs szülők azonban óvatosak azzal kapcsolatban, hogy túl sok szabadságot engedélyezzenek idő előtt a gyermekeknek.
Győződj meg arról, hogy jól ismersz minden felnőtt személyt vagy idősebb fiatalt, aki szoros kapcsolatban van gyermekeiddel, (hogyan?) különleges óvatosságot alkalmazva, amikor eldöntöd, ki gondoskodjon gyermekeidről a távollétedben! ....Hasonlóképpen óvakodj azoktól a tizenévesektől, akikről az látszik, hogy túlzottan érdeklődnek a fiatalabb gyermekek iránt, és nincsenek velük egykorú barátaik!
A szomorú igazság azonban az, hogy még a legjobb szülők sem tudnak ellenőrizni mindent, ami gyermekeikkel történik (Prédikátor 9:13).
  Ha a szülők együttműködnek, akkor egy dolog van, amelyet képesek ellenőrizni: az otthoni környezetet. És mivel az otthon az a hely, ahol a legtöbb gyermekmegbecstelenítés történik, vagy a gyüli.
  1993 10 8 ÉBR  Gyakori téves nézetek
  Téves nézet: A gyermekmegbecstelenítők általában idegen, elmebeteg, beilleszkedni nem tudó emberek, akik elrabolják a gyermekeket és fizikai erőszakot alkalmaznak, hogy megbecstelenítsék őket.
  Az esetek túlnyomó többségében — néhány becslés szerint 85—90 százalékában — a megbecstelenítő egy olyan személy, akit a gyermek ismer és megbízik benne. Az erőszak helyett, gyakran a megbecstelenítők inkább fokozatosan vezetik a gyermeket a szexuális cselekedetekbe, kihasználják, hogy a gyermek tapasztalata és érvelési képessége korlátozott. (Vö. 1Korinthus 13:11; Példabeszédek 22:15.) Ezek a megbecstelenítők nem a közvélemény által gondolt kéjsóvár magányos alakok. Sokan meglehetősen VALLÁSOSAK, melyik valláshoz tartozhatnak? XD és a társadalom köztiszteletben álló, kedvelt személyiségei. PPFFF talán vének vagy utazószolgák? A U.S. Federal Bureau of Investigation (Amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda) szerint „azt feltételezni, hogy valaki nem pedofil egyszerűen azért, mert kedves ember, templomba jár, keményen dolgozik, kedves az állatokhoz és így tovább, az képtelenség”. Egy nemrég végzett kutatás azt sejteti: téves az a feltételezés, hogy minden megbecstelenítő férfi, vagy azt, hogy minden áldozat nőnemű.
  Téves nézet: A gyermekek fantáziálnak vagy hazudnak a szexuális megbecstelenítésről.
Természetes körülmények között a gyermekeknek nincsenek tapasztalataik vagy kifinomult elképzeléseik szexuális téren, hogy a megbecstelenítéssel kapcsolatos, részletekig menő beszámolókat találjanak ki, habár néhány kisgyermek zavarodott lehet a részleteket illetően. Még a legkételkedőbb kutatók is egyetértenek abban, hogy a megbecstelenítésre vonatkozó legtöbb beszámoló bizonyítható.Tekintsd meg a Sex Abuse Hysteria—Salem Witch Trials Revisited című könyvet, amely a megbecstelenítés hamis beszámolóira összpontosít! Ez a könyv a következőt ismeri be: „A gyermekek valóságos szexuális megbecstelenítése széles körben elterjedt, és a gyermekek vallomásai alapján a szexuális megbecstelenítés túlnyomó többségét . . . valószínűleg igazolni fogják (talán 95 vagy még ennél is nagyobb százalékban).” A gyermekek rendkívül nehéznek találják azt, hogy jelentsék a megbecstelenítést. Amikor tényleg hazugságot mondanak a megbecstelenítésről, akkor az leggyakrabban annak letagadása, hogy az megtörtént még akkor is, ha valóban úgy volt.
  Téves nézet: A gyermekek kihívók és gyakran maguk idézik elő a megbecstelenítést viselkedésük által.
  Ez a nézet különösen elfogult, mivel végeredményben az áldozatot vádolja a megbecstelenítésért. Van rá példa a szervezetben? Dögivel! A gyermekeknek nincs igazi fogalmuk a szexualitásról. Nincs ötletük arra vonatkozóan, hogy mit foglal magában az ilyen tevékenység, vagy hogyan változtatja meg őket. Ezért képtelenek beleegyezni abba úgy, hogy valójában tudnák, miről van szó. A megbecstelenítő, és csakis a megbecstelenítő okolható a történtekért. (Vö. Lukács 11:11, 12.)
  Téves nézet: Amikor a gyermekek felfedik a megbecstelenítést, a szülőknek ki kell oktatniuk őket, hogy ne beszéljenek róla, és „felejtsék el az egészet”.
Kinek az érdekeit szolgálja legjobban az, ha a gyermek hallgat a megbecstelenítésről? Vajon nem a megbecstelenítőét? Valójában a vizsgálatok kimutatták, hogy az érzelmi visszafojtással járó tagadás a legkevésbé hatásos módja lehet annak, hogy kezelje a megbecstelenítés traumáját. A kilenc módszer hatása közül, amelyet a vérfertőzés felnőtt áldozatainak egy csoportjánál vizsgáltak Angliában, kitűnt: azok szenvedték el a legnagyobb érzelmi sérülést és fájdalmat felnőtt korukban, akik letagadták, elhallgatták vagy elkendőzték a történteket. Ha egy borzalmas támadást tapasztalnál, szeretnéd, ha azt mondanák neked, hogy ne beszélj róla? Miért mondasz egy gyermeknek ilyen dolgot? Ha hagyod, hogy gyermeked erre a borzalmas eseményre természetes módon reagáljon, mint például szomorúsággal, haraggal, gyásszal, ez végül lehetőséget fog adni neki, hogy a megbecstelenítést végleg rendezze magában, Szomorú, de a nem  prezentált infó ezt segíti elő.
  1993 10 8 ÉBR           Otthoni megelőzés                                                                Monique kilencéves volt, amikor egy személy elkezdte megbecsteleníteni őt. Mindig leselkedett utána, amikor ő levetkőzött; ezután elkezdte látogatni a szobáját éjszaka, és nemi szerveit fogdosta. Amikor ő visszautasította, dühös lett. Egyszer még egy kalapáccsal is rátámadt Monique-ra és ledobta őt a lépcsőn. „Senki sem hitt nekem” — emlékszik vissza Monique, még az édesanyja sem. A megbecstelenítő Monique nevelőapja volt.
  Ő NEM az a ballonkabátos idegen, a bokrok között leselkedő magányos alak, aki a legnagyobb fenyegetést jelenti a gyermekek számára. Ő a család egyik tagja. A szexuális megbecstelenítés túlnyomó többsége otthon történik. Hogyan lehet így az otthont ellenállóbbá tenni a megbecstelenítéssel szemben?
 
Erkölcsi törvények
  Vajon befolyással van a bibliai törvény a családodra? Például a 3Mózes 18:6-ban ez olvasható: „Senki se közelgessen valamely vér szerint való rokonához, hogy felfedje annak szemérmét. Én vagyok az Úr.” Hasonlóan, a keresztény gyülekezet ma is erős törvényeket tesz kötelezővé a szexuális megbecstelenítés minden formája ellen. Bárki, aki szexuálisan megbecstelenít egy gyermeket, az a kiközösítését, a gyülekezettől való eltávolítását kockáztatja (1Korinthus 6:9, 10). NA EZ TELJES EGÉSZÉBEN NEM ÍGY VAN, DE MAJD A VÉGÉN KITÉREK RÁ.
  Minden családnak ismernie kell az ilyen törvényeket, és együtt kell áttekintenie azokat. Az 5Mózes 6:6, 7 (Katolikus fordítás) így ösztönöz: „Ezeket a parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben és vésd gyermekeidnek is az eszébe, beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz s amikor úton vagy, amikor lefekszel s amikor fölkelsz.” Az elméjébe vésni ezeket a törvényeket sokkal többet jelent, mint alkalomszerűen oktatni a gyermekeidet. Ez rendszeres beszélgetéseket foglal magában. Időről időre mind az édesanyának, mind az édesapának újra meg kell ismételnie Isten törvényeit a vérfertőzésre vonatkozóan, és a szerető érveket, amelyek ezen törvények mellett szólnak....
  A bibliai törvény megtiltja a részegeskedést, rámutatva, hogy fajtalansághoz vezethet (Példabeszédek 23:29–33). Egy tanulmány szerint a vérfertőzés áldozatainak közel 60—70 százaléka jelentette, hogy megbecstelenítő szüleik ittas állapotban voltak, amikor a megbecstelenítés elkezdődött....
Érzelmileg biztonságos hely
  Egy fiatalasszony, akit Sandinek fogunk hívni, ezt mondja: „Az egész családom elősegítette a megbecstelenítést. A tanú családokban is sokszor lehetett ezzel találkozni? Sajnos, a válasz megint igen. Elszigetelt volt, és minden családtag egymástól is el volt szigetelve.” Az elszigeteltség, a ridegség, és a kínzó titkolódzás — ezek az egészségtelen, Írás-ellenes magatartásformák a megbecstelenítő háznépek fémjelei. (Vö. 2Sámuel 12:12; Példabeszédek 18:1, Ú. f., 1991; Filippi 4:5.) Teremts olyan otthoni légkört, amely érzelmileg biztonságot ad a gyermekeknek! Az otthonnak egy olyan helynek kell lennie, ahol azt érzik, hogy épülnek, ahol szabadnak érzik magukat arra, hogy kitárják szívüket és szabadon beszéljenek.
  A gyermekeknek a szeretet fizikai kimutatására is nagy szükségük van — ölelésre, dédelgetésre, kézfogásra, hancúrozásra. Ne reagálj túlzott mértékben a szexuális megbecstelenítés veszélyeire azáltal, hogy megtagadod a szeretet ilyen kimutatását! Tanítsd meg a gyermekeket nyitott, meleg vonzalom és dicséret által, hogy ők értékesek! Sandi így emlékszik vissza: „A mamám nézőpontja az volt, hogy téves volna bármilyen dicséretben részesíteni bárkit bármiért. Ez önteltté teszi az embert.” Sandi legalább tíz éven keresztül szenvedett el némán szexuális megbecstelenítést. Azok a gyermekek, akikben nem erősítik meg azt, hogy szeretett, értékes egyéniségek, fogékonyabbak lehetnek egy megbecstelenítő dicséretére, az ő „vonzódására” vagy fenyegetésére, hogy visszavonja ezt a „vonzódást”.
 
Szakítsd meg a megbecstelenítés körforgását!
  Súlyos próba alatt Jób ezt mondta: „Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében” (Jób 10:1). Hasonlóképpen sok szülő találta úgy, hogy azáltal tudnak segíteni gyermekeiknek, ha segítenek magukon is. A The Harvard Mental Health Letter nemrég megjegyezte: „Az emberek fájdalmának kifejezése elleni erős társadalmi szankciók látszólag állandósítják a megbecstelenítés körforgását.” Úgy tűnik, hogy azoknál a férfiaknál, akik soha nem jutottak el odáig, hogy kifejezzék az elszenvedett szexuális megbecstelenítésből fakadó fájdalmukat, nagyobb a valószínűség arra, hogy maguk is erőszakot elkövetőkké válnak. A The Safe Child Book azt jelenti, hogy a legtöbb gyermekmolesztáló maga is elszenvedett gyermekként szexuális megbecstelenítést, azonban soha nem kapott segítséget a felgyógyulásra. Úgy fejezik ki fájdalmukat és haragjukat, hogy más gyermekeket becstelenítenek meg. (Lásd még: Jób 7:11; 32:20.)....
  Így a megbecstelenítés az egyik generációról a másikra szállhat. El nem múlik ez a nemzedék?: XD Természetesen sok egyén, aki úgy dönt, hogy nem beszéli meg múltbeli fájdalmát, úgy tűnik, képes elég jól megbirkózni vele az életben, és ez dicséretes. Sokakban a fájdalom azonban mélyebb és tényleg szükségük van arra, hogy összpontosított erőfeszítést tegyenek — beleértve, ha szükséges, a megfelelő szakképzett segítség keresését is —, hogy meggyógyítsák ezeket a gyermekkorban szerzett súlyos sebeket. Céljuk nem az, hogy önsajnálkozásba merüljenek. Meg akarják szakítani ezt a betegséget, a gyermekmegbecstelenítés fájó körforgását, amely érinti a családjukat.
A megbecstelenítés vége
  Megfelelően alkalmazva, a már előbb említett információ sokat segíthet, hogy csökkentsd a gyermekmegbecstelenítés esélyeit otthonodban. Emlékezz azonban, hogy a megbecstelenítők titokban cselekszenek, kihasználják a bizalmat, és felnőtt taktikát használnak ártatlan gyermekek ellen. Elkerülhetetlenül ezek után néhányan közülük látszólag szárazon megússzák ezt az undorító bűncselekményt. Néhányan? Látszólag?
Légy biztos azonban, hogy Isten látja azt, amit tesznek (Jób 34:22). Ha nem bánják meg és nem változnak meg, akkor nem fogja elfelejteni erőszakos tetteiket. Napvilágra fogja hozni azokat az alkalmas időben. (Vö. Máté 10:26.) És érvényt szerez az igazságos ítéletnek. Jehova Isten megígér egy olyan időt, amikor minden ilyen alattomos ember ’a földről kiszaggattatik’, és csak a szelídeknek és a jóindulatúaknak — akik szeretik Istent és embertársaikat — engedi meg, hogy megmaradjanak (Példabeszédek 2:22; Zsoltárok 37:10, 11, 29; 2Péter 2:9–12). Rendelkezünk az új világ csodálatos reményével, hála Jézus Krisztus váltságáldozatának (1Timótheus 2:6). Ezek után és csakis ezek után fog megszűnni a megbecstelenítés mindörökre. Milyen szomorú, hogy így gondolkodik " Isten Szervezete"
  Időközben mindent meg kell tennünk, amit tudunk, hogy megvédjük gyermekeinket. Olyan értékesek! A legtöbb szülő kész lesz saját biztonságát is kockáztatni azért, hogy megvédje kisgyermekeit. (Vö. János 15:13.) Ha nem védjük meg gyermekeinket, a következmények szörnyűek lehetnek. Jövőidő helyett jelenidő??!! Ha megtesszük, akkor egy csodálatos ajándékot adunk nekik — olyan gyermekkort, amelyben ártatlanságot éreznek és mentesnek érzik magukat a súlyos csapásoktól....
[Bekeretezett rész a 11. oldalon]


 
Figyelj a gyermekekre!
  BRIT COLUMBIÁBAN, Kanadában egy nemrégiben készült tanulmány 30 gyermekmolesztáló életpályáját vizsgálta. Az eredmények vérfagyasztóak voltak. A 30 egyén együttvéve 2099 gyermeket becstelenített meg. Ezeknek a személyeknek a fele bizalmi állást töltött be — tanárok, lelkipásztorok, vének, kisegítőszolgák? közhivatalnokok és gyermekgondozók voltak. Az egyik molesztáló, egy 50 éves fogorvos közel 500 gyermeket becstelenített meg egy több mint 26 éves időszak folyamán.
  A torontói The Globe and Mail ezt jegyzi meg: „Az esetek 80 százalékában a társadalom egy vagy több szektora (beleértve a bűnös barátait vagy társait, az áldozatok családtagjait, más gyermekeket és néhány áldozatot) letagadta vagy lekicsinyelte a megbecstelenítést."Nem meglepő, ha „a jelentés azt a látszatot kelti, hogy a tagadás és a hitetlenség hozzájárul a megbecstelenítés folytatásához”.
  Az áldozatok közül néhányan felfedték a megbecstelenítő kilétét. Mindazonáltal „a fiatal áldozatok szülei nem voltak hajlandók elhinni azt, amit gyermekeik mondtak nekikDöbbenetes, de  tanúknál is előfordul — ezekkel a szavakkal idézte a The Globe and Mail a jelentést. Hasonlóképpen egy kormánytisztviselő Németországban nemrég hivatkozott egy jelentésre, mely szerint a szexuális megbecstelenítés gyermekáldozatainak még hetedszer is meg kell próbálniuk elmondani az esetet a szülőknek, míg hisznek nekik. o__O!
[Bekeretezett rész a 12. oldalon]
„Azonnal kérj segítséget!”
  „HA FÉRFI vagy, és gyermekekkel állsz szexuális kapcsolatban, talán ezt mondod magadnak: »Ez tetszik a kislánynak« vagy »A kisfiú kérte ezt« vagy »Megtanítom a kislányt a szexre.« Hazudsz magadnak. Az igazi férfi nem áll szexuális kapcsolatban gyermekekkel. Ha csak egy csöppnyi érzés is van benned aziránt, hogy igazán törődj a gyermekkel, akkor hagyd abba a megbecstelenítést. IGEN PEDOFIL TANÚK, HAGYJÁTOK ABBA! Azonnal kérj segítséget!” (Egy tervezett közönségszolgálati közlemény, a By Silence Betrayed című könyvben idézték.)
1997 04 8 ÉBR
A vallásnak is része van benne
  A római katolikus egyház egyik képviselője, aki jelen volt a stockholmi kongresszuson, kijelentette, hogy a gyermekek kizsákmányolása a „bűncselekmények legfertelmesebb fajtája”, valamint „a mélyreható eltorzulás és az értékek összeomlásának következménye”. A katolikus egyházat ennek ellenére súlyosan érintik a saját papságából kikerülő emberek által gyakorolt ilyenfajta szokások.
  A Newsweek az 1993. augusztus 16-ai számában, a „Papok és megbecstelenítések” című cikkben „az Egyesült Államok katolikus egyháza modernkori történelmének legsúlyosabb papi botrányáról” számolt be. Ezt írta: „Míg 1982 óta a becslések szerint 400 pap ellen tettek vallomást, néhány egyházi személy úgy következtet, hogy mintegy 2500 pap molesztált gyermekeket vagy tizenéveseket . . . A pénzveszteségen kívül a botrány az egyházra óriási szégyent hozott — és ezzel valamelyest csökkent az erkölcsi tekintélye.”   Más vallások világszerte ugyanebben a helyzetben vannak? Persze JT-k erkölcsi tekintélye stagnál.
  Ray Wyre, aki szexuális bűncselekmények szakértője az Egyesült Királyságban, a stockholmi kongresszuson két olyan fiúról beszélt, akiket egy pap szadista módon megbecstelenített. Ezek közül a fiúk közül az egyiknek most egy olyan ügynöksége van, amely a papok áldozatául esett, megbecstelenített gyermekekkel foglalkozik, a másik fiú pedig maga is megbecstelenítővé vált.
  Mettanando Bhikkhu, egy thaiföldi buddhista tudós arról számolt be, hogy „a buddhizmus vallási gyakorlatainak bizonyos fajtái is felelősek azért, hogy Thaiföldön a gyermekek üzleti célokat szolgáló szexuális kizsákmányolása a legkülönbözőbb szinteken folyik. Thaiföldön a helybeli falvakban a szerzetesek néha hasznot húznak abból a pénzből, amit azok a gyerekek küldenek a közösségnek, akiket prostitúcióra kényszerítettek.”
Mit lehet tenni?
  Dr. Julia O’Connell Davidson, az Egyesült Királyság Leicester Egyetemének egyik munkatársa a kizsákmányolók viselkedése indokainak megvitatására kérte a kongresszust. Az erőszaktevők gyakran a gyermek feltételezett szexuális romlottságára és erkölcstelenségére összpontosítanak, s azt bizonygatják, hogy a gyermek már amúgy is be van szennyezve, és romlott. Más kizsákmányolók azt az eltorzított és hamis állítást hozzák fel, hogy tetteikből semmiféle kár sem fog származni, és hogy ebből a gyermek még hasznot is merít....
  Mit tehetnek a szülők? Egy bizottság, amely a média szerepével foglalkozik, azt javasolta, hogy a szülők vállalják a felelősséget a gyermekeik megvédéséért. A következőt állította: „ Amint a gyermekek növekszenek, a szülők nemcsak a média felhasználásával irányíthatják őket, hanem még úgy is, hogy további felvilágosítást és magyarázatot adnak nekik, valamint különböző információforrásokat használnak fel, hogy így ellensúlyozzák a média hatását, és segítsenek a gyermeknek növekedni a megértésben.”
Egy svéd tévéműsor, mely tudósított a kongresszusról, annak szükségét hangsúlyozta, hogy a szülők jobban vigyázzanak a gyermekeikre, és figyelmeztessék őket a veszélyekre. Még a következő tanácsot is adta: „Gyermekeidet ne csak a »romlott, idősödő férfiaktól« intsd óva, mivel a gyermekek . . . akkor úgy gondolják, hogy csak az idősebb, rendezetlen külsejű férfiakkal kell óvatosan bánniuk, pedig az a személy, aki ilyen bűncselekedeteket elkövet, nagyon jól öltözött is lehet, egyenruhát vagy szép öltönyt viselve. Nahát ez meglep! Azok ellen az idegenek ellen intsd hát őket, akik szokatlan érdeklődést mutatnak irántuk.” Persze a gyermekek figyelmét bárki olyan személyre is fel kell hívni — és arra kell buzdítani, hogy jelentsék a hatóságoknak —, aki szeméremsértő módon közeledik feléjük, és ezek között olyan személyek is lehetnek, akiket a gyermekek ismernek.:confused:
Az egyedüli megoldás
  Amire a stockholmi kongresszus nem tudott javaslatot tenni, az az volt, hogy miként lehet a gyermekek szexuális kizsákmányolásának okaival megbirkózni. Ezek az okok magukban foglalják a mindenhol megnyilvánuló, gyorsan romló erkölcsi értékeket; a növekvő önzést és az anyagi dolgok iránti mohó vágyat; azon törvények iránti egyre nagyobb tiszteletlenséget, amelyek megvédik az embereket az igazságtalanságtól; a szellemi jólét, a méltóság és mások életének egyre nagyobb mértékben való figyelmen kívül hagyását; a családi elrendezés gyors összeomlását; a túlnépesedésnek, a munkanélküliségnek, az urbanizációnak és a kivándorlásnak köszönhető széles körű szegénységet; a külföldiekkel és menekültekkel szemben egyre inkább eluralkodó rasszizmust; a kábítószerek egyre nagyobb mértékben történő előállítását és kereskedelmét; valamint az elfajult vallásos nézeteket, gyakorlatokat és hagyományokat.
  Bár a gyermekek szexuális kizsákmányolása megdöbbentő, az ilyen gonoszság nem lepi meg azokat, akik figyelmesen olvassák a Bibliát. Miért? Én is pont ezt kérdezem? Egy tanút ez hogyhogy nem lep meg? Mert most abban az időben élünk, amit a Biblia az „utolsó napoknak” nevez, és amelyek Isten szava szerint „nehezen elviselhető, válságos idők” (2Timótheus 3:1–5, 13, NW ).Brrrrrrrrrr! Csodálkozol hát, hogy az erkölcs egyre rosszabbá válik?
  A Biblia azonban előremutat a világ nagy problémáinak egyedüli megoldására — a Mindenható Isten által elvégzett teljes megtisztításra. Hamarosan meg fogja mutatni erejét, és mindazokat el fogja távolítani a földről, akik nem tartják be igazságos alapelveit és törvényeit: „az igazak lakják a földet, és a tökéletesek maradnak meg rajta. A gonoszok pedig a földről kivágattatnak” (Példabeszédek 2:21, 22; 2Thessalonika 1:6–9).
  Azok között, akik „kivágattatnak”, mindazok ott lesznek, akik a gyermekekből prostituáltakat csinálnak, és azok a romlott emberek is, akik visszaélnek a gyermekekkel. Isten Szava a következőket jegyzi meg: „se paráznák . . . se házasságtörők . . . se férfiszeplősítők [vagy akik kisfiúkat szeplősítenek meg] . . . nem örökölhetik Isten országát” (1Korinthus 6:9, 10). Még azt is hozzáfűzi, hogy az „útálatosoknak . . . és paráznáknak . . . a második halál”, az örök megsemmisülés lesz az osztályrészük (Jelenések 21:8).
  Isten meg fogja tisztítani a földet, és a dolgok egy teljesen új és igazságos rendszerét fogja bevezetni — „új eget és új földet” (2Péter 3:13). Akkor, abban az új világban, amelyet ő készít, a romlott, elferdült emberek soha többé nem fogják kihasználni az ártatlanokat. Az ártatlanoknak pedig soha többé nem kell attól félniük, hogy áldozattá válnak, mivel „senki meg nem rettenti őket” (Mikeás 4:4).
Azok élnek vissza a bizalmukkal, akikben bíztak
.....Undort keltő beszámolók áradata érkezik a világ minden részéről pedofil körökről, melyek kapzsi módon, szexuálisan kizsákmányolják a gyermekeket. NA IGEN! ÉS A JÓVÁHAGYÓKKAL MI LESZ? Az áldozatok között egyaránt találhatók kisfiúk és kislányok. Gátlástalan emberek elcsábítják, majd megbecstelenítik őket, ezután fenyegetéssel vagy rendkívüli kényeztetéssel megpróbálják elérni náluk, hogy a „klubban” maradjanak. Azok az emberek, akik kitervelik és végrehajtják ezeket az aljasságokat, gyakran a közösség kimagasló vezetői, és néha úgy hajtják végre tetteiket, hogy a rendőrség és a bírák teljesen tudatában vannak azoknak, és teljes mértékben védik őket. LÁM LÁM, MIBŐL LESZ A CSEREBOGÁR!
  Az is felháborodást vált ki, ha papok követnek el gyermekmegbecstelenítést. A világ minden részéről érkező újsághírek feltárják, milyen elterjedt a papság körében a gyermekmegbecstelenítés, amely néha még Isten nevében is történik. Egy bűnösnek nyilvánított anglikán pap például azt mondta tízéves áldozatának, hogy „Isten beszél általa [a pap által], és minden, amit ő vagy a [fiú] tesz, tetszik Istennek, tehát helyes”.
Ausztráliában a The Battle and the Backlash: The Child Sexual Abuse War című könyv ismertetője a papok és más bizalmi állásban lévők által elkövetett gyermekmegbecstelenítésre utalva megjegyezte, hogy az érintett szervezetek úgy tűnik, azzal vannak elfoglalva, hogy csökkentsék a kárt, mely a róluk alkotott képet érte; magukat védik, nem pedig a kiszolgáltatott gyermekeket. EZ AZ ALJAS BABILONI SZAJHA MILYEN MÉLYRE SÜLLYEDT!!! BEZZEG JEHOVA TISZTA NÉPE......
Lesújtó hatásai
  Egy gyermeknek általában nincsenek fenntartásai: teljesen megbízik másokban. Tehát a bizalommal való visszaélésnek lesújtó hatása van a gyanútlan, fiatal elmére. A Child Abuse & Neglect című kiadvány megjegyzi: „ A személyeket és helyeket, melyek korábban a biztonságot és a támaszt jelentették a számára, most a veszéllyel és a félelemmel társítja. A gyermek világában minden kiszámíthatatlanabbá és ellenőrizhetetlenebbé válik.”
A bántalmazás vagy megbecstelenítés következtében — mely az esetek többségében évekig tart — néhány gyermeknél az élete későbbi részében, jóval a felnőttkorba lépés után társadalmi és elmebeli gondok alakulnak ki. A bizalommal való ilyen visszaélés azért annyira ártalmas, mivel a gyermeket azért használják ki, mert gyermek. Sőt sok bántalmazott vagy megbecstelenített gyermek sohasem számol be az esetről — ez az, amire a gyermekbántalmazók, illetve a megbecstelenítők nagyon is építenek.
Az utóbbi években egyre több bizonyíték van a világszerte elkövetett gyermekbántalmazásokra és megbecstelenítésekre, ezért mostanra tengernyi bizonyíték gyűlt össze, melyet nem lehet többé megcáfolni vagy figyelmen kívül hagyni. DE NEM ÁM!!! ÉS NEM IS TESSZÜK MEG! De a legtöbben egyetértenek abban, hogy a gyermekbántalmazás és a gyermekmegbecstelenítés felszámolása rettenetesen nagy feladat. Ezért ezek a kérdések merülnek fel: Van valaki, aki tényleg meg tudja védeni gyermekeinket? Hogyan tudják a szülők megvédeni Istentől kapott örökségüket, és gondját viselni kiszolgáltatott fiataljaik életének? Kihez fordulhatnak segítségért? WTBTS? INKÁBB NE.
  2000 06 8 ÉBR
  Parry Aftab ügyvéd, aki internetes esetekre szakosodott, elmagyarázta, milyen könnyű ezt megtenni. „ A gyermekek rendszerint belépnek a csevegőbe — jegyzi meg. — A pedofilek észreveszik ezt, követik a beszélgetéseiket, megjegyzik maguknak azokat a gyermekeket, akik magányosak. Egy gyermek például ilyen üzenetet küldhet: »A szüleim épp válnak . . . Utálom anyukámat, mert sohasem veszi meg nekem azt a számítógépes játékot, amit kérek tőle.« . . . A pedofil belép a képbe, s ezt válaszolja a gyermeknek: »A szüleim épp válnak . . . Utálom anyukámat . . . Sohasem kaptam meg azt a játékot, amit akartam, egészen addig, amíg Timmy bácsi meg nem vette nekem . . . Csak annyit kell tenned, hogy elmész a bevásárlóközpontba és találkozol Timmy bácsival.«” „Timmy bácsi” valójában egy pedofil, aki prédát keres. MI IS TMMY BÁCSI IGAZI NEVE? TALÁN CSAK NEM MICHAEL PORTER?
  A szülőknek tehát bensőséges, szeretetteljes kapcsolatot kell fenntartaniuk a gyermekeikkel. Nyitva kell tartaniuk a közlési csatornát, hogy a fiatalok ne érezzenek indíttatást arra, hogy olyan személyekhez forduljanak érzelmi támogatásért, akikhez nem kellene.
 
  1995 11 11 ŐR Vigasz a ’lesújtott szelleműeknek’
...Az is a legalávalóbb fajtalanságok közé tartozik, hogy ártatlan gyermekeket becstelenítenek meg szexuálisan. Miként Sátán világának a bölcsessége, úgy a gyermekek szexuális megbecstelenítése is „állati, ördögi” dolog (Jakab 3:15, Káldi fordítás). MINDEZ "ISTEN FÖLDI KÉPVISELETÉBEN" TÍZEZER SZÁMRA FORDUL ELŐ.                                                                                                      ...Isten Királyságának jó híre mindenfajta emberre vonzólag hat, ideértve „a megtört szívű” és ’csüggedt szellemű’ személyeket is (Ésaiás 61:1–4). Nem meglepő, hogy sokan, akik érzelmi fájdalmat élnek át, elfogadják a meghívást: „a ki szomjúhozik, jőjjön el; és a ki akarja, vegye az élet vizét ingyen” (Jelenések 22:17). Az ilyenek számára a vigasz helye lehet a keresztény gyülekezet. MELYIK? Örvendeznek, amikor megtudják, hogy a szenvedés hamarosan a múlté lesz (Ésaiás 65:17). De addig is szükségük lehet rá, hogy ’megvigasztalják’ őket, és ’bekössék’ sebeiket. Helyesen tanácsolta Pál a keresztényeknek: „bátorítsátok a félelmes szívűeket, gyámolítsátok az erőteleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt” (1Thessalonika 5:14).

„Elfojtott emlékek”
  Ezeknek az „emlékeknek” sok olyan vonásuk van, melyet nem teljesen értenek az elmegyógyászati szakértők. Ennek ellenére az ilyen „emlékek” kihatással lehetnek az önátadott keresztények szellemiségére. Ezért bizalommal tekintünk Isten Szavára, hogy vezessen minket a kezelésükkel kapcsolatban. A Biblia „belátást [ad] mindenekben” (2Timótheus 2:7; 3:16). Abban is segít minden érintettnek, hogy Jehovába, „az irgalmasságnak atyjába” és „minden vígasztalásnak Istenébe” vesse hitét, „a ki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban” (2Korinthus 1:3, 4).
Csakugyan megtörtént?
  A világban sok vita folyik akörül, hogy mik is ezek az „emlékek”, és milyen mértékben jelenítenek meg ténylegesen megtörtént dolgokat. Jehova Tanúi „nem e világból” valók, és nem vesznek részt e vitában (János 17:16). Közzétett jelentések szerint, az „emlékek” olykor pontosnak bizonyultak. Azután például, hogy Frank Fitzpatrick, biztosítási kárbecslő „emlékezett” rá, hogy egy bizonyos pap molesztálta, csaknem száz másik személy is előállt, azt állítva, hogy őt is megbecstelenítette ugyanez a pap. A pap állítólag beismerte a megbecstelenítést.
  Ám figyelemre méltó, hogy számos egyén képtelen volt alátámasztani az „emlékeit”. Az ily módon gyötört emberek némelyikének élénk emlékei voltak egy bizonyos személyről, aki megbecstelenítést követett el, illetve egy meghatározott helyen elkövetett megbecstelenítésről. Később azonban az ennek ellentmondó hiteles bizonyítékok világossá tették, hogy ezek az „emlékezetbeli” részletek nem lehettek igazak.
Menedékről gondoskodni
  ...Mégis, hogyan lehet megvigasztalni azokat, akiknek ilyen „emlékek” miatt ’lesújtott a szellemük’? Emlékezz Jézusnak a barátságos szamaritánusról szóló példázatára. Rablók támadtak meg egy férfit, majd megverték és kifosztották. Amikor arra ment a szamaritánus, megesett a szíve a sebesült férfin. Mit tett? Vajon ragaszkodott hozzá, hogy a legapróbb részleteket is hallja a verésről? Netán személyleírást kapott a rablókról, és tüstént utánuk eredt? Nem. A férfit megsebesítették! A szamaritánus tehát gyengéden ellátta sebeit, és szerető módon egy közeli fogadó biztonságába vitte, ahol felépülhetett (Lukács 10:30–37).
  Igaz, különbség van a testi sebek és egy ténylegesen átélt gyermekkori szexuális megbecstelenítés miatti „lesújtott szellem” között. Ámde mindkettő nagy szenvedést okoz. Ezért amit a szamaritánus tett a sebesült zsidóért, az megmutatja, mit lehet tenni egy gyötört kereszténytárs megsegítéséért. A legelső az, hogy szerető vigaszt nyújtsunk, és segítsünk neki felépülni.
  Az Ördög gyötörte a hűséges Jóbot, nyilván biztos lévén abban, hogy vagy az érzelmi, vagy a testi fájdalom megtöri majd feddhetetlenségét (Jób 1:11; 2:5). Sátán azóta is gyakran próbál szenvedést alkalmazni — akár közvetlenül idézi elő, akár nem —, hogy gyengítse Isten szolgáinak a hitét. (Vö. 2Korinthus 12:7–9.) Lehet-e kétségünk afelől, hogy az Ördög most a gyermekmegbecstelenítést használja ki, NEM. MINDENÉRT SÁTÁN A HIBÁS. A PERVERZ TANÚ TELJESEN ÁRTATLAN. valamint sok olyan felnőtt „csüggedt szellemét”, aki elszenvedte azt (vagy akit felkavarnak az elszenvedés „emlékei”), hogy ezzel próbálja gyengíteni a keresztények hitét? Az a keresztény, aki fájdalmakat szenved el, de elszántan visszautasítja, hogy feladja feddhetetlenségét, ezzel a következőket mondja, miként Jézus is, midőn támadást intézett ellene Sátán: „Eredj el Sátán” (Máté 4:10).
Mi a helyzet az állítólagos megbecstelenítővel?
  Egy olyan személy, aki ténylegesen megbecstelenít egy gyermeket szexuálisan, erőszaktevő, és annak is kell tekinteni. Bárki essen is áldozatul ilyesminek, joga van vádolni a megbecstelenítőjét. MÁR HA TUDOD BIZONYÍTANI. DE HOGY LEHET EGY PEDOFIL TANÚT RAJTAKAPNI? Ámde nem szabad elhamarkodni a vádolást, ha csupán a megbecstelenítést felidéző „elfojtott emlékek” adnak rá alapot. Ez esetben az a legfontosabb a szenvedő személy számára, hogy visszanyerje valamennyire érzelmi stabilitását. Egy bizonyos idő elteltével talán jobb állapotban lesz ahhoz, hogy kiértékelje az „emlékeket”, és eldöntse, mit akar tenni — ha tenni akar egyáltalán valamit???? — velük kapcsolatban.
 
  ... Bölcsen állapította meg Salamon: „Ne indulj hamar pörre” (Példabeszédek 25:8, Izr. Magyar Irodalmi Társulat fordítása). Ha van valamilyen alapos okod azt gyanítani, hogy az állítólagos elkövető továbbra is megbecstelenít gyermekeket, figyelmeztetésre lehet szükség. A gyülekezeti vének segíteni tudnak ilyen esetben. Ha más a helyzet, ne siess. Az is lehet, hogy végül megelégedsz azzal, hogy nem foglalkozol többé a dologgal. VILÁGOS? Ha azonban szembesülni akarsz az állítólagos elkövetővel — miután kiértékelted először, hogyan éreznél a lehetséges válaszokat illetően —, jogod van ezt tenni.
Mialatt gyógyulófélben van az „emlékeket” átélő személy, kellemetlen helyzetek állhatnak elő. Megeshet például, hogy egy illetőnek élénk emlékképei vannak arról, hogy molesztálta valaki, akit mindennap lát. Nem lehet szabályt lefektetni egy ilyen eset kezelésére. „Kiki a maga terhét hordozza” (Galátzia 6:5). Valaki időnként úgy érezheti, hogy egy rokon vagy a közvetlen család egyik tagja érintve van. Amikor arról van szó, hogy azonosítani kell, akire mint elkövetőre gyanakodnak, emlékezz rá, mennyire kétségbevonhatók egyes „elfojtott emlékek”. Ilyen helyzetben, addig amíg nem teljesen megalapozott a dolog, a családdal való kapcsolattartás — legalábbis alkalmi látogatások, levélírás vagy telefon révén — azt mutatja, hogy az ember Írás szerinti utat próbál követni. (Vö. Efézus 6:1–3.) HOL AZ ÍRÁS SZERINTI ALAP?
Mit tehetnek a vének?
  Ha a véneket megkeresi egy olyan gyülekezeti tag, aki gyermekmegbecstelenítést felidéző felvillanásokat vagy „elfojtott emlékeket” él meg, akkor közülük rendszerint két vén kapja feladatául a segítségnyújtást. Ők arra buzdítják kedvesen a gyötört személyt, hogy az adott időszakban az érzelmi gyötrelemmel való küzdelemre összpontosítson. Az „emlékezetbeli” megbecstelenítők nevét, bárkik legyenek is, szigorúan bizalmasan kell kezelni. AZ A BAJ, HOGY EZT AZOKBAN AZ ESETEKBEN IS ALKALMAZNI SZERETNÉK, AMIKOR MÁR A KÜLVILÁG SZÁMÁRA IS EGYÉRTELMŰ A BŰNELKÖVETÉS.
  A vének elsődleges feladata az, hogy mint pásztorok tevékenykedjenek (Ésaiás 32:1, 2; 1Péter 5:2, 3). Különleges gondot kell fordítaniuk arra, hogy „[magukra öltsék] a könyörület gyengéd vonzalmait, a kedvességet, az elmebeli alázatosságot, a szelídséget és a hosszútűrést” (Kolossé 3:12, NW ). Kedvesen figyeljenek, majd alkalmazzák az Írásokból származó gyógyító szavakat (Példabeszédek 12:17)Némelyek, akiket fájdalmas „emlékek” gyötörnek, értékelően szóltak azokról a vénekről, akik rendszeresen meglátogatják vagy akár fel is hívják őket tájékozódás céljából, hogy lássák, mint vannak. Az ilyen kapcsolatteremtéseknek nem kell hosszúra nyúlniuk; viszont megmutatják, hogy Jehova szervezete törődést tanúsít. Ha a gyötört személy felismeri, hogy keresztény testvérei igazán szeretik őt, segítséget kaphat ahhoz, hogy jelentős mértékben visszanyerje érzelmi egyensúlyát.
  Mi a helyzet akkor, ha a szenvedő személy úgy dönt, hogy vádolni akar valakit? Ilyenkor a két vén azt tanácsolhatja neki, hogy a Máté 18:15 alapelvével összhangban személyesen keresse meg a dolog kapcsán azt, akit vádol. Ha a vádló ezt érzelmi okokból nem képes megtenni szemtől szembe, akkor telefonon vagy esetleg levél útján intézhető el. Ily módon a vádolt személy megkapja a lehetőséget, hogy állást foglaljon Jehova előtt a vádra adott válaszával. Talán még bizonyítékokat is tud felhozni arra, hogy ő nem követhette el a megbecstelenítést. TESSÉK? TALÁN? BIZONYÍTÉK? ELŐFORDULHAT HOGY EGY-EGY EMBERT A BOSSZÚVÁGY HAJT VALAMILYEN SÉRELEM MIATT, ÉS LE AKAR VALAKIT JÁRATNI. DE NEM (TÍZ)EZREKNÉL? Az is előfordulhat, hogy a vádolt személy beismeri tettét, s talán elérhető lesz a megbékélés. Micsoda áldás lenne ez! FŐLEG AZ ÁLDOZATNAK! Ha beismerésre kerül sor, a két vén továbbviheti a dolgokat az Írás szerinti alapelvekkel összhangban.
Ha a vádat tagadják, a véneknek meg kell magyarázniuk a vádlónak, hogy semmi többet nem lehet tenni bírói úton. A gyülekezet pedig továbbra is ártatlannak fogja tekinteni a vádolt személyt. NE, EZ ÍGY EGY HANGYÁNYIT MÁR NEKEM ERŐS. A Biblia azt mondja, két vagy három tanúra van szükség ahhoz, hogy bírói eljáráshoz lehessen folyamodni (2Korinthus 13:1; 1Timótheus 5:19). Még ha több mint egyvalaki „emlékszik” is egy ugyanazon személy által elkövetett megbecstelenítésre, akkor is fennáll, hogy e visszaemlékezések egész egyszerűen túl bizonytalanok ahhoz, hogy bírói döntések alapjául szolgáljanak egyéb megerősítő bizonyítékok nélkül. MMMMIIIIIIVVVVAAAAANNNN???????? Ez nem jelenti azt, hogy az ilyen „emlékeket” hamisnak tekintjük (vagy hogy igaznak tekintjük). De a bibliai alapelveket kell követni, ami egy ügy bírói bizonyítását illeti.
Mi a helyzet akkor, ha a vádolt személy — bár tagadja a helytelen cselekedetet — csakugyan bűnös? „Vajon megússza szárazon”, hogy így fogalmazzunk? Semmiképpen! A bűnösség, illetve ártatlanság kérdését nyugodtan Jehovára lehet bízni.  NAJA! EZ A KÖTÉL VÉGSŐ SZAKADÁSA? „Némely ember vétke nyilvánvaló már az ítélet előtt is, másoké viszont csak azután derül ki” (1Timótheus 5:24, Katolikus fordítás; Róma 12:19; 14:12). A Példabeszédek könyve ezt mondja: „Az igazaknak reménysége öröm; az istenteleneknek várakozása pedig elvész.” „Mikor meghal az istentelen ember, elvész az ő reménysége” (Példabeszédek 10:28; 11:7). Végül is Jehova Isten és Krisztus Jézus hoz örökké tartó ítéletet igazságosságban (1Korinthus 4:5).
 

 Mindezek fényében érdemes átgondolni, hogy a Watchtower miért beszél nagyon keveset a kiadványokban, a gyülekezetekben történő aljas személyek kezeléséről.

 Ha valaki azt állítaná hogy az itt elhangzó dolgok pusztán rágalom, annak ajánlom ezt az oldalt http://www.silentlambs.org/ Ha ezután is a fantáziálásnak vagy rosszindulatnak érezné az olvasó a feltárt igazságokat, forduljon orvoshoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr873217477

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: The New York Times: Jehova Tanúinak kártérítést kell fizetniük gyermekmolesztálási ügyben 2012.06.21. 11:19:19

The New York Times: Jehova Tanúinak kártérítést kell fizetniük gyermekmolesztálási ügyben   By THE ASSOCIATED PRESS Megjelent: 2012. június 17.   OAKLAND, Kalifornia (AP) — Egy észak-kaliforniai esküdtszék 28 millió dolláros kártérítést ítélt meg ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.09.12. 20:33:38

Sajnos folytatnom kell a szarkasztikus megjegyzéseket:

'De addig is szükségük lehet rá, hogy ’megvigasztalják’ őket, és ’bekössék’ sebeiket. Helyesen tanácsolta Pál a keresztényeknek: „bátorítsátok a félelmes szívűeket, gyámolítsátok az erőteleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt”

'A vének elsődleges feladata az, hogy mint pásztorok tevékenykedjenek (Ésaiás 32:1, 2; 1Péter 5:2, 3). Különleges gondot kell fordítaniuk arra, hogy „[magukra öltsék] a könyörület gyengéd vonzalmait, a kedvességet, az elmebeli alázatosságot, a szelídséget és a hosszútűrést” (Kolossé 3:12, NW ). Kedvesen figyeljenek, majd alkalmazzák az Írásokból származó gyógyító szavakat (Példabeszédek 12:17)'

Ha valaki ilyen problémában szenved, akkor nem ajánlatos a fent említett gyógymódot kipróbálni, mert a legtöbb esetben olyan személyek végzik, akiknek semmi rálátásuk nincsen nemhogy ilyen kényes ügyekre, de még a saját családjukra sem. És ez a jobbik eset, mert rosszabb esetekben lehet, hogy az illető saját maga is egyike az elkövetüknek, akik mély bünbánatot tartottak.....

'Ám figyelemre méltó, hogy számos egyén képtelen volt alátámasztani az „emlékeit”.'

Az illető áldozatnak bőven elég megküzdenie az emlékeivel. A legtöbben nagyon hosszú utat járnak be, hogy egyáltalán említést tegyenek ilyen visszaélésekről, nemhogy még alátámasszák azt, amit az elkövető több, mint valószínüleg tagadni fog.
Igazából hogyan is lehetne alátámasztani az emlékeket, ha még az sem elfogadható, hogy valaki más is annak a személynek az áldozatává vált pl. Ezért kellene pl szakembereket bevonni az 'isten nem ver bottal' dolog helyett vagy mellett. Ez a fontos információ valahogy nem igazán volt hangsúlyozva a cikkekben.

Érződik, hogy a cikkek az elkövetők által íródtak, mert az ő érdekeiket képviselik. Valójában a figyelmet akarják magukról elterelni azáltal, hogy 'bölcs'tanácsokat osztogatnak, amikkel csak az a baj, hogy a gyakorlatban nem működnek.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.09.12. 21:38:34

Ami az én számból kiverte a nyalókát [és ahogy a színekből látom Toronyőrnél is... JT beidegződés? ;) ], az az utolsó idézet! HIHETETLEN! Az egész cikk más vallások papjaira keni az ügyet, mellőzve azt az ésszerű következtetést, hogy MINDEN vallásos közegben előfordulhatnak pedofilok. Az utolsó idézet pedig a farkasok mellett áll ki, egyértelműen hátrányos helyzetbe állítva az áldozatokat. Mintha még nekik kéne szinte elnézést kérve, megalázkodva viselkedniük azért, mert megbecstelenítette őket a gyülekezet egy tagja, Jehova egyik tanúja!!

Nem szeretnék bárány lenni a báránybőrbe bújt farkasok között, akiket ráadásul véd a saját szervezetük!

"Még ha több mint egyvalaki „emlékszik” is egy ugyanazon személy által elkövetett megbecstelenítésre, akkor is fennáll, hogy e visszaemlékezések egész egyszerűen túl bizonytalanok ahhoz, hogy bírói döntések alapjául szolgáljanak egyéb megerősítő bizonyítékok nélkül."

... ez kész!

És ha ismerjük a vének képmutatását, érdekkapcsolatait, szimóniáját és a bírói döntések alkalmával a totális inkompetenciájukat (főleg a lelkileg sérültek kezelésében) akkor elképzelhetjük milyen lehet áldozat lenni egy ilyen esetben!! Még téged aláznak majd meg, meg bizonygathatod.. Az ellenségemnek nem kívánom ezt!

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.09.12. 23:22:16

Őrtorony-idézet, 1998.03.01:

>>"A Biblia arra buzdít minket, hogy kérjünk bocsánatot, amikor hibázunk, és sokan helyesléssel tekintenek az egyházakra, amint önkritikának vetik alá magukat."<<

Vajon az Őrtorony Társulat, mint "Jehova -egyetlen,és kizárólagos- szócsöve" MIKOR kért bocsánatot a becsapott "Tanúktól",és a kívülállóktól a hamis Armageddon-próféciákért?
Mikor rehabilitálta azokat az egykori tagokat,akik pl.: a polgári szolgálatot elfogadták,-még azelőtt,hogy Brooklynban is nagy nehezen rájöttek,hogy nem "Írás-ellenes"? Milyen sokszor szégyent hoztak Jehova Nevére!!

Mikor fognak bocsánatot kérni az Őrtorony egészségügyi tévtanok miatt meghalt áldozatok hozzátartozóitól? (Régen: a védőoltás tilalma,-jelenleg a vérátömlesztés tilalma )

A Vezető Testület továbbra is a régi ítéleteket olvassa a "Fújj_hamis_nagybabilon_kereszténység"-re, miközben még mindíg hallgatnak a saját bűneikről,és a cinkosságaikról. Abban bízom,hogy -az Internet nyilvánosságának is köszönhetően- egyre kevesebb ember hisz az Őrtorony Társulatnak,és leleplezik a képmutatásukat!

Köszönöm,erős és velős post volt, Toronyőr!

bigpast 2011.09.12. 23:31:19

Lehet, hogy ezt a cikket be kéne küldeni a Mo.-i fiókhivatalnak. Kíváncsi lennék, hogy milyen makogó, álszent, mundérvédő, beküldőgyalázó, elkövető szentté-avató, Watch-fényező, 'hű és bölcs', szellem által ihletett, vén-mentő, felelősség-elhárító, 'meggyőző', 'bírói bizottság felmentő', és 'majd a paradicsom megoldja' szövegű választ kapnánk! Mocsok a köbön! Könnyen válaszol bizonyos kérdésekre, aki "magát tette eunuch-á", és a WTBTS érdekében pókhálósította szerveit!

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.09.12. 23:38:38

@karalabe4: >>"Érződik, hogy a cikkek az elkövetők által íródtak, mert az ő érdekeiket képviselik."<<

Ha nem is közvetlenül az elkövetők írták, de
mindenképpen abban érdekeltek,hogy mutogassanak a többi egyház bűnöseire.

Csak elfelejtették Brooklynban: amikor mutogatunk valakire,legalább három ujjunk önmagunkra mutat vissza! [;-<((

>>" Ezért nincs mentség számodra, ó, ember — bárki vagy is —, ha ítélsz; mert amiben a másikat megítéled, önmagadat ítéled el, mivelhogy te, aki ítélsz, ugyanazokat gyakorlod.

Tudjuk pedig, hogy az igazsággal összhangban az Isten ítélete van azok ellen, akik ilyeneket gyakorolnak.

De azt képzeled, ó, ember, aki megítéled azokat, akik ilyeneket gyakorolnak, holott magad is ugyanazokat teszed, hogy te majd megmenekülsz az Isten ítéletétől? "<<
(Róma 2:1-3, -természetesen Új Világ "fordítás"!)

>>"mert vétkesek közt cinkos aki néma.
Atyjafiáért számot ad a testvér:
nincs mód nem menni ahova te küldtél.
Csakhogy a gonosz fittyet hány a jóra.
Lám, megcsufoltak, Egek Alkotója!"<<
(Részlet Babits Mihály: Jónás könyve című verséből.)

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.09.13. 07:02:24

@Johnny Joker:
Itt fontos megjegyezni, hogy az itt olvasható kommentek nem légből kapott 'vádaskodások', mint ahogyan Watchtowerék szeretnék azt beállítani, hanem személyes tapasztalatok.
De ez az oldal még sem elsősorban a JT szervezet lejáratására van, hanem bizonyos tények feltárására (ami ugyan lejáratja a szervezetet, de ez már egy más kérdés...).

Ezért ezúton szeretném kérni, hogy azok a személyek, akiknek esetleg másfajta tapasztalataik vannak a vénekkel, pl szerető törődést kaptak tőlük, vagy kijöttek egy különösen nehéz helyzetből, amibe önhibájukon kívül kerültek bele (a megbecstelenített személyeknél ui. ez a helyzet), akkor az jelentkezzen és legyen szíves ossza meg velünk a tapasztalatát.
Biztos van ilyen is.
Pl ilyenekre gondolok: egy személy anyagi segítséget kapott a gyülekezettől (nem csupán egyes tagoktól) a betegsége idején, ami egyértelmüen összefüggésbe hozható a gyermekkori megbecstelenítéssel vagy a vének látogatásaikkor türelmesen és együttérzően meghallgatták a panaszkodó személyt (még akkor is, ha esetleg érzelmi kirohanásai voltak), elismerték igazát (ha volt), nyomonkövették fejlődését vagy ha erre nem voltak képesek, akkor támogatták azt a személyt (még akkor is ha testvérnő volt az illető), aki ezt megtette, stb.....

Ha az a személy maga, aki kedvezményezettje volt egy ilyen véni látogatásnak nem is olvassa személyesen ezt az oldalt, de biztosan van valaki az itteni több ezer látogató között, aki legalább hallott olyanról, hogy egy esetnek pozitív kimenetel lett volna.

Komolyan kiváncsi vagyok, de konkrét tapasztalatok számítanak csak, nem pedig a kiadványok idézgetése vagy elméleti gondolatfuttatások.
süti beállítások módosítása