EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Milliók nincsenek tudatában a prédikáló munkának, de “nem kell túlzottan aggodalmaskodnunk”

2014.12.31. 20:00 | Johnny Joker | 164 komment

10693437_710260962399093_658301004_n.jpgJehova Tanúi prédikálnak New Yorkban szeptember 11. évfordulóján – de mi van az ázsiai és arab világ megtérőinek hiányával?

Jehova Tanúinak egy kiemelkedő tanítása az az ünnepélyes hit, hogy Armageddon a küszöbön áll, amikor is az isteni erők lemészárolnak gyakorlatilag mindenkit, aki nem Tanú.

Ez a feltevés nem csupán felháborító és obszcén bárki számára, aki akár csak mérsékelt intellektuális képességekkel is rendelkezik és nincs az Őrtorony illetéktelen befolyásolása alatt, hanem még magának az Őrtorony teológiának is problémát jelent. Mi történik azokkal a milliókkal, akik Ázsia és az arab világ egyes részein élnek és soha nem fogják hallani a Tanúk üzenetét?

Az Őrtorony mindezidáig azzal hívta fel a figyelmet erre a rejtélyre, hogy semmiféle értelmes választ nem adott rá. A legújabb december 15-i tanulmányozásra szánt kiadásban továbbra is ez a helyzet, ahol ezt a problémát mesteri módon megkerülik.

“Ha alaposan átgondoljuk Jézusnak ezt a szemléltetését [a kovászról a Máté 13:33-ban], megértjük, hogy nem kell túlzottan aggodalmaskodnunk amiatt, hogy hogyan fog eljutni a Királyság jó híre azokhoz a milliókhoz, akik még nem hallottak róla. Jehova mindent kézben tart. A mi dolgunk Isten Szava szerint ez: „Reggel vesd el a magot, és ne pihentesd kezed estig, mert nem tudod, hol lesz az sikeres, itt, vagy ott, vagy mindkettő egyformán jó lesz-e” (Préd 11:6). – Őrtorony, 2014 12/15, 9-10. old.

Ha esetleg kíváncsi lennél rá, hogy a Máté 13:33 mit mond, itt olvashatod (a magyar Új Világ fordításból):

“Még egy másik szemléltetést is mondott nekik: „Az egek királysága hasonló a kovászhoz, amelyet fogott egy asszony, és elrejtett három nagy mérce lisztbe, mígnem az egész tészta megkelt.”

Így tehát, mivel a kovász egy “láthatatlan” folyamat során keleszti meg a kenyeret, a Tanúknak egy olyan szemléletet kell elfogadniuk, hogy “ami nincs szem előtt, azzal nem törődünk / éjjel majd megoldódik magától” azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy a keleti országokban milliók még csak azt sem tudják, kik Jehova Tanúi.

Az Őrtorony lényegében azt mondja minden Tanúnak, aki aggódni merne az ilyen emberek potenciális lemészárlása miatt: “hagyd abba a szemtelen kérdezősködést, és menj vissza dolgozni!”

Ahogyan azt korábban ez a weboldal megjegyezte, egy személy megváltása vagy függ attól, hogyan válaszol a prédikáló munkára, vagy nem. Ha a ‘jó hír’ elfogadása előfeltétel, akkor milliók hamarosan azon egyszerű ‘bűn’ miatt lesznek halálra sújtva, hogy a bolygó rossz oldalán születtek meg. Ha azonban ez NEM előfeltétel, akkor egyáltalán mi értelme van a prédikáló munkának, az engedelmesség látványos mutogatásán túl?

Függetlenül attól, hogy az Őrtorony mennyire kerüli ki a problémát, az nem fog megszűnni mostanában. Az alábbi térkép mutatja (vörös színnel) az összes országot, ahol a prédikáló munka jelenleg hivatalosan tiltott (az úgynevezett “30 másik ország”):

jehovas_zeugen_-_l_nder_ohne_berichtete_aktivitat.png

A hírnökök népességhez viszonyított aránya a vörössel jelzett területen 1:50,000 (egy Jehova Tanúja minden 50,000 emberre). A Tanúk még csak a felszínt sem kapargatják a földgolyó egy óriási részén, ami az Atlanti-óceántól a Koreai-félszigetig terjed!

A következő videó pedig, amely a 2014-es Évkönyvből használ fel adatokat, elmagyarázza, hogy az arány még rosszabb néhány országban, ahol a munka nincs hivatalosan tiltva. Például sokkal valószínűbb, hogy Tanúkkal találkozz a “30 másik ország” valamelyikében, mint Bangladeshben, ahol az arány megdöbbentő módon 1 Tanú 775,000 emberre.

Az a mód, ahogyan az Őrtorony megvonja a vállát a nem nyugatiak millióinak sorsa felől éppen eléggé riasztó, azonban az újság később bevési olvasói elméjébe a teljes közömbösséget, amikor az írók megkísérlik a Tanúkban a büszkeség érzését felkelteni a “szellemi örökségük” iránt.

“Ezer emberből mindössze egy jutott el az igazság pontos ismeretére, és te köztük vagy! Hát nem tölt el ez örömmel minket, bárhogyan ismertük is meg az igazságot?” – Őrtorony, 2014 12/15, 30. old.

Más szavakkal, “ne aggódj amiatt, hogy 1000 emberből 999 nemsokára elpusztul. Töltsön el örömmel az a tény, hogy te a különleges 0,1% között vagy, akik túl fogják élni az Isten által jóváhagyott tömegmészárlást azáltal, hogy engedelmeskedsz a Vezető Testületnek!”

Olyan emberek számára, akik büszkék az “alázatosságukra”, ez a szolipszizmus*, önközpontúság és közöny, amivel a Vezető Testület bárkinek a kiirtását fogadja, aki nem pontosan úgy látja a világot, ahogyan ők, valóban figyelemre méltó.

* “Olyan filozófiai irányzat, mely azt tanítja, hogy az emberi tudat az egyetlen valóságos létező. Minden más csak a tudat terméke.” - Idegen szavak gyűjteménye

Forrás: http://jwsurvey.org/cedars-blog/millions-are-oblivious-to-the-preaching-work-but-there-is-no-need-for-us-to-be-overly-concerned

Fordította: Columba

Kapcsolódó írás: Az Őrtorony sürgeti az amerikai véneket, hogy kérjék meg az indiai állampolgárokat az Indiába történő visszatérés megfontolására

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr47026061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ORION 2015.01.07. 08:09:01

@ORION:ui- 1Tim 4,10
Hiszen azért dolgozunk és küzdünk teljes erõnkkel, mert az Élõ Istenben reménykedünk és bízunk, aki minden embernek Megmentõje. De különösképpen Megmentõje azoknak, akik benne hisznek!

Silence35 2015.01.07. 09:02:44

@ORION: mi az h különösképpen megmentője? ha egyszer minden ember megmentője? azokat is megmentette akiket az özönvízkor ölt meg? vagy az egyiptomi kisgyerekeket a tizedik csapásban?

ORION 2015.01.07. 11:08:13

@Silence35: Igen!MINDEN EMBER MEGMENTŐJE!ÜDVÖZITŐJE! Isten oldaláról MINDEN ember számára el van készítve az üdvösség.MÉg sem lesz mindenkié mert sokan elutasítják,megtagadják.Nem élnek vele,nem törődnek ekkora üdvösséggel. Ez őrület, ha belegondolsz. Nemet mondanak arra, hogy a bűneik meg vannak bocsájtva.
-1Tim 4,10
hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki ÜDVÖZITŐJE minden embernek, de leginkább a hívőknek. MBT-
A leginkább vagy különösképpen ez hogy van én sem tudom!?Az egyiptomi kisgyerekeket hazavitte a menyei hazába!Az özönvizről fentebb leirtam a véleményem.


roninn (törölt) 2015.01.08. 02:58:49

@ORION:

>>Sokan a saját igazságukat keresik és nem az Isten igazságát.<<

Első idézet:
"Az anyám azt mondta, a tudomány mindig legyőzi a vallást, és egészen eddig a pontig, mindig is így hittem.
De most már nem.
Vicces, hogy milyen könnyen tudsz Isten felé fordulni, miközben nem is igazán hiszel benne."

Második idézet:
"Mert Isten haragja kinyilatkozik az égből azoknak az embereknek minden istentelensége és igazságtalansága ellen, akik igazságtalan módon elnyomják az igazságot"

Nekem mit jelent ez a két idézet?
Emberek milliárdjai a hamis vallások miatt nem ismerik-, fogadják el Istent.
Az emberek valójában nem Istenben nem hisznek (hisz nem is ismerik), hanem a hamis vallásokban, és a hamis vallások által tanított hamis istenekben, istenképekben nem hisznek!!!

Amit Isten Ninive lakóira mondott, az minden korban minden emberre igaz:
"nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között"
Ezek után mit vársz tőlük?...

Jézus korában mi volt?
Ami most van:
Félrevezetett, elcsüggedt, hit nélküli embertömegek.

Ami korábban neked írtam, abban a cipőben én is jártam.
Én is kb 30 éves koromig tologattam a világos és fekete bábukat a sakktáblán:
"Van Isten?"
"Nincs Isten?"
Aztán partvonalon kívülre kerültem egy időre, ezért éppen ráértem meghallgatni egy JT-t.
És kiderült, hogy van Isten az égben.
És az is kiderült, hogy addig vakon, sötétben tapogatóztam.

A Kérdés:
Kiknek a hibájából nem ismertem addig Istent?

A válaszod utáni kérdés:
Emberek milliárdja kiknek a hibájából nem ismerik Istent?

Ébresztgetni ébresztgess, ha arra van ingerenciád, DE NE ÍTÉLJ!

DE! Van itt két kis baj:
Jelenleg te is a saját igazságodat keresed, és nem Istenét.
"Mert Isten haragja kinyilatkozik az égből" azok ellen, akik hamis tanítások terjesztésével elnyomják az igazságot.

A spinning csuda jó móka (és kacagás).
Nagyon hatékony sporteszköz.
Zsírégető, méregtelenítő, szív és érrendszer megdolgoztató, tüdőerősítő, ízületeket karbantartó, csontsűrítő; de ha akarod, aktív meditáció, vagy zenehallgatós félóra, vagy ha messzebb nem akarsz jutni sehova, filmnézős másfél- két óra.
Plusz: nem akar ledudálni, leszorítani, leanyázni senki az útról, és emiatt, anélkül tudsz egy jót mozogni, hogy véres rongynak kéne érezned magad.

(a bónusz kérdés: Rovarölő vajon hányni fog, vagy csak böfögni?)

ORION 2015.01.08. 06:22:45

@roninn:- "nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között"
Ezek után mit vársz tőlük?...-Hogy fogadják el a kegyelmet.Ehez szív kell!

A Kérdés:
Kiknek a hibájából nem ismertem addig Istent? -A saját hibádból csak és kizárólag! ,Most sem isnered !!!

DE NE ÍTÉLJ!-NEM SZOKÁSOM!!!

(a bónusz kérdés: Rovarölő vajon hányni fog, vagy csak böfögni?) -HÁNYNI FOG!!! AZ Ő GYOMRA NAGYON FELKEVEREDIK A TE BUTASÁGAIDTÓL!

ÉBREDJ MÁR FEL TESTVÉREM!!!!!!!!!

roninn (törölt) 2015.01.08. 08:11:14

@ORION:

Hihhhetetlenül nagyon ébren vagyok, hatalmasan nagy tágra zárt szemekkel!

Nem szokásod ítélkezni?
Hát nekem más jön le az írásaidból.
Nem egyenként, egyik-másikból, hanem összességében.

De most sikerült két rövidke mondatban belesűríteni az emberekről való vélekedésed, ráadásul három felkiáltójellel a végén, ami nyomatékosítja az indulatod, és a mondanivalód komolyságát:
>>A saját hibádból csak és kizárólag! Most sem ismered !!!<<

- Szerinted Jézus is így gondolta, amikor emberként szolgálta Istent a földön?
Neked az Evangéliumok olvasása során ez jön le, Jézus hozzánk állásáról?

Te magadat olyasvalakinek tartod, aki megfogta Isten lábát (és akinek Isten is megfogta a lábát).
Befogadtad Jézust a szívedbe - így vagy úgy - és úgy érzed, megtaláltad az aranyjegyet az egyik csokiban, és ezzel tutira várományosa vagy egy soha végetnemérő gyárlátogatásnak (Isten műhelyében) a mennyben.
EZ ILLÚZIÓ!
Én meg vagyok a romboló :)
Mert jól megfogni és jól megrázni a másikat, az egy dolog.
De leírni valakit azzal, hogy
"Nekem már jó, te meg menj el (békével), veled is lesz majd valahogy.", azért az egy kicsit más.

Tisztán látszik, hogy bár Isten iránti buzgóság van benned, de nem értelmezed jól az Írásokat.
ÉS EZT NEM ÉN MONDOM, hanem sokan mások is, akik itt olvasgatnak téged.

Ilyen szempontból nincs semmi különbség köztünk.
Valamilyen céllal te is fújod a magadét, és én is fújam a magamét, ami senkit nem érdekel.
Csak vitatják vég nélkül (vagy legalábbis a nagy nyomorúság kezdetéig).

Én nagyon is ébren vagyok, bro.
Bár néha jobb lenne aludni egy kicsit, mert nem mindig van (lelki)erőm elviselni a látottakat.
Néha nagyobb a falat...

ORION 2015.01.09. 08:05:54

@roninn: """-Hihhhetetlenül nagyon ébren vagyok, hatalmasan nagy tágra zárt szemekkel!-"""tágra *ZÁRT*szemekkel !EZ A PROBLÉMA!!!

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.01.11. 22:34:30

Most jelent meg frissen egy érdekes írás, benne egy térképpel a világban jelenleg zajló keresztényüldözésekről. Egy adat összehasonlításképpen: mintegy 100 millió keresztényt üldöznek ma világszerte...

idokjelei.hu/2015/01/open-doors-erosodik-a-keresztenyuldozes/

Catharine 2015.01.18. 23:57:08

@sefatias: HEllo. Tudod, én nem vagyok Tanú, de szerintem ezek a vélemények kicsit gyűlölködősek. Az butaság, hogy csak ők fognak megmenekülni armageddonkor és én még ilyet tőlük sosem hallottam. Sosem így fogalmaznak sem az összejövetlen, sem máshol, pedig már 2 és fél éve ismerem őket. Sok tanításban meg igenis igazuk van, nyugodtan nézzetek utána, én azt tettem a törikönyvekben és a tudósok területén. Nem szabad csak így elítélni egy vallást, mert hallottok itt-ott egy fél információt. Persze ez az én véleményem, tisztelem a tiédet, csak nem értek egyet veled, ezért írtam. Remélem nem bántottalak meg semmivel, nem szerettelek volna. Jah, és hogy nem lehet felszabadult Tanút látni: én nem vagyok az, de totál felszabadult és boldog vagyok :D :D :D

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2015.01.19. 05:36:10

@Catharine: szia!
:)egyáltalán nem bántottál meg. Megkérdezhetem, hogy a kommentjeim melyik részét tartod gyülölködőnek, és melyik részével nem értessz egyet?ha beidéznéd, hogy mire gondolsz, akkor igyekszem elmagyarázni az álláspontom.

Tisztelettel: Sefa

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2015.01.19. 13:05:34

@Catharine: Bocs, hogy írok neked, de egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne válaszoljak. Nem tudom hallottad-e azt a mondást, hogy az igazság kimondása csak azok számára tűnik gyűlölködésnek, akik nem tudnak szembenézni vele? Tudod, mi itt ezen a blogon nem csak hallottunk ezt-azt a Tanúkról, hanem sok mindent meg is éltünk köztük. A férfiak többségükben vének voltak, ők pedig sokkal jobban beleláttak a dolgokba. Tudják miről beszélnek, de itt általában nem is a Tanúk viselkedésével van a baj, hanem a tanításaikkal, a Társulat titkolózásával stb. Az, hogy sosem fogalmaztak előtted az összejövetelen úgy, hogy csak ők fognak megmenekülni, csak a véletlennek tudható be. A legtöbbször ezzel szokták az érdeklődőket "ijesztgetni", ha nem leszel Tanú, Armageddonkor meg fogsz halni, úgyhogy mihamarabb keresztelkedj meg, de a keresztelkedésed se biztosíték rá, éppen ezért legyél ott minden összejövetelen, eredj prédikálni,... Tehát, ott van az, csak olvasni kell a sorok között. Nem ártana, ha többet olvasnál még a saját történelmi verziójuk után is, nehogy késő legyen. Valóban kevés a felszabadult Tanú, hidd el, te nem vagy az és nem érzed azt a terhet amit ráraknak egy Tanúra és mindennap cipelnie kell. És ezeket én se csak úgy fél füllel hallottam ám róluk, magam is lehúztam köztük húsz évet.
Üdv és a legjobbakat neked. :)

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2015.01.19. 14:30:53

"14 Ne gondold, hogy vannak különböző más utak is, amelyeknek követésével életet nyerhetsz Isten új rendszerében. Csak egy út van. Ahogy csupán az egy bárka maradt meg a Vízözönben, nem sok csónak, így csupán egy szervezet — Isten látható szervezete — fogja túlélni a gyorsan közeledő „nagy nyomorúságot”. Egyszerűen nem igaz, hogy minden vallás ugyanahhoz a célhoz vezet (Máté 7:21–23; 24:21). Az örök élet elnyerése végett Jehova szervezetéhez kell tartoznod, Isten akaratát kell cselekedned (Zsoltárok 133:1–3) "
"Ám Jehova szolgái már tartoznak egy szervezethez – ahhoz az egyetlen szervezethez, mely túl fogja élni ennek a gonosz világrendszernek a végét."
"Hiroki: Jehova Tanújaként olyan szervezethez tartozom, melynek tagjai előtt ragyogó jövő áll." Hirtelen most csak ezeket találtam .

Rovarölő 2015.01.19. 19:16:22

@Catharine: Régen szerettem olvasni a gondolataid!
Régen írtál, de most ez látszik is!
Jehova Tanúi évtizedeken keresztül hirdették azt, amiről te azt állítod, nem teszik!
Nem vagyok tapasztalat nélküli, ami a vezető beosztást illeti!
Próbálják a jw.orgon szépíteni a kérdést, de ez csak hazugság! A bent élők tudják, hogy csak ők nyerhetik meg a párbajt az armageddoni való világban!
A vének nyíltan jelentik ki, ami a VT szelleme, hogy a hű szolga nélkül nincs megmentés!
Nem csak a vezető testület a hibás, mert azokat meg kéne feszíteni, de azok is, akik a lelkiismeretüket megerőszakolva is imádják őket!
Az agyhalott tanúkra nem haragszom, de akik tudják az igazságot és mégis sunyin maradnak, úgy, hogy próbálják képmutatóan komolyra venni azokat a törvényeket, amiket a vezéreik követelnek meg, sajnos nem tartok embernek, sőt még csak a gerincesek rendjébe sem valóak!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2015.01.20. 07:19:23

@Catharine:
"ah, és hogy nem lehet felszabadult Tanút látni: én nem vagyok az, de totál felszabadult és boldog vagyok :D :D :D"

Ez a mondatod kissé úgy hangzik, mintha öngólt rúgtál volna, hiszen persze, hogy 'totál felszabadult és boldog vagy' hiszen nem vagy Tanú :)
Persze ez sem igaz teljesen, mert azért lehetnek a Tanúk között is felszabadult és boldog emberek, főleg azok között, akik vagy nem tudnak semmit a hátuk mögött, de nevükben hozott döntésekről, vagy még nincsenek tudatában annak, hogy mi is az igazi felszabadultság (mivel korábban a sorsuk még annál is sanyarúbb volt, így a Tanúknál tapasztalt állapotok relatíve felszbadítóan hatnak rájuk. Ez is egy állapot, amit el kell fogadni, mert létezik.

De a lényeg az, hogy te még csak kívülről szemléled a Tanú-létet, és mégis nekünk mondod azt, hogy 'hallottunk itt-ott egy félinformációt'. Jóllehet éppen te vagy az, aki kívülállóként tekinti a dolgokat.
Ami nem baj, mert az is egy nézópont, és sok mindenben igazad is lehet, no meg az sem mindegy, hogy éppen milyen körökben mozogsz, mint "érdeklődő".

oldáshő (törölt) 2015.01.20. 14:40:14

@Columba:

Elég szomorú, hogy nem létező istenekben hívők nem létező istenekben hívőket üldöznek, ölnek meg. Szegények a semmiért szenvednek, halnak meg. Viszont fel fog támadni az üldözött és az üldöző is. Én arra leszek kíváncsi, mit fognak tenni a feltámadásuk után.

@nicku:

Valóban csak egy út van, és egy bárka menekült meg, és valóban eljön az idő, amikor mindenki ismerni fogja Istent, és csakis az ő nevét hívják segítségül, és nem lesz egy hamis isten sem. És valóban csak egy szervezeten keresztül lehet túlélni.
Az a tévedés, hogy sokan ezt úgy veszik, hogy csak a jelenleg élő tanúk menekülnek meg. Ez nem így lesz. Nagyon sokan fognak még csatlakozni hozzájuk, az élő Isten táborához az idők folyamán az elkövetkezendő események hatására.

Rovarölő 2015.01.20. 17:48:09

@oldáshő: "Az a tévedés, hogy sokan ezt úgy veszik, hogy csak a jelenleg élő tanúk menekülnek meg. Ez nem így lesz. Nagyon sokan fognak még csatlakozni hozzájuk, az élő Isten táborához az idők folyamán az elkövetkezendő események hatására."

A tanúk hiszik azt, hogy csak az ő szervezetük menekül meg, ez minden kiadványukban olvasható direkt, vagy a sorok között éreztetik az olvasókkal!
Nem csatlakoznak hozzájuk egyre többen, viszont egyre kevesebben! Sőt!!! A bent levők is fogyatkoznak, amiről Sefatias is írt a blogjában!
Nem hiszem, hogy nagyot tévedek, amikor ki merem jelenteni azt, hogy a tanúk sajátos elképzelései alapján, miszerint kik lesznek ítélet áldozatai, a saját sírjukat ássák szorgalmasan!
Ők tipikus esetei annak a bibliai példának, akik a vég idején kiabálnak, hogy Uram, Uram, hát nem a te nevedben tettünk mindent?! Gyanítom, hogy a képmutatásra és hazug életre nevelt kettős életet élő tanúknak el lesz véve a bérlete, amit maguk készítettek az új világba való belépéshez!
A tanúknak kötelező a farsangi álarc viselése, mikor egymás ellenőrzése alatt érzik magukat, viszont az igazi magán életük semmivel sem különb egy átlagos, általuk pusztulásra való nem tanúnál!
Hála az Istennek, nem szaporodnak a torony árnyékában, csak a felkentek, de azok rendesen!
Summa: Biztosan lesznek tanúk is a túlélők között, de az egészhez képest tényleg csak egy kicsiny nyáj! Sok más vallást gyakorló százszor különb erkölcsi életet él a nap 24 órájában, nem tanú módra, valóban szereti a testvérét és nem csak szóval, amiért sokkal jobban valóak oda, ahova a tanúk csak vágynak, másokat onnan kizárva!
A neved most sem zavart meg, igazából nem is neked válaszoltam, hanem azoknak, akiknek!

Catharine 2015.01.21. 01:23:32

Sziasztok :) Megint én :D Az a helyzet, hogy tudom, hogy nem értettek velem egyet, de téll sehol máshol nem látom, hogy ennyire foglalkoznának a Bibliával, mint ebben a vallásban. De hiszen ennek kellene lennie az alapnak! Voltak ennek a vallásnak is tévtanítási, de egyedül ez a vallás volt olyan szerény, hogy beismerje és kijavítsa azokat. Láttam már olyan gyülekezetet, ahol téll olyan körülmények uralkodtak, ahol valószínűleg ti voltatok vének, de ahol most vagyok, az maga a tökély :D na jó, emberek vagyunk, de téll teljesen más. És ahogy nézem, ezt a csak Tanú menekül meg dolgot is kijavították, ha olvassátok a mostani kiadványokat. Sajnálom, hogy csak most válaszolok, de sajna nem jelezte a blog.hu hogy ennyien reagáltatok a kommentemre. Azért legyen szép napotok és köszönöm, hogy elolvastátok a kommentem ^.^

ORION 2015.01.21. 08:21:01

@Catharine:""" Voltak ennek a vallásnak is tévtanítási, de egyedül ez a vallás volt olyan szerény, hogy beismerje és kijavítsa azokat."""-Most vasárnap több mint egy év szünet után eljött nálam a két tanu akik régebben rendszeresen látogattak.A tanitásuk ugyanolyan ördögi mint volt ,mondom a példákat amiket mondtak!
1 A Szellem lélek test !A szellemre azt mondta az egy erő olyan mint az áram ( szó szerint) ugyan ez az áram ,erő ,szellem van a hangyában,kutyában denevérben stb.Elveszik az áramot (szellemet) a lélek meg a test megszűnik! Ilyen hazugságot hírdetni!!! BOLCS PRÉDIKÁTOROK EZ HIÁBAVALÓSÁG!!! SZENT SZELLEM KÁROMLÁS!!!!!!!!!!!
2 Két reménység !-óóóó hát ott a Mi Atyánkban mondja a tanu.Legyen meg a Te akaratod mint a MENNYBEN ugy a FÖLDÖN is!--A FÖLDÖN élünk emberek ez már valóság , a Mennben kell reménykedni!!!
--EGY A HIT, EGY AZ ISTEN ,EGY A REMÉNYSÉG!!!

3 Jézus Krisztus és Mihály fejedelem ugyan az !-Feltételezte a tanu!Bizonyiték??? NINCS!!! Montam nekik akkor ne tanitsátok mert ez is hazugság és mutattam egy pár verset bizonyitékul hogy Ő ISTEN!!
ÖRDÖGI TANITÁSOK AZ EVANGÉLIUMHÖZ KÖZÜK NINCS!!!!

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.01.21. 10:54:50

@Catharine: Kedves Catharine!

Minden keresztény egyházban foglalkoznak a Bibliával, de ahány hely, annyi szokás, ezt tapasztalatból mondhatom. Ráadásul ennek is megvannak a maga jó értelemben vett "korlátai" (Jn 5:39-40). Ezen felül rengeteg tapasztalat azt mutatja, hogy a "bibliatanulmányozás" a Tanúk között a gyakorlatban elég sokszor "Őrtorony és Ébredjetek! tanulmányozás" lehet, ami viszont nem ugyanaz.

Nézd, te látod, hogy voltak tévtanításaik, de azt tudod, hogy többször is oda-vissza váltogattak egymásnak szögesen ellentmondó tanokat? Szerinted ez a Szent Szellem vezetése lenne? Az alább mellékelt cikkben egy folyamatábrán láthatod ezt részletesen is. Ha esetleg megnézed, akkor megírnád majd, hogy mit gondolsz erről?

Mi is úgy látjuk, hogy sok mindenben igazuk van, de ugye a részletekben eléggé nem értünk egyet, már csak azért sem, mert az Őrtorony időnként a maga javára "formálja a valóságot". Ha még olvasgatsz itt nálunk, meg fogod találni azokat a cikkeket, amikre most gondolok és meglátod majd ezeket a finom csúsztatásokat.

Ami az újabb kiadványokat illeti a "csak a tanúk menekülhetnek meg" témában, nézd meg a 2014. február 15-i Őrtornyot, a tanulmányozásra szánt kiadást, különösen a 11-12., 18. és 20. oldalakat. Erről az Őrtorony számról nekünk is van egy rövid cikkünk 2013 késő őszéről a 7. oldal kapcsán.

Igazából örülök neki, hogy ilyen jó gyülekezetet találtál magadnak. Ha boldog vagy közöttük és mindent rendben találsz, akkor áldjon meg téged az Úr és őrizzen meg téged útaidon! Remélem mi sem bántottunk meg semmivel, legyen neked is nagyon szép napod! :-)))

jehovatanui.blog.hu/2013/05/13/az_ortorony_tarsulat_fobb_tanitasainak_valtozasa

Catharine 2015.01.21. 12:28:44

@Columba: Szia :)

Öm... megnéztem a táblázatot. Nah, a gondolataim:
Nah, az utolsó napok kezdetéről annyit, hogy én úgy gondolom, hogy az lehetett hibás számolás vagy csak nagyon várták, de annyira nem bánt, hogy benéztek egy évszámot, amikor eleve nehéz lehetett már az első meghatározást is kiszámolni. Ezzel már többen is próbálkoztak tudós barátaink közül is. Nekem pl. nem menne szerintem :D :D
A piramis dologról nem tudok mit mondani, mert nem tudom, hogy az mi akar lenni, még nem találkoztam vele.
A nagy nyomorúság/armageddon sor sem tiszta de lehet azért ,mert alig aludtam :D kicsi lányocskámnak jön a foga :D :D (és mielőtt rosszat gondolnál rólam, 23 éves vagyok, 1 éves a kislányom és 3 éve vagyok férjnél :) aNYUÉKTÓL SZIGORÚ KATÓLIKUS nevelést kaptam, de most valahogy hálás tudok lenni érte :D )
És már a kedvenc témámnál is vagyunk :D a vér kérdése. Nah, ez am nagyon nehéz kérdés, de én azt olvastam a Bibliában, hogy a vértől óckodni kellett, ki kellett véreztetni az állatot mintegy jelképesen, hogy tiszteljük Istent és az életet, amit tőle kaptunk. Azt írja a Biblia, hogy ne együk meg. Azt nem írja, hogy nem adhatod oda a barátodnak, hogy megmentsd az életét. Nah én alapból nem fogadnék el semmilyen ilyesmit, mivel bioszból tanultuk, hogy baromi veszélyes már az is, ha pl. anyumtól kapnám, mivel az ő szervezete más bacikkal szemben ellenálló és érzékeny, mint az enyém. És nem tudják kiszűrni, sosem tudták és sosem fogják tudni teljesen, mivel nem vagyunk tökéletesek. Jó példa erre nagybátyám, aki kiskorában vérátömlesztést kapott és kiderült, hogy aidses vagy valamilyen súlyos betegség volt a vérben, csak eddig lappangott. Bele sem merek gondolni, hogy milyen szenvedésen fog emiatt most keresztül menni, mert kórházban van most is, és meg sem tudom látogatni, mert a férjem most kezdett az új munkahelyén, vezető pozícióban, szóval még csak el sem tud vinni, gyerekkel egyedül meg nem tudok menni 100 km-rel arrébb szóval a vér az elég necces dolog.
Aztán, amihez még hozzá tudok szólni, az a kiközösítés. A többi témát nem kerülöm, csak nem vagyok tisztában vele, hogy mit is takar, butaságot pedig végképp nem szeretnék mondani. Tudod, ha én kerülnék olyan helyzetbe, hogy súlyos bűnt követnék el (ez számomra mit jelent? A hűtlenség az tuti az.), jobban örülnék, ha csak pár ember beszélné meg az ügyemet és csak ők tudnának róla, nem pedig mindenki, mert akármennyire is legyen valaki jóindulatú, ítélkezni, ha csak magában is, de fog, mert ember. Ezt nem szeretném.
Annyi, hogy szerintem minden emberben van jó és minden vallásban van jóindulat (kivéve a sátániskodásban és a scientológiában, nah azok btutálisak) és nem hiszem, hogy rossz szándék vezérelte volna a Tanúkat, mikor próbálták megérteni a Bibliát. Attól, hogy túl elhamarkodottan vontak le néha következtetéseket, az nem azt jelenti, hogy nem mondanak igazat, csak olyanok, mint egy kisgyerek, aki nem bírja kivárni, hogy kihűljön az étel és ehető legyen :D :D :D anyuka lévén nem tudok most jobb hasonlatot felhozni :D Tudom, naív vagyok, ezt már a férjem és anyuék millió éve ismételgetik, de ha nem látsz az emberekben jót, szerintem ők sem fognak magukban keresni. Aztán meg nézhetünk magunk körül, hogy hova jutottunk XD

Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál nekem és érdekes kis linket kaptam, nekem ez a véleményem az olvasottakról. Bocsika, hogy kicsit hosszú lett :D Köszönöm a jókívánságokat, mivel tiszta szívből szeretem Istent, igyekszem majd mindig a kedvében járni, és én is kívánom neked a legjobbakat, az áldását :)

Catharine 2015.01.21. 12:42:11

@ORION: Szia :)
Huh, az ördögi tanítás nekem kicsit csúnya megfogalmazás, bocsika, csak nem szoktam csúnyán beszélni, még ennyire sem :D Az első érvedet nem értem, most a Szent Szellemre kérdeztél rá a Tanúktól?
A másik meg, figyelj, msot nem fogok Bibliaverseket írni, mert azt szerintem te is tudsz sokat. Tudod, hogy lesz feltámadás, mert azt is írja a Biblia. Én legalábbis így olvastam régen is és most is. Ha logikusan végiggondolod, lenne értelme a feltámadásnak, a földre, ha már sok vallás szerint szerint a mennyben vagy halálod után? Olyannak ismerted meg Istent, mint aki a nagyon jó helyről száműzne téged a földre, jó címszó alatt? Mert én nem ilyennek látom őt a Biblián keresztül. És ezt őszintén, szívből mondom neked. Mi értelme lenne paradicsomi földet létrehozni (és ezt is a Bibliában olvastam) ha a mennybe kerülsz halálod után? Én ezeken gondolkodtam, míg olvastam ezt a részét a Bibliának, ezek az én gondolataim, remélem nem bántanak. Tudod, ez csak a véleményem, persze, hogy neked nem ugyanaz, nem vagyunk egyformák :D De ez így van jól, így érdekes :)
Mihályról én azt olvastam, hogy el fogja küldeni Isten a földre, hogy megváltást hozzon. Kit küldött el Isten? Jézust. Lehet, hogy a földön azért nevezték Jézusnak, hogy felismerjék az emberek. Szerintem a Tanúk innen veszik az ötletet. ÉS szerintem sem Isten Jézus, mivel ő maga mondja az evangéliumokban, hogy egy Igaz Isten van, akit imádni kell, az pedig fent van az égben, Egyszer mondta, hogy ő Isten lenne, vagy ugyanaz lenne, mint az apukája, mert azt modnta, hogy Ő az Atya, Jézus pedig csak a fia. Persze hatalmas tisztelet és szeretet kell, hogy övezze, mert amit értünk tett, azt nem lehet puszta szavakba önteni, de ő maga is kifejezte, hogy nem Isten. Én ezt hiszem ezeket az evangéliumokban olvastam anno. Szóval én ezt gondolom és nem csak úgy a semmiből, olvasom a Bibliát folyamatosan.

Catharine 2015.01.21. 12:42:44

@ORION: Huh, az ördögi tanítás nekem kicsit csúnya megfogalmazás, bocsika, csak nem szoktam csúnyán beszélni, még ennyire sem :D Az első érvedet nem értem, most a Szent Szellemre kérdeztél rá a Tanúktól?
A másik meg, figyelj, msot nem fogok Bibliaverseket írni, mert azt szerintem te is tudsz sokat. Tudod, hogy lesz feltámadás, mert azt is írja a Biblia. Én legalábbis így olvastam régen is és most is. Ha logikusan végiggondolod, lenne értelme a feltámadásnak, a földre, ha már sok vallás szerint szerint a mennyben vagy halálod után? Olyannak ismerted meg Istent, mint aki a nagyon jó helyről száműzne téged a földre, jó címszó alatt? Mert én nem ilyennek látom őt a Biblián keresztül. És ezt őszintén, szívből mondom neked. Mi értelme lenne paradicsomi földet létrehozni (és ezt is a Bibliában olvastam) ha a mennybe kerülsz halálod után? Én ezeken gondolkodtam, míg olvastam ezt a részét a Bibliának, ezek az én gondolataim, remélem nem bántanak. Tudod, ez csak a véleményem, persze, hogy neked nem ugyanaz, nem vagyunk egyformák :D De ez így van jól, így érdekes :)
Mihályról én azt olvastam, hogy el fogja küldeni Isten a földre, hogy megváltást hozzon. Kit küldött el Isten? Jézust. Lehet, hogy a földön azért nevezték Jézusnak, hogy felismerjék az emberek. Szerintem a Tanúk innen veszik az ötletet. ÉS szerintem sem Isten Jézus, mivel ő maga mondja az evangéliumokban, hogy egy Igaz Isten van, akit imádni kell, az pedig fent van az égben, Egyszer mondta, hogy ő Isten lenne, vagy ugyanaz lenne, mint az apukája, mert azt modnta, hogy Ő az Atya, Jézus pedig csak a fia. Persze hatalmas tisztelet és szeretet kell, hogy övezze, mert amit értünk tett, azt nem lehet puszta szavakba önteni, de ő maga is kifejezte, hogy nem Isten. Én ezt hiszem ezeket az evangéliumokban olvastam anno. Szóval én ezt gondolom és nem csak úgy a semmiből, olvasom a Bibliát folyamatosan.

Catharine 2015.01.21. 12:44:30

@ORION: egyszer sem, bocsi, félreírtam :D

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.01.21. 12:46:13

@ORION: Jézus "a Szent Szellem káromlását" azoknak a farizeusoknak és írástudóknak címezte, akik nyilvánvaló csodái és szentsége ellenére makacsul és tudatosan elutasították, sőt ördöginek állították be Őt. Azt gondolom, hogy a megtévesztett és betanított Tanúknál nem ez a helyzet tapasztalható. Így bár megértem a nézőpontodat, de én máshogy fogalmaznék ebben az esetben...

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.01.21. 14:01:08

@Catharine: Szia!

Örülök neki, hogy megnézted, amit küldtem. :-) Szeretnék válaszolni is amennyire lehet tömören. :-) Igen, Jehova Tanúi, mint az adventisták utódai nagyon várták Jézus látható visszajövetelét és az Ő királyságának, a földi paradicsomnak az elérkezését. Az adventisták 1844-re várták először mindezt. Később egy csoportjuk 1873-ra, majd 1874-re. Mikor ezek nem történtek meg, kigondolták, hogy az eljövetel biztosan "láthatatlanul" történt meg. Ezt vette át nem sokkal később a fiatal Charles Taze Russell.

A probléma ezzel az elképzeléssel az, hogy "megelőzték Istent" és számolni kezdtek, noha Jézus sehol sem szólított fel arra, hogy számítsuk ki az Ő eljövetelének időpontját. Sőt, azt mondta, hogy azt "csak az Atya egyedül" tudja (Mt 24,36). Az Őrtorony Társulat mégis azt mondja, hogy ez az időpont Dániel próféta könyvéből kiszámolható. Kétségtelen tény, hogy Jézus első eljövetele, ami Betlehemben történt csecsemőként, valóban kiszámolható volt Dániel könyvéből, és ez be is következett. Ha azonban Jézus második eljövetele is kiszámítható lenne Dániel próféciáiból, akkor Jézusnak nem kellett volna felhívnia a tanítványok figyelmét erre? Hiszen Jézus ismerte Dániel könyvét, sőt "Isten Igéjeként" nyilván Ő maga ihlette azokat, nem? Mielőtt a mennybe felment, az apostolok direkt rákérdeztek erre még egyszer:

"Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett." (ApCsel 1:6-7)

A piramisokkal kapcsolatban szeretnék idézni neked a jobb oldalon található kis videónkból ("Jehova Tanúi történelme"): "1886-ban Russell eljutott odáig, hogy közzétegyen egy könyvsorozatot "Írástanulmányok" címmel, amelyben hitét és furcsa bibliai kronológiáját a piramidológia és a "hüvelyk per év" szabály segítségével fejtette ki, amelyben a nagy piramis belső folyosóit mérte meg, és a "piramis hüvelyk" segítségével kívánta megjósolni a jövő és a múlt bibliai eseményeinek időpontját." A videó egészében nézve eléggé keménynek tűnhet, de igazából tájékoztató jellegű. Szerintem kicsit később érdemes megnézned nyugodt körülmények között.

A végső idők eseményeit a teológia "eszkatológia" néven ismeri és ez egy meglehetősen elvont terület. Sajnos a keresztények szeretnek róla sokat vitatkozni, pedig igazából ennek nem sok értelme van. Természetesen nyújthatnak ezek az igeszakaszok vigasztalást, adhatnak erőt, hogy nem marad minden így örökké ebben a világban, ugyanakkor határozottan érdemes a helyén kezelni ezeket a szakaszokat:

"Ő pedig így válaszolt: Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszenek titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! - meg azt: Eljött az idő! De ti ne kövessétek őket!" (Lk 21,8) Egyetlen Russell idézetre szeretném most felhívni a figyelmedet:

„Semmi okát nem látjuk a számok megváltoztatásának – és nem is változtathatnánk meg őket, még ha akarnánk is. Ezek ugyanis, hisszük, Isten dátumai, nem a mieink. Azt azonban jól tartsuk elménkben, hogy 1914 vége nem a bajok idejének a kezdete, hanem a vége.” (Sioni Őrtorony, 1894. júl. 15.)

Még folytatom, rendben? :-)

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2015.01.21. 15:09:53

@Catharine:
Én örülök, hogy jót látsz az emberekben. Azért a naívság és a pozitív hozzáállás között különbséget tennék.
Ha a Tanúkat annyira jónak és "gyermekinek" látod, az nem baj - mert sokan tényleg olyanok -, akkor valamiért neked ott kell lenned és arra tapasztalatra van szükséged, amit ott élhetsz át. Ebben az esetben ne hagyd magad eltéríteni mások rossz tapasztalata által. A kizártak sem szentek (ahogy a bent levők sem azok....mivel mégiscsak felnőtt emberekről és nem gyermekekről van szó, leginkább).

Sok sikert neked!

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.01.21. 16:21:10

@Catharine: Bízok benne, hogy meg fogod érteni, mi miért kritizáljuk az Őrtorony Társulatot, még ha nem is értenél egyet a véleményünkkel. Én úgy vagyok ezzel, hogy "vagy tárgyilagosan, vagy sehogy". :-)

Semmi rosszat nem gondolok rólad, sőt, számomra egyre érdekesebb a beszélgetés veled. Ha katolikusnak neveltek, akkor elvileg kellett tanítsanak is a katolikus egyház tanrendszere szerint. Ha volt ilyen, megkérdezhetem, hogyan élted azt meg?

Egytértek veled, hogy a vér elég necces dolog, én sem kívánom még a látványát sem, nemhogy mást. Ezek azonban emberi érzések minden következmény nélkül. Teljesen érthető, hogy a nagybátyád miatt számodra könnyebben elfogadható a társulati eljárás, azonban most már azt is láttad, hogy ez az eljárás nagyon sokat változott az idők folyamán. Eközben azonban az idő jelentős részében az aktuális álláspont megsértése miatt kiközösítés járt sokaknak, annak minden kínjával együtt. Én a vérkérdésben alapszabályként a Hóseás 6:6-ot tartom szem előtt legfőképpen. Emberileg szólva azt mondanám, ha a Társulat a büntetések nélkül egyszerűen csak "ajánlotta" volna a vérátömlesztés kerülését a kezdetektől, és egyébként nem foglalkoztak volna vele különösebben, akkor azt gondolnám bölcsen jártak el. Miközben valóban történtek szörnyű balesetek ilyen beavatkozások során, azért azt is látni kell, hogy sok Tanú azért halt meg, mert elutasította a vért, vagy annak frakcióit, amikor az aktuális tiltás még érvényben volt. A vérrel akárhogy is nézzük, életeket lehet menteni, és nem keveset. Erről tavaly nyár végén többek között én is beszélgettem egy hozzád hasonlóan fiatal érdeklődővel:

jehovatanui.blog.hu/2012/07/04/olvasoink_kuldtek_67/full_commentlist/1#c24235663

A kiközösítés egy nagyon szomorú téma, amiről szerintem még érdemes lenne jobban tájékozódnod. A most decemberi Év végi ajánlóban két ilyen témájú cikket is találhatsz. Sajnos a hivatalos eljárás nem egészen olyan, mint amilyennek a leírásod alapján szeretnéd látni.

Igen, minden vallásban meg lehet találni a jót, a jóindulatot. Valóban, Jehova Tanúi között is meg lehet találni és örülök neki, hogy te ezt megtaláltad ott. Én sem hiszem, hogy a rossz szándék vezérelte volna a Tanúkat, amikor megpróbálták megérteni a Bibliát, noha itt azért látni kell azt, hogy ők "Isten szervezetén" keresztül tudják csak értelmezni a Szentírást. Amikor több alkalommal is nem történtek meg az általuk várt dolgok, akkor azért jó lett volna, ha mélyebben elgondolkodnak, szembenéznek a helyzettel és nem próbálják meg kimagyarázni azokat a dolgokat, amik történtek, vagy éppen nem történtek. Talán most egy élhetőbb közösségük lenne sok szempontból. Napokon belül lesz erről egy új cikk a blogon, ha érdekel. :)

Addig is kipihent éjszakákat kívánok neked mihamarabb! :-)))))))

ORION 2015.01.21. 19:06:36

@Columba: Bocsáss meg testvérem de mikor a Szent Szellemet árammal hasonlítják össze makacsul ahogy mondod és tudatosan ,ez számomra ördögi dolog!Van a Szent Szellem Aki , Ő és Ő Isten Szelleme és van Neki ereje ,teremtő ereje is ,akarata is, meg tud vizsgálni minket ,sőt bennünk él!!!

ORION 2015.01.21. 19:29:00

@Catharine: Isten őrizzen engem attól hogy megsértselek téged vagy bárki mást!A tanukkal mint emberekkel semmi bajom nincs !!!Tisztelem becsülöm őket ,testvéreimnek tartom őket, nagyon rendes emberek !!!DE a tanításaikat elvetem mert HAZUG ÖRDÖGI TANOK !!!A fő fő vezetők átverik a tagokat ezerrel!!!Nem ők az igaz vallás ahogyan reklámozzák magukat!Örülök hogy olvasod a bibliát az jó dolog!Ne haragudj ha durvának tűnik a beszédem Buta paraszt ember vagyok és nem nagyon szeretem kerülgetni a forró kását!:D

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.01.21. 19:33:02

@ORION: Én nagyon megértem a felháborodásod, de azért írtam neked, mert Catharine mindezt még nem érti, részben bántónak is találta, és nyilván úgy érezheti, hogy "kánaáni" nyelven beszélsz hozzá...

Emellett még azt is gondolom, hogy egy ilyen tanítás melletti kitartás az ismerős Tanúk részéről, akikkel találkoztál sokkal inkább az Őrtorony betanítás eredménye, mint bármi más. Nem képesek felismerni "Isten szervezetének" valódi mibenlétét, és a mi dolgunk, hogy ezt megmutassuk nekik. Amíg ezt nem ismerik fel, addig sok esetben hiába is érvelünk nekik Krisztus Istenségéről, vagy a Szent Szellem személyéről, hiszen egyszerűen nem egy nyelven beszélünk. Azt hiszem annak a módja, hogy felismerjék: a Szent Szellem személyesen bennük is élhet nem az, hogy az Őrtorony elképzelését "ördögiként" tárjuk bárki elé is, vagy a Szentlélek elleni bűnt emlegetjük, ami egy kissé kivételes tanítás egyébként is. Szerintem ezt a bűnt elég kevesen "képesek" elkövetni hála Istennek. Szóval ilyen módszerekkel szerintem senki sem fog elgondolkodni, hogy talán igazság is lehet a hagyományos keresztény tanításban.

Általában sem tartom túl jónak, hogy sokat emlegessük a "patást"... :-)

Gondolj bele, az Őrtorony szerint mi "elmebeteg hitehagyottak" vagyunk, meg a sátán befolyása alatt állunk. Ha mi ugyanezt fordítva kezdjük "visszaküldeni a feladónak", akkor az vajon kin fog segíteni?

ORION 2015.01.21. 19:43:58

@Columba: Erre nem gondoltam ! ÉRTEM!!! Köszi !

Catharine 2015.01.21. 22:11:54

@Columba: Dehogy találok én bármit bántónak, csak a nyelvezet ellen emeltem szót :D Nem ,persze, hogy nem értek sok dologgal egyet és nem azért ,mert az Őrtorony befolyásolt, nem is olvasom :D Igen, lebuktam, de ha beszélgetni szoktam az embereknek Istenről, és ezt már gyerek korom óta teszem, ez a kedvenc beszédtémám, akkor nem valami kiadvány alapján fogom megtenni, hanem érdekel, hogy ő hogy látja Bibliát és én hogy látom. Talán pont a kettőből tudunk valami fantasztikusat kihozni, hiszen kettő mégis csak többet lát, mint egy :D Amiket ide leírok, az tényleg az én saját gondolataim és remélem, hogy értékelhetőek :)

Catharine 2015.01.21. 22:14:16

@ORION: Semmi baj, én sem szeretnélek téged megbántani, az nagyon jó, ha ilyen őszinte vagy, olyan kevés ma az ilyen ember :) Tényleg nem történt semmi :) Tudod, hogy én nem minden tanításukat látom rossznak, de már írtam, hogy nem is baj, ha nem vagyunk egyformák :)

Catharine 2015.01.21. 22:59:32

@Columba: Szia :) Téged hagytalak utoljára a hosszú válasszal, mert olvastam a blogot és az összes hozzászólást és gondolkodtam, hogy én miket tapasztaltam. Tényleg van ilyen szélsőséges felfogás is néhány embernél, és ez nagyon de nagyon gáz. Én a kisbabámat Jehova ajándékának tekintem, ahogy azt a Biblia is írja. Mindig is annak tekintettem. Igen, sokan mennek prédikálni, hogy megpróbálják megismertetni az emberekkel Istent, hogy nem is olyan gonosz, mint amilyennek hiszik. Nah, pontosítok: nem vagyok Tanú, kereszteletlen hírnök vagyok, nem vagyok megkeresztelve és nem is leszek. Ehhez a valláshoz akarok tartozni valamennyire, mert ahogy már írtam, soha nem láttam még, hogy mindenre próbálják a Bibliából megtalálni a választ és ez tiszteletet ébreszt bennem. De.... és csak ott van az fránya de :D :D De nem értek egyet ezzel a furcsa hozzáállással armageddon miatt. Sokan tényleg átesnek a másik oldalra és nem vállalnak gyereket, nem tesznek szinte semmit az ég egy adta világon, hogy rendes karrier legyen, sőt, az egyetem nem is olyan hasznos szerintük. Ez egy kicsit szélsőséges, ezt aláírom. Szerintem Jehova nem azt várja el, hogy akkor is keményen dolgozzunk, ha lehetnének jobbak is a körülményeink. Persze ott sem szabad átesni a ló túloldalára és nem szabad anyagiasnak lennünk, én így gondolom. De kell egy biztos háttér, amit úgy is megadhatunk, hogy közben Isten az első. Nekem legalábbis megy szerencsére :) De vannak olyan Tanúk, akik igenis nagyon szeretnének gyereket, szóval ez félig-meddig általánosítás. Amit olvastam a blogban, ezek annyira szélsőséges esetek, hogy az egy kicsit már sok volt.... de nem hívő embereknél is ugyan úgy előfordul. Nem védeni szeretnék senkit, csak ez a véleményem. Még mindig gondolkodok sokat azon, amit most olvastam, nem is tudom, hogy kellene fogalmaznom: elkeserítően festitek le a helyzetet. Pedig nem mindenki ilyen. Tényleg. De ha megkeresztelkednék,akkor azzal egyet is értenék mindennel, amit a szervezet tanít. Én viszont nem értek és nem szeretnék képmutató lenni, sosem voltam az és nem engedné meg a lelkiismeretem. A kiközösítésről sajnos nem tudok érdemleges sorokat írni, mert én sosem voltam, mivel nem vagyok Tanú :D
Köszönöm a jókívánságokat, kell már az átaludt éjszaka. Nem éjszakázott 1 év alatt sosem Manócska, de ez a fogprobléma most jól kikészítette őt is meg engem is :D
Kérdezhetek valamit? Te Tanú voltál? Ne haragudj, nem szeretnék tolakodni, csak kíváncsi vagyok, de persze nem muszáj válaszolnod. A Biblia vers, amit olvastam, a Hóseás 6:6 nagyon kedves vers és lehet, hogy átsiklottam felette. Tudod, a kedvenc részeim az újszövetség könyvei de köszönetet szeretnék mondani, hogy megmutattad nekem ezt a verset, tényleg nagyon kedves lett a szívemnek :)

ORION 2015.01.22. 08:16:07

@Catharine:
Ésa. 54,5
Mert férjed a te Teremtőd, seregeknek Ura az Ő neve, és megváltód Izráelnek Szentje, az egész föld Istenének hívattatik.

Ésa. 54,6
Mert mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt hív téged az Úr, és mint megvetett ifjú asszonyt; ezt mondja Istened:

Ésa. 54,7
Egy rövid szempillantásig elhagytalak, és nagy irgalmassággal egybegyűjtlek;

Ésa. 54,8
Búsulásom felbuzdultában elrejtém orczámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad.

Ésa. 54,9
Mert úgy lesz ez nékem, mint a Noé özönvize; miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm meg, hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek.

Menóra 2015.01.22. 10:13:47

@Catharine: Kedves Catherine!
Elnézést, hogy ilyesmi miatt írok, de sürgetést érzek, így muszáj: ne használd a jehova szót, mert nem ez Isten neve.
Ez a szó egy félrefordítás és a 16. századból származik. Előtte a JHWH mássalhangzókkal jelölték az Atyát a héber iratokban és csak az arra érdemesek, kiválasztottak mondhatták ki évente egyszer. Adonájt mondtak helyette.
Amikor a Biblia azt írja, hogy segítségül hívni az Úr nevét, akkor a héber hagyományok úgy értik, hogy a személyét segítségül hívni.
Megmondom őszintén, hogy engem nagyon zavar a jehovázás. Ez egy kreált szó, a Jahve pontosabb kiejtés lenne, ha szükség lenne rá, de nincs.
Kegyelemben élünk és az Úr neve Jézus. Sajnálom, ne haragudj, nem vitatkozni akarok, de a hazugságokat képtelen vagyok megtűrni, ha Istenről van szó. Én nem ölök a nevében, de ha olyat állítanak róla, ami nem igaz, akkor felszólalok.

Tudod, én sem szeretném, ha engem holnaptól lebéláznának, csak mert valaki rosszul olvassa ki a nevem. Nem így hívnak. Ráadásul még a személynevemet sem kell kimondani ahhoz a gyerekeimnek ahhoz, hogy segítsek nekik és megkapják amit csak kérnek (ha az nem árt nekik).

Én Isten gyermeke vagyok. Apámnak hívom, vagy Atyámnak. Azértkaptuk a családot, hogy mintául szolgáljon Isten szeretetének.

Catharine 2015.01.22. 10:25:19

@Menóra: Szia, én Bibliában nem ezt olvastam Isten nevéről és használni fogom, mert mindenhol ott van a héber iratokban, ezt irodalomból tanultuk, én igazából ekkor lettem rá figyelmes. Senki sem tudja, hogy hogyan is ejtették régen, mivel a héberek csak mássalhangzókat írtak. De attól, hogy valaki nem tudja rendesen kiejteni a nevem, még szeretném, ha megpróbálná és nem csak az az ember ott lennék. Jézus is mondta, hogy van neve és azért imádkozott, hogy szenteltessék meg. Ha nem szeretné, hogy kimondjuk, akkor nem is árulta volna el. Miért mutatkozol be valakinek? Azért ,mert szeretnéd, ha ismerne. Legalábbis én igen :D Amiket írok, azok benne vannak a Bibliában, nem hazugságok. Én sem vitatkozni szeretnék, de ezek az én személyes nézeteim, amit bizonyítottam magamnak, mert alaptalanul nem hiszek semmiben. Köszönöm szépen az eddigi beszélgetéseinket, de szerintem nem fogok többet erre a blogra jönni. Kívánom neked Isten áldását és azt, hogy segítsen neked megtalálni azt az utat, mi számodra a legjobb, ahogy nekem is tette.
Sokat elmélkedtem és imádkoztam, hogy segítsen nekem meglátnom, hogy mi a helyes, mi az igazság és rengeteget olvastam a Bibliát. Most már tudom, hogy mit tartok helyesnek és hova szeretnék tartozni. Ez részben a beszélgetéseinknek is köszönhető, szóval köszönöm szépen :) Minden jót neked, nektek :)

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.01.22. 11:10:31

@Catharine: Szia!

Én azért még válaszolnék neked, ígérem ismét csak röviden. :-) Nem szeretnék most a többiek által felvetett témákra sem reagálni, ezek szerintem a jelen beszélgetés keretein túlmennek.

Kérdésedre azt mondhatom, hogy én sosem voltam Jehova Tanúja. Egy felmenő rokonom volt az csak, akitől a tanús irodalmakat egyrészt kaptam, másrészt néhány hírnöktől. Ekkoriban azonban már volt némi bibliaismeretem és hitem, így elkezdtem utánajárni a dolgoknak alaposabban. Különösen zavarónak találtam, hogy szerintük ők az "egyedül igaz vallás", míg mindenki más "sátán hatalmában van". Hamarosan rájöttem, hogy sok minden nem egészen úgy volt és van, ahogyan azt beállítják, így a kizárólagosság iránti igényük szerintem megalapozatlan, a Tanúk pedig lényegében egy tekintélyelvű emberi szervezetet követnek. Nem kérdés, hogy bizonyos dolgokban a Tanúknak valóban igazuk van, ez azonban elmondható a többi keresztény egyházról is. Ha nem lenne igazság abban, amit mondanak, senki sem követné őket. A probléma, ahogy minden más esetben is, a részletekben rejlik. Ez a blog azért is létezik, mivel ahogy azt te is megállapítottad sok ember keserűen csalódott az Őrtorony Társulatban, ennek pedig valós okai vannak. Én nem vagyok személyesen érintett ebben a csalódásban, de úgy éreztem tennem kell valamit, hogy a felebarátaimnak talán egy kicsit jobb legyen az élete.

Magamról még annyit szeretnék írni, hogy mindenkit hitben testvéremnek tekintek, aki Jézus Krisztus egyszeri és tökéletes váltságáldozatában, valamint feltámadásában hisz. Ez az alapvető keresztény hitvallás (1Kor 15:1-11, 1Jn 5:1-13).

Amit most a legutóbb küldött cikkben és a kommentekben olvashattál az talán nem általános jelenség, de mindenesetre mégis egy jellemző tünet. A világi emberek is időnként elhalasztják a gyermekvállalást, vagy egyáltalán nem is akarnak gyermeket különböző okokból kifolyólag. A Tanúknál is gyakran előfordul ez a helyzet a beszámolók szerint, a felhozott indokok pedig részben fájdalmasan hasonlók ahhoz, amit a világi emberek is említhetnek ("nem érnek rá gyermeket vállalni"). Ez szerintem elgondolkodtató. Vajon megéri ekkora áldozatot hozni bármiért?

A felsőoktatással kapcsolatban évtizedek óta azt írják a folyóirataik, hogy az legjobb esetben is felesleges időtöltés a "szolgálat" helyett, de akár még el is tántoríthat valakit az "igazságtól", ezért ha csak lehet kerülni kell. Ismét csak felmerülhet a kérdés, hogy vajon megéri szolgálni ezt a szervezetet a tanulás és egy esetleges jobb élet lehetősége helyett (vagy mellett)? Miért nem található túl sok diplomás Jehova Tanúja? A válaszokat mindenkinek magának kell megtalálnia...

Én nagyon örültem neki, hogy jót beszélgettünk, és tudtam neked érdekeset, szépet is mutatni. Szeretettel várlak vissza bármikor a blogon! :-))))

ORION 2015.01.22. 11:24:50

@Catharine: 2Kor 13,13 Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!

Menóra 2015.01.22. 14:20:42

@Menóra: Ha valójában utána jártál volna, akkor nem írtad volna ezt. Vagy igaz az, hogy azt tanítják, hogy az ördög emberei azt hazudják neked, amit én is írtam, hogy kitalált név?

Nagyon sajnállak, tényleg. Szívből. Remélem egyszer meg fogod találni Jézus békéjét, ami már a miénk, de te egyelőre csak a szervezetben hiszel és bennük bízol.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, akik 3 különálló személy. Ámen.

oldáshő (törölt) 2015.01.23. 09:48:45

Hóseás 6:6

Ez igaz.
De miről szól a történelem - a jelen történelme is?
Isten folyamatos elutasításáról.
Napjainkban pl hány milliárd(!) ember nem ismeri Istent?
Számomra ez azt jelenti, hogy itt minálunk a Földön baj van... óriási nagy baj.

Isten mindent megtett/megtesz/meg fog tenni azért, hogy rátalálhassunk "szellemeben és igazságban", és közeledhessünk Hozzá szeretetben.
Nem az Ő hibája, hogy ilyen (szellemi) állapotban vagyunk. (köztünk szólva nem is csak a miénk, de valahol mégis...)

Az "áldozatról":

Vízözön által elpusztult egy egész világ (több százmillió áldozat).
Jeruzsálemet, Isten választott népének a városát és benne Isten Házát a földig rombolták, tűzzel felégették (egymillió áldozat).
Armageddon során újra elpusztul a világunk tűz által (több százmillió áldozat).

Valóban Isten nem áldozatot kíván (itt azért megjegyezném, hogy Jézus ÁLDOZATA kívánatos volt! - egy áldozat), de eljön az idő, amikor nincs tovább, amikor lejár a türelmi idő - és akkor lesznek áldozatok.

Aztán eljön az idő, amikor soha többé nem lesz EGY áldozat sem, csak Isten ismerete, és az ismeretből fakadó szeretet.
Mert csak azt szerethetjük igazán, amit ismerünk.

Ha valakit nem ismerünk, akkor nem őt magát szeretjük, nem azt szeretjük benne, amilyen valójában, hanem azt véljük szeretni, amilyennek mi gondoljuk - de ő nem olyan, ő másmilyen.
Ezzel pedig az a baj, amikor kiderül, hogy ő valójában milyen, az nekünk nem fog tetszeni, és kiszeretünk belőle.
De ez is szubjektivitás.
Mert bár tudjuk milyen (pl a gondolkodásmódja vagy a cselekedetei alapján), de nem biztos, hogy megértjük, ill. nem tudhatjuk miért olyan amilyen.
De ha elmélyedünk a róla szóló ismeretben, és megpróbáljuk megérteni őt, és hogy mit miért tesz, akkor visszaszerethetünk belé.

Természetesen sokan lesznek, akiknek nem kell Isten sem így, sem úgy.
De ez, tökéletességre jutott emberként az ő döntésük, az ő felelősségük.
Ők fogják végezni a tűz tavában, ami a második halál.

oldáshő (törölt) 2015.01.23. 18:31:26

@Menóra:

>>Megmondom őszintén, hogy engem nagyon zavar a jehovázás.

- Minden korban más és más képtelenséget kellett megtenniük az Istenhez hűeknek a megmenekülésük miatt.
Egyre nyilvánvalóbb, hogy Jehova Isten nevének a segítségül hívása lesz ez a képtelenség a nagy nyomorúság alatt.
És az is egyre nyilvánvalóbb, hogy az álkeresztények erre nem lesznek képesek - belülről fakadóan, a szívükből.

>>Én Isten gyermeke vagyok. Apámnak hívom, vagy Atyámnak.<<

- És amikor mások megkérdezik ki az apád, mert mint tudjuk sok apa, sok isten, és sok úr van.
Ki a te apád?
Párbeszéd:
"Az én apám az apám."
"Az én apám is az apám... Öööö, akkor most kinek ki az apja?"

Elárulok valamit: Isten vonatkozásában a Jehova név SOKKAL személyesebb, mint bármi más cím, mint pl Atya.

Már most borítékolom magamnak (és sokan másoknak is), hogy meg fogom könnyezni, amikor végre megismerhetem Isten személyes nevének pontos kiejtését.
Szívem teljességéből vágyom rá, hogy az Atyámat végre a Szent Nevén szólíthassam egy örök életen át!

ORION 2015.01.23. 20:54:08

@oldáshő:Én már megkönnyeztem ,amikor elhittem ,megbizonyosodtam arról hogy nem a szolgaság lelkét kaptam, hogy ismét féljek, hanem a fiúság Lelkét kaptam, aki által kiáltom már most hogy: "Abbá,(Édes) Atyám!"

picket9 2015.01.23. 21:57:29

@oldáshő:

Jehova?
Jézus miért nem használta?

oldáshő (törölt) 2015.01.24. 04:48:53

@picket9:

Jézus mindenkinél többször használja - már csak a kora miatt is.

De ne felejtsd, annak oka van, hogy most nem tudjuk Isten nevének pontos kiejtését.
Gondold el mekkora kincs ez az ismeret, és az eredetileg választott népe még erre az egyre sem tudott vigyázni, ezt az egyet sem tudta örökül hagyni az utókorra. Botrány!

Én úgy gondolom, hogy a semminél, egy kis valami is több.
Amikor találnak egy gyermeket, vagy akár egy kutyát, nem tudják a nevét, de mégis az az első, hogy valamiről vagy valakiről elnevezik.
Az összes hamis istennek van neve, akkor a Teremtő Istennek, akinek az életünket, akinek ezt a gyönyörű bolygót köszönhetjük ne lenne?
Cselekedetek könyve.
Kinek a nevében beszélt egyszer?
Minden istennek állítottak egy szobrot, és állítottak egy NÉVTELEN istennek is (biztos, ami biztos, hogy egy isten se maradjon ki, és ne vonják pont az ő haragját magukra).
Pál annak az egy Istennek a nevében beszélt.

És végül tedd fel magadnak a kérdéseket:

KI JÉZUS ISTENE ÉS ATYJA?
KI Ő VALÓJÁBAN?
KI Ő PONTOSAN?

Ugyanis Jézus vonatkozásban nem tett kevesebbet Isten, minthogy FELTÁMASZTOTTA, mert volt rá hatalma.
Jézus ezáltal lett az ELSŐ (ebben is az alfa) feltámasztott a halottak közül.

Jézus mindenkinél többet használja Isten nevét, de árulta el nekünk, mert (akkor és) most annak van itt az ideje, hogy a pontos ismeret nélkül is felismerjük, megismerjük, szeressük, és azt használjuk (abból főzzünk), amink van.

A semminél egy kicsi valami is több!!!

oldáshő (törölt) 2015.01.24. 05:08:07

@ORION:

Bemutatnád az apádat nekünk - a naponta 300-nak?
Itt állunk sorban, esőben, hóban, fagyban, és csak a te válaszodra várunk.
Nincs alvás ma éjjel addig, amíg el nem mondod.

Érzed a felelősséged súlyát?

www.youtube.com/watch?v=eiPcJ8ST1jA

ORION 2015.01.24. 07:12:58

@oldáshő:AZ Atya Isten egy szellem, legfelsőbb, láthatatlan és halhatatlan lény, valóságos személy, aki teremtője, fenntartója és kormányzója az egész világmindenségnek
láthatóknak és láthatatlanoknak egyaránt.Ő a FORRÁS .Ő maga a SZERETET. Az Atyát egyetlen Emberről lehet megismerni és ez Jézus.Jn 14,9 Jézus erre ezt mondta: Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp?(oldáshő???) Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod: Mutasd meg nekünk az Atyát? Ha Jézusra nézünk, feltárul az Atya. A végtelen Forrás akiből a mindenség ered. Az Atya az örök jelen, az örök most, a vagyok, akitől származunk.
Krisztus jelentette ki nekünk a szerető, megigazító, megbocsátó, elfogadó mennyei Édesapát akit elfelejtettünk.

picket9 2015.01.24. 23:29:46

@oldáshő:
["Jézus mindenkinél többet használja Isten nevét, **de árulta el nekünk**, mert (akkor és) most annak van itt az ideje, hogy a pontos ismeret nélkül is felismerjük"]

Gondolom az akartad írni , hogy ** de "NEM" árulta el nekünk**.

Ha Jézus nem ejtette ki az Atyja nevét, nincs az ÚSz-ben egyszer sem, más szájából sem, akkor még mindig nem értem, hogy miért fontos a JHVH használata.

Septuaginta-ban sincs benne, ami az ósz- görög fordítása.
Akkor hol van? egy több évszázaddal írt héber fordításban? Az jóval hitelesebb?

Csak gondolkodom és jó lenne érteni is.
Köszönöm.

oldáshő (törölt) 2015.01.25. 02:19:14

@ORION:

A napi 300 olvasó nevében köszönöm a válaszod, mert így a virrasztás helyett, mindenki a pihe puha ágyacskájában alhatott, és álmodhatott magának egy új világot, aminek egészen az ébredésig állhatott a kapujában.
Aztán lett reggel, és lett legott bilibe lógó kezek sokasága.

Egész helyre kis leírást rittyentettél Istenről.
Nem vagy véletlenül Jehova Tanúja? :)

Kérdés (komolyan): Egy személyről írtál, vagy háromról?

oldáshő (törölt) 2015.01.25. 02:41:13

@picket9:

Sokszor (túl sokszor) sötétben fekete billentyűzeten írok, valamint nem szoktam gondolkodni, csak kiszaladnak (kiszakadnak?) belőlem a gondolatok, valamint tökéletlen ember vagyok, tehát hibázom (ha kel, ha nem).

Isten mindent meg tud tenni.
Senki nem állhat az útjába.
Tehát, ha Isten úgy akarná, most ismernénk a nevét.
A pontos "miértre" majd később kapunk választ, DE.
Ha ismernék az emberek, ugyan ott tartana a világ, és a világ hitetlensége, ahol most tart.
Ja, ez már volt...
Isten választott népe ismert Isten Szent Nevét, és most hol tartanak, és mit kezdtek a nevével?
"Bizony "miattatok gyalázzák Isten nevét a népek között", amint meg van írva." (Ró 2:24)
Mi nagyobb gyalázat a semmibevevésnél?
JT pont, hogy próbálják megtisztítani, és érdemben használni.
Jehova - sok ezredik kimondás után is egy lavina megindulása, egy vulkán kitörése, egy cunami, a mélységes mély tiszteleten, és a szívből fakadó szereteten innen és túl.

Én úgy vélem, már csak akkor tudjuk meg Isten nevét, amikor az emberiségnek újra egy közös nyelve lesz.

Mi a bizonyíték, hogy a septuagintából kihagyták?
Pl a Holt-tengeri tekercsek.
Azokban benne van, és már csak a kora miatt is mérvadó.

Ismétlem, ha Isten akarná, tudnánk, de nem akarja, és BIZTOS, hogy jó oka van rá.
Én elfogadom, és innentől kezdve nem amiatt kesergek, ami nincs, hanem annak örülök, ami van.

ORION 2015.01.25. 08:08:43

@oldáshő:Tudod én hiszem hogy az Atya a Fiú és a Szent Lélek egyek, azaz egy lényegűek. Tehát Isten valóban csak egy létezik, viszont Isten három lényegű. Háromféle megnyilvánulását ismertette meg velünk Jézus. Isten kijelentette magát a Fiúban, és Jézus kijelentette az Atyát mindazoknak, akik hisznek benne.Ján. 10;30. Én és az Atya egy vagyunk. Azok pedig bizonyságot tesznek mindenkinek, akik hallgatják őket és hisznek benne. Mindezt pedig az Ő Szent Lelke által. Tehát Isten megjelent köztünk testi ábrázatban Jézus Krisztus személyében, hogy általa az emberek bűnbocsánatot nyerhessenek. Ez pedig nem jelent mást, minthogy Jézus Isten, azaz Isten második személye és nem Istennek az első teremtménye.
Ján. 1;14. És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.Jézus neve a próféta által (Ézs. 7;14.) Immanuel, ami annyit jelent, velünk az Isten, azaz Isten köztünk van, lejött hozzánk.
A Szent Szellem: a közvetítő és eggyé szerkesztő láthatatlan kapocs, mely itt lakik köztünk és bennünk. Isten része, harmadik személye, Isten az Ő Lelkével, a Szent Szellemmel pecsételi el azokat, akik az Ő Fiában hisznek.Erre a következtetésekre, a Jehova tanúinak is már régen rá kellet, volna döbbenniük.
Amit írtam Istenre érvényes vagyis mind a hármójukra!!!
Egyelőre nem vagyok jehova tanuja .Sok tanításukat meg kellene változtatniuk hogy közelükbe menjek!!!

karecsi 2015.01.25. 22:19:09

@ORION: 1=3 ; 3=1 hokusz pokusz piri mokus

oldáshő (törölt) 2015.01.26. 02:21:03

@ORION:

Meg sem próbállak meggyőzni.
..és újra
Sokadszorra.

De két dolgot kiemelnék:
1. Mi az egyik alapvető közös nevező a jelen keresztény egyházakban - akár nagy, akár kicsi?
A háromság tantétele.
1700 éve van ez náluk műsoron.

Mit olvasol ki a történelemből, régen mit műveltek Isten nevében a keresztény egyházak vezetői és az általuk felbujtott nép, és hogy sáfárkodtak a(z elvileg) rájuk bízott tudással?

Én úgy hallottam, komplett nemzedékek haltak ki kereszténynek mondott országokban úgy, hogy lövésük nem volt Isten kilétét illetően.
Az Isten nevében háborúkról, gyilkosságokról, kínzásokról, hatalmi harcokról, ármánykodásról, összefonódásokról, kapzsiságról, paráznaságról, csalásokról, lopásokról, zsarolásokról nem is beszélve - romlottság a köbön.

Közel 8 milliárd emberből 2 milliárd nagyrészt beleszületett keresztény van, akinek a töredéke gyakorolja a vallását, vagyis, ha kb 800 millió gyakorló keresztény is lenne (szerintem annyi sincs, csak fölfele kerekítettem), az is csupán az emberiség 10%-a.

Szerinted ez rendben van?
Mindent jól csinálnak?
1700 éve?

És akkor háromságtan masszívan pogány eredetről most ne is beszéljünk.

2. Nem igaz, hogy nem látod a különbséget Isten és a Fia között.
Nyilvánvalóan két külön individuumról van szó, akik egységben vannak, rokoni, érzelmi alapon, és egységes akarat szerint a közös cél érdekében.
Amennyi hasonlóság van köztük, annyi különbség is van.
Istent is másért lehet szeretni, és Jézust is másért.
Isten dicsősége is más, és Jézus dicsősége is más.
Isten cselekedetei is mások, és Jézus cselekedetei is mások.

Ráadásul SOKKAL TÖBB vers vonatkozik a különállásukra, mint az egységükre; és míg a különállóságukra vonatkozó versek egyértelműek, az egységükre vonatkozóak vitathatóak - jobban írva, ha jól értelmezed, teljesen beleillenek abba a képbe, ami szerint egyedül Isten él mindöröktől fogva, és ő adott életet/hatalmat/erőt/és minden mást is Jézusnak, amitől többek közt Alfának és Ómegának, és Erős Istennek is lehet nevezni.

Jézust mindennek lehet nevezni, mert a mennyben és a földön is megtett mindent, amit Isten elvárt tőle, de egyvalaminek nem lehet nevezni: MINDENHATÓNAK
Ez csak egy szó, de a különbség óriási!

De értsd meg végre, hogy JT nem Jézus ellen beszélnek, hanem érte, és ezt próbálják tisztázni, mert az emberek olyat tulajdonítanak Jézusnak, amit ő maga sem akar!

Ha minden rendben lenne, nem kéne elpusztítani ezt a világrendszert.
De el lesz pusztítva, ez pedig azt bizonyítja, hogy semmi nincs rendben ezen a világon - és nem a kevesek miatt, hanem a sokak miatt!!!

ORION 2015.01.26. 05:47:31

@oldáshő: Gondoltam hogy ez a válaszom egyeseknek morbid lesz pedig nem az!Ez pedig teljesen ítélkezősnek fog tűnni pedig nem az !Teljes tisztelettel és szeretettel mondom ,én ugy gondolom hogy akikben nincs meg az Isten Lelke azok nem képesek sem megérteni, sem elfogadni az Isten hármas egységét.Ismétlem, nem bántásként mondom és nem is ítélkezem senki felett.Én így hiszem ,engedtessék meg nekem hogy úgy higgyem ahogy nekem tetszik!!!
A vallásokkal kapcsolatban egyet értünk,nem jól csinálták.
Jézust LEHET nevezni MINDENHATÓ ISTENNEK!!!-bár én is látom a különbséget az Atya és Fiú között személyüket tekintve!
Nem rakom ide a verseket az igazam alátámasztására, benne vannak a bibliába !Akit igazán érdekel megtalálja őket!!!

Menóra 2015.01.26. 12:11:56

@oldáshő:
Vannak dolgok, amikben tévedsz. Remélem, hogy tévedsz és Isten képes kinyitni az elmédet:
nem 1700 éve van terítéken a Szentháromság, hanem már az Ószövetségben is megjelent.
A Biblia azt írja, hogy az Atyát még soha senki sem láttam, a Biblia mégis leírja, hogy Ábrahámot hogy látogatta meg személyesen, aki még főzött is neki. Így, leegyszerűsítve.

Az, hogy a Fiú emberi személyben volt itt nálunk, amikor érted is lerakta a váltságot, de neked valamiért nem kell, mert jobban bízol az őrtoronyban, az azt jelenti, hogy emberként volt itt és ezért is imádkozott az Atyához, mert ezt is tanítani kellett, hogy imádkozni kell és azt is, hogy hogyan.
Minden esetben azzal érveltek, mikor tagadjátok Jézus személyét, hogy felsorakoztatjátok azokat az igéket, amik arról szólnak, hogy ő épp ember.
Viszont ha már olyan lelkesen használjátok becserkészésnek a Károlit, akkor tessék szépen fellapozni János Evangéliumát és hangosan elolvasni az első részt. Majd újra és újra. Hogy tisztuljon a látásod.

Istenről nem ismeretet kell szerezni, mert ezt teszik a démonok is, hanem megismerni. Remélem érted a különbséget a két szó között! Én ismeretet szereztem rólad, hogy létezel, de még nem ismerlek. Csak te tudnád önmagadat megismertetni, senki más. Nem mennék egy szervezethez be, hogy meséljenek rólad, ilyet még ember sem követ el, nem hogy Isten.

Ideállt az emberek elé, beteljesítve a próféciákat, mégis vannak olyanok, akiket nem érdekel, mert emberi ígéretekben hisznek, az ő kitalációjuknak, Isten helyett.

A nevét pedig egyedül a zsidók ismerik, de még ők sem ejtik ki! 4 betűvel helyettesítik. Ez olyan tény, ami egyedül megmutatja a tanításotok hazugságát, de valamiért becsukjátok a szemeteket.

Nyugodtan hidd el, hogy Isten neked is válaszol, téged is meg tud szólítani és kapcsolatba tudsz vele kerülni, de ahhoz Krisztust muszáj befogadnod a szívedbe. Gondolom nem hiszed, hogy Jézus démoni élőlény, ugye? Mert ha nem hiszed, ha tudod, hogy ő az élő Isten emberré lett fia (mert ember lett, megüresítve magát, így mutatva meg nekünk, hogy mi is örökösökké válhatunk és fiai lehetünk az Úrnak), akkor nyugodtan letérdepelhetsz és átadhatod Jézusnak az életed. Mivel ő nem démoni, ezért nem látom semmi akadályát ennek, hogy megtedd, hogy te is élj.
Vagy ezt tiltják nálatok?

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2015.01.26. 15:23:21

@oldáshő:

Szia;
Csak neked és csak most,tovább gondolásra,van több is,..egyenlőre ennyi is elég,hogy összeálljon a kép,..,de ez nem csak rajtad múlik.

infaustus.files.wordpress.com/2013/10/haromsag.pdf

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.01.26. 15:43:15

@kingdom: Örömmel üdvözöllek újra a "fedélzeten"! Jó itt látni téged! :-)))

ORION 2015.01.26. 17:29:38

@kingdom: Üdv tesó!!! Hogy s mint???

oldáshő (törölt) 2015.01.27. 07:04:04

@Menóra:

>>Vannak dolgok, amikben tévedsz<<

Aaaaaz biztos!
Az egész életem tévedések, néha víg-, többször szomorújátéka.

De vannak (fontosabb) dolgok, amikben nem tévedek.
És csak az számít igazán, mert abban van a jövő ígérete.
Viszont az egy dolog, hogy az ember jól tudja. Az még nem garancia arra, hogy jól is csinálja.
Mert a jól csinálni tudás, az egy másik dolog.
Pl mi az amit jól tudok?
Csak EGY Isten van. - ebben benne van a jövő ígérete.
És mi az, amit rosszul csinálok?
Pl, hogy még mindig az országban vagyok. - És? Ez kit érdekel? (rajtam kívül :)

Amiről te beszélsz, az abban a formában tévedés.
Még soha nem olvastál olyat a Bibliában, hogy Isten ezt mondta vagy azt mondta, aztán kiderült, hogy valójában egy angyal mondta Isten nevében - de azt olybá kell venni, mintha maga Isten mondta volna?
Az általad idézett eset is ilyen.

Jézus emberként ismertette meg velünk Istent úgy, ahogy soha addig nem ismerhettük, és Jézus emberként tette meg azt, amivel visszaszerezte nekünk az örök élet lehetőségét.
Szerintem ezért jár (az ember) Jézusnak az örök hála, a tisztelet, és a szeretet.

De amire te gondolsz, az nem úgy van. (megint)
1. Mi nem csak beszélünk Jézusról, hanem az akarata szerint cselekszünk.
És nem egy elit papság helyettünk, hanem mi mindannyian személy szerint.
2. Jézus hatalmas, és immár győztes királyként uralkodik a mennyben - szellemszemélyként.
Míg mi ezt tudjuk, elismerjük, örülünk neki, szeretjük ezért, és áldjuk érte Jézus Atyját és Istenét, addig a keresztény világ jóval nagyobbik fele még csak nem is tud róla.
Szomorú ez így...

Amúgy a világ NEM keresztény fele növekszik lélekszámban, és sok kiábrándult kereszténynek született süllyed tétlensége, vagy tér át más, keleti vallásra, vagyis arányaiban csökkenőben van a Jézus szeretetét hirdetők tábora.
Ez vajon Isten és Jézus erőtlenségét mutatja?
NEM!!!!!!!!!!
Ez a magukat keresztényeknek vallók erőtlenségét mutatja! - és ezek nem mi vagyunk.

Jézust, Isten helyezte előtérbe az elhatározása szerint, és jelenleg is a Jézusban való hit az egyedüli út Istenhez, mert Jézuson keresztül vonz mindenkit magához Isten.
De a Jézusban való hit nem írja felül, és SOHA nem is írta felül az Istenben való hitet.
Istenben hinni és Jézusban hinni, bár egymástól nem független, de mégis két teljesen különálló dolog.

Persze, hogy Jézus is Isten, de nem egy háromság részként, hanem egy önálló, független, szabad akarattal, döntési jogkörrel rendelkező személyként.
De Jézus MINDENT úgy kapott a Mindenható Istentől.
Csak hogy a legfontosabbakat említsem:
az életét,
a(z isteni) hatalmát,
a királyságát.

Szent szellem.
Érdekes módon a Cselekedetek könyvében lehet a legjobban beazonosítani, és világosan látni, hogy a szent szellem valójában Isten része, Isten lelkületének a része.
És hogy Isten eme szelleme valójában olyan cselekvő erő, amivel másokat is cselekvésre tud ösztönözni, ill. egyeseket, emberek számára lehetetlen dolgok megcselekvésre is képessé tud tenni.
Ez az ószövetségi időkben is így volt, az Apostolok idejében is így volt, és napjainkban is így van.

oldáshő (törölt) 2015.01.27. 07:13:28

@kingdom:

Alázat.
Isten soha semmit nem kér másoktól, amit maga ne tenne meg.

wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/1102002044?q=Isten+al%C3%A1zatoss%C3%A1ga&p=par

És Jézus alázata:

wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2015122?q=Isten+al%C3%A1zata&p=par

Látod a legalapvetőbb különbséget a te javasolt irodalmad és az én javasolt irodalmam között?
A tiéd elmélet, az enyém gyakorlat.

Csak egy kérdés:
Melyikből lehet jobban megismerni Istent és a Fiát, és melyik alapján lehet közel érezni magunkhoz őket, és aztán szívből közeledni hozzájuk?

Menóra 2015.01.27. 08:10:41

@oldáshő: Tipikus vakbuzgó jehovista vagy, aki magasról tesz az igazságra, a lényeg az, hogy mit ígért a szervezet.

"Amiről te beszélsz, az abban a formában tévedés.
Még soha nem olvastál olyat a Bibliában, hogy Isten ezt mondta vagy azt mondta, aztán kiderült, hogy valójában egy angyal mondta Isten nevében - de azt olybá kell venni, mintha maga Isten mondta volna?
Az általad idézett eset is ilyen.
"

Nem, ez nem ilyen eset. Nincs kimagyarázás, nincs semmi utána, csak az, hogy (és most szándékosan az ocsmány, félrefordított bibliátokból idézek):
Azután megjelent+ neki Jehova Mamré nagy fái között,+ amikor a nap meleg időszakában+ a sátor bejáratánál ült.
Amint megpillantotta őket, eléjük szaladt a sátor bejáratától, és földig hajolt,+ 3 majd ezt mondta: „Jehova, ha már kegyet találtam a szemedben, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat.
Kérlek titeket, hadd hozzanak nektek egy kis vizet, és mossák meg a lábatokat,+ s telepedjetek le a fa alá.+ 5 Én pedig hadd hozzak egy darab kenyeret, hogy felüdítsétek szíveteket.
Ábrahám pedig besietett a sátorba Sárához, és ezt mondta: „Siess! Gyúrj tésztát három szea finomlisztből, és készíts kerek kenyeret.”+ 7 Ábrahám utána a csordához futott, hogy vegyen egy zsenge, szép fiatal bikát, és a szolgának adja, majd pedig sietett elkészíteni.+ 8 Azután vett vajat, tejet, és vette az elkészített fiatal bikát, és eléjük tette.+ És mellettük állt a fa alatt, amíg ettek.+

Mai napig azon gondolkozom, hogy TI tehettek e arról, hogy még a Bibliát is képesek vagytok semmibe venni a szervezet miatt. Mert azoknak, akik még nem hallottak Jézusról, azoknak ez a mentségük, de neked micsoda?
Jézus neve több százszor jelenik meg az Újszövetségben, a tetragrammon egyszer sem. Mert hogy még mindig így jelölik a zsidók Isten nevét, és mai napig nincs lefordítva. Undorodom a hazugságaitoktól.

Van folytatás:
Jehova pedig ezt mondta: „Vajon eltitkoljam Ábrahám elől, hogy mit akarok tenni?
Jehova ezért ezt mondta: „A Szodoma és Gomorra miatti panaszkiáltás+ bizony hangos, és bűneik nagyon súlyosak.+ 21 Elhatároztam, hogy lemegyek, és megnézem, hogy valóban a hozzám eljutott jajkiáltás szerint cselekszenek-e, és ha nem, hadd tudjam meg.”

Lemegyek! Tehát ott volt! Az, hogy belevisz egy kacifántos magyarázatot a szervezet ebbe azért, hogy tagadnia lehessen tovább azt, hogy Isten mégis csak ember formában volt lenn, holott állítólag senki sem látta az Atyát (és akkor itt bemutatom neked a Szentháromság egyik tagját), az vérlázító. És ez a vér a te fejeden is van.
Tudod mit mondtak a zsidók, amikor megfeszítették Jézust? Tudod mit? Azt, hogy vére legyen utódainkon. És csodálkoznak a Holokauszton, mikor ők maguk adták Jézus véréért a jövő nemzedéket! Te is ezt teszed.

"Érdekes módon a Cselekedetek könyvében lehet a legjobban beazonosítani, és világosan látni, hogy a szent szellem valójában Isten része"

Isten része, így van és személyként van mindig leírva.

"Isten lelkületének a része"
Hol olvastad te ezt, mikor minden esetben személyként van jelölve??????

Áruld el nekem, hogy szándékosan vagy buta? Engem idegesít az, amikor le van írva valami, lásd például az, amit átléptél simán: fogadd szívedbe Jézust. Megtetted? Dehogy. Mert a szervezet tiltja. Tiltsa. Ha te elfogadod ezt a hamis tanítást, akkor el vagy veszve, mert Jézusban van az élet és nem egy kitalált névben! Nem egy szervezetben! És tudod mi a legborzasztóbb? Hogy ti tanulmányozzátok a Bibliát és mégis be van záródva a szívetek előtt! Ez a legrosszabb, hogy Isten sem lát bennetek reményt, nem ad bölcsességet, nem ad semmit! Tudom, hogy sokan imádkoznak értetek, én is szoktam, de azt látni, hogy vakok is akartok maradni, az kegyetlen!

Kiválasztottnak érzed magad? Mitől? Mert a szervezethez csatlakoztál? Hallottad már Isten hangját? Beszéltél már vele? Érintett már meg? Engem igen, én ismerem és ha neked ez kimaradt, akkor nagy bajban vagy!
Térj meg és üdvözülsz! Fogadd szívedbe Jézus és meglesz az örök élet!

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2015.01.27. 15:40:54

@oldáshő:
Szia;

Hűha;....
Elöljáróban a kérdésedre miszerint:

"Melyikből lehet jobban megismerni Istent és a Fiát"

Isten megismerése noha az evangéliumból táplálkozik, mégsem függ egészen az ember erőfeszítéseitől,tanúlmányaitól...ez személyes műve istennek egy-egy ember életében(nem mindenkiében!)

Jn 6:65 "Aztán így folytatta: „Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya meg nem adja neki.”

Avagy nem is képes közeledni hozzá... nem,hogy megismerni,ha ő nem lép előbb.
Isten megismerése olyannyira kegyelem,hogy ha ő nem közeledik és nem jelenti ki magát egy embernek, magától soha nem tudna olyan elmebeli bravúrra,hogy megismerje őt úgy ahogyan ő van vagy amennyire szükséges az üdvössége érdekében. Olvasgathat az ember alááshatja magát a teológia mélységeibe is,...még ez sem garantálja,hogy úgy ismer ahogyan kell.
Személyes barátunk aki teológiát végzett, szomorúan újságolta egyszer,hogy az egyik tanárja milyen mélyen az ateizmusba van süllyedve,...szóval a tudás nem minden!Kell az isteni szikra...mag,...szóval a szentháromság akarod megérteni ???... elmélkedj a fentieken.
Ha haza érek,..folyt köv.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2015.01.27. 17:29:26

@oldáshő: A belinkelt írás minden gondolata az evangéliumokra mutat,ami kiolvasható belőle Isten természetével kapcsolatban.De kell a szentlélek munkája,hogy valaki megértse azt.

Jn 14:26 "S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya,>>>megtanít benneteket mindenre<<<és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek."
Tehát a szentlélek a vigasztaló és segítő munkán kívül TANÍT,...mire mindenre! Ki?: A szent lélek!

1Ján 2:27 "de az a kenet, amelyet tőle kaptatok, bennetek marad, ezért nincs szükségetek arra, hogy bárki tanítson titeket, hanem az ő kenete megtanít titeket mindenre, és az igaz, nem pedig hazugság. Ahogyan megtanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne."

A fentebb említettek miatt tehát nem is mennék bele egy háromság vitába, mivel mint látod nincs értelme erőltetnem egy olyan dolgot amit nem az én tisztem megértetni :)

El kell fogadnunk,hogy bizony vannak dolgok (és ilyen Isten lénye is),túl mutatnak az emberi logika határain,és az emberek önmaguktól képtelenek megérteni azt,mert elméjük be nem fogadhatja azt.

Alázatos?...Hát persze.Elegendő ez a tudás? Nem.Több okból.

Logikus magyarázatot keresel Isten lényének természetére,lehet rá,bele passzírozható a bukott emberi elmébe??
>
Megmagyarázhatóak péld. logikával a következő Istennel kapcsolatos általánosan ismert és elfogadott tények?:

-hogyan képes mindenhol jelen lenni? -minden imát meghallgatni?-hogy lehet,hogy nem volt kezdete?-
-nem lesz vége? -hogyan képes a szentlelke által élni minden emberben? Csak néhány,...jöhet rá emberileg logikus válasz?

A háromságra? Bár mint említettem levezethető az evangéliumokból és megérthető lenne,...mégsem ettől függ csupán.

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2015.01.27. 17:46:45

@Menóra:
Mondod:'Áruld el nekem, hogy szándékosan vagy buta? Engem idegesít az, amikor le van írva valami, lásd például az, amit átléptél simán'
Amikor nem értjük egyesek keménységét.>

2Móz 7:3 Én pedig ***megkeményítem*** a fáraó szívét, és megsokasítom jeleimet és csodáimat Egyiptom földjén.
Amikor a hamis tanítások felháborítanak:
"Mt 15:13 Ő pedig így válaszolt: Minden palántát kiszaggatnak, amelyet nem az ***ÉN*** mennyei Atyám ***ültetett.***"

Néha magam sem látok mást a keménységre.Pedig ott figyel a lehetőség!

Rovarölő 2015.01.27. 18:49:23

Nem keménységről van szó kedves barátunknál!
Maga is tudja a frankót, de a vére pezseg, ha nem provokálhatna!
Nem kell őt győzködni, mert maga is tisztában van a dolgokkal!
Neki a lét a tét itt, viszont a neki szánt érvek jól jönnek aktív, "normális" tanúknak, akik sunyiban itt is legelésznek! Ezt tapasztalatból tudom!
A név generátor tehát csak játszik itt, amit már számtalanszor jeleztem, de azért csak hagyni kell aktívnak, ezzel is csak a tanúknak segíthet a blog!

kingdom · http://blogjt.blog.hu/ 2015.01.27. 19:40:13

@Rovarölő:

Hello;

"a neki szánt érvek jól jönnek aktív, "normális" tanúknak"

Valahol magam is ezt reméltem,...amúgy az is tiszta,hogy ő egy régi új ismerős :)

ORION 2015.01.27. 22:01:58

"""Jn 14:26 "S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya,>>>megtanít benneteket mindenre<<<és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek."
Tehát a szentlélek a vigasztaló és segítő munkán kívül TANÍT,...mire mindenre! Ki?: A szent lélek!"""
Nézzük mire is tanít a Szent Szellem: Felismerjük bűnös mivoltunkat, és megvalljuk bűneinket, hiszünk és bízunk Istenben, elfogadjuk Jézust Urunknak, Istenünknek, személyes megváltónknak. Tudatja velünk, és élővé, valósággá teszi számunkra az Isten jelenlétét és az Ő törvényét.Leírhatatlan békét, nyugalmat, boldogságot és szeretetet ad a szívünkben az élő reménnyel együtt. Újjá szüli a szellemünket, az értelmünket, a tudatunkat. Tudatja rész szerint az Isten ismeretét, józanságát, bölcsességét az Ő mértéke szerint. Belénk oltja Isten mérhetetlen önzetlen szeretetét. Élő, valós bizonyságot ad a bűneink megbocsátásáról.

oldáshő (törölt) 2015.01.27. 23:20:50

@Menóra:

Menóra, Menóra, veled is csak többen vagyunk.
Ne vedd magadra. Csak vicceltem - most még!

Mivel jelezted, hogy utálod az ÚVF-et, maradjunk a protestáns revideáltnál.

Nem teszek mást, csak kiragadok részleteket, ill. részekre bontom a részeket a jobb érthetőségért:

"Azután megjelent neki az Úr Mamré tölgyesében, amikor a déli hőség idején a sátor bejáratában üldögélt.
Fölemelte tekintetét, és látta, hogy három férfi áll előtte." - te úgy gondolod, hogy ez a háromság tantételét erősíti, mivel Jehova három férfi képében jelent meg?
Az igazság egyszerű végső soron, de azért nem ennyire!

"Amint meglátta őket, eléjük futott a sátor bejáratától, földre borult, és így szólt: Uram (Jehova), ha elnyertem jóindulatodat, kérlek, ne kerüld el szolgádat!" - mondta Ábrahám a három férfinak, egyes szám második személyben.

"Amikor a férfiak elindultak, és Sodoma felé tartottak, Ábrahám is velük ment, hogy elkísérje őket.
Az Úr (Jehova) ezt mondta (a nevében eljáró angyaloknak): Eltitkoljam-e Ábrahám elől, amit tenni akarok?" - ez egy párbeszédtöredék!!!

"Azért ezt mondta az Úr: Mivel már igen sok a jajkiáltás Sodoma és Gomora miatt, és vétkük igen súlyossá vált, lemegyek, hogy megnézzem: vajon csakugyan a hozzám eljutott jajkiáltás szerint cselekedtek-e, vagy sem. Tudni akarom." - Ez a rész mit jelent?
Isten diszkrécióját, szemérmességét, bizalmát.
Isten mindent tud rólunk (minden másodpercünkről), de mégsem...
Ez felfoghatatlan, de létezik.
És köszönet érte (a belső szobámban).

"Amikor a férfiak megfordultak, és elindultak Sodoma felé, Ábrahám még ott állt az Úr előtt. Odalépett hozzá Ábrahám, és ezt kérdezte:" - ezt értelmeznéd nekünk?
Akkor most a három férfi mégsem Jehova volt?

"Ekkor az Úr befejezte a beszélgetést Ábrahámmal, és eltávozott, Ábrahám pedig visszatért lakóhelyére." - tette ezt Isten szellemben és nem testben!!!!!!!!!

"A két angyal estére Sodomába érkezett," - és a harmadik hová lett?

"Mert mi el fogjuk pusztítani ezt a helyet, mivel eljutott az Úrhoz az a nagy jajkiáltás, amelyet okoztak.
Az Úr azért küldött bennünket, hogy elpusztítsuk a várost." - AZ ÚR AZÉRT KÜLDÖTT BENNÜNKET. Vagyis Isten nem személyesen jelent meg, hanem a nevében, feladattal megbízott angyalok által jelent meg.

Isten nem hazudhat.
Isten tökéletes.
EZ a kiindulási alap a Biblia vizsgálatakor.
Vagyis egy adott témában MINDEN leírt/leíratott szó egymást erősíti, és nincs ellentmondás - a látszat ellenére sem.

Alapigazság Istennel kapcsolatban:
"Isten SOHA SENKI nem látta." - ez mit jelent?
Azt, aminek le van írva - Istent SOHA SENKI nem látta!!!!!
Mózes látta Isten egy részét (jelentősen a kisebbik részét), és mi történt vele?
Radioaktív lett.

"hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek.
Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre.
Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak.

...

"Mert nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van, hanem ez az, amiről Jóel így prófétált:
"Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és ők is prófétálnak." - nem is kérdezek semmit, mert ezt biztos nem tudod kezelni

A szent szellem, Isten szelleme.
Isten cselekvő akaratereje, és... és ennyi!
És ez az "és ennyi" a minden - a tervező, az alkotó, az életadó, a cselekvő erő, ami mélységesen mély szeretetből fakad.

Fogadunk, hogy nem értesz, és megint csak kötözködni fogsz?

oldáshő (törölt) 2015.01.27. 23:38:28

@Rovarölő:

Akarsz beszélni róla - egy csülök pékné módra mellett?

Csak majdnem értesz.
Egy viszont biztos: A saját bőrömet viszem a vásárra.
Kiért? Miért?
Már nem tudom, de a kézen-közön elvesztett/elvesztegetett cél is tudja szentesíteni az eszközt - olykor.

Én 30 éves korom óta JT vagyok, és az is maradok, amíg élek.
Én független szellemiségű vagyok, de egyszerűen nem találok fogást rajtuk.
A hibák nem vétkek.
Míg a világ vétkezik, ők csak hibáznak.
MINDENT a Biblia szerint próbálnak tenni, és ahhoz képest (a Bibliához képest) a lehető - a korunkból fakadóan a lehető - legjobban csinálják.
Amit jelenleg JT véghez visznek a világon, arról az Apostolok csak álmodtak.

Hát így...

ORION 2015.01.28. 06:42:37

@oldáshő:"""Amit jelenleg JT véghez visznek a világon, arról az Apostolok csak álmodtak."""-
:D:D:D Ezt te sem gondolod komolyan! Itt nálunk nagy jt offenzíva van mostanában .Vasárnap jártak az utcánkba idegen jt-k .Egy szót sem tudtak magyarul.Egy 70 év körüli nagymama és 60 körüli bácsika.SZóba elegyedtem velük és tanultam tőlük.Lelkesen elmesélték nekem hogy az első Jehova tanuja Ábel volt akit Káin megölt!Ezt nem tudtam!Tesókám ezt te nem mesélted eddig hogy ilyen Ősi a szervezetetek,vallásotok!? :D

oldáshő (törölt) 2015.01.28. 06:55:37

@kingdom:

>>Tehát a szentlélek a vigasztaló és segítő munkán kívül TANÍT,...mire mindenre! Ki?: A szent lélek!<<

- Mire? És kiket?

>>1Ján 2:27 "de az a kenet, amelyet tőle kaptatok, bennetek marad, ezért nincs szükségetek arra, hogy bárki tanítson titeket, hanem az ő kenete megtanít titeket mindenre, és az igaz, nem pedig hazugság. Ahogyan megtanított titeket, úgy maradjatok meg őbenne."<<

- Kiragadtattad magad a szövegkörnyezetből.

Alapigazság a továbbiak értelmezéséhez:
"Aki tagadja a Fiút, azé nem lehet az Atya sem. Aki vallja a Fiút, azé az Atya is."
- ezt próbáld meg úgy értelmezni, hogy nem vonatkoztatsz el, mert a szavak önmagukért beszélnek - mint oly sokszor.
A szent szellem tanítása nem filozófia (világ bölcsessége), hanem "segít" annak látni a dolgokat, amik.

Például, hogy a legnagyobbról írjak:
"Tudják meg, hogy EGYEDÜL TE vagy az, akinek Úr (Jehova) a neve, aki felséges az egész földön!"
- EZ Istenről az igazság, és amíg ez keveseknek (sok segítséggel, Isten szellemének a segítségével) MINDEN, addig sokaknak SEMMI.

Szerinted kiket vonz magához Isten Jézus Krisztus által, és miért?

De amit te idéztél, annak a résznek tudod mi az alcíme?
"Maradjunk meg Krisztusban!" - !!!!!!!!!!!!!!!!

"És most, gyermekeim, maradjatok meg őbenne, hogy amikor megjelenik, bizalmunk legyen iránta, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő eljövetelekor." (1Jn 2:28) - ez bizony közvetlenül az 1Jn 2:27 után hangzik el, és ez bizony Jézusról szól, csak és kizárólag!
Ráadásul itt kenetről van szó, vagyis ez a felkenteknek íródott (felkentek egymásközt), amiből persze mi is (a más juhok) részesülhetünk - tudásban, áldásban, reménységben, szeretetben.

Amúgy téged nem zavar, hogy a szent szellem (Szent Lélek) mindenből kimarad, ami jár Istennek és Jézusnak?

Az igazi szeretet tudás, és nem érzés.
Persze, miután megszereztük a tudást, jön az érzés is.
Persze legeslegbelül a szeretet, a szeretetvágy, a szeretetéhség indít a tudás megszerzésére, elsajátítására, mert a tudás, az ismeret a kulcs a szívhez.
"Ismerlek, és ezért szeretlek."
Ha valaki nem ismer valakit és úgy szereti, az szerinted, mi?

ORION 2015.01.28. 07:10:45

@Menóra: Tudod testvérem ezt az emberek nagy része el sem tudja képzelni hogy ha megismerjük valóban a Valóságot, akkor szabadok vagyunk, valóban szabadok, nem csak mondjuk, hanem érezük, tudjuk, nem kell senkinek a jóváhagyása, vagy igazolása egyetértése ehhez. Mindenki otthagyhat, vagy ellened fordulhat, vesztesnek tarthat, de te mégis érzed, hogy szabad, boldog, beteljesedett vagy, bármikor meghalhatsz, mert már soha nem halsz meg, és akkor ez már nem szép vagy nagy duma, hanem ez mindennapi élményed. Ezt kívánom minden Istent keresőnek!!!

oldáshő (törölt) 2015.01.28. 07:15:31

@ORION:

Közel nyolcmilliárd emberanyag, akiknek lehet hirdetni az igazságot Istenről, ráadásul azóta felfedeztek egy új (és nem kicsi) földrészt.
Az Apostolok erről csak álmodtak.

Olyan, a lehető legteljesebb bibliaismerettel rendelkezünk, amilyennel előttünk még egy korszakban sem rendelkezett senki.
Az Apostolok erről csak álmodtak.

Olyan közel vagyunk a véghez, amilyen közel még egy nemzedék sem volt.
Az Apostolok erről csak álmodtak.

Jézus Krisztus királyként uralkodik, és legyőzve Sátánt, ezzel megtisztítva az egeket minden gonoszságtól.
Az Apostolok erről csak álmodtak.

Az én (lelki)szegény testvéreim (a 60 meg a 70 - egyem meg őket) ezt mondták neked?
Igazat mondtak.
Csak segíteni szerettek volna.

Alcím:
"A hit és példaképei a világ teremtése óta"

Miután definiálja a hit fogalmát, kivel kezdődik a sor?
"Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot Istennek, mint Kain, és hit által nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél." (Zsid 11:4)

Mostanában kezdik ledegradálni a "tanú" szót, és amit jelent, pedig ki Isten legnagyobb, leghűségesebb tanúja?
Jézus Krisztus - akiben mi állítólag nem hiszünk, de mégis az akaratát cselekeszük.

ORION 2015.01.28. 07:30:49

@oldáshő: Tesókám hogy érzed ?Neked van már elég tudásod ahhoz hogy engem szeress teljes szívedből lelkedből???

ORION 2015.01.28. 07:45:36

@oldáshő:""Olyan, a lehető legteljesebb bibliaismerettel rendelkezünk, amilyennel előttünk még egy korszakban sem rendelkezett senki.""Még az Apostolok sem??? Nem az Apostoloktól tanulunk mindnyájan???

oldáshő (törölt) 2015.01.28. 08:13:47

@ORION:

>>Még az Apostolok sem???<<

- Bár sok mindent leírtak, de nem értettek mindent.
És nem azért mert buták voltak, vagy a szent szellem nem "segítette" őket a megértésben, hanem egyszerűen még nem volt itt (ott) az ideje annak, hogy a mi jelenünkre és a jövőre vonatkozóan be tudjanak azonosítani minden elemet.

Pl nekik az eljövendő utolsó kettős világhatalom, az Angol-Amerikai kínai volt.

(megjegyzés: Sokáig nem értettem mit keresnek az angolok Amerika mellett, holott Anglia sokkal kisebb ország, és a befolyása is kisebb a világra, ráadásul anno harcoltak is egymás ellen a függetlenségi háború során.
Aztán bevillant: a nyelv.
Ugyanis jelenleg az angol a világnyelv és nem az amerikai(-angol).
A világhatalmakat mindig is jellemezte, hogy a nyelvük elterjedt az általuk uralta térségben.
Na most az angol, úgy világnyelv, ahogy soha előtte egyek sem. Só szerint világnyelv.
Plusz (mert mindig van... mindig kell valami plusz), itt egy főcím, ami megerősíti az egy akaratot, a közös szellemiséget a két ország között:
"Párizsi vérengzés – Cameron és Obama közös cikkben tett hitet a szólásszabadság mellett"

És egy rész a közös nyilatkozatukból:
"“Akik erőszakkal akarják elnyomni a szólás és a véleménynyilvánítás szabadságát, azok számára világossá tettük, hogy szavunk egyre hangosabban hallatszik majd” – fogalmaz közös cikkében a brit kormányfő és az amerikai elnök."

Aki nem csak néz, hanem lát is, az hallja.

ORION 2015.01.28. 08:35:35

@oldáshő: Nem is tudom mit mondjak.Például ott van János Apostol levelei!Nekem ugy tűnik nagyon is ért mindent !Tudja mi a börze, és ma is ugyan az a börze mint akkor!Nem tudom érted -e hogy mire célzok?Szóval minden érvényes minden korra!

Rovarölő 2015.01.28. 19:28:50

@oldáshő: Jöhetsz! Lesz csülök pékné módra és mellé oldószer is!
Meg dumáljuk, hogy a vezírek nem tévednek ártatlanul, hanem mocskos módon alapozzák a saját útjukat, aminek alapja a sok birka bennük hívő!
Szándékos pénz imádók, akiknek semmi sem szent, csak a saját érdekeik, amit úgy tekintenek, mint Isten általi kiválasztást!
Nem tévednek, mert száz év alatt már tanulhattak volna a tévedésekből!
Ők hazudnak, szándékosan félre vezetnek, mert az érdekük ezt kívánja! Bocsánatot nem kérnek, sőt a saját hazugságaikat és próféciáikat meg magyarázzák úgy, hogy még én vagyok a hibás, mert mertem úgy értelmezni, ahogyan ők akarták!
Tesó! Gyere és eszünk, iszunk, ha kell, az ő egészségükre!
Pék barátom! A feleséged kérem kölcsön egy csülökre! Privátban le tudjuk beszélni a találkát,, kedves variáns name.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2015.01.29. 16:52:47

@ORION: @Rovarölő: Emberünk tudjátok miért van itt és orrba-szájba nyomja a maga igazát? A válasz nagyon egyszerű: saját magát akarja meggyőzni azzal, hogy amiben hisz, az igaz. Nem titeket. Nem rég olvastam egy könyvet, amiben erről a jelenségről is írnak, kutatók vizsgáltak szektatagokat, hogyan reagálnak arra, amikor hitrendszerük alapja valamiért romba dől. Az alapító kitalál valami új tanítást és abban kell hinniük a többieknek is. És a legtöbben el is fogadják, nem számít mi a tanítás, inkább elfogadják, mint minden amiben hittek összeomoljon. A legkönnyebb pedig úgy ha kiküldik őket prédikálni. Minél többször hallod és bizonygatod másnak a lehetetlen tant, annál jobban hiszel benne magad is. Ha pedig sikerül valakit megtéríteni, az arra bizonyíték, hogy igaz a tanítás. Így működik a kognitív disszonancia és a társadalmi bizonyíték elve és ereje. Szóval, Rovarölő, nem akar ő veled leülni és beszélni, csak saját magát akarja meggyőzni, hogy amiért annyi mindent feladott és átélt az megérte, egyszerűen nem lehet hazugság.
kharapisztisz.blog.hu/2015/01/28/utanunk_az_ozonviz

ORION 2015.01.29. 17:10:34

@nicku: Érdekes gondolat!Ilyen szabad szájú keresztények között mint mi vagyunk, győzködi magát a saját igazáról!? EJHA Érdekes!Vajon 2 év alatt mire jutott???

ORION 2015.01.29. 17:20:56

@nicku: Valójában freemaki testvérünk nem hisz abban amit elénk tár itt hónapok óta??? Magának bizonyít!? még ilyet!!!!!!!

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2015.01.29. 17:26:16

@ORION: Szerinted mire jutott? Orion, te nem voltál soha szektatag, nem értheted, hogyan gondolkoznak. Olvasd el a posztot, amit belinkeltem és meg fogod látni. Belül sokan érzik, hogy valami nem stimmel, de ha túl sok pénzt, energiát fektetnek bele, nem lehet azt csak úgy mindenestől felrúgni. Nem magának bizonyít, magát is megakarja ezekkel a hozzászólásokkal győzni, hogy amiben hisz, az nem hazugság.

ORION 2015.01.29. 17:53:33

@nicku: Értelek ! Elolvastam ! Hozzá is szóltam!

ORION 2015.01.29. 18:12:13

@nicku: Szerintem sokra jutott !!!Azért sokat tanul tőlünk még ha nem vallja be akkor is! Máskülönben nem járna ide.Itt más megvilágításban is látja a dolgokat, nem csak a torony tanítása szerint !

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2015.01.29. 18:39:34

@ORION: Bárcsak igazad lenne, de mindennek csak ő a megmondhatója.

Rovarölő 2015.01.29. 19:19:21

@nicku: Kedves nicku!
Amikor a pajti megjelent anno itt a blogon, már leírtam világosan, hogy a maga erősítése miatt jött közénk!
Minden jt érvet próbál bedobni és várja a válaszokat, amelyek erősítik őt abban, hogy lássa, tényleg rossz vágányon van! Azért erőlködik, persze csak látszólag, mert nyugtatja magát, hogy ő tényleg nem hitehagyott, amiért már régen tudja, hogy az anyácska hazudik neki is!
Mivel ismerem, tudom,hány óra van nála! Csak szereti gerjeszteni a feszkót, szereti magára terelni a figyelmet, egyszerűen élvezi az itt létet!
Már jó ideje nem kell őt meggyőzni, mert tud mindent, de szereti hallani a jt elleni érveket naponta, mert a lelkiismerete belül még mindig marja! Azért dobja be magát, mert így napi papit kaphat innen! Meg fog teljesen nyugodni, ha nem reagálnának hevesen állandóan az általa bedobott gumi csontokra, de hát az önuralom senkinek sem erénye!

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2015.01.29. 19:42:38

@Rovarölő: Ejh, gondolhattam volna, hogy te mindezzel tisztában vagy ;)

oldáshő (törölt) 2015.01.30. 13:02:51

@Rovarölő: @nicku:

Annyira félreismertek!
Annyira sajnálom (hogy félreismertek)!
Annyira sajnálom (hogy nem látjátok a különbséget jó és rossz között)!

Tudod, JT rovarölő, ha csak az első mondatot küldöd el, mentem volna. Azon nyomban.
De amiket utána írtál...
Azon testvéreimet gyaláztad, akikkel vállvetve küzdök, a hitem végcéljáért.
Máshogy: Én mindent elfogadok tőlük, és mindent megbocsátok nekik, amíg az igazságot tanítják nekem Istenről - ami a saját tanulmányozásom alapján való meggyőződésem is a Biblia alapján.
Semmi más nem számít!!!!!!!!!!!!!
Semmi más nem érdekel ezen a földön!!!!!!!!!!!!

Bocsánat, hogy raboltam az időtöket.
Sajnálom, hogy azt hittétek, hogy...
De nem, nincs semmi, ami elválaszthatna Isten szeretetétől:
"Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban."

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.01.30. 14:38:24

@oldáshő: Egyetértek, Istentől és Jézus Krisztustól, senki se legyen képes Téged elválasztani.........Szilárd az ebbe vetett hited !
S ez jó !
Ám úgy gondolom hogy néha az embernek el kellene gondolkodnia önmagán, pl.hogy én személyesen,vagy a közösség melyhez tartozom, hogyan alkalmazza a Krisztus által lefektetett alapelveket...pl. a szeretetről ?
Hogyan alkalmazod,alkamazzátok a Máté 5:44 et ?
Mit jelent ez szerinted ?
S ha válaszolsz, majd tovább folytatom, addig nincs értelme :

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.01.30. 14:41:43

@oldáshő: u.i.S miért gondolod, hogy bárki is el akar Téged választani Isten és Krisztus szeretetététől ? Nem lehetséges, hogy éppen ezen szeretet oly módjára akarnak rávilágítani, ami eddig rejtve volt előtted ?

oldáshő (törölt) 2015.01.30. 19:21:40

@Csakegyember:

>>miért gondolod, hogy bárki is el akar Téged választani Isten és Krisztus szeretetététől?<<

- Mindenki mindig azt akarja - amióta ismerem Őt
Tudod mi a rám nyomott bélyeg?
Mielőtt (pár nappal előtte) elkezdtem volna tanulmányozni JT-val a Bibliát, Sátán ténylegesen, fizikailag, meg akart ölni.
Letaszított egy olyan magas helyről, amit nem élt volna túl senki - legalábbis maradandó sérülések nélkül nem.
Én túléltem maradandó sérülések nélkül.
Innentől kezdve, amikor ezt nem sokkal később felfogtam, SENKI és SEMMI nem veheti el tőlem Isten szeretetét.
És ki a senki/semmi/én magam is közte! - az itt a kérdés.

9 évig voltam távol Tőle (mert elcsesztem, mert megérdemeltem), miután megismertem.
És utólag tudom mért, és egy csoda, hogy újra mellette lehetek, hogy küzdhetek vele, érte... igen, érte vele, mert magamért nem akarok, magamért nem kell. Egy élet ide vagy oda - kit érdekel?
De másokért, sokan másokért van értelme - nekem is.

Sokan voltak, aztán nincsenek.
Én is leszek valameddig, aztán nem leszek.
Ez egy ilyen világ.
Ez Isten akarata.
Elfogadom.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.01.30. 20:54:27

@oldáshő: Én a a kommentelőkre gondoltam, mivel Te nekik címezted az adott bibliaverset....
Hidd el mindnyájan/vagy legalább is a többség/ egy dolgot szeretnénk...csak lehet másként vezet oda az utunk, ha egyáltalán eljutunk oda !
Ha jól értem te 9 évvel ezelőtt Tanu voltál, tétlen lettél távol a gyülekezettől, s most újból tevékeny szeretnél lenni, ha jól értem ?Ezért tanulmányoznak veled !
De akkor valahol igazuk volt arról amit rólad írtak az előző beszélgető partnereid , nem ?
S ha csoda történt,s Te úgy érzed ez azért volt mint amit leírsz, akkor cselekedj legjobb belátásod szerint....Akkor nem értem mit keresel itt ?!Tudod csodák vannak, aki azt mondja nincsenek, az még nem élt át csodát.Én hiszek bennük,s nem csak a Biblia miatt, a saját bőröm miatt is !!
Ne hagyd elvenni az Istenbe való hitedet ! De vigyázz miben és kiben hiszel.Ugyanis nem minden az, aminek az az első pillantásra lászik.
Melyik érzékszervünket használjuk a legtöbbet/egészségesen/-hát valószinűleg a látást, s melyiket lehet a legjobban átejteni....hát a látást.Elég ha csak más szemszögből nézünk valamit .S így vagyunk a szívünkkel is Példabeszédek 4:23

oldáshő (törölt) 2015.01.30. 21:16:50

@Csakegyember:

Akkor mondjam ki nyíltan?
Megpróbáltatok elvenni tőlem mindent, at újkori ébredésem után, és emiatt csapdába kényszerültem az igazságérzetem miatt.
A foglyotok voltam.
Aztán csak segíteni szerettem volna, mert nem tudtam elhinni, elképzelni sem, hogy vannak emberek, akiknek nem kell az igazság, hogy nem Isten, amint van.

Sokszor el akartam menni innen, de most tényleg elmegyek.
Eddig nem voltak könnyeim, amikor el akartam menni innen, de most vannak.

Voltam, aki.
Egy, a kevés közül.

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.01.30. 21:37:00

@oldáshő: Én mit akartam Tőled elvenni ?
Habár igazad van, csak egy játékot játszottunk-ők voltak a rossz rendőr - én voltam a jó rendőr - de nem jött be...
Légy az, aki akarsz lenni!
u.i./Nincs minden fa mögött farkas/

Csakegyember · http://jehovatanuikozepeskeleteuropaban.blog.hu/ 2015.01.30. 21:39:52

@oldáshő: Még csak annyi, éppen, hogy az igazságot keresem, de nem a-lá emberek, hanem a-lá Isten

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2015.06.04. 22:46:25

Egy új cikk jelent meg a keresztényüldözés valós helyzetéről a világban:

idokjelei.hu/2015/06/a-vilag-csendben-nezi-az-artatlanok-lemeszarlasat/
süti beállítások módosítása