Egy írás 2001-ből. A JT-féle "emlékünnepről" egyébként már írtunk ITT és ITT.

Idén április 8-án - életemben először, és valószínűleg utoljára - elmentem Jehova Tanúi emlékünnepére. Csupán kíváncsiságból tettem ezt, hiszen hithű keresztyén vagyok, és eszem ágába sincs hitemet felcserélni az Őrtorony rabságával. Ebben a meggyőződésemben mostani tapasztalataim csak megerősítettek.

Úgy vélem, hogy ez az emlékünnep teljesen szemben áll, bármilyen más keresztyén ünneppel, és természetesen teljesen másról van szó, mint amit az úrvacsora valójában jelent. És ami a legfontosabb, az úrvacsora ilyen módon való kiszolgáltatása (pontosabban: nem-kiszolgáltatása) - noha a Tanúk mindvégig bibliai igékre hivatkoznak- teljesen ellentmond a Bibliának.) Lássuk sorban az érveket. (A rövidség kedvéért most csak az úrvacsorához/emlékünnephez szorosan kötődő érvekkel foglalkozom.)

Jehova Tanúi évente csak egyszer (Jézus halálnak évfordulóján) tartják meg ezt az ünnepet. A Biblia - ha nem is konkrétan - utal rá, hogy az úrvacsora nem időhöz kötött cselekmény. "Valamennyiszer eszitek e kenyeret, és isszátok e poharat…" (1Kor 11,26) A "valamennyiszer" természetesen nem szabja meg konkrétan a gyakoriságot, de az világos, hogy nincs szó egy konkrét időpontról, sőt inkább gyakori, mint ritkább (pláne nem évenkénti) alkalomra utal. Meg ha valaki valóban kegyelmi ajándékként éli át az úrvacsorát (sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy a tanúk nem), akkor arra vágyik, hogy gyakran részesülhessen benne. Így tehát nagyon is helytelen dolog az úrvacsorát csak egy konkrét alkalomra korlátozni.

De sajnos van ennél sokkal súlyosabb probléma is a tanúk úrvacsorájával: A fenti ige utal rá, hogy a kenyérből és a pohárból fogyasztani is kell. Ezért rendkívül furcsa - hogy ne mondjam, groteszk - az Őrtorony Társulatnak az a tanítása, hogy a hívek többsége csak szemléli az emlékjegyeket, míg abból ma már csak néhányan vehetnek. A hivatkozási alap itt a Jelenések könyvében szereplő 144 000 ember, akik úgymond uralkodni fognak a nagy sokaság felett. Az előadásból azt is megtudhattam róluk, hogy ők a "legjobbak". Ez különös, én úgy tudtam, és továbbra is így hiszem, hogy mindannyian ugyanúgy bűnből váltattunk meg, és Isten előtt egyenlők vagyunk. Az üdvösség, akkora kincs, amiből nem lehet többet vagy kevesebbet érdemelni. A végtelenben nincsenek különbségek. A 144 000-es szám valóban szerepel a Jelenések könyvében, de egyértelműen jelkép, ami a 12 törzsre utal. Egyébként az ehhez fűzött Őrtorony-magyarázat annyira nehezen követhető, hogy - be kell vallanom - nem értettem meg. Noha többször volt már lehetőségem végig hallgatni és olvasni is. Egyébként általános tapasztalatom ez a Tanúkról, hogy addig zsonglőrködnek a bibliai igékkel, míg az ember már azt sem tudja miről van szó és inkább beletörődik, hogy bizonyára úgy van. Az a benyomás alakult ki bennem, hogy az Őrtorony Társulat azért is érdekelt a két osztály tanának hirdetésében, mert ezzel saját szervezetük diktatórikus hierarchiáját akarják rávetíteni az Isten Országára.

Egyébként ha létezne is két kasztja az üdvösségnek (égi 144 000 és földi nagy sokaság), mi alapján állapítják meg (a Tanúk), hogy mi az a Bibliában, ami az "elitre" vonatkozik, és mi az, ami a "pórnépre"? Számomra teljesen úgy tűnt, hogy ez az értelmezés teljesen szubjektív. Egyetlen érvet sem tudtak felmutatni arra, hogy az úrvacsora (vagy bármi más a Biblia szavai közül) csak az égi osztályra vonatkozna. Nem véletlen ez, hiszen mint mondtam az üdvösségben nincsenek különbségek. (Ld. a szőlőmunkások példázatát, (Mt 20,1-16)) Úgy tűnik, az Őrtorony-teológia Jn 6,54-et is figyelmen kívül hagyja: "Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon." Ez az ige egyértelműen megvilágítja, hogy az úrvacsora mindannyiunk számára szóló kegyelmi ajándék. Rendkívül veszélyesnek tartom, amikor egy szervezet megtagadja híveitől ezt az ajándékot - különösen, ha az Isten nevében teszi ezt.

A bibliai érveken túl ki kell térnem még egy dologra, amit az előadó a keresztyén egyházakkal szemben elmondott. Igyekszem szó szerint idézni a szónokot: "Egyes egyházak azt hirdetik, hogy a kenyér és a bor valóban Jézus Krisztus teste és vére. Pedig a zsidók tiltották a vér evését, tehát miért biztatta volna Jézus a tanítványait kannibalizmusra." - mondta az előadó.

Eddig a pillanatig viszonylag nyugodtan hallgattam az előadást. Ez a mondat azonban nagyon fájt. Krisztus valóságos vagy jelképes jelenlétéről az úrvacsorában a keresztyén egyházak között is vannak eltérések, de való igaz, hogy sokunk hite szerint az Úrvacsora pillanatában Krisztus teste és vére valóságosan is jelen van a Szentlélek által. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szó fizikai értelmében is húst ennénk és vért innánk kannibálok módjára. Ez egy nagyon durva torzítás, ami egyértelműen árulkodik arról, hogy a Tanúk úgy ítélkeznek a keresztyén egyházak felett, hogy igen keveset tudnak a tanításukról.

Eddig tehát az érvek. Néhány gondolatot szeretnék még elmondani érzelmi benyomásaimról, amelyek az emlékünnep alatt értek. Egyáltalán nem úgy éreztem magam, mintha egy egyházi ünnepi alkalmon lennék. A légkör szinte fagyos volt. Több, mint 200 ember ül egy előadóteremben, és hallgatnak egy előadót (nem lelkész! semmi ilyen jellegű képzettsége nincs!), aki mondandójában - saját bevallása szerint is - csupán ismereteket közölt, információt adott át. Egyáltalán nem volt olyan jellege vagy hangulata ennek az előadásnak, ami a lelket előkészítette volna egy nagy eseményre, az úrvacsorára. Mert - noha tudtam, hogy itt nem lehet majd fogyasztani az "emlékjegyekből", ezt nekem is jó erősen lelkemre kötötték, hogy nehogy venni merjek - mindeddig mégis azt gondoltam, hogy a kenyér és a bor körbeadása számukra valami ahhoz hasonló megfoghatatlan érzést jelent, mint egy hívő keresztény számára az úrvacsoravétel. Egy szóval azt hittem, hogy legalább ebben a pillanatban hagyják működni a Szentlelket. Nem ez történt.

Amikor a bor és a kenyér elindult körben a teremben, az előadó tovább folytatva ismeretterjesztését, és közben azt figyelte, hogy mikor érnek vissza a poharak és tányérok (úgy éreztem nem volt ennél többről szó), meddig kell még beszélnie. Eközben az előadóterem soraiban ülő emberek gépiesen adták tovább a mellettük ülőnek a tányért, és a poharat, egy pillanatra sem megállva, és elgondolkodva azon, hogy mi történik. Az előadó közben arról beszélt, hogy miből készítik ezt a kenyeret, és milyen az a vörös bor, amit itt "felszolgálnak". Vagyis, lelkileg semleges dolgokról. Én eközben a cselekmény közben úgy éreztem magam, mintha egy úrvacsora paródiáját látnám. Sajnálattal gondolok azokra az emberekre, akiknek csak ennyi adatik abból a csodálatos élményből, amit az úrvacsora jelent. Megbotránkoztató volt látni, hogy mi lett a szentségből. És ha néhányan megköveznének is emiatt, ki kell mondanom, hogy amit tapasztaltam az a szó szoros értelmében szentségtörés volt.

Remélem, hogy néhányan elgondolkoznak majd a leírtakon, és egyszer majd valóban részesülhetnek ebben a drága ajándékban. Isten segítségét kérem ehhez.