EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

"Legyünk szerények!"

2011.09.05. 14:43 | Johnny Joker | 31 komment

2011. szeptember 04. (vasárnap), Veresegyház, Jehova Tanúi Királyság-terme

 [katt a képre a nagyításhoz!]

 

Neked milyen Őrtorony cikk és/vagy bibliavers jutott eszedbe? Kommentekben várjuk válaszaitokat!


Nekem ez jutott az eszembe:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lukács 21:1-4

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr223204236

bigpast 2011.09.05. 15:32:34

Először is: Hát éppen felsöpörhették volna a száraz faleveleket, mert rontja az összhatást!
Másod sorban: Ne legyünk elégedetlenek, örüljünk, hogy nem tuszkolta be azon a "szűk kapun" a kocsiját. Elég lesz neki magát is átverekedni, nemhogy a verdáját!
Harmadszor: "A jókedvű adakozót szereti az Isten."
Bejelentés a szolgálati összejövetelen: 'Kedves Testvérek! XY testvér felajánlotta alig használt BMW-jét annak a becsületes testvérnek, aki ebben a hónapban nem kozmetikázza ki a munkajelentését.'
Tuti, hogy a tulaja minimum kisegítőszolga, de azt is meg merem kockáztatni, hogy vén!

bigpast 2011.09.05. 15:45:28

Máté 19:21
'Egyvalami hiányzik belőle: menjen el, adja el, amije van, adja a szegényeknek, és kincse lesz az égben...'
Amúgy nem sajnálom tőle, de ennyiért már ki lehetett volna bővíteni a bejárati kaput...
Ha az arca is ekkora...

Toronyőrbácsi 2011.09.05. 16:04:20

Mózes I. könyve:15:14 De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annakutánna kijőnek nagy gazdagsággal.
Sámuel I. könyve:2:7 Az Úr szegénynyé tesz és gazdagít, Megaláz s fel is magasztal;
Sámuel II. könyve:12:2 A gazdagnak felette sok juhai és ökrei valának;
Krónikák I. könyve:29:12 A gazdagság és a dicsőség mind te tőled vannak, és te uralkodol mindeneken; a te kezedben van mind az erősség és mind a birodalom; a te kezedben van mindeneknek felmagasztaltatása és megerősíttetése.
Krónikák I. könyve:29:16 Oh mi Urunk Istenünk! mind ez a gazdagság, amit gyűjtöttünk, hogy néked és a te szent nevednek házat építsünk, a te kezedből való és mindazok tiéid!
Zsoltárok könyve:49:7 Akik gazdagságukban bíznak, és nagy vagyonukkal dicsekesznek?
Zsoltárok könyve:112:3 Gazdagság és bőség lesz annak házában, s igazsága mindvégig megmarad.
Példabeszédek könyve:10:22 Az Úrnak áldása, az gazdagít meg, és azzal semmi nem szerez bántást.
Példabeszédek könyve:13:7 Van, aki hányja gazdagságát, holott semmije sincsen; viszont tetteti magát szegénynek, holott sok marhája van.
Példabeszédek könyve:28:20 A hivő ember bővelkedik áldásokkal; de aki hirtelen akar gazdagulni, büntetlen nem marad.
Csak néhány ami most eszembe jutott!
Szerintem még vén az illető!

Ping-Pong 2011.09.05. 16:06:20

Jézus ezt mondta neki: „Ha tökéletes akarsz lenni, menj, add el javaidat, add a szegényeknek, és kincsed lesz az égben, és jöjj, légy a követőm!” Az ifjú e beszéd hallatán bánatosan elment, mert nagy vagyona volt. Jézus pedig ezt mondta a tanítványainak: „Bizony mondom nektek, hogy a gazdagnak nehéz lesz bejutni az egek királyságába. Ismét mondom nektek, hogy könnyebb a tevének átjutni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten királyságába.”
Máté 19:21-24

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.09.05. 16:11:18

@bigpast: Igazad van, a kocsi minden bizonnyal a vendégelőadóé (a helyieket ill. autóikat ismerem)... tehát vendégként jól megtanítja a 60 éves, havi 50 ezer forintból tengődő Juliska néninknek, hogy "hogyan legyen szerény, hogyan ne éljen fényűző életet és hogyan adakozzon még teljesebb mértékben JEHOVÁNAK!!!"

slussz poén, hogy anno megszavaztatták(!!!) a gyülekezettel a kerítés lábazatának burkolását, erre besöpörtek 300.000 forintot, aminek azóta lába kelt, állítólag elfogyott! Még jó, hogy sikerült megvenni belőle kb. 80-100 ezer forintnyi anyagot, így nem teljes a pofátlanság! Ezt a testvérek egyébként széles körben felháborodással fogadták, persze mindenki kussol mint a sír. Az egyre fogyatkozó gyülekezet már nem bírja fizetni a részletet (azt az 50 guriga kölcsönt brookyn-ból amiből ingyen felépítették a brookliniaknak e patinás objektumot), a homlokzaton is látszik, hogy mióta elkészült az épület sárga burkolata, nem lett hozzá nyúlva, ahol az eső éri ott feketedik. Télen amikor leváltattam a berkesmisike véntestvért a vénségéből és itt volt a KÖF akkor nem volt fűtés konkrétan, és a KÖF és a felesége KABÁTBAN ült az előadások alatt, erről fényképet is készítettem, ha szeretnétek felteszem.

Egyébként fogok megint járni, "teljes bűnbánatot tartok" és építem egy kicsit a testvéreket... mindig a legjobb szellemiségűektől kérek majd bibliatanulmányozást :D "Lenne pár kérdésem." xD

bigpast 2011.09.05. 16:28:35

@Johnny Joker: Te el nem hiszed, hogy mennyire egyformán látunk mindent! Mintha klónozták volna a Röppentyű történeteket.
A fotókra persze nem vagyunk kíváncsiak (hú, mekkorát hazudtam)!
Nálunk az utolsó ficniről is számla kellett, de hogy a 'fenntartási "hízottság /szándékosan nem bizottság/"' mennyi hülyeségre költött, az persze tökéletes öszzbólogatásnak örvendett!!!
Lényeg, hogy Juliska néni nyomja az Adományládát...
Hogy a Berkest 'kiherélted' (elnézést a nem feltétlenül szalonképes megjegyzésért, úgyhogy javítok: eunuch-á tetted), ennek kimondottan örülök!
Egy pénzéhes, beképzelt, az evolúciós listán előttünk álló, övtáskás lajhár!

bigpast 2011.09.05. 16:32:27

@Ping-Pong: Hát ezt egyszerre írtuk! Talán csak mi vagyunk ilyen szűk látókörűek?
Hál' Istennek, nem csak mi!

bobibá 2011.09.05. 20:50:38

@Johnny Joker: Nem vendégelőadó volt. A kocsi egy szerény becsületes minimálbérre bejelentett személyé.Okos és építő hozzászólásai különösen nagy szociális érzékenységről és empátiáról tanúskodnak...

bobibá 2011.09.05. 20:54:03

@bigpast: Juliska néni nem nagyon nyomja.Felmérést végeztek ki mennyi adományt tud adni, hogy tervezni tudják a kiadásokat... Akiket elüldöztek azok hiánya itt látszik leginkább. Leginkább a pénzük hiányzik.

bobibá 2011.09.05. 21:00:16

@Johnny Joker: Egyébként Annuska háza, amely a régi összejöveteli hely volt, ott áll üresen, lepukkanva.Sokszor olvashattuk, hogy a kereszténység cifra templomai üresen tátonganak. Ez most itt is megtörtént a veresegyházi új épülettel! Hiába volt parádés avatás, meghívták a nem túl feddhetetlen ősz daliát, a polgármestert, aki egyébként semmit sem tett - igaz keresztbe sem, mára kong a terem az ürességtől.Takarításra alig sikerül egy-két embert elcsípni...

Virago_1000 2011.09.05. 21:57:56

Az ajtoba allt, hogy ne kelljen sokat gyalogolni...

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.09.05. 22:11:01

@Virago_1000: áhh a legolcsóbb is 20 guriga ebből a taligából =) köszi az árlistát! [ez már majdnem egy fél királyság-terem!!]

@bobibá: hmmm, ismerem az illetőt?
Csupán feltételeztem, hogy vendégelőadóé, de ha nem akkor új testvéré vagy valaki beújított? Csak nem a minimálbéres vénségéből frissen leváltott postásé??

Virago_1000 2011.09.05. 22:40:06

@Johnny Joker: "ez már majdnem egy fél királyság-terem!!"
-vannak helyek a vilagon, ahol megvan 2-3 is.

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2011.09.05. 23:05:28

Egy olasz testvér mondta, hogy egy testvérnek ott Ferrarija volt, (10 éve). Ha megáll egy BMW vagy egy Ferrari a házad előtt és azt mondja, hogy Isten neked is ugyanazt adja mint neki, hát nem oda akarsz tartozni? Egyébként hallottam is, hogy minden gyüli most bömösre(BMW) gyüjt, kell egy minden városba, talán így evvel tudnak új belépőket vonzani az MLM-jükbe.
Most irigyek vagytok mert Isten megáldotta őket.

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2011.09.05. 23:42:24

Jut eszembe, mennyit izzadtam én ezen a Királysághogyingyenfelépítettétek termen, meg még vagy másik tízen. Ez már akkor is durva volt, vagy kétszer annyiba került mint a többi, úgyhogy dukál mellé a bömös. Mondjuk jó buli volt, mert ÉPÍTŐ társaságban voltunk. Csak a darus testvér olyan macsó volt, hogy isteni csoda, hogy nem történt baj(Jehova figyelt nehogy még így is megszégyenítsék), ezerrel lengette a tonnás téglarakásokat (jajám nem könnyűszerkezetes mint az átlagos) a baromarcú és senki nem szólt rá. Végül is egy kis vérbűn már igazán nem számított volna ha rázuhan egy családapa fejére néhány tonna.
Tudjátok hogy kommunikálták volna le:
-Nem, a Magasan Ülő Darus soha nem hibás, annak ellenére, hogy szinte minden évben többször mellétrafál, súlyos veszteségeket okozva. A Kis Építőmunkás rosszul értelmezte a lengő téglarakás röppályáját, nem volt jól felvértezve a munkavédelmi sisakjával és amúgy is már többször rosszakat kérdezett Műszakvezetőtől, a Magasan Ülő Darust felelőtlen munkájával kapcsolatosan. Ezért posztumusz kirúgjuk, és az ilyenekkel együtt sem eszünk.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.09.06. 08:54:11

Megszavaztatták a drága Királyság-termeket, de nem gondoltak, arra, hogy majd fizetni is kell a réeszleteket. Időközben kiüldöznek egy csomó tagot, de az újak 'pótlása' valahogy nem megy abban az ütemben, ahogy betervezték, mert a vezetőség kétes ügyleteit időközben leleplezi az internet....
A 'szavazás' is egy röhej volt egyébként. Annakidején a veszprémi terem építésénél talán én voltam az egyedüli, aki a 'nem'-nél tette fel a kezét. Ugyan ki mert volna 'Jehova akarata és áldása ' ellen menni? Rögtön csanús lett volna. Nekem meg már úgy is kifele állt a rudam....

Most meg a csökkenő tagság a növekvö munkanélküléséggel és ha valakinek mégis van munkája, akkor a semmiképpen sem növekvő fizetésekkel (viszont növekvő árakkal) hogyan képes a részleteket fizetni?
Ha a gyülekezet elfogy, akkor kitől fogják behajtani a tartozást?
De tényleg kiváncsi vagyok.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.09.06. 09:13:58

@karalabe4: és itt érnek vissza a szálak brooklyn-ba! ha tudják vagy ha nem tudják fizetni, az épület akkor sem az övék, hanem a WT-é. a világon az összes királyság-terem a hű de értelmesé (és befektetőié), ez vajon mekkora vagyon? [a new york-i felhőkarcolókat most nem számolva]

de megint le vagyunk maradva! köztudott, hogy a nyugat 20-30 évvel előttünk jár, ott már lefutott dolgok ezek... ámerikában gyülekezetenként MÁR KEVESEBB mint kettő darab vén jut, és fontolgatják a női kiváltságok bevezetését! SŐT amcsi testvéreink a sarkukra álltak és a helyi gyülekezetek jogi személyeket alkotva visszaperelik a WT-től az általuk és az ő pénzükből felépített ingatlanokat: a királyság-termeket!!!

de mint minden más MLM rendszer ami lefut nyugaton így ez is megy keletre, ahonnan még mindig lehet pénzt kiszivattyúzni... ja és amerikában nem azért jártak gyülibe mert "bömös áll előtte, és akkor Isten engem is biztos így megáld majd". Kint ez már egy lefutott dolog...

A brooklyniak röhögve ülnek a pénzükön és keletre néznek, új vizekre eveznek... nekik tök mindegy hogy mik a tanítások, a lényeg: függőségben tartani a gyenge akaratúakat, az elesetteket és minél több tagot toboroztatni, minél több királyság-termet építettni, és minél több adományt bezsebelni...

life sucks

de azért mi is itt vagyunk apukáim!!! Kapaszkodjatok az Újvilág fordításba!!

rfz 2011.09.12. 18:39:49

Kedves Johnny!

A képen látható gépkocsi az én tulajdonomat képezi. Bizonyságképpen a rendszám utolsó számjegyei 07. Az ominózus napon a terhes feleségem volt olyan bátor és parkolt minél közelebb a bejárati ajtóhoz. Igen, jól gondoljátok: megnyugtathatlak, hogy nem minimálbérből jutottunk a járműhöz.

Meglehet, mégsem ismered annyira a helyieket. Én nem vagyok tanú, de állok rendelkezésedre, ha érdekel hogy lehet ma Magyarországon legálisan sok munkával és kitartással ilyen kategóriájú gépkocsihoz jutni. Kérlek lépj velem kapcsolatba: rfz01@freemail.hu

PS: a becsatolt árlista sajnos nem jó, mivel a képen látható gépkocsi valójában BMW 530 GT.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.09.12. 19:21:38

@rfz: Üdv kedves rfz!
A Magyarországon, legálisan, sok munkával és kitartással dolgozó tanú szüleimnek ezt nem sikerült összehozniuk 20 év alatt (3 gyermek mellett), de talán azért, mert ők komolyan vették "Jehova egyetlen földi szervezetének" tanácsait [parancsolatait, ha jobban tetszik] és szívvel-lélekkel betartották azokat. Mindig szerénységre és nem fényűző "ANYAGIAS ÉLETMÓD"-ra tanítottak bennünket, tehát "ne tanuljunk tovább, hanem inkább a teljes idejű szolgálatot válasszuk, ne keressünk több pénzt, mint amire szükségünk van, elégedjünk meg azzal amink van, ne vágyjunk olyan dolgokra, amik a szükségleteink kielégítésén felül vannak [luxus]"... és még sorolhatnám. Ha nem vagy tanú, semmi bajom sincs az autóddal, és valóban, ritkán járok gyülekezetbe, így nem vagyok annyira up-to-date. Azonban, ha a feleséged tanú vagy mindketten érdeklődtök Jehova Tanúi vallása iránt, akkor jobb, ha előbb tájékozódtok az ilyen luxuscikkek birtoklása felől... talán érintettnek érzitek majd magatokat az erre vonatkozó Őrtoronycikkeket és bibliaverseket olvasva [persze a beetetés fázisában erre nem hívják fel a figyelmetek!!]. Ha ezek után is úgy érzitek, birtokolhattok egy ilyen luxuscikket, akkor nyugodtan járjatok gyülekezetbe! Három eshetőség áll fenn:
- vén leszel, aki mindenkinek megmondja a tutit (pl az 50 ezer Ft-ból tengődő Juliska néninek, hogy többet kéne adakozni), de továbbra is luxusautóval jársz, tisztában vagy a turpisságokkal, de képmutatóan szeretsz hatalmaskodni mások felett
- igazi buzgó testvér leszel, aki eladja a luxusautóját, a pénzt bedobja az adományládába, szerényebb munkát vállalsz, és sok év után rádöbbensz, hogy mekkora marha voltál és hogy átvertek
- valóban megismerkedsz a szervezet tanításaival és eltitkolt történelmével és rájössz, hogy ha be szeretnéd tartani őket, meg kell válnod a luxus javaidtól és jelenlegi életmódodtól, továbbá arra, hogy az egész JT vallás egy MLM rendszerű átverés gyengeelméjűeknek, érzelmi és lelki sérülteknek és a Bibliához nem sok köze van

Ez a pénzkeresési módszer - mivel nem vagyok tanú - nagyon érdekel, e-mailben megkereslek ez ügyben! Ha ezt a postot és az itt közzétett képet sértőnek találod, kérésedre eltávolítom. Kívánom, hogy minél jobban ismerkedj meg a szervezet múltjával (ehhez ezen az oldalon segítséget kapsz a kutatáshoz), kérdezz minél többet, objektíven vizsgálódj, olvasd el mások tapasztalatait, és hallgass a megérzéseidre, láss a színfalak mögé... ugyan ezt kívánom családodnak!

Minden jót,
JJ

Toronyőrbácsi 2011.09.12. 19:42:11

@rfz: Ödv ! Tudom, a kommentet nem nekem címezte, ezért bocsi, ha mégis belekotyogok. Először is gratulálok a babához.
Másodszor, engem nagyon érdekelne az ilyen autóhoz való jutás lehetőségének a megismerése. Tudom az ajánlat nem nekem szól, de ha ön tudja a módszert kérem Johnny-tól kérje el az e-mail címemet és tájékoztasson, mert a szegénységből már elegem van.
Harmadszor: " ha érdekel hogy lehet ma Magyarországon legálisan sok munkával és kitartással " Ha ön vállalkozó akkor tudhatja, hogy ma Magyarországon becsületesen komoly alaptőke nélkül, még komoly munkával ezt lehetetlenség megvalósítani. A jó könyvelő, persze már egy jó eshetőség! Vagy a becstelenség és a kiskapuk maradnak.Sajnos beleláttam, hogy még a tanú vállalkozók is(rokonság, testvéri kör) csak a becsületesség látszatát akarták akarták fenntartani, és mellette megtartani a vállalkozást Megalkuvás nélkül SOHA NEM MŰKÖDÖTT! ( Természetesen önről nem feltételezem egyik negatívumot sem) Ezért kérem hogy mielőtt kommentel valamit, tájékozódjon hogy az adott blog olvasói, mennyire tájékozottak az adott témában.

rfz 2011.09.13. 19:48:15

Kedves Johnny!

Köszönöm a válaszodat. Feleségem immáron 11 éve jár gyülekezetbe (több mint 2 éve Veresre), és most először fordult elő - mivel terhes a biztonságát szem előtt tartva én ragaszkodtam a kocsi használatához - , hogy nem Suzukival ment. Ez nem magyarázat, puszta tény. Szánalmas, hogy az első alkalommal téma lett az eszköz amivel közlekedett. És nekem elhiheted, ez a kocsi - főleg a munkám miatt - elsősorban egy biztonságos közlekedési eszköz.. Valóban nem olcsó, de ettől csak egy eszköz.

Furcsa módon Te vagy az első akitől azt hallom, hogy a hithű embernek meg kell válnia javaitól. Nekem ilyet még tanú soha nem mondott.

Mivel az utánad szóló is érdeklődött, röviden a történet lényege az, hogy komoly szaktudással, kitartással, nem alvással, átdolgozott - átutazott napokkal, az ügyfelek és a munka felé tanusított mérhetetlen alázattal komoly sikereket lehet elérni.

Véleményem szerint önmagában a pénzre vágyni hasztalan törekvés, engem soha nem ez motivált.

Sajnos nagyon elfoglalt vagyok, így kérlek Benneteket, hogy álláspontomat tartsátok tiszteletben, én is így teszek.

A kép jól sikerült, egészen nyugodtan hagyhatjátok. A kocsi közterületen parkolt, így bárki lefényképezheti.

Üdv,
RFZ

B.Anikó 2011.09.13. 21:12:59

@rfz: Kedves rfz! Johnny állítását én is alá tudom támasztani.
Van 1 tanú ismerősöm akinek volt 1 nem nagy értékű(kb 2 millió ft) ingatlana amit eladattak vele és kicsalták tőle az árát.
Ez az ismerősöm tett 1 olyan megjegyzést,hogy abban a kisvárosban nagyobb szükség van a pénzére mint ahonnan elköltözött.

Toronyőrbácsi 2011.09.13. 21:23:41

@rfz: Ön nem tanú, állítása szerint. Felesége viszont az . Felesége hivatalosan nem olvashat ilyen oldalakat. Önt, vállalkozóként, valószínűleg nem ezek az oldalak foglalkoztatják. Honnan az infó???? Egyébként a válasza elkerülő. Nem a kérdésekre adta meg a választ.

rfz 2011.09.13. 21:54:29

Kedves Toronyőr!

Kiváló a ráérző képessége, valóban ritkán olvasok blogokat, inkább teszem a dolgom. Ha külön nem szólnak, valóban elég csekély az esélye, hogy ráakadok egy ilyen blogra. Az info egy testvértől való, aki nem a feleségem. Az, hogy Ő miért látogatja ezt az oldalt, nem tartozik rám.

Válaszom ugyan általános, de igaz. Életem regényét nem kívánom egy blogposztban megvitatni Önnel.

Üdv,
RFZ

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.09.14. 07:26:06

@rfz:
Kedves Látogató!

Sajnálom, hogy pont az ön kocsija esett áldozatul egy JT gyülekezetben vitatott jelképességnek. Az a tény, hogy valaki birtokol egy szép autót, még önmagában nem adna okot az illető személyiségének és szellemiségének megítélésében.
Mégis, ami miatt itt kommentelő társaim itt összekapcsolták azt a gyülekezeti vezetők nagyképűségével és anyagiasságával, az nagyon sokszor azzal magyarázható, hogy amikor az eltiprásokat, megaláztatásokat és különféle személyiségi jogokba gázolásokat kaptuk, akkor általában egy drága autó parkolt a házunk előtt (ui.: a vének látogatásai alkalmával). És ez volt a 'jobbik eset', mert akkor legalább meglátogattak....

Így, mint annak a bizonyos pavlovi kutyának az elméjében, egy ilyen Kir. terem előtt parkoló drága autó képe, kiválthat bizonyos nem-túl-szép emléksorozatot.
Ezért kérem, bocsásson meg az itteni megnyilvánulásokért, biztosíthatom, hogy senki nem akarta bántani sem önt, sem a feleségét.

Ha ön nem tanú, viszont több, mint egy évtizede kapcsolatban van JT-vel, akkor talán az itt olvasott kommentek valamiképpen az érem másik oldalára mutathatnak, amit sajnos legtöbb esetben egy krizis helyzetben tapasztalhatnak meg az érintett tagok, ami előbb vagy utóbb, de bárkinél bekövetkezhet.

Még akkor is, ha ön úgy tapasztalja, hogy feleségére 'jó hatással vannak az ott tanultak' vagy éppen semmilyen hatással nincsenek, csak éppen tiszteletben tartja a választását (ami nagyon dícséretes és, tegyük hozzá, ritka), kérem, legyen óvatos, mert ezt valamikor mi is így gondoltuk.

Toronyőrbácsi 2011.09.14. 19:02:31

@rfz: " Válaszom ugyan általános, de igaz. Életem regényét nem kívánom egy blogposztban megvitatni Önnel." Nem is kértem! Sőt nem is érdekel A kérdés a meggazdagodáshoz vezető út ismeretére vonatkozott. Erre pedig nem válaszolt. Természetesen ezt csak kérés formájában adtam elő és ha nem akar rá válaszolni, szíve joga.Bár Ön nem tanú, mégis azt vélem felfedezni hogy az okfejtése, magyarázata erősen a vezető testületből származó magyarázatokhoz hasonlóan amolyan "ne válaszoljunk egyenesen, mindenki számára érthetően," mentalitású. Mindez, az üzleti világban tapasztalható finomkodóan távolságtartó , magabiztosnak tűnő mentalitással társulva, számomra érthetővé teszi hogy nem kaphatok öntől egyenes választ. Pedig reméltem.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.09.14. 21:13:54

@bigpast: támogatom!
@rfz: A fő problémát lássuk meg: a tanú szülők predesztinálják gyermekeiket azzal, hogy a teokratikus célokat helyeztetik előre velük, (pl: iskola helyett úttörőzés, teljes idejű szolgálat) megfosztva őket attól, hogy később rendes munkájuk lehessen és "legálisan, sok munkával és kitartással dolgozva" lakásunk vagy [ilyen] kocsijuk lehessen... és később az elpazarolt évek és az ébredés után igen is sokan szeretnének ilyen kocsit kedves rfz! Nagyon sokan, csak akkor már késő!
A másik dolog, hogy vannak a pofátlan "vállalkozótestvérek" mint amilyen a berkes is volt nálunk, akik még pluszban vének, elöljárók is egyben, és így intik a népet szerénységre [a biblia alapján], magyarul bort isznak és vizet prédikálnak, a végletekig képmutatóak. Az ilyenek széles körben közútálatnak 'örvendenek' még a tanúk körében is. Ők a celebtestvérek, a vállakozótestvérek, akiket bőségesen megáld Jehova... aha persze.

Remélem kedves rfz, hogy ezek fényében már megérti miért botránkoztatott meg engem egy ilyen járgány a gyüli előtt. Ember vagyok, tévedtem! [feltételeztem, hogy egy tanúé egy királyságterem előtt parkoló autó vasárnap este előadás alatt] DE nem egy JT-é a kocsi így már semmi bajom sincs vele! [viszont ha egy tanúé lenne, akkor nagyon sok bajom lenne vele]

Persze megértem, hogy nem érzi ennek a dolognak az igazi nagy súlyát, hiszen szerencsés ember, nem tanúként nevelték fel, és valószínűleg én is így vélekednék erről fordított helyzetben. Öntől nem vették el a jövőjét azzal a dumával, hogy mindjárt itt a vég.

Azt értse meg, hogy ez a vallás sok ártatlan embert használ ki, megfosztva őket a családjuktól, saját gondolataiktól, javaiktól, szabadságuktól és erre rengeteg bizonyítékunk, személyes tapasztalatunk van, rengeteg tönkretett élet...

és lehetne ilyen autójuk, de nincs.

Célom a posttal nem a személyeskedés, hanem egy jelenség bemutatása volt, amely széles körben ismert a tanúk között, de nem beszélhetnek róla.

További sikereket kívánok az életében, egészséges gyermekeket és azt, hogy ne pazaroljon el tanúként éveket az életéből... illetve a felesége szabadulását a Torony szellemi fogságából.

Baráti üdvözlettel,
JJ

bigpast 2011.09.14. 21:47:55

@Johnny Joker: Oksa, csak eltűnt a kommentem...

glezmen 2012.08.22. 16:32:08

most az a problema, hogy valakinek normalis autoja van? :S
szerintetek vegyen kulon egy szakadt wartburgot csak gyulibe jarasra?

az mondjuk tenyleg gaznak tunik, hogy odaallt a bejarat ele (nem ismerem a kornyeket, de gondolom van valahol parkolo), bar meg az sem feltetlenul (pl ha nem osszejovetel volt, hanem eppen valami dolga volt ott a tulajnak, mondjuk beugrott valamiert, vagy bevitt egy ladanyi Ortornyot, akkor miert allt volna feleslegesen messze?)

szoval ez inkabb tunik irigykedesbol elkovetett szardobalasnak, mint jogos kritikanak...

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.08.22. 20:29:51

@glezmen: igy van!! Ha tehetném én is ilyen kocsit vennék
süti beállítások módosítása