„Tudom, hogy eltávozásom után
elnyomó farkasok jönnek közétek,
és nem fognak gyöngéden bánni
a nyájjal. - Cselekedetek 20:29

Van egy régi kifejezés: „Acél kéz bársony kesztyűben”. Nem hiszem, hogy az 1980 tavaszi események eredményezték a hatalmi struktúra által kinyilvánított keménykezűséget. Hiszem, hogy a keménység már ott volt, és a történtek is ezt mutatják. Ami 1980 tavaszán történt, pusztán azért volt, mert a bársony kesztyűt levették és megnyilvánult az alatta lévő hajthatatlan keménység. Az azután következő események támogatják ezt a következtetést.

Amikor az öt Bétel-vénből álló bírói bizottság - mely az igazságosság bármely mércéje alapján azt tette meg a Vezető Testület helyett, amit a Vezető Testületnek magának kellett volna megtennie - végül találkozott Ed Dunlap-pal és tájékoztatta a kiközösítő döntésről, Ed ezt mondta nekik:

„Rendben, ha ez a döntésetek. De ne mondjátok, hogy „hitehagyás” miatt. Tudjátok, hogy a hitehagyás Isten és Jézus Krisztus elleni lázadást jelent, és tudjátok, hogy ez nem igaz rám.”

1980 augusztusában A mi Királyság Szolgálatunk című hírlevélben, amit minden gyülekezetnek megküldenek, az első oldalon egy bejelentés volt arról, hogy számos személy ki lett közösítve a Bétel-családból, aztán a cikk a "szervezettel szembeni hitehagyásról" beszélt. Ez a kifejezés, habár téves volt (mivel ők nem lázadtak, még a szervezet ellen sem), közelebb állt az igazsághoz, mint a máshol tett bejelentések.

1980. május 28-án felolvasták a kilépő levelemet a főhivatal családjának. Május 29-én összehívtak minden Bétel-vént. Jon Mitchell is köztük volt. Ő titkárként szolgált a Szolgálati Osztályon és a Vezető Testület irodáiban is. Én korábban csak akkor kerültem vele kapcsolatba, amikor beszerezte a vízumot az afrikai utazásomhoz. Soha nem beszélt senkivel azok közül, akiket kiközösítettek. Azonban látott néhányat a bírói bizottságoknak az irodán keresztül továbbított leveleiből és hallotta a hivatali pletykákat az "eretnekek" pereiről. A vének találkozójával, a Vezető Testületi tagok, Schroeder és Barry beszédeivel kapcsolatos benyomásairól ezt mondja:

„Schroeder beszéde a szervezet témájára összpontosított. A mi „finoman összehangolt szervezetünkről” beszélt és hogy bizonyos egyéneknek akik, úgy látja, úgy érzik hogy nem tudnak együtt haladni annak szabályaival és előírásaival, „illenék elmenniük és nem benne lenniük az itteni jövőbeni előrehaladó munkában.” (A Branch Organisation [Fiókszervezet] című kiadványt mutatta fel annak illusztrálására, hogy mennyire „finoman hangolt” volt a szervezet, és elmondta, hogy ez a kiadvány több mint 1000 szabályt és előírást tartalmaz a fiókok és a brooklyni főhivatal működésével kapcsolatban.) Kihangsúlyozta, hogy ez nem „boszorkányüldözés” volt, de látszik, hogy a „metszés” folyamatban van.

Azokról, akik elmentek, elmondta „Nem arról van szó, hogy ők nem hisznek a Bibliában, ahhoz ateistává kéne lenniük, hogy így gondolják”, de „másképpen értik azt”.

Programrészét azzal folytatta, hogy kérte a Bétel-véneket, tegyék fel kérdéseiket. Harold Jackson emelte fel a kezét, és javasolta, hogy legyen egy fórum vagy nyílt vita a vitás kérdésekről. Schroeder azt válaszolta, hogy nem tervezte ezt. Ha kérdéseink vannak, beküldhetjük levélben. Egy másik vén, Warren Weil azt kérdezte, megfontolták-e azt a lehetőséget, hogy a testvéreknek „hűségesküt” kelljen tenniük. Schroeder testvér azt válaszolta, hogy jelenleg nem törekszenek erre.

Lloyd Barry előadása úgy tűnt, néhány olyan hitnézetet próbált megcáfolni, melyeket nyilvánvalóan ezek a hitehagyottnak tekintett személyek vallottak, és hangsúlyozottan felhívott a szervezet iránti lojalitásra. Felolvasta a Példabeszédek 24:21, 22-t és figyelmeztetett. hogy óvakodjunk azoktól, akik „felforgatók” [változásra törekszenek]. Lealacsonyítóan beszélt bizonyos személyekről, akik azért gyűlnek össze, hogy a Bibliát független módon tanulmányozzák, állítva, hogy néhányan ezt még a hétfő esti Őrtorony-tanulmányozásra menetel helyett is megtették.

Hasonlóan kedvezőtlen kifejezésekkel beszélt azokról, akik a kereszténység írói által készített kommentárok használatára hajlanak. (Barnes: Notes on the New Testament c. műve birtokában volt többeknek a Szolgálati Osztályon, és nyíltan látható helyen tartották; ez a megjegyzés arra késztette őket, hogy a fiókba tegyék.) Barry beszélt a mi „gazdag örökségünkről” mint Jehova Tanúiéról, és láthatóan feldúlta az a lehetőség, hogy némelyek nem értékelik ezt olyan nagyra, mint ő, és hajlamosak úgy gondolkodni, ami kárára lehet a szervezet növekedésének és jólétének.”

Bár korábban soha nem beszélgetett velünk, akik ezeknek az előadásoknak célpontjai voltunk, egyik szentírási pontról vagy vitatott témáról sem, Jon ezt írta:

„Ez a találkozó és az azt követő események az undor érzésének növekedését eredményezték, mely azóta volt bennem, hogy először hallottam a kiközösítések riasztó híréről és Franz testvér elbocsátásáról.

Az 1980. augusztus 1-i Őrtoronyban kellett megjelennie annak a cikknek, amely felsorolta, mit tekintenek „a hitehagyás jeleinek”. De nekem már volt világos elképzelésem, mik voltak a valódi jelek. Nagyon szomorú voltam, észrevéve, hogy úgy látszott, maga a szervezet egyre inkább kimutatja ezeket a jeleket, mint a következőkben:

1) A szabad bibliaolvasás elnyomása. Bár tudtam, nem valószínű, hogy bibliaégetés is lesz, mégis nyilvánvaló volt, hogy korlátozták a Szentírás olvasásának teljes szabadságát, és a nyílt bibliai viták élvezetének lehetőségét. Miért nem engedte meg a Vezető Testület, hogy ahogy a javaslatban elhangzott, nyíltan meg lehessen vitatni a témákat, különösen mivel olyan egyéneket foglal magába, akik sokat áldoztak a szervezetért, és akik nagyra értékelt bibliatudósoknak számítottak. Mit próbáltak elrejteni? Vajon az „igazság” nem állna ki egy ilyen vizsgálatot?

2) A hangsúly nyilvánvaló eltolódása a Bibliáról a mi „gazdag örökségünkre”, vagyis a szervezeti hagyományokra. Nagyon jól tudtam, hogy ez volt nagyon sok vallási szekta tévedése, a farizeusokat is ideértve. A Máté 15. és Márk 17. része tartalmazza Jézus szavait, melyekben kárhoztatja őket, mert nagyobb súlyt helyeznek a hagyományokra, mint Isten szavára. A javaslat, hogy „hűségeskü” lenne kívánatos, biztosítandó a lojalitást a szervezethez és hagyományaihoz, tökéletesen elképesztett engem. És mindez teljes komolysággal hangzott el.

3) Inkvizíciós taktika. Tisztán láttam, hogy a Vezető Testület mely, úgy gondoltam, nagyobbrészt a testvérek szolgálatának céljából van, nagyon erős teljhatalmat gyakorol, és elhatározta, hogy gyorsan cselekszik és dönt az ügyek elintézése során. Nem lett volna sokkal inkább bölcs és körültekintő részükről, ha gondosan és megfontoltan cselekszenek, alaposan mérlegelve és átgondolva az ügyeket, és ezután lassan és óvatosan jutottak volna el a döntésig?

Emlékszem, mit gondoltam magamban a vének összejövetelén: „Megállj! Lassíts! Nem látjátok, mit csináltok?” Így éreztem, nem azért, mert nem voltam lojális a szervezethez, inkább azért, mert szerettem azt, és mindennél jobban azt akartam, hogy erősen álljon az igazság szilárd alapján.”

Hozzá hasonlóan kezdetben én is abban reménykedtem, hogy a rémálom elmúltával talán felülkerekedik a racionális gondolkodás; az érzelmi, csaknem hisztérikus „ostromállapoti mentalitást”, mely úgy bánt a kisszámú lelkiismeretes egyénnel, mint akik hatalmas fenyegetést jelentenek a világméretű szervezetre, felváltja a nyugodt, sokkal körültekintőbb gondolkodás és cselekvés. Az ellenkezője történt.

Talán semmi nem szemlélteti nyilvánvalóbban az elképzelhetetlen követelést, ami a teljes konformitásra irányult, mint a következő levél, melyet minden utazó képviselőnek, a körzet- és kerületfelvigyázóknak kiküldött a nemzetközi főhivatal Szolgálati Osztálya 1980. szeptember 1-jei keltezéssel. Az itt bemutatott anyag a levél első két oldala, és „A nyáj védelme” alcím alatti rész különösen érdekes lesz tárgyunk szempontjából (a lényeges részeket aláhúztam).

WATCH TOWER BIBLE AND TRACT SOCIETY OF NEW YORK INC.

117 Adam's Street, Brooklyn, New York 11201 U.S.A.

SCG:SSF

1980. szeptember 1.

MINDEN KÖRZET- ÉS KERÜLETFELVIGYÁZÓNAK

Kedves Testvérek!

Tudjuk, hogy ti és feleségetek gazdagon megáldattatok az „Isteni szeretet” kerületkongresszus által. Ezek hatásosan hívták fel a figyelmünket, miért a szeretet a legjótékonyabb hatású tulajdonság, melyet fejlesztenünk kell. (1Kor. 13:13) A szeretet lehetővé teszi számunkra, hogy egységben maradjunk még megnyilvánuló korlátaink és fogyatékosságaink ellenére is (Kol 3:12).

Biztosak lehettek benne, hogy szerető példátok által a testvérek, akiket szolgáltok, növekedni és erősödni fognak a hitben. Számos levelet kapunk melyek tájékoztatnak minket az általatok és feleségetek által kimutatott szeretetről. Az egyik vének testülete írta a körzetfelvigyázójukról: „(Ő) igazán odaszánt Jehova akaratának cselekvésére ... szellemi segítség mindannyiunknak ... megközelíthető bármilyen probléma megbeszélésére. (Ő) halló fülű, együttérzést mutat a testvérek felé. Az ilyen testvérekre számíthatunk, amikor a jövőben a problémák, melyekről tudjuk, hogy jönnek, felmerülnek.”

Bizonyosak lehettek, hogy a testvérek értékelik a barátságotokat, társaságotokat és szereteteteket, és amikor 'igazán törődtök az őket érintő dolgokkal' (Filippi 2:19-21). Így folyamatosan tegyetek erőfeszítést, hogy szeretettel bánjatok velük. Soha ne gyakoroljatok nyomást rájuk, és ne szidjátok őket. Vezessétek őket, dolgozzatok keményen velük, buzdítsátok őket szükségleteik szerint. Legyetek türelmesek velük, ha lassúnak tűnik előrehaladásuk. Az ilyen szerető, türelmes viselkedés felüdíti a testvéreket (Mt 11:28-30).

A NYÁJ VÉDELME

Ezzel nem azt mondjuk, hogy ti vagy a vének kezdjenek 'boszorkányüldözésbe', amint volt, nyomozva a testvérek személyes hitnézetei után. Inkább, ha valami figyelemre méltó dolog kelti fel a vének figyelmét ezen a vonalon, szükséges lehet kedvesen, diszkréten tudakozódni a nyáj védelme miatt. Nem tudjuk túlhangsúlyozni a figyelem, diszkrét vizsgálat és kedvesség szükségességét az ilyen helyzetekben, melyekben részetek lehet. – Jakab 1:19, 20.

EGYÜTTMUKÖDÉS A VÉNEK TESTÜLETEI KÖZÖTT

Néhány nagyobb városban felfigyeltünk, hogy időnként, amikor egy helytelen cselekvés lelepleződik, különböző gyülekezetek vonódhatnak be. Ez szükségessé teszi a teljes együttműködést a vének testületei között ezekben a gyülekezetekben. A véneket figyelmeztetni kellhet, hogy gyorsan szolgáltassanak a vének testületének a másik gyülekezetben tájékoztatást, az ő gyülekezetük egy hírnökéről, mely szükséges lehet egy vizsgálathoz. Néhányaknak, akik tapintatlanul átadták magukat a helytelen irányítás követésének, szükségük lehet segítségre a jó útra téréshez. Néhányaknak, akik megengedték maguknak, hogy megkeményedjenek a bűnben, szükségük van szigorú feddésre, és ha ezt hűvösen fogadják, ki kell zárni őket a gyülekezetből. Jó lehet számotokra, ha figyelmeztetitek a vének testületeit a körzetetekben arra az anyagra, ami az 1979 őszi szemináriumon lett számotokra kiadva, a #13-as pontra az "A vének még segítséget igényelnek a gyülekezetközi problémák kezelésében" alcím alatt. Ha valamilyen információ szükséges és hozzáférhető gyorsan át kell adni az érintett gyülekezetek véneinek.

Akartok segíteni a véneknek, hogy a lelkesedés érezése legyen bennük az Isten előtti kötelességük iránt, hogy megvédjék a rossztevők beszivárgásától és elterjedésétől a gyülekezetet. (1 Kor 5:6-8) A bírói bizottság tegyen nagy erőfeszítést, hogy meglássa, az egyén valódi megbánást tanúsít-e, mielőtt megbocsátanátok neki a rossz hírnévért, melyet a gyülekezetnek okozott. Rendszerint a személy, aki igazán megbánást tanúsít, fel tud mutatni a „megbánáshoz illő gyümölcsöt” (Mt 3:8) Szeretnénk, ha elmétekben tartanátok, hogy nem számít, mennyire jó a tanács vagy a helyreigazítás, ha a személy szíve hűvösen reagál, hasonló körülmények esetén megismételné a bűnt. A nyáj védelméért a véneknek döntő eljárást kell folytatniuk ilyen esetben.

Ez a levél egy hivatalos eljárást mutat be. Valójában azt mondja, hogy ha egy személy valamit eltérően gondol - nem támogat, csak gondol - a szervezet tanításaitól, alap lehet bírói eljárás megindítására ellene, mint „hitehagyó” ellen!

A levél nem tesz minősítő kijelentéseket az ilyen hitbeli különbözőségeket Isten szavának alaptanításaira - mint Isten Fiának emberként való eljövetele, a megváltás, a Krisztus kiontott vérében mint a megmentés alapjában való hit, a feltámadás - vagy más alapvető Bibliai tantételekre korlátozva. Nem mondja még azt sem, hogy a személynek szükséges egyetértenie a Bibliával, Isten Szavával, inkább „Jehova tanításaival, ahogy azt megjeleníti a hű és értelmes rabszolga által”. Ami valami hasonló, mintha azt mondanánk, az, hogy az ember elfogadja és engedelmeskednek a király írott üzenetének, nem garantálja, hogy ő lojális; csak az, ha ők elfogadják és engedelmesek annak, ami a szolga hírnök igénye, az uralkodó üzeni, hogy így döntött! (???) [Which is something like saying that a man’s accepting and obeying a King’s written message is no guarantee that he is loyal; it is his accepting and obeying what a slave messenger claims the ruler meant that decides this!]

A rövidítés az 1980. szeptember 1-i levél tetején („SCG”) azonosítja megalkotóját, Leon Weaver-t. De ne gondoljuk, hogy ez a „gondolatellenőrzési” eljárás egyetlen egyén gondolata, sem hogy valami pillanatnyi szélsőség „kabátujjból előrángatott” kifejeződése, melyet egy személy megtehet, és aki később megszégyenülve érzi magát, mint könnyelmű, nyers és teljesen keresztényietlen állapotba került. A megalkotó tagja a Szolgálati Osztály Bizottságnak, mely tagok (Harley Miller, David Olson, Joel Adams, Charles Woody és Leon Weaver) mind hosszú ideje képviselői a szervezetnek, évtizedes tapasztalattal a hátuk mögött. Ők voltak a Vezető Testület ügynökei a közel 10000 gyülekezet és a vének, körzet- és kerületfelvigyázók tevékenységének felügyelésében az Egyesült Államokban, ahol közel egymillió Jehova Tanúja élt. Rendszeres kapcsolatban álltak a Vezető Testület Szolgálati Bizottságával és feltételezték, hogy áthatóan ismerik a Vezető Testület eljárását, összehangolódtak gondolkodásukkal, nézőpontjukkal és szellemiségükkel.

De ez csak további megdöbbentő szempont a levél álláspontjához. Ahogy én tudom a Szolgálati Bizottságbeli éveimből, akármilyen ilyen fontosságú levelet be kellett nyújtani a Vezető Testület Szolgálati Bizottságához jóváhagyásra, mielőtt kiküldik[1]. Akár csak egy Bizottsági tag ellenvetése azt eredményezte, hogy a levél a teljes Vezető Testület elé került megvitatásra.

[1] A tagok abban az időben Ted Jaracz (koordinátor), Milton Henschel, Albert Schroeder, William Jackson és Martin Poetzinger voltak.

Bárhogy is volt, a levél és az eljárás - mely emlékezetembe idézi a vallási hatalmasságok álláspontját az inkvizícióban - számos főhivatali képviselő, köztük több Vezető Testületi tag által jóvá lett hagyva. Mivel emberek barátságai, családi kapcsolatai, személyes becsülete és más életbevágó érdeke mind kockán forogtak, feltételezhető volt, hogy ezek az emberek hosszan, gondosan átgondolták az 1980. szeptember 1-i kijelentéseket, mielőtt jóváhagyták, mint Jézus Krisztus 'hű és értelmes rabszolgájának' hivatalos kifejezését. Amit ők ott mondtak, nem volt könnyed téma, ami később kimagyarázható, mondván „Nos, igazán nem úgy értettük, ahogy elhangzott”. Mint a tények mutatják, emberek, több személy, ki lettek közösítve vagy haladtak a kiközösítés felé, egyedül éppen erre a gondolat – ellenőrzési eljárásra alapozva. A befeketítő címke, hogy „hitehagyott” oda került a nevükhöz, egyszerűen azért, mert a saját szívükben nem tudták elfogadni a Társulat értelmezését.

Lehetséges, hogy ez az eljárás az azon év elején egy New York-i gyülekezetben történtek eredményeként vagy befolyása által lett. Jon Mitchel, aki mint korábban említettem, részidőben a Szolgálati Hivatalban dolgozott, megjegyzi:

Valamikor ezidőtájt (1980 kora nyarára utal) egy emlékeztető jött le F. W. Franztól, nyilván a Harald Jackson [a Szolgálati Hivatal tagja] által benyújtott kérdésre válaszul.

Úgy látszik. volt egy úttörő (teljes idejű prédikáló) testvérnő a spanyol gyülekezetben, aki úgy érezte, hogy nem tudja lelkiismeretével egyezően tanítani, hogy a 144000 a Jelenések 7 és 14-ben konkrét szám. Elmondta, hogy nem akar áttérni vagy úgy tűnni, hogy ellentétes véleményt hirdet, de nem akarja tanítani, hogy a 144000 konkrét szám azoknak, akikkel tanulmányozza a Bibliát.

Jackson testvér kérdése láthatóan annak az eredménye volt, hogy minden körülmények közt tudni akarták, az ilyen személy minősíthető-e „hitehagyottnak”. Az emlékeztető megerősítette, hogy az ilyen személy valóban tekinthető hitehagyottnak és ki lehet közösíteni, ha ó nem azt tanítja, amire a Társulat utasítatja. hogy tanítsa. Megkérdeztem valakit a Szolgálati Hivatalban, mi lett az ügy kimenetele, és ő elmondta, hogy a lány „visszavonta”. Én csodálkoztam, hogy ilyen kifejezés használható bármi féle szégyenérzés nélkül.

Úgy gondolhatják, hogy a szélsőséges álláspont, mely az 1980. szeptember 1-i levéllel eljutott minden vénhez az utazó képviselők által, eredményezhetett, ha nem is viharos tiltakozást, de legalább valami mérhető kifejeződését a vének és mások döbbenetének. Ők túl jól idomítottak voltak ahhoz, hogy ez történjen. Kisszámú egyén kifejezte magát, de óvatosan, nehogy ők is megkapják a „hitehagyott” címkét. A tiltakozás hiánya bizonyára nem csak azért volt, mert 'próbatétellel megállapították, mi az Isten jó, elfogadható és tökéletes akarata', miképp az apostol buzdított (Róma 12:2). Újraolvasva a bekezdéseket a két oldalon nem találunk egyetlen írásszöveget sem az ilyen gondolat-ellenőrzési eljárás bizonyítására, mint Írás általi támogatást. A keresztények gondolkodását 'foglyul kell ejteni Krisztusnak' és nem embernek vagy szervezetnek (2 Korinthus 10:5), Miért hát ez a szándék az egyének lelkiismeretének ilyen teljes ellenőrzés alá rendelésére?

A „szervezet” koncepciója az, ami ezt okozta. Ez az elmélet teremti a hitet, hogy minden szándék és cél, bármi, amit a szervezet mond, olyan, mintha Isten maga mondaná. Talán kivonata a Társulat kijelentéseiben megnyilvánuló szellemiségnek, beleértve ezt a levelet is, az a véletlen esemény, ami a Körzetkongresszuson a vének találkozóján történt Alabamában. A Körzetfelvigyázó, Bart Thomson felemelte a Társulat zöld kötésű kiadványát. Ekkor ő ezt mondta a vének gyülekezetének: „Ha a Társulat azt mondja nekem, hogy ez a könyv fekete, ahelyett hogy zöld lenne, én azt mondanám: Tudod, megesküdnék, hogy zöld volt, de ha a Társulat mondja, hogy fekete, akkor fekete!” Mások hasonló szemléltetést használtak.

Igaz, van néhány Tanú, akit visszataszít a vak hit ilyen otromba kifejezése. Mégis többségük inkább alkalmazkodó, még "bírói eljárást" is kezd azok ellen, akik kifejezik kétségeiket a Társulat értelmezéséről. Miért?

Megpróbáltam elmémben és szívemben megérteni mindezen emberek érzéseit, beleértve a Vezető Testületben lévőket is. Saját, közöttük szerzett tapasztalatom alapján úgy hiszem, ők lényegében egy elgondolás rabjai. Az elgondolásuk vagy mentális képük szerint „a szervezet”, többnyire olyannak látszik, mintha saját személyisége lenne, így a koncepció maga irányítja őket, mozdítja vagy visszatartja őket, formálja gondolkodásukat, hozzáállásukat, ítéleteiket. Nem hiszem, hogy sokan közülük elfoglalnák a mostani pozíciójukat, ha kizárólag Isten, Krisztus, a Biblia fogalmaival gondolkodnának és érdekeik - nem egy szervezeté - hanem keresztény testvéreiké, embertáraiké lennének. A „szervezet” létének elméletét behelyezve, mégis, teljesen megváltozik gondolkodásuk, nézőpontjuk, átváltozik, lényegében, uralkodó. ellenőrző erővé.

Hiszem, hogy ha egy férfi a Vezető Testületben a „szervezetre” gondol, vagy arra hivatkozik, inkább gondol az elgondolásra, mint a valóságra. Ők azt gondolják, a "szervezet" valami jóval nagyobb és fenségesebb mint ők maguk, számszerű szemlélettel gondolnak rá, a kiterjedt ellenőrzési hatáskörére, valami nemzetközire, világméretűre. Ők – nyilvánvalóan - nem érzékelik, hogy ez a szemlélet inkább kapcsolatos a szervezet birtokaival, mint azzal, ami az valójában. Mégis, mikor a „szervezethez való lojalitásra” buzdítanak, tudniuk kell, bizonyára tudniuk kellene, ők nem a birtokról beszélnek - hanem gyülekezetek ezreiről, és tagjaikról, akiket a szervezet irányít. Ők az irányítás forrásához való lojalitásról beszélnek, a tanítás forrásáról, a hatalom forrásáról. Akár megértik a Vezető Testület tagjai, vagy akár inkább nem gondolkodnak rajta; a tény megmarad a valóság tekintetében, hogy ők és egyedül ők „a szervezet”. Bármely más hatalom létezése - akár a Fiókbizottságok, akár a Kerület- vagy Körzetfelvigyázók, akár a Gyülekezeti Vének Testülete - ezek a hatalma teljesen függ ezen férfiak kis csoportjától; kinevezési javaslat, változás vagy eltávolítás az ő döntésük, egyoldalúan, megkérdőjelezhetetlenül.

A 2000. június 22-i Ébredjetek! a következő észrevételeket teszi:

„A jelszavak homályos kijelentések, amelyekkel általában álláspontjainkat vagy céljainkat fejezzük ki. Homályos jelentéstartalmuk miatt könnyű egyetérteni velük.

Például valamilyen nemzeti válság, vagy összecsapás alkalmával a néplázító emberek ilyen jelszavakat harsoghatnak: „Támogatom a hazámat, akár helyesen cselekszik, akár nem”, „Szülőhaza, vallás, család", „Szabadság vagy halál”. De a legtöbben vajon gondosan megvizsgálják, milyen kérdéseket érintenek ezek a jelszavak valójában a válság vagy az összecsapás alkalmával? Vagy csak elfogadják, amit mondanak nekik?

A propagandisták rengeteg jelképpel és jellel továbbíthatják üzeneteiket, például 21 ágyúlövéssel, katonai tisztelgéssel vagy egy zászlóval. A szülők iránti szeretettel is vissza lehet élni. Így a szimbolikus jelentésű szavak, mint például a szülőföld, anyaország vagy anyaszentegyház, értékes eszközök azoknak az éles eszű embereknek a kezében, akik rá akarják beszélni a tömeget valamire.

Így a propaganda ravasz művészete megbéníthatja az emberek gondolkodását, megakadályozhatja őket abban, hogy tisztán gondolkodjanak, és tisztán lássanak, valamint arra veheti rá az embereket, hogy a tömeget kövessék. Hogyan védheted meg magad?”

Hiszem, hogy ezen Vezető Testületi tagok többségének, mint a többi Jehova Tanújának „a szervezet” inkább jelképes természetű, valami inkább határozatlan, elvont elmélet, mint konkrétan létező. Inkább ahogy van „anyaszentegyház”, ez a „anya-szervezet”. Talán a „szervezet” ilyen illuzórikus szemlélete miatt az ember lehet tagja egy ilyen Testületnek amely korlátlan hatalommal és erővel bír, és mégsem érez személyes felelősséget azért, amit a Testület tesz, bármilyen fájdalom vagy bármily félrevezető információ, következetes irányítási hiba eredményéért. Gondolkodásuk ilyennek tűnik: „a Szervezet tette ezt, nem mi”. És abban a hitben, hogy „a szervezet” Isten kiválasztott eszköze, a felelősséget Istenre hárítják. Ez az Ő akarata volt - még ha később a döntés vagy a hatalommal tanított dolog később rossznak bizonyul és megváltozik is. Embereket kiközösítetnek, vagy más bántódás értheti őket egy rossz döntés által. De a Vezető Testület tagjai, mint egyének, feloldozottnak érzik magukat a felelősség alól.

A fenti kifejtés nem elítélés, hanem magyarázat; egy próbálkozás annak megértésére, hogy bizonyos emberek, akiket becsületesnek és alapvetően kedvesnek tartok, részeseivé válhatnak valaminek, amit, úgy érzem, normálisan elvetnének szívükben. Azt gondolom, hogy a korábban kifejtett elmélet tragikusan rossz, kártékony (?) […is tragically wrong, as pernicious as it is tragic]. Hiszem, hogy a drasztikus tevékenység, mely személyek „hitehagyással” vádolásához vezetett, az esetek többségében nem csak igazságtalan, de visszataszító is, nem csak a kereszténységben, de az emberek minden szabad társadalmában is. Mégis, ez a megértésre tett erőfeszítés lehetővé tette számomra, hogy ne okozza botlásomat, vagy ne tápláljak keserűséget ezek iránt a személyek iránt sem egyénenként, sem kollektíven. A keserűség önkárosító és pusztító.(?) Nem tudok egyetlen személyt sem ezek közt az emberek közt, akit ne fogadnék vendégszeretettel a házamba, a témára vonatkozó bármilyen kérdés felvetése vagy hitvita nélkül. Sem én, vagy bármely barátom, nem szakítaná meg velük, vagy más személlyel a kapcsolatot azért, mert különbözik a megértésünk. A kapcsolat-megszakítás nem a mi gondolatunk, nem a mi cselekedetünk.

Amikor találkoztam a Vezető Testülettel, a találkozóról magnófelvétel készült, és ígértek egy másolatot a szalagról. Mi történt ez ügyben? Hiszem, hogy a történtek illusztrálják ///?????//// [I believe what occurred is illustrative of points that have just been made.]

Körülbelül három héttel az Alabamába való visszatérésem után írtam a Vezető testületnek és megragadtam az alkalmat, hogy a magnószalag másolatokról érdeklődjem. A választ 1980. június 26-i keltezéssel kaptam meg.

WATCH TOWER BIBLE AND TRACT SOCIETY OF NEW YORK INC.

124 Columbia Heights, Brooklyn, New York 11201 U.S.A.

1980. június 26.

R. V. Franz
P. V. Gregerson címén
Route 4. Box 444.
Gadsden, AL 35904

Kedves Franz Testvér!

Június 14-én kelt leveledet megkaptuk.

Egyeztettünk a szállítási hivatallal és ők tájékoztattak minket, hogy a bútorod elkészült és június 24.-én, csütörtökön elszállítják Brooklynból. Hamarosan megkapod.

Ami a magnószalagot illeti, amiről írtál, az ügyre odafigyelünk, amilyen gyorsan lehet a másolatot elkészítjük és megküldjük neked.

Várjuk és figyeljük a két eljárás-könyv érkezését, melyet megküldesz nekünk. Leveled említi a kongresszusi előadás anyagot, melyet szintén szándékozol visszaküldeni számunkra.

Legyen veled Jehova áldása és keresztényi szeretetünket küldjük.

Testvéreid,

Watch Tower Society
of Pennsylvania
Elnöklő Bizottsága

Eltelt két hét és ez a levél érkezett:

WATCH TOWER BIBLE AND TRACT SOCIETY OF NEW YORK INC.
124 Columbia Heights, Brooklyn, New York 11201 U.S.A.

1980. július 10.

Mr. Raymond V. Franz
P. V. Gregerson címén
Route 4. Box 444.
Gadsden, AL 35904

Kedves Franz Testvér! 

Továbbiak a június 26-i levelünkre vonatkozólag:

Köszönjük a Branch Organization és a Governing Body Procedure könyvek visszaküldését, melyek másnap megérkeztek. A szállítási hivatal tájékoztatott minket, hogy a bútoraid el lettek szállítva és átvetted azokat.

Míg az Elnöklő Bizottság mint már említettük a magnószalagok megküldését számodra a május 20-i (bár feltehetően a május 21-i, mint visszaemlékszel a Vezető Testületi ülésre) was „being given attention” (?), a Vezető Testület most jobbnak látja nem kiadni semelyik időpontról bármilyen szalagmásolatot. Így, tekintettel bizalmas tételekre, melyek megküldettek a Vezető Testületi tagoknak áprilisban, és valahogy a kezébe kerültek a Béthel Család egyik tagjának, aki ki lett közösítve, és melyek így továbbra is körbejárnak, a Vezető Testület eldöntötte, hogy nem hagyja jóvá az üléseinek feljegyzésébe (hangszalag vagy kézírásos) betekintést bárkinek a Társulat épületén kívül. Ráadásul a helyzet megváltozott a veled történtek miatt. Ha a jövőben szeretnél információhoz jutni a szalagról, nem ellenezzük annak a Béthelben való meghallgatását.

Míg szóban és írásban egyaránt kijelentettük, hogy a szalag másolata számodra rendelkezésre fog állni, most a helyzet komoly változáson ment át. Mint az számodra kétség kívül elfogadható, a Vezető Testület úgy érzi, ez jóval odafigyelőbb eljárást igényel. Bízunk benne, hogy ezt a megállapodást elfogadhatónak találod.

Reméljük, minden rendben van veled, keresztényi szeretetünket és üdvözletünket küldjük.

Testvéreid,

Watch Tower Society
of Pennsylvania
Elnöklő Bizottsága

A levél elkerülhetetlenül emlékezetembe idézte, hogy milyen módon voltak az ügyek kezelve, attól fogva, hogy az Elnöklő Bizottsága először mozgásba hozta a bírói gépezetet és az akciókat, melyek különféle kiközösítéseket eredményeztek. Reméltem, hogy mindez elmúlt. Nem tudtam megérteni, hogyan hivatkozhatnak írásukban „bizalmas tételekre melyem megküldettek a Vezető Testületi tagoknak áprilisban”. Míg Brooklynban voltam, nem láttam semmilyen kiközösített személyt, sem Alabamába való visszatérésem után. Így az alábbiakat válaszoltam:

1980. július 19.

Watchtower Society
Elnöklő Bizottsága figyelmébe

Kedves Testvérek! 

Ezúton tudatom veletek július 10-i leveletek vételét. Igen, a bútorokat megkaptam, jó állapotban; értékelem a testvérek munkáját a szállításban és az erről való gondoskodásban.

Megjegyzésem az általatok mondottakról, a döntésről, hogy nem külditek meg a május 21-i (pontatlanul mondtam, hogy május 20-i) szalagokat. Mint azt tudnotok kell, megegyezés történt, a testület Elnöke által lett kijelentve az ülés előtt, hogy ez biztosítva lesz számomra. Nem lettek korlátozások kijelentve, mint a helyzetem, a Béthelen belül létem vagy kívül létem. Egyszerű tudomásulvétele volt egy gondoskodásnak, melyet kikötöttem, mielőtt beleegyeztem az ülés hangszalagra rögzítésébe, és ti elfogadtátok ezt a kikötést és beleegyeztetek. Mivel ti írásban tudomásul vettétek, hogy ez a helyzet, úgy tűnik tartani kéne magatokat a megegyezéshez. Amit mások tettek, az nem használható alapul arra, hogy a velem kötött megegyezést megszegjétek. Ha nem szándékoztok betartani a megegyezést úgy az egyedül becsületes dolog, amit tehettek, a szalagok és átiratuk vagy másolatuk megsemmisítése. Mert ha én nem vagyok jogosult a másolatukra, akkor ti sem, mivel kizárólag azzal a kikötéssel egyeztem bele, hogy kapok egy másolatot.

Még nem fejeztem be papírjaim áttekintését, de hiszem, hogy további anyagaim vannak, melyeket visszaküldhetnék nektek és ezt meg is fogom tenni, amilyen hamar csak lehetséges.

Várom, hogy egy közeli időpontban halljak felőletek a szalagok ügyében. Várom, hogy megkapjam vagy a szalagot, vagy leveleteket a szalag és bármilyen másolatai vagy átiratai megsemmisítéséről.

Köszönöm a fentiekkel kapcsolatos figyelmeteket és Isten segítsen titeket. Szava magas irányadó mértékének lojális megtartásában és a Királyságának jó hírében.

Társatok Jehova szolgálatában,
R. V. Franz