EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

6. fejezet: A tanulmányozás

2011.02.19. 22:36 | Johnny Joker | 3 komment

Előkészítve az elmémet a tanulmányozásra, rögtön szembenéztem egy rettentő problémával. Hogy fog hozzá valaki a Biblia "tárgyilagos" tanulmányozásához? Az Őrtorony módszer nyilvánvalóan szóba se jöhetett. Ekkorra eldöntöttem, hogy nem használok tanulmányozásomban Őrtorony irodalmat, kivéve mint referenciaanyagot. De az Őrtorony "olvasd el a bekezdést, és válaszolj a lap alján lévő kérdésre, húzd alá a választ a bekezdésben" módszer volt az egyetlen, amit ismertem! Mit tegyek? Magamtól kellett kitalálnom valamit.

Kezdetnek eltökéltem, hogy elolvasom az Újszövetség egy független fordítását. (ezen a ponton nem voltam biztos, hogy bízhatok-e az Új Világ Fordításban) és leírok minden olyan bibliaverset, ahol valami gondom van. Ezt tettem a New American Standard Bible használatával, és kétszáz vers lett, mire végeztem. Ekkor összeszerkesztettem a verseket ötvennyolc témába: Krisztus istensége, a Szent Szellem személy volta, a nagy sokaság, a 144000, az 1914 év, az elragadtatás, pokoltűz, a megváltás módja, stb. Aztán, átolvasva amit megszerkesztettem, annak súlya amit elvégeztem úgy nehezedett rám, mint egy tonna kő. Most már eljutottam oda, hogy elpusztítottam a legmélyebb bizonyítékaim teljességét Istent, a népét, a megváltás tervének kivitelezését, és az egészben az én helyemet illetően. Most már kétségtelenül, teljesen elvesztem!

De mégis, még három dologban bíztam. Tudtam, hogy a Biblia Isten ihletett szava. Azt is tudtam, hogy Istennek kell legyen népe a földön, aki szellemben és igazságban imádja őt (Jn 4:24). És még hittem, hogy Isten gondoskodott rólunk, és hogy elküldte a Fiát Jézust, hogy meghaljon értünk. Ezek a dolgok elegendőek voltak, hogy biztosítsanak, hogy Isten, amint Jézus megígérte a Jn 16::13-ban, el vezet még engem is "minden igazságra".

Buzgó imában kérleltem Istent. "Jehova," - imádkoztam - " én szétszedtem a te könyvedet! Kérlek, Istenem, segíts, hogy együtt újra összerakjuk. Magyarázd meg nekem, mit írtál le. Elismerem tehetetlenségemet ebben a helyzetben, Jehova, te ki tudnál vezetni ebből a zűrzavarból. Megfogadom, hogy minden tisztelet és dicsőség visszatér hozzád. Kérlek, Istenem, ments meg a zavarodottságnak ebből a rettenetes állapotából!" És bíztam Jehovában, hogy Ő fogja a maga útja szerint, a maga időzítése szerint biztosítani az igazságot, melyet oly kétségbeesetten kerestem.

Újra elolvastam az újszövetséget, ezúttal a Revised Standard Version-t használva. felosztottam mind az ötvennyolc témát két részre, az egyik azoknak a verseknek, melyekről úgy tűnik, támogatják a Társulat nézetét az adott témában, a másik azoknak, látszólag ellentétesek azokkal. Aztán megint elolvastam az újszövetséget, ezúttal a New International Version-t használva, és folytattam a két hasáb kitöltését minden témában. Negyedszer is megismételtem ezt, a New American Standard Bible -val.

Ahogy összehasonlítottam a különféle fordításait ezeknek a verseknek, ellenőrizve minden döntő verset két görög sorközi fordításban és görög lexikonban, a bizalmam az Új Világ Fordítás iránt kezdett fogyatkozni. Újra és újra szándékos félrefordításokat találtam az UVF szövegében, különösen Krisztus azonosságát érintően. Néhány példa is elegendő: " "Rá (a héberben: rám) tekintenek arra, akit átdöftek" (Zak 12:10), "Mikor pedig ismét elhozza Elsőszülöttjét a lakott földre, ezt mondja: 'És hódoljon (a görögben: imádja - lásd Héb 1:6 lábjegyzet, NWT) előtte Isten minden angyalfia" (Héb 1:6; lásd még Mt 2:2, 8, 11, 14:33, Jn9:38), " Kezdetben volt a Szó, és a Szó az Istennél volt, és a szó isten volt" (Gör.: Isten volt az Ige) (Jn1:1), "Jézus ezt mondta nekik: 'Bizony, bizony mondom néktek: mielőtt Ábrahám lett volna, én már voltam" (Gör.: Én vagyok vö. 2 Mz3:14, LXX).(Jn8:58) "aki noha Isten formájában létezett, nem foglalkozott az elbitorlás gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen" (Gör.: aki Isten formájában lévén, nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő istennel" (Fpi 2:6), "Krisztus szerint való. mert őbenne lakik az isteni jelleg egész teljessége (Gür: az Istenség egész teljessége) testileg (Kol 2:8-9). Hasonló eltéréseket találtam az ÚVF-ban a keresztények megmentéshez szükséges dolgokról szóló verseknél (Jn 17:3, Rom 10:9-10, Héb 13:15), a keresztények személyes kapcsolatáról Krisztussal (1 Kor 1:9, 2 Kor 11:3, 2 Kor 13:5, 1 Jn1:3) és sok más versben más fontos témákban (Mt 5:18, Mt 27:52-53, Apcs 5:3, 2 Kor 11:8, Ef 4:24, Kol 3:10, Héb 12:23, stb.). Az Új Világ Bibliafordító Bizottság által a "Jehova" név Újszövetségbe való beszúrását illetően, az Őrtorony saját kijelentése elégnek tűnt: " Miért hiányzik akkor az Újszövetség minden létező másolatából a Tetragrammaton?" (WT 5/11/78. p.10.) Mindent összevetve, az Új Világ Fordítást az előítéletes és lelkiismeretlen fordítói előzetes teológiájával összhangban lévő súlyos félrefordításnak találtam.

Habár lényegében semmit nem tudtam a bibliai hermeneutika tudományáról akkoriban, hamarosan észrevettem valamit, ami forradalmasította a szentírás- megértésemet. Elkezdtem látni, legnagyobb meglepetésemre, hogy a bibliaversek nagy többsége tökéletesen érthető, ha szó szerint vesszük őket, feltéve ha nem jelzi maga a szöveg, hogy másképp kellene. Hirtelen az Ószövetség Izrael nemzetére vonatkozó még be nem teljesedet próféciákat tartalmazó versei (1Mz 13:14, 15, Ésa 2:1-4, 11:9,11-12, 66:20, 22, Jer 33:14-16, Amos 9:14, 15, Zak 14:3, 4, 16, 17, stb.), az "elragadtatás"versei (1 Thess 4:15-17) és a Krisztus második eljövetelét leíró versek ("minden szem meglátja Őt," Jel 1:7) elkezdtek új, csodálatos értelmet nyerni. Megtanultam a Biblia értelmezés "nyelvi - történelmi" módszerének a szépségét. Ha az írások egyszerű értelme jó értelmet nyújt, ne keress másik értelmet! Mi több, elhagyva az Őrtorony gyakran furcsa "spiritualista" értelmezését, annak kedvéért, hogy a Bibliát "úgy vegyem, ahogy van" kezdett az Őrtorony "hű és bölcs rabszolgája" feleslegesnek tűnni. Ha a Bibliát olvasva vehetem azt szó szerint és megértem, akkor mi szükség a "hű szolga osztályra"?

Itt vannak azok a következtetések, melyekre eljutottam öt hónapi intenzív tanulmányozással (a teljes tanulmány online hozzáférhető [angolul - a ford megj.])

A bibliai könyvek címének rövidítéseit lefordítottam, de az angol és magyar bibliakiadások vers-számozása közötti eltéréseket nem korrigáltam - ha vannak ilyenek

Isten

Jehova az egyetlen igaz Isten (nem vitatott)

Jézus a teremtője (1Mz 1:26-27, Ésa 44:24, Jn1:3, Rom 11:36, Jn1:10, Ef 3:9, Kol 1:15-16 [vö. Zso 89:27, 1Mz 41:51-52, Jer 31:9], Héb 1:8,10, 3:3-4) és fenntartója (Kol 1:17, Héb 1:3) minden dolognak. Ő a Megváltó (Ésa 43:11, Ésa 45:21, Hos 13:4, Titus 1:3,4, 2:13, 3:4, Titus 3:6, 2 Pet 1:1). Olyan dolgokat ad, amit csak Isten adhat (Jn1:12-13, Jel 2:23). Mindennek bírája (Jn5:22,23, 2 Kor 5:10) és hatalma van a bűnök megbocsátására (Mk 2:5-7,10, Lk 5:21, 5:24, 1 Kor 8:12, Ef 4:32). Mindent lát (1 Ki 8:39, Jel 2:23), mindentudó (1 Ki 8:39, Mt 9:4, 12:25, Mk 2:8, Lk 6:8, 9:47, Jn11:1, Kol 2:2-3, Jel 2:23 [vö. 1 Ki 8:39]), és mindenhol jelenlévő (Mt 18:20, 28:20). Jézus öröktől fogva létezik (Micah 5:2, Jn1:1, Kol 1:17, Héb 7:3) és Ő soha nem változik (Héb 1:8,10, 13:8). Helyénvaló szolgálni őt (Jn 12:26, Rom 1:1, 1 Kor 4:1, 2 Kor 5:15, Gal 1:10, Fpi 1:1, Kol 3:24, 4:12, Jas 1:1, Jude 1), imádkozni hozzá (Jn14:14 [Kingdom Interlinear], Apcs 7:59-60, 9:14, 9:20-21, 22:16, 22:17-19, Rom 10:9, 11-13, 1 Kor 1:2, 2 Kor 12:8-9, 1 Ti 1:12, Jel 22:20), dicsőséget adni Neki (Ésa 42:8, 48:11, Dan 7:13-14, Jn1:14, 5:22-23, 11:4, 13:31-32, 16:13-15, 17:5, Apcs 3:13, Fpi 2:9, Kol 1:16, 2 Thess 1:12, 2 Pet 3:18, Jel 1:5-6, 5:11-14), és imádni Őt (Mt 2:2,8,11, 4:10, 14:33, 28:9,16-17, Jn9:38, Héb 1:6, Jel 5:8, 14:7 [vö. Apcs 10:25, Jel 19:10, 22:8-9]). Jézus Úr (5 Mz 10:17, Mt 12:8, Jn 20:27-28, Rom 10:9,11-13, Ef 4:4-5, Jak 2:1, Jel 17:14, 19:16) és Szuverén az Attyával (Mt 25:31, 28:18, Jn3:31,35, 13:3, 16:15, 17:10, Fpi 2:9-11, Héb 1:2, 2:8, Jel 22:3). Lévén Isten Fia (Jn5:18, 10:28-33,36), Ő is igazán Isten (5 Mz 32:36,39, Ésa 9:6, 10:21, 43:10, 44:6 [vö. Ésa 48:12, Jel 1:17-18, 2:8, 21:6-7, 22:12-16,20], Mt 1:23, 13:41, Jn 1:1, 2:19,21 [vö. Apcs 2:24], 5:18, 8:19,28,58-59 [vö. 2 Mz3:14; LXX], 10:28-33, 12:44, 13:19, 14:7-9, 15:13, 18:4-6, 20:28,29, Apcs 20:28, Ef 3:19, Fpi 2:6, Kol 2:9, 1 Ti 3:15-16, Titus 2:13, Héb 1:3,4,8 [vö. Zso 45:6], 3:1-4, 2 Pet 1:1, 1 Jn 5:20, Jel 22:1-4) és Jehova (Zak 2:8-11, 11:12-13 [vö. Mt 26:14-15], 12:1,10 [vö. Jel 1:7], 14:3-5 [vö. Mt 25:31, Apcs 1:11-12], 14:5 [vö. 1 Thess 3:13], Mt 3:3, Mk 1:2-3, Lk 3:4, Jn1:23, Lk 1:76 [vö. Ésa 40:3], Mt 21:15-16 [vö. Zso 2:6], Jn17:11,12, Rom 10:9,11-13 [vö. Joel 2:32], Fpi 2:9, 1:4, 1:8,10 [vö. Zso 102:22-25]), Együtt az Atyjával.

A Szent Szellem személy (Mt 3:16, 10:20, Mk 1:10, Lk 12:12, Jn 1:32, 14:16-17,26, 15:26, 16:7-8,13-15, Apcs 1:16, 5:3,9, 10:19-20, 15:28, 20:23, Rom 8:16, 1 Kor 12:11, Ef 4:30, Héb 3:7, Héb 10:15, Jel 22:17), és Isten (1Mz 1:2 [vö. vs. 1], Mt 12:32, Lk 12:10, Jn14:26, Apcs 1:16 [vö. Héb 1:1], Apcs 5:3-4, 28:25 [vö. Héb 1:1], 2 Kor 13:14, Héb 10:15-17) együtt az Atyával és a Fiúval.

Az Ószövetség számos helyen jelzi a többességet az Istenben (1Mz 1:1,2,3, 1:26, 3:22, 11:7,9, 1Mz 18, 19:24, 2 Mz23:20-23 [vö. 1 Kor 10:4], Ésa 48:12,16, 63:7-14, Zak 2:8-11, 3:2]). Mint fentebb említettük, a Biblia jelzi mind Krisztus Istenségét, mind a Szent Szellem személy voltát és Istenségét. Ezek a tényezők együtt az Atya (nem vitatott) Istenségével, eredményezik az Istenség leírását a háromságban. Különösen az

Újszövetség beszél ennek a három személynek az együtt-cselekvéséről (Mt 3:16-17, Mk 1:9-11, Lk 3:21-22, Mt 28:19, Lk 1:35, Jn3:34-35, Jn 14:26, 16:13-15, Apcs 2:32-33, 38-39, Rom 15:16,30, 1 Kor 12:4-6, 2 Kor 3:4-6, 13:14 [vö. 1 Jn1:3], Gal 4:4-6, Ef 4:4-6, Héb 10:12,15, 1 Pet 1:2).
 

Ember

Az ember szellemből, lélekből és testből áll. (1Thess 5:23)

Az "elaludt" kifejezést soha nem alkalmazza a szellemre vagy a lélekre a Biblia, hanem csak a testre. (Zso 146:3-4, Mt 9:24, Jn11:11, Apcs 7:59-60, 13:36, 1 Thess 4:14

Az ember szelleme különálló létező, és alapértelmezésben a testben lakik (Zak 12:1, Mt 26:41, Mk 2:8, 8:12, Lk 1:46-47, Rom 1:9, 8:16, 1 Kor 2:11, 5:5, 6:20, 14:2,14, 2 Kor 7:1, 2 Ti 4:22). A halálkor a szellem eltávozik a tesből (Préd 12:7, Ésa 26:19, Lk 8:52,55, 23:46, Apcs 7:59-60, Héb 12:22-24). Ebben az állapotában várja az egyén a test feltámadásást (5 Mz 18:10-11, 1 Sam 28:11-15, Préd 12:7, Ésa 14:9-10, Mt 10:28, 17:3, Mk 9:4 [vö. Mt 17:9; "látomás": Gör. orama - 'amit látni lehet; a 'látomás (spectacle) -vö. Lk 24:23], Mt 27:49,50, Mk 15:36, Lk 12:5, 16:22,25,30, 23:43,46, Jn 2:19, 8:51, 11:25-26, 19:30, Apcs 7:59, 20:10, Rom 8:38-39, 2 Kor 5:8, Fpi 1:23-24, 2:10, 2 Ti 4:6, Héb 12:22-23, 2 Pet 1:13-15, Jel 6:9-11, 20:4; Lásd még a következőkben a feltámadással kapcsolatban idézett verseket is.

Habár az emberekre összességében gyakran van utalva a Bibliában mint lelkekre, (pl. 1Mz 2:7), sok esetben beszél arról, hogy az ember lelke él a test halála után (1Mz 35:18, 1 Ki 17:21-22, Mt 10:28, Apcs 20:9-10, Jel 6:9-11, 20:4).

Jézus teste támadt fel (Mt 12:40, Mk 16:6, Lk 24:3,39, Jn 2:19,21, 20:27, Apcs 2:27 [vö. Zso 16:10], 13:34-37, Kol 2:9, 1 Ti 2:5).

A keresztények testei "mennyei reménységgel" lesznek feltámasztva. (Rom 8:11,23, Fpi 3:20-21). Az ő testeik meg lesznek változtatva a feltámadáskor (Jn20:26, 1 Kor 15:44,52-53).

A feltámadáskor az emberek meg lesznek ítélve a cselekedeteik alapapján, melyeket a testükben tettek azelőtt a földi életükben; nem a jövőbeni cselekedeteikért, melyeket a millennium alatt fognak megtenni. (Mt 16:27, Lk 11:31-32, Jn 5:28,29, Apcs 17:31, 2 Kor 5:10, Héb 9:27, Jel 20:12-13).

A "második feltámadás" Krisztus millenniumi királysága után és véget. (Jel 20:5 [vö. vs. 4]). Ez lehetséges annak, aki gyötrelmet tapasztalt a Hadeszben (Lk 16:23-24).

Örök, tudatos kínzás lehetséges azoknak, akiket a "gyehennába", a tűz tavába vetnek (Ésa 66:24, Dan 12:2, Mt 3:12, 8:11-12, 29, 13:42,49-50, 18:8, 22:13, 25:46, Mk 5:7, 9:43, Lk 3:17, 10:12, 12:5, Héb 10:27-29, Jel 14:9-11, 19:20, 20:10, 22:14-15).

Isten népe

A beteljesületlen, Izrael nemzetének adott próféciák Izrael nemzetén fognak beteljesedni. (1Mz 3:15 [vö. 37:9,10, Jel 12:1,5], 13:14-15, 17:7-8, 2 Sam 7:16, Zso 2:6, Ésa 2:1-4, 11:9,11-12 [vö. Mt 24:31, Jel 7:1-8], 25:6-10, 27:6, 33:20,24, 35:5-10, 45:17, 52:1, 65:17-21,24, 66:20,22, Jer 3:17,18, 23:3-8, 33:14-16, Ez 16:60, 21:25-27, 37:25, Hos 3:5, Joel 2:32, 3:20, Amos 9:14-15, Ob 15,17, Mik 4:1-4,7, Sof 3:8,9,14-17, Hag 2:6-7,9, Zak 2:10-12, 8:20-23, 12:9-10, 14:3-4,16-17, 14:4 [vö. Apcs 1:9,11-12], Mt 5:35, 10:23, 19:28, 23:37-39, Lk 1:32-33, 13:34-35, 21:24, Apcs 1:6-7, 3:19-21, Rom 11:25-29, Jel 7:4, 12:1,5 [vö. 1Mz 37:9-10], Jel 14:1, 20:9 [vö. Ésa 52:1]). A helyreállítása és megáldása Izraelnek kritikus része Jehova Királyság programjának kivitelezésének.

Jézus, mikor a tanítványainak beszélt, azonosította őket, mint "kicsinynyáj", mely akkor voltak. (Lk 12:32). Nincs alapja egyenlővé tenni a Lk 12:32 "kicsiny nyáját" a Jelenések 7. és 14. fejezetének 144000-ével.

A 144000 Izrael nemzetéből lett elpecsételve (Jel 7:3,4,9; 14:16) hogy "szolgái legyenek Istenünknek", ellentétben a földi millenniumi királyokkal, akik megvásároltattak "minden törzsből és nyelvből és népből és nemzetből" (Jel 5:9-10). A 144000 csak röviddel a nagy nyomorúság előtt vagy az alatt lesz elpecsételve (Jel 7:1-3).

A Biblia sehol nem jeleneti ki, hogy a 144000 elpecsételése királlyá, papokká vagy Krisztus menyasszonyává létre történt. (Jel 7:3-8, 14:1-5).

Napjainkban, miként az első században is, Isten elsődlegesen Jézus Krisztusegyházával áll kapcsolatban (Apcs 20:28, 1 Kor 12:12, 2 Kor 11:2, Ef 2:21-22, 4:4, 5:29-32, 1 Ti 3:15, Héb 12:22-23).

Nincs rá jó ok, hogy egyenlővé tegyük a Jn 10:16 "más juhait" a Jelenések 7:9 "nagy sokaságával". Minden azt mutatja, hogy a "más juhok" a Jn 10:16-ban pogánykeresztények (Jn10:16, 11:51-52, Ef 2:13-14,16)

A nagy sokaság tagjai lehet hogy átmennek a nagy nyomorúságon, lehet hogy nem és közvetlen belépnek a földi örök életbe. Vannak jelei, hogy egy kis időt a mennyben fognak eltölteni (Jel 7:9,15,11, 14:1,3; 7:9,15, 3:12, 11:19, 15:5-6,8, 16:1, 11:1-2; 7:9,15, 13:6, 15:5-6, Héb 8:1-2, 9:11,24; Jel 7:9,14, 22:14 [vö. 21:2]).

Az elragadtatás az egyetlen megalapozott remény (más, mint meghalni Krisztusban és feltámasztva lenni) az összes igaz kereszténynek, aki a földön él napjainkban (lásd alább az elragadtatás témához idézett verseket).

Több, mint egy hűséges szolga van említve Jézus szemléltetésében (Mt 25:20-23). A "hű és értelmes szolga" Krisztus visszatérésekor lesz azonosítva és megjutalmazva (Mt 24: 44-47). Krisztus még nem tért vissza (lásd az alább idézett verset Krisztus visszatérésével kapcsolatban)
 

A ford. megjegyzése:
Ebben a bekezdésben csak a magyar nyelven széles körben hozzáférhető kiadványok címeit fordítottam le, de az oldalak, bekezdések /és folyóiratnál az egyes számok/ számozása itt is az eredeti angol szövegben lévő számozást követi]

Jehova Tanúi "hű és bölcs szolga osztálya" nem bizonyult sem hűnek, sem bölcsnek a Bibliai próféciák értelmezésében. (A Következőkben néhány jövendölés, melyet Jehova Tanúi "hű és bölcs szolga osztálya" tett az évek során: Az 1799-es év határozottan jelzi a vég idejének kezdetét [Creation, pp. 294,298], Krisztus 1000 éves királysága 1873-ban kezdődött [The Time is at Hand, foreword p. 2], Szentírási bizonyítéka van, hogy a második jelenléte az Úr Jézus Krisztusnak isz. 1874-ben kezdődött [Prophecy, p. 65], Az Úr második eljövetele 1874-ben kezdődött [Creation, pp. 289,298, Prophecy, p. 76], Ama nagy nap csatájának kezdete 1874 októberében lesz [WT 1/15/1892, p. 1355], Isten királysága el fogja kezdeni hatalmának gyakorlását 1878-ban [The Time is at Hand p. 101], A formális beitatása Krisztus királyi hivatalának 1878 áprilisára datálható [The Day of Vengeance, p. 621], Krisztus láthatatlanul jelen van 1884 október óta 1884 [The Day of Vengeance, p. 621], A Mindenható Isten háborújának ama nagy napja 1886-ban kezdetét veszi [WT 1/1886, vol. VII, pp. 816,817], A Mindenható Isten nagy napjának háborúja már elkezdődött [The Time is at Hand (1908), p. 101], A zűrzavar nyomása valamikor 1910 és 1912 közt fog eljönni [The New Creation, p. 579], Az I. világháború elvezet Armageddon csatájához [WT 4/1/15, p. 102], 1914 végére a természetes Izrael vaksága kezd elvétetni tőlük [The Time is at Hand, p. 77], Az egyház utolsó tagja is megdicsőül valamikor 1914 vége előtt [The Time is at Hand, p. 77], A kereszténység teljesen el lesz pusztítva 1914 októberében [WT 1/15/1892, p. 1355], Az 1914-es év lesz a legtávolabbi hatás a tökéletlen ember uralkodásában [The Time is at Hand, pp. 76,77], A nagy nap háborújának lezárásának napja határozottan megjelölt a Szentírásban mint 1914 október [WT 1/15/1892, p. 1355], Armageddon valószínűleg megkezdődik 1915 tavaszán [WT 9/1/14], A Mindenható Isten Nagy Napjának csatája elkezdődik 1916-ban [WT 9/1/16, pp. 265,266], Az 1918-as évben Isten általánosan el fogja pusztítani az egyháztagok millióit, Bárki megmenekülése Russell Pásztor munkáihoz jöve lesz, megtanulni a jelentését a kereszténység bukásának [The Finished Mystery, p. 485], Az 1925-ös dátum még inkább határozottan jelölt az írásokban, mint 1914 és 1925 előtt a nagy válság bekövetkezik és valószínűleg véget ér [WT 9/1/22], 1925-ben a királyság földi része fel lesz állítva [Millions Now Living will Never Die, p. 89], Ábrahám, Izsák, Jákob és a hithű régi próféták feltámadnak és teljesen helyre leszek állítva tökéletes emberségre 1925 őszén [Millions Now Living will Never Die, pp. 88-90], Ezért mi várjuk nem sokkal 1925 utánra, hogy meglátjuk Ábel, Énok, Noé,Abraham, Izsák, Jákob, Melkisédek, Jób, Mózes, Sámuel, Dávid, Ésaiás, Jeremiás, Ezékiel, DÁniel, Alámerítő János és más a Hébereknek írt levél tizenegyedik fejezetében említett személyek feltámadását. [The Way to Paradise, p. 224], ... a hátralévő hónapok Armageddon előtt [WT 9/15/41, p. 288], Ezek a hithű régi férfiak várhatóan feltámadnak a halálból nem sok nap múlva [The New World (1942), p. 104, A teremtés hatezer éve véget fog érni 1975-ben. Lehet Isten szándéka, hogy Krisztus uralma párhuzamosan fusson a hetedik millenniumával az ember létezésének [Life Everlasting in the Freedom of the Sons of God, pp. 29,30, WT 8/15/68, pp. 497-501]).

A Keresztények elsődlegesen az ő Szava, a Biblia és a Szent Szellem által tanítottak. (Mt 16:16-17, Mt 18:20, Jn14:26, Jn15:26, Jn16:13, Gal 1:15-18, 1 Jn2:26-27, 1 Jn5:20). Emberi képviselőket is felhasználhat (Apcs 8:30-31).

A keresztényeket azért üldözik, mert hordozzák Krisztus Jézus nevét (Mt 5:11, 10:22, 24:9, Mk 13:13, Lk 21:12,17, Jn15:21, Apcs 9:16, Gal 6:12, Fpi 1:29, 2 Ti 3:12, 1 Pet 4:14,16, Jel 2:3, 16:6, 20:4).
 

Megváltás

Az igazi evangélium elsődlegesen a Krisztus Jézus vére általi megváltásunk jó híre, mely megváltás hit által lehet miénk (1 Kor 1:17-18,23-24, 15:1-4, Kol 1:19-23). Az evangélium, melyet Pál apostol prédikált, elsődlegesen a "megfeszített Krisztus" volt. (1Kor 1:22-24).

Az "evangélium" melyet Jehova Tanúi prédikálnak, nagyon különbözik attól, melyet Pál apostol és a keresztények prédikáltak évszázadokon át. ("Egy becsületes szívű személy hasonlítsa össze az evangélium prédikálást melyet a kereszténység vallási rendszere végzett századokon át azzal, ahogy azt Jehova Tanúi teszik az I. világháború 1918-as vége óta. Ezek nem egyformák. Jehova Tanúi valódi evangéliuma, vagy "jó híre", hogy Isten égi királyságát felállította az Ő Fia, Jézus Krisztus trónra emelésével a Pogányok Idejének végén 1914-ben.") [Watchtower, May 1, 1981, p. 17]).

A Szentírás szerint a Jehova Tanúi által hirdetett evangélium hírnökei átkozottak (Gal 1:8-9)

Újjászületni azt jelenti, hogy szellemileg születni Isten természetfeletti cselekedete által. (Jer 31:33-34, Ez. 36:25-27, Tit 3:5, 1 Pet 1:23). Az egyénnek újjá kell születnie a megmentéshez (Jn1:12-13, Apcs 2:38-39, Rom 8:8,9 [vö. vs. 15], 1 Jn5,12).

Senki nem láthatja meg Isten királyságát sem nem léphet be oda újjászületés nélkül (Jn3:3,5,7).

Az "új ember" megteremtődik a keresztényben, amikor újjászületik (2 Kor 5:17, Ef 4:24-25, Kol 3:9-11).

A megmentéshez hinni kell az Úr Jézus Krisztusban (Jn3:14-16,36, 6:47, Apcs 13:38-39,48, 16:29-31, Rom 10:9-10,13, Jel 3:20).

Ellenőrizheti magát valaki, hogy lássa, vajon hitben van vagy nem (2 Kor 13:5) A benne lakozó Szent Szellem tanúságot tesz, hogy a keresztény meg van mentve (Rom 8:16, Ef 1:13-14). A keresztény biztos lehet a megmentésében (Jn5:24, 10:28, Rom 8:1-2,11, Ef 1:13-14, 4:30, Fpi 4:3, Kol 3:3-4, Héb 10:35, 1 Jn 5:13). Ezért helyénvaló azt mondani egy kereszténynek, hogy meg van mentve (Jn3:36, 5:24, 6:47, Rom 5:11, 8:1-2, Ef 2:5, 4:32, Fpi 4:3, 2 Ti 1:8-9, Héb 10:19, 1 Pet 1:23, 1 Jn3:14, 5:11,13).

A keresztény testi megváltása még a jövőre vár (Rom 5:9-10, 8:11, Ef 4:30, 1 Pet 1:4-5).

Krisztus bevégzett megváltó munkája teljesen elegendő a hívők igazzá minősítéséhez.(Apcs 13:39, Rom 8:1-2, Kol 1:21-22, 2:13-14,20-23, Héb 9:12, 10:10, 1 Pet 2:24). A keresztény megigazul kizárólag a Krisztusba vetett hit által (Jn3:16-18,36, 5:24, 6:28-29,40,47, 20:31, Apcs 10:43, 13:39, 26:15,18, Rom 3:21-28, 5:1, 6:23, 7:6, 8:1-2, Gal 2:16, 5:1, Ef 2:8-9, Fpi 3:9, Kol 2:13-14,20-23, Titus 3:5-7, Héb 4:10, 1 Jn1:7, 3:22-23, Jel 5:9, 7:14). A jó cselekedetek természetes módon követik az igaz hitet (Mt 7:21-23, Ef 2:8-9, Fpi 2:12-13, Titus 3:5-8, Jas 2:17,20,24,26).

Jézushoz kell menni megmentésért (Mt 11:28-30, Jn5:39-40, 6:35,37,44,45, 7:37-38, 12:32, 14:6, Héb 13:13, 1 Pet 2:25).

Lehet személyesen ismerni Jézust(Jn14:21, 17:3, Fpi 3:10). Aki nincs kapcsolatban Krisztussal, az nincs kapcsolatban Istennel (Gal 3:26, 1 Jn5:12).

Egy keresztény közeli, személyes kapcsolatban lehet Jézussal (Jn14:23, 15:4-5, 17:23, Rom 13:14, 1 Kor 1:9, 6:16,17, 2 Kor 12:9, 13:5, Gal 2:20, 3:27, 4:6,19, Ef 3:16-17, 4:15, Fpi 4:7, Kol 2:6,10, 3:11, 1 Pet 3:15, 1 Jn1:3, Jel 3:20).

A keresztény jobban kell szeresse Jézust, mint a saját életét. (Mt 16:25, 20:37, Ef 6:24, Fpi 1:21, 3:8).

Minden ma élő keresztény, aki újjá született napjainkban, az új szövetségben van Krisztus vére által, és jogosan részesedik a jelképes kenyérből és borból (Jn6:33,51,53, Jel 7:9,14).

A keresztény élet, melyre a Szent Szellem képesít, alapvetően szabad és egyszerű (Mt 11:28-30, Apcs 13:39, Rom 7:6, 14:14,17, 1 Kor 2:2, 10:23, 2 Kor 11:3, Gal 3:2-3, Héb 4:10, Titus 1:15, 1 Pet 2:16, 1 Jn5:3-5). Egy keeresztény nincs alárendelve emberek akaratának akik leigáznák őt (1 Kor 7:23, Gal 2:4-5, 5:1,13).

Habár a keresztények bátorítva vannak, hogy tanúskodjanak hitükről az embereknek (Mt 28:19-20, Apcs 5:42, 1 Kor 9:16, 11:1, Ef 6:15, Fpi 1:14, Jel 22:17), a házról - házra prédikálás nem szükséges a megváltáshoz.

A keresztények különböző feladatokat látnak el a szolgálatban; nem minden keresztény prédikáló (1 Kor 12:28-29, Ef 4:11).

Az üzenet, melyet ma a keresztények hirdetnek "a megfeszített krisztus" (Lk 24:46-47, 1 Kor 1:23).

Az utolsó napok

Krisztus láthatatlan visszatérése 1914-ben alapvető tanítása az Őrtorony teológiának (vö. a Mt 24:45-4; 25:31-32; stb. Őrtornyos értelmezésével).

Krisztus láthatatlan visszajövetele nem történt meg 1914 őszén (Mt 24:42,44, Apcs 1:6-7). Ez a jövő látható eseménye lesz (Mt 24:26-27,30, Mk 13:26, Lk 17:24, 21:27, Apcs 1:9,11-12 [vö. Zak 14:4], 3:21, Fpi 3:20, 1 Thess 4:16, 2 Thess 1:7, 1 Ti 6:14, 2 Ti 4:8, Titus 2:13, Héb 9:28, 1 Jn2:28, 3:2, Jel 1:7 [vö. Zak 12:10]).

A "pogányok ideje" hosszúsága nem tudható meg a Dániel könyve 4. fejezetének tanulmányozásával (ez a prófécia beteljesedet Nabukadnezáron Dániel 4:24-37).

A királyság helyre lesz állítva Izrael nemzetén a "pogányok ideje" végén (lásd az idézett verseket fentebb Izrael jövőbeni helyreállításáról)

Krisztus visszatérésének jele az ő visszatérése előtt következnek be és azt bizonyítják, hogy hamarosan bekövetkezik (Mt 24:7-8,33, Mk 13:29, 13:8).

Várhatjuk, hogy találunk olyan személyeket ezekben az utolsó napokban, akik hirdetik Krisztus visszatérését. (Lk 21:8-9

Az elragadtatás még nem történt meg. Az elragadtatáskor a keresztények testilek felvétetnek, hogy találkozzanak az Úrral (Jn14:3,18, Fpi 3:20-21, 1 Thess 1:10, 4:15-18, 1 Jn3:2, Jel 3:10). Az elragadtatás várása tisztító hatással van azokra, akiknek ez a reménysége. (Fpi 1:6,10, 1 Jn2:28, 3:2-3).

Krisztus testileg jelen lesz a földön a millennium idején (lásd a fentebb idézett verseket Krisztus visszatértével kapcsolatban és Izrael jövendő helyreállításával kapcsolatban). Krisztus menyasszonya akkor vele fog uralkodni.

Ők azok lesznek, akik túlélik a nagy nyomorúságot és közvetlen belépnek a megtisztított földre (lásd Izrael, fentebb). Az emberek a földön laknak majd a millennium alatt. Azonban az elragadtatás az egyetlen bibliai remény a ma élő keresztények számára.

A jelenlegi és és a jelenlegi föld el lesz pusztítva tűz által Krisztus 1000 éves királysága végén (Zso 102:25-26, Ésa 51:6, Mt 5:18, 24:35, Mk 13:31, Lk 21:33, Héb 1:10-12, 2 Pet 3:7,10-12, Jel 20:11). Új ég és új föld lesz teremtve (Ésa 65:17, 2 Pet 3:13, Jel 21:1).

Összegzés

A tanulmányozásom során találtakat összegezve, a történelmi evangéliumi kereszténység, nem Jehova Tanúi a valóban "igaz vallás". Az Őrtorony Társulat messze nem "Isten tiszta szervezete", hanem egyike a "hamis prófétáknak", melyekre Jézus figyelmeztet minket a Máté 24. fejezetében. Jehova Tanúi messze nem "igaz keresztények", hanem egy újabb bejegyzés az Isten igaz egyháza,"az igazság oszlopa és támasza" elleni ember csinálta lázadások listájában.


<<< Vissza a tartalomjegyzékhez                  Tovább >>>
 

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr192673669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2011.02.20. 13:44:20

Tudom, megint darázsfészekbe nyúlok, de homályosítsatok már fel! Jahve a mindenható, bölcs igazságos és szerető Isten mi okból használná ma is Izraelt, minekutána egyszer már elvetette. A jelenkori vérszomjas, terrorista, elnyomó, kizsákmányoló, gyalázatos istentelen izraeli politikát miért támogatná vagy használná fel?

Aqwsed12345 2011.02.21. 19:42:13

@zatarra: Hát egyelőre nem válaszolt még erre senki, talán akkor nem is akkora darázsfészek... :-)
Azonban tekintetbe véve, hogy a legtöbb exJT az általában valami amerikai hátterű, "neológ" stílusú, fiataloskodó neoprotestáns "gyülihez" társul, amelyeknek az Izrael-párti amerikai külpolitikával összhangban igyekeznek különféle teológiai érvekkel körülbástyázni a cionista állam állítólagos isteni rendeltetését, talán mégis csak nagy kérdés ez.
Ez éppen egy olyan kérdés, amelyben az Őrtorony által hangoztatott vélekedésben több igazság van, mint a fentebb említett csoportokéban. Más kérdés, hogy Brooklynék a maguk exkluzivista, szektás szellemiségük okán teszik ez, hogy ti. ők az egyetlen lehetséges út az Istenhez.
Sajnos több exJT-re jellemző a panelekben gondolkodás, hogy amit az Őrtorony vallott, az csak rossz lehet, így kerülnek "tiltólistára" amúgy igaz vagy részben igaz tételek, mint pl. a látható, és institutionalis jellemvonásokkal bíró Egyház léte és szükségessége, vagy éppen a talmudista judaizmus keresztény alapon való elítélése.

Egyébként külön kérdés a modernkori Izrael Állam ideológiai háttere, és a judaizmus követőinek újszövetségi üdvtörténeti szerepe. Utóbbit mindjárt kifejtem, az előbbire meg adok egy linket: www.freeweb.hu/katolikus-honlap/0807/cion.htm

Az ún. 'dual-covenant thelogy' mindeképpen eretnekségnek tekintendő, lényegében Jézus KIZÁRÓLAGOS szerepét ássa alá, és legalább olyan szektás stílusú kiragadásokkal dolgozik, mint az Őrtorony Társulat, amikor hírhedt eretnekségeit (pl. kétkasztos rezsim, Jézus csak angyalka) akarja igazolni.

Pl. ott van az a részlet a Római levél 11. fejezetéből, amelynek sokat idézett része úgy szól, hogy "Vajon Isten elvetette népét? Szó sincs róla." stb. Ez körülbelül olyan stílusú szektás kiragadás, mint amikor a JT-k dobálóznak a "más juhaim is vannak" verssel. Ugyanis valójában ez a részlet egyáltalán nem arról szól, hogy a jelenkori Izrael továbbra is mint választott közösség lenne, mert két egyház nem létezhetik. Ez azt mondja, hogy nem vetette el a zsidókat TELJESEN, vagyis a kereszténnyé lett zsidókat nem. Isten nem vetette el az ő népét, _amennyiben_ előrelátta, hogy annak egy része mindjárt kezdetben, és az idők végezetével (25. 26. v.) a nép egész tömege szabad akaratból elfogadja a hit kegyelmét, és így az ő népe lesz. Mégis itt az apostol, mint a következőből kitűnik, közvetlen ama keveseket tartotta szemei előtt, kik mindjárt eleinte hittek Krisztusban. Vagyis Isten nem vetette el _teljesen_ a zsidó népet, mert a _maradék_: maga az Apostol és sok más hívő zsidó Isten kegyelméből eljutott a messiási üdvösségre.

Egyébként ha valaki kíváncsi rá, ez a jelenlegi pápa véleménye is:

“In this Torah, which is Jesus himself, the abiding essence of what was inscribed on the stone tablets at Sinai is now written in living flesh, namely, the twofold commandment of love. . . . To imitate him, to follow him in discipleship, is therefore to keep Torah, which has been fulfilled in him once and for all. Thus the Sinai covenant is indeed superseded. But once what was provisional in it has been swept away, we see what is truly definitive in it.”
—Joseph Ratzinger, Many Religions, One Covenant

A hagyományos katolikus liturgiában így imádkoznak a zsidókért:
"Könyörögjünk a hűtlen zsidókért is, hogy a mi Urunk Istenünk távolítsa el a leplet szívükről, és ők is megismerjék a mi Urunkat, Jézus Krisztust. (térdhajtás elmarad, mert a zsidók térdhajtással gúnyolták az Üdvözítőt) Mindenható, örök Isten, ki a hűtlen zsidóktól sem tagadod meg irgalmasságodat, hallgasd meg könyörgéseinket, amelyeket e nép vakságának elhárításáért neked fölajánlunk, hogy megismerve igazságodnak világosságát, Krisztust, kibontakozzanak a sötétségből. Ugyanazon a mi Urunk..."

Ez kifejezi azt a tanítást, hogy a zsidóság megszűnt választott nép lenni, sőt azóta a Sötétség erőit segíti a farizeuspárt utódainak vallása, vakok, és imádkozni kell értük, hogy megtérjenek a mi Urunkhoz, Jézus Krisztushoz.

A kinyilatkoztatásnak az emberi szerző csupán eszköz oka (causa instrumentalis), míg az Isten az alapvető oka (causa principalis): a Favágó és a balta viszonya áll fenn. Emberi szóba öltözött isteni Szó a Szentírás. Ezért valódi értelmét is az adja, mit akart az isteni szerző közölni az emberen keresztül. Így az, hogy Isten szabadon a zsidó népen keresztül nyilatkoztatta ki az akaratát, és a zsidóság ezt Jézus Krisztusban elvette, aminek következtében a zsidóság a harmadik és leghosszabb száműzetését éli át a népek között mint az evangélium kerékkötője, nem a kereszténység ellen, hanem épp mellette bizonyít.

Fontos probléma, hogy nem teszi meg a mai teológia, a mai keresztény papok és lelkészek többsége a hármas distinkciót. Ezek az alábbiak:

a) Az ókori zsidó nép és a mai zsidó nép (s így vallás) teológiailag nem azonos - a mai zsidó nép nem Isten választott népe, a választottság átszállt a minden népből és nemzetből meghívott keresztényekre. Ráadásul a választás nem az ábrahámi utódokra, hanem az ábrahámi utódra (aki „előbb volt mint Ábrahám") vonatkozott elsődlegesen - a zsidóság hivatása volt előkészíteni az egész emberiségért küldött Szabadító útját. Ennyiben állt a választottsága, ami nem a saját természetéből eredt.

b) Az ószövetségi Szentírás és a farizeuspárti-rabbinikus Talmud közötti distinkció szükségessége.

c) Az ószövetségi anyagokban az időleges (ceremoniális és fegyelmi) előírások és az örök hit- és erkölcsbeli igazságok közötti megkülönböztetés szükségessége.

A kereszténység ezért isteni és nem zsidó eredetű vallás.

Mi lehet az oka annak, hogy Isten az Ószövetségben csak a zsidó néppel kötött szövetséget? Miért nem nyilatkoztatta ki magát minden népnek?

1. Isten kezdetben kinyilatkoztatta magát minden népnek. Ez az őskinyilatkoztatás (revelatio archaica). Ez aztán a bűn következtében elhomályosult az emberekben, és százfelé deformálódott, és deformálódik. Ennek az őskinyilatkoztatásnak a nyomai, hogy majd minden vallásban feltűnik a háromságos mozzanat, a megtestesülés, és az, hogy egy Szűz Istent szül. Az etikai-morális kérdésekben is sok az átfedés.

2. A bűn által megromlott emberiség már nem képes Istent közvetlenül "látni". "Nem láthat ember engem úgy, hogy életben maradjon." Ezért mindig bizonyos közvetítésre, előkészítésre van szükség. Erről Isten gondoskodik. Izrael népét Mózesben szólította meg, a föld népeinek választottait Izraelben. Minket "az új Izraelt" sem szólít meg közvetlenül az Isten, hanem az Egyház által vezet, a világot sem szólítja meg közvetlenül, hanem a "választottakon" az Egyházon keresztül tanítja. Az más kérdés, hogy a világ nem akar tanulni.

3. Az Úr azt mondta Ábrahámnak: „a te ivadékodban - vagyis a te utódodban (egyben: Krisztusban!) - nyer áldást a föld minden népe”. Tehát a zsidókat nem önmagukért választotta ki az Isten(ez súlyos személyválogatás, sőt rasszizmus lenne), hanem azért, hogy a föld minden népe számára eljövendő Üdvözítőt befogadni kész vallási és társadalmi közeget alakítsanak ki. A zsidó nép kiválasztása nem öncélú, hanem szolgálat: a föld összes nemzetének szolgálata. Ebben áll a méltóságuk és nem a Talmud nemzeti és faji gőgjében. Ehhez még számos igehely tartozik (a teljesség igénye nélkül):
„Ivadékodban nyer áldást a föld minden népe” (Ter 26,4).
„Még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad. Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez” (Iz 60,1).
„El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, és a vezér az ő ágyékából, mígnem eljő az Eljövendő. Őrá várakoznak a nemzetek” (Ter 49,10).
„Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek” (Iz 11,10).
„Izrael Szentje lesz a Megváltód, akit az egész föld Istenének hívnak” (Iz 54,3)."

Az ószövetségi utalások Istenre úgy, mint „szövetség Istene”, a „theokrácia Istene”, „nemzeti Isten” elnevezések sem úgy értendők (miként azt, úgy látszik, a pogányok értelmezték, Izaj. 36, 18-20; 2Kir. 18, 30 s k.) mintha t.i. Jahvé a zsidóknak olyan értelemben lett volna nemzeti istene, miként a pogány nemzetek mindegyikének megvolt a maga nemzeti Istene, hanem úgy, hogy az egész emberi nemet megváltani akaró Isten kiválasztotta ezt a népet és különös szövetséggel magáévá tette, még pedig azért, hogy általa részesítsen mindeneket az üdvben ("Salus ex Judaeis est", Jn, 4: 22), s így mintegy magva legyen a belőle majdan keletkező s az egész emberi nemet magába foglaló theokráciának: a messiási országnak.

„Tekints végül irgalmas szemeiddel ama nép gyermekeire, amely oly soká volt a Te választott néped; hajdan átokként fejökre hívott szent véred harmatozzon le rájuk is, mint a megváltás és az élet forrása.”

zatarra · http://ebredjetek.blog.hu/ 2011.02.21. 22:28:51

@Aqwsed12345: Na ezt még párszor átolvasom! :) Az fontos, hogy ne essünk a ló túloldalára. Ahogy Te is írod, nem kell zsigerből elutasítani minden brooklyni elképzelést, nekik is lehettek jobb napjaik, főleg míg Ray kutatott számukra!
Jó anyag, köszi!
süti beállítások módosítása