Halottak napja alkalmából szeretnék megemlékezni mindazon emberek életéről, akik az Őrtorony társulatba vetett hitük miatt vesztették életüket. Azon emberek életéről is szeretnék megemlékezni, akik a társulat dogmarendszerének szeszélyes változásai következtében haltak meg.

Azt szeretném kérdezni e megemlékezésem alkalmával, hogy ki a felelős ezeknek az embereknek az életeiért? 

"A keresztény háttérre utal az Isten egyetlen voltába, a Bibliába és a Krisztus helyettes engesztelő áldozatába vetett hit. A tagok istenkereső emberek, akiknek az átlaghoz képest becsületes élete a Biblia pozitív erkölcsi hatását bizonyítja. Újabban főiskolára és egyetemre is jelentkezhetnek, ha akarnak. Bár a szervezet az idegen vér átömlesztésének az elfogadását a bibliai vérevéstilalomra (1Móz 9:3-4, Csel 15:19-21) hivatkozva tiltja, a saját vér műtét közbeni ki- és visszavezetését már engedi, és támogatja a "vértelen" sebészeti módszerek fejlesztését. A tagok 1980 óta elfogadhatják a szervátültetést, 1996 óta alternatív katonai szolgálatot is vállalhatnak, és nem kerülnek börtönbe a fegyveres szolgálat elutasításáért.

Negatívumok 
A szervezet tanítása (a fenti néhány ponton túl) a történelmi és biblikus kereszténység szinte minden tanítását tagadja. A Vezető Testület a tagok életének minden területét ellenőrzi, de soha senki semmiért sem vállalt személyesen felelősséget. Sem a hamis próféciákért, sem a szervezet tanainak változásaiért ("új világosságok", Péld 4:18), és azokért a Tanúkért, akiknek nagyon sokba, néha az életébe került az, hogy éppen két "világosság" között kellett a szervezetnek engedelmeskedniük. Ezt példázza a mindig a Bibliára hivatkozó, de hol tiltó, hol megengedő tanítások sora: az oltás elutasítása 1931-től 1952-ig, a szervátültetés elutasítása 1967-től 1980-ig, a vérátömlesztésért járó kiközösítés 1961-től napjainkig, a dohányzásért járó kiközösítés 1973-tól, a teljes és az alternatív katonai szolgálat vállalásáért való kiközösítés egészen 1996-ig."
 

forrás: http://www.apologia.hu/religion/jw-intro.html

A Biblia semmit sem mond a vétranszfúzióról, már csak azért sem, mert a korban nem létezett. A vértilalmat az adott kor viszonyai és gondolkodásmódja szerint kell értelmezni, hogy mire értették.

Jehova Tanúi a következő utasítást hordozzák magukkal: "Mint istenfélő keresztyén, kérem ezúton, hogy testembe semmi esetre és semmi formában és semmikor vért ne adjanak." A Tanúk a vérevés bibliai tilalmára hivatkozva (Csel 15:28-29) nem adhatnak vért, baleset vagy műtét esetén csak vérpótló folyadékokat kaphatnak. Ennek a felfogásnak már sok áldozata van, mert előfordul, hogy ez nem elég, hanem teljes vérátömlesztésre van szükség. A Tanúk írott nyilatkozattal hatalmazzák fel a szervezet jogi képviselőjét, aki így megakadályozhatja az orvosi segítségnyújtásnak ezt a formáját. Mindez, úgymond, "Jehova Isten akaratából" történik. Igaz, a lélek a testben "egy a vérrel" (Lev 17,11), egy, de nem azonos. A lelket a vérrel azonosítani ugyanolyan tévedés, mintha valaki az elektromos áramot a vezetékkel azonosítja.

Nem igaz a „vér = lélek" képlet, mert a Biblia a vért a rúah-hal sohasem azonosítja, csak a nefes-sel (és a pszükhével), ami a legtöbbször életet vagy magát az embert jelöli. Az 5Móz 12:23 „a vér az a lélek (nefes)" helyes fordítása: „a vér az életerő hordozója)". A 3Móz 17:11 - „a test élete (nefes) a vérben van" - is azt állítja, hogy a vér az életerőt hordozza.
A vérevéstilalom célja egyrészt a korabeli pogány vérmágia tiltása (a meggyilkolt állat vagy ember életerejének „bekebelezése") és a dögevés miatti fertőzések elkerülése volt. Másrészt pedig a véráldozatok jelentőségét tartatta tiszteletben (Zsid 9:22), hiszen a feláldozott állat vérét a bűnös ember vére helyett fogadta el Isten ideiglenes engesztelésül (1Móz 9:3-4, 3Móz 17:10-11, 5Móz 12:23, Csel 15:19-20.28-29, 21:25, 1Kor 8:8). Az Újszövetségben a „vértől való tartózkodás" apostoli határozata (Csel 15:29) a vérevés ószövetségi tilalmát ismétli meg. Miért kell az életmentő vérátömlesztés elutasításával olyan áldozatot hozni, amit Isten nem követel?

A vérátömlesztés megtagadása nem fér össze a szeretet főparancsával. Mint ahogyan a keresztény közösségek elleni gyűlölködés sem.
 

Az Őrtorony Társulat 1994 óta viaskodott Bulgária kormányzatával. A téma a vérátömlesztés és a katonai szolgálat volt. A kormányzat úgy vélte, hogy a Tanúk vér-ellenessége veszélyezteti a közegészségügyet. A Tanúk úgy vélték, hogy a kormányzat vonakodása, hogy felmentse őket a katonai szolgálat alól, a szabadság egyik szabálytalansága volt. Az egyik dolog vezetett a másikhoz, és az Őrtorony Társulat Az Emberi Jogok Európai Bizottsága elé állíttatta Bulgáriát. A tárgyalások folytatódtak és 1998 március elején a jogi vita békés véget ért. Bulgária beleegezett, hogy megadja a Tanúknak a lelkiismereti szolgálatmegtagadás jogát, és az Őrtorony Társulat beleegyezett, hogy elvet "mindenféle ellenőrzést vagy büntetést" a Tanúkkal kapcsolatban, akik elfogadják a vérátömlesztést. Bárki, aki elolvassa az egyezményt, megállapítja, hogy a vér-tilalmat feloldották, legalábbis a bolgárok számára.

A múltban egyetlen ilyen rendkívüli változás sem keltett ekkora hullámokat a Társulat nemzetközi szervezetében, mivel azokat soha nem közölték a nyilvánossággal. Az 1960-as és 1970-es években a Tanúknak Mexikóban megengedett volt, hogy kivonják magukat a katonai szolgálat alól, megvéve egy kis kártyát mely azt igazolta, hogy "szolgáltak", miközben Malawiban a Tanúk, akik semmit nem tudtak a mexikói eseményekről, borzalmas üldözést szenvedtek el, mert visszautasították egy kis kártya megvásárlását, mely azt igazolta, hogy ők az uralkodó politikai párt "tagjai".

Az Internet megtörte a Tanúk elszigetelését az igazságtól. 1998. április 20-án az eltitkolt bulgáriai egyezményt felfedezték az Európai Bizottság eldugott honlapján és egy hozzászóló által postázva lett a H2O-ra. Úgy tűnik, ez volt az első hír, amit az Őrtorony világ (és beleértbe szinte minden Őrtorony főhivatal) kapott erről. A hír reményt és gyanakvást keltett egyszerre. Egy hitehagyott trükk, vagy az Őrtorony reformjának jele? Az elektronikus kutatás igazolta, hogy a hír hiteles: a Társulat kompromisszumot kötött a vérkérdésben. A Tanú társadalomban ez az egyik legelképzelhetetlenebb eseménynek számított. "Negyven éve kitartó tanúként" írja az egyik H2O üzenet "soha nem gondoltam, hogy ezt fogom megélni". Az emberek mindkét oldalon egy egyszerű, de gyakorlatias elmélet követelése szerint próbáltak élni, mely a legrégebbi elmélet a világon: ez az igazsággal való összefüggés elmélete.

De mit jelent ez? A Társulat vonakodva alkalmazkodott az új, jóval nyitottabb világhoz? Felismertek valami új igazságot a vérrel kapcsolatban? El fogják ismerni, hogy az igazságról vallott régi elméletük hamis? Elismerve ezt, most már mindenki akinek van számítógépe láthatja, mi történt? Európából és Amerikából származó információk azt sugallják, hogy a Társulat ideges volt és felkészületlen a gyors és ellenőrizetlen nyilvánosságrahozatal kihívására. De az Internetet figyelve még egy lassú, nehézkes hatalom sem habozhat sokáig.

Amikor a Társulat lépett, válasza nem az igazság kimondása, hanem a zavar elfojtása volt a neten. 1998. április 27-én egy baráti honlapon, a noblood.com -on megjelentettek egy sajtónyilatkozatot. Ez a népbutítás egy mesterműve volt. Semmit nem szólt a Társulat morális megalkuvásáról, csupán a "vallási szabadság" győzelmét ünnepelte.

Kétségbeesett hazardírozás volt ez. A Társulat elhatározta, hogy beszáll az Internet megkövetelte nyilvános párbeszédbe, de csak saját játékát a szavakkal folytatta. Ez a stratégia arcátlanul posztmodern volt. Ez azt jelentette, hogy felszabadítja a Társulatot minden a szavak és a valóság közötti kötelék alól, minden várakozás alól, hogy meg kéne felelni az igazság elméletének. Természetesen az ilyenféle szabadságot csakúgy lehet elérni, ha az igazságot azonosítom egy intézményesített hatalommal. Ez egy ironikus válasz a posztmodern elméletekre a hatalommal és igazsággal kapcsolatban, de nem a Társulattal, mely mindig mindkettővel azonosította magát.

Megértve ezt az alapelvet, a lojális honlapok operátorai gyorsan kiseperték azokat, akik bármiféle kérdést vetettek fel a Társulat bejelentésével kapcsolatban. Az ellenséges honlapokra küldött lojalista üzenetek egészen odáig elmentek, hogy azt állítsák, a vértől való tartózkodás soha nem volt elsődleges kérdés, hogy mindig az egyén lelkiismeretére volt bízva, hogy döntsenek - még ha rossz döntésüknek elismerten meg is volt a kellemetlen intézményes következménye. Ez volt a Társulat új irányvonala: a vérátömlesztés teljesen rád tartozik - de ne tedd, ha tudod, mi a jó számodra.

A közvetlen hatás lelkesítő volt az Őrtorony ellenfelei számára. Az ellenzékiek, különösen a H2O népe, végítéletről és csodás változásról beszéltek:

"Ez a WTS [Őrtorony Biblia és Traktátus Társulat] végének a kezdete. Ki van zárva, hogy kimásszanak ebből."

"Kompromittálták Jehovába vetett hitüket és elbuktak a próbán."

"Akkora [törölt trágárság] vagyok, hogy annyi éven át SZIVATHATTAK. Köszönöm az Internetnek, hogy felébredtem a HÜLYESÉGEMBŐL!"

1999. őszére a Társulat felismerte, hogy komoly bajban van. Elkezdte lágyabbá tenni megjelenését, de keményíteni hatalmát. Megadta magát Internetes ellenségei egyik leghangosabb követelésének: négy viszonylag fiatal férfit neveztek ki a Vezető Testületbe, köztük most először egy afroamerikait. Ugyanekkor nyers csapást mértek az Internetes értelmiségre. Egy szokatlanul hosszú és nyomatékos cikk jelent meg a Mi Királyság-Szolgálatunkban, az Őrtorony belső kiadványában, mely leleplezte az Internetet, határozottan ellenezve még egy olyan látszólag ártalmatlan elektronikus jelenséget is, mint a tanulságos történetek elektronikus megosztása vagy a chat. A Királyság-szolgálatunk külön célpontjai voltak a lojalista honlapok, melyek egyre körmönfontabb érvekkel védték a Társulat tanításait. Ragaszkodtak a Társulat kizárólagos jogához, hogy kereskedjen saját tanításaival, használja saját könyveit és honlapját.

A honlapok világszerte törölve lettek - de csak átmenetileg. Hiszen az Őrtorony Társulat nem mondhatja azt magánszemélyeknek, hogy húzzák ki a gépeiket. A végső hatás az volt, hogy a lojalisták, akik tevékenyek maradtak vagy visszatértek a netre, kitartóan gúnyolták az Internet ellenzőit, akik csodálkoztak, hogyan képesek védelmezni a Társulat tekintélyét, miután a Társulat határozottan kijelentette, hogy ezt ők nem tehetik, mert ők magukra vállalják ezt a feladatot.
 

forrás: http://jt-help.spaces.live.com/?_c11_BlogPart_pagedir=Next&_c11_BlogPart_handle=cns!6CAF62F437F1C811!162&_c11_BlogPart_BlogPart=blogview&_c=BlogPart

Emlékezzünk mindazokra, akik 1967-től 1980-ig szervátültetés elutasítása miatt haltak meg; akik 1996 előtt nem fogadhattak el katonai szolgálatot kiváltó polgári szolgálatot és emiatt kerültek börtönbe vagy haltak meg; akik 1931-től 1952-ig az oltás elutasítása miatt haltak meg oltással megelőzhető betegségekben, azokra akik 1961-től napjainkig a vérátömleszés visszautasítása miatt haltak meg; azokra akik a szervezeten belül 1973-ig dohányzás miatt haltak meg.

És gondolkozzunk el azon, hogy hány ember életét követelte egy több ezer éves könyv modern kori gyakorlati alkalmazása, egy emberek vezette szervezet miatt.

Hogy ki a felelős ezen emberek életéért? Senki. Csak a fiókhivatal kétharmadának szeszélyei. A személytelen szavazás. A halogatás.

AZ "ISTEN ÁLTAL VEZETETT SZERVEZET"!!!

Tegyétek fel a kérdést a véneknek: Ki a felelős a Társulat előírásainak változásaiból eredően meghalt személyek életéért?

Ezután egy vén felolvassa a gyülekezetnek azt a szöveget, hogy „[név] már nem Jehova Tanúja."

Fellebbezésre nincs mód.