Akinek kételyei lennének afelől, hogy Jehova Tanúinál szélsőséges tanítások vannak forgalomban, melyekkel nyomás alatt tartják és megfélemlítik a tagságot, annak a vezetőtestület újabb és újabb bizonyítékokkal szolgál. A szervezeti propaganda (tanítás) a legelképesztőbb érveléssel képes bibliai történeteket felhasználni pl. arra, hogy amennyire csak lehet távol tartsa az aktív tanúkat nemtanú rokonaiktól, még akkor is, ha azok egyébként tolerálják a Tanúk hiedelmeit és szokásait. Ezeknek a rokonoknak a démonizálását mutatja be a néhány hónapja megjelent, "Végre helyreáll Jehova tiszta imádata" c. könyv.

A 7. fejezet első alcíme ránézésre talán azt sugallja, hogy azoknak az ún. világi rokonoknak tényleg problémás a viselkedése, de megdöbbentő, hogy milyen indítékkal és módszerrel mutatnak párhuzamot Izrael ókori un. családtagjai, valamint a ma élő tanúk családtagjaikkal való kapcsolata között.

Már az gondolkodóba ejt, ahogyan a rokonok és a családtagok kifejezéseket használják. A bibliai leírásokból kiderül, hogy sem az izraeliták, sem azok a bizonyos rokonaik nem viselkedtek egymással úgy, ahogy rokonoktól, de különösen családtagoktól számítana rá az ember. Másrészt közvetlen párhuzamba állítani ókori rokon nemzeteket modernkori szűkebb családi kapcsolatokkal, a legkevesebb amit mondhatunk erre, hogy őrültség. Tehát a téma bevezetőjéből egy nagyon sötét szándék kezd kirajzolódni gyakorlatias tanulság helyett.

Íme egy részlet az 5. bekezdésből.

Rokonok akik teljes megvetéssel bántak Izraellel
Ammon, Moáb és Edom bizonyos értelemben Izrael vérrokonai voltak. Viszont a családi kötelékek és a közös múltjuk ellenére ezek a nemzetek régóta ellenségesek voltak Isten népével, és „teljes megvetéssel” bántak velük.

Egy mondaton belül a rokon, család, ellenség, megvetés. A továbbiakban Izrael Isten előtti bűnösségének okaként ezzel a "rokonsággal" való kapcsolata lesz a hangsúlyos tényező.
Nem állítom, hogy ne lehetne az ellenség szokásait is irigyelni vagy akár átvenni is. De elég furcsa, ennek magyarázataként több évszázados közös ős miatti rokoni viszonyt megjelölni. Ezek a népek fizikailag biztosan jelentettek fenyegetést a kiválasztott népnek, de hogy rokoni alapon kísértést is ... !?
Az persze lényegtelen, hogy 2-3000 éve kinek mi jelentett kísértést és ez mennyire hangzik ésszerűen. A lényeg az, hogy milyen tanulságot fognak kihozni ebből a torz bevezetőből.

A következő bekezdések sorra veszik ezeket a nemzeteket és kifejtik a rokonsági fokot, valamint, hogy melyik, milyen módon ellenségeskedett izraellel. Az elbeszélésben azonban kivétel nélkül mindenki meg van büntetve. Nem csak a rokonok, akik teljes megvetéssel bántak Izraellel, de maga Izrael is, azért, mert megvetette Istent. Végül Isten nem azokat állítja helyre akik csupán embereket vetettek meg, hanem akik Őt magát. Ezen a vonalon talán nagyobb szükség lett volna némi magyarázatra, de a 10. bekezdéstől egy hirtelen nézőpontváltással Jehova mai Tanúi és azok nem tanú rokonai lesznek behelyettesítve a 2-3 ezer éves történetbe.

Az ammoniták pl. Lót kisebbik lányának utódai (kb. ie.1919-től).
A moábiták Lót nagyobbik lányától származtak (kb. ugyanattól az időtől áll a rokonsági fok, mint az ammoniták esetében).
Az edomiták pedig Ézsaú leszármazottai (kb. ie. 1818).

Miért érdekes ez?

Ezékiel napjaiban (kb. ie. 600 körül) a “családi kötelék”, vagyis a közös ős, legalább 1200 éves volt.
Vajon azok az Izraeliták, akik ie. 607. körül babiloni fogságba kerültek, tényleg az 1200 éven keresztül, őket teljesen megvető ROKONAIK kísértése miatt bűnhődtek?
Valóban egy nemzeti szintű családi kötelék jelentette ott a kísértést és nem más?
Nem túlzás családi köteléknek nevezni az 1200 éwel korábbi elágazásból származó, egyébként ellenséges viszonyt?
Ki az, aki ugyanolyan vagy akár csak hasonló érzelmekkel tudna viszonyulni a honfoglaláskorban elágazott és onnan származtatott ún. “rokoni” generációk bármely utódjához napjainkban, mint az édesanyjához, gyermekéhez, nagyszüleihez?
Milyen elmével, észjárással lehet párhuzamot vonni bármilyen alapon évszázadokkal korábbi ellágazású vagy közös múltra való tekintettel, x-edik generációs mai leszármazottaik és a mi közvetlen családtagjaink viselkedése és indítékaik között?
Hogy lennének releváns hasonlatok a 21.sz-i viselkedés és szokásminták évezredekkel korábban szocializálódott emberekével?
Ilyen alapon Ádám Éva korabeli “rokonokkal” és viselkedésekkel is lehetne példálódzni.

A hasonlat nem csak ezért nem helytálló. Sértő mivolta és abszurditása abban álll, hogy a jelenlegi tanúk “ismeretlen” rokonait, (az összes tanú, minden rokonát) azok ismeretlen hozzáállását, legfeljebb néhány ismert és kirívó tapasztalat miatt általánosítják és egyszerűen démonizálják ezekben a bekezdésekben. A “démonizálás” nem, hogy nem túlzás ez esetben, ki sem fejezi teljes mértékben azt ami itt a szervezeti “tanításban” látható.

Elég, ha csupán a 3 megemlített ókori nemzet szokásainak, istenimádatának és az ún. rokonokkal való bánásmódjának utánanézünk a szervezet saját irodalmában, pl. az Éleslátás könyvben.

Ammon királya pl. Náhás, a béke feltételéűl azt szabta, hogy a behódoló izraelitáknak szúrják ki a jobb szemét. Mindegyiknek! Ezt ténylegesen meg is tették egész törzsekkel, több ezer emberrel, az Éleslátás lexikon szerint. >>
Molok nevű bálványistenüknek pedig gyermekáldozatokat mutattak be. >>

Moáb Kámos istenének szintén mutattak be gyermekáldozatokat. >> De Baál imádat részekén a templomi prostitúció is jellemző volt az imádatukra. >>

Edom-ról azt írja az Éleslátás, hogy megérdemelte, hogy Jehova gyűlölje. >>

És bár ezeket a tényeket nem idézi fel az imádat helyreállt c. könyv 7. fejezete, de a bűnöket elkövető nemzetekkel tökéletesen párhuzamba állítja a tanúk minden 21.sz-i rokonát, nagyszülőket, szülőket, gyermekeket, stb. Még csak nem is vizsgálódik, hogy ha esetleg bűnösek lennének azok a rokonok, akkor Jehova megérdemelt gyűlölete mellett a miénket is megérdemelnék, hanem egyszerűen azon az alapon szegregál a fejezet írója, hogy tanúk-e vagy nem, a következőképpen:

Ugyanez velünk is előfordulhat. Nyomást gyakorolhatnak ránk a nem Tanú rokonaink, akik szeretnék elérni, hogy megalkudjunk. Előfordulhat például, hogy nem értik, miért nem ünnepeljük meg a húsvétot, miért nem ajándékozzuk meg egymást karácsonykor, vagy miért nem veszünk részt más szokásokban, melyek hamis vallásos hitnézetekhez kötődnek. (11.bek.)

Ez tényleg UGYANAZ ?
Tényleg UGYANEZ fordulhat elő velünk is?
Nincs itt semmi különbség?
Ammon, Moáb és Edom népe csupán nem értette az izraelita rokonaik vallásgyakorlatát és pusztán nyomást gyakoroltak a családi köteléken belül, a megalkuvás érdekében?
Erről volt szó HÁROMEZER ÉVE ?
A rabló, fosztogató és bosszúálló, nemzeti büszkeségből fakadó háborúkat lehet azzal egyenlővé tenni, hogy a nagymamánk nehezen érti miért nem karácsonyozunk és hoz ajándékot, mert nem tudja mi mást tehetne karácsonykor?
A mákosbejglijével akar nyomást gyakorolni, hogy megalkudjunk?
A rózsafüzérje és néhány szentkép, imakönyv elég lenne ahhoz, hogy az ŐRTORONY szilárdságú igazságainkat meggyengítse?
Vagy az unokatestvéreink nagynénéink jelentenének erkölcsi kihívást, mert szeretnék, hogy megalkudjunk és nem más!?

Még ha jó szándék vezeti is őket, talán azt akarják elérni – akárcsak egy kis időre is –, hogy megalkudjunk az elveinkben.

Ammont, Moábot és Edomot mikor vezette jószándék?
Mikor akartak, “csak egy kis időre” nyomást gyakorolni?
Több ezer felnőtt és gyermek megcsonkítása, hogy lehetne ideiglenes, kis időre?
Hol lettek volna elvi szempontok, bármelyik nemzetnek az izraellel való politikájában?
Hogyan áll párhuzamban a teljes megvetéssel és állatiasan ellenségeskedő ókori népség és a jó szándék vezette 1-2. generációs rokonságunk indítékai és céljai?
Még ha tényleg azt szeretnék is, hogy ne legyünk a szervezet részei, akkor is, hogy lehetne általánosságban kijelenteni minden nem tanú rokon szándékáról, hogy egyedüli céljuk megalkuvásra bírni!
Elegendő és főleg elfogadható alap mindehhez az, hogy nem tanúk !?
Ha a katolikus rokonommal beszélgetünk a hitünkről, akkor ő nyomást gyakorol rám, hogy megalkudjak, de én aki tanú vagyok ugyanabban a beszélgetésben, én csupán hirdetem neki a jó hírt!?
Hogy lehet ugyanazt a tevékenységet és indítékot egyszerre ennyire ellentmondásosan minősíteni, általánosítva minden rokonra?

A szervezeti logika hamis kiindulópontja, hogy Izrael azért esett a gyermekáldozatok, rituális bálványimádás, stb. bűnébe, mert a “rokonaik” szedték rá őket.
Miután a könyv több bekezdésnyi hamis érveléssel felépíti a bizalmatlanságot a rokonokkal kapcsolatban, többek között nyomásgyakorlással és megalkuvással riogatva, a 14. bekezdés egyszerűen kijelenti, hogy Izrael, nyomás nélkül, családi kötelék nélkül is képes volt az ELLENSÉG!!!, nem a rokonok, hanem az ellenség isteneit is imádni. Ezzel lényegében nevetségessé és még szánalmasabbá teszi a korábbi bekezdésekben a rokonok démonizálására tett erőfeszítéseket.
Hiába bizonyítják az évszázadokkal korábbi rokoni elágazásokat a bekezdések, ha a rokoni-érzelmi alapú kísértést rögtön cáfolja is a 14. bekezdés, a nem rokon Filiszteusok befolyásával, akiknek a hamis isteneit, imádati formáit ugyanúgy átvették az izraeliták. Hozzátehetjük, hogy egyiptomi, tíruszi és egyéb nem rokon befolyások is bőven érvényesültek és azok szintén nem testvér nemzetek voltak. Ennek ellenére a fejezetvégi összefoglaló kérdés, ismét csak a rokoni nyomás, kísértés erőltetésével kívánja nyomatékosítani, hogy bizony az 1-2 generációs, közvetlen, személyesen ismert és szeretett rokonaink ugyanakkora veszélyt jelentenének, mint az ókori vad nemzetek.

Miféle érzelemvilága van annak, aki képes azt a gondolatot ültetni jóhiszemű istenfélő emberek elméjébe, hogy a nem tanú rokonok a 21.sz-ban, jelenthetnek UGYANOLYAN veszélyt és következményeket, mint emberáldozatok, csoportos templomi szex, stb. az ókori bálványtemplomokban!

A vezetőtestület még a fejezet címoldalának illusztrációjával is azt sugallja, hogy a nem tanú rokonok vadállatias ak, félelmetesek és fenyegetést jelentenek.

A fejezet online változatában elhelyezett videónak a felsorolása a elsőként a nem tanú családtagokat nevezi ellenségeknek.

Ami itt megfogalmazódik az nem valós veszély és főleg nem általánosítható mindenkire aki nem alámerített Jehova Tanúja. Mégkevésbé mondható el róla, hogy valóban a Teremtő tanítási eszközei lennének napjainkban is.
Inkább az a valószínű, hogy jól jön egy bizonytalan tanításokkal "operáló" szervezetnek, hogy ilyen történetek is vannak a Bibliában, amelyekből kénye-kedve szerint kifacsar gusztustalan, torz tanulságokat, hogy a már behálózott tagjait megfélemlítve magához láncolja.

Vajon miért nem elég a szervezetnek a szép dolgokkal, a szeretetben elért eredményekkel egyszerűen csak vonzani az erre fogékony embereket és miért nem tudja megtartani a megtértek mindegyikét?
Miért kell ilyen sötét, sejtelmes dolgokkal félelmet kelteni?
Milyen igazság az, amelyiket ilyen eszközökkel kell támogatni, mert önmagában nem elég vonzó, nem elég meggyőző, nem elég stabil és nincs elég megtartó ereje?
Az ócska érveken alapuló megfélemlítés lehet-e bármilyen értelemben igazság?

75.oldal 11. bekezdése ezt állítja a nem tanú rokonokról:

Nyomást gyakorolhatnak ránk a nem Tanú rokonaink, akik szeretnék elérni, hogy megalkudjunk.

Tekinthető-e jóindulatú, szeretetteljes, Istentől jövő figyelmeztetésnek, ismeretlenül a nem tanú rokonokat azzal vádolni, hogy egyedüli céljuk,  megalkuvásra bírni a Tanúkat?
Ha ez helytálló lenne általánosságban a nem tanú rokonokkal kapcsolatban, akkor nem ugyanez a célja a szervezetnek is a prédikálással?
Mi a különbség?
Ha a tanúskodó munkát sértő így bemutatni, akkor a nem tanú rokonok aggodalmát vagy egyszerűen csak a családi beszélgetéseket, hogy lenne szabad így lealacsonyítani?
Melyik tanú ismerné be vagy hagyná válasz nélkül, ha a szolgálatának célját úgy állítaná be valaki, hogy az csakis a másvallású emberek megalkuvásra késztetése és nyomásgyakorlás rájuk, rövid szavatosságú Őrtorony-nézetekkel?
El lehet képzelni egy ilyen definíciót a gyakori kérdések rovatban a jw.org- on?

A 12, 13. bekezdések igyekeznek bibliai alapon bizonyítani, hogy a nem tanú rokonok keményen ellenállnak, viszályt szítanak, ellenségeskednek, vitatkoznak és támadnak. Mindezek azután következnek, hogy a 11. bekezdés leszögezte, "Ugyanaz ... fordul elő" velünk is, ami Izraelt érte a "rokon nemzetek" részéről.

De milyen indítékkal lehetne a nemzeti szintű, hódító, rabló vagy bosszúálló hadmozdulatokat ugyanúgy tekinteni, mint a családi problémákat?
Ezek akkor sem hasonlíthatók a rokonaink megnyilvánulásaihoz, ha igaza lenne a szervezetnek és ténylegesen nyomásgyakorlás lenne a céljuk a megalkuvás érdekében.
A rokonok általános értetlenkedése a tanúk furcsa viselkedésével kapcsolatban és határozott tiltakozása az ellen, hogy ők is JT legyenek távolról sem ugyanaz, mint az ókori nemzetek fegyveres konfliktusai és azok hatalmi céljai. Nem a rokonok támadnak, hanem az ellenség! Ammon, Moáb és Edom soha nem viselkedtek rokonokként, ezt éppen a téma bevezetője jelentette ki (5.bek.), ennek ellenére rokoni befolyásra hivatkozni nem más, mint az olvasó uszítása a rokonai ellen..
Ha mégis, nagyritkán rokonok is ellenségessé válnak, azt az igazi tanúk fell kell, hogy ismerjék és tudniuk kell önállóan kezelni a saját bibliai ismeretük segítségével, ilyen hergelések nélkül is. 

A 16.bek.-ben folytatódik az az erölködés, hogy párhuzamot mutassanak ki az ókori és modernkori események között:

Mit tanulhatunk abból, hogy milyen kapcsolata volt az izraelitáknak a filiszteusokkal? Gondoljunk például arra, hogy a XX. század elején az Egyesült Államok kormánya megpróbálta leállítani ... a náci párt Németországban megpróbálta kiirtani ... a Szovjetunió egy hosszan tartó hadjáratba kezdett Jehova Tanúi ellen.

Ha az olvasó "gondol például ezekre", amiket itt felrónak különféle nemzetek vezetőinek, akkor másra is kellene gondolni!
A vezetőtestület korábban kijelentette, hogy a 20.sz. elején nem létezett olyan, hogy "Jehova népe"! Az Isten királysága uralkodik c. könyv erről szóló alapos magyarázatának egy részlete így szól: >>

Mielőtt a Bibliakutatók jogosan viselték volna Isten nevét, bizonyítaniuk kellett tetteikkel, hogy ők tényleg a tanúi.

Ha az USA kormány le akart állítani valamit, az legfeljebb a Bibliakutatók (de semmiképpen nem Jehova népe), ZAVAROS tanításai voltak, melyek a Példabeszédek 4:18 szerint a világosságot megelőző sűrű homály időszakában születtek. Az USA kormány a lakosság nyugalmának "csendháborításos" módszerét (hangszórós autók) és az istentiszteletek közelében végzett mocskolódó kampányokat (táblás felvonulások), a mások hitének gúnyrajzos ábrázolásait akarta leállítani. A Bibliakutatók pedig ezekhez a módszerekhez és ehhez a tartalomhoz ragaszkodtak és még most, egy évszázad elteltével sem szégyellnek úgy visszatekinteni mindezekre, mint "Jézus eszközeire" és "Jehova munkájára".

A Királyság könyv 15. bekezdése ki is jelenti, hogy a 30-as évek elejéig nem érkezett el az idő arra, hogy Jehova népének tekinthessék magukat, egyszerűen azért, mert erre a kiváltságra, nem voltak méltók. Hivatalosan 1932-től léteznek Jehova Tanúi, de az imént sorolt módszereikben ezután sem volt sok változás, pl. Németországban is erőteljesen és szervezett kampányok keretében gúnyolták a más hitűeket, így nem lehet csodálkozni azon, hogy ott sem voltak népszerűek.

Ha szigorúan a bibliai mintát vesszük alapul, Izrael babiloni szabadulását, amit a szervezet erőltet saját legitimitásának magyarázataként, akkor nem jön ki az a tanulság, melyet a 14-17. bekezdések fogalmaznak meg.
A Szentírás szerint, ie. a 6.sz-ban Jehova megszabadította népét a fogságból, de az akkori Babilon bukása távolról sem hasonlít azokhoz a 20.sz-i eseményekhez, melyekkel a szervezet párhuzamot lát.
A 16. bekezdés konkrétan az USA-t, Németországot és a Szovjetúniót említette Jehova modernkori népének elnyomóiként. És igen a kormányzatok ma is betilthatják, bebörtönözhetik Jehova Tanúit, de ha ez ugyanaz vagy csak hasonló ahhoz ami Ezékiel napjaiban volt, annak azt kell jelentenie, hogy Jehova Tanúi ma ugyanolyan bűnös állapotban vannak Isten előtt, mint Izrael a babiloni száműzetés előtt.

Lehetséges a próféciának olyan modern teljesedése, amiből a kínos dolgokat kiválogathatja az alany, de a számára előnyöseket isteni próféciaként értelmezi?
Nagyon úgy tűnik, hogy a vezetőtestület ezt csinálja. Azt gondolja, hogy az áldozat szerepében nagyobb szimpátiát ébreszthet és a sorsközösségben, a fenyegetettségben a tagok inkább a félelmeikkel lesznek elfoglalva és az önjelölt vezetőikre fognak tekinteni útmutatásért, bármi legyen is az.
Babiloni fogságban az izraeliták is áldozatok voltak, de ők a bűnösségük és Isten iránti engedetlenségük miatt.
Babilonban is voltak határozott istenfélő egyéniségek, Nehémiás, Ezékiel, Dániel, stb.
Ma is van magabiztos emberekből álló vezetősége Jehova Tanúinak, akik (ellentétben az ókori hűségesekkel) képesek dacolni a politikai nagyhatalmakkal és a provokációtól sem riadnak vissza. De a mintának tekintett bibliai történetben nem így viselkedtek az istenfélő emberek és a céljaik is mások voltak.

A 17. bekezdésben ez áll:

A kormányzatok ma is betilthatják a prédikálómunkát, bebörtönözhetik Isten népét, és még ki is végezhetnek közülünk néhányakat. Vajon félelemben kellene élnünk emiatt, vagy el kellene veszítenünk a hitünket? Nem! Jehova meg fogja védeni a hűséges népét.

Nem? A betiltás, bebörtönzés, kivégzés nem félelmetes?
Pattersonban talán nem, de Oroszországban ez a mindennapos a tanúk számára és tanú családok nem azért menekülnek el onnan, mert szerintük sem félelmetes ami ott történik.
A legfélelmetesebb azonban az, hogy olyan tanításokért vállalták szinte az egész történelmük során a börtönt és kínokat Jehova Tanúi, melyeket nem sokkal később, mint Zavaros tanításokat egyszerűen elvetették és más, ideiglenes tanításokkal cserélték le őket. Alig lehet ettől értelmetlenebb áldozatokat elképzelni. 1918-ban pl. a Beteljesült titok c. könyv miatt kaptak életfogytiglani büntetést többen is a szervezet vezetői közül. Alig 100 év elteltével pedig úgy nyilatkoznak a könyv egyes részeiről, mint ZAVAROS tanítások.

Nem lehet, hogy azok a hatóságok már a megjelenés pillanatában is zavarosnak látták, csak éppen a szervezet tagjai nem?
Mint ahogyan 1918-ban, úgy 2017-ben (Oroszországban) sem védett meg Jehova nem, hogy egyéneket, de százezres tömeget sem a betiltástól, sem a következményeitől.

Így tehát a 7. fejezet témája szerint “A nemzetek megtudják, hogy én vagyok Jehova”, kicsi az esély rá, hogy ebben pont Jehova Tanúi szervezete kapna kitüntetett szerepet, ez inkább csak egy vízió marad a sok közül, ellentétben azzal, hogy a Timótheus levélben található végidőpróféciának teljesedéséhez viszont sokat adnak hozzá az efféle publikációk.

Vajon a szellemi táplálékul szolgáló nyomtatott anyagból melyik tanácsot kell alkalmazni. Mi alapján kell szelektálni, ha egy szorgalmas tanú, pl. emlékszik még a néhány éwel korábbi tanácsra a családtagokkal kapcsolatban?
Ugyanis van amikor nem, hogy nem démonizálják a családtagokat, hanem egyenesen buzdítanak a velük való minőségi kapcsolat ápolására.

Egy 2002-es Őrtorony pl. a 2.Tim. 3:1-5 -re alapozott cikkében, miközben a természetes vonzalomat emeli ki, azt kérdezi az olvasótól, hogy: >>

Te is tudod utánozni Jehovát azzal, hogy családtagjaidban a jót keresed?

Akkor most mit is kellene csinálni?
Érdemes Jehovát utánozva jót keresni a nem tanú családtagjainkban, ezzel azt kockáztatva, hogy a szervezet és képviselőinek a rosszallását vonjuk magunkra?

Mi a helyzet akkor, ha olyan családban nőttél fel, amelyre nem volt jellemző a szeretet?
Még ebben az esetben is meg tudod tanulni a vonzalom kimutatását. >>

Hogy lehet az, hogy 2002-ben még a hű és bölcs szolga nem látott ebben semmi veszélyt?
Hogy lehet, hogy korlátozás és akár csak egyetlen kivétel nélkül is a természetes vonzalom megtanulását  kimutatását AJÁNLANI tudta az olvasóknak?

Biztos, hogy te is szeretnéd utánozni Jehovát, és szeretnél nagyon gyöngéd vonzalmú és irgalmas lenni a családod tagjaival. >>

Hogyan lehet kivitelezni ezeket a tanácsokat, melyek ugyanazon kiadótól származnak, ugyanazon a honlapon vannak egymás mellett és mégis ennyire ellentmondásosak?
Hogyan lehet gyöngéd vonzalmat mutatni a családtagok iránt, amikor egyúttal attól is kell tartani, hogy a bálványimádás, gyermekáldozatok, templomi prostitúcióhoz hasonló súlyú bűnökbe is keveredhetnék ezáltal?
Hogyan lehet kivétel nélkül minden családtagra ajánlani ezt is, meg a gyanakvást is?
Ez milyen isteni tanács?

Bár a vének nem orvosok, mégis türelmesen segíteni tudnak hívőtársaiknak, ugyan nem mondják meg, hogy mit tegyenek, de emlékeztetik őket Jehova nézőpontjára.

Ez mind Jehova nézőpontja lenne?
Vajon el tudja dönteni a vezetőtestület, ismeretlen emberekről is, hogy Jehova gyűlöli-e őket?
Megérdemlik a rokonaink is Jehovának ugyanazt a gyűlöletét, mint a példának felhozott Edom nemzete?
Tényleg nem mondják meg mit tegyenek azok, akik hűségesek akarnak maradni a szervezethez?

A 2018-ban megjelenő könyv Végre helyreáll Jehova tiszta imádata és az Éleslátás leírják Jehova nézőpontját Ammon, Moáb és Edom nemzetekről, de egyik sem tartalmaz olyan bibliai helyet ami alapján ugyanezekkel a nemzetekkel és büntetéseikkel válogatás nélkül riogatni lehetne a keresztény kor utáni és különösen napjaink keresztényeit.
Egyetlen bibliai hely sincs, ami szentírási alapot adna pl. a 2018. szeptemberi videóban elhangzó kijelentésre, ami a családi körön túlra is kiterjesztené a gyűlölködést, szintén általánosságban: (11. perc)

“Az iskolatársaink és a munkatársaink olyanok, mintha segédek lennének sátán műhelyében" >>

Azoknak az embereknek, akik így vélekednek válogatás nélkül hittestvéreik családtagjairól, barátairól iskola és munkatársairól, semmilyen alpjuk nem lehet arra, hogy morális kérdésekben akár csak javaslatot is tegyenek bárkinek, főleg nem Isten nevében.

P.J.