EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Miért változott meg Jézus?

2017.06.29. 07:00 | Jónás_ | 4 komment

A "Jöjj légy a követőm" c. 2007-es kiadvány 11. fejezet témája:

„SOHA, SENKI NEM BESZÉLT MÉG ÚGY MINT EZ AZ EMBER!”

Bizonyos hivatalszolgák ezekkel a szavakkal próbáltak mentegetőzni, amiért a rájuk bízott feladatot, —ti., hogy Jézust tartóztassák le—, nem végezték el (János 7:45,46). Az elöljárók előtt az egyszerű szolgák Jézus szavaira, lebilincselő tanítására hivatkozva védekeztek. A szervezet is gyakran fejez ki elismerést Jézus szolgálatával kapcsolatban, pl. a "Jöjj légy a követőm" c. kiadványban is a 108.old.1.bek-ben. 

Ugyanakkor egy fordított helyzetet is meg lehet figyelni. Ma a szolgák és vezetők relációban nem a szolgák magyarázkodnak, hanem a vezetőik kényszerülnek erre. Bár nem lettek utasítva semmire, önként vállaltak kötelezettségeket, amikor Jézus személtetésének egy részét próféciaként átértelmezve magukra vállalták a tiszta, aktuális tanítást, vezetést, pásztorkodást, Jézus és Isten nevében.
Magyarázkodásuk önmagában is jelzi, hogy mennyire tudtak eleget tenni a vállalásuknak ezek az önjelölt vezetők. De, ha jobban megvizsgálja valaki csupán azt amit a vezetők bevallanak és többet nem is, már akkor is nagyon siralmas a kép.

"Az Isten királysága uralkodik" c. könyv Jézus modernkori vezetésére úgy utal, mint ami téves tanításokat (elgondolásokat) eredményezett. Szó szerint ezt írja:

5 ...Ám akkoriban még úgy gondolták, hogy 1874-ben kezdődött el Krisztus jelenléte, 1878-ban vette kezdetét Krisztus uralma az égben, és 1914 októberében fog teljesen hatalomra jutni a Királyság. Továbbá úgy hitték, hogy az aratás 1874-től 1914-ig tart, és a csúcspontjaként begyűjtik a felkenteket az égbe. Vajon az ilyen téves elgondolások miatt kétségek merülnek fel bennünk afelől, hogy a szent szellem által Jézus vezette a hűségeseket?
6 Semmiképpen sem!  ... még ha Isten szolgái időnként azelőtt próbálnak is megismerni részleteket Jehova szándékáról, hogy a szent szellem segítene nekik ebben, azt nem kell kétségbe vonnunk, hogy Jézus vezeti őket. Ezért a hűségesek készségesen elfogadják a helyreigazítást, és alázatosan kiigazítják az elgondolásaikat (Jak 4:6).
 

Még egyszer!

"... az ilyen téves elgondolások miatt ... nem kell kétségbe vonnunk, hogy a szent szellem által Jézus vezeti a hűségeseket! ... Semmiképpen sem!"

Hanem !?
Mit kell gondolnunk !?
Talán a szent szellem nem veszi észre, hogy ha Jézust vezeti, akkor egyúttal azokat is vezeti, akiket még azidőtájt nem akart volna?
Vagy talán azt, hogy Jézus vezetése miatt jutottak téves elgondolásokra?
Valóban ki lehet jelenteni, hogy a szent szellemet megelőzve Jézus Krisztus tévútra vezeti a követőit?
Vagy inkább azt, hogy a szent szellemmel együtt vezetik a hűségeseket téves elgondolásokra?

A szöveg ui. mindkét értelmezést lehetővé teszi. De vajon igaz lehet bármelyik is?

Miközben az 5. bekezdés kijelenti, hogy a szent szellem és Jézus együttműködik, rögtön ezután a 6. bekezdés szó szerint azt mondja, hogy a szent szellem idő előtt nem segít Isten szolgáinak, de Jézus igen! Miféle együttműködés lehet ez?
Az a Jézus, akiről azt írja az 5. bekezdés, hogy szent szellem által vezeti a népét, a 6. bekezdésben már szent szellem nélkül vezeti őket.

Így aztán végső soron Jézus Krisztus is kiigazításra szorul?
Hogyan lehet erre azt mondani, hogy alázatosan elfogadják a kiigazítást, amikor éppen az ellenkezője történik?
Miközben tévedések sorozatának beismerésére kényszerülnek és felváltva, hol Jézusra, hol a szent szellemre hárítják a felelősséget, az milyen mérce szerint jelentene alázatosságot?
Miféle szellemi vezető lenne Jézus, ha bármi köze is lenne a tévedésekhez?

Ettől még a farizeusok hivatalszolgái is becsületesebbek voltak, amikor bevallották a kudarcukat.
Hogyan lehet félelem nélkül Jézus Krisztust hibáztatni a saját "TÉVES elgondolásaik" miatt?
El lehet azt képzelni, hogy a szent szellem még nem látja elérkezettnek az időt, Jézus viszont igen!?
Nem lenne ugyanaz a véleményük a "megfelelő időről"?
Nem lenne így ugyanolyan türelmetlen Jézus is, mint a bűnös emberek?
Ha mindezeknek "téves elgondolás" az eredménye, akkor abban egyformán hibás Jézus és a szent szellem is!
A földre jött ember Jézusról előre tudni lehetett (Ézsaiás 53:9), hogy nem lesz benne csalárdság, amit pedig az apostolai dokumentáltak is később (1Péter 2:22).
Királyként, hogyan lehetett annyira elbizakodott, hogy a szent szellemet megelőzve, évtizedeken keresztül tévúton vezette a juhait?

Miért változott meg Jézus?
Jobb ez a Jézus, ahhoz képest amikor még rendíthetetlen szegletkő volt?

A szervezet legfrissebb tanításában (egy áprilisban tanulmányozott Őrtoronyban) azt állítja, hogy az apostolok halála utáni, ún. nagy hitehagyással együtt járó szellemi sötétség 1919-ig tartott. (w 17.02.26,27.o.)
Ha Jézus királyi beiktatását 1914-re teszik ezzel azt állítják, hogy A KIRÁLY uralkodásának teljes 5 éve alatt, szellemi sötétség volt.

Ismerős az ilyesmi Jézussal kapcsolatban?
Melyik bibliai történet kapcsol a személyéhez, tevékenységéhez, akár csak közvetve is szellemi sötétséget?

A KIRÁLY, amikor még nem volt király, csak egy ember, azt állította magáról, hogy "én vagyok a világ világossága"!
Miért kezdi akkor évekig tartó szellemi sötétséggel az uralkodását?
 (János 8:12)

A király Jézus, elnézett valamit abban az 5 évben?
Az imént idézett Őrtorony így fogalmaz:

13 „Ezeket szóljuk is, de nem emberi bölcsesség által tanított szavakkal, hanem a szellem által tanítottakkal” (1Kor 2:13). A hitehagyás és szellemi sötétség hosszú évszázadai után 1919-től rövid idő alatt számos bibliai tanításra derült fény. Mi másnak lehetne ezt köszönni, mint a szent szellemnek?

Tehát a 3 évvel ezelőtt kiadott könyv amiből fentebb idéztem (Isten Királysága uralkodik 50.o.6.bek.), azt állította Russell tévedéseiről, hogy Jézus Krisztus vezetése mellett történtek meg. A 2017-es Őrtorony pedig már mellőzi Jézust, a 6. bekezdés ui. 3x írja egymás után, hogy a vezetőtestületet a szent szellem irányítja.

Amíg a Királyság könyvben csupán 4 téves tanítás van megemlítve a fent idézett 5. bekezdésben, úgy, hogy Jézus vezetésétől nincs elhatárolva, addig az Őrtorony egy több mint 200 tételes tévedés-listát kapcsol közvetlenül a szent szellem munkájához. Mivel az 1919 utáni tanításokat nevezi szellem által tanítottnak a korrektség érdekében még, ha le is számolnánk a listából az 1919 előtti tévedéseket, akkor is tetemes mennyiség maradna, amit a "szent szellemnek köszönhetünk".
Pedig, ahány "bibliai tanításra derült fény ... 1919-től", pontosan ugyanannyira borult sötétség, mivel amiket elhagytak, elfelejtettek, később eltitkoltak, stb. azt tovább már maguk sem tekintették fénynek. Ez azt jelenti, hogy a vezetőtestület még azon az áron is megpróbálja a saját felelősségét jelentékteleníteni tanításbeli kérdésekben, hogy közvetlenül Jézust vagy a szent szellemet kellett gyanúba kevernie, akár szó szerint vádolni is, az általa is pontosan nyilvántartott emberi tévedéseik elkövetése miatt.
Csupán két rövid mondat a 13. bekezdés végén, melyben konkrét célzás van megfogalmazva Jézus és a szent szellem felelősségére utalva, történelmi jelentőségű bűnökkel kapcsolatban.

A vezetőtestület mentegetőzése a 12. bekezdésben, néhány bibliai helyzetre emlékeztet.
Ádám ugyanígy próbálta lerázni a felelősségét amikor Évára mutogatott, vagy később Saul király a katonáit okolta amikor Sámuel szembesítette az engedetlenségével. Már azok is gyenge indokok voltak, pedig ők csak embereket hibáztattak, mégsem tudták elkerülni a büntetéseiket.

Mi történt Jézus módszerével az elmúlt 1980 év alatt?
Hogyan, mikor és miért változott ekkorát?

Azok a hivatalszolgák, akiket annyira lenyűgözött a szavaival, hogy még a napi munkájukat sem tudták elvégezni, nem rendelkeztek szent szellemmel. A korábbi versek ezt kijelentik (János 7:39) Ők nem olyan emberek voltak, akik saját belátásuk szerint dönthettek volna, mit végeznek el és mit nem. Mégis felismerték, hogy Jézus beszédeit hallgatni, és utána letartóztatni (hibáztatni), igazságtalanság lenne. Nem a szent szellem nyomására, hanem a saját lelkiismeretük hatására tagadták meg az aznapi munkájukat.
Milyen lelkiismeretük lehetett úgy általában?
Hányszor mertek, vagy akartak ellentmondani elöljáróiknak más esetekben?
A farizeusok indítékait, érzelemvilágát és gyakorlataikat ismerjük. Az őket kiszolgálók gondolkodása nyilván nem sokban tért el. Ha mégis, akkor ott lett volna még a hatalomtól való félelem, ami segíthetett volna a gátlásaik leküzdésében, és a feltétel nélküli engedelmességben.

Tehát ezek az emberek a farizeusok hivatalszolgái, szavaikkal és TETTEIKKEL is dicsérni tudták Krisztus tanítását, nem törődve a következményekkel, ami a hivatalba való visszatéréskor várhatott volna rájuk az el nem végzett munka miatt. De ez, aznap egyáltalán nem számított nekik. Még csak szépíteni sem próbálták a mulasztásukat, hanem nyíltan bevallották, hogy hatása alá kerültek annak a beszédnek, aminek az elhallgattatása lett volna a feladatuk. Ellentmondtak az elöljáróiknak, nem voltak együttműködők és felülbírálták azt az utasítást, amit végre kellett volna hajtani, miközben nem írásszerinti meggyőződés, teokratikus rendszabályok vagy szent szellem vezette őket, hanem a szimpla, tökéletlen, emberi lelkiismeretük, érzelmeik és a józan ész.

Vajon kit dicsérnek meg napjainkban azért, ha így tesz?
Mire számíthat ma az, aki Krisztus tanításától lelkesedve plusz a saját lelkiismeretétől, és a józan észtől vezérelve, még az ún. "teokratikus rendet" sem sérti meg, csupán ellent mond az elöljárónak egy gyülekezetben?
Lázadónak, nem együttműködőnek lesz bélyegezve és további szankciókra számíthat!

És mi történik azokkal, akik egyik pillanatban dicsérik Jézust, máskor meg hibáztatják?
Akik le is merik írni, hogy Jézus Krisztus a szent szellem ellen vét!
Azok bizony ÁLDÁSBAN részesülnek, írja a továbbiakban a "Királyság uralkodik" könyv.

Hogyan lehetne következetesség Jézussal kapcsolatban, hogy emberként lenyűgöző, a mondanivalója lebilincselő, magával ragadó a stílusa, hallgatóit szinte elkápráztatja, 2000 évvel később királyi hatalommal növelt képességei pedig arra sem elegendőek, hogy lépést tartson a szent szellemmel, szó szerint "téves elgondolásokra" vezeti a rábízottakat?

Hasonlóképpen, még ha Isten szolgái időnként azelőtt próbálnak is megismerni részleteket Jehova szándékáról, hogy a szent szellem segítene nekik ebben, azt nem kell kétségbe vonnunk, hogy Jézus vezeti őket.

Ha az 5. bekezdésben elismert tévedéseket is figyelembe vesszük, ez a bekezdés közvetve azt állítja, hogy a KIRÁLY sem volt tisztában azzal:

  • mikor kell kezdődnie a jelenlétének,
  • mikor kell kezdődnie az uralmának,
  • mikor kezdődik és meddig tart az aratás,
  • mikor kell az uralkodótársait összeszedni, hogy munkához lássanak, begyűjteni a felkenteket az égbe

Ezeket tényleg nem tudta Jézus sem?
Ha mégis tudta, miért engedte, hogy hűséges szolgái, akik nap mint nap imádkoztak világosságért és tisztánlátásért, 40 éven keresztül —az Őrtorony szavai szerint— szellemi sötétségben legyenek és további 10 éven át is, mást gondoljanak ezekről?
Annyira mást, hogy észre sem vették az 1914-es megjelenését!
Elfelejtette volna, hogy milyen szemléltetést mondott annak idején a bölcs és bolond szüzekről (Máté 25.)?
Vagy az apjukhoz forduló gyermekekről (Máté 7:10,11)?

Mit állít még a 6. bekezdés a szent szellemmel kapcsolatban, ha igaznak fogadjuk el a 7. bek-t, miszerint csak 1925-től kezdték megérteni ezeket a korábbi tévtanításokat?

  • A szent szellem több mint 11 évvel később látta csak jónak segíteni a királysággal kapcsolatos részletek megismerését, mint ahogy azok a valóságban zajlottak, és több mint 50 évvel később, mint ahogy Russell tanítani kezdte.
  • A szent szellem egyáltalán nem segített Russellnek és egyetlen követőjének sem a több mint 40 éves szolgálata alatt a pontos részletek megismerésében, hiszen azok a bizonyos "téves elgondolások", mind tőle származtak, miközben Krisztus követe volt, hű és bölcs szolga, pásztor, és a Bibliakutatók legnagyobb tekintélye.
  • Ha igaz az, hogy a téves tanítások ideje alatt Jézus vezetett, akkor vagy szándékosan félrevezette őket, vagy maga is tévedésben volt. Ezeknek az eshetőségeknek bármelyike súlyosan vádolja a szent szellemet is azzal, hogy azokban az évtizedekben nem tett semmit, sem a Király, sem a társai felvilágosítása érdekében. Hagyta, hogy tévúton járjanak évtizedeken keresztül, brutális üldözések alatt, világháborúk idején, stb.

Mi történt Jézus Krisztussal?
Mi lett ebből a kősziklából, szegletkőből, a világosság forrásából?

Ez a csodálkozás, kérdések tömege, és értetlenkedés csak akkor helytálló, ha tényleg Jézus változott meg. Az említett Őrtoronykiadványokban nyilvánvaló változásokra céloznak a bekezdések. A szervezet arculatváltása óta gyakran használt videóüzenetek (pl. 2016. márciusi adás) is szó szerint dicsőítik az ilyen változásokat, sőt várakozást ébresztenek irántuk, egyfajta hisztérikus hangulattal, és technikai eszközökkel elterelve a figyelmet arról amit a Biblia évezredek óta mond a változásokról, és a változtatókról.

Zsidók 13:8
"Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz"

Példabeszédek 24:21,22
"Fiam, féld Jehovát és a királyt. Ne keveredj a változást pártolók közé, mert olyan hirtelen jön az ő szerencsétlenségük, hogy ki veszi észre a változást pártolók vesztét?"
Jakab 1:17
"Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, mert az égi világosság Atyjától jön alá, és őnála nincsen változás, nem fordul, mint az árnyék."
1.János 1:5
"Az üzenet pedig, amelyet hallottunk tőle és bejelentünk nektek, ez: az Isten világosság, és ővele egységben nincsen semmi sötétség."
1.János 1:10
"Ha azt állítjuk: „Nem vétkeztünk”, hazuggá tesszük őt, és nincs meg bennünk a szava."

 P.J.

Címkék: Parti Jónás

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr10012626229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tikikus55 2017.06.29. 09:20:23

A "tévedésekhez" még szeretném hozzátenni a következőket: Az, ha valaki mint magánszemély valamit kijelent, értelmez, magyaráz, nem katasztrófa. Ember, tévedhet, beismerheti. De Russell és követői MIND azt írták és írják, hogy amit leírnak, mondanak, az a BIBLIA alapján teljesen világosan megértett BIBLIAI igazság, tehát NEM ők mondják, hanem a BIBLIA mondja. Innentől ez HAMIS prófécia és HAMIS tanítás, mert implicite benne van, hogy "így szól az ÚR" (rajtunk keresztül) vagy "így szól Jehova (rajtunk keresztül). És aki NEM ért egyet, az hitetlen és kiközösítendő!

t.csilla · http://blogjt.blog.hu/ 2017.07.01. 08:32:39

Kiváló gondolatmenet!

Ma már viccesnek tűnik, hogy megmondják, hogy 'mit nem kell kétségbevonnunk' viszont ehelyett mit kell gondolnunk...:)

Na meg az 1919-es évet jelölik meg a sötétség korának végeként. Nos, mi is történt akkor? Akkor szabadult Rutherford a börtönből, így elindulhatott ámokfutása.

"A vezetőtestület sem nem ihletett, sem nem tévedhetetlen. Előfordulhat, hogy téved tanításbeli kérdésekben vagy szervezeti döntésekben. Az Őrtorony Kiadványok Indexében van is egy olyan címszó, hogy „Hitnézetek világosabb megértése”. Ez alatt fel van sorolva, hogy milyen kiigazítások történtek 1870 óta abban, hogy hogyan értünk egy-egy bibliai tanítást. Jézus nem állította, hogy a hű rabszolga tökéletes szellemi táplálékot fog készíteni....."
wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/2017283#h=23

Nem az a baj, hogy tévednek, mert csak az nem téved, aki nem csinál semmit, hanem az a baj, hogy ezeket a tanokat isteni útmutatásként erőltetik rá a tagokra, akiktől feltétlen odaadást követelnek meg.
Ehhez pedig még akkor sem lenne joguk, ha valóban tévedhetetlenek lennének.

keresemazutam 2017.07.13. 09:11:39

Jól felépített érvelés!

Jézus biztos nem változott!

Zsidók 13:8
"Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz."

Jónás_ 2017.07.13. 17:57:42

@keresemazutam: A Bv-et beírtam a záró listába is, a legfontosabb szavak és majdnem kimaradtak. Köszönöm, hogy megemlítetted!
süti beállítások módosítása