A gyülekezetekben 2 hónapja folyik az Isten Királysága uralkodik c. könyv tanulmányozása. Mostanra eljutott a tanulmányozás a 4. fejezetig és rengeteg megválaszolatlan kérdés van az elhangzottakkal kapcsolatban, melyeknek száma egyre csak gyarapszik, ahogy múlnak a hetek, következnek újabb fejezetek, amik mintha provokálnák az olvasót, Isten nyájának tagjait egyre hihetetlenebb, zavaros, áttekinthetetlen állításokkal, ijesztő kijelentésekkel és orientációkkal megmagyarázhatatlan célok felé. A hithű tanúk közül néhányan kétségbeesetten tanulmányoznak személyesen és az összejöveteli alkalom csak némi megnyugvást jelent számukra, nem azért, mert választ kapnának kételyeikre, csupán látják, hogy másokban látszólag nincsenek feszültségek az anyag miatt, így aztán azt gondolják, hogy bennük van a hiba. Talán megpróbálnak még buzgóbban kutatni, vagy éppen feladják egy idő után a szélmalomharcot. Kérdéseiket tehát fel sem merik tenni, nem is tudnák kinek. A vének többsége képzetlen az Írások magyarázásához, a kiadványokéhoz még inkább. A testvérekkel nem mindenki mer nyíltan beszélgetni, mert még lázadónak tartanák, hisz olyan gyakran történik fenyegető utalás az ókori Kóré történetére, hogy annak már csak a hallatán is elmegy a kedve bárkinek is kínos kérdéseket feszegetni. (legfrissebb ilyen a nov.jw.tv adásban)
De ettől a hétvégétől megváltozhat ez a depressziós hangulat. A vasárnapi Őrtorony cikkben ugyanis szokatlan módon olyasmire kapnak buzdítást a tanúk, amit eddig gyülekezeti szinten nem kívánatosnak tartottak. Ha nyomtatásban, vagy élőszóban nem is jelent meg vagy hangzott el ilyen tanács, de a gyakorlatban mindenki tapasztalhatta, már aki megpróbált valaha is valaminek a mélyére látni, hogy mennyire nemkívánatos az alapos kutatás, vagy hangot adni a megértés utáni vágyakozásnak.
A címe Szülők, segítsetek a gyermekeiteknek hitet kifejleszteni! Abból a feltételezésből indultam ki, hogy a tanácsok bár szülő-gyermek kapcsolatra vonatkoznak elsősorban, talán lehetne alkalmazni a felvigyázók-hírnökök relációban is. Hogy mekkora esélye van ennek az Őrtoronyértelmezésnek, ami itt következik, vagy inkább naivitás így gondolkodni, ha utóbbi, akkor miért, majd döntse el az olvasó.
A 3-5-igy terjedő bekezdések tartalmát idézem.
3 Jézus nem vonakodott megkérdezni a követőitől, hogy miben hisznek (Máté 16:13–15). Kövesd a példáját. Teremts oldott légkört, és ösztönözd a gyermekedet, hogy beszéljen az érzéseiről, akár a kételyeiről is. Egy 15 éves testvér, aki Ausztráliában él, ezt írta: „Apa gyakran beszélget velem a hitemről, és segít, hogy tudjak érvelni. Ilyeneket szokott kérdezni: »Mit mond erről a Biblia? Elhiszed ezt? Miért hiszel benne?« Nekem kell megfogalmaznom a választ, nem elég, ha megismétlem a szüleim szavait. Ahogy nagyobb lettem, apa elvárta, hogy részletesebben válaszoljak.”
4. Miért fontos komolyan venni a gyerekek kérdéseit? Mondj egy példát.
4 Ha a gyermeked nem biztos egy tanításban, ne reagálj túl hevesen, és ne gondold, hogy vitatkozni akar. Türelmesen segíts neki átgondolni a dolgot. „Vedd komolyan a gyermeked kérdéseit – tanácsolja egy apuka. – Ne hagyd őket figyelmen kívül, mintha nem számítanának, és ne kerülj egy témát csak azért, mert félsz, hogy kínos helyzetbe kerülhetsz.” A gyermeked őszinte kérdései igazából azt jelzik, hogy foglalkoztatják bizonyos témák, amelyeket szeretne megérteni. Jézus is tett fel komoly kérdéseket, noha még csak 12 éves volt. (Olvassátok fel: Lukács 2:46.) Egy 15 éves dán fiú ezt meséli: „Amikor felvetettem, hogy tényleg a miénk-e az igaz vallás, a szüleim nagyon higgadtan reagáltak, pedig biztosan aggódtak miattam. Minden kérdésemre válaszoltak, méghozzá a Bibliából.”
5. Hogyan mutathatják ki a szülők, hogy nem veszik magától értetődőnek a gyermekeik hitét?
5 Ismerd meg jól a gyermeked gondolkodását, érzéseit, és azt, hogy mi bizonytalaníthatja el őt. Ne feltételezd, hogy van hite, csak mert jár veled az összejövetelekre és a szolgálatba. Beszélgessetek szellemi témákról a mindennapokban. Imádkozz vele és érte. Igyekezz megtudni, hogy mi teszi próbára a hitét, és segíts neki helytállni.
Ha elgondolkodunk azon, hogy Krisztus egyszer azt tanácsolta, legyünk olyanok mint a gyermekek, akkor valószínű, hogy minden további nélkül, mi felnőttek is feltehetnénk ugyanezeket a kérdéseket bárkinek a gyülekezetben, amiket fent megjelöltem azzal a bizalommal, hogy az itt tanácsolt módokon reagálnak majd elsősorban a gyülekezet pásztorai.
Ha a gyakorlatot nézem, akkor viszont arra számíthat az aki ilyeneket kérdez, hogy "bírói jellegű megnyilvánulások"-nak titulálják majd az aggodalmát és nem helytállni segítenek majd a vének, hanem inkább "elhagyni" a gyülekezetet.
Csak eljátszom a gondolattal, hogy összehasonlítom a felnőttekre és a gyermekekre vonatkozó tanácsokat. Bár megjegyzem, tanács vagyis elméleti szinten talán nincs különbség, de a gyakorlatban jelentős.
Ha az Istennek tetsző eljárás az, hogy a kérdéseire válaszok után kutató testvéreket el kell távolítani a gyülekezetből, akkor miért kell a gyermekekhez türelmesebbnek lenni? Az ő kérdéseik, amennyiben ugyanazok mint a felnőtteké, ugyanúgy kételyeket ébreszthetnek, alááshatják a vének tekintélyét, megkérdőjelezhetnek szervezeti igazságokat! Kb ilyesmiknek szokták titulálni az elöljárók még a négyszemközt elhangzó kérdéseket is. Miért nem olyan veszélyesek ezek, ha a 15 éves dán fiú keresztelkedés előtt teszi fel és mitől lesznek Kóré lázadásához hasonlók, ha szintén 15 évesen, de keresztelkedés után teszi fel? Vagy 18, 20, vagy akármilyen idős korában! Mi a különbség, ami miatt az egyiket üldözni kell, a másikat meg tolerálni?
Ha az ilyen esetekben, tehát a kérdések bátor megfogalmazása esetén Isteni szeretet megnyilvánulása, gondoskodás és fegyelmezés a kiközösítés, akkor a családban is így kellene tenni, mert nyilván ez tetszik Jehovának! A dán szülőnek, vagy az ausztrál apukának bizony "szeretettel" el kellene távolítani a családból a gyermekét. Ha Bibliából megalapozott egy cselekedettel kapcsolatban a büntetés, akkor nem értem milyen alap lehet különbséget tenni egy fiatal felnőtt, vagy egy idősebb személy között, még kevésbé érthető, hogy ha a kor azonos, csupán a kereszteltség, vagy annak hiánya a különbség. Ha pedig ezen a téren láthatóan következetlenség van a gyakorlat és az elmélet között, akkor nem újabb cikkeket kellene gyártani, hanem orvosolni a helyzetet és megszüntetni, a helyi vének szimpátia alapú bíráskodását ilyen ügyekben.
Mindenesetre ebben az Őrtoronyban olvashatók kényes kérdések és tanács is az azokra való nyitott és toleráns reagálásra. Még ha látszólag inspirálóak is a tanácsai, mégsem buzdítok senkit arra, hogy hasonló kérdésekkel és bizalommal próbálkozzon az elöljáróknál, pl. a könyvtanulmányozási anyaggal kapcsolatban, vagy bármiről ami régtől foglalkoztatja, ha csak nem angyalok pásztorkodnak az ő gyülekezetében, vagy pedig már úgyis menni készül, mert egyébként is elege van abból a szellemi kútmérgezésből ami itt folyik.
Ez csak egy újabb példája annak a kettős mércének és a valóság meghazudtolásának, ami zajlik a gyülekezetekben, azokban is melyekbe az Őrtorony cikkek írói is járnak. De mi is odajárunk hírnökök, ezért nem tudnak átverni az ilyen sima beszédekkel.
P.J.
Utolsó kommentek