A címe Szülők, segítsetek a gyermekeiteknek hitet kifejleszteni! Abból a feltételezésből indultam ki, hogy a tanácsok bár szülő-gyermek kapcsolatra vonatkoznak elsősorban, talán lehetne alkalmazni a felvigyázók-hírnökök relációban is. Hogy mekkora esélye van ennek az Őrtoronyértelmezésnek, ami itt következik, vagy inkább naivitás így gondolkodni, ha utóbbi, akkor miért, majd döntse el az olvasó.

A 3-5-igy terjedő bekezdések tartalmát idézem.

³ Jézus nem vonakodott megkérdezni a követőitől, hogy miben hisznek (Máté 16:13–15). Kövesd a példáját. Teremts oldott légkört, és ösztönözd a gyermekedet, hogy beszéljen az érzéseiről, akár a kételyeiről is. Egy 15 éves testvér, aki Ausztráliában él, ezt írta: „Apa gyakran beszélget velem a hitemről, és segít, hogy tudjak érvelni. Ilyeneket szokott kérdezni: »Mit mond erről a Biblia? Elhiszed ezt? Miért hiszel benne?« Nekem kell megfogalmaznom a választ, nem elég, ha megismétlem a szüleim szavait. Ahogy nagyobb lettem, apa elvárta, hogy részletesebben válaszoljak.”

4. Miért fontos komolyan venni a gyerekek kérdéseit? Mondj egy példát.

⁴ Ha a gyermeked nem biztos egy tanításban, ne reagálj túl hevesen, és ne gondold, hogy vitatkozni akar. Türelmesen segíts neki átgondolni a dolgot. „Vedd komolyan a gyermeked kérdéseit – tanácsolja egy apuka. – Ne hagyd őket figyelmen kívül, mintha nem számítanának, és ne kerülj egy témát csak azért, mert félsz, hogy kínos helyzetbe kerülhetsz.” A gyermeked őszinte kérdései igazából azt jelzik, hogy foglalkoztatják bizonyos témák, amelyeket szeretne megérteni. Jézus is tett fel komoly kérdéseket, noha még csak 12 éves volt. (Olvassátok fel: Lukács 2:46.) Egy 15 éves dán fiú ezt meséli: „Amikor felvetettem, hogy tényleg a miénk-e az igaz vallás, a szüleim nagyon higgadtan reagáltak, pedig biztosan aggódtak miattam. Minden kérdésemre válaszoltak, méghozzá a Bibliából.”

5. Hogyan mutathatják ki a szülők, hogy nem veszik magától értetődőnek a gyermekeik hitét?

⁵ Ismerd meg jól a gyermeked gondolkodását, érzéseit, és azt, hogy mi bizonytalaníthatja el őt. Ne feltételezd, hogy van hite, csak mert jár veled az összejövetelekre és a szolgálatba. Beszélgessetek szellemi témákról a mindennapokban. Imádkozz vele és érte. Igyekezz megtudni, hogy mi teszi próbára a hitét, és segíts neki helytállni.

Ha elgondolkodunk azon, hogy Krisztus egyszer azt tanácsolta, legyünk olyanok mint a gyermekek, akkor valószínű, hogy minden további nélkül, mi felnőttek is feltehetnénk ugyanezeket a kérdéseket bárkinek a gyülekezetben, amiket fent megjelöltem azzal a bizalommal, hogy az itt tanácsolt módokon reagálnak majd elsősorban a gyülekezet pásztorai.

Ha a gyakorlatot nézem, akkor viszont arra számíthat az aki ilyeneket kérdez, hogy "bírói jellegű megnyilvánulások"-nak titulálják majd az aggodalmát és nem helytállni segítenek majd a vének, hanem inkább "elhagyni" a gyülekezetet.

Csak eljátszom a gondolattal, hogy összehasonlítom a felnőttekre és a gyermekekre vonatkozó tanácsokat. Bár megjegyzem, tanács vagyis elméleti szinten talán nincs különbség, de a gyakorlatban jelentős.

Ha az Istennek tetsző eljárás az, hogy a kérdéseire válaszok után kutató testvéreket el kell távolítani a gyülekezetből, akkor miért kell a gyermekekhez türelmesebbnek lenni? Az ő kérdéseik, amennyiben ugyanazok mint a felnőtteké, ugyanúgy kételyeket ébreszthetnek, alááshatják a vének tekintélyét, megkérdőjelezhetnek szervezeti igazságokat! Kb ilyesmiknek szokták titulálni az elöljárók még a négyszemközt elhangzó kérdéseket is. Miért nem olyan veszélyesek ezek, ha a 15 éves dán fiú keresztelkedés előtt teszi fel és mitől lesznek Kóré lázadásához hasonlók, ha szintén 15 évesen, de keresztelkedés után teszi fel? Vagy 18, 20, vagy akármilyen idős korában! Mi a különbség, ami miatt az egyiket üldözni kell, a másikat meg tolerálni?

Ha az ilyen esetekben, tehát a kérdések bátor megfogalmazása esetén Isteni szeretet megnyilvánulása, gondoskodás és fegyelmezés a kiközösítés, akkor a családban is így kellene tenni, mert nyilván ez tetszik Jehovának! A dán szülőnek, vagy az ausztrál apukának bizony "szeretettel" el kellene távolítani a családból a gyermekét. Ha Bibliából megalapozott egy cselekedettel kapcsolatban a büntetés, akkor nem értem milyen alap lehet különbséget tenni egy fiatal felnőtt, vagy egy idősebb személy között, még kevésbé érthető, hogy ha a kor azonos, csupán a kereszteltség, vagy annak hiánya a különbség. Ha pedig ezen a téren láthatóan következetlenség van a gyakorlat és az elmélet között, akkor nem újabb cikkeket kellene gyártani, hanem orvosolni a helyzetet és megszüntetni, a helyi vének szimpátia alapú bíráskodását ilyen ügyekben.

Mindenesetre ebben az Őrtoronyban olvashatók kényes kérdések és tanács is az azokra való nyitott és toleráns reagálásra. Még ha látszólag inspirálóak is a tanácsai, mégsem buzdítok senkit arra, hogy hasonló kérdésekkel és bizalommal próbálkozzon az elöljáróknál, pl. a könyvtanulmányozási anyaggal kapcsolatban, vagy bármiről ami régtől foglalkoztatja, ha csak nem angyalok pásztorkodnak az ő gyülekezetében, vagy pedig már úgyis menni készül, mert egyébként is elege van abból a szellemi kútmérgezésből ami itt folyik.

Ez csak egy újabb példája annak a kettős mércének és a valóság meghazudtolásának, ami zajlik a gyülekezetekben, azokban is melyekbe az Őrtorony cikkek írói is járnak. De mi is odajárunk hírnökök, ezért nem tudnak átverni az ilyen sima beszédekkel.

P.J.