A szervezeti hozzáállás ehhez a témához nagyon különös. Bibliai szóhasználattal, érvekkel, a téma gyakori felvetésével különböző kiadványokban előadásokban a bűnökkel kapcsolatban csakis egy dolgot hangsúlyoznak, a megbocsátást. Egy jól bevált sablon van erre, ami évtizedek óta változatlan. Természetesen az Őrtorony-módszer és a bibliai módszer között jelentős eltérés van. A megbocsátással kapcsolatos Őrtorony-sztereotípiákat megpróbálom a figyelem felkeltésére használni azzal kapcsolatban, hogy a Biblia nem kizárólag a megbocsátást említi a bűnökkel kapcsolatban, ill. ha a megbocsátás területén valóban az isteni mintát kellene követni, ahogyan a szervezet is ajánlja ezt, akkor szinte minden alkalommal lényeges szempontokat hagynak figyelmen kívül annak kiértékelésében.

A szokásos módszer a szóban forgó Őrtoronyban is kb. a következő mintát követi:

1. túlhangsúlyozni, hogy tökéletlen minden ember, ez az alapja minden ilyen cikknek.
2. alaposan összekeverni a "hiba", bűn, alkalmi bűnök, és a kitervelt, csoportosan, folytatólagosan elkövetett gazságok fogalmát, lehetőleg kerülni, mellőzni, tagadni, hogy ezekben legtöbbször felvigyázók vétkesek,
3. helytelenül (nyilván szándékosan) alkalmazott bibliai helyek, történetek bizonyítékként való bemutatása, az említett történetekből való kiragadott és önálló, univerzális igazságokként használva az adott részletet.
4. büszkeséggel, kóros, helytelen, gőgös büszkeséggel vádolni azokat, akik merészelnek más következtetéseket is fontolóra venni, mint amire az Őrtorony-cikk akar rávezetni, kikényszeríteni. Ez a cikk szó szerint ostobának nevez minden másképp gondolkodó Tanút.
   

************************************************************************
NE BOTRÁNKOZZ MEG MÁSOK HIBÁI MIATT! Wh. 2016.06

Már a cím is mutatja, hogy ismét a bűnösök, és nem az ártatlanok védelmét tűzték ki célul.

A fő illusztráció a cikk elején egy sötét testvér, sötét ábrázatát mutatja, összefont karokkal, "duzzogó" tekintettel, sértődött, önkényes elkülönülését a királyságteremben. Vajon ezzel is annak akarnak nagyobb nyomatékot adni, hogy egy megbántott testvérrel ne merjen rokonszenvezni senki? Hogy akinek egészséges önbecsülése van, és nem hajlandó hálásan megköszönni a szellemi bántalmazást, az rossz társaság? Az alany választása és a kép komponálása nem hiszem, hogy más következtetést engedne. Szavak, érvek, magyarázat nélkül is arra hangolja a legelső gondolatokat is, hogy aki BÁRMILYEN okból megbotránkozik, az egy visszataszító, veszélyes alak, ne akarjon senki hasonlítani rá!

Hogyan erősítik a cikk érvei, magyarázatai, bibliai példái, és sugalmazásai ezt az érzést?

A fő bibliavers megvizsgálása is fokozza a gyanút, hogy ismét nem bibliatanulmányozás lesz az Őrtorony segítségével, hanem okoskodások tákolása bibliaversek felhasználásával.

"Továbbra is ... bocsássatok meg egymásnak készséggel!"
Kolossé 3:13

Nem hiszem, hogy a 13. előtti versek egyszerűen mellőzhetők lennének a cikk témája szempontjából. A figyelmen kívül hagyott bibliai rész ui. jó néhány bűnös dolgot sorol fel, melyek megfelelő intézkedéseket is szükségessé tesznek ott ahol felmerülnek. A botránkozás, botrány pedig annál nagyobb, minél részrehajlóbb, vagy elnézőbb az ítélet egy nyilvánvaló bűnössel szemben. Így mindenképpen érdekes lehet, hogy mit sorol a készséges megbocsátanivalók közé Isten szava. Ha ilyesmit tartalmaz a Kolossé 3. része, azt érdemes megvizsgálni, hogy felismerjük a gyakorlatban, mert így tudjuk megfontolni, hogy az Őrtorony által kiragadott tanácsot, (a készséges megbocsátást) mikor és hogyan kell alkalmazni.

Pl. az 5. vers felsorol néhányat:

... a paráznaság, a tisztátalanság, a nemi vágyakozás, a káros kívánság és a mohóság dolgában, ami bálványimádás.

a 8,9. vers pedig így folytatja:

... az indulatot, a haragot, a rosszaságot, a becsmérlő beszédet és az ocsmány beszédet szátokból. 9 Ne hazudjatok egymásnak.

Pál azt is megmondja, hogy mit kell az ilyesmivel tenni. A 13. vers szerint mindezeket el kell viselni, meg kell bocsátani, készséggel, mint ahogy Mennyei Atyánk is.
Ez a kulcs-idézete az Őrtorony-cikknek!

Valóban ilyen “könnyedén” átlép Jehova az ocsmány dolgokon, hazugságokon, paráznaságon, bálványimádáson?

IGEN, HISZEN ITT, A KOLOSSÉ 3:5,8,9,13 -ban EZ ÁLL!

Ha egyszer az olvasótól elvárja, hogy ezt tegye, akkor nyilván Ő maga is így gondolkodik ezekről. Jehova elviseli, készséggel megbocsátja ezeket a tökéletlenségből eredő hibákat és a Szentírásban maga közli velünk, hogy mi is ezt tegyük.

Nem nehéz észrevenni, hogy ez így mekkora félrevezetés lenne. Pedig csak néhány szót hagytam ki az összefüggő szövegből, a Kol. 3:1-13 -ból, annak illusztrálására, hogy mi történik, ha szabadon válogathatnánk Isten "Szavai" között, hogy melyiket vesszük figyelembe, vagy ugorjuk át.

De akkor mit mond ebben a teljes 13 versben a Teremtő azokról a hosszan sorolt bűnökről, ha nem azt, hogy nem számítanak.

A imént mellőzött kifejezések szerint ezt:

"öljétek meg, vessétek el, ne csináljátok (ne hazudjatok), vetkőzzétek le!"

Ezt mondja a bűnökről! Ha ezeket a kifejezéseket nem szabad elhagyni a szövegből, mert torz lesz a végeredmény, hogyan lehetne figyelmen kívül hagyni magát a szöveget, szinte mindenestől?! Miért csak a 13. vers számít és az előző 12 nem?

Nem lehetséges, hogy a listázott súlyos bűnökkel megtesszük amit melléjük rendelnek, vagyis elhagyjuk, elvetjük, "megöljük", levetkőzzük, és ami marad (mert fog maradni, hisz tökéletlenek vagyunk), az már csak hiba, apróság, a felöltött új egyéniség mellett is, azt pedig elviseljük egymásnak, megbocsátjuk, és így lesz béke? Hogyan szabadna az ocsmányságot, vagy a paráznaságot, hazugságot hibának becézni, tökéletlenségként bagatellizálni?

Az 5. bekezdés azt akarja elhitetni, hogy a testvérektől jövő csupán bántó szavak, tettek miatt veszélybe kerülhet Isten iránti szeretetünk. Miért vádol vajon az Őrtorony 50 mill. olvasót olyasmivel, hogy közülük akár csak 1 is a Teremtőjére fog haragudni, emberek bántó viselkedése miatt. Nem mondom, hogy ez nem lehetséges, de alapvetően istenfélő emberek tömegeiről ezt feltételezni, és ezért egy egész Őrtorony cikket is készíteni, hogy ettől megóvják őket, több mint sértő. Ez azonban a sértésnek csupán egy visszafogott formája itt még az elején. Az aprólékos tanácsok, színlelt bibliai érvelések egy nem létező problémára, ismét csak valami ördögi játszma kellékei lehetnek, mert egyszerűen nem látni világosan, hogy miért egy ilyen túlzó és abszurd kijelentéssel lehetne csak hatékonyan felhívni a figyelmet valamilyen veszélyre.

Talán az ajánlott bibliai példák, melyekben Isten hűséges szolgái fájdalmat okoztak szavaikkal, vagy tetteikkel, segítenek jobban megérteni, azt ami láthatóan már az elején összekuszálódott.

Az első amit ilyennek szántak Éli példája. Valójában a fiairól van szó, ők viszont nem voltak sem Istenhez, sem apjukhoz hűséges szolgák, annál inkább bűnösök rablásokban, paráznaságokban, amiket ráadásul Isten szolgálata közben papi minőségben követtek el. A 6. bek mégis keveri ezeket, így nincs pontosítva, hogy ez esetben mit lehetne elnézni, készséggel megbocsátani. Az idős főpap gyengeségét, vagy a gonosz fiai, ismétlődő bűneit? Nem baj mert itt már úgy is új feladatot kapunk átmenetileg, nem azt amire a cikk főcíme, vagy fő bibliaverse felszólít, hanem, hogy várjunk Jehovára. Itt ui. megengednék, hogy egy kicsit megbotránkozzunk, de nem annyira, hogy elhagyjuk a szervezetet. A 6. bekezdésben összekeverik Élinek a fiai fegyelmezésében tanúsított mulasztásának súlyát, valamint a fiai által ténylegesen és többször elkövetett Isten elleni bűnök felelősségét. A botránkozás a cikk írója szerint nem is a bűnök miatt merülhetne fel elsősorban, hanem Éli mulasztása miatt.

6.) Ha akkor éltél volna, hogyan gondolkodtál volna arról, hogy Éli elnézi a fiai bűnös viselkedését? Annyira megbotránkoztál volna, hogy felhagytál volna Isten szolgálatával?

Érdekes, hogyan képesek a fonákjáról nézi ezt a dolgot! Ha ugyanis a történetnek nem a bűnbánás nélküli bűnösök bűnhődése, hanem az a lényege, hogy Éli elmulasztott erélyesen fellépni velük szemben, akkor pontosan azt tette, amire ez az Őrtorony-cikk buzdítja az olvasóit a Kolossé 3:13 szerint. De miért is kellene arra buzdítani a keresztény gyülekezet tagjait, ami miatt a bibliai időkben isteni büntetést kapott még Éli főpap is? Nem veszélyes ez egy kicsit? Éli felelősségre vonása ezekkel a szavakkal történt:

"Miért tiszteled jobban a fiaidat, mint engem" 1.Sámuel 2:29

Vajon, ha manapság arra használjuk a Kolossé 3:13-at, hogy bűnösöket tiszteljünk Isten Szava helyett, jobban járunk majd mint Éli főpap? A 6-8. bekezdések, "őrtoronyízű" konklúziója a 9. bek-ben található. Sajnos nem egyértelműen meghatározva, csupán ömlesztett kérdések által sejtetve, utalgatva egy feltételezett, lebegtetett isteni beavatkozásra.

Nekem viszont még mindig nem ment ki a fejemből sem a főcím, sem a "kulcs" bibliavers (Kol.3:13), és állandóan azok közé a manipuláló kérdések közé kavarodnak ott a 9. bek. végén.

9.) Még számtalan olyan esetet tudnánk mondani a régi időkből vagy napjainkból, amikor Jehova szolgái rossz dolgokat követtek el, és ártottak másoknak. A fő kérdés ez: Te mit fogsz tenni? Megbotránkozol mások hibái miatt, (vagy megbocsátasz készséggel?) ... és elhagyod Jehovát és a népét, beleértve a gyülekezeted tagjait? Vagy felismered, hogy Jehova talán csak elég időt akar hagyni a vétkesnek, hogy megbánhassa a bűnét, és hogy végül igazságot tesz, és minden kárt helyrehoz? Sajnos előfordul, hogy a súlyos bűnöket elkövető személy elutasítja Jehova irgalmát, és nem bánja meg, amit tett. Ilyen esetben bízol abban, hogy Jehova idővel megítéli a bűnöst, és eltávolítja a gyülekezetből, ha szükséges? (Addig sem botránkozol meg, hanem megbocsátasz készséggel, ugye?)

Ezek a bibliai példák, amik a 6-8. bekezdésben vannak felidézve, egyik sem olyan, amit Jehova valaha is könnyedén megbocsátott. Hofni és Fineás (Éli fiai) nem nyertek bocsánatot, halálbüntetést kaptak. Még a haláluk után, amikor már nem gyakorolták a bűnt, akkor sem volt szabad könyörülettel gondolni rájuk, nem hogy életükben.

Dávid bűnét a paráznaságot és az előre kitervelt, aljas indokból elkövetett gyilkosságot szintén számonkérte, hiszen még a 7. bekezdésben is elismerik, hogy "nagyon megfizetett a bűnéért: súlyos csapások érték őt és a családját". Ezekben a történetekben nyoma sincs annak a szélsőséges irgalomnak, amit a wh főcíme ill. kulcs idézete előre vetít, miszerint Istennél mindezek cseppet sem számítanának, tehát a keresztényeknek is így kellene tenniük!

Péter pedig, bár megtagadta a Messiást annak ellenére, hogy figyelmeztették előre, rögtön felismerte bűnét és bűnbánatában keservesen sírt, majd pedig az egyik legbátrabb keresztény szolga vált belőle. Hogy korábban a társaitól különbnek tartotta magát, az pont az a kategória, amiről a Kolossé 3:13 szól. Egy elnézhető, átléphető hiba, amit bőven kompenzáltak egyéb jó tulajdonságai. De hogy kerül az ő története ugyanaz alá a kalap alá, mint a szent helyen paráználkodó, hatalmával visszaélő, zsaroló papoké, vagy a parázna és gyilkos királyé? Ezek teljesen más kategóriák, más történelmi és élethelyzetek, egyik esetben pl. van bűnbánat, máskor nincs, egyszer van súlyos következmény másokra nézve is, máskor nincs. Miért szabad ezeket büntetlenül Isten nevében összekeverni és ezt a zavaros szellemi "levest" egészséges, időszerű szellemi tápláléknak nevezni? Ebben a zűrzavarban aki egy kicsit is nem figyel, könnyen elveszítheti a fonalat és máris úgy érezheti, hogy valójában itt bibliai bizonyítékok, hasonlatok vannak arra, hogy a mai elöljárók szennyes viselkedéseivel ne törődjünk, hagyjuk figyelmen kívül a keresztények igazi ismertető jelét, melyet maga a Mester jelentett ki és ne aszerint minősítsünk jónak vagy kerülendőnek valakit, vagy épp egy tanítást, hogy arról Neki mi volt a véleménye, hanem elégedjünk meg az ollózott, megcsonkított bibliai történetek, manipulált szervezeti tanulságaival!

A 10. bekezdés a dogmatizmus netovábbja. Milyen szellem, vagy indíttatás, vagy bármi más kellett ennek egyáltalán a kigondolásához is? Jézus Krisztussal kapcsolatban, akit évszázadokon és nemzedékeken keresztül az emberiség megszabadítójaként, megváltóként vártak, aki maga is tudta, mindenkinél pontosabban, hogy mire vállalkozik, kitől mire számíthat, a Mindenható közvetlen családjából való, aki látta évezredeken keresztül az emberi bűnöket, gazságokat, komolyan felmerül, hogy az emberekben való csalódás következtében akár a Teremtőt is elhagyhatta volna!? Mintha akkor találkozott volna ilyesmivel először.

Nagyon beteg hasonlatnak tartom ezt, és nem tudom elképzelni, hogy bármilyen istenfélő embernek pont ez segítene jó döntéseket hozni az imádat kérdésében, nem pedig az az Isten adta képessége ami évezredek óta hozzájárul a jó és rossz megkülönböztetéséhez akár társaság dolgában is, hogy melyikhez csatlakozzon, ill. melyiket kerülje. Azt főleg nem, amit az Őrtorony elvár a tökéletlen embertől, de Jézussal kapcsolatban már nem meri megemlíteni. Vajon mikor bocsátott meg Jézus Júdásnak vagy az Őt üldöző farizeusoknak? Ez a fő téma, erre vonatkozik a fő bibliavers, a Kolossé 3:13 is. Mikor bocsátottak meg készségesen, meg nem bánt bűnöket? Ezt mégis minden további nélkül elvárnák az Őrtorony olvasóitól, egy teljes tanulmányozást megtöltve az erre vonatkozó látszólagos bibliai érvekkel.

Ezek a dolgok ugyanolyan képtelenségnek tűnnek számomra, mint Jehovát és egy viselkedésben és tanításban is egyaránt állhatatlan földi szervezetet egyenlővé tenni, ahogyan ez a 12. bek-ben történik:

12.) ... Igazán ostoba és megfontolatlan lépés lenne Jehovát vagy a szervezetét hibáztatni azokért a vétségekért, amelyeket Isten néhány szolgája elkövet. Jól tesszük, ha ragaszkodunk Jehovához, elfogadjuk a szervezetétől jövő vezetést, és megtanuljuk helyes nézőpontból látni mások hibáit.

Túl azon, hogy egyenlővé teszi a Teremtőt és a szervezetet, nyíltan OSTOBÁNAK is nevezi azokat, akiknek ez nem ilyen egyértelmű. Ez távolról sem tekinthető érvelésnek, inkább egy indulatos, dogmatikus érzelmi kitörés. A keresztényi tanítási módszerek között mindenesetre nem található, viszont a Kolossé 3:16 segíthetett volna, ha egy kicsit továbbolvassák, sértegetés helyett.

Különben meg senki nem hibáztatná sem a szervezetet, de főleg nem Jehovát néhány emberi vétség miatt. De nem csupán néhány hibáról van szó. Azok a bűnök is amiket helyi vének követnek el, bőven meghaladják azt a nagyságrendet, melyet egy olyan személy képes lenne tolerálni, aki a Kolossé 3:10 szerint új egyéniség felöltésére törekszik. Ehhez pedig sok minden adódik még a felsőbb szintekről, az uralkodó hajlamú köf-któl, a közömbös fiókhivatalokon keresztül egészen a hamis, gyakran módosításra szoruló bonyolult és zavaros tanításaikról elhíresült Vezető Testületig. Ez az Őrtorony is nagyon szeretné elhitetni, hogy azok akik a szervezetet hibáztatják, ill. elhagyják, ezt azért teszik, mert egy-két testvér a gyülekezetükben, az emberi tökéletlenség következtében alkalmanként hibázik. De nem inkább arról van szó, hogy bűnöket követnek el, igazságtalan ítéleteket hoznak és szinte kivétel nélkül, soha nem bánják meg azokat? A szervezet pedig Jehova nevében fenyegeti azokat, akik mindezt észreveszik és nehezen viselik el. Ha a szervezet képviselői követik el a 12. bek-ben elismert hibákat és azt akarják elhitetni, hogy ez nem számít, akkor miért kellene csodálkozni, ha a szervezetben és Jehovában is csalódik valaki? És ha elege lesz ebből valakinek, egyáltalán nem biztos, hogy először a Teremtő, vagy a szervezet hibáztatására, vagy elhagyására gondol majd. Hónapok, sőt évek telnek el a legtöbb esetben, miközben kétségbeesetten magyarázatok, válaszok után kutatnak, és nem mindig azzal a céllal, hogy a bűnösök büntetést kapjanak, egyszerűen csak érteni szeretnék, hogy mi történik, és főleg miért, vagy meddig történik körülöttük. A szervezet elhagyása már csak akkor merül fel, amikor a "25." ehhez hasonló Őrtoronyban hibáztatják őket nyomtatásban, és a vasárnapi megbeszéléseken is rájuk irányítják majd a figyelmet. Azok a hozzászólások amik ilyenkor elhangzanak, vagy az őrtoronyfelvigyázó gyártott kérdései annyira túlzók és igazságtalanok, még szervezeti mércével nézve is, hogy az amúgy is érzelmileg kimerült és a türelmük határán lévőknek szinte elviselhetetlenné válik egy ilyen összejövetelen a részvétel. A szervezetet elhagyni, vagy azon belül bármiben megbotránkozni nem egyszerűen elhatározás, vagy döntés kérdése! Nem olyan, hogy dönthetnél úgy is, hogy maradsz, vagy nem botránkozol meg! Nagyon sok esetben olyan légkört teremtenek a célba vett személyek, családok körül, hogy még ha egyébként szeretnének maradni, akkor sem képesek rá, mert egészségileg sem bírják már egy ponton túl.

[A témáról lásd még:

sefatias.blog.hu/2012/04/15/a_megbotrankozas

sefatias.blog.hu/2012/04/19/a_megbotrankozas_2_resz]

Milyen lehet a HELYES NÉZŐPONTJA ezeknek a hibáknak, vagy állapotoknak, ahogyan a 12. bek. utolsó szavai szerint kellene tekinteni rájuk? A bűnökről, igazságtalanságokról, hatalommal való visszaélésről, hamis tanításokról, arról az egységről, mely időnként inkább csőcselékszellemhez hasonlít a krisztusi egység helyett, valóban létezik másik helyes nézőpont a szentírásin kívül?

Nem sorolok hosszan más bibliai helyeket amik szerint ezeket kerüljük, fussunk ki belőlük, még a ruhájukat se érintsük, stb. csupán a cikk kulcsidézetének a környezetéből vett szavakat ismételném, nem szeretném magára hagyni a 13. verset, ahogy az Őrtorony kívánja, mert súlyosan tévednénk:

"öljétek meg, vessétek el, ne csináljátok (ne hazudjatok), vetkőzzétek le! ... öltsétek fel az új egyéniséget!"

13.) A tökéletlen emberek pedig hajlamosak hibázni. Ezért hát nem lenne jó túl sokat elvárni a testvéreinktől. Máskülönben a hibáik miatt elveszíthetnénk az abból fakadó örömünket, hogy Isten népéhez tartozhatunk ezekben az utolsó napokban.

Lehetséges, hogy ha túl keveset várunk el egy közösségtől, vagy külön a tagjaitól, akkor ugyanúgy bekövetkezhet az örömvesztés? Érdemes lenne végre ezt is megvizsgálni egy Őrtorony-cikkben! Különben a Szentírás pontosan megmondja, hogy mit várhatunk el és mit nem. Nem kell senkinek sem találgatnia, hogy mit jelent a túl sok, vagy a túl kevés. Isten Szava és maga Jézus Krisztus is meghatározták ezt.

Valójában itt nem is arról van szó, hogy valakinek túl sok elvárása lenne a testvéreivel kapcsolatban. Tulajdonképpen a legtöbb keresztény nagyon kevéssel is beérné. Még annyi elvárásunk sincs, mint amennyit ígértek érdeklődő korunkban. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy aki ezt kéri tőlünk, annak saját magával és a szervezetben vállalt felelősségével kapcsolatban sincs fogalma arról, hogy az elvárások területén mi az ami még ésszerű minimum egy pásztortól, vezetőtől, hű-től és bölcs-től, testületektől, hivataloktól, stb. A szentírási minimum világos a Timótheus levelében a kinevezési feltételek felsorolásában. Ki az aki ettől többet várna? Egyáltalán ezeket, vagy a hasonlókat a Titus levelében ki várja el? Kinek a könyvében vannak ezek a szavak? Hogy merészeli bárki ezt az isteni mércét általánosságokkal lejjebb szállítani és ostobának nevezni azokat, akik szeretnék komolyan venni a pásztori kinevezést? Hogy merészeli az örök élet elvesztésével fenyegetni azokat, akik hisznek a kinevezési feltételek helyességében és nem elvárják, vagy követelik, egyszerűen csak számítanak arra, hogy akire azt mondják megfelel az isteni normáknak, az valóban úgy is van. Isten nyájának nem mondhatja senki, hogy ostoba, ha pásztori bánásmódra vágyakozik. Miért kellene megelégedniük olyan béresek színvonalával, akik az örök élettel zsarolják őket. Miféle felhatalmazása van erre bárkinek is. Jézus Krisztus ilyesmit még Sátánnak sem mondott.

Általában a megbocsátás szükségességét Péter és Jézus párbeszédével szokás nyomatékosítani, miszerint még 77x is meg kellene bocsátani. Valóban krisztusi szavak és komolyan  kell venni őket, de nyilván nem lehet figyelmen kívül hagyni a Lukács 17:3,4 -et sem, ahol pedig azt ajánlja Krisztus, hogy annyiszor kell megbocsátani, ahányszor bocsánatot kérnek tőlünk.

Akár József példáját is nézhetnénk a 16. bek. ajánlása szerint, ugyanazt látnánk mint Lukácsnál. Persze nem akkor, ha az Őrtornyot olvassuk. A 16. bek. ugyanis csupán ennyit idéz a történetből:

"Most hát ne féljetek. Én magam foglak ellátni titeket és kisgyermekeiteket élelemmel.” Így vigasztalta őket, és bátorítóan beszélt velük."

Teljesen figyelmen kívül hagyják az Egyiptomban töltött 17 év történetét (Jákob haláláig), hogy József testvérei nem csak többször kértek sírva bocsánatot tőle, hanem más módokon is bizonyították, hogy őszintén megbánták korábbi gaztetteiket. Józsefnek szüksége volt erre, mert különben nagyon úgy tűnik, hogy hatalmát felhasználta volna még testvérei ellen is, ha bűnbánat nélkülieknek bizonyultak volna. A 16. bek. tehát annak a közel 2 évtizedes történetnek a legutolsó momentumát ragadja ki a kontextusból, mert azt gondolják, hogy így nem kell a bocsánatkérésről, az igazi bűnbánatról beszélni, ami olyan nehezére esik ebben a szervezetben minden szinten lévő tisztviselőnek.

Ha egy kicsit is jobban belemerülnénk az isteni megbocsátás mintájába, akkor láthatnánk, hogy bocsánatkérésnek, jóvátételnek, egyáltalán a bűn felismerésének mindig meg kell történnie, mielőtt az Isteni megbocsátás megtörténik. Egyetlen kivétel van talán, de ebben az esetben is ténylegesen a készségét, elköteleződését fejezte ki az irányban, hogy meg fog bocsátani a bűnösöknek Krisztus áldozata által. A bocsánat kérésére és annak értékelésére azonban továbbra is szükség lesz, nem úgy mint ahogy a 17. bek. sugallja:

17.)  Nagyra értékeljük, ha nem róják fel nekünk a vétkeinket, ezért mi se tegyük ezt másokkal.

Nyugodtan tegyük hozzá az utolsó bekezdés gondolataihoz még a Jakab 5:16-ot is, mert a bűneink megbocsátására nem akkor számíthatunk, ha félrenézünk amikor a haverok bűnöznek, hanem ha követjük az Isten Szavát ebben a kérdésben is, pl. így:

Valljátok meg azért egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének.

P.J.