EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

FRISSÍTSD Isten szavát, hogy örökké élhess!

2016.05.09. 21:00 | Jónás_ | 23 komment

„Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról” (JÁNOS 17:3)

A mai digitális teokratikus őrületben, azon gondolkodom, hogy a fenti Krisztusi szavak, nem szorulnak-e revidiálásra. Mivel a Bibliavers az "ismeretet" is említi, úgy gondolom a frissítés, naprakész, aktualizálás kifejezéseket mindenképpen tartalmaznia kellene az örök élet ígéretének, egy x.0-s változatban.

Ebben a hónapban a Keresztény életünk és szolgálatunk összejövetel (Teo.Isk.) egyik programja a "digitális jó hírre" tanít. Az ehhez való JW Library alkalmazás nem új dologtabletek.jpg, akit érdekelt, már megismerkedett vele és használja. Az elmúlt héten kaptunk az összejövetelen egy alapvető funkciókat bemutató oktató videót is hozzá. Nyilván van mindig olyan, aki éppen ismerkedik valamivel, így nekik talán hasznos is lehet. Nálunk kb. a gyülekezet fele rendelkezik megfelelő eszközzel és használja is a programot. Másik felének nincs eszköze, derült ki a rögtönzött felmérésből. Vajon melyik fele értékelte jobban a bemutató videot és programot nem tudom, de nem is ez a lényeg.
Érdekesnek találtam a program felvigyázónak a befejező buzdítását, mely az okos eszközökkel nem rendelkező (többnyire idősebb) hallgatóknak szólt, "kedves buzdítást kaptunk ma arra, hogy ha lehet szerezzünk be ilyet". Természetesen az anyag nem tartalmazott ilyen kimondott buzdítást, de a tanulmányvezető kötelességének érezte a saját benyomását a programponttal kapcsolatban ezen a leegyszerűsített módon összefoglalni. Egy másik program szerint ami jól kiegészíti ezt, az "árnyjátékos felkínálási javaslatok" aktuális bemutatója némi iróniával, (és ezt most én egyszerűsítem) Isten szavának felkínálása, az evangélium felkínálása, a Királyság jó hírének felkínálása ... helyett kínáld fel az okostelefonod!

A "digitális Istentiszteletek" direkt népszerűsítése 2 hét múlva fog folytatódni. oj_tablet.jpgAz egyik bekezdés szerint a hallgatók a következőkre kapnak majd buzdítást, akkor már nem egy helyi vén leegyszerűsítő egyéni megfogalmazásában, hanem egyenesen a nyomtatott, vagy éppen a digitális anyagból,
"Nem kell többféle nyomtatott kiadványt magaddal vinned az összejövetelre, ha a mobil eszközödről követed a programok anyagát, és abból énekelsz. A JW Library alkalmazásban már azokat az új énekeket is megtalálod, amelyek a nyomtatott énekeskönyvben még nincsenek benne

Nem tudom, hogy engem miért nem lelkesítenek ezek a vadonatúj lehetőségek. Annak ellenére sem, hogy használom a készülékeket és a szóbanforgó programokat is. Tulajdonképpen mind a 3-at. Mert ugye jelenleg ennyi Library alkalmazás létezik a papíralapú privát könyvtáraink mellett. Egy online verzió, egy táblás ill. okostelefonos, valamint egy terjedelmesebb cd romról telepíthető. Mindhármat ismerem, használom, és tudom melyik mire jó, vagy nem jó.

De miért nem maradhatnak meg ezek az eszközök, vagy programok a lehetőségek, ill. opciók szintjén? Miért kell annyira nyomatni őket, hogy már-már értéktelennek érezzük a megszokott nyomtatott eszközeinket, vagy éppen saját magunkat is, ha másoknak jobb gépük van, ügyesebben használják, hamarabb találnak olyasmit az új tartalmak között, amit mi még nem. Ha az eszközök költségeit nem is számítom, (de miért ne tenném?) akkor is marad jó néhány ok ami miatt valamiért nekem nem egyértelmű, hogy ennek a vonalnak ilyen hangsúlyosnak kellene lenni, hogy ez így lesz Isten üzenete, digitálisan lesz és bölcs és megfelelő időben. Csupán megmagyarázatlan zavaró érzések voltak ezek bennem egészen addig, amíg egy tini a gyülekezetből fel nem hívta a figyelmemet a frissítésekre. Különben a fent említett program forrásanyaga is kitért egy félmondat erejéig a frissítésekre, bár ott a keretprogrammal kapcsolatban, ami csupán a könyvtár funkciókat érinti.
Számomra azonban sokkal érdekesebb amiről nem beszél ti., hogy a tartalmat is frissítik. Első ránézésre hasznosnak is gondolhatnánk, és miért kellene gyanakvónak lenni egy becsületes, istenfélő szervezet, korrekt vezetőivel kapcsolatban pont akkor amikor a tartalom aktualizálására, pontosítására való törekvései kerülnek szóba.

Talán valamikor elmúlnak ezzel kapcsolatos paranoid gondolataim, de addig is ...
Az a bizonyos fent említett gyermek, látván a táblagépem "Library állapotát" egyszerűen felszólított, hogy "frissítsd, nem látod, hogy változás van!"01_creenshot.jpg

Akkor éppen ezt látta a kijelzőmön:
(a lényeget pirossal kiemeltem)

Mielőtt engedelmeskedtem, azért elgondolkodtam egy kicsit, hogy milyen volt az utolsó állapot amire emlékeztem, mi, miért és mennyi idő alatt változott meg? Röviden: úgy emlékszem, ez év március végéig kb. a 2016. májusi, júniusi tanulmányozási Őrtornyok voltak elérhetők és letöltöttek a gépemre. Azután nézegettem még pár alkalommal, de csak nagy sokára vettem észre, hogy megjelentek újabbak is, így letöltöttem azokat is augusztusig, de a frissítésekkel nem foglalkoztam. Majd amikor kis barátom noszogatott, felmerült bennem, hogy mit lehet a vadonatúj, még nem is tanulmányozott anyagokon frissíteni? Miért kell azokat módosítani, változtatni. A keretprogramnál érthetők a biztonsági szempontok, új funkciók, design változás, stb. De a tartalomban mi változik meg csupán 2-3 hónap leforgása alatt. 8 tanulmányozási folyóiratból 5-ben van valamilyen változás. Lehet, hogy csupán elírták az énekek számát, vagy a dátumot, oldalszámot, esetleg helyesírási hibákat javítottak?

A jóhiszemű találgatásnál pontosabbat nem fogunk megtudni. De ha egyszer végbemegy a teljes digitális átállás, akkor már valószínűleg nem lesz szükség az apró frissítő ikonokra kattintani ahhoz, hogy "naprakészek" legyünk. A keretprogram magától és észrevétlenül fogja elvégezni, a "megfelelőt a megfelelő időben" ideológia mentén. Azok akikről Jakab tanítvány ír a levelében (1:5), vagy még inkább Pál az Efézus 4:14 -ben, nyilván örülni fognak mindezeknek. Hiszen az sem érdekelte őket, hogy eddig mi jelent meg, az sem fogja, amit megváltoztattak benne. Nekik továbbra is elegendő a cifraság, külsőség, legfrissebb, stb.
De micsoda lehetőség lesz ez akár az orwelli látomásokban látott hamisításokra is! Milyen okaink vannak arra, hogy a szervezeti gyakorlatok felett lebegő ilyen gondolatokat, vagy párhuzamokat elhessegessük?! Mutattak-e ezek a gyakorlatok, vagy emberek olyasmit, ami miatt nem vetődhetne rájuk jogosan a gyanú árnyéka? Akinek fontosak ezek a kérdések, azok meg fogják találni a hozzájuk tartozó válaszokat. A szervezet még buzdítást is ad hozzá, amikor a történelem tanulmányozásának fontosságát ecseteli, pl. itt:

„Ahhoz, hogy tudjuk, hogy hová tartunk, azt is tudnunk kell, hogy honnan jöttünk.”

vagy amikor egyszerűen csak az alapos kutatásra és elmélkedésre ösztönöz, mint pl. a wh 2016.08. a 18,19.o-on.

Jelenleg még van lehetőség az ilyen fajta kutatásokra és elemzésekre, bár értelme nem sok, hiszen nagyon hamar és kevés dolog kutatásával meg lehet győződni a szervezet, a vezetők és tanításaik hitelességéről. A 2016-os frissített digitális Őrtornyok talán összehasonlíthatók lesznek a már korábban kinyomtatott és kiszállított Őrtornyokkal és a különbségeket valószínűleg meg lehet majd találni. Ahogy fentebb említettem, még az sem biztos, hogy jelentősége lesz ezeknek. De a lehetőség a titkos beavatkozásokra, dolgok észrevétlen megváltoztatására, eltüntetésére, technikailag és a szándékot tekintve is rendelkezésre áll.

Addig is hasonlítsuk össze a gyülekezeti táskánk tartalmára tett legfrissebb ajánlást és egy korábbit, hiszen az imént biztatott a hbsz a történelem alapos kutatására. Én a kutatást elvégeztem, az elmélkedéshez pedig segítség volt egymás mellett látni az ugyanabból a forrásból származó tanácsokat:

2016. munkafüzet 8. o.

"Nem kell többféle nyomtatott kiadványt magaddal vinned az összejövetelre, ha a mobil eszközödről követed a programok anyagát, és abból énekelsz. A JW Library alkalmazásban már azokat az új énekeket is megtalálod, amelyek a nyomtatott énekeskönyvben még nincsenek benne"

kisz. 95/5 7. o. Kérdésdoboz
? Mit hozzunk magunkkal az összejövetelekre?

Minden héten hasznos oktatást és buzdítást kapunk a gyülekezeti összejöveteleken (És 48:17; Zsid 10:24, 25). Az azonban, hogy milyen mértékben fordítjuk javunkra ezt, nagyrészt függ attól, hogy kellőképpen felkészülten jövünk-e vagy sem.
Jó lenne, ha a család minden tagja saját példánnyal rendelkezne a tanulmányozásra kerülő anyagból és más olyan kiadványokból, amelyek szükségesek az összejövetelekre. Mindez egy Bibliából, egy énekeskönyvből, a tanulmányozásra kerülő kiadvány(ok)ból, egy jegyzetfüzetből és egy tollból vagy ceruzából áll.
A Teokratikus Szolgálati Iskolára szükséges a Teokratikus Szolgálati Iskola Munkaterve és A Teokratikus Szolgálati Iskola Vezérkönyve. Ezek segítenek elménkben tartani az előadott tanulóbeszédek témáját, és követni az iskolafelvigyázót, amikor tanácsot ad. Személyesen alkalmazhatjuk a tanácsot és a javaslatokat, abból a célból, hogy javítsunk saját előadásainkon és a szántóföldi szolgálatban alkalmazott felkínálásainkon. Mivel a legtöbb oktató előadás az Egyesülten az egyedüli igaz Isten imádatában című könyvön alapul, célszerű lenne a család minden tagjának elvinni a saját példányát.
A Szolgálati Összejövetelre szükségünk van A mi Királyság-szolgálatunk aktuális számára és az Érveljünk könyvre. Vigyél magaddal minden olyan kiadványt, amire utalás történik az összejövetelen, mint például azokat a kiadványokat, amelyeknek a felkínálását mutatják be. A véneknek legyen egy példányuk a Szervezetten a szolgálatunk elvégzésére című könyvből.
A szülők törekedjenek arra, hogy gyermekeik nyugodtan üljenek és figyeljenek a gyülekezeti összejöveteleken. Ha személyes példányról gondoskodnak számukra Az Őrtoronyból és más kiadványokból, még mielőtt olvasni tudnának, az arra buzdítja őket, hogy végig figyelemmel kísérjék a programot. Amikor arra tanítják a fiatalokat, hogy tiszteljék a teokratikus kiadványokat, és használják azokat, akkor egész életen át tartó, egészséges szokások alakulnak ki.
A gyülekezeti összejövetelekből merített örömünk és megelégedésünk nagy mértékben fokozódik, ha teljesen felszerelten jövünk (2Tim 3:17). Ez a legjobb módja annak, hogy biztosan ’betöltessünk az Isten akaratának megismerésével minden lelki bölcsességben és értelemben’ (Kol 1:9).

Kisz.1995.09.6.o.13.bek.
Tartsuk meg kiegyensúlyozott nézetünket a számítógépes technológiáról

Kiegyensúlyozottaknak kell lennünk, hogy még a technológia ártalmatlan felhasználása se eméssze fel Istennek szentelt időnket túlzott mértékben, vagy hogy elvonjon bennünket elsődleges munkánktól és céljainktól (Máté 6:22; 28:19, 20)

Talán némelyeknek az elméjében ezek egyáltalán nem ellentmondások. Simán megmagyarázzák azzal, hogy 21 év telt el az egyik és másik cikk megjelenése között, ami indokolhat ekkora szemléletváltást. De miért is nekünk olvasóknak, felhasználóknak, hírnököknek kell ezeknek az okát találgatni, kutatgatni és rábukkanni a nyilvánvaló ellentmondásokra, melyeket állítólag a Szent szellem vezetése, felügyelete alatt hoztak létre régen is, és ma is? Miért nem hivatkozik a legfrissebb anyag a korábbi, ellenkező tartalmúra és magyarázza meg az a "szolga", legyen az bármelyik is abból a bizonyos Krisztusi szemléltetésből, hogy miért történik mindez? Ezek a dolgok, ekkora eltérésekkel, magyarázatok nélkül kizárólag gyanakvásra adnak okot. Ami nem lehet a Krisztusi szeretet alapja, de mindenképpen óvatosságra és körültekintésre inti az olvasót. Fogadjuk hát meg János apostol nem frissített, változatlan, de most virtuálisan leporolt tanácsát az 1.János 4:1-ben, miközben használjuk az új technológiákat a maguk helyén, nem feledkezve meg azokról sem, melyek évezredek óta változatlanok és mégis működnek, áram és szakértelem nélkül is.

Szeretteim, ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba.

PJ

Címkék: Parti Jónás

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr818699626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kesselschmied (törölt) 2016.05.10. 04:07:34

"Frissítsd Isten szavát"

Hol van valaminek a vége, és hol van a kezdete?

Isten szavát nem kell frissíteni!!!
A Károli szerint ki Isten?
Lehet, hogy újat mondok (revideáltan is), de az ÚVF szerint is az az Isten, aki a Károli szerint az.

Kérdés:
Más az Isten a Károli és az ÚVF szerint?
Szerintem, nem.
Aki máshogy tudja, az írjon jó sokat.
Én meg majd jól megcáfolom - versről versre.
Van ilyen?
Ezek szerint van.

a századik juh 2016.05.10. 06:51:48

@Kesselschmied: Igen, más. Károli nem használja az újszövetségben a Jehova nevet, hanem végig Krisztusról beszél.

Így nem "minden MÁS" teremtője Krisztus, hanem "minden" teremtője, és kijelenti, hogy már Mózes is rólla írt, sőt, Károlit olvasva tudhatjuk, hogy Krisztus nevében van a megmentés, mindenki, aki segítségűl hívja Krisztus nevét, megmentésben fog részesülni, miközben pl. az úvf szerint Jehova nevét kell segítségül hívni.

Jónás_ 2016.05.10. 08:13:39

"Versről-versre megcáfolni"!!? :-(

Az jó kis feladat lessz! 930ooo vers van benne.
Egyáltalán mire jó ez? Szóban, vagy írásban fogod?

Kesselschmied (törölt) 2016.05.10. 14:55:50

@a századik juh:

Károli csak hét helyen írta le Isten nevét, de igazából egy is elég lett volna: Zsoltárok 83:19(18), mert arra a kérdésre, hogy ki Isten, megadja a választ.
Innentől kezdve csak ferdíteni lehet.
Sajnos a Károli revideáltban ezt meg is teszik azzal, hogy mindenhonnan kitörölték Isten nevét.
Aki most kezdi keresni Istent, és vesz egy Károli revideáltat, az már sosem fogja megtudni, hogy ki Isten, és kinek a nevét kéne segítségül hívni - amíg el nem megy hozzá két JT, és el nem mondja.
Nagyobb a felelősség!

Te most tényleg beálltál a sorba - Jézus AZ Isten?
Ezt a hamis kereszténység mondja 1700 év óta, és mire jutottak ezzel?
Az én tippem: Sehova!
Nézd meg Morgan Freeman sorozatát, az emberek legújabb kori Isten keresését szavakba, képekbe öntő videomontázsát.
Akik ezt végignézik, azoknak fogalmuk sem lesz arról, hogy ki Isten.
Értelme?
Semmi!

Kesselschmied (törölt) 2016.05.10. 15:35:06

@a századik juh:

Jézus mindennek a teremtője?
Igen.
De ki ÁLTAL, kinek az AKARATÁBÓL mindennek a teremtője?
Olvasd el Jézus Főpapi imáját, amit Istenhez intézett, és megtudod.

Ott rontottam el, hogy azt hittem ez csak játék... játék a szavakkal.
De nem, ez nem játék!

Nem 8 milliárd, a legfrissebb számok szerint 7,3 milliárd.
Nem a te felelősséged?
Jézus elment, és kiadta a munkát - nekünk, embereknek.
Bizony, Jézus második eljöveteléig a te felelősséged, hogy kit vonzol és kit taszítasz el Istentől.

Feltámadunk?
Igen, de mire?
Ne felejtsd, hogy az ezer év végén annyian fogják elutasítani Istent, mint a tenger fövénye, vagyis irdatlanul sokan.
Feltámadsz. Élsz ezer évig. Aztán meghalsz.
Azt hiszed 70 vagy 80 év után rossz meghalni - Istentelenül?
Ezer év után sokkal rosszabb - Istentelenül.

a századik juh 2016.05.10. 15:40:21

@Kesselschmied: "Te most tényleg beálltál a sorba - Jézus AZ Isten?"

Mivel ezt a biblia, Isten szava mondja, amely élő és ható... büszkén vállalom, hogy: IGEN!

Én is beálltam abba a sorba, akik elfogadják Isten szavát, és nem emberi magyarázatokra hallgatnak.
Pláne nem egy 6 hamis világvége-próféciát jegyző amerikai cég magyarázatára!

A biblia szerint Jézus Krisztus Isten.

A watchtower zrt szerint isteni.

A biblia szerint Krisztus teremtett mindent.

A watchtower zrt szerint Krisztus teremtett minden (mást).

A septaginta legrégebbi fellelt szövegében pedig 0, azaz nulla helyen van benne a YHWH.

Szeretettel várlak a blogomra, ott kifejtem a nézetemet bővebben ezzel kapcsolatban.

a századik juh 2016.05.10. 15:54:15

@Kesselschmied: "Bizony, Jézus második eljöveteléig a te felelősséged, hogy kit vonzol és kit taszítasz el Istentől."

Megemlíteném neked azt a szervezeti tanítást (mint tanú a tanúnak) miszerint a szolgálatunk eredményessége nem azon múlik, hogy mennyi embert sikerül meggyőznünk.

Ugye te is így tudod?

Nem az én felelősségem, hogy kit vonzok, és kit taszítok... Isten adja ugyanis a növekedést.

Úgy érzem, én hintem a magot... ezért szó nem érhet engem... :-)

"Feltámadsz. Élsz ezer évig. Aztán meghalsz."

Nem ismered akkor Istent.

„Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.” (Lukács 18,18-27)

Elbuknak annyian, mint a tenger homokja, igen... és ekkor lép működésbe a MEGBOCSÁJTÁS EREJE, Jézus urunk váltságáldozatának ereje...

Élni fognak, mert Istenünk nem a halottak Istene, hanem az élők Istene.

a századik juh 2016.05.10. 15:55:35

@Kesselschmied: "Jézus Főpapi imáját"

mire gondolsz?

nehézgép szerelő (törölt) 2016.05.10. 16:38:18

@a századik juh:

>>mire gondolsz?<<

Jézus halála előtti Főpapi imájára.
Minden benne van, ami számít.

nehézgép szerelő (törölt) 2016.05.10. 22:10:47

@a századik juh:

>>Melyik bibliaversek ezek?<<

- Mindegyik.

Kezdve az elsővel:
"Miután ezeket mondta Jézus, tekintetét az égre emelve így szólt: Atyám"

Bezárólag az utolsóval:
"És megismertettem velük a te nevedet, és ezután is megismertetem, hogy az a szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük."

És akkor most nézzünk szét a világban...
Nem az a baj, hogy egy muszlim nem ismeri Jézus Atyját, hanem az, hogy egy keresztény sem.
Innentől kezdve, hogy ismerhetné egy muszlim?

A kereszténység bűne égbekiáltó.
Malomkő a nyakába, és meg sem áll az aljáig.

Te. Csak te.
Ha a katolikus egyház tanítaná azt, mit JT, elhinnéd?
Volna problémád?
Persze, hogy volna.
Dugig vagyunk problémákkal.
Az emberi lét a problémamegoldásról szól.
Ha nem volna probléma, akkor az lenne a probléma.

ORION 2016.05.11. 07:13:06

@nehézgép szerelő: -- "így szólt: Atyám"---"És megismertettem velük a te nevedet,( azt a nevet hogy ATYÁM) "És megismertettem velük a te nevedet(Atya nevet), hogy az a (Atyai)szeretet, amellyel engem szerettél, bennük legyen, és én is őbennük."
""" egy muszlim nem ismeri Jézus Atyját, hanem az, hogy egy keresztény sem."""--Te keresztény létedre mért nem hiszed hogy az Atya Isten a te Atyád és ugyan ugy szeret téged mint Jézust!!!???
Jézus elmondta és megmutatta hogy Isten a mi Atyánk és hazavár mindnyájunkat!!!Nem érdekli milyen vagy csak az hogy gyere haza és megkapsz mindent te tékozló nehézgép szerető te:D!

Neo 614 2016.05.11. 08:38:45

Nálunk ugyanigy buzditotta az előadó a jelenlévőket hogy szerrezen meg megfelelő ezközöket...

ORION 2016.05.11. 12:34:34

@nehézgép szerelő: - "Te most tényleg beálltál a sorba - Jézus AZ Isten?"
Ján. 1,1
Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.

1 Tim. 3,16
És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe.
Ján. 1,14
És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.
Azért ez elég egyértelmű!!!

member of (törölt) 2016.05.12. 11:03:12

@ORION:

Ott tévednek - írnám, hogy sokan, de sokan nem is ismerik Isten tulajdonnevét, amit ő adott saját magának, és már csak ezért is illene tisztelni - kevesen, hogy "Atya" néven sem tisztelik Jézus Istenét és Atyját az emberek.

Miért fontos a név mégis - amellett, hogy úgy tűnik, hogy kicsit sem fontos?
Mert a név elfogadásával nyilvánítod ki, hogy elfogadod Istent olyannak, amilyen - igazság szerint.
Kik fogadják el Isten személyes nevét, és ezzel magát Istent?
Kik nem fogadják el Isten személyes nevét, amivel elutasítják magát Istent?

Emlékeztetnélek, hogy AZ EGÉSZ VILÁG a gonosz hatalmában vesztegel.
Jézus nem azt kérte az Atyjától, hogy vegye ki a követőit a világból, hanem azt, hogy őrizze meg őket.
De ezért az embernek is kell tennie valamit (itt sem működik a sült galamb szájba repülése effektus), vagyis ki kell nyilvánítania, és aztán ahhoz tartania magát, hogy ő elkülönül ettől a világtól.
(Persze ez nem mindig sikerül, de a szándék, a részvétel a fontos.)

Akik megismerik és időlegesen elfogadják JT tanításait, de aztán elutasítják mindenféle indokra hivatkozva, azok igazából Lót feleségének a gondolkodását testesítik meg: "Hiányzik nekik ez az élet, és nem tudnak elszakadni tőle."

Minden fejben dől el!
Mert ugye, van a szív - amibe elhelyezik az érzést.
De kérdem én, egy műszíves, vagy egy szívátültetéses mit érez?...
Ez fejben dől el - hogy mit fogadsz el, mit utasítasz el, mit érzel!

ORION 2016.05.12. 15:06:59

@member of:
-""Emlékeztetnélek, hogy AZ EGÉSZ VILÁG a gonosz hatalmában vesztegel.""-
Én meg téged emlékeztetlek hogy engem nem érdekel hogy - e világ hol vesztegel!
1
Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén,
2
Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel.
3
Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.

22 1
Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén,
2
Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel.
3
Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.

ORION 2016.05.12. 15:10:34

@ORION: Nem semmi-- dupla vagy semmi:D:D

member of (törölt) 2016.05.12. 15:23:20

@ORION:

Erről van szó, tesó!

>>Emlékeztetnélek, hogy AZ EGÉSZ VILÁG a gonosz hatalmában vesztegel.""-

Én meg téged emlékeztetlek hogy engem nem érdekel<<

Sok évbe, kerülgetésbe, köntörfalazásba tellett, de csak ki mondtad.
Nem tudom felfogod-e, de Isten és Jézus ellen beszélsz.
Milyen szeretet a tiéd?
Ez nem ítélet volt, mert még időn belül vagyunk - még nyitva a kapu.
Gondold újra.

"Az egész világ a gonosz hatalmában vesztegel."
- Ezt minden nyelven minden fordítás hasonló értelemben fordítja, tehát akár el is hihetnéd...
Miért nem hiszed el ezt, mennybe vágyó?

member of (törölt) 2016.05.12. 15:38:11

Már sokan nem írnak nekem.
Én tehetek erről.
A világ iszonyatát, az én iszonyatomat zúdítottam rá a világra.

Miért írok mégis?
Miért ne?
Munkával keresni sok pénzt, kicsit sem változtat meg.
Azért azt sajnálom, hogy a saját anyanyelvemen nem jutottam semmire.

Magyarországon ki sem nyílt az ajtó.
Hát így!

ORION 2016.05.12. 21:26:19

@member of: >>Emlékeztetnélek, hogy AZ EGÉSZ VILÁG a gonosz hatalmában vesztegel.""- Téged érdekel ??? Ettől mivel lesz jobb a világ???

1
Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, ahol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén,
2
Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel.

Ezt nem én mondom,nem én találtam ki, nem én írtam bele a bibliába! A lényeg --amig ezt nem érted meg addig az egész bibliai lexikális ismereted semmit sem ér!!!

bobibá 2016.05.15. 16:47:01

Tárgyilagosan el kell ismernem: őrtoronyék mindig fogékonyak voltak az új dolgok iránt! Sajnos ez csak a módszerek és külső megnyilvánulások szintjén jelenik meg! Bizarr, de a legtöbb helyen, munkahelyeken, iskolákban még boszorkányüldözik az okostelefonokat, táblagépeket, náluk meg dicséretes ha valaki használja! Ez viszont remek álca, emlékszem első látásra nekem is úgy tűnt, hogy modern, fiatalos szervezet. Az ásatag merev konzervatizmus,a dogmatikusság és a diktatórikus jelleg rejtve maradtak!

orvosirnok 2016.05.20. 12:06:15

Már többször írtam, hogy viszolygok a változásoktól, változtatásoktól, ezt a részt viszont üdvözlöm, hogy minden kiadvány egy viszonylag kis "kütyüben" elfér. A gyerekek szempontjából különösen örülök, mert az én gerincem elferdült a rengeteg felkínálandó anyag cipelésében a prédikálás során, és a gyülekezeti táska sem volt sokkal könnyebb...
Ez a mai rendszer, legalább a most felnövőknek segít, hogy egyenes legyen a tartásuk. :-)
süti beállítások módosítása