Se’ól′ - pusztán a sír lenne?

Se’ól′ (שְׁאוֹל)

„Ezt a szót használja az Ószövetség a holtak helyére ... A későbbi zsidó irodalomban azzal az elgondolással találkozunk, hogy a seolban elkülönített részek vannak a gonoszok és az igazak számára, amelyben mindegyikük ízelítőt kap végső sorsából... ”
(The New Bible Dictionary, J.D. Douglas, editor, Grand Rapids, MI: Eerdmans, 1962, 518)

„A héber szó a halottak láthatatlan lakhelyének megjelölésére; semleges szó, nem feltételez sem szenvedést, sem boldogságot.”
(Augustus H. Strong, Systematic Theology, Westwood, NJ: Fleming H. Revell, 1907, 994)

„Bár a seol szó nem utal kifejezetten az örök büntetés doktrinájára, hanem inkább egy síron túli, árnyszerű létezésre, mindazonáltal tükrözi a hitet egy jövőbeni és folyamatos létezésben.”
(Merrill C. Tenney, Pictorial Bible Dictionary, Grand Rapids, MI: Zondervan, rev. ed., 1967, 346)

Hai′dész (αδης)

„Az elveszettek eltávozott lelkeinek régiója (beleértve azonban az üdvözült halottakat is a Krisztus mennybemenetele előtti időkben) . . . A seol megfelelője az Ószövetségben. A King James Version-ban . . . sajnos „pokolnak” fordították, például Zsoltárok 16:10; vagy „a sírnak”, például 1Mózes 37:35 . . . Soha nem jelöli a sírt, sem az elveszettek állandó helyét; idő szempontjából az elhalálozás és a gyehenna végzete közötti köztes időszak. Az állapot leírásához lásd a Lukács 16:23-31.”
(W.E. Vine, An Expository Dictionary of New Testament Words, Old Tappan, NJ: Fleming H. Revell, 1940; under "Hades")

„. . . az alvilág, a halottak birodalma . . . A Septuagintában a héber seolt szinte mindig ezzel a szóval adják vissza . . . az alvilági régiók, sötét és lehangoló hely . . . a testtelen szellemek közös gyülekezőhelye.”
(Joseph Thayer, Greek-English Lexicon of the NT, 11)

A King James Version fordítású Biblia tartós zavart okozott azzal, hogy a görög hades és gehenna szavakat is „pokolnak” fordítja. Ez gyakran megjelenik a régebbi liturgikus szövegekben, amelyek szerint „Krisztus alászállt a poklokra.”

Azonban tulajdonképpen a „pokol” teológiailag egyenértékű a gyehennával vagy a „második halál” „tüzes tavával” (Jelenések 20:14; 21:8). Másrészt a hades a görög megfelelője a héber seʼól′ szónak - az elhunytak közös helye vagy állapota. A paradicsomot (Lukács 23:43) vagy Ábrahám kebelét (Lukács 16:22) a hádészen-seolon belüli helyként vagy állapotként értelmezték. Ezért a régi igazak lelke - csakúgy, mint a bűnbánó tolvajok és maga a mi Urunk lelke is - lement a „hadészbe”, azonban nem a pokolba (gyehennába vagy „tűznek tavába”).

Igaz, hogy a seol / hádész mind a gonoszok, mind az igazak hajléka, azonban nem a szó szerinti sírt jelenti, ahogyan Jehova Tanúi állítják. Ez inkább  a tudatosság helye, bár árnyékos / homályos és eléggé titokzatos. Mint kiderült Lázár és a gazdag ember történetéből (Lukács 16:19-31), van egy szakadék a gonoszok és igazak között, továbbá különböző a jutalmuk is.

Krisztus megtestesülése, feltámadása és mennybemenetele óta azonban a dolgok megváltoztak. A Krisztusban hívők halálukkor lélekben az Úrhoz mennek testük feltámasztását (2 Korintus 5:1-8, Lukács 23:42-43, Filippi 1:23) és az új eget és földet (Jelenések 21) várva, míg a hitetlenek el vannak választva Istentől a szenvedés állapotában (2 Péter 2:4-9), várva a Végső Ítéletet (Jelenések 20:11-15) és büntetésüket a Tűz Tavában, amely végső állapotuk lesz. A pokol tantétele mindig is a történelmi, ortodox kereszténység hitnézete volt. Nem a „sötét középkorban” vezették be, ahogy azt Charles Taze Russell jelentette ki becsmérlően, hanem már maga Jézus, a mi Urunk és az Apostolok is kifejezetten tanították:

„A valóság és az örök szenvedés a Gyehennában a bibliai igazság olyan eleme, amelyet egyetlen becsületes szövegmagyarázat (exegézis) sem kerülhet ki."
(The New Bible Dictionary, J.D. Douglas, editor, Grand Rapids, MI: Eerdmans, 1962, 519)

Qeber / Mnémeion: jelentése „sír” a héber és görög nyelvben

A héber qeber szó (#6913, Strong bibliatudós héber szójegyzékében) jelenti az igazi „sírt” az Ószövetségben. A KJV 35-ször „sír”-nak, 26-szor „sírbolt”-nak és 6-szor „temetkezési hely”-nek fordítja. A kapcsolódó qeburah (#6900, Strong szójegyzékében) szót hasonlóan fordítja 14-szer (lásd pl.: 1Királyok 13:30, 2Sámuel 3:32, 1Mózes 35:20, Jeremiás 8:1). Az NT megfelelője a mnemeion (#3419 Strong szójegyzékében), amelyet a KJV 29-szer „sírbolt”-nak, 8-szor „sír”-nak, és ötször „síremlék”-nek fordít (a „sír” szót lásd a Máté 27:52.53, Lukács 11:44, János 5:28, 11:17, 31, 38; 12:17 versekben).

Ezen szavak, valamint a sheol és hades közötti kontraszt nyilvánvaló. A sheol soha sem kiásott hely, azonban a qeber hat helyen is az (pl.: 1Mózes 50:5, Ézsaiás 22:16). A Bibliában a testeket soha sem helyezik az emberek a seol-ba, azonban (az emberek) testeket helyeztek a qeber-be 37-szer. Egy személynek sincsen sheol-ja, azonban qeber-rel rendelkeznek, szintén 37 alkalommal a Bibliában. A sheol-lal ellentétben a qeber a föld felszínén van, 32 alkalommal. A seol soha sincs többesszámba téve, a qeber-rel ellentétben (29 esetben). Egyedül Isten helyezi az embereket a seolba (4Mózes 16:30-33, 1Sámuel 2:6). A testről sehol sem írják, hogy a seolban van és a lélekről sehol sem írják, hogy a sírban van. A végítéletkor (Jelenések 20:13) a halál (qeber / mnemeion) és hádész (seol) kiadja a halottait (azaz a testeket az előbbiből, a lelkeket pedig az utóbbiból). Nyilvánvalóan látható tehát, hogy a Biblia különbséget tesz a szó szerinti sír és a régió között, ahova a lelkek térnek és folytatják létezésüket.

Láthatatlan hely:

• Héber: seol
• Görög: hádesz

Sír:

• Héber: kever
• Görög: mne·mei′on

1. Mind a héber, mind pedig a görög nyelvben külön szó van a sírra, hogy a seol / hádesz szavaktól meg lehessen különböztetni.
2. Az Új Szövetségben a Hádesz SOHASEM utal a sírra, a „mnemeion”-ra, mely görögül azt jelenti, hogy sír. Ezt a szót mindig hádésznek fordították, ami azt jelenti, hogy alvilág.
3. A lélekről vagy szellemről sohasem állítják, hogy a „mnemeion”-ba, vagyis a sírba megy.
4. A testről sohasem állítják, hogy a hádeszba, vagyis a seolba megy.
5. Ézs 14:19 - a királyt kivetették a sírjából (kever), hogy a seolba vethessék, ahol az eltávozott szellemek megdorgálhatják (9-10. vers). Ebben a részben a seol és a kever egymás ellentétei, nem szinonímák. Ez a megkülönböztetés a Septuagintában is fennmaradt. A Septuagintában azonban a seolt sohasem fordítják a mneema szóval, ami a sír szó görög megfelelője.  Mindig hádesznak adják vissza, ami alvilágot jelent.

A kever és seol szavak között sok különbséget figyelhetünk meg:

1. A sírban lévő testek tudatlanok, a seolban lévők pedig tudatuknál vannak.
2. A sír megérintése hivatalosan tisztátalanná tesz valakit (4Móz 19:16), a Szentírás viszont sohasem beszél arról, hogy valakit a seol tisztátalanná tesz.
3. A sírba bemehetünk és kijöhetünk onnan  [héb: kever] (2 Királyok 23:16), de arról sehol sincs szó, hogy valaki a seolba kerül és kijön onnan, hacsak Isten nem teszi ezt lehetővé. Ha a seol egyszerűen a sírra utalna, akkor az embereknek képesnek kellene lenniük rá, hogy kihozzák a halottakat a seolból.

A következőkben egy rövid tanulmányt teszünk közzé azzal kapcsolatban, hogy mit jelent a seol az Ószövetségben. Jehova Tanúi és mások is azt állítják, hogy a seol az emberiség közös sírja, illetve hogy az ember a halál alkalmával megszűnik létezni. Tagadják továbbá, hogy a bűnösökre tudatos büntetés vár a halál után.  

Meggyőződésem, hogy a seol szentírási meghatározása *nem* csupán a sírra utal. Úgy gondolom, hogy a Szentírás alapos tanulmányozása feltárja, hogy a seol a lelkek tudatos létezésének a helye a halál után. A teljesség igénye nélkül felsorolok néhány okot, ami miatt ezt így gondolom:

1) A héber nyelvben a sír szó a következő: kever. Amikor a bibliaírók a sírra utaltak, a kever szót használták. Az Ószövetség vizsgálatából kiderül, hogy nem használták a seol és kever szavakat egymás szinonímájaként. Az Ézsaiás 14:19-ben például a királyt kivetették a sírból (kever), hogy a seolba vethessék, ahol az eltávozott lelkek megdorgálhatják (9, 10. vers). Ebben a részben a seol és a kever egymás ellentétei, nem pedig szinonímái.

2) Ez a megkülönböztetés a Septuagintában is fennmaradt. A Septuaginta sehol sem adja vissza a seol kifejezést a mneema szóval, ami a sír görög megfelelője. Mindig is hádeszként van fordítva, amely az alvilágra utalt.

3) A kever és a seol között sok különbség van. A sírban lévő testek öntudatlanok, a seolban lévők pedig tudatuknál vannak (Ézs 14:4-7; 44:23; Ez 31:16; 32:21). A sír megérintése hivatalosan tisztátalanná tesz valakit (4Móz 19:16), a Szentírás viszont sohasem beszél arról, hogy valakit a seol tesz tisztátalanná. A sírba bemehetünk és kijöhetünk onnan  [héb: kever] (2Kir 23:16), de arról sehol sincs szó, hogy valaki a seolba kerül és kijön onnan. A héber iratokban számos egyéb megkülönböztetés is található.

4) Isten nem tárta fel az Ószövetség szentjeinek a túlvilági élet minden részletét. Ebből következik, hogy a seol leírása sok esetben jelképes, és nem ad átfogó képet. Ettől függetlenül azonban, szerintem egyértelmű, hogy ezek a szentek a seolon egy halál utáni tudatos létet értettek, és nem csupán az emberiség közös sírjaként gondoltak rá. Úgy gondoltak rá, mint ahol találkozhatnak az őseikkel, a törzsük tagjaival vagy a népükkel (1Móz 15:15; 25:8; 35:29; 37:35; 49:33; 4Móz 20:24, 28; 31:2; 5Móz 32:50; 34:5; 2Sám 12:23). A seol nem utalhat egy közös tömegsírra, ahová eltemették az embereket. Az írott történelem ilyen sírokról nem számol be. A seol olyan hely, ahová az összes ember lelke kerül a halál után. Ezért várta Jákób, hogy újra találkozzon Józseffel a seolban (1Móz 37:35).

5) A Szentírásból arra következtethetünk, hogy a seolnak különböző részei vannak. Nagy különbség van a seol  „alsó” és „felső” része között (4Móz 32:22). A jelképes nyelvezet azt sejteti, hogy a seolban különböző osztályok vagy különbségek vannak. Az Ószövetség nem beszél erről egyértelműen, mégis úgy tűnik, hogy a seolban valamiféle megkülönböztetés van. A rabbinikus írók később egyértelműen azt tanították, hogy a seol két részből áll. Az igazak boldogságban élnek az egyik oldalon, a gonoszok pedig gyötrődnek a másik oldalon.

6) A seolban lévők állapotára az alábbiak jellemzőek: Az ember a halál alkalmával „rephaim” lesz, pl. „lélek”, „árnyék” vagy „testetlen szellem” a Jób 26:5; Zsolt 88:10; Péld 2:18; 9:18; 21:16; Ézs 14:9; 26:14,19 szerint. Az Ószövetség szerint az ember a halál alkalmával nem az öntudatlanság állapotába kerül, hanem egy testétől megfosztott szellem lesz belőle. A „rephaim” szó használata alátámasztja ezt az igazságot. Langenscheidt Ószövetségi héber-angol szótára (324. o.) úgy határozza meg a „rephaim” szó  jelentését, mint ami „eltávozott szellemekre, a hádeszre” utal. Brown, Driver és Briggs (952. o.) úgy határozzák meg a „rephaim” szó  jelentését, mint „hádesz, szellemek … halottak nevei a seolban”. Keil és Delitzsch úgy utal a „rephaim” szóra, mint „akik test nélküliek a halál utáni állapotban”. Ez az elképzelés megjelenik az Újszövetségben is az olyan helyeken, mint pl. a Lukács 24:37-39. A „szellemekben” való hit egyértelműen együtt jár azzal, hogy valaki hisz abban, hogy az ember túléli a halált. A seolban lévőkről azt a képet kapjuk, hogy beszélgetnek egymással, sőt erkölcsileg ítélkeznek az újonnan érkező személyekről (Ézs 14:9-20; 44:23; Ez 32:21). Ők tehát öntudattal rendelkező lények a seolban.

7) Isten ítélete a gonoszokon nem szűnik meg, ha a gonosz a bűneiben hal meg. Így egyes szellemek a seolban a következőket tapasztalják meg:

a. Isten haragját (5Mózes 32:22): Mózes szerint a gonoszok JHVH haragjának tüzét tapasztalják a „seol legmélyebb részén”. Ennek a versnek nem lenne értelme, ha a gonoszok megszűnnének létezni, illetve ha a seol a sírt jelentené.

b. Gyötrelem (Zsoltárok 116:3): A héber matzar szó arra a gyötrelemre vonatkozik, amelyet a nehézségek szorításában érzünk. Ebben az értelemben használja a Zsoltárok 118:5 is. A chevel szó, amely a matzar kifejezés költői megfelelője, szintén azt jelenti, hogy „sír kötelei” (2 Sámuel 22:6; Zsoltárok 18:6).

c. Vonaglás a fájdalomtól (Jób 26:5): A héber chool szó egy szülő asszonyéhoz hasonló fájdalomtól való vonaglást jelent.

Nyilvánvaló, hogy a nemlét aligha tapasztalhat haragot, szorongást vagy hasonlókat.

Néhány egyház azt tanítja, hogy a lélek létezésébe vetett hit egy pogány elgondolás, így arra következtet, hogy bárki, aki a lélek létezésében hisz, az pogány. E levél végén a Szentírást használva bemutatom, hogy az a tanítás, amely szerint nincs lelkünk, egy korai eretnek tan, amelyet egyébként a korai egyházatyák is eretnekségként ítéltek el.

„Emberi lelkek”

Egyes egyházak, mint például „Jehova Tanúi”, a „Hetednapi Adventisták,” a Concordant szolgálat és hasonlók, azt tanítják, hogy mi csupán egy élő test vagyunk, és hogy amikor a Biblia a lélekről beszél, akkor egyszerűen csak a testre hivatkozik annak élő formájában. Sokan úgy vélik, hogy ez az Isten lehelete, amely éltet minket, és hogy a halálunkkor e lehelet visszatér Istenhez. Azt is tanítják, hogy amikor egy ember meghal, akkor egyszerűen csak halott és egyáltalán nincs tudatában az őt körülvevő dolgoknak. Bizonyossággal meg fogom állapítani, hogy „Jehova Tanúi”, a „Hetednapi Adventisták” és a Concordant tanításai a lélekre vonatkozóan tévesek, és eretnekségként kell tekinteni rájuk.

A lélekalvás hibás tanítása, ahogyan „Jehova Tanúi”, a „Hetednapi Adventisták” és a Concordant szolgálat tanítja, részben a King James Bibliában található, néhány rosszul lefordított részen alapul.

„Sír vs. alvilág”

Az egyik legnagyobb probléma annak az igazságnak a megértésében, hogy mi történik a halál után, a „Szent Biblia” „King James Version” kiadása fordítóinak szörnyű munkája. A legnagyobb probléma, hogy a „KJV” félrefordítja a „seol” szót (valójában az alvilág), és a „sír” jelentést adja neki. Be fogom bizonyítani, hogy ez 100%-ban téves, méghozzá a Szentírás felhasználásával.

E félrefordítások miatt számos egyház, mint például a „Jehova Tanúi”, a „Hetednapi Adventisták” és az Armstrongiták különböző csoportjai, tévesen hiszik és tanítják a „LÉLEKALVÁS” tanítását. Amint már említettem, ez nem az első alkalom, hogy ezt a tantételt tanítják. A korai egyházi történész, Eusebius megállapította, hogy a „LÉLEKALVÁS” tantételét egy harmadik századi eretnek találta ki. (E.H. VI, C37)

Szeretnék most megvizsgálni néhány olyan példát, ahol a „KJV” felrefordítja a „seol” szót, azonban mielőtt ez megtenném, hadd jegyezzem meg, hogy az eredeti héber „seol” szót mindig egy szellemi alvilág megjelölésére használják, ahová a „tudatos lelkek” megtérnek, hogy megkapják jutalmukat vagy büntetésüket, valamint hogy az Úrra várjanak. Másrészt az eredeti héberben a „kever” szót mindig egy síremlék vagy sír jelölésére használják, ahova az elhunytak holttestét helyezik.

Sajnos a King James Version (és néhányszor a magyar Károli is - ford.) hibásan „sírnak” fordítja a „seol”-t körülbelül 31-szer. Viszont helyesen „pokolnak” is fordítja ugyancsak kb. 31-szer. Valamint a KJV 3-szor gödörnek is fordítja a „seol”-t. Remélem be tudom bizonyítani egy perc alatt, hogy a seol nem jelenthet sírt, és a KJV tévedett abban a 31 fordításban.

Az Ószövetségben első alkalommal az 1Móz 37:35-ben találkozunk a „seol” szóval. Biztos vagyok benne, hogy mindenki emlékszik rá, amikor Józsefet eladják testvérei rabszolgának Egyiptomban. A testvérek aztán visszamentek atyjukhoz és elmondták neki, hogy Józsefet megölte és felfalta egy vadállat. József atyja, Jákob ezt mondja: „...sírva megyek fiamhoz a sírba” (Károli). Láthatjuk ebből, hogy Jákob arra számít, hogy elmehet a fiához. Mivel úgy tudja, hogy a fiát felfalta egy vadállat, így Jákob nem gondolhatja, hogy majd a családi sírboltban fog vele találkozni, mivel nincs meg a holtteste. Ezért ezt csak úgy lehet értelmezni, hogy az „alvilágra” gondolt, és ezért a KJV-nek a „seolt” „alvilágként” vagy „pokolként” kellett volna fordítania. Minden szavahihető tudós úgy véli, hogy ez a rész azt jelenti, Jákob arra számított, hogy láthatja majd a fiát valamikor az alvilágban.

Most vizsgáljuk meg ezt a két héber szót: Kever / Qeber és Sheol

KEVER = QbR Sheol = wXl

Most szeretném Önöknek megmutatni, hogy Isten mindig a kever szót használja, ha a sírról van szó, és a seolt, ha az alvilágról vagy a pokolról. Más szavakkal, a kever a test végső sorsa, a seol a léleké.

A Septuagintában (az Ótestamentum görög változata, amelyet i. e. 250 körül készítettek), a héber „seol” szót SOHASEM fordítják a görög „mnema” szóval, amely a „sír” görög megfelelője. A „seol”-t inkább mindig „hádesz”-nek fordítják, amely az „alvilág” vagy „pokol” görög megfelelője. SOHASEM szabad összetévesztenünk a „hádesz” szót a „halállal” vagy a „sírra”, mivel a görögben a „halál” szó megfelelője a „thanatos”, és a „síré” „mnema”. Másfelől, a „kever” vagyis „sír” héber szavak görög fordítása mindig „mnema” (sír vagy kripta), vagy  topos / thapos (szentély vagy sír).

Ezeknek a szavaknak a helyes meghatározásából láthatjuk, hogy a seol csakis „alvilágot” jelenthet, a „kever” pedig csak „sírt”. Nos, ahhoz, hogy értelme legyen egy szellemi alvilágnak, „szellemi természetű lelkeknek” is lenniük kell, akik ott élnek. Most tekintsünk át néhány bibliai részt, amelyek bizonyítják, hogy ilyen „szellemi természetű lelkek” léteznek.

Kever kontra seol

A következő 18 bibliai utalást Dr. Robert A. Morey könyvéből vettem, amelynek címe, "Halál és a halál utáni élet" [Death and the Afterlife]. Nagyon jól megírt könyv, és nagyon ügyesen felsorakoztat 20 érvet amellett, hogy a sír és a seol miért nem lehetnek ugyanazok. Ahelyett, hogy újra feltalálnám a spanyolviaszt, idézem az első 17 példát a saját szavaimmal.

(1) Van az Ótestamentumban egy héber szó, a KABAR. Azt jelenti, eltemet. Mindig a KEVER (sír) szóval kapcsolatban használják, és sohasem a seol, vagy az alvilág szóval. Másképp fogalmazva, el lehet temetni (KABAR) valakit egy sírba (KEVER), de nem lehetséges senkit sem eltemetni a seolba. A seolba a lelkek mennek. (1Móz 23:4, 6, 9, 19, 20; 49:30, 31)

(2) A Bibliában a sír/KEVER szó néha többes számban található, jelezvén, hogy lehetséges több, mint egy sírról beszélni. A seol szó azonban mindig egyes számban van, vagyis csak egyetlen seol létezik, és ez az alvilág.

(3) Az Írások szerint a sír/KEVER mindig egy bizonyos helyen található  (2Móz 14:11), a seolnak azonban nincs megadva egy speciális elhelyezkedése, mivel a halál alkalmával a lélek onnan lép be a seolba, ahol a halál történt. Továbbá nincs szükségünk sírra/KEVER-re ahhoz, hogy a seolba beléphessünk.

(4) Azt olvassuk a Bibliában, hogy megvásárolhatunk egy sírt (KEVER) (1Móz 23: 4-10), azonban sehol sincs szó olyasmiről, hogy valaki megvásárolta volna a seolt, vagy hogy valaki el akarta volna adni. Ezenkívül bibliai feljegyzés van arról, hogy lehetséges birtokolni egy sírt, azonban sehol nem beszél a Biblia arról, hogy a seol valakinek a birtokában lenne.

(5) Vannak szentírási helyek, ahol azt olvassuk, hogy valaki kiválaszt egy sírt (KEVER) (1Móz 23:6), azonban sehol sem olvasunk olyasmit, hogy valaki kiválasztott volna egy seolt.

(6) A Biblia szerint lehetséges egy holttestet a sírba (KEVER) dobni (1Móz 50:13), de arról nincs feljegyzés, hogy valakit a seolba dobtak volna, mert a lelkek inkább utaznak a seolba.

(7) Arról sem ír a Biblia, hogy emlékoszlopot emeltek volna a seol fölé, azonban az 1Móz 35:20-ban emlékoszlopot emelnek egy sír (KEVER) fölé.

(8) Egy sírt (KEVER) meg lehet nyitni, aztán bezárni (2Kir 23:16), azonban a Szentírás sehol sem beszél arról, hogy valaki valaha is megnyitotta és bezárta volna a seolt.

(9) Egy sírt (KEVER) meg is érinthetünk (4Móz 19:18), azonban az Biblia nem említi, hogy valaki valaha is megérintette volna a seolt.

(10) Ha bizonyos emberek megérintik a sírt (KEVER), az beszennyezi őket (4Móz 19:16), de arról nincs feljegyzés, hogy valaki  valaha is beszennyeződött volna a seol miatt.

(11) A Szentírás azt mondja, hogy beléphetünk egy kriptába vagy sírba (KEVER), és ki is jöhetünk belőle (2 Kir 23:16), de még senkiről sem állították, hogy belépett volna a seolba, aztán testi értelemben élve visszatért volna.

(12) A Szentírás azt mondja, hogy kiválaszthatjuk, hogy nézzen ki majd a saját sírunk (KEVER) (1Móz 23:4-90), azonban a seolt sehol sem ábrázolják olyan dolognak, mint amit lehetséges kiválasztani.

(13) Egy holttestet vagy a csontjait kihantolhatják, aztán elvihetik a sírból (KEVER) (2 Kir 23:160), de a Szentírás sehol sem említi, hogy valakit kihantoltak és elvittek volna a seolból.

(14) Míg lehetséges feldíszíteni egy sírt (KEVER) (1Móz 35:20), a seolról még sohasem mondták, hogy emberek feldíszítették volna.

(15) Egy sírt (KEVER) ki lehet rabolni, vagy meg lehet gyalázni  (Jer 8:1, 2), ez nem lehetséges a seol esetében.

(16) A Biblia azt mondja, hogy egy sírt (KEVER) le tudnak rombolni az emberek  (Jer. 8:1, 2), de a Szentírás sehol sem állítja, hogy emberek képesek lennének lerombolni a seolt.

(17) Az lehetséges, hogy egy sír (KEVER) tele legyen, a Biblia azonban azt mondja, hogy a seol sohasem telik meg.

Az Ószövetség leírása a seolról 

Dr. Morey arra is rámutat, hogy a seol a sötétség árnyékos helyeként van bemutatva. Továbbá utal arra, hogy a seol egy másik dimenzióban helyezkedik el, amelyet nem ér el a napfény. Ezzel én is egyetértek.

Arra is felhívja a figyelmet, hogy a Biblia elmondása szerint az emberek újra találkozhatnak őseikkel a seolban  (1Móz 15:15; 25:8; 52:29; 37:35; 49:33; 4Móz 20:24; 28; 31:32; 5Móz 32:50; 34:5; Sám. 12:23).

Végül úgy írja le a seolt, mint aminek két különböző része van, egy alsó és egy felső. Igaz, hogy amint Dr. Morey is mondja, erre nincs kifejezett utalás a Bibliában, azonban burkolt célzások vannak. Továbbá, a késői rabbinikus írások egyértelműen tanítják a seol két szintjét. Az egyik szint az igazak számára van fenntartva, akik nagy boldogságban élnek ott, a másik pedig a gonoszak számára, akik szenvednek.

A seolban levők állapotáról azt mondhatjuk, hogy......

Maradjunk még Dr. Morey-val egy percig, és nézzük mi a véleménye a seolban levők állapotáról.

Dr. Morey rámutat, hogy az Írások szerint haláluk után az emberek rephaim-má, vagyis „lélekké, árnyékká”, vagy „egy test nélküli szellemmé” válnak  (Jób 26:5; Zsolt 88:10; Péld 2:18, 21:16; Ézs 14:9; 26:14, 19. E bibliai részek alapján biztosak lehetünk abban, hogy amikor meghalunk, nem az öntudatlanság állapotába fogunk kerülni, hanem inkább egy test nélküli szellemmé vagy lélekké (rapha vagy rafa tbsz = rephaim vagy raphaim) válunk. Az Újszövetség megerősíti az Ószövetség tanítását például a Lukács 24:37-39-ben. Ezek a bibliaversek azt mutatják, hogy az emberek hittek a kísértetekben, ami azt jelenti, hogy nem hittek abban, hogy haláluk után öntudatlanok lesznek.

Végül, a seol lakóiról azt írják, hogy beszélgetnek egymással, például erkölcsi ítéletet mondanak ki az újonnan érkezők felett. (Ézs 14:9-20; 44:23; Ez 32:21). SEMMI KÉTSÉGÜNK SEM LEHET AFELŐL, hogy a Biblia szerint halálunk után öntudatunknál maradunk és NEM KERÜLÜNK A HALÁLALVÁS állapotába, ahogyan „Jehova Tanúi” és a „Hetednapi Adventisták” állítják.

A korai egyházatyák is sokat beszéltek a lélekről.......

Antiochiai (Szent) Ignác: „testben és lélekben is egységben maradsz Krisztussal” (az Efézusiakhoz írt levelében); „Annak az oka, hogy testünk is van, nemcsak lelkünk, az, hogy megnyerhessük a látható világ helyeslését.” (Polycarphoz írott levelében)

Római (Szent) Kelemen: „A külső olyan, mint a belső, ez azt jelenti: A belső jelenti a lelket, és a külső jelenti a testet....” (Kelemen második levele)

A farizeusok és az esszénusok - mind Philo, mind Josephus szerint - úgy gondolták, hogy a lélek túléli a test halálát. Csak a szadduceusok nem hittek ebben. Ennélfogva a farizeusok és az esszénusok a Bibliával egyeznek ebben a tanításban.

Azt, hogy nem létezik egy szellemi természetű lélek, néhány sztoikus filozófus tanította, mint például Marcus Aurelius és Epictetus. Ne értsenek félre, én nagyon is szeretem a sztoikus filozófiát, az egyik kedvencem, abban azonban nem volt igazuk, hogy egy szellemi természetű lélek nem éli túl a test halálát. Láthatjuk, hogy „Jehova Tanúi” és a „Hetednapi Adventisták” a sztoikusokkal és a szadduceusokkal vallanak azonos nézetet, nem pedig a Bibliával.