Angyalföldön sem fenékig tejföl az élet...

Megtörténik hogy az a nagyon nagyokos koordinátorunk saját maga szájaízére formálja a gyülekezetet. Olyannyira sikerül neki, hogy az összes vén és kisegítőszolga aki ismeri az ő sötét ügyeit érdekes módon vagy elköltözik a területről, vagy el van távolítva a szervezetből. Aki marad, mert nem ejtették a fejére, az vagy hallgat mint a sír, vagy folyamatosan a feje fölött lebeg az a bizonyos kard... (...de szórakozott a kedves vénünk, már alig alig alkalmas a vezetésre... mondja a koordinátor). Szóval a gyülekezet jól halad előre, megy a prédikálás rendesen, vannak úttörők, a koordinátor jó húzóerő. Kicsit sok a pletyka a gyüliben... mondják sokan, de hát ugye tökéletlenek vagyunk. Aztán nálam kiborul a bili amikor egy elköltözött testvértől megtudom a "méregkeverő" koordinátorunk sötét ügyeit. Hogy nem szégyenli magát az az ember! És az a jó drága édesanyja aki falazott neki a sötét ügyeihez. Történt ugyanis, hogy egy ebből a csoportból elköltözött kiközösített, de már évek óta visszafogadott testvér viszonylag fiatalon elhunyt. Azelőtt sokat beszélgettünk, és elmondta hogy szépen elbántak vele az angyalföldi gyüliben csupán csak azért mert kicsit haragra lobbant és merte kritizálni a koordinátort. Van ez így... mondtam magamban. No de ez azért jogos volt, ez a harag a koordinátor felé. Miért is??? Megtetszett a drága koordinátorunknak a testvér felesége. Ő és az anyja is azt merték feltételezni hogy nem illenek össze, sok a probléma a házasságban, a megoldás ugye számukra kézenfekvő... el kell őket választani és a koordinátorunk majd később elveszi feleségül a testvér feleségét. Ezt jól kiötlötték, de nem bírt magával az a jó édesanyuka, már kezdte őket titokban összemelegíteni. Addig fajult a dolog hogy a kedves koordinátorunk már édeskettesben töltött egy hétvégét a testvér feleségével az anyja balatoni faházában, az anyuka tudtával. A jóisten a megmondhatója hogy mi történt ott, de bizonyosan nem keresztrejtvényt fejtettek. Amikor a testvérünknek derengeni kezdett valami a felesége és a koordinátorunk körül felemelte ám a szavát és kissé kiborult - érthetően. És mi történt ezután?? Az hogy a kedves áldozat testvérünket jól kiközösítették, az ügy el lett tusolva, koordinátorunk hogy bizonyítsa az igazát hogy ő makulátlan, gyorsan feleségül vett egy másik testvérnőt (jó alibi). Áldozat testvérünk pedig forrt magában, hiába emelte fel szavát... elment ebből a gyülekezetből. Emésztette magát, hordta a szégyent és a nagy terhet, talán ez emésztette fel az életét, ...meghalt. Érdekes, hogy az ügyekben közbenjáró vének közül csak a koordinátorunk maradt a gyülekezetben, no meg egy mélyen halgató szórakozott vén. Csak tudnám, hogy tényleg a hatalom ennyire elveszi a vének eszét?

szabadonszárnyaló