EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

A keresztények két osztálya

2012.03.17. 19:16 | Johnny Joker | 52 komment

A keresztények két osztálya
 
„Egy test van, és egy szellem, mint ahogy abban az egy reménységben hívattatok is el, amelyre elhívattatok; egy Úr, egy hit, egy keresztség; egy Istene és Atyja mindenkinek, aki mindenek fölött és mindeneken keresztül és mindenekben ott van.” — Efézus 4:4-6
 
Szokatlan érveléssel fosztják meg a Jehova Tanúihoz tartozó egyéneket attól az Istennel való kapcsolattól, amelyet jogosan bírhatnának. Azt tanítják ugyanis, hogy a keresztényeknek két osztálya létezik, és egyiknek határozottan kiváltságosabb helyzete van a másikénál. Ez a tanítás végső soron arra szolgál, hogy támogassa a szervezeten belül érvényben levő hatalmi struktúrát, és egy kötelességtudó alávetettségi érzületet teremtsen a tagság részéről. Mi ennek a tanításnak a lényege, és milyen érvelést használnak annak alátámasztására?

Az Írásokban tett drága ígéretek között, melyeken azok osztoznak, akik Istenhez fordulnak megtérve, és az ő Fiának megváltó áldozatába vetik a hitüket, a következők találhatók:
Megszabadulnak a bűn és halál szolgaságából, megigazíttatnak és igaznak találtatnak Isten szemében, bűneik teljes megbocsátást nyernek Krisztus áldozatának engesztelő ereje által. Ő közbenjárójuk lesz, és szövetség részeseivé teszi őket Atyjánál, teljes mértékben kiengesztelődnek Istennel és családja részévé válnak, Isten gyermekeivé, megkapva a fiúságot és egy bensőséges kapcsolatot Istennel. Örök életük lesz, és csak akkor vesznek el, ha elvesztik a hitüket, mivel Isten Fia kijelenti:
 
„Bizony, bizony mondom nektek, aki hallja a szavamat, és hisz annak, aki küldött engem, örök élete van, és nem kerül ítélet alá, hanem átment a halálból az életbe.” (János 5:24.)
 
Ezek igazán grandiózus ígéretek, és csodálatos kapcsolatot jelentenek Istennel és az ő Fiával. Viszont az Őrtorony Társulat jelenlegi tanításai szerint ezek az ígéretek és ez a kiváltságos kapcsolat ma csak mintegy 11 000 személy osztályrésze, a 144 000 kiválasztott „felkent maradékáé”. A többi, több mint hétmillió Jehova Tanújára nem vonatkoznak. Sőt, egyre sem vonatkoznak a földön abból az hétmilliárd többi emberből, aki nem Jehova Tanúja. Jehova Tanúi közül sokan nincsenek tudatában ennek a ténynek, nem veszik észre, hogy a szervezet hivatalos tanítása ebben a kérdéskörben mennyire túllő a célon. Valakiket őszintén aggaszt, amikor szembesülnek a tényekkel, hogy bár ők maguk hallgattak Isten jó hírére, hittek benne, megtértek, és hitüket Isten gondviselésének az ő Fián keresztül megvalósult jóvátételi áldozatába vetették, Jézus Krisztus mégsem Közbenjárójuk, még sincsenek megigazítva, és nem is lehetnek, amíg „Krisztus ezeréves uralma” véget nem ér; ezáltal bűneik sincsenek megbocsátva, hanem csak fel vannak függesztve; hogy ők nem Isten gyermekei, hanem csak „leendő gyermekek”, nem is lehetnek valóban gyermekek, amíg az „ezeréves ítélet”, és az azt követő próbatétel le nem zajlik. Ezen felül azt mondják nekik (tapintatosan persze) hogy a Keresztény Görög Iratok vagy Újszövetség a „felkentek” számára lett megírva, és nem vonatkozik a maradék több millió személyre, hacsak nem „mellékesen”. Ez azért van, mert ők nem tartoznak a 11 000 „felkent” közé, akik uralkodni fognak a mennyben Krisztussal, és akik egyedül részesülhetnek az Úr vacsorájából. Ezeket a tanításokat nem mindig fogadták el anélkül, hogy megkérdőjeleznék. Ennek a kettős, „felkentek” és „más juhok” osztálynak a biblikusságát vitató kérdések miatt a szervezet számos cikket készített, amelyek célja, hogy erősítsék a hitet a tanítás azon pontjaiban, amelyek a leggyengébbnek mutatkoznak. Az alkalmazott érvelés figyelemreméltó.
 
A „más juhok”
 
A „más juhok” meghatározása, amelyet a János 10:16 találhatunk, a kérdés részét képezi. Jézus szavai a következők:
 
„És más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók; őket is elő kell hoznom, és figyelni fognak a hangomra, és egy nyáj lesznek egy pásztorral.”
 
Az Őrtorony azt tanítja, hogy a „más juhok” kifejezéssel Jézus egy osztályra utalt, amelynek földi reménysége van és nem része a 144.000 “felkent” alkotta csoportnak.
Amikor egy fő európai fiókhivatal bizottságának az egyik tisztelt tagjával beszélgettem ez az írásszöveg is előkerült a beszélgetésben. A puszta említésére - semmilyen megjegyzést nem fűztem hozzá és korábban sem beszéltünk erről -, azonnal rávágta, hogy: „Ez nyilvánvalóan a pogányokra vonatkozik.”
Az egyik Vezető Testületi ülésen ez a téma került terítékre, hogy megvitassuk, és megemlítettem, hogy számos személytől hallottam már amint az előbb idézett észrevétellel összhangban fejezi ki magát. Némi vita után a záróindítványban az szerepelt, hogy ragaszkodjunk a hagyományos állásponthoz. A vita során Ted Jaracz egy figyelemreméltó példát adott a körkörös érvelésre amikor megkérdezte, hogy ‘hol máshol tűnne fel a földi reménységű osztály a példázatban, ha ez a kifejezés nem rájuk vonatkozik?’ Valójában, ahogy ezt Jaracz is jól tudja, a „földi reménységű osztály” következetesen ki van hagyva az Őrtorony kiadványokban Jézus összes példázatánál, kivéve ezt és a juhokról és kecskékről szóló példázatot (Máté 25:31-46). Éppen mielőtt szavaztunk volna Leo Greenlees megkérdezte: „Nem úgy tűnik, hogy engedélyeznünk kellene az írásszöveg pogányokra alkalmazásának legalább a lehetőségét?” Azonban ilyen engedményt nem hoztak.
 
Ugyanakkor, először is a példázat egyértelműen leírja Jézus küldetését a zsidókhoz, akik Izrael „juhkarámjában” vannak, amelyhez jött, és akik közül elhívta azokat, akiket a „juhainak” nevezett, akik ismerték az Ő hangját és követték. Mivel, először egyértelműen a zsidók közül hívta el a juhait, kik lennének logikusan a „más juhok”, ha nem azok, akik nem zsidók, akik ezt követően hallották az ő hangját az apostolokon és a tanítványokon keresztül? János 10:1-16; vesd össze János 1:11-13; Máté 10:16; 15:24; 28:18-20; Cselekedetek 1:8.
Az Őrtorony 1981. március 1-jei száma, a 10. oldalon igyekszik eloszlatni a témával kapcsolatos kételyeket, összhangban azzal a tradicionális felfogással, amit 1921 óta tanítanak. Figyeld meg azt a módot, ahogyan bevezetik az azzal ellentétes nézőpontot, mi szerint ez a szöveg a nem zsidókra vonatkozik, akik egyesülnek a zsidó keresztények aklával, és a kettőből lesz egy nyáj:
 
A kereszténység egyházai azt állítják, hogy a Jézus által ott említett „akol”-ban csak zsidó keresztények lehettek, míg a „más juhok” azok, akik a nem zsidók vagy az úgynevezett pogányok közül lettek keresztényekké; így mind a hivő zsidók, mind a hivő pogányok „egy nyáj”-já lettek az „egy pásztor” alatt az egyetlen szellemi akolban. Ez a tanítás azonban nincs összhangban a Bibliának más írásszövegeivel, amelyek ugyanerre a témára vonatkoznak.
 
Nyomban a „vörös hering”-érveléssel hozakodnak elő azzal, hogy a János 10:16 versének ezt az értelmezését „a kereszténység egyházai” magyarázataként mutatják be úgy, mintha ők lennének az eredeti forrásai annak a nézetnek, hogy a „más juhok” a szövegben a pogányokra vonatozik. Ennek nagyon pontosan megjósolható hatása van a Tanú olvasók elméjére, olyan, amely ösztönzi a „provincializmus” iránti elfogultságukat. Mivel a kereszténységet „Nagy Babilon” fő részének tekintik, elátkozva ezzel őket, a nézetet kezdettől fogva ez az előítélet bélyegzi meg. A logikai gondolkodás területén ez úgy is ismert, mint a „kútmérgezés” taktikája, amely megpróbálja lejáratni a forrást annak érdekében, hogy úgy tűnjön, bármilyen bizonyíték vagy vita, amely ebből a forrásból származik, nem méltó komoly megfontolásra.
 
A tiszta gondolkodás egyértelművé teszi, hogy ez egy olyan hamis érvelés, amely azt állítja, hogy egyszerűen azért, mert valamit ilyen egyházak vallanak azt automatikusan gyanúsnak kell tekinteni, sőt automatikusan hibásnak. A kereszténység bizonyára nagy része hasonlóan azt tanítja, hogy Krisztus az emberiség megváltója és hogy meghalt az emberiségért; a kereszténység legtöbb egyháza tanítja, hogy Isten Szavát, a Bibliában találhatjuk, amely isteni útmutatást nyújt az emberiségnek és megmutatja az utat az örök élethez. Vajon arra  tanítják őket a kereszténység egyházai, hogy ilyen hamis vagy gyanús tanításokat közvetítsenek? Az Őrtorony szervezet sohasem habozott idézni bibliai szótárakból, bibliai kommentárokból, lexikonokból és más olyan munkákból, amelyek a kereszténység tudósainak munkásságai, bármikor amikor állításaikat a szervezet tanításainak alátámasztására lehet használni. Hogy csak egyetlen példát említsünk, Az Őrtorony 1991. január 15-ei számában csupán hat oldalon belül (10-15. oldal) idéznek tizenöt forrásból az álláspontjuk alátámasztására - mindegyiket a hamis kereszténységtől” vették. Általában amikor egy idézet előnyös egy Őrtorony-álláspont alátámasztásához és használják is azt, nem fordítanak figyelmet arra a tényre, hogy a forrás - legyen az egy bibliai szótár vagy kommentár vagy egyéb vallási munka - annak a terméke, ami az Őrtorony fogalmai szerint hitehagyott kereszténység” műve, és a számukra előnyös anyag szerzőjét nem úgy nevezik vagy határozzák meg, mint Nagy Babilon” képviselőjét, hanem mint egy bibliatudóst” vagy hasonló címmel. Kizárólag amikor ezek az állítások ellentétesek az Őrtorony tantételeivel, akkor tűnik fel az a következetlen típusú elfogult hozzáállás, amelyet ez a cikk is példáz. Az őszinteség feltétele annak elismerése, hogy egy érvelés a saját érdemén áll vagy bukik, függetlenül annak forrásától.
 
Hamar megpróbálják az olvasót egy hamis dilemma szarvaira” tűzni azzal, hogy azt állítják, „ez a tanítás nincs összhangban a Bibliának más írásszövegeivel, amelyek ugyanerre a témára vonatkoznak.” Azonban ez a kijelentés egy puszta állítás, amely minden alapot nélkülöz. A vita kedvéért engedjük meg annak feltételezését, hogy a szervezet összes más tanítása a 144.000 számának szószerintiségéről, arról, hogy mások reménysége ezen a számon kívül az élet egy földi paradicsomban, arról, hogy a juhok a juhokról és a kecskékről szóló példázatban azoknak felelnek meg, akik majd a földi paradicsomban fognak élni - tételezzük fel, hogy ez mind helyes. Hogyan állhatna ez bármilyen módon Jézus pogányokra történő utalásával szemben a vita tárgyát képező szövegben, a János 10:16-ban? Egyszerűen sehogy.
 
Nem igaz, hogy a pogányok közül megtérők valójában egyesültek a zsidókból lett keresztényekkel, egy nyájat alkotva egy Pásztor kezei alatt? Attól függetlenül, hogy a szervezet tanításai a földi osztályról igazak vagy sem, ez nem változtatja meg ezt a tényt végeredményben vagy mégis? Mivel a pogányok ‘figyeltek Jézus hangjára’ és valóban csatlakoztak a zsidókból lett keresztények nyájához, mi akadályozná meg Jézus hasonlatának erre történő alkalmazását? Mi lehet az oka annak, hogy megpróbálnak szembenállást” erőltetni egy ilyen bibliai értelmezés és a szervezet földi osztályról és földi paradicsomról szóló tanítása között, amikor az ilyen konfrontáció vagy szembenállás egyáltalán nem szükséges? Ha az érvelésük szilárdan állna és a szentírási bizonyítékokkal összhangban lenne, nem lenne szükség arra, hogy a cikk szerzője a hamis dilemma eszközét vegye igénybe. Az Őrtorony érvelése se nem becsületes, se nem tényszerű.
 
A következő bekezdés azt kívánja sugallni az olvasónak, hogy mi az amit János emlékezetébe idézett”, amikor leírta Jézus szavait. A Máté 25. fejezetében olvasható juhok és a kecskék példázatára hivatkozva, a következőt írják:
 
7 János apostol ismerte ezt a példázatot, mert ő és a testvére Jakab, valamint Péter és András is azok közé tartoztak, akik előmozdították Jézus jövendölésének elmondását, amikor külön érdeklődtek a „jel” felől, János pedig teljes egészében hallotta a jövendölést (Márk 13:3, 4). Amikor tehát feljegyezte Jézusnak a „más juhok”-kal kapcsolatos szavait, nagyon jól az emlékezetébe idézhette Jézus példázatát a juhokról és a kecskékről. Ő volt az idős apostol, aki a Jelenéseket kapta, amely feltárta, hogy a szellemi Izrael 12 törzse csupán 144 000 tagot számlál. Ő tehát tudta, hogy az „akol”, amelyben a „kicsiny nyáj” lesz, az összes megmentetteknek csupán egy korlátozott számát öleli majd fel.
Az Őrtorony, 1981. március 1., 10-11. o.
 
A cikk írója bármennyire is próbálkozik a gondolatolvasással, nem bizonyít vele semmit; emellett értelmetlen is mivel a János 10:16 vers szavai nem János gondolataiban keletkeztek, hanem Jézus szavai. Az állítás azt is feltételezi, hogy János úgy értelmezte a 144 000-ret a Jelenések könyvében ahogyan az Őrtorony szervezet értelmezi azt. Még egyszer: a szerző körkörös érveléssel érvel.
 
Talán a legérdekesebb jellemzője a cikknek az a kép, amely grafikus formában ábrázolja az Őrtorony szövegértelmezését, ezt alább láthatjuk.
Bár igaz, hogy ez csupán egy művész vázlata, az elgondolást amit a jelenet közvetít úgy tervezték meg, hogy az szinte hihetetlen módon harmonizáljon/álljon összhangban a szervezet tanításával.
 

 
A képen látható egy izraelita pásztor hét karámmal védett báránnyal (szám szerint) és ötven másik (szám szerint) kívül hagyottal, amelyek nem élvezik a karám biztonságát. Milyen pásztor rendezné így a juhait vegyük a történelem bármely részét, a világ bármely rasszát vagy országát? Milyen pásztor gyűjtené össze a „más juhokat” nagy számban majd hagyná őket magukra elszakítva, elfalazva az ő meglévő nyájától, és a juhakol körül hagyva őket? Még ha két különböző fajtáról lenne szó, amelyek két különböző minőségű és típusú gyapjút adnak, a pásztor még akkor is biztosítana egy juhkarámot a hozzáadott fajtának. Azonban a keresztényeknek valóban két „fajtája” létezik (bármely értelmezés szerint is), akik az Őrtorony képén ábrázolt egyenlőtlen bánásmódban részesülnek?
 
Figyelemre méltó, hogy a művész által használt arányok alapján körülbelül 7 kint lévő juh jut minden egyes bent lévő juhra. Ha az arányt az akkor több mint 4 000 000 Tanúra alapoznánk amely most a feltételezett „más juhok” osztályát alkotja, összehasonlítva a 144 000 úgynevezett „kicsiny nyáj” számával, az arány valójában a 28 az 1-hez állna közelebb. Ez azt jelentené, hogy ha 7 bárányt ábrázolunk a karámon belül, akkor 196 jutna kívülre, ami még inkább hihetetlenné tenné az egész jelenetet.
 
Az első században pünkösd alkalmával 3000 személy merítkezett alá. Később a beszámoló „ötezer férfira” hivatkozik, akik azok között voltak akik elfogadták a jó hírt (Cselekedetek 2:41; 4:4). Az elkövetkező években nem csupán Jeruzsálemben volt további növekedés, hanem hívők gyülekezetei alakultak az egész akkor ismert világban és a történelmi bizonyítékok is azt mutatják, hogy azok száma akik a jó hírt magukévá tették elérte a sok tíz- vagy akár több százezret. Vesd össze: Cselekedetek 6:1, 7; 8:1, 4, 5, 14; 13:44, 48, 49; Máté 28:18-20; Cselekedetek 1:8. Még ha azt feltételeznénk is, hogy a nagy részük nem bizonyult hűségesnek, még akkor is nehéz lenne elhinni, hogy nem voltak legalább pár ezren akik annak bizonyultak. Az Őrtorony folyóirat 1879-ben elkezdett kiadása óta több tízezren vallották, hogy Krisztus felkent követői és az Őrtorony biztosan állítja, hogy ezek többsége hűségesnek bizonyult. Szemléltetés céljából, ha elfogadnánk - nagyon konzervatív módon -, hogy körülbelül 10000 személy bizonyult hűnek a haláláig az első század folyamán és 1879-től számolva még 10000, akkor maradna (az Őrtorony tanításával összhangban) 124000 személy akik - a köztes időszak alatt - mennyei öröksége jóvá lett hagyva. Nézzük meg, hogy ez mit jelentene. Ez azt jelentené, hogy az Őrtorony szervezet megjelenését megelőző 1779 éves időszak alatt Jézus Krisztus, aki a követőit a Máté 28:20 versében olvasható szavaival összhangban vezette, évente átlagosan csupán 70 személyt talált - az egész világon - az ő hű és méltó követőjének! Ezt a számot a 124000 (felkent) 1779 (év)-el történő elosztásával kapjuk eredményként. Bizonyára próbára teszi a hitet, ha úgy gondoljuk, hogy ilyen csekély eredmények származnának Jézus tanítványai feletti vezetéséből továbbá ez lealacsonyítaná a jó hír erejét és Isten szent Szellemének erejét is.
 
Mindezen bonyolult érvelés ellenére egyértelműnek tűnik, hogy egy igaz keresztény az egy igaz keresztény. Az ihletett Szentírás világosan tudatja ezt és nem mutat be más jellegűt. Mindenkit aki hallja a jó pásztor hangját arra szólít fel, hogy ugyan azt a fajta hitet és szeretetet gyakorolja, Isten Szellemének ugyanazokat a gyümölcseit teremje meg, ugyan azt a kapcsolatot élvezve Ővele az ő fiaiként. A két különböző fajtájú keresztény „juh” elképzelése az emberi találmány terméke.
 
Egyenesen a Bibliában található egy olyan rész, ami figyelemre méltó párhuzamba állítható a János 10:16-al, történetesen, amit Pál apostol írt az Efézus 2:11-18-ban. Ott a juhok két csoportja helyett, az apostol két népre hivatkozik, mégpedig a zsidókra és a pogányokra és az Új világ fordítás szerint a következőket mondja:
 
„Így tehát mindig tartsátok elmétekben, hogy korábban nemzetekből valók voltatok testre nézve — „körülmetéletlenségnek” hívott benneteket az, amit „körülmetélésnek” hívnak, melyet kézzel hajtanak végre a testen —,hogy abban az adott időben Krisztus nélkül voltatok, elidegenedetten Izrael államától, idegenek az ígéret szövetségeire nézve, s reménység nélkül és Isten nélkül voltatok a világban. Most azonban Krisztus Jézussal egységben, ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek a Krisztus vére által. Mert ő a mi békénk, ő, aki a két felet eggyé tette, és ledöntötte az őket elkülönítő válaszfalat. Teste által eltörölte az ellenségeskedést, a rendeletekből álló parancsolatok Törvényét, hogy a két népet egy új emberré teremtse önmagával egységben, és békét szerezzen, s hogy egy testben teljesen megbékéltesse az Istennel mindkét népet a kínoszlop révén, mivel önmaga által kiölte az ellenségeskedést. És eljött, és hirdette a béke jó hírét nektek, a távoliaknak, és békét a közelieknek, mert őáltala van nekünk — mindkét népnek — szabad utunk az Atyához egy szellem által. ”
 
A János 10:16 minden egyes eleme megtalálható itt. Jóllehet más szót használ a juhok helyett, de ugyanarról beszél, ugyanazt a képet jeleníti meg. Bemutatja, hogy a zsidó hívőkön (vagy juhokon) kívül a pogány (nemzsidó) hívők (vagy juhok) is hallották a jó hírt (a pásztor vagyis Krisztus hangját), és Krisztuson keresztül a két nép egy testbe lett foglalva, vagyis egy nyájjá a fejük, vagyis az egy pásztor alá.
 
Azt állítani, hogy a János 10:16-ban szereplő „más juhoknak” a nemzsidó hívőkre való alkalmazása „nincs összhangban a Bibliának más írásszövegeivel, amelyek ugyanerre a témára vonatkoznak”, épphogy a tények elferdítése. Ez az értelmezés teljes harmóniában van nem csak Pál fentebb idézett kijelentéseivel, de az írás egészével is. Egészen Isten Ábrahámnak tett ígéretétől kezdve, az Írások folyamatosan előremutattak és prófétáltak arra az időre vonatkozólag, amikor Isten minden népet egy népben egyesít, saját népévé a Messiása alatt. Vesd össze: 1Mózes 12:3; 22:18; 28:14; Zsoltárok 72:17; Ézsaiás 19:23-25; Ámós 9:11, 12; Cselekedetek 15:15-18; Galácia 3:8. Látható, hogy ezzel a háttérrel Jézus kijelentése könnyen megérthető, és nincs szükség bonyolult vagy zavaros magyarázatokra. Ahelyett, hogy ellentétben állna „más írásszövegekkel, amelyek ugyanerre a témára vonatkoznak”, és tekintetbe véve az össze erre előre mutató próféciát, kifejezetten szokatlan lenne Jézustól, ha nem a pogányok és a zsidók egyesülését példázta volna.
 
A másik elnevezés, amit a keresztények állítólagos másodlagos osztályára használnak, a „nagy sokaság” kifejezés, amelyet a Jelenések 7:9-17 verseiből vettek. A keresztények két osztályára vonatkozó tanításukban az Őrtorony Társulat erősen támaszkodik a Jelenések könyve 7. fejezetének beszámolójára. János 144000-ről szóló látomását „Izrael fiainak minden törzséből elpecsételve” a „felkent osztályra” vagy „szellemi Izraelre” alkalmazzák. A 9-től 17-ig terjedő verseket, amelyek a „nagy sokaság … minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből” írják le egy földi osztályra alkalmazzák, valójában a „szellemi pogányokra.”  (Lásd például a Paradise Restored to Mankind—By Theocracy! című könyv 80. oldalát, 15. bekezdés) Felettébb érdekes összehasonlítani erről a „nagy sokaságról” mondott dolgokat azokkal szentírási szövegekkel, amelyeket a szervezet kizárólagosan a „felkent osztályra” alkalmaz vagy azokkal amelyek tisztán mennyei lényekhez kapcsolódnak. Ez az összehasonlítás nagyon hasonló vagy akár azonos leírásokat fed fel. Nézzünk meg néhány példát erre:
 
A „nem-felkent földi osztályra” alkalmazva
A „felkent osztályra” vagy mennyei személyekre alkalmazva
Jel 7:9: a trón előtt álltak
Jel 14:1, 3: száznegyvennégyezren … énekelnek, mintha új ének lenne a trón előtt. (Vö. Jel 1:4; 4:2-6, 10; 7:11; 8:3.)
Jel 7:9: és a Bárány előtt
Jel 5:8: a négy élő teremtmény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt
Jel 7:9: fehér köntösbe öltözve
Jel 6:11: egy fehér köntöst kaptak mindnyájan (Vö. Jel 3:4, 18; 4:4.)
Jel 7:14: Ezek azok, akik kijönnek a nagy nyomorúságból
2Tessz 1:4, 7: minden üldöztetésetekben és az általatok elviselt nyomorúságokban… tinektek viszont, akik nyomorúságot szenvedtek, megkönnyebbüléssel, velünk együtt, amikor az Úr Jézus kinyilatkozik az égből (Vö. Jel 2:9-11; 6:9-11; Mt 13:21; 24:9; Jn 16:33; Csel 14:22; 1Tessz 3:3, 4,7.)
Jel 7:14: megmosták köntösüket, és megfehérítették a Bárány vérében
Jel 22:14: akik megmossák köntösüket, … hogy bebocsátást nyerjenek a városba [az Új Jeruzsálembe] (Vö. 1Pt 1:2, 18, 19; 1Kor 6:11.)
Jel 7:15: éjjel-nappal szent szolgálatot végeznek neki templomában (görögül naosz’)
Jel 11:1: mérd meg az Isten templomszentélyét [görögül naosz’] … és azokat, akik imádatot mutatnak be abban. (Vö Jel 11:19; 14:15, 17; 15:5-8; 16:1,17
A görög naosz’ szót használatos ezen írásszövegek mindegyikében és ez egyértelműen a „szentéllyel” áll kapcsolatban, soha sem egy földi „pogányok udvarával”. Az Őrtorony Társulat elismeri, hogy a templomszentély Isten mennyei birodalmát jelenti. Ők azonban a „más juhokat” egy földi „pogányok udvarába” helyezi át. Ne feledd azt sem, hogy a Jelenések 11:2 szerint ezt az udvart „teljesen ki kell hagyni”.


A 144.000-re vonatkozóan a Jelenések könyvének ebben a fejezetében a beszámoló úgy beszél róluk mint akik „Izrael fiainak minden törzséből elpecsételve” 12.000 mind a 12 törzsből (4-8. versek). Az Őrtorony kiadványok „Izrael fiaira” csupán jelképes értelemben, nem szó szernti módon tekintenek, mint a szellemi Izrael része. A 12 „törzset” hasonlóan nem szó szerinti törzseknek tekintik, hanem jelképes törzseknek. Ebből a tekintetből minden kiválasztott „tizenkétezer” személyt a tizenkét „törzsből” hasonlóképpen nem szó szerintinek, hanem jelképesnek is vehetnénk. A kérdés tehát az, hogy ezeknek a jelképes tényezők összeadása hogyan adhat szó szerinti összeget végeredményül, nevezetesen a szó szerint vett 144000 személyt? Az Őrtorony Társulat érve az, hogy mivel a „nagy sokaságot” úgy jellemzik, mint akiket „senki nem volt képes megszámolni”, ezért meghatározatlan létszámú csoportra utal, így tehát a 144000-nek határozott számúnak és szó szerintinek kell lennie. Mégis amikor a „huszonnégy vén” jelentőségét magyarázzák hivatkozva a Jelenések könyvének kapcsolódó részeire, azt állítják, hogy ez a 24-es szám nem szó szerinti, hanem a teljes számát szimbolizálja mindazoknak, akik Krisztussal uralkodnak a mennyben. (Lásd Jelenések 4:4, 10; 5:8; 11:16; 19:4. Lásd még A Jelenések nagyszerű csúcspontja közel!, 77. o.) A Jelenések könyvében utalások vannak a 7 szellemre (1:4), a 7 csillagra (1:16), a 10 napra (2:10), a 24 trónra és 24 vénre és a 7 tűzlámpára (4:4, 5), a 4 élő teremtményre (4:6, 7), a Bárány 7 szarvára és 7 szemére (5:6), a föld negyedrészére (6:8), a 4 angyalra és a föld 4 sarkára (7:1), a fák, teremtménynek és folyók stb. harmadrészére (8:7-12), és még sok-sok más számot használ, amelyet az Őrtorony kiadványok nem szó szerint, hanem jelképes, szimbolikus értelemben vesznek. Akkor tehát miért nem tekinthetünk ugyan így a 144000-re is?
A fenti okok miatt néhányan a 144000-ret egy szimbolikus számnak tekintik, amely egy ideális alakot testesít meg, a végösszegét mindazoknak akik szellemi izraelitákká váltak, nem számít, hogy hányuk bizonyul annak. A „nagy sokaság” ugyan így egyszerűen ugyanezeket a személyeket jelentheti, azonban a valóság nézőpontjából, a 144000 által képviselt jelképes tökéletesség beteljesedéseként. - a 144ezer képviseli a jelképes ideál beteljesedését?
 
--------
 

Címkék: ébredjetek! erről kérdezd a véneket győződj meg személyesen bétel~szolgák

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr354322543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

névtelenül 2012.03.17. 21:56:12

Milyen aprólékosan és nyugodtan fogalmaz a cikk írója! Olyan kis türelmes hangvételű cikk, nem sértő, nem szúrkálódó, de mégis könnyen kezeli ezt a nehéz problémát. Jól leírja és nagyon megválaszolja.
Nagyon tetszett.

Nεω 2012.03.18. 10:33:36

@névtelenül:

Igazad van! Franz bácsi egy úriember volt stílusban és emberségben is egyaránt. Aki tudja olvasni eredeti nyelven is, annak ajánlom.

névtelenül 2012.03.18. 11:58:20

@Τιμόθεος: Ez tőle származik? El kellene már olvasnom a Lelkiismereti válságot is.

Nεω 2012.03.18. 12:03:52

@névtelenül:
Igen... tőle van. Én elolvastam mindkét könyvet. Szeretetteljes ember, még a VT-t se fikázza. Nekem is meg kell tanulnom, hogy a dühöm ellenére, a bíráskodást Istenre hagyjam. Néha durva kirohanásaim vannak ellenük. De ez sem helyes...

Ajánlom a könyvet továbbra is.

névtelenül 2012.03.18. 12:05:55

@Τιμόθεος: Komolyan? Te is el szoktál borulni? :)

Nεω 2012.03.18. 14:14:36

@névtelenül:

Nem kifejezés. Nagyon durván. Aki ismer és épp látta, megijedt tőlem. Úgyhogy eldöntöttem, hogy nem merészkedek többé idáig. Majd Isten megítéli őket, ahogy engem is.

Nεω 2012.03.18. 14:20:10

@névtelenül:

Csak, az van, hogy én is mindent beáldoztam erre az egész dologra. Azt hittem nagy csillogó szemekkel, hogy Istennek teszem. Fel se fogtam, csak néha, hogy micsoda felelősség, ha esetleg nem helyesen látom ezt vagy azt. Erre mindig azt kaptam, hogy sokat gondolok magamról. Én csak csináljam, és bízzak abban, akiben Jehova megbízik...
Ma már nem bízom bennük, és arról meg végképp nem vagyok meggyőződve, hogy Isten valaha is bízott volna ezekben az emberekben.

Az életem meg romokban hever miattuk gyakorlatilag.

De, kiváló munkát végeztek nálam is, mert a mai napig tele vagyok félelemmel, mert sajnos veszíteni valóm is van/lenne, ha felfedném magam pl. De majd lassan alakulnak a dolgok. Bár most ahogy írtam magammal se vagyok kibékülve.

T

bornagain 2012.03.18. 14:28:22

@Τιμόθεος:
Barátom! Meg vagyok róla gyozodve, hogy ha jó hiszemben tetted, meggyozodéssel, hogy az Egy Igaz Istent szolgálod, akkor O azt tudja és jutalma sem marad el!(persze, ezt nem vonatkoztatom azokra, akik fanatikusan eroszakos dolgokat kovetnek el Isten nevében!)
Hiszem, hogy Istennek célja van a Te életeddel is is begyógyítja a sebeket"""

Nεω 2012.03.18. 14:38:23

@bornagain:

Köszi... ez jól esik. Kicsikét azért kétségbe vagyok esve az utóbbi időben. Sajnos nem tudom hol kezdjem az életem rendezését. Egyelőre nem vagyok büszke az Istennel ápolt kapcsolatomra sem. De annak ellenére, hogy a helyzet nagyon problémás, igyekszem pozitív maradni amennyire lehet, és helyesen értelmezni a saját helyzetemet/indítékaimat stb., a környezetemet, és idővel talán tudok újra megfelelően közeledni Istenhez is. Nem akarom elhagyni, de most nagyon sok mindenből. Na, nem panaszkodok...

T.

bornagain 2012.03.18. 14:51:11

Megértelek....sok kérdés folmerul az emberben.
Ilyenkor Sátán azt szeretné elérni, hogy ne csak a Szervezetbe vetett hited doljon romba, hanem Isten létét is megkérdojelezzed: "Ha van, miért engedte meg mindezt?" Lehet, hogy késobb ráébredsz magad is, emberi okoskodással itt nem lehet választ adni...
Aztán ott a kotodés a volt "testvérekre" - nagyon nehéz erosen talpon maradni, ha mondjuk az ember más, "világi" barátokat kiiktatott az életébol!
A kételkedés nem bun - akkor, ha oszinte kereséssel, Isten utáni vággyal párosul.
Lukács 22:32 <3

bornagain 2012.03.18. 15:17:34

@Τιμόθεος:
Ja, bocs - elfelejtettem odaírni, hogy neked címeztem! :DDD

Nεω 2012.03.18. 15:17:45

@bornagain:

Szóval.. az van, hogy Isten létét nem tudom, nem merem, és nem is akarom megkérdőjelezni. Inkább azt nem tudom, hogy milyen sorrendben oldjam meg a dolgaimat. Kicsit ki kéne lépnem az egómból...és kevesebbet foglalkozni magammal, de ez most roppant nehéz. Köszi a verset. Ámen.

bornagain 2012.03.18. 15:27:02

@Τιμόθεος:
Tudod, sokszor J.T.-i(de nemcsak ok ám!) tudnak ajánlani nagyon bolcs "recepteket", megoldásokat...
Én inkább arról vok meggyozodve, hogy Istennek mindenkivel van egy kulon személyes terve, útja is.
Oszintén kérjed segítségét, és próbálj kapcsolatot keresni olyan keresztényekkel, akik nem csak szájjal hirdetik Isten Királyságát, hanem életukon is látszik, hogy van bennuk szeretet!
Tudom, nem konnyu..de helyetted más nem teheti/teszi meg....

Nεω 2012.03.18. 15:46:35

@bornagain:

Igazad van teljesen. Bár az ima mostanában kicsit nehezebben megy nekem. Több oka is van, de az egyik, amit írtam is, hogy a saját életem rendezése túlzottan is előtérbe került az elmémben (+ kisebbfajta makacsság is, hogy őszinte legyek, és hát ilyesmik).

Meg kell erőszakolnom magamat... de menni fog, csak nem biztos, hogy a túl közel jövőben.

bornagain 2012.03.18. 16:11:25

@Τιμόθεος:
Nem akarok rádzúdítani bibliai idézeteket sem bolcs emberi intéseket - azonban egy dologban biztos vagyok: Sátán nem fogja "olbetett kézzel" nézni jószándékú lépéseidet, hanem még újabb támadásokat intéz ellened! Honnan tudom?
Saját és mások életébol :-(
Fontos, hogy Jézus vére oltalma alatt légy(mint a izraeliták Egyiptomban a pészah-bárány áldozat vérének oltalma alatt) és szelleme vezetése irányítsa életedet! (picit "vallásosra" sikeredett a szoveg, de hiszem, hogy érted a lényeget)
Zsoltárok Konyve 50:15
Szeretettel "drukkolok"!

Nεω 2012.03.18. 16:30:31

@bornagain:

Köszi!

Igazad van. Helyre teszem a dogokat. De időbe telik még.

Üdvözlet:-)

T.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.03.18. 17:53:42

@Τιμόθεος:
"..Csak, az van, hogy én is mindent beáldoztam erre az egész dologra. Azt hittem nagy csillogó szemekkel, hogy Istennek teszem. Fel se fogtam, csak néha, hogy micsoda felelősség, ha esetleg nem helyesen látom ezt vagy azt..."

Szerintem ez sokaknak ismerős itt. Nehéz ilyenkor mit mondani, mert mindenki másképp kezeli a gondokat, más megközelítésből. Ha te a legjobb tudásod szerint Istent szolgáltad a JT-i között, akkor nincs aggodalomra okod, mert "nem igazságtalan az Isten..(Zsidók 6:10)".
Ezt jó ha észbe tartod.

És hogy esetleg nem helyesen látsz ezt vagy azt? Miért úgy látja valaki? És ha igen, akkor ki? Most ebben a pillanatban sem látunk helyesen egy rakás dolgot, mégis élünk és teszünk dolgokat, majd ha hibázunk, akkor kijavítjuk. Nyilván, aki nem hibázik semmit, az nem is csinál semmmit sem.
Ezért jó, ha őszinte emberek vesznek körül (emberekkel veszed magad körül), mert azok azáltal, hogy önmaguk mernek lenni, akarva akaratlanul is felhívják egymás figyelmét a 'vakfoltokra', anélkül, hogy ezért elítélnék egymást, ugyanis mindenkinek van ilyen.

Sajnos a JT-inál ez nem így működik. Egymásban a 'bűnöket' látják, bűnbakot keresnek, akit aztán jól megalázhatnak, amitől aztán ők maguk még magasabbra másznak fel arra a bizonyos fára (amiről aztán majd egyszer lepottyannak....).
Nem lehet eszerint az agyrém szerint élni és örülj annak, hogy most már te is tudod ezt.

A legfontosabb, hogy tudd, hogy Isten nem ítél téged el, ezért te se itéld el magad emberileg. Sajnos az Őrtorony tanok ezáltal pusztítanak továbbra is, mivel emberi mívoltunkban lettünk megalázva, amihez senkinek nincsen joga. Azért okoz nehézséget az Istenhez való közeledés is sokaknak, mert ők maguk ítéletet hoztak maguk felett (1Kor 4:3).

Javaslom a kérdés felvetését fordítsd meg. A "miért engedi Isten, hogy ez történjem velem? (tipikus Őrtorony-kérdés...mint a kígyó az Édenben: már e kérdésével is hazudik...) helyett: "miért jó nekem ez a jelenlegi helyzet". Ugyanis valamire minden helyzet jó, így az is, amiben most vagy.
Ezenkívül a második kérdés magában foglalja az elsőt is, de az első kérdés nem tartalmazza a másodikat, csak lehúz a mélybe....

Biztos vagyok abban, hogy sikerülni fog kimásznod a gondjaidból, bármik legyenek is azok. De akkor se szégyeld magad, ha átmenetileg esetleg szakember segítségét kell kérned, hiszen van amikor szükség lehet ilyen segítségre is. De ide is írhatsz bárkinek.

Nεω 2012.03.18. 18:12:22

@karalabe4:

Szia!

Köszi szépen a gondolataidat. Egyetértek veled.

Nagy gondok nincsenek azért, csak a sorrenden gondolkodom, hogy mit oldjak meg először..és hogyan. De hála égnek orvosi eset nem vagyok:-)

Átmeneti disszonancia, de már tisztul a teendőm..

Kedves vagy, köszi még egyszer

Üdvözlet

ditta77 2012.03.19. 07:02:56

@Τιμόθεος: Szia.Fiatal vagy még,kb 33,ha jól gondolom.Még előtted az élet,csak előre nézz,és Isten segitségét kérd,Ő meg mutatja neked a helyes utat.Kitartást!!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.03.19. 07:43:32

@Τιμόθεος:
Sajnos a legtöbb magyar 'orvosi eset', csak még nem mindenki tud róla....nem 'szabad alábecsülni sem a sötét oldal erejét', mint ahogy Yoda mester mondta.

Nεω 2012.03.19. 08:33:50

@karalabe4:

Szia!
Nem a lebecsülésről van szó. De fontos tisztában lenni azzal mindenkinek, hogy mennyire erős a saját jelleme, mennyire tud megoldani dolgokat, élethelyzeteket önmaga stb. Ez mind lemérhető abból, ahogy egy ilyen krízisben reagál az ember.
Ahogyan éppen kezeli a helyzetet. A disszonancia normális velejárója egy ilyen felismerésnek, míg a depresszió már beteges over reaction.
Sajnos azzal egyetértek, hogy némely ember életét ilyen szinten tönkreteszik/tették. Ezért írtam a cikkben is, hogy ha valaki depressziós, az már egy olyan lépcsőfok, ami valóban nem orvosolható autodidakta módon.

@ditta77:

Tökéletesen saccoltál:-) ügyes vagy. ((78))

Üdvözlet:-)

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.03.19. 10:31:14

@Τιμόθεος:
Évtizedek hibás programozását nem lehet 1-2 hónap alatt kijavítani. Kitartó munkával azonban nagy eredményeket tudsz elérni. Sok sikert kívánok hozzá!

bornagain 2012.03.19. 11:00:23

@karalabe4: @Τιμόθεος:
Hali! Színvonalas az eszméletcserétek.
Nem szabad arról sem megfeledkeznunk, hogy a problémákat onmagunk nem tudjuk megoldani - ha sullyedek egy ingoványban, saját hajamon nem húzom ki magamat... Az a J.T.-nál sokszor félremagyarázott Jézus, a Názáreti - O tud segíteni csak helyrehozni az életeinket!
"Kihez mehetnénk..." - mondta egykor Péter.
Szeretettel kívánok mindnyájatoknak boldog, áldott sikeres hetet <3

bornagain 2012.03.19. 11:15:52

@bornagain:
bocs: eszmecserére gondoltam...:))

Nεω 2012.03.19. 12:16:52

@karalabe4:
@bornagain:

Köszi mindkettőtök gondolatait! Jelenleg tiszta, egyértelmű célokat tűztem ki. Nem engedem meg magamnak a punnyadás luxusát sem érzelmileg, sem hitbeli kérdésekben, sem másképpen. Konkrét lépéseket iktattam be tervbe.

Ami az Istennel ápolt kapcsolatomat illeti:

- Lukács 22: 32 (tőled kaptam bornagain), köszi!
Hogy hol és kik lesznek ez a nyáj, még nem tudom. De ennek van egy előfeltétele is:

- "Mutasd meg ki vagyok, s mutasd meg ki vagy"
ezt az idézetet is itt láttam a blogon. Még hogy nincs haszna a blognak:-)

Abban erősített meg mindkét gondolat amit tudtam is, hogy először magammal kell letisztulnom. Ki vagyok, miért vagyok az, hol a helyem a világban stb. Konkrét tervekkel, célokkal teszem, amit teszek. Az, hogy másoknak is segítek abban amiben tudok, az csak egy plusz.

Aztán később a többi dolog is megoldódik (mármint, hogy hogyan/hol tudom Istent helyesen szolgálni).

Nem aggódok, nem félek, és nem hajt a tatár sem. Van időm.
A félelmek, és az agymosás elég hatásos tud lenni (volt nálam is valamennyire, még ha volt is kérdésem amióta tanú vagyok), és az érzésekre/érzelmekre is tudnak hatni, de én személy szerint nagyon gyorsan tudok dönteni, ha tudom mit kell tennem. Eddig is így volt velem.

Áldás Békesség nektek is:-)

T.

bornagain 2012.03.19. 14:17:26

Most olvastam:
Filippiekhez írt levél 4:13
Pál apostol ezen ihletett mondata(mindegy, melyik fordításból olvasod) engem mindig ráébreszt arra, hogy nem vagyok "magányos katona", mindenben készen számomra az "utánpótlás" - csak kérnem kell!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.03.19. 14:27:55

@Τιμόθεος:
Vow! Ilyet is ritkán olvasni. Végre!

Jó, hogy vannak céljaid, nekem sajnos ezzel sok gondom volt, mert mindent egy lapra tettem fel annakidején a JT-inál, ami aztán teljesen összetört.
Szerkesztek egy blogot, ahol néhány gyakorlati gondolatot osztok meg ebben a témában. Szívesen venném, ha összefoglalnád a célkitűzéssel kapcsolatos tapasztalataidat, különösen volt JT-ira vonatkoztatva, hátha segítene valakinek.
(a nevem melletti linken érhető el a blog)

@bornagain:
Sajnos sokak érzései éppen a vallás miatt sérültek meg a JT gyülekezeteiben átélt, megtapasztalt dolgok miatt. Ez néhányakat szuperérzékennyé tett más vallási közösségek felé vagy éppen vallásos gondolatokkal kapcsolatosan, ezért talán nem mindenki képes úgy Istenhez fordulni, mint ahogyan azt az adott helyzete megkövetelné.

Hozzászólásodról dr Bagdy Emőke beszéde jutott eszembe, aki néhány praktikus tanácsot ad az életre. Többek között éppen a Münchauseni 'saját hajunknál kirángatva magunkat a mocsárból' megoldásra sarkall. Ha megsegítjük magunkat, akkor az Isten is megsegít.

www.youtube.com/watch?v=nBtMrWy6xhE&feature=related

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.03.19. 16:42:07

@Τιμόθεος: "Nem aggódok, nem félek, és nem hajt a tatár sem. Van időm. "
pont igy vagyok én is. rájöttem, hogy isten sokkal türelmesebb velem, mint gondoltam

bornagain 2012.03.19. 16:53:38

@karalabe4:
Végigkovettem írásaidat, részben éresultem beloluk, min mentél keresztul...
Azt is megtudtam, hogy holgy vagy :-)
Végighalgattam azt az eloadásrészletet a youtube-on - nem is kifogásolnám, kis helyreigazítással.
A Biblia sehol nem mondja, hogy passzívan nyavalyogva kell várnunk Isten segítségére!
Mindent meg kell tennunk ami tolunk telik - azonban hittel és bizalommal, hogy Isten segítségére szukségunk van, mert egyedul nem biztos, képesek vagyunk-e rá.
Ne gondold, hogy nekem nincsenek negatív tapasztalataim a vallásoskodókkal - de még mennyi!!!
Azt már végképp nem akarom, hogy Jehova Tanúit betereljuk egy másik akolba - ez kevés!
Újjá kell szuletni Isten Szelleme által - mert kulonben lehetek református, baptista, hitgyulekezetes...és még sorolhatnám, de nem tartozok a "kicsiny nyájba" (nem J.T. 144.000-hez, hanem azokhoz, akiket ez a fogalom takar:
a Fold lakosainak azon csoportjához, akik személyesen átélték, hogy Jézus meghalt éltuk és életukben gyokeres változás tortént) Ez tobb "onátadásnál" - ez "újjászuletés".
Benne van az egész Újszovetségben(ha úgy tetszik: Gorog Iratokban).
Nem értékelem le a pszichológusok munkáját, de ismerek egy párat kozuluk, akiknek tonkre ment a családjuk, derékba tort a karrierjuk...
Nagyon fontos és felbecsulhetetlen az emberi segítség, de onmagában kevés.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.03.19. 18:30:34

@bornagain:
Itt nem passzív nyavalygásról van szó, úgy gondolom. Inkább egyfajta leblokkolt állapotról, hiszen évekig része voltál egy közösségnek, ahova sokat adtál és ahol szó szerint becsaptak és kihasználtak. És mindezt 'Isten nevében' tették...

Ráadásul, ahogy egy előző kommentelő utalt rá, azt sem tudja az ember, hogy mindez miért történik vele. Plusz, csak azzal a gondolatmenettel tud gondolkodni, amit ott megtanult (agymosásban részesült), ami megint csak egy zsákutcába viszi...
Ennek a dolognak az érzelmi súlyát át kell érezni, hiszen a realitásból kell kiindulni, nem tehetjük félre, hagyhatjuk figyelmen kívül a tényeket az életünkben. Hiszen a JT vallásnál már egyszer megtettük ezt, ha fogjuk magunkat és elkezdünk egy másik valláshoz csatlakozni, mert 'ott milyen kedves, megtért keresztények vannak', akkor nagyon valószínű, hogy egy újabb csalódásnak nyitunk ajtót.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy más vallások rosszak, de ott is megvannak a problémák.

Isten nem fog senkihez odamenni személyesen és gondoskodni róla, vagy megérteni őt. Az emberek azok, akiket felhasználhat erre a feladatra. A segítségre szoruló egyén állapotától függően sokféle embert használhat fel. Természetesen az én életemben is voltak ilyenek, többek között egy pszichológus is (akinek a saját személyes élete a feje tetején állt) meg sokan mások is. Érdekes módon megtért keresztények nem olyan sokan.

Sajnos sok újjászületett keresztény 'befutott' embernek érzi magát és nem képes emberi érzésekről vagy tapasztalatokról kommunikálni. A saját megtérés élménye mintegy misztikus magasságba repíti őket, mintha nem is érzékelnék a körülöttük levő valóságot.
Nyilván mindenkit más nyelvezetben kell megszólítani, nálam ez nem kifejezetten jön be, pedig én is olvasom a Bibliát.

Nyilván egy segítő szakember (pl: pszichológus) sem fogja felvállalni senki életét. A pszichológia egyébként is csak egy eszköz, hogy megismerjünk dolgokat magunkról, egy bizonyos határon túl kifejezetten veszélyes lehet, főleg ha a delikvens a megoldást vagy kiutat is onnan várja. mert abban nem tud segíteni.

Mégis azt kell mondjam, hogy sokaknak lenne szükségük alapvető ismeretekre ebből a tudományágból, mivel az ilyen ismereteket a családból kellett volna elsajátítanunk, ami nyilvánvalóan sokaknál nem történt meg. Ezért ha valaki az élete olyan szakaszában, amikor sértettnek vagy szomorúnak érzi magát (akár egy vallási tapasztalat miatt) és ezért úgy dönt, hogy szakember segítségét kéri (amellett, hogy Istenben is bízik), egyáltalán nem jelenti azt, hogy "emberekben bízik" Isten helyett.

Személyes meglátásom, hogy az olyan ember, aki azt hiszi, hogy majd rajta a pszichológus fog segíteni, az éppen úgy csalódni fog, mint aki csak a Bibliát olvassa és nem fogadja el az azóta eltelt évezredek alatt felfedezett emberi vívmányok és tudomány eredményeit, többek között, amiket az emberi lélekkel kapcsolatban megismertek.
Talán egy képzett szakember más oldalról is rá tud világítani az életünkre, ami segíthet Istenhez is közelebb kerülni.

bornagain 2012.03.19. 19:21:28

@karalabe4:
Figyelj, egyáltalán nem célom a vitázás - egyszeruen iszonyodom tole!
Mégis, picit az az érzésem, hogy félreértesz...
*Nem értékelem le a pszichológusok munkáját...*
*Nagyon fontos és felbecsulhetetlen az emberi segítség...*
*Azt már végképp nem akarom, hogy Jehova Tanúit betereljuk egy másik akolba ...*
Azt hiszem, világosan fogalmaztam. Sehol nem álítottam, hogy vannak tokéletes, hibátlan kozosségek, gyulekezetek! Csak azért kulonbség, hogy vannak "hiányosságok" - vagy pedig az egész társaság fejre állítva mukodik, hamis alapokon! Bocs, de le kellett írnom...
A volt J.T.-nál van egy szindróma - hogy megkozelítsem:
Sok évtizeddel ezelott egy kis magyar faluban "megesett" egy szellemileg visszamaradott lány. Megszulte otthon a gyerekét, - a csecsemo azonban meghalt. Mikor kitudódott, el akarták a kornyezete temetni. De o nem engedte: "Ez az én gyermekem, csakis az enyém!" Már szaga volt szegény testnek :-( Végul a falu lelkésze jott hozzá: neki is csak azt ismételgette: " Nem adom, a gyarmekem - az enyém!" ismételte eszelosen. A pap mélyen a szemébe nézett és azt mondta: " Lányom, nézd meg. Ez már nem gyermek, hanem egy hulla! Nem érzed a szagát?
Add ide szépen. A no gondolkodott, sírt---majd átadta a kis tetemet...hogy eltemessék.
Miért írom ezt? Látom sok írásból, hogy tobbek számára még J.T. szervezete még mindig valahogy "az enyém", nem egy "hulla". Még ott a ragaszkodás: hátha valami csoda folyamán a dolgok megváltoznak?! ...nem fognak!
Nekunk kell megváltozni. Tudom, borzalmasan nehéz - ha kotnek a barátságok, rokoni szálak, szép emlékek(nem kétlem, hogy azért olyanok is vannak!)
De a dontés elkerulhetetlen: nem lehet vki egyszerre Fidesz és MSZP szimpatizáns - bocs, de nem akarok már bibliai példákkal érvelni.
Ismétlem: életváltozás, gondolkodásváltozás nélkul semmi haszna nem lenne egy -csak sima "valláscserének!
Persze van még egy alternatívája a dolognak: sutba dobni hitet, Istent, Bibliát!!!
Mindenkinek szabad választása van. Befejezem, nem folytatom bibliai into példákkal...

bornagain 2012.03.19. 19:35:33

@karalabe4:
Oszinte válasz: nem voltam.
De jártam Királyság Termekben és sok személyes J.T. ismerosom van.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.03.19. 20:35:20

@bornagain:
Ez nem gond, mert attól még lehet véleményed a témában. De azért azt vedd figyelembe, hogy nem ismered belülről a problémát.

Én egyébként sem kötődöm érzelmileg a JT gyülekezethez, meg nem hiszek a változásban sem. De nem vagyunk egyformák.

reboot (törölt) 2012.03.19. 21:24:32

Annyira világos, hogy Jézus a pogányokra gondolt, mint olyan juhaira, akiket elő kell hoznia.

Nem kell hozza sok ész hogy ezt megértse az ember. De ha nem is érti, megfigyelheti mi történt a juhokkal Jézus halála után. A pogányok elkezdtek megtérni. Nem kell doktori fokozat hogy összeálljon a kép az ember fejeben. Nem kell kiterjedt kutatást sem végezni az új szövetségben sem hogy ez érthetővé válljon.

Annyira nyilvánvaló, és olyan szépen igazolja, hogy Jézus megmondta előre mi lesz a juhaival.

És mit tesz a vt??? Ahelyett, hogy dicsőítené Jézust hogy előre feltárta ezt, belemagyaráz a versbe valami hajánál fogva előrángatott hülyeséget a más juhokról.

Hányszor de hányszor szajkózzák hogy vegyük figyelembe a szövegkörnyezetet, a kijelentés utáni történéseket... És pont ők nem teszik ezt!!!

Milyen példamutatás ez???

Elrettentő példa!!!

névtelenül 2012.03.21. 06:36:20

@bornagain: Ez jó:

"... Látom sok írásból, hogy tobbek számára még J.T. szervezete még mindig valahogy "az enyém", nem egy "hulla". Még ott a ragaszkodás: hátha valami csoda folyamán a dolgok megváltoznak?! ...nem fognak! ..."

Én ezt azokra a tanukra értelmezem, akik már érzik hogy nagy baj van, itt olvasgatnak, de meg nem lépnek.
Üdv, Névtelenül.
Áldás, Békesség.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.04.30. 16:12:31

Olvasgattam a általatok küldött írásokat...hát sok mindent újra kell értelmeznem...alaposan megkavarodtam Szeretném megkérdezi tőletek azt;hogy álláspontotok szerint amit ugye a bibliára alapozunk;jelenleg milyen reménység alatt vagyunk?....szóval mi a helyzet a földi paradicsommal?...és kik mennek az égbe?
-A földet kik fogják benépesíteni majd???

szehenza 2012.04.30. 16:43:24

@kingdome: mintha magamat olvasnám pár héttel ezelőtt:)

szehenza 2012.04.30. 16:50:00

@kingdome: nem nagyon fogsz választ kapni rá, legalábbis olyat nem, amit most el is tudsz fogadni. Én is kíváncsi vagyok magamra, hogy mit is hiszek:) Viszont, ha megdől a 14-es dátum (márpedig az megdőlt) akkor nincs a hű és bölcs szolga
(Már amit a tanúknál jelent) a két akolt pedig ők tanítják.....ha pedig egyféle a reménység, akkor is lesz földi örök élet, csak nem úgy, ahogy mi tudtuk. Azért ebben nem vagyok biztos:))

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.04.30. 16:55:07

@szehenza: Hű ezt nagyon tudni akarom pedig...nagyon-nagyon kíváncsi vagyok ...kell,hogy legyen egyértelmű válasz-...Isten nem hagyhat minket bizonytalanságban!

szehenza 2012.04.30. 17:01:37

nem ő hagy bizonytalanságban, csak ennyi év JT után nehéz elhinni, hogy teljesen másként van az egész. Én amit hallottam több embertől, az ahogy a Péter levelében van, megég a föld, addig az emberek felvitetnek Istenhez, aztán itt a földön lesz örök élet. Már, ha jól értem.Ezt alá is lehet támasztani Biblia versekkel, csak hát.....nem tudom. Még igazán nem jutott el az agyamig

Ping-Pong 2012.04.30. 17:20:24

@kingdome:
A "menny" kifejezés nem egy külön helyet jelent, hanem az üdvösség szinonimája, márpedig üvözülni nem csupán „megmenekülést” jelent ilyen JT-s meteoriteső elől, hanem természetfeletti jellegű felemelkedést. AZ a föld, amelyre az üdvözültek teste feltámad, az nem EZ a föld lesz (hiszen az elenyészik, ld 2Pt 3:10-13), hanem az az új föld, amelyre alászáll az új ég, a mennyei Jeruzsálem (ld. Jel 21. fejezet), és ebből nem valami másodosztályú kaszt marad ki, hanem a gyilkosok, méregkeverők etc.
Az a föld tehát nem kevésbé lesz menny, mint föld - hiszen a kettő fedni fogják egymást, ld. Efézus 1:10.

Az Írás szerint azt szem nem látta és fül nem hallotta, amit Isten a megváltottataknak készített, ez pedig nyilván nem lehet egyszerűen az ősbűn előtti állapot és az az édenkert egyszerű restaurációja, hiszen azt Ádám és Éva nyilván látta és hallotta. Eszerint az üdvösség az ősbűn előtti állapot visszanyerésénél jóval több.

Nézd meg:

jehovatanui.blog.hu/2011/04/08/a_ket_osztaly

keresztenyek.hu/download/h_menny.pdf

keresztenyek.hu/download/h_menny.pdf

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=99280529&t=9003631

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=94805187&t=9042000

A tradicionális kereszténység szerint az üdvözültek nem örökké, hanem csupán a testi feltámadásig léteznek testetlenül/anyagtalanul a mennyben. A feltámadás után az az Ország/Királyság, amiben lesznek az éppen annyira föld lesz, mint ég is, hiszen az új, a mennyi Jeruzsálem a földre fog leszállni, ezzel beteljesítve az Ef 1:10-et.

Ez teljesen tiszta magyarázat arra, hogy hogy lehet ugyanarra a csoportra nézve egyszerre állítani azt, hogy a mennybe jutnak, és azt is, hogy öröklik a földet – anélkül, hogy a megváltás reménységét kétféle kaszt között osztanánk meg, ami ellenkezik az Efézus 4:4-el.

Így tehát JT-inek az a kérdése, hogy az örökké tartó boldogság az égben VAGY a földön lesz-e egy egyszerű hamis dilemma, mert a helyes válasz az, hogy abban az Országban, amelyről mindkettő egyszerre elmondható, vagyis az égben ÉS a földön, a fentiek szerint.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.04.30. 18:23:03

Bocsi...egy kicsit lassabban...szóval:"A tradicionális kereszténység szerint az üdvözültek nem örökké, hanem csupán a testi feltámadásig léteznek testetlenül/anyagtalanul a mennyben."

-Szóval mikor történik meg az a feltámadás?...
-ez alapján a szellemi lét egy mindenki számára általános érvényű átmeneti állapot???

Ping-Pong 2012.04.30. 18:48:37

@kingdom:
"-Szóval mikor történik meg az a feltámadás?..."

Az "utolsó napon" (Jn 6,39-40.44.54; 11,24); "a világ végén". A halottak föltámadása ugyanis szorosan összefügg Krisztus második eljövetelével: "A parancsszóra, a főangyal kiáltására, Isten harsonazengésére az Úr maga száll le a mennyből, s először a Krisztusban elhunytak támadnak föl" (1Tesz 4,16).
Minden ember, aki meghalt fel fog támadni: "Akkor előjönnek, akik jót cselekedtek, az élet föltámadására, akik pedig gonoszat cselekedtek, az ítélet föltámadására" (Jn 5,29).

"ez alapján a szellemi lét egy mindenki számára általános érvényű átmeneti állapot???"

Nem, ez csak azokra vonatkozik, akik a feltámadás előtt meghaltak.

"Nem halunk ugyan meg mindnyájan, de mindnyájan elváltozunk, hirtelenül, egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra. Amikor az megszólal, a halottak feltámadnak a romlatlanságra, mi pedig [azon hívők, akik ekkor életben lesznek] elváltozunk. Ennek a romlandó testnek fel kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot." (1Kor 15:51-53)
Akiket Krisztus második eljövetele még életben talál, azoknak teste halál nélkül fog elváltozni az örök életre. Levetik a halandó testet és felöltik az újat. Mindez azonban hirtelen történik, tehát a halál enyészetében nem részesednek. A "test föltámadása" azt jelenti, hogy a halál után nem csupán a lélek élete halhatatlan, hanem "halandó testünk" (Róm 8,11) is újra magára fogja ölteni az életet.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.04.30. 18:55:19

Akkor ezek szerint még nem történt semmilyen feltámadás...hol van most pl. Pál és a többi apostol?

Ping-Pong 2012.04.30. 19:12:33

@kingdom:
Nem történt meg feltámadás, hiszen a feltámadás a testre vonatkozik, és az Krisztus második eljövetelekor következik be. Pál apostol rögtön azután említi Isten ítélőszékét, hogy a testből való kiköltözést és az Úrhoz való) érkezést ecseteli: „Ezért tölt el a bizalom minket, s nem feledkezünk meg róla, hogy míg e testben vándorként élünk, távol járunk az Úrtól. A hitben élünk, a szemlélet még nem osztályrészünk. Ám bizalom tölt el bennünket, így jobban szeretnénk megválni a testtől és hazaérkezni az Úrhoz. Ezért is igyekszünk kedvében járni, akár közel vagyunk hozzá, akár távol járunk tőle. Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e" (2 Kor 5,6).

Pál apostolnak a lelke a mennyben van (ehhez nem kell "feltámadni"), a teste pedig a római Szent Pál-bazilika alatt várja a feltámadást.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.04.30. 19:20:48

@kingdom: meg kell tanulnod úgy olvasni az újszövetséget, hogy az neked szól, nem pedig valaki másnak. nem egyszerű, és türelem kell hozzá

Ping-Pong 2012.04.30. 20:16:03

@kingdom: Miért mi nem érthető rajta? A léleknek a test halála utáni sorsának a beteljesedéséhez nem kell "feltámadni". Az csak a JT teológia mondja, hogy a felkentek a mennybe "feltámadnak". Ha megnézed a második korintuszi levél 5. fejezetének elején is olvashatod, hogy Pál is abban reménykedett, hogy a (testi) feltámadástól függetlenül és az égi hazába térhet, akkor AMIKOR meghal.

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.04.30. 21:00:12

@Ping-Pong: ...nem az értekezéseddel van baj ....de nekem nehezebb ezt megérteni hiszen hosszú évekig ezt máshogyan értelmeztem...szóval ...csak lassan megy...elnézésed kérem ezért...

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.05.01. 11:38:01

@Ping-Pong: "ez alapján a szellemi lét egy mindenki számára általános érvényű átmeneti állapot???"
Mondod:
"Nem, ez csak azokra vonatkozik, akik a feltámadás előtt meghaltak."
-Tehát a feltámadás eseménye előtt ha a halottak átváltoztak és szellemi életet élnek a mennyben...akkor kik támadnak fel a földre és miért???-Miért? -Ha már úgy is élnek Istennel?
-Valami képen visszaminősítik őket fizikai testbe???
-mondod:
"Pál apostolnak a lelke a mennyben van (ehhez nem kell "feltámadni")"
-Tehát -----ÖNTUDATTAL---- rendelkező személyként él a mennyben ???....
A "test föltámadása" azt jelenti, hogy a halál után nem csupán a lélek élete halhatatlan..."
-Szóval a lélek ami istenhez került és szellemi életet él vele....visszakapja földitestét a föltámadásnál?...visszakerülnek a földre???
"ez alapján a szellemi lét egy mindenki számára általános érvényű átmeneti állapot???"
mondod:-
"Nem, ez csak azokra vonatkozik, akik a feltámadás előtt meghaltak".....szóval jelen időszak alatt mindenkire értendő?--mikortól?-Partriarcháktól?
-Tehát a feltámadás világeseménye valami egyetemes visszaköltöztetése lesz az elhunyt lelkeknek akik halálukat követően szellemi testben élnek kerültek istennell?...
-(a lelket hogy érted mint öntudattal rendelkező szellemi természetű lényt?...-vagy mint tudattalan élet erőt?)...ez fontos kérdés....
-...hiszen a halottak semmit sem tudnak... (Példabeszédek 2:18) :"18 Mert halálba süllyed alá háza, ösvénye a tehetetlen halottak közé. . ."
vagy :(Prédikátor 9:4, 5) 4 Hisz aki az élőkhöz tartozik, annak van bizodalma, mert jobb egy élő eb, mint egy kimúlt oroszlán. 5 Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak,...
mondod:"Pál apostolnak a lelke a mennyben van (ehhez nem kell "feltámadni"), a teste pedig a római Szent Pál-bazilika alatt várja a feltámadást."...szóval ő is a visszaköltöztetésre vár?!...szellemi létből vissza a fizikaiba?...mint szellemi lény?...ha jőn a feltámadás világeseménye...visszaköltözik....???

Ping-Pong 2012.05.07. 07:14:03

@kingdom:
Azt hiszem félreértettél. Azok a feltámadás előtt elhunytak, akiknek a lelke mennybe kerül (test nélkül) a közbülső állapotban, azok (a testük) nem „változik át”. Pál a 2Kor 5. fejezet elején a testtől (és a feltámadástól) függetlenül állítja a mennybe jutást. Ekkor nyilván nem történik még meg az 1Kor 15:51-53-ben jelzett „elváltozás”/„átváltozás”, amikor is a romlandó test felölteni a romlatlanságot. A közbülső állapot mennyben töltött ideje kellemesebb, mint a szenvedésekkel teli földi lét, de ez még nem a teljes lét, amely a feltámadás után jön el, amikor is a test is megdicsőül.)

Az „ég” / „menny” kifejezést félreérted szerintem, azért esel abba a hibába, hogy a feltámadásról azt hiszed, hogyha az ember teste az ÚJ földre feltámad, akkor ahhoz ki kell jönni a mennyből. A mennyország, vagy mennyek országa nem más, mint a tökéletes boldogság helye, Isten országának beteljesedett állapota. Tehát ez a szó a végleges üdvösség kifejezése, ahol az emberek Krisztus által Isten életében részesülnek. Krisztus mennybemenetele sem azt jelentette, hogy elszakadt ettől a világtól, hanem inkább azt, hogy megadta és bemutatta a kozmikus megdicsőülés lehetőségét. A mi üdvösségünk és boldogságunk nem más, mint részesedés az ő dicsőségében. A mennyország nem valami történésen kívüli hely, ahová az ember eljut, hanem a Krisztussal való együttlét, az ő dicsőségében való részesedés, amit ő földi érdemeivel kiérdemelt önmagának és a mi számunkra. A mennyországot nem lehet úgy fölfogni, mint külön helyet vagy mint egészen más állapotot, hanem mint az embereknek Istennel való életközösségét. Ezért amikor „felsőbb” világról beszélünk, azt nem tér szerint, hanem a lét rendje szerint kell érteni.

AZ a föld, amelyre az üdvözültek teste feltámad, az nem EZ a föld lesz (hiszen az elenyészik, ld 2Pt 3:10-13), hanem az az új föld, amelyre alászáll az új ég, a mennyei Jeruzsálem (ld. Jel 21. fejezet). Ez a „hely” éppen annyira lesz föld, mint amennyire menny – tehát nem kell az üdvözülteknek a mennyből „kijönni” ahhoz, hogy a lelkük újra egyesüljön az új földre feltámadt testükkel, hiszen maga az (új) ég, a mennyi Jeruzsálem fog a földre alászállni.

Persze feltámadni nem csak az üdvözülők fognak, hanem a gonoszok is: Krisztus kifejezetten hirdeti a gonoszok feltámadását is. Például: ,,egész tested a kárhozatra jusson” (Mt 5,29-30); ,,… két lábbal az örök tűzre kerülnöd” (Mt 18,8-9); ,,inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is” (Mt 10,28); ,,a sírokban mindnyájan meghallják…, és előjönnek. Akik jót tettek, azért, hogy feltámadjanak az életre, akik gonoszat tettek azért, hogy feltámadjanak a kárhozatra” (Jn 5,28-29). Ők meg nyilván nem az új Jeruzsálemben lesznek, hanem a tüzes tóban fognak gyötrődni örökké (Jel 20:10). A kárhozottak feltámadt testének rendelkezniük kell a másvilági állapot legáltalánosabb tulajdonságaival (amilyen pl. a halhatatlanság és valami a térfölöttiségből és időnkívüliségből), másfelől ellenkezőnek kell lenniük, mint a megdicsőülteké. Meg lesz tehát a szenvedékenység, az időfölöttiség pedig valószínűleg az egyformaság és kilátástalanság unalmában fog jelentkezni. Nem kapják meg az élet örömét és szabadságát, korlátok közé szorítva érzik magukat, képtelenekké válnak szeretetet adni és elfogadni, és mindezek következtében a legteljesebb diszharmónia uralkodik lelkükben, és az külsőleg is észrevehetővé válik. Vigyáznunk kell azonban, hogy e tekintetben is, akárcsak a túlvilági szenvedések és jutalmak elképzelésénél, félre ne vezessenek bennünket az alaptalan antropomorf fantáziálások.

- - - -

Igen, Pál apostol és a többi üdvözülő (lelke) is ÖNTUDATTAL rendelkezvén létezik a mennyben. Kérdezted, hogy mikortól kerülhetnek az emberek a mennybe. Krisztus megváltása előtt az ég be volt zárva; ekkor az elhunytak még mind az alvilágban (a Seolban) voltak együtt (vö. pl. Jób 30,23) egy örömtelen, bús létben, még akkor is, ha örök üdvre voltak kiválasztva. Ők bár külön voltak a pokolra ítéltektől (vö. Ez 32,17-32), de ez a hely - mint pokol tornáca -, nem volt az öröm helye, hanem a néma szomorúságé, ahol még Istent sem dicsőítették. Ez tehát teljesen különbözik a mennytől, amit csak Krisztus nyitott meg kereszthalála által. Ekkor vált örömmé a halál, és ekkortól dicsőítik az Istent a meghalt szentek. A Krisztus előtt meghalt „jók” akkor kerültek a mennybe, amikor Krisztus „fölment a magasba, magával vitte a foglyokat” (Ef 4:8)

Mi nem azt mondjuk, hogy a mennyországnak az a szerepe, hogy az ember testetlenül ott éljen örökké, mint egy szellemteremtmény. Ugyanis a mennyország itt nem feltétlenül, mint egy külön helyet értjük, amely csak a szellemi birodalmat jelenti, hanem a kozmikus megdicsőültség állapotát. Mi is valljuk a test feltámadását. Halhatatlanság és feltámadás úgy viszonyul egymáshoz, mint héj és mag, mint kezdet és vég. A feltámadás a halhatatlanságba vetett hit egyik módja. Csak akkor gondolható el, ha a halálon túli élet egyáltalán a horizontra képzelhető. A feltámadás azonban nem azt jelenti, hogy az ember "kijön" a mennyből (mivel fentebb írtam, hogy az nem hely), hanem azt a test is feltámad és megdicsőül és egyesül a már megdicsőült lélekkel.

A lélek nem egy külön „lény”, a keresztények ezt NEM platonikusan fogják fel, ELVETIK azt az elképzelést, hogy a test a lélek börtöne, az csak köntös, és hogy a lélek egyedül maga az ember. Ezért nem lehet minket azzal vádolni, hogyha a azt valljuk, hogy a lélek tudatos továbblétezésének lehetőségét a test halála után, akkor ezzel letagadjuk a halál valóságának tragédiáját, de ez itt ki van szépen emelve: forum.index.hu/Article/viewArticle?a=110865582&t=9003631 A lélek és a test egysége olyan mély, hogy a lelket a test „formájának” kell tekinteni; azaz az anyagból alkotott test a szellemi lélek miatt emberi és élő test; a szellem és az anyag az emberben nem két egyesült természet, hanem egységük egyetlen természetet alkot. A léllek önmagában NEM egy külön „lény”, NEM azt mondjuk, hogy a lélek egyedül maga az ember. A lélek arra van rendelve, hogy a testtel együtt létezzék, az egy szellemi természetű elem.

- - - -

A JT-k által gyakran idézgetett Prédikátor 9:5 vers nem bizonyítja a holtak öntudatlanságát. Olvasd el a következő két linket:
* forum.index.hu/Article/viewArticle?a=110866012&t=9003631
* forum.index.hu/Article/viewArticle?a=110866012&t=9003631
süti beállítások módosítása