EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Kérdések a tanúkhoz:

2011.06.29. 16:16 | Johnny Joker | 32 komment

Legfőképpen 3 Péter-től, de bármelyik tanútól is nagy érdeklődéssel várjuk a válaszokat!


 

1. Mik az Őrtorony mértékek más vallások mérlegelésére? Máté 7:2

2. Ki győzte meg Charles Taze Russell-t arról, hogy Krisztus Második Eljövetele 1874-ben kezdődött el?

3. MEDDIG tanította ezt a Társulat? ÉS HÁNY ÉVIG?

Hirdetők könyv 133. oldal. A lábjegyzet az 1943-as kiadású Az igazság szabaddá tesz könyvre hivatkozik, amely 1874-ről 1914-re módosította Jézus visszatérésének időpontját közvetlenül a Rutherford halála utáni évben [azért ebből is lehet következtetni].

4. Ez igaz tanítás?
    A megfelelő időben volt ez tanítva?
    Ezt Isten tárta fel a Szent Szavában?
    Ez emberi bölcsességen alapuló tanítás?

5. Megfelelt a Társulat ezzel a tanításával a saját maga állította mértékeknek?

6. Ha Krisztus 1914-ben tért vissza, arról TUDOTT RUSSELL ÉS RUTHERFORD VAGY NEM?

7. Mi az esély arra, hogy Isten ilyen kiváló embereket választ ki az ő kommunikációs csatornájaként, de a fia visszatértéről nem értesíti őket?

8. Nem csak nem tudták, hogy Jézus Második Eljövetele 1914-ben kezdődött el, hanem mind a ketten ragaszkodtak ahhoz, és nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy ők tudták, hogy ez 1874-ben történt meg. Mi az esély arra, hogy az „igazság Istene” szándékosan hagyná a földi csatornáját, hogy az félreinformálja az egész világot a Fia visszatéréséről majdnem hét évtizedig (1876-1943)?

9. Mivel úgy hitték, hogy Jézus visszatért 1874-ben, ez azt is jelenti, hogy nem voltak várakozásban. Mit ír Lukács a beszámolójában (12:37), kizárólag mikor lesz boldog Jézus?

10. A Lukács 12:36 szerint „(Jézus) érkezésekor és kopogtatásakor talán egyszer nyithatnak ajtót neki.” Azonban ha ő megérkezett, és kopogtatni kezdett 1914-ben, ők nem ismerték fel az érkezését egészen 1943-ig, ami azt jelenti, hogy huszonkilenc évig kellett volna kopogtatnia mielőtt ajtót nyitottak neki?

Mivel 1914-ben ők voltak az egyetlen vallás amely hitte, hogy Jézus már visszatért, ez azt jelenti, hogy ők voltak az egyetlen Keresztény vallás, amely nem volt éber, nem várta az ő visszatérését 1914-ben. Azonban Jehova Tanúit úgy vezetik, hogy azt higgyék, hogy ők voltak az egyetlen vallás, amely várta az ő visszatérését abban az évben.

11. Így van?

 

12. Tudtál eddig erről? Tudnak erről az átlagtanúk?

 


 

A Hirdetők könyv 713. oldala az Őrtorony  1984. december 1.-i számára hivatkozik. A magazin ezen száma egy sor „Keresztény éberség”-el foglalkozó bekezdést tartalmaz. A 14. oldalon ezt írja: „Amikor tehát Krisztus láthatatlan jelenléte elkezdődött 1914-ben, boldogok voltunk [Jehova Tanúi], hogy várakozásban találtattunk.    De ez nem igaz. Senki sem volt az Őrtorony Társulattal kapcsolatban, aki Krisztus „láthatatlan jelenlétének” kezdetét 1914-re várta, mivel mind abban hittek, hogy az már elkezdődött negyven évvel korábban. Ugyan így, napjainkban szintén nincs aki az ő „láthatatlan jelenlétének” kezdetét várná – nem azért mert úgy hiszik, hogy ez 1874-ben megtörtént, hanem azért, mert most abban hisznek hogy ez 1914-ben történt meg.

 

JÁRJATOK UTÁNA! KUTASSATOK!

KÉRDEZZÉTEK A VÉNEKET!!!

Természetesen a Szent Őrtorony Mértékek alapján mérlegeljetek!! 

Ez igaz tanítás?
A megfelelő időben volt ez tanítva?
Ezt Isten tárta fel a Szent Szavában?
Ez emberi bölcsességen alapuló tanítás?

Jézus ilyen szervezetet választott volna ki "minden vagyona fölé" 1919-ben?

Címkék: 1914 ébredjetek! erről kérdezd a véneket győződj meg személyesen

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr923024931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

3 Péter 2011.06.30. 06:39:08

elősször is nincs szent őrtorony. valószínűleg érdekes lehet a ti gyülekezetetek, a miénkben tudják, hogy az örtorony és az ébredjetek nem ihletett, és nem írja felűl a biblia alapelveit. Jehova Tanúi mélységesen egyetértenek azzal, hogy ne ítéljünk meg másokat. természetesen a biblia ihletőjének, Jehovának, joga van megítélni az embereket, ennélfogva ha a biblia szerint valami jó, az elfogatható, ha valamit Jehova rossznak mond, az rossz. megítélte helyettem Ő. és Istennek kell inkább engedelmeskedni, semmint embereknek. a többi kérdésedre már meg is adtad a választ az első bibliaverssel, ne ítélj, hogy ne ítéltess.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.06.30. 08:45:53

@3 Péter: Ez annyira, de annyira klasszikus!! PONTOSAN ilyen választ vártam tőled, és nem az utánajárást, hanem, a kérdések elé vágást. Amikor kiderülne a turpisság, a tanúk vagy nem adnak választ, vagy kitérően melléválaszolnak, másfelé terelve a témát.

Továbbra is várom EZEKNEK a kérdéseknek az egyenkénti cáfolatát, megválaszolását!!

Gondolj az érdeklődőkre, akik az oldalt olvassák, segíts nekik, biztosan nagyon kíváncsiak MINDEN KÉRDÉS válaszára!! Ne hagyd őket cserben!

3 Péter 2011.06.30. 11:41:26

örülök, hogy nem okoztam csalódást. nézd, nem vagyok annyi ideje tanú, hogy elékeznék, mit tanított russel, vagy kinek mit mondott régen élt személy. bizony, Jézus tanítvényai sem voltak éppen hiba nélküliek, Jézus mégis komoly bűnöket bocsájtott meg nekik, miután megbánták a tettüket, és folyamatosan egyre több ismeretet adott nekik, és egyre nagyobb felelősségeket. lásd pl pétert. én ezt látom Jehova Tanúinál is. lehet, hogy cselekszenek blődségeket, de képesek belátni a hibályukat, túllépni azon, és magasabb szintekre kerülni. az előző cikked azt állította, hogy a tanúk a múltban élnek, pedig te vagy az, aki a múltban élsz. testvéri szeretetből írom ezt, látva, hogy az igazadat a régen élt tanúk hibáját rángatod elő. bizony, akkoriban karácsonyoztak is, szakálluk is volt, cigiztek. de Jézus halála előtt is mást várt el Jehova, és 2 év múlva is mást várt el. nem azért, mert következetlen, hanem azért, mert fokozatosan tárja fel a szándékát.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.06.30. 13:58:24

@3 Péter: Tudod, hogy miért fontos kutatni a múltat? Mert Jézus állításuk szerint 1919-ben választotta ki őket és EZÉRT ők Isten egyetlen igaz földi szervezete! Na most azt kérdezném tőled, te hány tanítást vizsgáltál meg azok közül, amelyeket Jézus AKKOR megvizsgált? Látod ezért nagyon fontos ez a kutatás, vizsgálat!!! A legfontosabb, mert így kiderül, hogy Jézus milyen tanításaik alapján választotta ki, nevezte ki őket.

Hányat is tanítanak a 'vizsgálati időszak' tanításai közül napjainkban???

Nem kell félned ettől a vizsgálattól! Te is megvizsgálhatod azokat a tanításokat, amiket Jézus is megvizsgált 1919-ben, és én nagyon buzdítalak erre! Ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.06.30. 16:22:04

Jehova Tanúi buzdítják a velük együtt tanulmányozókat,hogy ismerjék meg a Bibliát,-és vessék össze a saját - "természetesen,hamis"- vallásának tanítását,gyakorlatát. Amikor már az érdeklődő Jehova Tanú lett, -és az alaposabb Bibliaismerete alapján meg akarja vizsgálni az Őrtorony Társulat teológiáját, történelmét,létjogosultságát,-szeretné megismerni a régi Watchtower irodalmakat, akkor jön a figyelmeztetés: "Nem kell ám evvel foglalkozni!" MIÉRT érdekel ez téged? Pedig: >>"A kétféle súlymérték és a kétféle éfa — mindkettő egyaránt utálatos Jehovának."<< (Példabeszédek könyve 20:10,-"Új Világ Fordítás.)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.06.30. 16:27:36

@Zsolt520: igen, pontosan! ilyenkor jönnek az "előre tekintsünk" szöveggel... meg: "ha hátrafelé nézel, ferde lesz a szántás", pedig de sokat lehet tanulni és megtudni a Szervezet történelmének kutatása során! Választ kapsz a kérdéseidre, amiket nem lehet/mersz feltenni a gyülekezetben.

gabrielle81 2011.06.30. 16:32:59

Talán nem közvetlen kapcsolódok a témához ,de 3 Péter te miért vagy ezen az oldalon itt a " hitehagyottak " beszélgetnek , vagy nem vagy biztos a dolgodban akkor miért vagy még mindig Tanu ?
Gondolom tudod , hogy neked ezért kiközösítés járna .
Mi tart vissza abban , hogy ezt meglépd , mert úgy látom elég sűrűn vagy ezen az oldalon ami nekünk nem rossz , de a te keresztényi lelkiismereted ilyenkor hol jár , vagy óraszámnak leadod , mint tanúskodást ?
Egyébként nem rosszindulat vezérel csak nem értem .

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.06.30. 16:38:23

@Johnny Joker: Így van,Johnny! Bár talán lebecsülik az Internet jelentőségét Brooklyntól a Cserkút utcáig a csúcs-vezetők, de rá kell végre ébredni: kikerült a (Jehova Tanúi felé szóló) média ellenőrzése a Vezető Testület kezéből.
Egy teljesen új korszak kezdődik el, ma még talán -relatíve- kevesen tájékozódnak a Világhálón, de holnap az egyszerű, olcsó telefonokban is WEB-böngészők lesznek. Előbb utóbb pedig a "legkonzervatívabb testvérek" is beírják a Google (Bing, Yahoo, Yandex, Baidu,stb..) WEB-keresőkbe,hogy "Jehova Tanúi",-és: "Őrtorony Társulat". Egy megoldás van: meg kell félemlíteni -még jobban- Jehova Tanúit,hogy csak és kizárólag a hivatalos Watchtower weboldalkat olvassák. Ha csak egyszer kiderül valakiről,hogy az "ellenség" weboldalát hallgatja, avval "elbeszélgetnek" a vének az egyik kisteremben a Királyságteremben,aminek népies neve a teokratikus zsargonban: "csontozó".

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.06.30. 17:04:44

@3 Péter: Mikor volt arra példa,hogy beismerték, megbánták , -és rendezték a bűneiket az Őrtorony Társulat vezetői? Mikor kértek bocsánatot a bajba sodort Jehova Tanúitól? ( Hamis Armageddon-dátumok, a védőoltás megtagadTATÁSA...?) Azért pl.: II. János Pál pápa mert nyíltan bocsánatot kérni: www.origo.hu/nagyvilag/20000312ii.html Az,hogy a Brooklyni vezetők kifutnak a saját maguk szabta idő-keretből,-és kénytelenek "átszabni,átvariálni" a tanításaikat, az nem bűnbánat,-pláne nem bocsánatkérés. Olvasta valaki azt,hogy mindazokat,akik a hamis próféciák, és a tévtanítások miatt mentek el Jehova Tanúitól, rehabilitálták,-és nincsenek megbélyegezve "hitehagyottként"? Azért az egykori miniszterelnök Gy.F. eljutott a beismerésig. Az Őrtorony Társulat még idáig sem. Mindenki láthatja,hogy hiteles, egyenes,férfias vezetőkről van-e szó.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.06.30. 17:06:22

Mostanában nem is a Jehova Tanúi “Biblia-kezelése” zavar ma már a legjobban,hanem a tisztességtelenség,a minimális “betyárbecsület” hiánya. Megcsinálják a vezetők a “balhét”,és “rákenik” a bajt az egyszerű tagokra. Az “Érveljünk az Írásokból” című könyvükben így hárítják a felelősséget a szerencsétlen,egyszerű tagokra,-akiknek vakon kell engedelmeskedniük a Vezető Testületnek: >>”Jehova Tanúi nem állítják magukról,hogy ihletett próféták. Voltak tévedéseik. Mint Jézus Krisztus apostolainak,nekik is voltak téves várakozásaik.”<< ( "Érveljünk az Írásokból",139.oldal ) Így összemosni a nyilvánvaló,hamis,-dátumos- próféciákat az egyszerű tévedésekkel. Döbbenet! Legalább csak annyit mondanának,írnának: "Bocsánatot kérünk, mert hamisan prófétáltunk!"

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.06.30. 17:12:23

Az Őrtorony Társulat abszolút,és FELTÉTLEN engedelmességet vár el Jehova Tanúitól: A hamis próféták közös jellemzője: 100% engedelmesség elvárása- 0 % felelősség-vállalással.
Sajnos,a politikai életben hamarabb van következménye a csibészségeknek,mint a “vallási piacon”. Jehova Tanúi tanítóhivatala,amely önmagát “Hű és értelmes rabszolga-osztály”-nak nevezi simán “Nagy Babilonnak” nevezi az összes többi (keresztény) felekezetet,nagy szerényen így jellemzik önmagukat (!): >>” A rabszolga osztály mint csoport kiváló példát mutat abban, hogy ’követi a Bárányt, bárhová megy is’. [...]
A rabszolga osztály tagjai szüzek maradnak szellemi értelemben, mivel nem szennyezik be magukat „Nagy Babilon”, vagyis a hamis vallás világbirodalmának hitnézeteivel és szokásaival (Jel 17:5). Semmilyen hamis tanítás ’nem találtatik a szájukban’, és ’szeplő nélkül’ megőrzik magukat Sátán világától. (Ján 15:19)
[...]Igen, Jehova vezetésről gondoskodik a rabszolga számára. Ezért teljesen megbízhatunk a rabszolgától kapott szentírási értelmezésekben és útmutatásokban.
Jehova a szent szellemét is kiárasztja a rabszolga osztályra.
“<< (Őrtorony, 2009. február 15. 24. oldal.) Napjainkban több,mint 7 millió ember ezt el is hiszi.

Pöpi6 2011.06.30. 21:52:33

Szervusztok! Kérlek Benneteket, válaszoljatok néhány kérdésemre! Két éve keresztelkedett meg a férjem, azóta felemás igában élünk. Jártam vele egy évig a gyülekezeti összejövetelekre, de hamar átláttam a manipulációs technikáikon, ezért abbahagytam a tanulmányozást. Sajnos a Férjem elvakultan hisz az Őrtorony T. tanításainak, Őt képtelenség meggyőzni bármiféle emberi észérvvel. Számomra már a gyülekezet elnevezése is farsnak tűnik: Jehova Tanúi... egyáltalán ...a jelen korban hogyan nevezheti magát valaki Jehova Tanújának, hisz Isten az Ószövetségi idők óta nem jelenik meg az emberek előtt?! Tanúskodni pedig csak arról lehet, amit saját szememmel láttam, avagy hallottam...nem igaz...máris kibukott a hamisság. Mi a véleményetek erről?

metanoia 2011.07.01. 02:03:43

@3 Péter:
Kedves Péter!
Tiszteletreméltó az a gyermeki hited és bizalmad amivel viseltetsz a Szervezet iránt.

Ezt írod:
"tudják, hogy az örtorony és az ébredjetek nem ihletett, és nem írja felűl a biblia alapelveit."

Ha nem ihletett akkor miért közösítik ki azt, aki inkább a Bibliához ragaszkodik mint az Őt-hoz?
Már az alámerítkezés előtt feltett két kérdésben elhangzik, h a Szervezet Istentől vezetett.
Ha nem ihletett, akkor hogyan lehet Istentől vezetett?

Az Istentől ihletettség és a Szent Szellemtől vezetettség egy és ugyanaz!
A Biblia Istentől ihletett a Szent Szellem által.
Nagyon helyesen írod, h inkább Istennek kell engedelmeskedni mint embereknek.
Kívánom Neked, h ehhez ragaszkodj.

Ami pedig az ítéletet illeti:

Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta; Jn. 5:22.

metanoia 2011.07.01. 02:45:39

@Pöpi6:
A Jehova Tanúi nevet 1931-ben vették fel az Ésaiás 43:10-re hivatkozva.
Csakhogy ott Izraelről mondja azt Jah. El kell olvasni az előtte és utána lévő verseket is, nem kiragadni a szövegkörnyezetből.
Az Ószövetségben Izraelt választotta Jah népének.
Az Újszövetségben pedig kinyílt az út a pogányok felé is.
Eljött Jézus Krisztus a Megváltó és Őróla kellett tanúskodni.

"Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig." Csel. 1:8.
Mármint Krisztusnak lesznek a tanúi.

"És az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon."Csel. 4:3.

"És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot, hogy ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak." Csel.10:42

"Mikor pedig megérkeztek Maczedóniából Silás és Timótheus, szorongatá a lélek Pált, és bizonyságot tőn a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus." Csel.18:5.

"Nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté azt ki a Krisztusnak ő bennök levő Lelke, a ki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről. " 1.Pt.1:11.

"Prédikálván az Istennek országát és tanítván az Úr Jézus Krisztus felől való dolgokat teljes bátorsággal, minden tiltás nélkül." Csel.28:31.

"És Filep lemenvén Samária városába, prédikálja vala nékik a Krisztust."Csel.8:5

"És miután evett, megerősödék. Vala pedig Saulus a damaskusi tanítványokkal néhány napig.
És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy ő az Isten Fia." Csel.9:19.20.

"Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot;" 1 Kor.1:23

bobibá 2011.07.01. 05:49:48

@Zsolt520: Az internet a brooklyni szindikátusnak ugyanazt jelenti, mint a komcsi vezetőknek egykor a SZabad Európa Rádió. Rettegnek, félnek a leleplezéstől. A puszta hallgatása is bűnnek számított.

bobibá 2011.07.01. 05:50:50

@metanoia: A kérdés adott: Keresztények-e Jehova tanúi?

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.07.01. 09:57:58

@bobibá: 'Majd két évvel ezelőtt történt: kerestem nevet a Jehova Tanúi felé szóló szolgálatomnak. Nem akartam az "Ex-JT"-t, -Barna Zoli barátom,és sorstársunk munkássága iránti tiszteletből. Emlékezve az egykori Szabad Európa Rádió hiánypótló szerepére,így adtam a "Szabad Jehova Tanúi" nevet azoknak a honlapoknak / (próba) fórum-kísérleteknek: szabadjehovatanui.gportal.hu , szabadjt.szabadszo.hu Azokkal az elhallgatott,eltitkolt információkkal, Bibliai igazságokkal szeretnék szolgálni,amelyekről nem illik Jehova Tanúinak beszélni,kérdezni. Nem vagyok értelmiségi,sem teológus, amit tudok mutatni: van ÉLET az "Őrtorony falain kívül", nem kell a Bibliát "eldobni" a brooklyni szindikátus visszaélései, hiteltelensége,és zsarnokságai miatt, vannak keresztény gyülekezetek, -amelyek bár messze nem tökéletesek- de nem uralják le az embereket,és szabadon lehet kérdezni,gondolkodni. Persze, ahogy a Szabad Európa Rádió küldetése befejeződött,úgy valószínűleg a "Szabad Jehova Tanúi" szolgálat útja is hasonlóan ér majd véget.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.07.01. 10:38:15

@Pöpi6: Szia! Szívesen válaszolunk minden kérdésedre, legjobb tudásunk szerint és tapasztalataink alapján. A férjeden úgy segíthetsz, ha "őszinte érdeklődést mutatsz ki" iránta és a vallás iránt. Legyél érdeklődő, kezdjetek tanulmányozni. Ha ez már megy akkor, csupán a 'megfelelő kérdéseket' kell neki feltenni a 'megfelelő időben'. Ezekre a technikáikra azonban figyelj, nehogy csapdába kerülj:
jehovatanui.blog.hu/2011/04/07/toborzo_2015

Azt, hogy milyen kérdéseket tegyél fel neki szívesen összeállítom neked, bár ehhez kicsit több infó kéne a személyiségéről, kötődéséről, meggyőződésének erősségéről.
Elsőnek talán olvasd el ezt a könyvecskét:
xjt.atw.hu/hindex.html
Jehova Tanúi - Hogyan nyithatjuk fel a szemüket?

Az esetedben azonban nagyon óvatosan kell eljárnod, és tisztában kell lenned a tanításaikkal is, egy alapvető szinten ahhoz, hogy fel tudd tenni azokat a kérdéseket. Az oldalamon itt találsz pár ilyen kérdést:
jehovatanui.blog.hu/tags/err%C5%91l_k%C3%A9rdezd_a_v%C3%A9neket

Annyiból szerencsés helyzetben vagytok, hogy nem évtizedek teltek el a torony falain belül, így könnyebb lesz az ébredése, kiszabadulása a te segítségeddel! Bármilyen kérdésed merül fel, nyugodtan írd meg.

22. az Elem. 2011.07.01. 10:50:07

@3 Péter:
Kedves Péter!
Kérlek, gondold át a következőket:
a szervezet egyrészről azt mondja nem ihletett az Őrtorony, mégis itt a w97 6/1 10.o. 13.bekezdés ezt írja:
Ha nagyra értékeljük Istennek a régmúltban élt, ihletés alatt álló prófétáit, különösen Isten Fiát, akkor nem kellene vajon tisztelnünk azt az emberi képviseletet is, melyet napjainkban használ fel Jehova arra, hogy feltárja azokat a bibliai információkat, amelyek oly szükségesek a népének ezekben a kritikus időkben?
Kérdésem hozzád ezek alapján:
Mi bizonyította, hogy a próféták, és maga Isten fia Isten küldötte volt?
Miért kellett pl. Mózesnek három jel ami bizonyította hogy őt Isten küldte? (2Mózes 4fejezet.)
Mi különbözteti meg a hű prófétát és a hamis prófétát?
Mi bizonyítja, hogy a "hű és értelmes rabszolga" Isten képviselője?
Kérlek, gondold át! Várom válaszod.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.07.01. 11:17:03

>>" Életünk a Jehovától jövő szellemi tápláléktól függ (Máté 4:4). Amíg azok, akik világi forrásokra tekintenek szellemi táplálékért, éheznek, addig mi megelégedésig eszünk és iszunk (És 65:13). A ’hű szolga’ az örökké tartó élethez vezető ismeret kimeríthetetlen mennyiségét teszi elérhetővé számunkra (Máté 24:45; Ján 17:3)."<< (A mi királyság szolgálatunk, 1996 , 1. oldal, 4. bekezdés) A "hű szolgának" saját magát (!!) nevezi a brooklyni tanítóhivatal. (Én azért megvárnám Jézus Krisztust,hogy Ő mondja meg: 1Kor. 4:5
"Egyáltalában ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.") De legalább egyenesen fogalmaztak: Az örökké tartó élethez vezető ismeretet Brooklynból jön. Mi a konklúzió? Az üdvösséghez kevés a Megváltó,és kevés a Biblia. Ma már nem tudok csodálkozni,hogy a keresztény felekezetek nem tekintik "Jehova Tanúit" keresztény közösségnek.

Pöpi6 2011.07.01. 18:10:51

@Johnny Joker: Nagyon köszönöm a felajánlott segítséget; élni fogok vele. Megfogadom a tanácsot; elolvasom az ajánlott irodalmat és tájékoztatlak Benneteket a fejleményekről.Örülök, hogy rátaláltam az oldalatokra! :)

metanoia 2011.07.01. 23:19:23

@3 Péter:

Ezt írod:
"Jézus tanítvényai sem voltak éppen hiba nélküliek, Jézus mégis komoly bűnöket bocsájtott meg nekik, miután megbánták a tettüket, és folyamatosan egyre több ismeretet adott nekik, és egyre nagyobb felelősségeket. lásd pl pétert. én ezt látom Jehova Tanúinál is. lehet, hogy cselekszenek blődségeket, de képesek belátni a hibályukat, túllépni azon, és magasabb szintekre kerülni."

Nagy különbség van az emberi tökéletlenségből fakadó bűnök/vétkek/mulasztások - amit megbán az ember - és aközött, h valaki/valakik Isten nevében lépnek fel, hamis próféciákat/dátumokat jövendölnek, amik persze nem következnek be, és ezért nem hogy nem kérnek bocsánatot, hanem áthárítják azokra, akiknek nincs is beleszólásuk a tanításokba.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.07.05. 08:38:49

@3 Péter: Szia! Többen hiányolják a kommentjeidet, továbbra is várjuk a válaszaidat, véleményedet. Természetesen nyugodtan megcáfolhatsz bármilyen cikket vagy kommentet, és megvédheted a hitedet. Szóval várunk vissza szeretettel!
Ne feledd: a vita épít, a veszekedés rombol. Mi itt értelmesen vitázhatunk egymással.
További szép napot!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.07.18. 14:46:21

@3 Péter: Írod: "elősször is nincs szent őrtorony. valószínűleg érdekes lehet a ti gyülekezetetek, a miénkben tudják, hogy az örtorony és az ébredjetek nem ihletett,"

Ez most új világosság? Mert régebben másként gondolták:

Az Őrtorony 1972. április 1.-i számának 197.-200. oldalain az Őtorony Társulat vezetői igényt tartanak egy ilyen pozícióra, a mozgalmuk egészére vonatkozóan:

3. 'Ez a "Próféta" nem egy ember volt, hanem nők és férfiak egy csoportja. Jézus Krisztus lábnyom követőinek ezt a kis csoportját akkoriban Nemzetközi Bibliakutatókként ismerték. Napjainkban Jehova keresztény tanúinak hívják őket.'

Akkor most nem ihletett próféta, vagy mi? Kérlek segíts!

Valton (törölt) 2013.03.22. 14:15:37

1. Mik az Őrtorony mértékek más vallások mérlegelésére? Máté 7:2

Más vallások Írásellenes tanokat tanítanak, és ezt el kell mondani az embereknek. Pl Luther Márton is ezt tette amikor kiszögezte a tételeit.

Az evangéliumi szolgálat hű betöltése

Kérve kérlek az Isten és a Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat; az ő eljövetelére és országára kérlek: hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással.
Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. Az igazságtól elfordítják a fülüket, de a mondákhoz odafordulnak.
Te azonban légy józan mindenben, a bajokat szenvedd el, végezd az evangélista munkáját, töltsd be szolgálatodat. (1Tim 4:1-5, Protestáns Új Fordítású Biblia)

Valton (törölt) 2013.03.22. 14:19:19

2. Ki győzte meg Charles Taze Russell-t arról, hogy Krisztus Második Eljövetele 1874-ben kezdődött el?

Rajtatok kívül ez senkit nem érdekel. Ma már NULLA jelentősége van.
(tudom, szemét vagyok, de tényleg így gondolom)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.03.22. 14:23:16

@Valton: Nincsen nulla jelentősége, mert 1935-ig tanították, hogy Jézus Krisztus második eljövetele 1874-ben kezdődött el. [azóta 1914-re teszik ezt a dátumot]

És mivel napjainkban is arra hivatkoznak, hogy Jézus 1919-ben az Őrtorony Társulatot választotta ki Isten földi szervezetének, ezért NAGYON IS NAGY JELENTŐSÉGE van ezeknek a hamis dátumoknak, hazugságoknak.

Jézus vajon ezek alapján választotta ki az Őrtorony Társulatot? Vizsgáljuk meg az akkori tanításaikat is!!!

Valton (törölt) 2013.03.22. 14:30:44

3. MEDDIG tanította ezt a Társulat? ÉS HÁNY ÉVIG?

Hirdetők könyv 133. oldal. A lábjegyzet az 1943-as kiadású Az igazság szabaddá tesz könyvre hivatkozik, amely 1874-ről 1914-re módosította Jézus visszatérésének időpontját közvetlenül a Rutherford halála utáni évben [azért ebből is lehet következtetni].

1943-ban? Még nem is éltünk akkor!!!
Elmúlt! Vége! Most élünk, és most nagyobb ismerettel rendelkezünk a kitartó kutatásnak, a kiigazításnak, és annak köszönhetően, hogy olyan időket élünk amikor sok kérdésre kapunk válaszokat, amikre előtte lehetetlen volt magyarázatot találni, mert egyszerűen még nem jött el az idő.
Ez régen is így volt! Régen sem tudtak mindent, és régen is volt, hogy rosszul gondolták, de amikor eljött az idő megkapták választ, és amit helytelenül gondoltak addig, kijavították.

Valton (törölt) 2013.03.22. 14:33:55

@Johnny Joker:

Ez régen is így volt! Régen sem tudtak mindent, és régen is volt, hogy rosszul gondolták, de amikor eljött az idő megkapták választ, és amit helytelenül gondoltak addig, kijavították.
- erre IS ezt tudom válaszolni. + megjegyezném, hogy mindenki hibázik, mert tökéletlenek vagyunk, szerintem a szándék, és a hibával való szembesülés, ill. az arra adott válasz a különbség.

Valton (törölt) 2013.03.22. 14:41:44

10. A Lukács 12:36 szerint „(Jézus) érkezésekor és kopogtatásakor talán egyszer nyithatnak ajtót neki.” Azonban ha ő megérkezett, és kopogtatni kezdett 1914-ben, ők nem ismerték fel az érkezését egészen 1943-ig, ami azt jelenti, hogy huszonkilenc évig kellett volna kopogtatnia mielőtt ajtót nyitottak neki?

Pár dolgot átugrottam, mert kezdek fáradni, de ehhez lenne egy megjegyzésem:
Hogy JT mit hittek az egy dolog, de ha Jézus valóban 1914-ben jelent meg újra, biztos vagyok benne, hogy nem kopogtatott 29 éven át arra várva, hogy JT beengedjék.
Ő megtette amit-amikor meg kellett tennie, a Tanúk meg 29 évvel később rájöttek erre, és rögvest nagy lelkesen megosztották ezt az új infót a nagyérdeművel.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.03.22. 15:09:00

@Valton: És ez vajon igaz lehet más vallásokra is? Ez miért csak Jehova Tanúira vonatkozna? Hiszen lehet hogy más vallások is hibáztak vagy hibáznak, de amit helytelenül gondoltak addig, kijavították vagy ki fogják javítani.

Mi tehát a különbség akkor a többi vallással összehasonlítva? Mi alapján nevezi őket az Őrtorony Társulat nagy babilonnak, sátán követőinek? Hiszen ők is ugyan olyan tökéletlenek!
Vagy mi alapján jelentik ki, hogy az Őrtorony Társulatot Jehova szent szelleme vezeti? A szent szellem talán hibázhat?

Írod hogy a lényeg a szándék. 1-2 hamis dátum bukása után be lehetne látni, hogy nem kellene jövendölgetni, de Jehova Tanúi a történelmük során sok hamis dátumot jövendöltek, nem egyet-kettőt!!! És erre sok testvér élete ment rá, a nemrégi 1975-ös prófécia idején, amiről itt olvashatsz tapasztalatokat és eredeti Őrtorony idézeteket: jehovatanui.blog.hu/tags/1975

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2013.03.22. 15:10:56

@Valton: Olvasd csak el ezt a részt a Bibliában! Majd az Őrtorony Társulat magyarázatát is! Meddig kopogtatott Jézus? Mit mutatnak a tények?
süti beállítások módosítása