EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Olvasóim küldték 4.

2010.11.24. 10:56 | Johnny Joker | 5 komment

Amit az átlagtanútól – 7 millió embertől elvesznek: (2010-es adatokról van szó.)


1. Atyát
Az Őrtorony Társulat tanítása szerint csak a 144.000 Isten gyermeke, csak ők Krisztus testvérei és társörökösei, így Isten fiai. Jehova „mennyei Nagyatyjává lesz a helyreállított emberi családnak.” Béke fejedelme c. könyv 169. old. 19. bekezdés. Pedig a Biblia szerint vagy Isten gyermeke valaki, vagy az Ördögé. Fiú vagy fattyú. Istennek nincsenek unokái!

& Mt.5,44-45. „…hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai.”

& Jn.8,44. „Ti az ördög atyától valók vagytok. …”

& Zsid.12,8. „… fattyak vagytok, nem pedig fiak.” (Ök. ford.)

2. Krisztust
Nem szólhatnak hozzá, nem lehetnek barátai, sem testvérei. Ez a kiváltság csak a felkenteket illeti meg. Pedig az Íge mást mond!

& Jn.I.5,12. „Akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.”

& Ján. 14,6 „Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.”

A JT. szervezet tanítása szerint Jézushoz imádkozni bálványimádás, mivel Ő teremtmény. Így nincsenek Vele „beszélő viszonyban”. Ezért nem lehet a Jehova tanúi vallást kereszténynek/keresztyénnek azaz krisztusinak nevezni. Fájdalmas, hogy az ÚT helyett tévutat, az IGAZSÁG helyett hamisságot, és az ÉLET helyett elveszett helyzetet kínál a Szervezet a tagjainak. És mivel az Úr Jézus Krisztuson kívül más út nem vezet az Atyához, Tőle is elvágják a félrevezetett híveiket.

3. Szent Szellemet
Csak a „hű és bölcs rabszolgá”-ra árad ki. Csak őket irányítja, vezeti. A nagy sokaság csak a „csatornán” keresztül részesül Jehova Szellemének áldásaiból – korlátozott mértékben. A Szentírás szerint Jézus Krisztus nem ezt mondja:

& Lk.11,13. „… mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik tőle kérik.”

4. Bibliát
Még a szervezetben voltunk, de többen, tanúk összejöttünk a Szentírást olvasni, és megbeszélni az olvasottakat. Az akkori Fiókbizottság két tagja a mi lakásunkon, a bibliakör tagjai előtt kijelentette, hogy a Társulattól függetlenül nem olvashatjuk a Bibliát.
Egyébként is a Biblia értelmezését, tanulmányozását az Őrtorony Társulat a saját jogkörébe utalta. (Ugyanúgy, mint a római pápa Tanítóhivatala)
Még fontos kitérni arra is, amit az U. V. fordítás ürügyén tettek. Az első, megengedhetetlen hiba, hogy minden nyelvre angolból fordítják. Ez hibák halmozását és az adott ország nyelvén való érthetetlenséget, jelen helyzetben anglicizmust eredményez.
De nézzük, milyen is maga az angol fordítás! A Társulat híresztelésével ellentétben, világszerte a legélesebb tiltakozást váltotta ki. Tudománytalannak, keresztényietlennek és torzítottnak minősítették. Egyébként már hazánkban is ez a visszhangja a Görög Íratok fordításának. Szeretnék néhány „gyöngyszemet” felsorolni:

v Mt.26,49. „Jó napot, Rabbi!” - mondja Júdás az éjszaka kellős közepén.

v Jn.3,7. „… újra kell születnetek.” Az Úr Jézus ezek szerint a reinkarnációt tanította. (Persze egészen más, és helyes, ha újonnan születésről van szó!)

v Jn.6,53. „… ha nem eszitek … nincsen életetek önmagatokban.” Tessék kimondani és végiggondolni: „életetek önmagatokban.” Ez halhatatlanság lenne! Ellentmond a Szentírás egészének, és a Jn.5,26-nak, ahol az áll, hogy „amiképpen az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában.” Mindenki más örök életet kaphat, de nem halhatatlanságot.

v Jel.3,20. „Íme! Az ajtóban állok és zörgetek …” Itt éppen az a vers értelme, hogy Krisztus kívül, az ajtó előtt áll, és az embertől függ, hogy beengedi-e. Ha valaki az ajtóban áll, nem kell hogy zörgessen vagy engedélyt kapjon, mert már a helyiségben van. Ez a berontás idegen az Úr Jézus velünk való bánásmódjától.

v A „ki nem érdemelt kedvesség” fordítás a „kegyelem” helyett. Az akasztásra ítélt bűnöző fütyül arra, ha a köztársasági elnök bemegy a cellájába, megsimogatja, nyalókát visz neki, jól elbeszélget vele. Azaz ki nem érdemelt kedvességet gyakorol vele. Attól még a bitófán végzi. Sokkal jobb volna számára, ha elnöki kegyelemben részesülne.

v A „megmentés” fordítás az „üdvösség” helyett. Amikor 1912. ápr. 14-én a Titanic elsüllyedt, a jóval több mint 2.000 utasának mintegy harmadát megmentették. Ettől még nem üdvözültek. Amikor István vértanút megkövezték, őt senki nem mentette meg, mindazonáltal kétség nem fér hozzá, hogy üdvözült. (Ez csak néhány morzsa mutatóban.)



5. Testvéreket
Ugyanis mindenkitől, aki nem tanú, vagy nem érdeklődő, óva intenek, távol tartanak. Más közösségekhez tartozó hívő keresztény embereket nem tekinthetik testvérüknek Jehova Tanúi, és ha máshogy jár el valaki, még ki is közösítik hittagadás vagy vallásköziség miatt. Példákat bárki tudna sorolni. Pedig Jézusnak az a véleménye:

& „mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van.” Mk.9,40. U. V. ford.

6. Úrvacsorát
Csak a kicsiny nyáj maradéka vehet a jegyekből. Tehát a hírnökök közül nem egészen minden 700-adik, az összes jelenlévőből kevesebb mint minden 1.700-adik. Idézetek a Szentírásból:

& Jn.6,53. „…ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.”

& Lk.22,19-20. „… A kenyeret vette … Ez az én testem … e pohár amaz új szövetség az én véremben …”

7. Újjászületést
A tanú-dogmatikában ez is csak egy kiváltságos kisebbség privilégiuma. Ennek ellentmond az Ige.

& Titus 3,5 „… az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által.”

Tehát Isten irgalmassága, a bemerítkezés (keresztség) és Isten Szentlelke együttesen eredményezi

& Pt.I.1,3. „Áldott az Isten … újonnan szült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által.”

Az Úr Jézus halálból való feltámadása élő reménységet jelent, és ennek alapján Jehova újjászületést ajándékoz.

& Pt.I.1,23. „Mint akik újonnan születtetek … Istennek Igéje által …”

Az Ige a feltétel. Mint az összes többi pont, ez is személyválogatás nélkül bárkié lehet.

8. Megszentelődést
Ha azt hallja egy tanú, hogy a keresztény életnek ez egy fontos lépcsőfoka, nem is tud mit kezdeni a fogalommal. Vallásos ízűnek érzi. Ezt nem tanítják a Társulat által kiadott segédeszközök. Pedig a Szentírás nagyon sokat beszél róla, és azt is leírja, hogyan, ki és mi által érhető el.

& Jn.17,17. „Szenteld meg őket a te igazságoddal: a te igéd igazság.”

& Jn.17,19. „Én érettük odaszentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek az igazságban.”

& Kor.I.6,11. „…de megszenteltettetek … az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Lelke által.”

& Thess.I.5,23. „Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől. …”

Alig néhány bibliavers, de kitűnik, hogy Isten Igéje, Krisztus áldozata, Krisztus nevének helyes figyelembevétele, Isten Lelke, maga a békesség Istene ad megszentelődést.



9. Üdvbizonyosságot
Tipikus tanú hozzáállás: „Jaj, csak éppen hogy, akár utolsónak is, de jussak be az Újvilágba.” Hivatkoznak Sof.2,3.-ra: „… talán megoltalmaztattok az Úr haragjának napján!” Valamint Pt.I.4,18-ra „És ha az igaz is alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös?” De még véletlenül sem kap hangsúlyt olyan örömhír, mint amit például így olvashatunk:

& Jn.I.5,11. „És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nekünk az Isten, és ez az élet az Ő Fiában van.”

Múlt időben! Adott!

& Jn.I.5,13. „… hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van …”

Nem feltételes, hanem kijelentő mód. Van!

Természetesen, ez nem az „egyszer megmentve, örökre megmentve” tévtanítás. Enyém, megvan. De eldobhatom, visszautasíthatom. (Mint ahogy az Atya és Krisztus kezéből sem vehet ki senki. /Lásd Jn.10,28-29./ de én vesztemre, kimehetek az Ő védelmükből.)

A Biblia nem tanítja egy első és egy másodosztályú kereszténység létét. Ma már több mint 6 milliárd ember él a Földön. Az Őrtorony Társulat tanítása szerint a Szentírás ígéreteinek, áldásainak túlnyomó többsége ezeknek egy elenyésző töredékére vonatkozik. Kb. minden 700.000-edik emberre. A kicsiny nyáj maradékára. Értük, nekik, rájuk nézve íratott szinte az egész Jelenések könyve, de az Írás nagy része is. Talán ki kellene adni az Isten Igéjéből egy kivonatos füzetecskét, ami a többiekre vonatkozik!?

Ezzel szemben én olyan Istent ismertem meg Jehova személyében, mint Péter apostol:

& „Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nemzetben kedves ő előtte aki Őt féli és igazságot cselekszik.” Csel.10,34-35.

És olyan Úr Jézus Krisztust, akit János apostol így ír le:

& „És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért, de nem csak a mienkért, hanem az egész világért is.” Jn.I.2,2.



Azok a dolgok, amiket, sajnos, kapnak a tanúk a Szervezettől.

1. Depressziót
Egy budapesti pszichiáter elmondta, hogy páciensei jelentős részét a hívekre nagy terheket rakó közösségek tagjai teszik ki. Így Jehova Tanúi is.
Személyesen is nagyon sok depressziós, idegi problémával küzdő testvért ismerünk. Tudunk olyan testvérnőkről is, akik szolgálatuknak tartják, hogy vigasztalják, erősítsék ezeket a nehéz helyzetben lévő tanútársaikat.

2. Válságos családi életet
Sok vegetáló család, agonizáló házasság. „Majd csak kibírjuk Armageddonig” jelszó. Ugyanis elviselhetetlen terheket raknak a közösség tagjaira, melyek alatt összeroppannak, ha maradéktalanul eleget akarnak tenni a kötelezettségeinknek. Szinte az a cél, hogy se pihenés, se szabadidő, se idő egymásra ne maradjon. Mint a kommunista rendszerben a munkaverseny, a csúcsteljesítmények, a vándorzászló, a felajánlás. Az apa pártnapon, az anya az MNDSZ-ben, a gyereket neveli az ateista iskola. A tanúknál úttörőzés, csúcseredmények, minden áldott nap teokratikusnak nevezett elfoglaltságok. Csendességre, nyugodt bibliaolvasásra, családi beszélgetésekre nem jut idő. Egészséges szórakozásról nem is beszélve. Van viszont túlhajtott, ingerült felnőtt, megnyomorodott gyermek. Tessék megnézni, hogy tanú családokban felnőtt gyerekek milyen nagy százalékban maradnak el – sajnos – nem csak a szervezettől, hanem Istentől és a hittől is, amikor nagykorúak lesznek. Általában nem tanulhatnak tovább, nem sok kikapcsolódási lehetőségük van, egyáltalán nem úgy élhetnek, ahogy a gyerek korának megfelelő és normális. Sokkal inkább tehernek érzi az egész gyülekezeti életet – mint ahogy talán nem bevallva szülei is – nem pedig örömnek.

3. Emberektől való félelem
Nem véletlen, hogy már évtizedekkel ezelőtt is ez a vicc járta a testvérek között:

- Tudod, hogy Isten országában az új földön nem lesznek vének?

- Hogy-hogy?

- Mik.4,4. írja, hogy ki-ki nyugszik az ő szőlője és fügefája alatt, és senki meg nem rettenti őket.”

Sajnos, igen kevés pásztor és nagyon sok pallér áll szolgálatban. Azaz nem is szolgálat az, hanem uralkodás. Nem meglepő ez, hiszen a Jehova Tanúi szervezetre még az egészséges istenfélelem helyett is inkább az Istentől való félelem a jellemző. Az istenképpel van baj. A szerető Édesatya háttérbe szorul, a kegyelem Istene nem kap hangsúlyt, de a Bíró, az Ítélkező, az igazságos oldal túl van dimenzionálva.

4. Armageddon várása Jézus Krisztus várása helyett
Igen, tudom, a W. T. szerint már Krisztus jelen van. Csak kérdem, akkor hogy lehet, hogy még mindig megtartják az Emlékünnepet, és vesznek a jegyekből (már akik vehetnek), hiszen a Kor.I.11,26-ban ezt olvassuk:

& „Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, amíg eljövend.”

Tehát addig, amíg eljövend!

Azután érdekes dolgot olvasunk a Thess.I.4,-ben. Főleg a 15-17 verset ajánlom.

& „… mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig, éppen nem előzzük meg azokat, akik elaludtak. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből, és feltámadnak először akik meghaltak volt a Krisztusban. Azután mi, akik élünk, akik megmaradtunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe. …”

Egyrészt az a harsonás, riadós jel nem következett be, másrészt „elragadtatunk azokkal együtt”, azt jelentené, hogy a maradéknak a feltámadottakkal együtt már Krisztusnál kellene lennie.

Armageddon várása Krisztus várása helyett – igen, beszélgetve a tanúkkal, hallja az ember:

- Elpusztulnak, megsemmisülnek, elvesznek, mi megmaradunk.

Természetes, hogy az ítélet, ítéletvégrehajtás nem marad el. De a lelkületre nagyon jellemző, ha az ember inkább szerető Urát, Isten Fiát, élete királyát, drága Megváltóját várja:

Ámen! Jöjj el, Uram Jézus.” Jel.22,20. U. V. ford.
 

beküldő: metanoia

Címkék: tanulmányok jehova tanúiról

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr32469890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.11.24. 20:21:37

"elviselhetetlen terheket raknak a közösség tagjaira, melyek alatt összeroppannak, ha maradéktalanul eleget akarnak tenni a kötelezettségeinknek. " . szívemből beszéltél.

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2010.11.24. 20:35:06

Metanoia írta: >>"Sajnos, igen kevés pásztor és nagyon sok pallér áll szolgálatban. Azaz nem is szolgálat az, hanem uralkodás. Nem meglepő ez, hiszen a Jehova Tanúi szervezetre még az egészséges istenfélelem helyett is inkább az Istentől való félelem a jellemző. Az istenképpel van baj. A szerető Édesatya háttérbe szorul, a kegyelem Istene nem kap hangsúlyt, de a Bíró, az Ítélkező, az igazságos oldal túl van dimenzionálva. "<< 8 év alatt megtapasztaltam. Nem véletlen,hogy a "kegyelem" szóval sem tudnak mit kezdeni az Őrtorony Társulatban.... az "Új Világ fordítás" -ban "ki nem érdemelt kedvesség van." Nagyon jó írás! Köszönöm!

Takacs Janos · http://www.azutolsoreformacioert.blogspot.com/ 2010.11.24. 20:52:56

A Biblia szerint a "nagy sokaság" a "nagy nyomorúságból" jön ki. Ez pedig el sem kezdődött. Tehát még csak a begyűjtésükről sem lehet beszélni. De milyen begyűjtés van a nagy nyomorúság előtt? Nyilvánvaló, hogy az égi reménységre vágyók begyűjtése. Hogy ez miért tart olyan sokká?
Lehet a feltételek miatt ... "papolni könnyű", de Isten a papolás mögé is néz. Hm...

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2010.11.24. 20:59:22

@Takacs Janos: Kiváló észrevétel,és megállapítás,János! Ami szomorú: azok az emberek,akiknek tanítják a-jelenleg- nagy nyomorúságból kijövő "Nagy sokaság" elméletet,nem tudnak objektív szándékkal kontrollálni az Őrtorony Társulat tanait: sem erejük,sem idejük...sem bátorságuk. De Jahveh Úr Isten ma is tesz csodákat!

Takacs Janos · http://www.azutolsoreformacioert.blogspot.com/ 2010.11.25. 19:47:49

@Zsolt520:
Kedves Zsolt,
Sajnos, ez az adventista "örökségük", mindig a próféciák beteljesedése előtt egy pár lépéssel lenni. Ameddig nem hajlandók szembenézni valós történelmükkel és elfogadni azt, hogy egy sokatjósoló adventista szakadár csoport, addig nem fogják tudni megérteni, hol is állunk tulajdonképpen az idő áramlatában: a Jelenések könyvében vázolt időben, vagy ezen idő előtt..
Persze, elismerik, hogy a nagy nyomorúság még nem kezdődött meg. Hogy hányan fogják megérni? Az idő mindig igazat mond.
süti beállítások módosítása