Sokan Jehova Tanúi közül hihetetlennek tartják, hogy éppen azért lettem kiközösítve, mert elfogyasztottam egy ebédet egy férfival, Peter Gregersonnal. Néhányan kitartanak amellett, hogy nem lehetett ez az ok. Hiszem, hogy a levelezés, melyet most bemutatok, tisztázza a kérdést. Az első levelet a bírói bizottság küldte, 1981. november 6-i keltezéssel.

2822 Fields Avenue
East Gasden AL 35903
1981. november 6.

Raymond V. Franz
Route 4. Box 440F
Gadsden, AL 35904

Kedves Franz testvér!

Amint utasítottál Franz testvérnő által csütörtökön, november 5-én, ezúton kérünk téged a bírói bizottsággal való találkozásra november 14-én szombaton, du. 2.00 órakor a Kelet Gadsdeni Királyság Teremben. A találkozó célja annak megvitatása, hogy folytatod a kapcsolatot egy a gyülekezettől elkülönült személlyel.

Ha nem tudsz találkozni velünk a fenti időpontban, kérünk, vedd fel a kapcsolatot valamelyikünkkel egy másik találkozó megbeszélése céljából.

Testvéreid,

Theotis French

Edgar Bryant

Dan Gregerson

Ez a levél tisztázza, hogy egy vád és csakis egy vád volt az alapja az ő „bírói eljárásuknak”, konkrétan a „kapcsolatom egy elkülönült személlyel”.

A Gadsdeni véneknek írott válaszomban rámutattam, hogy írtam a Vezető Testületnek, az 1981. szeptember 15-i Őrtoronyban megjelent anyag jelentését tisztázandó, és csodálkozom, miért nem fontolták meg ezt; egyértelmű, hogy nem szeretnének időt adni a válasz megérkezésére. Szintén rámutattam, annak elfogadhatatlanságára, hogy Dan Gregerson szolgáljon a bírói bizottságban, amikor már bejelentette magát, mint vádló. Kifejeztem reményemet, hogy a bizottságot lehetséges lesz kibővíteni, hogy még inkább igazságos és elfogulatlan lehessen ennek az új eljárásnak és alkalmazásának a megvitatása.

Elküldtem a levelet és egy héttel később, november 20-án, pénteken, mikor hazaértem a munkából, a feleségem elmondta, hogy Theotis French vén telefonált. Ők találkoznának, mint bírói bizottság, a következő napon, vasárnap délután, mondta. Ezért küldtek nekem egy levelet.

A délutáni levél ajánlott levél volt. Siettem a postára, és még át tudtam venni zárás előtt a levelet. A levél 1981. november 19-i keltezésű volt.

2822 Fields Avenue
East Gadsden, AL 35903
1981. november 19.

Raymond V. Franz
Route 4. Box 440-F
Gadsden, AL 35904

Kedves Franz testvér:

Mint a vének testülete megkaptuk leveledet és ezúton válaszolunk. Először is, szeretnénk tudatni veled, hogy a vének testülete tudomásul vettük, hogy levelet írtál az Őrtorony Társulatnak, és eldöntöttük, hogy folytatnunk kellene a bírói bizottsági meghallgatással. Másodszor, tekintettel Dan Gregerson vádlói szerepére a vének testülete úgy döntött, hogy Larry Johnson veszi át a helyét a bírói bizottságban.

Harmadszor, vannak más személyek, akik, mint Dan tanúként szolgálhatnak a kérdéssel kapcsolatban, de úgy érezzük, nem szükséges feltárnunk a nevüket, tekintve beismerésedet, hogy közösségben voltál egy a gyülekezettől elkülönült személlyel.

Negyedszer, a vének testülete eldöntötte, hogy három vén fog szolgálni a bizottságban. Szeretnénk biztosítani téged, hogy a kijelölt testvérek nem előítéletesek irányodban, és a találkozón tárgyilagosak lesznek.

Végül, Franz testvér, a kijelölt bírói bizottság a veled való találkozást november 21. szombat, du. 4.00-ra tűzte ki a Királyság Teremnél. Ha nem tudsz jelen lenni, kérünk, értesítsd az alább felsorolt testvérek egyikét, megfelelőbb találkozó egyeztetésére.

Testvéreid:

Larry Johnson

Edgar Bryant

Theotis French

A levél nem puszta formaság volt. Jöhetett volna valamelyik polgári bíróságtól is, még ha „testvéreid” volt is azt aláírás, nem közvetített semmit a keresztényi testvériség melegéből. Hideg törvényesség uralta hangnemét. Mégis, kivéve ha előítélet tárgya voltam (ami, állították, nem így volt), bizonyára kifejeztek volna valami testvéri szellemet, együtt érző aggódást az életérdekeiért az embernek, akinek írtak. Mellettem szólt teljes felnőtt életemre szóló szolgálatom Jehova Tanúi közt, vagy hogy annak Vezető Testületében szolgáltam, vagy életkorom, életkörülményeim – mindezek mellettem szóltak, ők mégsem mutatták semmilyen mértékét szerető érdeklődésnek, még ha úgy tekintettek volna is, mint ’a legkisebb Krisztus testvérei közül’. (Lásd Máté evangéliuma huszonötödik fejezet 40. vers.) Nem hiszem, hogy ez az érzéketlen szellem ezektől az emberektől eredt. Más forrása volt. A levél jellegzetes volt.

Feleségem már tájékoztatta Frech vént egy telefonbeszélgetés során, hogy vendégeket várunk szombaton az államon kívülrol és már nem tudunk beszélni velük a terveink megváltoztatásáról.

A következő hétfőn, november 23-án újra írtam, kifejezve aggodalmamat a sietős és tapintatlan mód miatt, ahogy a bírói bizottság működik.

Azon a délutánon telefonhívás jött French véntől, kijelentve, hogy a bírói bizottság két nap múlva, szerdán este (november 25-én) fog találkozni, és dönteni fog, akár ott leszek, akár nem. Megállapítottam, hogy haszontalan volt elküldeni a levelet, amit nekik írtam. Láthatóan roppant sietségben voltak, „siettetve az ítéletet”. Személy szerint nem gondolom, hogy ez az ő saját kezdeményezésük volt. Mint a bizottság elnöke később elismerte, kapcsolatban voltak a Társulat képviselőjével, Wesley Benner Körzetfelvigyázóval. Néhány kifejezésük, a hozzáállásuk emlékezetesen visszatükrözte azokat, melyeket ő tett otthonomban. Ő viszont minden bizonnyal érintkezésben volt a brooklyni központ Szolgálati Hivatalával, és a hivatal - minden kétségen kívül - kapcsolatban volt a Vezető Testülettel. Ez nem volt rendkívüli, ez volt a rendes út, ahogy a dolgok mentek. Az alkalmazott módszerek nem leptek meg, egyszerűen elszomorítottak.

Amikor eljött a szerda (november 25.), elhatároztam, hogy ahelyett, hogy a távollétemben (in absentia) ítélkezzenek, inkább elmegyek a találkozójukra, amit, ahogy French vén mondta „szerda este tartanak”. Aznap délután felhívtam az egyik bizottsági tag otthonát, hogy kiderítsem a pontos időpontot. A férfi felesége elmondta, hogy ő már a Királyság Teremnél van. Telefonáltam a Terembe, és úgy találtam, hogy ők délután mentek a találkozóra - nekik az „este” nyilvánvalóan bármely du. 3 utáni időpontot jelenti. Elmondtam nekik, hogy nem értem, hogy mért nem adtak meg nekem határozott időpontot, és kértem, hogy halasszák el a találkozót du. 6 utánra. Beleegyeztek.

Tom Gregerson mondta, hogy szeretne elkísérni és most felhívtam. Megérkezve a Királyság Terembe a konferencia terembe mentünk, ahol a bírói bizottság, French vén (elnök), Bryant és Jonson voltak. Tájékoztattál Tomot, hogy nem lehet jelen, kivéve ha tanúvallomást akar tenni. Ő elmondta, hogy jelen szeretne lenni, mivel harmincöt Jehova Tanúja dolgozik a cégnél (Warhouse Groceries), ahol ő egy hivatalnok. Tudni akarta csupán, mi az álláspont ebben a kérdésben. A válaszuk továbbra is „Nem” volt.

Távozása után a bizottság megnyitotta a meghallgatást és hívta a tanúkat. Ketten voltak: Dan Gregerson és Mrs. Robert Daley.

Először Dan beszélt. Elmondta, hogy látott engem a Western Steak House-ban Peter Gregersonnal együtt (és a feleségünk). Ez volt a kivonata a tanúskodásának. Amikor befejezte, megkérdeztem tőle, mikor volt ez, és elismerte, hogy ez nyáron volt, ezáltal az 1981. szeptember 15-i Őrtorony előtt, melyben felhívtak az önként elkülönültek felé hasonló viselkedésre, mint a kiközösítettekkel. Elmondtam a bizottságnak, hogy kivéve, ha elfogadjuk az ex post facto (visszamenőleges hatályú) törvényeket, Dan tanúvallomása tárgytalan.

A másik tanút szólították a tanúvallomása megtételére. Ő lényegében hasonló dolgot tanúsított, mint Dan, kivéve, hogy az eset az étteremben az Őrtorony 1991. szeptember 15-i számának megjelenése után történt.

Én készségesen elismertem, hogy valóban étkeztem Peterrel abban az időpontban, amire ő utalt. Megkérdeztem tőle, nem volt-e olyan eset, hogy ő és a férje (egy vén a Kelet Gadsdeni gyülekezetben) hasonlóképp együtt ettek Peterrel? (Peter egy napon elment a Morrison's Caffeteria-ba és ott találta maga előtt egy sorral Daley vént és annak feleségét. Mivel jelenlegi házasságát megelőzően Daley volt Peter mostohaapja, összeházasodván Peter édesanyjával édesapja halála után, Peter megbökte Daley-t, Daley megfordult és beszélgetni kezdtek, majd kérte Peter-t, üljön közéjük és hármasban beszélgettek az ebéd alatt. Ez szintén az 1981. szeptember 15-i Őrtorony után volt.)

A tanú kissé izgatott lett ettől, és azt mondta, hogy ez igaz, de később elmondván néhány testvérnőnek megtudta, hogy helytelen volt, és többet nem tesz ilyet. (Később, a kihallgatás után megemlítettem ezt Peternek, és ő azt mondta: „De ők kétszer ettek velem! Másnap elmentem a Morrison’s-ba, ők már ott ültek, és mikor megláttak, integettek nekem, hogy menjek és üljek hozzájuk.” A tanú nem mondott semmit erről a második alkalomról, ami ismeretlen volt előttem a kihallgatás idején.)

Ez volt a teljes összege és lényege az ellenem szóló „bizonyítékoknak”. A két tanú elment.

A bírói bizottság elkezdett kérdezni az 1981 szeptember 15-i Őrtoronnyal kapcsolatos álláspontomról. Tudakoztam, miért nincs szándékukban megvárni a Vezető Testület válaszát az ezzel kapcsolatos tudakozásomra, melyet november 5-én írtam? Az elnök, Theotis French a kezét az Őrtorony 1981. szeptember 15-i számára tette és azt mondta: „Ez minden tekintély, amire szükségünk van”.

Megkérdeztem, nem érezne-e nagyobb bizalmat, ha az álláspontjukat a Vezető testület megerősítené? Megismételte, hogy ’aszerint járnak el, ami megjelent’ és hogy egyébként ’felhívták Brooklynt az ügyben’. Ez volt az első, hogy bármit hallottam ilyen hívásról. Egyértelműen ez volt az ok, amiért amikor beszéltem a bizottság elnökével, French vénnel, a telefonba két nappal azelőtt azt mondta, hogy a vének testülete „nem érzi szükségesnek” hogy várjon a Vezető Testület levelemre adott válaszára! Hasonló titkos eljárást követtek, mint korábban az Elnöklő Bizottsága, és láthatóan nem bármi szükségességét, hogy tudassák velem, hogy ők már beszéltek telefonon a brooklyni Főhivatallal.

Megkérdeztem, beszéltek-e valakivel a Vezető Testületből? A válasz „nem” volt, ők a Szolgálati Hivatal tagjával beszéltek. Mit mondott? French elmondta, hogy azt mondta: „Semmi sem változott és mehettek tovább”.

French elmondta, hogy az ő értelmezése szerint „a Társulat nem nézte jó szemmel az előző álláspontot [az 1974-es Őrtoronyban] és visszatért ahhoz, ami azelőtt volt”. (Ez alapvetően az az út volt, amit Benner Körzetfelvigyázó az otthonomban kifejtett nekem.) Theotis folytatta, mondván „az Őrtorony segít nekünk meglátni, hol húzódik a vékony vonal” ezekben a témákban; Edgar Bryant hozzátette „Mi mindannyian megpróbáljuk beállítani magunkat abba a sorba, amit az Őrtorony megkíván”.

Eddig a pontig a három személy közül egyik sem tett bármilyen utalást a Bibliára. Én hangsúlyoztam, hogy ez az iránymutatóm. Milyen Szentírási alap megfontolásával kellene Peter Gregersont olyan személynek tartanom, aki nem méltó, hogy vele egyek?

Johnson vén az első Korinthusi levélhez lapozott az ötödik fejezethez és elkezdett olvasni pár verset, habozott és megállt, nem alkalmazva az információt. Megkérdeztem a bizottság minden tagját egyénenként, ők maguk mondanák-e, hogy becsülettel hiszik, hogy Peter Gregerson olyan fajta ember, akiket leírtak ezekben a szövegekben, beleértve János írását az „antikrisztusokról”? Theotis French egy kis nyugtalansággal reagált, hogy 'ez nem tőle fügött, hogy ítéletet hozzanak erről az emberről', hogy ’ő nem tud mindent Peterről, hogy ilyen ítéletet hozhasson’. Megkérdeztem tőle, akkor hogyan lehetséges, hogy megkér engem, hogy hozzak ilyen ítéletet és cselekedjek aszerint, ha ők maguk nem szeretnének így tenni?

„Nem azért jöttünk ide, Franz testvér, hogy te taníts minket” - volt a válasza. Biztosítottam, hogy ez nem azért volt, hogy „tanítsam” őket, de életem teljes keresztényi időszaka van megkérdőjelezve, az ügyben, és úgy érzem, jogom van kifejeznem magam. Sem Edgar Bryant, sem Larry Johson nem tett egyértelmű kijelentést, hogyan tekintik Peter Gregersont, a vele való együtt evés volt most úgy tekintve, mint „bűnös” cselekmény.

Az elnök ekkor azt mondta, hogy nem látja célját a további vitának. Tom Gregersont hívták be, hátha valami tanúskodni valója van. Amikor megkérdezte, hogy mi a hatása lehet ennek az Őrtorony álláspontnak a cégénél alkalmazott Tanúkra, akik idoszakonként utazhatnak vagy együtt kell egyenek a cégnél elkülönült személyekkel. Larry Johnson elmondta, nem azért vannak itt, hogy kérdésekre válaszoljanak. Tom más időpontban tegye majd fel a kérdését [1]. Tom válaszolt, hogy néhány alkalommal feltette a kérdést, megkérdezte a Körzetfelvigyázót, de még nem kapott választ. Ők nem válaszoltak, a találkozó véget ért és elmentünk. A bírói bizottság maradt még, megvitatni a „bizonyítékokat”.

[1] Tom Gregerson volt ezidőtájt a Warehouse Groceries elnöke

Úgy egy héttel később csöngött a telefon és Larry Johnson értesített, hogy a bizottság döntése kiközösítés volt. Hét napom volt a telefonhívás időpontjától a döntés elleni fellebbezésre.

Írtam nekik egy hosszabb levelet, a „fellebbező” levelemet. Úgy éreztem, hogy bármit, amit elmondhatok, legjobb, ha írásban teszem. Ami csak elmondva van, könnyen meg lehet változtatni, kiforgatni vagy egyszerűen elfelejteni; amit leírnak, megmarad és nem hagyható olyan könnyen figyelmen kívül. Az előző meghallgatáson szerzett tapasztalataim bizonyossá tették, hogy nagyon egészségtelen légkör uralkodik, és még ha a fellebbezési meghallgatáson lehetséges is valami mérséklődés, a téma ésszerű, Szentírási megvitatása igen messze volna.

A levélben felhívtam figyelmüket, a Társulat által kiadott tanácsra, hogy a vének a bírói bizottságban „mérlegeljék gondosan az ügyet”, hogy ne tekintsenek „rideg szabályokra irányításért”, de „gondolkodjanak az alapelvek kifejezésein”, legyenek „biztosak, hogy a tanács szilárdan Isten Szaván alapul” szükséges „elegendő időt és igyekezetet szánniuk, hogy elérjék a személy szívét”, szükséges „megvitatniuk az írásszövegek alkalmazását, melyeket felhasználnak, és megbizonyosodni hogy [a vádlott] megértette azokat”. Ez volt, amit hangoztattak, de nem így cselekedetek. Álláspontom kivonatát talán a következő két bekezdés összegzi:

Persze lehet mondani, hogy nem mutattam bűnbánatot amiatt, hogy együtt ettem Perter Gregersonnal. A bűnbánat kimutatásához először szükséges, hogy érezzem, ez a cselekedet bűn Isten előtt. Az, ami ilyen ítéletet eredményez, egyértelműen Isten szavából kell jöjjön, ami egyedül ihletett és tévedhetetlenül megbízható. (2 Timótheus 3:16,17) Az írásokkal kapcsolatos megértésem szerint az Istenhez és az ő Szavához való lojalitás a legnagyobb fontosságú és felülmúl minden más lojalitást vagy dolgot. (Csel 4:19, 20; 5:29) Szintén, megértésem szerint, tilos számomra, vagy más emberek, vagy embercsoportok számára hozzáadni a Igéhez a hazugnak minősítés vagy az isteni csapások félelme mellett. (Példabeszédek 30:5, 6; Jelenések 22:18, 19) Nem tudom könnyedén venni ezeket az Írás szerinti figyelmeztetéseket. Tekintve minden írás szerinti intelmet mások megítélése ellen, komolyan félek hogy magamat (vagy más embert, vagy embercsoportot) úgy állítsak be, mint igazságtevőt, és kényszerítve vagyok, hogy egyedül Isten Szava ítéljen. Ezt téve szükséges bizonyosnak lenni, hogy nem csak emberek által költött szabályokat követek, amik isteni mértéknek vannak beállítva, de amelyek ténylegesen nem ihletettek, nem isten szavától támogatottak. Nem szeretnék a kevélység bűnébe esni, vagy pimaszkodni megítélvén valakit, akit Isten az ő kijelentett szava által nem ítél el. -- Róma 14:4, 10-12; Jakab 3:11, 12 lásd még Szövegmagyarázat Jakab leveléhez 161-168 oldalak [angolban]).

Biztosíthatlak titeket, ha segíteni fogtok nekem meglátni az Írásokból, hogy a Peter Gregersonnal evés cselekedete bűn, én alázatosan megbánom bűnömet Isten előtt. Azok, akik velem beszéltetek, távolról sem tették ezt meg, de idézték a fent említett folyóiratot, mint az ő „tekintélyüket” (a kifejezést a bírói bizottság elnöke használta). Megértésem szerint a keresztény gyülekezetben minden tekintély Isten Igéjének megbízható alapjából kell származzon. A Példabeszédek 17:15 kijelenti „Aki igaznak mondja a bűnöst, és aki bűnösnek mondja az igazat, mindkettőjüket egyaránt utálja Jehova”. Nem szeretném, ha utálna Isten, és így nagyon aggódom ez ügyben.

Zárásként még egy kérést írtam, hogy fogadják el kérésemet a Vezető Testület
november 15-i levelemre írandó válaszának megvárására.

Habár már nem volt egy kis kétségem sem afelől, hogy a Vezető Testületnek nem áll szándékában válaszolni levelemre. Már egy hónap eltelt, és ők jól ismerik körülményeimet, és mennyire életbevágóan szükséges lenne valami állásfoglalás számomra. A Vezető Testületi éveim tapasztalatából tudtam, hogy bár inkább szeretnek a háttérben maradni, nagyon pontosan tájékozottak voltak ügyem alakulásáról. A Szolgálati Hivataltól elvárták, hogy továbbítson minden információt, és másrészt a Körzetfelvigyázó látták el információval. A helyi vének általi cselekedetek és a kifejezések jelezték, hogy az eljárást a hatalom központjából vezényelték a Körzetfelvigyázón keresztül. A hatalom központja, a Vezető Testület, szeretett volna kommunikálni azokkal. akik ítéltek engem, tették ezt a Szolgálati Hivatalon keresztül, de nem volt szándékukban, hogy válaszoljanak nekik írt tiltakozásomra, még a levél vételét sem jelezték vissza.

Így december 11-én, hét héttel az első levelem után ismét írtam a Vezető Testületnek, elküldtem nekik fellebbező levelem másolatát, és emlékeztettem őket november 5-én nekik írt levelemre.

Pontosan hét nappal a fellebbező levelem feladása után French vén telefonált nekem, hogy a fellebbezési bizottság megalakult, a tagokat név szerint kiválasztották. Három nap telt el és másik telefonhívást kaptam; tájékoztatott, hogy a fellebbezési bizottság vasárnap szeretne velem találkozni. Elmondtam neki, hogy írtam nekik, kérve a bizottsági tagok pontos neveit, (ő csak a családnevét adta meg közülük kettőnek) és elmondtam, hogy kérni fogom a bizottsági tagok megváltoztatását. Amikor tudakoltam, hogy miért ezek az emberek lettek kiválasztva, elmondta, hogy Wesley Benner, a Társulat képviselője választotta ki őket.

Azok, akiket ő kiválasztott bizottsági tagnak Willie Anderson, Earl Parnell és Rob Dibble voltak. Tekintve, hogy az alapvető vád ellenem a Peter Gregersonnal való kapcsolatom volt, ezt a választást hihetetlennek találtam.

Ezeknek az embereknek mindegyikéről nagyon valószínűtlennek tűnt, hogy tárgyilagosságot mutassanak, ahol Peter volt érdekelve.

Amint rámutattam a gadsdeni véneknek írt levelemben (habár ezt ők maguk is tudták), Willie Anderson volt annak a bizottságnak a feje, amelyik jelentősen bekavart Gadsdenben olyan ügyeket kezelve, melyekbe sok fiatal belekeveredett a helyi gyülekezetekben. Peter Gregerson kérte Brooklynban a Főhivatalt, hogy küldjenek ki vizsgálóbizottságot, és amikor megtették, Willie Anderson sok cselekedetét túlzónak találtak. Ez figyelemre méltó hatással volt Anderson vén és Peter Gregerson viszonyára a továbbiakban.

Benner körzetfelvigyázó másik választása, Earl Parnell, még nehezebben felfedhető. Peter Gregerson egyik lánya összeházasodott Parnell vén egyik fiához, de mostanában elváltak. A feszült kapcsolat a két szülőpár között nyilvánvaló volt; Benner Körzetfelvigyázó tudott a válásról, és gondolhatjuk, eléggé érzékeny volt, hogy megértse, mennyire nem megfelelő kijelölni Parnell vént egy olyan ügyben, melynek központi alakja Peter Gregerson.

Hasonlóan volt Rob Dibble-vel is. Ő volt Parnell vén veje, a felesége a húga a Parnell fiúnak, aki most vált el Peter Gregerson lányától.

Amint megírtam a gadsdeni véneknek, nehéznek találtam kigondolni egy háromfős bizottságot, ami kevésbé volna ajánlható egy elfogulatlan, tárgyilagos meghallgatáshoz. (Az egyetlen mód, hogy valami logikát találjak a választásban az volt, ha a kedvezőtlen döntés valahogy szándékosnak látszik.) Levelemben kértem egy teljesen eltérő fellebbezési bizottság kiválasztását.

Aznap, amikor ezt a levelet írtam (december 20), még egy telefonhívás jött French véntől. A fellebbezési bizottság akart tájékoztatni, hogy a következő napom szeretnének találkozni, hétfőn, és 'megtartják a meghallgatást, akár ott leszek, akár nem.'. Mondtam French vénnek, hogy írtam, kérve a bizottság megváltoztatását, és írtam Brooklynba a főhivatalba ugyanerről. Ezeknek a leveleknek a másolatát közvetlenül az otthonába juttattam el másnap, hétfőn.

Két nappal később, szerdán, december 23-án a következő figyelmeztetés érkezett ajánlott levélben:

Ray Franz,

A találkozó, ami dec. 24-re, csütörtökre du 2:00 órára volt kitűzve a kelet gadsdeni gyülekezetbe megváltozott, 1981. dec. 28-án du. 2:00-ra a kelet gadsdeni gyül. Nagyon szeretnénk ott látni téged.

Theotis French

Senki nem mondott nekem semmit az elhalasztott csütörtöki találkozóról. De a fenti értesítés volt a hivatalos tájékoztatásom a december 28-i, hétfői találkozóról.

Az azt követő két nap során, hogy eljuttattam a leveleket French vén otthonába, megtanultam, hogy más úton próbál információt szerezni egy új teljesen különböző vádhoz.

Mark Gregerson, Peter másik testvére, tájékoztatta Petert, hogy Theotis French távolsági beszélgetést folytatott Markékkal Floridába, ahová Alabamából költöztek. French vén Mark feleségével beszélt, és kérte, hogy hívja vissza, ha bármilyen megjegyzést hall tőlem a szervezet ellen. A feleség elmondta neki, hogy soha nem hallott engem bárki ellen megjegyzést tenni, beleértve a szervezetet is. Miért szeretné tudni? Azt felelte 'csak tájékozódik'. Nem kérte, hogy beszéljen a férjével.

Ez szintén emlékezetembe idézte a rémálomszerű helyzetet, melyet megtapasztaltam másfél évvel korábban, és az Vezető Testület Elnöklő Bizottsága irányítását.

Közelítőleg hét hét telt el mióta először írtam a Vezető Testületnek kérve az 1981. szeptember 15-i Őrtorony anyagának kifejtését, elmondva nekik, miért van ennek komoly fontossága számomra. Már két újabb alkalommal írtam nemik, kérve hasonló kifejtést. Ők nem tartottak méltónak válaszra, vagy levelezésem bármilyen tudomásulvételére.

Hihetetlen-e, hogy egy világméretű szervezet vezetősége, több millió taggal, amely a keresztény alapelvek betartásának kizárólagos betartója címet igényli, ilyen módon irányítja magát? Nem, nem az, ha valaki ismeri a hozzáállást, amely a vezetésében uralkodik. Én személyesen voltam tanúja levelek hasonló figyelmen kívül hagyásának, amikor a Vezető Testület úgy érezte, nincs hasznára, ha válasszal szolgál. Ez tisztán érezhető volt esetemben.

Kezdettől fogva nem volt kétségem mindannak a célja felől, ami történt. Teljesen hányingerem volt az ügy teljes irányításától, melyet csak mint szűklátókörű célt tudok leírni, a nyilvánvaló elhatározást, hogy találjanak valamit, mindegy milyen közönséges vagy kis dolog, amely alapjául szolgálhat egy ellenem szóló jogi cselekedetnek. Így megírtam utolsó levelemet 1981. december 23-i keltezéssel a Kelet Gadsdeni Gyülekezet Vének Testületének.

1981. december 23.

Kelet Gadsden Gyülekezet Vének Testülete
Gadsden AL

Kedves Testvérek!

Ezen levél által visszavonom fellebbezésemet a kiközösítésemről szóló döntés ellen. Indokaim, hogy ezt tegyem, az alábbiak:

Egy tanúság alapján, hogy én egy alkalommal ebédet ettem Peter Gregersonnal az 1981. szeptember 15-i Őrtorony megjelenése után, a kijelölt bírói bizottság a kiközösítésemről döntött. Hogy a negyven éves teljes idejű szolgálatom ilyen jelentéktelen mértékben lett beszámítva, jelzi nekem, hogy nem igazán törődtek a lelkiismereti érzéseim beszámításával, mint azt részletesen kifejtettem 1981. december 8-i levelemben; vagy azzal, hogy megmutassák nekem az Szentírásból, hol tévedtem.

Ráadásul, a fellebbezési bizottság tagjainak kiválasztása, miként a körzetfelvigyázó által történt, nem ad reális alapot, hogy ügyem becsületes megvizsgálását várjam. A kiválasztás úgy történt, mint azt 1981 december 20.i levelemben kimutattam, hogy a három személy nyilvánvalóan legkevésbé olyan legyenek, aki képes az ügyemet tárgyilagosan, személyes érzelmeiktől befolyásolatlanul kezelni. Azt gondolhatom, nem az igazságosságért történt a kiválasztás, és hiszem, hogy ez az igazságosság paródiája.

Úgy tűnik, semmi bizonyíték sincs, mely jelezné, hogy a Vezető Testület kíván segítséget vagy enyhítést nyújtani számomra, mivel 1981. november 5-i levelemet, mely most már közelítően hét hete elment, nem válaszolták meg. Míg a bírói bizottság elnöke kijelentette, hogy felhívta a Szolgálati Hivatalt egynél több alkalommal, a beszélgetés nem adta jelt az enyhítésnek, mivel, az elnöklő szerint azt mondták, hogy ’semmi sem változott és mehettek tovább’.

Végül, tudom, hogy erőfeszítések történtek telefonon, gyakran távolsági hívással, hogy találjanak valamit ellenem, hogy bűnössé tegyenek. Ez az utóbbi néhány napban történt, mióta továbbítottam 1981. december 20-i levelemet, másik fellebbezési bizottságot kérve. Még ha a megkeresett személy nem is mondott semmi vádlót rólam, a kérés láttatja, hogy ha emlékeztek is volna bármi olyan helytelennek tekinthető dologra, amit mondtam, megfelelőnek lett volna tekinthető (?? Even though the person contacted has never made any complaint about me, the request is made to see if they can remember anything I said that might be viewed as improper). Bizonyos, ha felelős vagyok a gyülekezetben való zavarkeltésért, egy valóban perverz vagy gúnyos fajtájáért, ez soha nem tenné szükségessé az ilyen módszereket, hogy igazolják a vádat (??).

Az ilyen módszerek folytatása csak a jó nevem és jellemem további veszélyeztetését eredményezné. Ez nyílt felhívás gyanakvásra és pletykára.

Érzéseim olyanok, mint az apostolé a Galaták 6:17-ben „Ezentúl ne háborgasson engem senki, mert és Jézus rabszolgájának bélyegeit hordozom testemen”. Az elmúlt nyolc hétben feleségem és én túl nagy elmebeli aggodalomnak voltunk alávetve, nem csupán az ismétlődő látogatások miatt és még inkább a telefonhívások tucatjaiért (addig a pontig, hogy a telefoncsöngés nemkívánatos hanggá vált), de különösen mert a megnyilvánult hozzáállás miatt. Most mindehhez vegyük hozzá annak tudatát, hogy a titkos vizsgálódás, mely történt, tisztán ellentétes a jogos érdekeimmel. Hasonló bánásmódot tapasztaltam az elmúlt évben New Yorkban, ahol hasonló erőfeszítések történtek egy hónapig -- és egy szót sem szóltak nekem erről, hogy jelezzék, hogy a viselkedésem valami módon vád alatt van, annak ellenére, hogy lehetőséget adtam azoknak erre, akik ellenem vizsgálódtak. Nem kívánok hasonlóan rossz bánásmód alá kerülni ismét, különösen mivel semmi nem jelzi, hogy az ügyben az igazság ilyen úton kiderülne, //as to remove the unwarranted stain produced//. Ez Isten kezében kell maradjon. -- Máté 10:26

A fellebbezésem visszavonása nem azért történik, mert beismerem a bűnösséget, vagy elfogadom a kiközösítésről szóló döntést, mint bármilyen értelemben megfelelőt, vagy Szentírásit. Ismét az apostollal elmondhatom: „Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1 Korintusz 4:3, 4) Bizalmam az ő igazságos ítéletében van, és bizalmam Szavának helyességében és igazságában csak erősödött az által, amit átéltem. És amíg csak élek, törekedni fogok ennek a Szónak az igazságát megismertetni másokkal az ő áldásukért és Isten dicsőségére.

Jehova Tanúi közt lévő testvéreimmel kapcsolatban csak szívem jóakaratáról és értük Istenhez való könyörgésemről beszélhetek. Lelkiismeretesen dolgoztam 1938 óta az ő szellemi érdekeikért és biztosíthatlak titeket, ha látnék bármi reményt, hogy a további pernek való alávetésem az ő áldásukra lenne, örömmel megtenném. -- vesd össze Róma 9:1-3.

Tisztelettel,

RV Franz

Volt egy kis kétség az elmémben, hogy akik ezt az egész ügyet irányították kezdték úgy érezni, hogy „bizonyíték”, mely felhasználtak a kiközösítésemhez - egy ebéd Peter Gregersonnal - inkább gyengének tűnik. Ahelyett, hogy támogató bizonyítékot keresnének Isten Szavában, (megmutatva, hogy a cselekedetem valóban bűnös volt) melyet megkérdőjeleztem fellebbező levelemben, megpróbálnak egy erősebb „ügyet” felépíteni ellenem ellenséges tanúságokhoz folyamodva. Nem láttam jónak a jövőben alárendelni magam ennek.

Nyolc nappal később telefonhívást kaptam Larry Johnsontól, melyben tájékoztatott, hogy megkapták levelemet és tekintve hogy visszavontam a fellebbezésemet, az első bizottság általi kiközösítés hatályban maradt.

A hívás napja különösen megfelelőnek látszott. 1939. január 1-én keresztelkedtem meg, és pontosan negyvenhárom évvel később, 1981. december 31-én tapasztaltam meg a kiközösítést - és az ezt megalapozó vád alapja egy tanúság volt, hogy együtt ettem egy elkülönült személlyel.

Hogy személy szerint azt hiszem-e, hogy ez volt a valódi oka az ellenem végrehajtott cselekedetüknek? Nem. Azt hiszem, ez csak a cél eléréséhez szükséges technika volt. Az ő szemükben a cél szentesíti az eszközt. Ha egy szervezet a technikáit ilyen kicsinyességgel használja, az én szememben az a viselkedés igen alacsony mértékéről és nagy bizonytalanságról árulkodik.

Legutóbbi tapasztalataim Jehova Tanúi Vezető Testületével, az Elnöklő Bizottsága viselkedésével 1980 tavaszáig, és az azóta mostanáig megjelent anyagok alapján én személy szerint hiszem, megfontoltan „előnyösebb” ha én kiközösített vagyok, így megsemmisül az, amit ők „fenyegetésnek” értelmeztek. Ha így van, az szintén, úgy vélem, feltár egy nagyfokú bizonytalanságérzést - különösen egy világméretű szervezetnél, amely azt állítja, hogy ő Isten választott eszköze, támogatja a világmindenség Szuverén Ura, az uralkodó Király kijelölte, mint földi érdekeinek felügyelőjét. Ez bizonyára nem egy olyan szervezet cselekedete volt, amely //fully at ease with its own teachings// nyugodtan biztos, hogy amit igazságként mutat fel, az szilárdan támogatott Isten Szava által.

Nem is egy olyan szervezet cselekedete, mely őszintén megbízik a hívők testületében, bízik, hogy a vezetés és képzés érett keresztény férfiakat és nőket eredményez, akiknek nem kell valami anyáskodó magisterium (tanítóhivatal), hogy előírja, mit olvashatnak, vitathatnak meg miről gondolkodhatnak; inkább akik ehelyett képesek maguktól megkülönböztetni az igazat és a hamisat, mert megismerték Isten Szavát.

A fellépésük tipikus, jóllehet, sok vallási szervezet tette a múltban, egészen az első századig visszamenőleg, szervezetek, kényszerűnek érezték, hogy megsemmisítsenek bármit, ami az ő szemükben azzal fenyegetett, hogy csökken a mások feletti hatalmuk.

Paul Johnson tudós A History of Christianity (A kereszténység története) c. könyvében a vallási intolerancia sötét korszakában alkalmazott módszerekről, melyek az inkvizíciót eredményezték, ezt írja:

„Mivel a gondolatbűnről nehéz biztonsággal meggyőződni, az inkvizíció más bíróságokon tiltott eljárásokat használt, így áthágott városi megállapodásokat, írott- és szokásjogot, és láthatóan a megszilárdult jogtudomány minden aspektusát.”
(Paul Johnson A History of Christianity (New York, Atheneum, 1979) 253. o.)

A módszerek, melyeket a helyi Tanú vénekből álló bírói bizottság használt, méltatlannak találtatnának bármely felvilágosult ország bírói rendszeréhez. Hasonlóan a különösen fontos információk visszatartása (mint a további tanúk nevei), miként a névtelen informátorok használata, és más inkvizíciós taktikák, mint Johnson történész leírja, ezek az emberek nagy gyakorisággal alkalmazták ezeket, a bánásmód azokkal, akik nem mindenben értenek egyet a „csatornával”, a „szervezettel”. Ami igaz volt akkor, az esetek nagy többségében igaz most is, mint Johnson kijelenti:

„A cél, nagyon egyszerűen, az volt, hogy ítéletet hozzanak bármi áron, csak hogy, így gondolták, az eretnekséget elfojthassák.” (Uo., 253, 254. o.)

Ismét, nem gondolom, hogy a tapasztalt hidegség vagy keménység, távolságtartó, felsőbbrendű hozzáállás a legtöbb benne szerepelt ember normál személyiségének következménye. Hiszem, hogy nagyon határozottan a következménye a tanításnak, melyet egy szervezet alkalmaz, mely kizárólagos hatalmat és megkérdőjelezhetetlen felsőséget igényel, szerénytelenül és megalapozatlanul. Ez a koncepció nem csak megkérdőjelezést érdemel, megérdemli, hogy felfedjék, mennyire fájdalom teli, Isten-gyalázó tantétel. Az Őrtorony 1995. október 15-i számában az „Óvakodj az önelégültségtől” című cikk elmondja:

„Ha egy keresztény fölényes szellemet nyilvánít ki Istentől kapott képességei, kiváltságai vagy hatalma miatt, valójában ellopja Istentől a dicsőséget és az érdemet, mely egyedül Őt illeti. A Biblia világosan figyelmezteti a keresztényeket, hogy 'ne gondolják magukat többnek, mint amennyinek gondolniuk kell'. Erre ösztönöz minket: ’Egymás iránt ugyanazon indulattal legyetek; ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat. Ne legyetek bölcsek timagatokban.’ (Róma 12:3, Úf, 16)”

Ami igaz egy egyénre, hasonlóképpen igaz egy testületre is. A fentieket olvasva, nem tudnak nem szembe jutni az apostol szavai, melyeket azokhoz írt, akik magukat úgy tekintették, mint akik magasabb rendű kapcsolatban vannak Istennel:

„... meg vagy győződve arról is, hogy te a vakok vezetője vagy, meg sötétben járók világossága, az oktalanok nevelője, és a kiskorúak tanítója, mivel tiéd a törvényben az ismeret és az igazság teljessége, ha tehát mást tanítasz, magadat nem tanítod?” - Róma 2:17-21