EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Ferenc Busó: Azt írod, hogy "a végleges, a második halál eltörli a bűnöket" és azt kérded, hogy "ez kinek jó?" - Hogy... (2024.12.18. 00:45) Róma 6:7 és 6:23
  • Ferenc Busó: Pedig bizony az emberek bűnei a halálukkal törlődnek. Ezért kellett Ádámnak is meghalnia. Tehát a MEGHALTAK bűnei törl... (2024.12.16. 12:29) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: """Hogy Jehova Tanúin kívül senki se értse?"""-jehova taui "értelme "VALLÁSA az a fajta religió ami talán legjobban tü... (2024.12.05. 16:04) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: A Lukács 16.13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikh... (2024.12.04. 18:34) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Te bezzeg nem vagy csecsemő keresztény! Te bizony nem félsz a pokoltól, mert biztos vagy benne, hogy Jézus - a... (2024.12.03. 20:41) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: UI - A CSECSEMŐ keresztények EGYHELYBEN TOPOROGNAK,FÉLNEK MINDENTŐL és valamiért nem akarnak továbblépni és eljutni az... (2024.11.27. 12:20) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: @Egy_nick: Rengeteg ehhez hasonló videót láttam már a hívő pályafutásom alatt! A menny-túrizmus és a pokol-túrizmus n... (2024.11.27. 11:33) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: @ORION: Ha csak a Krisztus érdekel, akkor Krisztus szavait szó szerint kell venned, tehát a Hádesz-beli szenvedést is.... (2024.11.27. 10:13) Róma 6:7 és 6:23
  • ORION: Nem haragszom !!!A te véleményed szerint az én irásaim ÁMÍTÁSOK!!!"""Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség.... (2024.11.26. 23:44) Róma 6:7 és 6:23
  • Egy_nick: Már meg ne haragudj, de amit írsz az tiszta demagógia. Semmi észérvek, csak valami csöpögős érzelgősség. Én konkrét pé... (2024.11.26. 16:37) Róma 6:7 és 6:23
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mt 27:53Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

Toborzó

2011.04.07. 03:07 | Johnny Joker | 10 komment

 

Ajánlott olvasmány Jehova Tanúitól, amely megmutatja, hogy a híveiket hogyan ösztönzik arra, hogy hogyan szervezzék be az embereket:

 

 

 

 

1. km 93/4 3-4

 

„Menjünk el az Úr házába!”

1 Dávid buzgón válaszolt a meghívásra: „Menjünk el az Úr házába” (Zsolt 122:1). Jehova ’háza’, amit a templom képviselt, összejöveteli hely volt azok számára, akik óhajtották az igaz Istent imádni. A biztonság és béke menedékhelye volt. Napjainkban a világméretű keresztény gyülekezet Isten ’háza’, amely „az igazságnak oszlopa és erőssége” (1Tim 3:15). A megmentés érdekében adott minden gondoskodás e csatornán keresztül áll rendelkezésre. Ezért „özönleni fognak hozzá minden pogányok” ha óhajtják Isten Királyság-uralma alatti ígért áldásokat élvezni (És 2:2).

2 Ez a ’ház’ 229 országban levő több mint 69 000 gyülekezetből áll. A Királyság-termek ajtajai az egész világon nyitva vannak, több mint négymillió buzgó munkás hirdeti a meghívást: „Jövel! . . . és a ki akarja, vegye az élet vizét ingyen” (Jel 22:17). Sokan hallották ezt az üzenetet és értékeléssel válaszoltak. Mások meghatódtak, viszont még nem jöttek Jehova házához, csatlakozva a keresztény gyülekezethez. Az ilyen személyek csakis a gyülekezetben található gondoskodások által elégíthetik ki ’szellemi szükségleteiket’ (Máté 5:3, NW). Nehezen elviselhető időkben élünk, e rendszer vége gyorsan közeledik. A közömbös vagy ellenkező magatartás kockázatos késést idézhet előAz embereknek sürgősen ’közeledniük kell Istenhez’ azáltal, hogy közelebb kerülnek szervezetéhez (Jakab 4:8). Hogyan segíthetünk nekik?

3 Irányítsd a figyelmet a Szervezetre: Az érdeklődőkkel történő kezdeti kapcsolatunktól fogva a figyelmüket a szervezetre kell irányítanunk. Bár személyesen képesek vagyunk kikeresni írásszövegeket és megmagyarázni alapvető tanításokat, nem mi vagyunk ezen ismeret forrása. Minden, amit tanultunk a szervezettől származik, a rabszolga osztály csatornáján keresztül, amely gondoskodik arról, ’hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt’ (Máté 24:45–47). Az újaknak a kezdettől fogva szükségük van arra, hogy tudják, a tiszta imádat a mi személyünktől vagy a helyi gyülekezettől többet foglal magában; van egy szervezet, teokratikus, világméretű társulat, amely Jehova irányítása alatt tevékenykedik.

4 Az irányítás, amit kapunk, Jehovától származik, aki megígérte, hogy irányít és oktat bennünket (Zsolt 32:8; És 54:13). Ez az oktatás elsősorban az irodalmunkon keresztül terjed. Ha képesek vagyunk segíteni az érdeklődőknek nagyra értékelni az irodalmainkatfelismerve, hogy életfontosságú oktatás forrásai, akkor sokkal inkább hajlanak majd arra, hogy elolvassák és alkalmazzák azt, mintsem gyorsan felhagyjanak vele. Kínáljuk fel és használjuk ezt az irodalmat mindig oly módon, hogy azáltal is ápoljuk az iránta való tiszteletet. Ez megtanítja az újakat, értékelni a szervezetet és annak gondoskodására hagyatkozni.

5 Tudasd az érdeklődőkkel, hogy van egy központi összejöveteli hely a környéken, ahol rendszeres oktatás folyik. Add meg nekik a Királyság-terem címét és az összejövetelek kezdési időpontjait. Magyarázd meg a különbséget az esetleg múltban látogatott vallásos összejövetelek és a mi összejöveteleink között. Mindenkit szívesen látunk; nincs perselyezés vagy személyes felszólítás az adakozásra. Miközben a kinevezett szolgák vezetik a programokat, mindenkinek lehetősége van résztvenni hozzászólások által és a programpontokban való közreműködés által. Szívesen látjuk a családokat; a gyermekeket is bevonjuk a bibliai megbeszéléseinkbe. A szolgáink nem viselnek megkülönböztető ruhákat. A Királyság-termet ízlésesen díszítik és nincsenek gyertyák, szobrok és vallásos képek. A jelenlévők elsősorban a környékbeli lakosok.

6 Fokozatosan irányítsd az érdeklődést a bibliatanulmányozások alkalmával: A bibliatanulmányozás elsődleges célja Isten Szava igazságának tanítása. Azonkívül a tanulóban fel kell ébreszteni az értékelést Jehova szervezete iránt és tudatára kell ébreszteni, hogy életfontosságú annak részévé válni. Jézus és tanítványai által végzett hatalmas munka az első században vonzotta az őszinte embereket és egységessé tette őket a munkára a központi vezető testület alatt. A jól reagáló környékeken gyülekezetek alakultak rendszeres tanítás és oktatás céljából. Azok, akik részt vettek szellemileg erősödtek, segítve őket, hogy kitartsanak az üldözések alatt (Zsidók 10:24, 25; 1Pét 5:8–10). Napjainkban Jehovának szándékában áll ’ismét egybeszerkeszteni magának mindeneket a Krisztusban’ (Ef 1:9, 10). Ez eredményezte, az egész világon levő ’testvérek közösségét’ (1Pét 2:17, NW).

7 A heti bibliatanulmányozásnak magában kell foglalnia oktatást, amely segít a tanulónak értékelni a szervezetet és javára fordítani annak gondoskodását a saját megmentésük érdekében. Minden héten néhány percben mondj el vagy írj körül valamit a szervezetről és annak működéséről. Elősegitő beszélgetési témák, az wH 1985/10–ben találhatók. A Jehova Tanúi a huszadik században és a Jehova Tanúi világszerte egyesülten cselekszik Isten akaratát című füzetek, tárgyalják a szervezet főbb jellemzőit és azt, hogy milyen előnyünk származik ebből. Az Évkönyv-ből kiválasztott beszámolók és tapasztalatok szemléltethetik a munka sikerét a miénktől eltérő kultúrájú országokban. Más kiadványokat szintén lehet használni. Ebben az időszakban, fokozatosan el kell magyarázni olyan dolgokat, hogy miért megyünk házról házra; az összejövetelek célját, hogyan finanszírozzuk a munkánkat és a tevékenységünk világméretű jellegét.

8 Más Tanúk megismerése serkentő hatással lehet az újakra, kiszélesítve a gyülekezetről alkotott képüket. E célból hívjál meg más hírnököket, hogy időről-időre látogassák meg a tanulmányozást. A gyülekezetből valaki, aki hasonló háttérrel vagy érdeklődési körrel rendelkezik új dimenzióval bővítheti a tanulód látókörét. Talán egy vén is elmehet veled, hogy megismerkedhessenek. Valódi áldásnak bizonyulhat az az intézkedés, hogy a körzetfelvigyázó vagy felesége látogatást tegyen a tanulmányozáson. Ha laknak a közelben tanúk, bemutatásuk az érdeklődőnek további buzdításul szolgálhat a tanulónak az összejövetelek látogatására.

9 Buzdítsd az újakat az összejövetelek látogatására: Az újaknak fel kell ismerniük mennyire fontos az összejöveteleket látogatni. Próbáld meg felkelteni az érdeklődésüket. Mutass rá AzŐrtorony-tanulmányozáson soron következő cikkekre. Említsd meg a következő nyilvános előadások címeit. Beszélj a Teokratikus Szolgálati Iskola és a Gyülekezeti Könyvtanulmányozási anyag kiemelkedő részeiről. Fejezd ki érzéseidet arról, amit tanulsz ezeken az összejöveteleken és miért érzed fontosnak a részvételt ezeken. Ha van lehetőséged rá, kínáld fel, hogy elviszed őt. Az összejövetel előtti telefonhívás további buzdítás lehet a részvételre.

10 Amikor az érdeklődő eljön az összejövetelre éreztesd vele, hogy szívesen látod. Mutasd be másoknak, többek között a véneknek is. Ha a nyilvános előadáson vesz részt mutasd be az előadónak. Mutasd meg neki a Királyság-termet. Magyarázd meg az irodalom és folyóirat pultok, az adományládák, a könyvtár és az éviszöveg célját. Magyarázd meg neki, hogy a terem nemcsak az imádat háza, hanem központ is, ahonnan a helyi prédikáló munkát megszervezik.

11 Magyarázd meg, hogyan történik összejöveteleink levezetése. Mutasd meg a tanulónak a használt kiadványokat. Mutass rá arra, hogy a Biblia az elsődleges tankönyvünk. Mindenki részt vehet, még a fiatal gyermekek is. Magyarázd meg, hogy az énekeskönyvünkben levő zenét és az énekek szövegét Jehova Tanúi szerezték az imádati célra. Hívd fel a jelenlevők különböző hátterére a figyelmét. Tegyél pozitív megjegyzéseket a barátságos és vendégszerető szellemről. Ez a kedves és őszinte érdeklődés az egyik legerősebb tényezőnek bizonyulhat, amely arra indítja az érdeklődőt jöjjön el újra.

12 Miért vonakodhatnak egyesek: Gyakran minden erőfeszítésünk ellenére, egyesek vonakodnak közelebb kerülni a szervezethezNe add fel gyorsan. Próbáld magad az ő helyükbe képzelni. Ez ideig valószínűleg nem érezték annak szükségességét, hogy vallásos összejöveteleken vegyenek részt kivéve a különleges alkalmakat. Családtagjaik vagy közeli barátaik nyomást gyakorolhatnak rájuk. Szomszédjaik megfélemlíthetik őket becsmérlő megjegyzéseikkel. Természetesen számos társasági és kikapcsolódással kapcsolatos időtöltés is elterelheti a figyelmüket. Ezeket esetleg legyőzhetetlen akadályoknak tekintik; szükséges segítened nekik, hogy helyes szemlélettel tekinthessék a dolgokat és ’meggyőződhessenek a fontosabb dolgokról’ (Fil 1:10 NW).

13 Mutass Írás szerinti okokat a kitartásra. Hangsúlyozd, hogy mindannyiunknak sürgősen szükségünk van buzdításra és szellemi építésre, amit az együttlétből meríthetünk (Róma 1:11, 12). Jézus rámutatott, hogy a családon belüli ellenzés nem indok a vonakodásra (Máté 10:34–39). Pál sürget, hogy ne szégyeljük magunkat nyilvánosan Jézus tanítványainak kijelenteni (2Tim 1:8, 12–14). Féken kell tartanunk a személyes foglalatosságainkat és szórakozásunkat, különben csapdákká lesznek számunkra (Lukács 21:34–36). Azok, akik ki fogják érdemelni Jehova áldását teljes lelkűek lesznek, sohasem félszívűek (Kol 3:23, 24). Az ilyen bibliai alapelvek beoltása megnyithatja az utat előttük a szellemi előrehaladáshoz.

14 Az ajtók nyitva vannak: Jehova igaz imádatának háza az összes többi felé emelkedik. A meghívást 229 országban hangoztatják a világon: ’Jertek, menjünk fel az Úr hegyére . . . hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein’ (És 2:3). Az újak pozitív reagálása megmentheti az életüket. Jehova szervezete felé irányítani az érdeklődésüket az egyik legjobb mód arra, hogy segítsünk nekik.

 

2. km 05/4 8

 

Vezessünk előrehaladó bibliatanulmányozásokat! 

8. rész: Irányítsuk a tanulmányozókat a szervezethez!

1 A bibliatanulmányozások vezetésével nemcsak az a célunk, hogy tantételeket tanítsunk meg, hanem az is, hogy segítsünk a tanulmányozóknak a keresztény gyülekezet részévé válni (Zak 8:23). A Jehova Tanúi  Kik ők? Miben hisznek? című füzet segítségünkre lehet ebben. Adj egy példányt az új tanulmányozóknak, és buzdítsd őket, hogy olvassák el. Ezenkívül szakíts rá néhány percet minden héten, hogy megossz egy gondolatot a tanulmányozáson Jehova szervezetéről.

2 Gyülekezeti összejövetelek: A bibliatanulmányozók akkor tudnak leginkább értékelést kifejleszteni Isten szervezete iránt, ha részt vesznek velünk a gyülekezeti összejöveteleken (1Kor 14:24, 25). Ezért elkezdheted megismertetni őket a heti öt összejövetellel, úgy, hogy minden alkalommal beszélsz valamelyikről. Említsd meg a soron következő nyilvános előadás címét. Mutasd meg, miről lesz szó az Őrtorony-tanulmányozáson és a gyülekezeti könyvtanulmányozáson. Mondd el, mi történik a teokratikus szolgálati iskolán és a szolgálati összejövetelen. Amikor feladatod van az iskolán, talán elpróbálhatnád a tanulmányozóiddal. Ossz meg velük kiemelkedő gondolatokat, amelyek az összejöveteleken elhangzottak. Használd fel a kiadványainkban levő fotókat, hogy el tudják képzelni, hogyan zajlik egy összejövetel. Már a legelső tanulmányozáson hívd meg őket, hogy jöjjenek el az összejövetelekre.

3 Az Emlékünnep, a kongresszusok vagy a körzetfelvigyázó látogatása előtt beszélj néhány percben ezekről az elrendezésekről, és kelts lelkesedést irántuk a tanulmányozókban. Fokozatosan segíts nekik választ kapni a következő kérdésekre: Miért hívnak minket Jehova Tanúinak? Miért nevezzük az összejöveteli helyeinket Királyság-teremnek? Mik a vének és a kisegítőszolgák feladatai? Hogyan van megszervezve a prédikálómunka és a területek kiosztása? Hogyan készülnek az irodalmaink? Milyen módon történik a szervezet anyagi támogatása? Mi a fiókhivatal és a Vezető Testület szerepe a munka felvigyázásában?

4 Tanulságos videofilmek: A bibliatanulmányozók a videofilmjeink által is képet kaphatnak Jehova csodálatos szervezetéről. Segítségükre lehet például A föld végső határáigés a Testvéreink egész közössége című film. Egy asszony, akinek öt éve vitték a folyóiratainkat és más irodalmainkat, könnyekre fakadt, miután megnézte a Jehova Tanúi  a szervezet,amely ezt a nevet viseli című videofilmet. Az őt látogató Tanúkban már korábban is megbízott, de a film megtekintése után úgy érezte, hogy az egész szervezetben megbízhat. Tanulmányozás kezdődött vele, és a következő héten részt vett az összejöveteleken a Királyság-teremben.

5 Ha minden héten beszélünk erről a témáról néhány percet, és hasznát vesszük a rendelkezésünkre álló eszközöknek, fokozatosan el tudjuk vezetni a bibliatanulmányozóinkat ahhoz az egy szervezethez, amelyet Jehova ma felhasznál.

[Tanulmányozási kérdések]

1. Miért hasznos minden héten megosztani egy gondolatot a bibliatanulmányozáson Jehova szervezetéről?

2. Hogyan buzdíthatjuk a bibliatanulmányozókat, hogy vegyenek részt a gyülekezeti összejöveteleken?

3. Milyen részletekről célszerű beszélni a szervezettel kapcsolatban?

4—5. Hogyan építenek ki értékelést a videofilmjeink a szervezet iránt?

 

3. km 97/4 3-4

 

Irányítsuk a tanulmányozókat a szervezethez, amely a nevünket viseli

1 „Ezt az üzenetet több mint 200 nyelven hirdetik. Ezt az üzenetet több mint 210 országban hallják. Ezt az üzenetet személyesen adják át mindenütt, ahol emberek találhatók. Mindez a legnagyobb prédikálási kampány részét képezi, amit a világ valaha is látott, ez az üzenet milliókat egyesít az egész földön. Jehova Tanúit e munka elvégzésére szervezték meg már több mint száz éve!”

2 Így kezdődik a Jehova Tanúi  a szervezet, amely ezt a nevet viseli című videokazetta narrátorának a szövege. A továbbiakban a következő kérdésekre ad választ: Igazából kik Jehova Tanúi? Hogyan van megszervezve a tevékenységük? Hogyan irányítják? Hogyan támogatják anyagilag? A szemlélőkre nagy hatással van az a tény, hogy „Jehova Tanúi mint szervezet világszerte oktatást kapnak, hogy segítsenek embertársaiknak Bibliára alapozni hitüket”, és arra buzdítja őket, hogy ismerjék meg ők maguk a szervezetet, mely a nevünket viseli. Egy hölgy, akivel tanulmányoztak, miután megnézte a videokazettát, az örömtől és a meghatottságtól könnyekre fakadt, és ezt mondta: „Hogyan lehet az, hogy valaki nem veszi észre, hogy ez az igaz Isten, Jehova szervezete?” (Vö. 1Korinthus 14:24, 25.)

3 Egy másik hölgy pedig már régóta hol tanulmányozta a Bibliát, hol meg nem, de nem tudta elfogadni a tényt, hogy a Háromság hamis tantétel. Ezek után a férjével együtt megnézte a videokazettánkat. Nagy hatást gyakorolt rájuk a bemutató, és kétszer is megnézték ugyanaznap este. A legközelebbi tanulmányozáskor a feleség kifejezte vágyát, hogy szeretne Tanú lenni. Elmondta, hogy a Háromság hitnézetére összpontosított, s így nem vette észre szervezetünket és a benne lévő embereket. A videokazetta segítségével felismerte, hogy megtalálta Isten igaz szervezetét. Akkor rögtön el akart kezdeni prédikálni házról házra. Miután elmagyarázták neki, milyen lépéseket kell megtennie ahhoz, hogy kereszteletlen hírnök lehessen, ezt mondta: „Nosza, dolgozzunk rajta.” Kilépett az egyházából, elkezdte a szántóföldi szolgálatban a tevékenységet, és  most már szakértő módjára cáfolja a Háromságot.

4 Nagyon jól bebizonyosodott, hogy a bibliatanulmányozók szellemileg akkor fejlődnek jobban, és akkor növekednek gyorsabban az érettség felé, ha felismerik Jehova szervezetét, és csatlakoznak hozzá. Lényegében véve, miután a 3000 személy pünkösdkor megkeresztelkedett, „kitartóan foglalkoztak az apostolok tudományával, a közösséggel” (Csel 2:42, Csia). Alapvető dolog, hogy segítsünk a tanulmányozóknak ugyanezt megtenni napjainkban. Hogyan segíthetünk?

5 Vállaljuk a felelősséget: Minden tanítványképzőnek fel kell ismernie, az ő felelőssége, hogy a bibliatanulmányozót Isten szervezetéhez vezesse (1Tim 4:16). Minden egyes tanulmányozási időszakot lépcsőfoknak kell tekinteni, mely ahhoz a boldog naphoz vezet, amikor ez az új személy Jehovának való önátadását vízben való keresztelkedéssel szimbolizálja. Többek között a következő kérdést fogják feltenni neki a keresztelkedési szertartáson: „Megérted-e, hogy önátadásod és megkeresztelkedésed Jehova Tanújaként azonosít téged mint Isten szellemétől irányított szervezete tagját?” Épp ezért fontos felismernie, hogy nem szolgálhatja Istent anélkül, hogy tevékenyen ne csatlakozzék az igaz keresztény gyülekezethez (Máté 24:45–47; Ján 6:68; 2Kor 5:20).

6 Továbbra is ismertesd meg a tanulmányozóval a helyi gyülekezetet, és a nemzetközi szervezetet, mely Jehova Tanúi mögött áll. Ezt tedd meg minden bibliatanulmányozás alkalmával, már az elsőtől kezdve. A kezdet kezdetétől fogva hívd meg a tanulmányozót az összejövetelekre, és továbbra is hívd meg őt (Jel 22:17).

7 Használd a rendelkezésedre álló eszközöket: A házi bibliatanulmányozások levezetésére legjobb kiadványunk a Mit kíván meg tőlünk Isten? című füzet és az Ismeret, amely örökélethez vezet című könyv. Mindkettő kiemeli, hogy fontos csatlakozni a gyülekezethez. A Mit kíván meg füzet 5. leckéjének a vége ezt írja: „továbbra is tanulnod kell Jehováról, és engedelmeskedned kell követelményeinek. Ha elmész a Jehova Tanúi helyi Királyság-termében tartott összejövetelekre, az segítségedre lesz ebben.” Az Ismeret könyv többször is arra buzdítja a tanulmányozót, hogy csatlakozzon hozzánk az összejöveteleken. Az 5. fejezet 22. bekezdése a következő meghívást terjeszti ki: „Jehova Tanúi . . . szívből buzdítanak arra, hogy velük együtt imádd Istent »szellemmel és igazsággal« (János 4:24, NW ).” A 12. fejezet 16. bekezdése kijelenti: „folytatva e tanulmányozást, és szokásoddá téve, hogy látogatod Jehova Tanúinak az összejöveteleit, még erősebbé válik a hited.” A 16. fejezet 20. bekezdése ezt írja: „Tedd hát szokásoddá, hogy látogatod Jehova Tanúinak az összejöveteleit.” Majd hozzáfűzi: „Ez segítségedre lesz abban, hogy megértsd, majd alkalmazd az Isten ismeretét életedben, és boldoggá fog tenni. A világméretű keresztény testvériséghez tartozva segítséget kapsz majd ahhoz, hogy közel maradj Jehovához.” A 17. fejezet alaposan kifejti, hogyan találhat valaki igazi biztonságot Isten népe körében. Miközben másokkal tanulmányozunk, a mi felelősségünk kihangsúlyozni ezeket a részeket az anyagban.

8 A Jehova Tanúi világszerte egyesülten cselekszik Isten akaratát című füzet nagyszerű eszköz, melyet azért készítettek, hogy megismertessük az emberekkel azt az egyetlen látható szervezetet, melyet Jehova napjainkban akaratának a végrehajtásához felhasznál. A részletes információk, melyek szolgálatunkról, összejöveteleinkről és a szervezetről szólnak, arra fogják buzdítani az olvasót, hogy csatlakozzon hozzánk Isten imádatában. Ha már elkezdődött a bibliatanulmányozás, ajánlott, hogy a tanulmányozónak adjunk egy példányt ebből a füzetből, hogy olvassa el magának. Nem szükséges többé áttanulmányozni vele, mint ahogy ezt korábban tettük.

9 A Társulat által készített videokazetták közül néhány kiváló eszköz arra, hogy a tanulmányozókat a nevünket viselő szervezethez irányítsuk. Jó volna, ha ezeket meg tudnák nézni: 1. A föld végső határáig, mely kiemeli az Őrtorony Gileád Biblia Iskola 50. évfordulóját, és bemutatja, milyen hatással voltak és vannak a misszionáriusok a világszerte végzett prédikálómunkára; 2. Jehova Tanúi  a szervezet, amely ezt a nevet viseli.

10 Fokozatosan tűzz ki célokat az összejövetelekre vonatkozóan: El kell magyarázni a tanulmányozóknak, hogy a magánórákra is szükség van, amit a házi bibliatanulmányozás kerete ad meg, és szükség van osztálytermi előadásokra is, amelyet a gyülekezeti összejövetelek adnak meg (Ján 6:45). Egy új személynek egyformán kell fejlődnie az Írások és a szervezet megértésében. Nincs, ami helyettesíthetné ebben az összejöveteleken való részvételt (Zsid 10:23–25). Kezdettől fogva hívd el az illetőt a gyülekezeti összejövetelekre. Néhány új érdeklődő már azelőtt elkezd összejövetelekre járni, mielőtt rendszeresen tanulmányoznák vele a Bibliát. Természetesen mi magunk is jó példával szeretnénk elöljárni azáltal, hogy rendszeresen ott vagyunk (Luk 6:40; Fil 3:17).

11 Ossz meg a tanulmányozóval elegendő információt az összejövetelekről és arról, hogyan vezetik le azokat, hogy a tanulmányozó kényelmesen érezze magát, amikor először jön el az összejövetelre. Mivel néhány ember nagyon kényelmetlenül érzi magát, amikor először van valahol, előnyös volna talán, ha elkísérnéd a tanulmányozót a Királyság-terembe, amikor először vesz részt az összejövetelen. Kényelmesebben fogja érezni magát, ha ott vagy mellette, amikor a gyülekezet tagjaival találkozik. Mindenekelőtt pedig légy jó vendéglátója látogatódnak, éreztesd vele, hogy szívesen látott vendég, és érezze magát kellemesen (Máté 7:12; Fil 2:1–4).

12 Buzdítsd a tanulmányozót, hogy jöjjön el a különleges kongresszusi napra, a körzetkongresszusra vagy a kerületkongresszusra az első adandó alkalommal. Számíthatnál rá is, amikor az utazási tervedet készíted.

13 Ültess el benne szívbéli értékelést: A Szervezetten a szolgálatunk elvégzésére című könyv a 92. oldalán a következőket írja: „Ha az érdeklődő személyekkel folytatott beszélgetéseidben kifejezésre juttatod a Jehova szervezete iránti mély értékelésedet, akkor az ő értékelésük is növekszik majd, és nagyobb előmenetelt tesznek, miközben megismerik Jehovát.” Mindig pozitívan beszélj a gyülekezetedről, sose negatívan (Zsolt 84:11; 133:1, 3b). A bibliatanulmányozásokon mondott imáidba foglald bele a gyülekezetet is, és azt, hogy a tanulmányozónak szüksége van arra, hogy eljárjon oda (Ef 1:15–17).

14 Természetesen szeretnénk, ha az újak szívbéli értékelést fejlesztenének ki a kellemes társaság és a szellemi biztonság iránt, melyet Isten népe körében találhatnak meg (1Tim 3:15; 1Pét 2:17; 5:9). Jehova Tanúiként tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy az Isten Szavát tanulmányozókat a nevünket viselő szervezethez irányítsuk.


[Kiemelt szöveg a 3. oldalon]

A tanulmányozók szellemileg úgy fejlődnek gyorsabban, ha ők maguk látják a szervezetet

[Kiemelt szöveg a 4. oldalon] 

Ne halogasd, hívd meg a tanulmányozót, jöjjön el az összejövetelekre

 

4. km 97/57

 

Irányítsd a tanulókat Jehova szervezetéhez 

1 A tanítványképző felelőssége, hogy Jehova szervezetére irányítsa a tanuló figyelmét. A tanuló gyorsabban fog előrehaladni a szellemi érettség felé, ha felismeri és értékeli a szervezetet, és ráébred a szükségességére, hogy annak részévé váljon. Szeretnénk, ha örömet találna az Isten népével ápolt kapcsolatban, és örömmel várná, hogy velünk legyen a Királyság-teremben, ahol abban a szellemi és érzelmi támogatásban lehet része, amelyet a keresztény gyülekezet felkínál (1Tim 3:15).

2 A Jehova Tanúi világszerte egyesülten cselekszik Isten akaratát című füzet azért készült, hogy megismertessük az egyénekkel az egyetlen olyan látható szervezetet, amelyet felhasznál Jehova napjainkban, hogy megvalósítsa akaratát. Ha már megalapoztad a tanulmányozást, miért ne adnál belőle egy példányt a tanulónak? A tanulmányozás kezdetétől fogva mindig hívd meg a tanulót az összejövetelekre. Magyarázd el, hogyan folynak az összejövetelek. Elmondhatod neki a következő nyilvános előadás címét, vagy megmutathatod neki azt a cikket, amelyet az Őrtorony-tanulmányozáson vizsgálunk majd meg. Talán elvihetnéd őt, hogy megnézze a Királyság-termet, amikor éppen nincs összejövetel, hogy csökkentsd izgalmát, amely abból adódhat, hogy az első alkalommal megy egy új helyre. Felajánlhatod, hogy elviszed az összejövetelekre. Amikor eljön, éreztesd vele, hogy szívesen látják, és kellemes helyen van (Máté 7:12). Mutasd be őt más Tanúknak, beleértve a véneket is. Remélhetőleg majd szellemi családjaként kezdi tekinteni a gyülekezetet (Máté 12:49, 50; Márk 10:29, 30). Kitűzhetsz eléje például egy olyan célt, hogy minden héten jöjjön el egy összejövetelre, és fokozatosan növelheted a célt (Zsid 10:24, 25) 

3 Amint előrehalad az Ismeret könyv segítségével folytatott házi bibliatanulmányozás, kihangsúlyozhatod azokat a részeket, amelyek kiemelik a gyülekezettel az összejöveteleken ápolt rendszeres kapcsolattartás szükségességét. Különösképpen hívd fel a figyelmet az 52., 115., 116., 137., 138. és 159. oldalra, valamint a 17. fejezetre. Fejezd ki, milyen nagyfokú értékelést érzel Jehova szervezete iránt (Máté 24:45–47). Beszélj építően a helyi gyülekezetről és arról, amit az összejöveteleken tanulsz (Zsolt 84:11; 133:1–3). Jó lenne, ha a tanuló megnézhetné a Társulat valamennyi videofilmjét a Jehova Tanúi  a szervezet, amely ezt a nevet viseli című filmmel kezdve. További ötletekért arra vonatkozóan, hogyan irányíthatod figyelmét a szervezetre, lásd Az Őrtorony 1985/10 számának 10—18. oldalát és A mi Királyság-szolgálatunk 1993. áprilisi számának betétjét.

4 Segíts azoknak, akik befejezték a házi bibliatanulmányozást: Elvárható, hogy mire egy személy befejezi az Ismeret könyv tanulmányozását, őszinteségének és Isten szolgálata iránti érdeklődésének mélysége nyilvánvalóvá váljon (Máté 13:23). Ezért teszi fel a kérdést a könyv utolsó alcíme: „Mit fogsz tenni?” A befejező bekezdések arra a kapcsolatra irányítják a tanuló figyelmét, amelyet Istennel kellett kifejlesztenie, annak szükségességére, hogy alkalmazza a tanultakat, és hogy gyorsan cselekedjen Jehova iránti szeretete kimutatásában. Nem történik gondoskodás további kiadványok áttanulmányozására azokkal, akik befejezték az Ismeret könyvet. Kedvesen és világosan magyarázd el annak a tanulónak, aki elmulasztott válaszolni az Isten ismeretére, mit tegyen a további szellemi előrehaladás érdekében. Esetleg időközönként kapcsolatba léphetsz vele, szabadon hagyva az utat előtte, hogy lépéseket tegyen az örök élet felé (Préd 12:15).

5 Egy új tanítványnak, aki elfogadja az igazságot, és megkeresztelkedik, még tovább kell gyarapítania ismeretét és megértését, hogy teljes mértékben megerősödjön a hitben (Kol 2:6, 7). A házi bibliatanulmányozás folytatása helyett, miután befejezted vele az Ismeret könyvet, rendelkezésére állhatsz, hogy bármilyen személyes segítségről gondoskodj, amelyre szüksége lehet a szellemi érettség eléréséhez (Gal 6:10; Zsid 6:1). A maga részéről szélesítheti megértését a Biblia naponkénti olvasása, Az Őrtorony és a ’hű rabszolgától’ jövő más kiadványok személyes tanulmányozása, az összejövetelekre való felkészülés és az azokon való részvétel, valamint a hívőtársakkal az igazságról folytatott beszélgetés által (Máté 24:45–47; Zsolt 1:2; Csel 2:41, 42; Kol 1:9, 10). Ha olvassa aSzolgálatunk könyvet, és alkalmazza a benne foglaltakat, az döntő szerepet játszik abban, hogy teokratikusan szervezett legyen szolgálata teljes mértékű elvégzéséhez (2Tim 2:2; 4:5).

Címkék: titkok ébredjetek! győződj meg személyesen

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr462806246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.04.07. 09:30:17

Tehát Istenhez, Jézushoz és a Bibliához kell irányítani az embereket vagy inkább a Szervezethez?

Kedves érdeklődők, ezt olvassátok el!!!

Megdöbbentő?

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.04.07. 09:30:40

Első olvasásra: Nagyon durva! Ennyire töményen tömjénezni a Szervezetet....-mármint a brooklyni csapat tömjénezi önmagát! Egyre inkább hálás vagyok,hogy az Úr Jézus Krisztus kiszabadított az "Őrtorony-sötétzárkából"!!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2011.04.07. 09:40:32

Miután elolvasta ezt a postot, édesanyám szószerint megrémült azon, hogy ő egykor ilyen kőkemény beszervező propagandaszövegeket olvasott, heti rendszerességgel.

Kedvenc részeim:
10 "Amikor az érdeklődő eljön az összejövetelre éreztesd vele, hogy szívesen látod..."
11 "... Ez a kedves és őszinte érdeklődés az egyik legerősebb tényezőnek bizonyulhat, amely arra indítja az érdeklődőt jöjjön el újra."

"Fejezd ki, milyen nagyfokú értékelést érzel Jehova szervezete iránt!" - tehát nem Jahve Isten, Jézus vagy a Biblia iránt.

Dúrva?

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.04.07. 10:17:18

@Zsolt520: @Johnny Joker:

Valo igaz, hogy sok lelkiismeretes Tanu oszinten probalja alkalmazni ezt a 'tanitast', ami nagyon vonzova teheti a gyulekezeteket az erdeklodok elott.....
Ezert nagyon ravasz a dolog, mert keveri a jo dolgokat a rosszal (az aranyban nem vagyok biztos).

Zsolt, a 'sotetzarka' tetszett....

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.04.07. 10:43:40

@karalabe4: Köszi szépen! Mit szólsz ahhoz a "teokratikus" szak-zsargonhoz,hogy "csontozó"? Ez a kifejezés "az én időmben" még nem volt ismert. Johnny Jokertől hallottam. Tudod mit jelent?

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.04.07. 13:04:31

@Zsolt520: Ja, hallottam. Ugy tudom, hogy arra a 'bizonyos' kisszobara utal, ahol a vallatasok folytak......

naje 2011.04.07. 13:30:55

bocs, hogy beleszólok, valahogy idekeveredtem,mert sutaságomban más gombot nyomtam meg, de a "csontozó" szleng megtetszett. Amíg be nem hívtak engem kicsontozni, abban reménykedtem, hogy találok valamilyen megoldást a felmerülő problémákra. De amikor azt láttam, hogy elő sem veszik a Bibliát, rájuk szóltam, hogy én Biblia nélkül nem tárgyalok velük. Aztán jött a másik ijesztő jelenség: felismertem, hogy ezek engem akármilyen áron is, de ki akarnak belezni!
Ezt is elviseltem volna. De amikor azt a kérdést tette föl az elnöklő vén, hogy nem vagyok-e homoszexuális, akkor kiborult az éjjeli edény. És még itt sincs vége: később megtudtam, hogy az említett egyed a saját fiával él nagy-nagy szeretetben... Do you understand?
Na, ez volt az urolsó csepp a bögrében. Végül is hamis tanítások vádjával löktek utcára, de hogy konrétan mik voltak a hamis tanítások, arról egyetlen szó sem esett. Azt hiszem akkor jártam először a magas vérnyomás legfelső fokán.
Ehhez képest, ha élve és konkrtéan kicsontoztak volna, azt kacagva elviseltem volna!
Most már értem, mi fájt Jézusnak a legjobban, miközben haldoklott: az, hogy istenkáromlással vádolták! Hát ez már tényleg a cinizmus netovábbja!
ÉS, tudod, amíg a csontozóban nem jártam, addig azt gondoltam, hogy talán bennem van a hiba. De az az aljas, gonosz, cinikus, igazságtalan eljárás, amit ezek ott műveltek velem, végérvényesen megyőzött arról, hogy ez itt nem Jehova Szervezete, hanem ... nem mondom ki a nevét, mert hányingerem van tőle! Fujj!

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.04.07. 16:02:47

@karalabe4: Igen...-telitalálat! Persze,akit "meginvitáltak" egy kis "szellemi beszélgetésre" a csontozóba,az kevésbé érezte "telitalálatnak".

Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.04.07. 16:08:39

@naje: >>" Ehhez képest, ha élve és konkrtéan kicsontoztak volna, azt kacagva elviseltem volna! "<< Igen! Engem 'anno "csontozó-helység" nélkül "beleztek ki"...-hát az sem volt felemelő érzés! Együttérzek Veled,Jenő! Krisztus azonban fel akarja építeni minden Sorstárs életét! Van új Élet Krisztussal az Őrtoronyból szabadulva!

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2011.04.07. 16:26:22

@naje: Jeno! Azt mondanam, hogy hihetetlen tortenet, de itt mindannyian tudjuk, hogy sajnos nem. Az a ven, aki egyszer nalam egy un 'latszat-latogatast' tett (a KOF latogatas elotti heten) azt mondta nekem, hogy szerinte o a velem valo beszelgetestol "le fog epulni szellemileg".
Pedig csak azt mondtam el neki, ami bantott. Semmifele 'hamis tanitast' nem kozvetitettem + raadasul o ezeket mind tudta, hogy igazak.

Kesobb tudtam csak meg, hogy abban az idoben viszonya volt egy testvernovel, aki valaki masnak volt a felesege. Amikor kiderult az ugy, a testvernot kikozositettek, de a vent csak levaltottak.
süti beállítások módosítása