EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: Dől a "Torony"! "És hallottam, hogy egy másik hang ezt mondja az égből: „Menjetek ki belőle, népem, ha nem akartok r... (2023.10.21. 22:20) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Bereai: @Egy_nick: Minden szavad telitalálat atyámfia! Nekem 40 évi aktív hitélet után jött el az ébredés az oltások erőltet... (2023.10.21. 22:13) Carl Olof Jonsson: A „vadállat” és „Nagy Babilon”
  • Seres: És még egy kis csökkenés: (népszámlálási adatok) Jehova tanúi: 2001: 21.688 fő 2011: 31.727 fő 2022: 22.249 fő kontra... (2023.10.20. 20:07) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

5 “ne-tedd”, amikor a Jehova tanúival beszélsz

2014.06.24. 12:18 | Johnny Joker | 114 komment

casaemcasa.jpg

Szombat délután van, intézed a háztartási ügyeket. Észreveszed, ahogy kimész az ajtón, hogy két ember jön az utcán. Mivel nem számítasz senki érkezésére, próbálsz úgy tenni, hogy ne lássanak. A két személy befordul a bejáródra. Szépen vannak öltözve, és ami később majd kiderül, meg vannak pakolva az Őrtorony Társaság kiadványaival, ami a Jehova tanúinak a szülőszervezete.

Az elméd bár telve van a szennyes ruhák, a kifizetetlen számlák és a porszívózás evilági gondolataival, hamarosan azonban egy sokkal magasabb gépen fogsz szállni – egy párbeszédet fogsz folytatni az erőszakról, arról, hogy minden állami szervezet az ördög kezében van vagy az eljövendő földi paradicsomról. Ha te is olyan vagy mint a legtöbb ember, kevéssé érzed magad felkészültnek, hogy megoldd az emberiség bajait az ajtód küszöbén. Tehát inkább úgy döntesz, hogy eljátszod, hogy nem vagy otthon. Túl késő – észrevettek. Veszel egy mély levegőt és kelletlenül ajtót nyitsz.

Ez a jelenet elmondhatatlanul sokszor fordult elő átlagos emberek otthonaiban országszerte. És míg a legtöbb ember a Jehova tanúinak ilyen látogatását legjobb esetben kellemetlenségnek tartja – legrosszabb esetben pedig bunkó zaklatásnak – nem kell, hogy ez a tapasztalat kellemetlen legyen.

Mivel már sok tanúval beszélgettem az ajtómban, e-mailen, internetes csoportokban és a saját Királyság Termeikben (ez felel meg nekik a templomnak), megtanultam néhány dolgot, amit tehetünk vagy nem tehetünk, ha velük beszélgetünk. Tapasztalataim alapján szeretnék megmutatni öt „ne-tedd” dolgot a Jehova tanúival folytatott beszéd során.

Nem kell szakképzett hitvédőnek lenned ahhoz, hogy ezeket az irányelveket megtartsd. Ezek azoknak az átlagos katolikusoknak valók, akik nem részesültek hagyományos teológiai képzésben.

1. Ne csapd az ajtót az arcukba!

Ez az egyszerű szempont jelentheti a tanúid lelkének elvesztését vagy üdvözülését. Kérlek, állj meg egy percre és fontold meg ezt a gondolatot. Ezt azért mondom, mert a különbség aközött, hogy rájuk vágod az ajtót és aközött, hogy kedvesen ajtót nyitsz és párbeszédbe elegyedsz velük, jelentheti azt, hogy Isten kegyelme Jehova tanúja életében rajtad keresztül működhet, vagy azt, hogy ezt a pillanatot örökre elveszíted.

Úgy látom, hogy a tipikus válasz Jehova tanúira, akik bejárják a szomszédságot, az, hogy hevesek vagyunk velük és aztán rájuk vágjuk az ajtót. Sőt voltak olyan középiskolai diákjaim, akik büszkeséggel emlékeztek vissza arra, amit szüleik tettek, amikor kopogtak a tanúk. Ez nemcsak, hogy nem szívélyes, hanem a tanúk kifejezetten erre számítanak.

Az Őrtorony Társaság minden követője fejébe azt plántálja, hogy egy bizonyos ponton az ajtóról ajtóra járásban, üldöztetést fognak szenvedni azért, mert megvallják “Jehova üzenetét”. Az Őrtorony Társaság maga Jézus szavait hozza bizonyítékként: “„Boldogok és áldottak vagytok, amikor miattam üldöznek, vagy bántanak titeket, amikor miattam ok nélkül mindenféle rosszat mondanak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert igen nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Hiszen így üldözték azokat a prófétákat is, akik előttetek éltek.” Mt 5,11-12

A tény, hogy az Őrtorony tanításai majdnem mindenben különböznek Jézus valós tanításától, most nem játszik közre. A lényeg, hogy a tanúknak azt mondja a szervezet, hogy számítsanak üldöztetésre és heves bánásmódra. Amikor megkapják, ez csak megerősíti hűségüket és hitüket az Őrtorony tanításában, mert megjósolta ezt a viselkedést. Ehelyett halmozd el őket kedvességgel. Légy annyira készséges és vendégszerető, amennyire csak tudsz, mert lehet elfelejtik, amit mondtál, azt azonban nem, hogy hogy bántál velük.

2. Ne vitatkozz vagy tárgyalj egy bizonyos hittételt a tanúkkal!

Az igazság az, hogy semmit sem érsz el azzal, hogy oda meg vissza vágod a bibliai verseket, hogy bebizonyíts egy dogmát. A tanú arra lett beállítva, hogy kizárólag az Őrtorony Társaság szentírásértelmezését fogadja el. Egy tanú perspektívájából nem annyira a Biblia szövegéről szól a vita, hanem a hatalomról, amely mögötte áll bármely adott fordításnak. Mivel arra lett beállítva, hogy az Őrtorony Társaságot fogadja el, mint Isten „egyetlen kommunikációs csatornáját” a világon, az, hogy felvillantod a bibliai görög ismereteidet valószínűleg nem sokat fog nyomni a latba. A tanú csupán a társaság által megadott válaszra fog utalni bármilyen részről is legyen szó.

Még a felkészültnél is felkészültebb arra, hogy szembeszálljon veled a legfontosabb dogmákkal kapcsolatban, különösen azokkal kapcsolatban, amelyek Jézus istenségéről és a Szentháromságról szólnak. Ez a két terület az, ahová a Jehova tanúi a legtöbb időt és energiát fektették, hogy a hitigazságok területén, számos bibliai verssel, amelyet szövegkörnyezeten kívül és teljesen félreértelmezve tesznek eléd, elérjék, hogy behódolj nekik. (És higgy nekem, az átlagos Jehova tanúja annyiszor mondta már ezeket a bibliai verseket másoknak, hogy könnyedén tudná idézni őket fejből miközben fejjel lefelé zuhan a levegőben.)

Ha csak nem vagy egészen ismerős az alábbi versekkel és a helyes értelmezésükkel (Jn 1,1; Jn 8,58; Jn 10,30; ApCsel 20,28 és Róm 9,5, hogy megnevezzek párat), a Jehova tanúk szerinti értelmezés meggyőzően fog hangzani. Arra fognak erősen hajtani, hogy különösen erről a két hitigazságról vitázzanak, mivel ott hazudnak, annak a szívében, amit mi „eretnek” keresztények hiszünk. Ne szállj velük szembe, ha az ő terepükön vagy! Ez nekik adja az hazai pálya előnyeit. Mit kell tenned, ha felhoznak valamit ezek közül a témák közül? Olvass csak tovább és megtudod!

3. Ne engedd, hogy a tanúk a betanult bemutatójukon keresztül menjenek!

Emlékezz arra, hogy a jól kitanult tanítványok az ajtódnál intenzív képzésben részesültek és tapasztalatuk van a hasonló találkozások levezetésében. Ki kell tehát zökkentened őket, úgymond olyan témát kell felhoznod, amellyel kapcsolatban nem válnak előnyükre a beraktározott válaszaik, a megjegyzett bibliai részek és az előre betározott előadásaik. Nem javaslom, hogy bunkó légy a vendégeiddel vagy hogy ne engedd szóhoz jutni őket azzal, hogy uralod a beszélgetést. Azt mondom, hogy taktikusan tereld át a beszélgetést egy másik témára.

Például megkérdezheted őket, hogy miként kerültek az Őrtorony Társaság szárnyai alá vagy hogy voltak-e más felekezet tagjai mielőtt tanúk lett, és ha igen, akkor miért változtattak. Kérd meg őket, hogy kifejezetten mondják el neked azt, hogy Jehova tanújaként, mivel lett jobb az életük. Vedd rá őket, hogy meséljenek a történetükről, hogy mint személy a személyhez tudjatok kapcsolódni ahelyett, hogy az Őrtorony Társaság hitén kérődznétek. Függetlenül attól, hogy mennyi belenevelést hajtott végre az Őrtorony Társaság, nem veheti el a tanúk emberi mivoltát, tehát próbálj ezen a szinten kapcsolatot teremteni.

Miután megosztottak magukról valamit, tégy te is hasonlóképpen. Mondd el, hogy miként találkoztál Krisztussal az Egyházon keresztül. Mesélj neked a saját hited útjáról. Mesélj arról, hogy Krisztus, miként valós neked. Nem kell, hogy szavaid fennköltek vagy magas teológiai színvonalúak legyenek – egy kis őszinteség hosszú utat járhat be. Ha semmi más nem is történik, ezek a tanúk legalább tanúsíthatják rólad, hogy bár egy olyan hitrendszert gyakorolsz (az ő szemszögükből), amely telve van pogánysággal, mégis kapcsolatban vagy Krisztussal egy igazi és megfogható módon. Ez adni fog nekik olyat, amiről érdemes gondolkodniuk.

4. Ne engedd, hogy a tanúk több témát hozzanak fel és téged mellékvágányra tereljenek!

Az egyik legfontosabb szabálya a Jehova tanúival való beszédnek az, hogy egyszerre csak egy teológiai témával foglalkozzatok. Szokták mondani, hogy az életben csak két elkerülhetetlen dolog van – a halál és az adózás. Igazából van egy harmadik: ha a tanúk az ajtódban állva elveszítik a támpontokat a beszélgetésben, fogadást tehetsz, hogy egy témaváltás fog történni.
Még azt is meg merem kockáztatni, hogy a maguk a tanúk sem figyelnek rá tudatosan. Ez csak annak tudható be, hogy a kiképzésük annyira hatékony, hogy természetükké válik, hogy váltsanak, amikor a jövendőbeli megtérő felülkerekedik. Az agyadnak ilyenkor muszáj egy piros jelzést küldeni, hogy figyelmeztessen a témaváltásra. (Gondolj csak a robotra a régi Elveszve az űrben című TV-sorozatból, aki mindig a karjaival csápolt és azt kiabálta „Figyelem! Veszély!”, amikor valami rossz közelgett.”)

A Jehova tanúival való találkozásaim során ez a témaváltás gyakorlatilag minden alkalommal előfordult. Figyelj rá! Ez egy jel arra, hogy hatásosan működsz és valami nehézséget jelentesz, szóval célra tarts! Amikor ez történik, hagyd, hogy a tanúk befejezzék a gondolatmenetüket, aztán illedelmesen mutass rá, hogy bár örömmel fogadod egy másik probléma tárgyalásának lehetőségét, erre csak majd máskor vagy hajlandó.

Ez a megközelítés egy másik előnnyel is jár: biztosítja, hogy a tanúk visszatérjenek, s lehetővé teszi a további beszélgetést velük, (ha vagy olyan merész), s így folytathatod a térnyerést. Emellett lehetőséget ad arra, hogy kutass egy olyan témával kapcsolatban, amit felhoztak (vagy amiről te beszéltél).

5. Ne használd a tanúk Bibliáját, az Új Világ Fordítást.

Azzal, hogy előállították a saját Biblia fordításukat, az Őrtorony Társaság képes megtartani a dogmatikus csavarokat, amelyeket a tagokra kötöznek. A szöveg meg lett változtatva – sőt mondhatni meg lett csonkítva – hogy alátámassza az Őrtorony Társaság főbb tanításait. Amit a legtöbb átlagos Jehova tanúja nem tud az az, hogy az Új Világ Fordítás egy öt befolyásos tanúból álló bizottság terméke, akik közül 4 ember nem rendelkezett képzéssel a bibliai nyelvek területén. Az ötödik görögöt tanult 2 évig egyetemen. Bármely racionális ember arra a következtetésre juthat, hogy ilyesféle „fordítók” fenemód hiányolják a képzést és a képességet, amely egy olyan fontos feladattal jár, mint a Szentírás lefordítása.

A tanúk égre földre állítják, hogy az Új Világ Fordítás mentes minden dogmatikus részrehajlástól (és jóhiszeműen valóban elhiszik ezt), de tudnod kell, hogy ez nem is lehetne messzebb az igazságtól. Anélkül, hogy ismernéd a bibliai görögöt, kétségbe vonhatod a tanúk agyában a Bibliájuk hitelességét.

Például, amikor a Jehova tanúi felolvasnak az Új Világ Fordításból, mondhatsz valami ilyesmit: „ez máshogy hangzik, mint az én Bibliámban. Megkérdezhetem, milyen fordítást használsz?” Amikor beazonosítja, hogy ez az Új Világ Fordítás, számos kérdést tehetsz fel ennek a munkának a megbízhatóságáról és a tudományosságáról.

Felvértezve a fordítóbizottságról való ismerettel, kérdezz ilyen kérdéseket: „Honnan tudod, hogy pont ez a fordítás a helyes?” „Milyen fontos, hogy egy bibliafordító ismerje a bibliai nyelveket?” „Megbíznál-e egy fordítóban, aki kevés vagy semennyi képzésben sem részesült héber vagy görög nyelvből?” (Ehhez a kérdéshez használhatod azt az analógiát, hogy bízna-e vagy nem egy olyan sebészben, aki készülődik megoperálni őt, de kevés vagy semennyi tapasztalattal nem rendelkezik ezzel a bizonyos eljárással kapcsolatban, amelyet végre akar hajtani. Mennyivel fontosabb, akkor az, hogy az emberek, akikre a lelki jólétünk van bízva, magasan képzettek és tapasztaltak legyenek a területükön?)

A célod itt az, hogy kétségeket ébressz a Jehova tanúkban az Új Világ Fordítás megbízhatóságával kapcsolatban. Ugyanakkor, ne támadd a fordításukat. Néhány óvatosan és taktikusan elhelyezett kérdés több gyümölcsöt terem mint egy teljes rátámadás egy olyan dologra, amit a tanúk becsben tartanak.

Egy végső bepillantást szeretnék nyújtani ehhez az öt „ne-tedd” szabályhoz. Tartsd észben, hogy nincs kijátszhatatlan mód, amely varázserőket vonultat fel, arra, hogy megingasd a Jehova tanúit az első találkozás alkalmával. Nem fogod 15 perc alatt meg nem történtté tenni azt, amit az Őrtorony Társaság évekig tett a vendégeid agyában.

Ezek az irányelvek azonban kezdőpontként szolgálhatnak. Felfegyverezhetnek valami hasznossal és praktikussal, amikor a váratlan csengetés ideje eljön. Tartsd még észben, hogy a Jehova tanúk szívét végső soron a Szentlélek munkája változtatja meg – és hogy te meg én áldva vagyunk, hogy eszközként működhetünk ebben a folyamatban.

Joel S. Peters egy középiskolai tanár. Manhwah-ból ír, New Jerseyből.
@Catholic Answers, Inc.

http://www.catholicculture.org/culture/library/view.cfm?recnum=4678

Forrás: http://whohaventseen.wordpress.com/2014/06/17/5-ne-tedd-amikor-a-jehova-tanuival-beszelsz/

 

Olvasd el ezt is: Az Őrtorony betanítási eljárása

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr456407515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zenészz 2014.06.24. 17:45:05

@nicku:

@nicku: Annyira sürgetve vagyunk,hogy egy kapuban ki topogó emberke legyen egy iskolázott egyén, vagy egy nem iskolázott egyén,azt érdekli már a 607 :-) Tapasztalatból mondom ilyen emberekkel nem találkoztam akik ilyet kérdeztek volna.Még kat pap sem kérdet ilyet amikor vele beszéltem.

Mindég ezek az igék voltak hajtva:2Tim3:1-5,vagy a Jelenések21:3,4.Ez kellet jobban prédikálni anno.

Niro 2014.06.24. 17:49:34

@nicku: "A logikára építenek." :D Na pont az nincs nekik, ahogy írod, egyszer így, egyszer úgy, abban nincs logika. A csávós sztori jó, logikája előtt leborulok, háttal :D

Niro 2014.06.24. 17:50:58

@kocsiss: A jelenések mindenhol népszerűek, azt lehet a legjobban kiforgatni :D

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.06.24. 19:03:04

@kocsiss: Hát, igen, ezekkel a versekkel jól lehet érvelni azoknak akiknek semmilyen bibliai ismeretük nincs.
@Niro: A csávó egyébként nem buta, csak ezt teszi a társulati agymosás...

Niro 2014.06.24. 19:10:01

@nicku: Ezek tényleg megcsinálták az 1984-et.

ORION 2014.06.24. 19:37:12

Forditási hibák ,kiforgatások. Ez sem semmi!!! Károli Gáspár »Jób könyve » 19. fejezet25
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
26
És miután ezt a bőrömet megrágják, TESTEM NÉLKÜL látom meg az Istent.
27
Akit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem;----------MBT Jób 19,25
Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött,

Jób 19,26
s ha ez a bőröm lefoszlik is, TESTEMBEN látom meg az Istent.

Jób 19,27
Saját magam látom meg őt, tulajdon szemeim látják meg, nem más, bár veséim is megemésztetnek. --------KÁLDI Jób 19,25
Mert tudom, hogy Megváltóm él, s a végső napon felkelek a földről;

Jób 19,26
és ismét körülvesz a bőröm, és saját testemben látom meg Istenemet;

Jób 19,27
én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, és nem más! E reményem van eltéve keblemben!

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.06.24. 21:32:21

@kocsiss: A 607-es tanítást nem is azokkal kellett megbeszélni akik kijöttek a kapuba, hanem akik már elég előrehaladó tanulmányozók voltak. Egyszer nekem ez volt a feladatom az iskolán, szóval tudom.:) Még az se igazán érti, de az ilyen emberrel már meg lehet etetni ezt a tanítást, a kapuban nem érdemes felhozni, mert úgyse értené az illető.

timeshift (törölt) 2014.06.25. 09:27:00

@Niro:

Nem tudom érzékeled-e, de egyre mélyebbre süllyedsz a gyalázkodásban. Az a szomorú, hogy aközben, teszed ezt miközben egyre több ismeretet szerzel a Bibliából.

@nicku:

A nyelv fejlődik. Most, hogy fordítanál le egy ősmagyar szöveget? Pl nem toldanál be itt-ott ezt-azt a jobb érthetőségért?
DE! A Fil 2:6-hoz: Amíg nem érted meg az Isten és Jézus közti viszonyt, csak addig tud elbizonytalanítani egy félreérthető bibliavers.
Ez az egyenlő nem az az egyenlő!
Isten teremtve-nemzte Jézust, persze, hogy hozzá hasonló!

Házi feladat: Rakd egymásmellé az összes verset, ami Jézus Istennel való egyenlőségéről ill. Istenhez képest való alárendeltségéről ír.
Eredmény?
Te: ".. .... ......"
én: "Ugye milyen érdekes?"

timeshift (törölt) 2014.06.25. 09:32:25

Amúgy ki akart olyan lenni, mint Isten? Ezzel ki ültette Éva gondolkodásába a saját vágyát?
Sátán!
És mit eredményez, ha valaki olyan akar lenni, mint Isten?
Világok pusztulását!!! Sötétséget!!! Halált!!!

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.25. 09:39:29

@timeshift: Ehhez már csak annyit tennék hozzá, amit nemrég írtunk is:

"Egyes Tanúk elméjében Jehovah és az Őrtorony Társulat alig különböztethető meg."

Ennek határozott oka és súlyos következményei vannak. Ez a blog ezért készül.

nicku · http://kharapisztisz.blog.hu/ 2014.06.25. 09:40:16

@timeshift: "A nyelv fejlődik. Most, hogy fordítanál le egy ősmagyar szöveget? Pl nem toldanál be itt-ott ezt-azt a jobb érthetőségért?" -Nem!  "Tanúskodom mindenkinek, aki hallja e tekercs próféciájának szavait: HA VALAKI HOZZÁTESZ ezekhez, az Isten azokkal a csapásokkal fogja sújtani, melyek meg vannak írva ebben a tekercsben" Erre emlékszel?
A Fil 2:6-ot már úgy emlékszem veled levitattuk egy jó párszor, nem fogom még egyszer végig futni veled ugyanezt a kört.

Niro 2014.06.25. 09:51:38

@timeshift: Vazze, ha a szöveg értelmét, lényegét megváltoztatod akkor az nem jobban érthető lesz, hanem hazugság!
Mátyás király volt. JT jobb értelmezhetőség kedvéért: Mátyás nem volt király. Na ez jól jellemzi Te mennyire félre vagy vezetve a bibliáddal, nem is minősül Bibliának! Érdekes, hogy Ti JT-k annyira meg akarjátok ismerni Istent, követni a Jézusi tanításokat, de pont az ellenkezőjét teszitek: Birka módjára követtek egy szervezetet, kutatni nem mertek, áááá, megyek inkább kutyát sétáltatni...

timeshift (törölt) 2014.06.25. 09:55:54

@Columba:

Egyes tanúk elméjében alig különböztethető meg Jehova és az egyház, aminek a feje Jézus!

Igaz, mi nem istenítjük Jézust úgy (olyan formában), mint egyesek... mint mindenki, mi 'csak' követjük Őt, és mélységes-mélyen tiszteljük, szeretjük, és hálásak vagyunk Neki mindörökkön-örökké.

timeshift (törölt) 2014.06.25. 10:06:04

@nicku:

"Házi feladat: Rakd egymásmellé az összes verset, ami Jézus Istennel való egyenlőségéről ill. Istenhez képest való alárendeltségéről ír." - "Ez az egyenlő nem az az egyenlő!"

"Amúgy ki akart olyan lenni, mint Isten? Ezzel ki ültette Éva gondolkodásába a saját vágyát?
Sátán!
És mit eredményez, ha valaki olyan akar lenni, mint Isten?
Világok pusztulását!!! Sötétséget!!! Halált!!!" - JÉZUS NEM AKAR OLYAN LENNI, MINT ISTEN - ezt az emberek akarják!

Jézust királlyá akarták tenni az emberek...
Szerinted a bukott angyalok nem!? Szerinted Sátán nem próbálta megnyerni magának Jézust a lázadáshoz? ("Azt hiszed; most levegőt lélegzel?")

timeshift (törölt) 2014.06.25. 10:33:32

@Niro:

Még hányszor írjam le, hogy nem a fordításon múlik?

"aki, noha Isten formájában létezett, nem foglalkozott az elbitorlás gondolatával, tudniillik azzal, hogy Istennel egyenlő legyen."

"aki Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel"

- Ééés? A "legyen" szó ellenére az első verzióba is bele lehetne magyarázni, hogy Jézus egy háromság részeként egyenlő az Atyával.

Tényleg olyan felfoghatatlan, hogy Isten él egyedül mindöröktől fogva, és az Ő akaratából jött létre MINDEN, így Jézus is? Jézus KAPTA az életét.
Jézus KAPTA az istenségét.
Jézus KAPTA az örök életét, a halhatatlanságát. (a kettő nem ua)
Jézus KAPTA Isten erejét, szellemét, ami együtt munkálkodik az Ő szellemével, és amit tovább tud adni.

Isten mindig ugyanaz. Nála nincs változás.
Ugyanaz volt Jézus születése előtt is, ahogy most is ugyanaz.
"Előttem nem lett isten (Jehovához hasonló, aki mindöröktől fogva létezik, akinek nem volt soha kezdete!), és utánam sem lesz!"
Ti szerettek 1-2 verssel felhozakodni 100 ellenében, hát itt van egy a 100 közül.

Sajnálom, hogy ez nektek "bolondság", de ez nem változtat a tényen.
Emlékszel: Nem attól lesz igaz valami, hogy te elhiszed-e vagy sem.
De hidd el, mindenkinek jobb (Neked is!), hogy nem az az igazság Istenről, amit te hiszel jelenleg.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.25. 10:36:16

@timeshift: "Ő az Isten dicsőségének visszatükröződése és magának a lényének pontos mása, s mindeneket fenntart az ő hatalmának szavával; miután pedig megtisztulást szerzett bűneinkért, leült a Fenség jobbjára a magasságokban." (Héb 1,3, ÚVF)

Ő nem akart olyan lenni, mert már éppen olyan, mint Isten...

"És láttam, hogy megnyílt az ég, és íme, egy fehér ló. A rajta ülőt pedig Hűnek és Igaznak nevezik, és ő igazságosságban ítélkezik és folytat háborút. Szeme tűzláng, fején pedig sok diadém. Egy név van felírva rá, melyet senki sem ismer, csak ő maga; vérrel hintett felsőruhába van felöltözve, és ezen a néven hívják: az Isten Szava. Az égben levő seregek is követték őt fehér lovakon, s fehér, tiszta, finom lenvászonba voltak öltözve. És szájából éles, hosszú kard jön ki, hogy azzal sújtson le a nemzetekre, és vasvesszővel fogja terelni őket. Ő tapossa a mindenható Isten dühödt haragjának borsajtóját is. És felsőruháján, igen, a combján egy név van felírva: királyoknak Királya és uraknak Ura." (Jelenések 19,11-16, ÚVF)

Isten Szava a királyoknak Királya és uraknak Ura.

marietta-igazgyngyk.blogspot.hu/2013/10/a-boldog-es-egyetlen-hatalmassag.html

"Mikor aztán egybegyűltek, kérdezgetni kezdték őt: „Uram, ebben az időben állítod helyre Izraelnek a királyságot?” Ő ezt mondta nekik: „Nem a ti dolgotok, hogy tudomást szerezzetek azokról az időkről vagy időszakokról, amelyeket az Atya a saját fennhatósága alá helyezett; de erőt kaptok majd, amikor a szent szellem eljön rátok, és tanúim lesztek mind Jeruzsálemben, mind egész Júdeában, és Szamáriában, és a föld legtávolabbi részéig.” És miután ezeket mondta, a szemük láttára felemeltetett, és egy felhő takarta el őt a szemük elől. És amint szemüket az égre szegezték, miközben távozott, íme, ott állt mellettük két férfi fehér ruhában, és így szóltak: „Galileai férfiak, miért álltok itt az égre nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek az égbe, így fog eljönni, ugyanilyen módon, ahogy az égbe menni láttátok.” Akkor az Olajfák hegyének nevezett hegyről, mely közel van Jeruzsálemhez, egy sabbatnapi útra, visszatértek Jeruzsálembe." (ApCsel 1,6-12, ÚVF)

Amikor visszajön, pont úgy, ahogy felment, akkor jön el a Föld lakói számára Isten látható királysága. Az idejét nem kell tudnunk, de a hely pontosan ismert. Az Olajfák hegye, amelyet Jahveh a lábával kettéhasít.

"Jehova pedig kivonul, és harcol azok ellen a nemzetek ellen, miként háborújának napján, a harc napján. Lábát azon a napon az olajfák hegyén veti meg, amely Jeruzsálem előtt van, keletre, az olajfák hegyét pedig kettéhasítják a közepén, napkelettől napnyugatig. Egy igen nagy völgy lesz ott, és a hegy felét északra mozdítják el, felét délre." (Zakariás 14,3-4, ÚVF).

Megjegyzem, több vers is ezek közül jobb fordításokban rendelkezésre áll.

A továbbiakban én sem kívánom folytatni a veled való beszélgetést, mivel sajnos nem akarsz értve olvasni, kutatni, tájékozódni.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.25. 10:40:17

@timeshift: Szegény Nirót igazán békén hagyhatnád, ő nem is hisz az egész Bibliában, egész máshogy értelmezi, mint mi, de legalább most megértett valamit a kánaáni nyelvű "vitánkból"... :-)))

Niro 2014.06.25. 11:34:44

@timeshift:

Figyu, szerintem nincs még 1 ember kerek e világon akinek többet segítettek. Ezzel szemben Te a lényeges dolgokra vagy nem válaszolsz, vagy mellébeszélsz. Nem látod a fától az erdőt. Szerintem még a saját gyülekezetedben is tojnak rád, azért lógsz itt állandóan, kitörölhetetlen vagy. Éld le életed JT-ként nem érdekel, neked vak hited van, nem meggyőződéses, így nem lehet mit kezdeni veled. Ha van bicód vagy lesz én szívesen bicózok veled és nyomhatod a szövegedet személyesen, én már meguntam hogy a válaszaid nem válaszok, szemtől szembe mondjuk nem tudnál kitérni, úgyhogy gondolom ez számodra tárgytalan, én ennyit tudok még tenni, mást már nem fogok.

Bye.

Többieknek:

Ez csak azért jár ide mert ez az egyetlen élvezete, ne adjátok meg neki az örömöt hogy foglalkoztok még vele, mindenre tagad, jobb lenne ha kicsit magával "vitázna", maga elől nehezebben bújik el!

Niro 2014.06.25. 11:52:12

@Columba: Én nagyon is hiszek benne, csak más értelmezésben :) Azonban még nekem is nyilvánvaló, hogy keresztényi logika alapján sem lehet úgy értelmezni ahogy JT-k :)

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.25. 13:14:42

@Niro: Igazad van, elnézést kérek, én fogalmaztam rosszul. :-)

zenészz 2014.06.25. 15:16:20

@Columba: Jézus nekik Mihály :-) Jelenések12. fejezete nem azt írja,hogy Jézus Mihály.Csak oda kéne figyelni nem sík látásba át menni :-)

ORION 2014.06.25. 17:31:32

@kocsiss: Tudod a tanuknak nem számit hogy mit mond a biblia !!! Az számit hogy mit mond a torony ZRT!!!A PARANCSOT MEGKAPJÁK A VEZÉRKARTÓL és az szent nekik.A parancsot meg ugye megcs.....ni nem lehet mert akkor szaporodik!!!

Laci7000 2014.06.25. 19:05:51

@timeshift: koma, nem azon múlik egy dolog vagy igehely helyes értelmezése, hogy te hány igehelyet tudsz hánnyal szembeállitani, ugyanis vannak olyan újszövetségi igehelyek, amik kimondottan ARRÓL szólnak, hogy MIÉRT kell sok-sok korábbi (ószövetségi) igehelyről "másképp" gondolkozni, mint ahogy JT-i teszik, vagy amit szigorúan véve elsődlegesen az az igehely látszatra mond!
Innentől kezdve LOGIKAI összefüggések is léteznek az igehelyek között, és már VAN/LEHET jogos "átértelmezési" vagy "figyelemn kivül hagyási" lehetőségünk bizonyos igehelyek bizonyos jelentéseire vonatkozóan, csakhogy ennek a szemléletbeli dolognak a megértéséhez és felfogásához használni kellene az észt!

WoodrowWilson 2014.06.25. 23:06:54

Tök felesleges Jézus Istensége felől támadni JT-t, nem ők találták fel a spanyolviaszt, kétezer éves vita ez, ahogy Madách is megemlékezik róla Az ember tragédiájában. Ebből is csak az látszik, hogy mennyire ellentmondásos katyvasz a Biblia.

KMZ_hyperion 2014.06.26. 02:35:25

@WoodrowWilson:

Nemcsak a Biblia, sajnos. De JT olyasmire használja fel, ami komoly károkat okoz a családban és a társadalomban is. Legalább a politikába nem ártják magukat, papíron legalábbis, ellentétben más teokratikus rendszerekkel.

ORION 2014.06.26. 05:06:34

@WoodrowWilson: """ ellentmondásos katyvasz a Biblia. """ Ez igy ebben a formában nem igaz!!!

Oswald Spengler 2014.06.26. 06:13:48

A Biblia. Nem egyszerű a történet. Egyszerre isteni és egyszerre emberi. Ha csak isteni volna, akkor nem létezne ennyiféle értelmezése, nem vívtak volna csatákat a történelemben miatta és milliók sem haltak volna meg a nevében. Egyszerre tud tökéletes lenni és egyszerre választ szét családokat,nemzeteket.

Hosszú történet ez srácok.

(Ohm törvénye közel 200 éves és a világ egyik részén sem születik blog az igazságtartalmával vagy értelmezésével kapcsolatban. Pedig ám ahhoz is hit kell,hogy elfogadd az áram és a feszültség létezését,mivel ezeket még senki nem látta, csak érzékelte, ahogy Istent is)

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.26. 09:39:32

@WoodrowWilson: Abban teljesen igazad van, hogy felesleges "támadni" a Tanúkat Jézus Istensége felől. Egyáltalában a "támadás" is felesleges és bizonyítottan önmaga ellen ható folyamat. A nickkaméleonnal való beszélgetés pedig sajnos hiábavaló, mert ő nem arra használja a blogot, amire az való, hanem úgy érzi, hogy neki sürgető szüksége van az Őrtorony propaganda megvédésére. Nem információkat szerezni jön, hanem elterelni a figyelmet. Amiket neki írtunk, azért másoknak talán segítség is lehet, reméljük. :-) A Bibliát elsősorban megélni lehet és kell, nem vitatni, ennyiben azt, hogy "katyvasz" lenne, nem is tudom értelmezni a magam számára. :-) Oswalddal értek egyet, sokkal hosszabb történet ez, mint hogy néhány szóval el lehessen intézni.

WoodrowWilson 2014.06.26. 09:47:11

@Columba: Számomra egy mesekönyv megélése az értelmezhetetlen. Már ugye azon a dimenzión túl, amennyire meg lehet élni egy bármilyen másik fantasy regényt.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.26. 09:53:09

@WoodrowWilson: Jól van hát, ez a te utad, amit én elfogadok. Kérlek hagyd meg nekünk a hit méltóságát. :-)

timeshift (törölt) 2014.06.26. 11:24:17

@WoodrowWilson:

Szerintem nem is sejti), de kimondott mindent a barátunk... Már ami az emberek Istenhez való hozzáállását illeti.

Isten Szava nem mese. Isten szava az örök élet kezdete.
Te tényleg azt hiszed, hogy szeretnek - bárki ember?
Az emberek igazából magukat szeretik - benned is!
Az életed során sokan megcsaltak vagy meg fognak csalni - EZ BIZTOS!
Senkiben nem bízhatsz!!!!!!!!

timeshift (törölt) 2014.06.26. 11:30:36

@Columba:

Akarod (igaz) ismeretre juttatni az embereket?
Kezdjük (konkrét kérdésre konkrét válasz, és nincs mellébeszélés!):

1. Amíg Jehova Isten egyedül volt öröktől fogva létezőként, mit gondolsz Róla?
(Ha nem a kérdésre válaszolsz, befejeztük!)

timeshift (törölt) 2014.06.26. 11:36:36

@Oswald Spengler:

A Biblia Isten által ihletett emberek által íródott mű.

A Biblia végtelenül egyszerű... 20 év szent szellemmel megtámogatott tanulmányozás után.

Laci7000 2014.06.26. 11:49:55

@timeshift: "végtelenül egyszerű"? Téves. Magában a Bibliában van rá utalás, hogy nem az.
Például:
"II. Péter levél:3:16 Szinte minden levelében is, amikor ezekről beszél azokban; amelyekben vannak némely NEHEZEN ÉRTHETŐ dolgok, amiket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére."
Persze értem, hogy te most arra gondoltál hogy a nehezen érthető részek is egyértelművé válnak, ha a Szent Szellem segít. Csakhogy a vita pontosan azon van, hogy kinek a "megértései" és "értelmezési nézetei" vannak a Szent Szellemtől, és kinek nem.
Merthogy például nekem is van a tiédhez képest MÁS "megértésem", nekem is 20 év Szent Szellemmel támogatott tanulmányozás után, csak az én "tanulmányozásom" nem JT-i közt volt, és emiatt az eredmény is TELJESEN más lett sok részt illetően.

timeshift (törölt) 2014.06.26. 12:04:13

@Laci7000:

Pont te?...

Ami elkerülte a figyelmed: szent szellem, 20 év.

Amíg mi úgy érezzük, az kevés.
Amíg Ő úgy érzi az a valami.

Beazonosító kérdések:

1. Ki Isten?
2. Ki Jézus?
3. Mi Isten Királysága, és mit fog megvalósítani?
4: KI Sátán és a démonai, és mit akarnak?
ű5. Hol leszel 1001 év múlva?

Figyelmeztetés: 1, azaz EGY rossz válasz sem elfogadható!!! - a jövő miatt...
Aztat szokták mondani a helyiek (földlakók), hogy a mának élünk - NEM!
A jó válaszkérdés: A jövőnek élünk!
- Nem érted? Érted, de kevésnek találod? Akkor kiigazításra szorul az ismereted.

Laci7000 2014.06.26. 12:25:52

@timeshift: Nem is értelek...
1: Mi az, hogy "pont én?" Mert én ki vagyok?
2: Hogy "kerülte el" a figyelmem, hogy 20 év, és Szent Szellem, mikor pontosan szó szerint erre reagáltam a végén?
3: Jézus és Isten nem VIZSGÁZTATJA az embereket, hanem üdvözíti, azaz megmenti az örök életre. Ilyen értelemben a "helyes válaszokon" csak addig van értelme lovagolni, amíg egy helytelen válasz ELVÁLASZT a Megváltó örök életet adó kegyelmétől.
De hogy ne mondd, hogy kitérek a válasz elől, a válaszok röviden ezek, ha már kérdezted:
Isten: az Isten Szellem, láthatatlan személy, aki a látható és láthatatlan világmindenséget megteremtette, Ő minden szellemnek atyja is, valamint az Élet forrása és az emberi faj megteremtője is, stb..
Jézus: az Élő Isten Fia, a Felkent Messiás, az Uraknak Ura, a Mindenség Királya, az emberiség Megváltója.
Isten királysága: Isten királyi uralma, ami a Mennyben teljes mértékben érvényben van, a Krisztusban szellemi szinten működik, és a jövőben a fizikai szinten is fog uralkodni a Földön is.
Sátán és démonai: a Sátán egy rágalmazó, bukott kérub, Isten ellensége, a démonok pedig az ő alárendelt szolgái, akik tisztátalan szellemi lények.
Hol leszünk ezeregy év múlva? Jó esetben valószínűleg a Földön, Krisztussal uralkodva, de ebben most nem vagyok teljesen biztos, mert ezt a témát egy ideje nem tanulmányoztam.
-- Még valami: az én ismeretem mindenképpen kiigazításra szorul, de ez mindig is így volt, de azt is elárulom, hogy a te ismereted is bizonyára baromi nagy kiigazításra szorul, csak te nem akarod ezt elhinni.

timeshift (törölt) 2014.06.26. 12:36:33

@Laci7000:

Pont te: Viszonylagos kiegyensúlyozottság.
Megbotránkoztató vagy: " a jövőben a fizikai szinten is fog uralkodni a Földön is."

Egész jól leírtad. Ezek után csak egy kérdés: Miért nem cselekszed az akaratát?

Isten akarata: Szellemi Izrael. Az egyházhoz való tartozás, aminek Jézus a feje.

Kik a testvéreid?
1. Hamis vallásúak nem lehetnek.
2. Magukban olvasgatók nem lehetnek.
Akkor kik?
Tudod mivel bizonyíthatod, hogy szereted Istent, akit nem látsz? Azzal, hogy szereted a testvéreidet, akiket látsz.

Laci7000 2014.06.26. 12:52:59

@timeshift: Honnan veszed, hogy nem cselekszem az Isten akaratát? Istennek az akarata az, hogy az emberek megtérjenek, és higgyenek abban, akit Ő elküldött, azaz a Krisztus Jézusban.
-- Lásd: Apostolok Cselekedetei:19:4 Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy aki ő utána jövendő, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban.--
Az egyházhoz tartozásom megvan, mert pont ahhoz az egyházhoz tartozok, aminek Jézus a feje, (és NEM valamilyen felekezet, sőt, főleg NEM az Őrtorony)... ugyanis az az egyház, aminek Jézus a feje, az egy "szellemi ház". Lásd: I. Péter levél:2:5
Kik a testvéreim? Azok, akik Krisztusban vannak, és Krisztus is bennük van. Lásd:
---II. Korintus levél:13:5 Kísértsétek meg magatokat, ha a hitben vagytok-é? magatokat próbáljátok meg. Avagy nem ismeritek-é magatokat, hogy a Jézus Krisztus bennetek van? Kivévén, ha méltatlanok vagytok.---
Következő dolog: miféle baromság ez, hogy "magukban olvasgatók" nem lehetnek testvéreink???
Ilyen kifejezéssel a Bibliában nem is találkozunk, ne hülyéskedj már!!
Következő: szerinted én nem szeretem a testvéreimet, akiket látok? Hát de. Hozzáteszem, hogy Jézus beszédei alapján NEM CSAK a testvéreket kell szeretni, mert akkor még csak olyanok vagyunk, mint a farizeusok, ennél többet kell felmutatni igazából.

timeshift (törölt) 2014.06.26. 13:00:50

@Laci7000:

"Honnan veszed, hogy nem cselekszem az Isten akaratát? Istennek az akarata az, hogy az emberek megtérjenek, és higgyenek abban, akit Ő elküldött, azaz a Krisztus Jézusban."

- És mi Isten akarata?
És ki hisz ma Jézus Krisztusban?

A te egyházad jól tudja?
Mit tanítanak a pokolról, a halhatatlan lélekről, a jövőről, hányszor hangzik el Isten Szent Neve egy mise során?

Pontatlanul idéztél: Nem a testvéreket, hanem a téged szeretőket könnyű szeretni.

Laci7000 2014.06.26. 13:39:49

@timeshift: Ki hisz ma Jézus Krisztusban?
Sokan hisznek ma Jézus Krisztusban, többek közt például én is, ha nem haragszol meg érte.
Az "én egyházam" alatt feltételezem, hogy a felekezetemre gondoltál.. maradjunk annyiban, hogy bízok benne, hogy többnyire jól tudják az Isten dolgait azok, akik engem tanítanak... de ez a tanítás nem olyan módon zajlik, mint JT-i közt, hogy odajönnek, és bemagoltatnak velem valami téveszmét kötelező érvénnyel...
A pokolról és a lélek halhatatlanságáról azt tanítják, amit az Újszövetség kijelent róla.
Mindkettő létező valóság, a pokol a kárhozat helye, a lélek és a szellem pedig nem szűnik meg létezni a fizikai halállal.
A jövőről, mint témáról most nem nyilatkoznék itt, mert nagy téma.
Az "Isten Szent Neve" hogy hányszor hangzik el egy mise során, azt nem tudom, mert misére nem járok soha.
Egyébként is mondja az Ige, hogy hiába szólítgatja az ember Istent akármilyen néven is, ha közben a szíve nem megfelelő állapotú és motivációjú.
A testvérek szeretetéhez csak megjegyzést tettem, egy ide vonatkozó elv megemlítése miatt, de azért azt talán vehetjük igaznak, hogy a "testvérek" azok minket szeretőknek minősülnek, jobban, mint mások.

timeshift (törölt) 2014.06.26. 14:11:54

@Laci7000:

"Sokan hisznek ma Jézus Krisztusban"

- Melyikben?

- A pokol nem létezik. Miért? Mert Isten igazságos, és könyörületes!
- Amelyik lélek vétkezik, az hal meg.
- Jövő. Ismerjük. Már volt. Többet tudunk róla, mint a múltról.
- Isten neve...
Mindennél fontosabb! Ha nem ismered, nem szereted a nevét, Őt magát sem ismered, szereted.
Mond a gyülekezetedben valakinek, hogy Jehova, és nézd meg a reakcióját...
Jó eséllyel ő lesz az egyik, aki a nagy nyomorúság alatt a jégesőből kapva, nem, hogy nem hívja segítségül a nevét, hanem gyalázni fogja.

Szereted Jézust? Jó! De akkor miért nem szereted, akit/amit Ő szeret?
Ő szereti Istent, és szereti az embereket (a keresztények két legnagyobb parancsolatát beteljesítve)

Vannak angyalok és vannak emberek...
Bizonyos angyalok elhagyták a nekik kijelölt helyet és emberek lettek. Eredmény: HALÁL
Vannak emberek, akik el akarják hagyni a lakóhelyüket és angyalok akarnak lenni.
Eredmény: HALÁL

És EZ a baj! A kavarás! Egy sima összeadásból több ismeretlenes egyenletet kreálnak.

Az oldalamon meg fogod látni, hogy milyen egyszerű... és milyen szép az igazság valósága.
JT-nak nem ajánlom, mert ők tudják, de mindenki másnak, igen.

Te még nem csalódtál a 'testvéredben'? Soha!?
Melyik a rosszabb: Egy idegen nem szeretete, vagy egy 'szerető' testvér csalása, hazugsága? A csalás (pl lefeküdt a feleségeddel) kiderülése után melyiket könnyebb szeretni, a testvért vagy az idegent?

Laci7000 2014.06.26. 14:24:50

@timeshift: Kedves barátom! Neked azért olyan egyszerű minden, mert süket dumákat hallgatsz évek óta. Persze abban a süket dumában is van bölcsnek látszó érvelés is. A probléma ott kezdődik, hogy neked azt sulykolják, hogy neked TANÍTANI KELL a sok istentelent, így aztán a füled CSUKVA van.
Ez jutott eszembe:
Róma levél:2:21 Aki azért mást tanítasz, MAGADAT nem tanítod-é?
Titeket az Őrtorony tanít, és abban az esetben, ha az Őrtorony BUTA vagy SÖTÉT az Ige megértéséhez, akkor te is BUTA és SÖTÉT leszel.
Jehova Tanúival nem azért "vitatkoznak" Isten emberei is sokan, mert lázadók, hanem mert ÚTÁLJÁK A HAZUGSÁGOT, főleg az olyat, ami a SZENT SZELLEM KIJELENTÉSEI ELLEN van felépítve, és egyetlen indok arra, hogy miért kell bemagolni igazságként, az, hogy az Őrtorony azt tanítja. SZABADÍTSD FEL MAGAD AZ ŐRTORONY rabságból, csak Istenre hagyatkozz, és utána több értelme lesz a beszélgetésnek, ugyanis ha jobban megfigyeled, az egész szöveged arra megy ki, hogy szeretnéd, ha az olvasók alárendelnék magukat az Őrtorony TANTÉTELEINEK, de ezzel nem tudsz életet és örömöt közvetíteni, csak egy vallási szervezet követelményeit akarod mások nyakába varrni, magadat tévedhetetlennek mutatva, és aztán csodálkozol, hogy nem kell a hallgatóságnak ez! Mutass inkább valamit a Szent Szellemből és Isten jóságából, bölcsességéből, akkor talán lenne esélyed, hogy odafigyeljünk, de Őrtoronnyal a kezedben csak az emberek lelki eltorzulásán munkálkodsz, abból nem kérünk!

timeshift (törölt) 2014.06.26. 14:56:23

@Laci7000:

A süket dumát nem hallgatom, hanem én tolom.

Hihhhetetlenül kevés Őrtornyot olvasok az utóbbi egy évben (meg is szenvedem!).
Az alapismeretem tőlük származik, de ami a lényeg: EZERSZERESEN visszaigazolva látom, és a Biblia olvasása (bármikor bármelyik résznél kinyitva!) közben teljesen képben vagyok.
Nem gondolod, hogy ezt a kincset hagyom elvenni bárkinek is!?

"Nem kell a hallgatóságnak ez"
- 1. Ezt honnan veszed? 2. Azt hittem mostanra már leesett. Főleg, amikor Illés nevét leírtam...

Életet!!!???
"Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt."
És örömöt!!!???
"Ezt mondta neki az Úr: Menj végig a városon, Jeruzsálemen, és tégy jelt azoknak a homlokára, akik sóhajtoznak és nyögnek a sok utálatos dolog miatt, amit elkövetnek benne."
Öröm? Hol? Te tudsz örülni ott, ahol naponta ezerszámra halnak meg gyerekek?
Ha tudnék is, NEM AKAROK!

zenészz 2014.06.26. 15:32:50

@timeshift: :-) Elég baj az ha már nem tudsz örülni.Az már egy nagy öröm bodogság amikor felébredsz hála Istenek ezért is.Az meg,hogy gyerekek hallnak meg sajnos arról nem Isten tehet nem te nem én.Nagyon sík látó egyén vagy.Még nem tudsz örülni hm depressziós vagy?Nem is csodállak érte,hisz a tanúk több része az depressziósak szorongásuk van.Te is hajlasz már az felé ahogy olvasom az írásaid.Nincs lelki nyugalmad tesóm,nem találtad meg hiába olvasod a Bibliát lehet több éve már.Ott van benned valami ami nem hagy nyugodni,hogy valami még sem jó így,ebből csak az lesz előbb vagy úttob,hogy vagy bolondok házába kerülsz vagy eret vágsz,vagy nem tudom.Sok testvér öngyilkos lett kicsit gyanús ez nekem,hogy miért dobják el olyanok maguktól az életet akik megismerték Istent.A Biblia is azt írja,hogy az igazság szabaddá tesz?Akkor miért öngyilkosok azok akik megismerték az igaz Istent?Azok egy sem ismerték meg,mint ahogy te sem.Jézus az tesz szabaddá és nem emberi írott tanok....De az még nem is problém,hogy elolvassuk az őrtoronyot,hanem az a problém amikor azt mondjuk rá,hogy ihkletet......

zenészz 2014.06.26. 15:51:05

@timeshift: A kegyelmet is eldobod,hisz dolgozol érte mert azt hiszed,hogy sokat mész prédikálni házalni akkor Isten ad örök életet.Beszélsz itt a szeretetről pedig nincs szeretet a gyülibe meghasonlás van még a vének közt is.Vagy te a világ állapotához hasonlítod a szeretetet ?Ahhoz ne hasonlitsd hisz eleve a kezdet kezdetén már nem volt szeretet amikor a világba jött a bűn.
Olvasd csak Pál és a több apostol leveleit és meglátod,hogy nem volt szeretet a gyülekezetekben.Jakab2:1-9,Jakab4:1-4.csak 1-2 példa.Te meg beakarod adni itt,hogy milyen nagy a szertett? Nincs szeretett,ha van is kivételezések vannak.

zenészz 2014.06.26. 15:55:02

@timeshift: Képmutatók vagytok timeshift,megjátsszátok a szentet a gyülibe mint a templomisták.Azok is csak akkor szeretnek amikor a templomba vannak.Ez az én véleményem tapasztalatom átélésem amit bent tapasztaltam és átéltem.

zenészz 2014.06.26. 16:01:22

Ez a bibliai Ige szó szerint megtörtént bent.Jakab4:1-4.Utolsó hónapokba megfigyeltem,hogy mi folyik bent,úgy voltam vele hátha csak emberi tévedés hazudtam még magamnak is.De nem minden ugyan úgy ment tovább.De amikor a körzet felvigyázó jött akkor oszt tesóm mindenki szertett mindenkit akkor így szeretlek úgy szeretlek,elkísérlek szántó földire stb.Az utcán meg sok meg sem ismer,ha nem vagy benne a szektába 10ár-20 éve már.Színpadi látszat az egész,arról szól,hogy ki milyen ügyesen tud hazudni sunyiskodni.A szabad akarat fogalma csak papíron van élőbbe nem ismerik.

ORION 2014.06.26. 16:07:16

@timeshift: Ezt jól csinálod!!!Mi érdekesebbek ,izgalmasabbak, őszintébbek vagyunk mint az őrtorony!!!HA csak egy nap nem olvasnál valamit a blogról már is depresszióba esnél!!! Kell ez a világosság neked ami itt van !!! NE IS TAGADD!!!

ORION 2014.06.26. 16:11:04

@ORION: MÁR MINT AZT CSINÁLOD JÓL HOGY ŐRTORNYOT NEM OLVASOL!!!

KMZ_hyperion 2014.06.26. 16:15:28

@ORION: @kocsiss:

Ne etessétek a trollt úgyse értek el vele semmit!

zenészz 2014.06.26. 16:25:57

@KMZ_hyperion: Én felőlem úgy játssza magát ahogy akarja.Felőlem azt gyakorol amit akar,azt csinál amit akar.Nem ettem nem is ez a cél.Csak beállítja,hogy bent milyen jó minden milyen egyenes a tanítás a szeretett.Persze,hogy nem szól bent a gyülibe senkinek,amikor meg kijőnek akkor mindenkit lehordanak megnéznek bent,mint a teplomisták.

zenészz 2014.06.26. 16:32:57

@KMZ_hyperion: A felső oktatást is úgy mond nem javasolják.De 10-9 taníttassa a gyerekét felsőoktatásra,nem is csoda és jól teszik.Miért?Mert a mai világba egy alap végzetségű iskolával szakmával semmi nem vagy = a segédmunkával.De akkor még oda jön az,hogy nem mindegy milyen munkát végzel.(ez hosszadalmas lenne ha leírnám)Arra tanítanak,hogy ne meny mert itt van Isten napja stb,akkor már nem is kell élni enni mert itt van Isten napja.Mindennek meghatározott ideje van Isten napjának is elfog jönni ez tuti fix.

Nεω 2014.06.26. 16:56:00

@timeshift:

Válasz a kérdéseidre:

1. Ki Isten?

Jehova. Istene az összes Jehova Tanújának. A többi embert kinyírja armageddonkor.
2. Ki Jézus?

Mihály arkangyal, és a mélység angyala, a sáskák vezére, akik ugyancsak a mélységből jönnek fel.

3. Mi Isten Királysága, és mit fog megvalósítani?

a 144 000 kiválasztott (zömében) Jehova Tanúja, akik majd uralkodnak az ugyancsak Jehova Tanúin, miután minden más embert kinyírtak.
Mit valósít meg?
Kinyír mindenkit aki nem tagja a Zrt-nek, és uralkodik a hű zrt tagok felett.

4: KI Sátán és a démonai, és mit akarnak?

Sátán minden ember istene, aki nem JT. A démonai minden embert befolyásolnak, minden vallásba beférkőznek. Kivételek a Jehova Tanúi. Rajtuk nincs hatalmuk.
Mit akarnak?
Valamilyen módon a zrt tagokat is megrontani, hogy olyan aljasak legyenek mint a büdös világiak, és hogy ezen kívül a tanokba is beférkőzzenek a zrtbe, hogy minden valláshoz hasonlóvá tegyék azt.
De ez ugye nem jön össze, mert a zrt nagyon erős.

Hol leszel 1001 év múlva?
Mondd meg te. Te tudod úgy is mindenkinek sorsát.

Annyira ostoba vagy, hogy az már fájdalmas.

ORION 2014.06.26. 17:03:53

@Τιμόθεος: EZ IGEN TESÓ!!! Sehova tanui ebben reménykednek??!De a remény az csekély hogy víz itt sekély!!!

Laci7000 2014.06.26. 17:11:26

@timeshift: Figyelj picit! Ha lenne elég rálátásod a Biblia üzeneteire, akkor rájöttél volna, hogy az ÉLET szó alatt az előbb azt az életet értettem, amit a hiábavaló élet elvesztése esetén Jézus ad a hiábavaló élet HELYETT, pont az általad most beidézett igehely alapján. Jézus azt is mondta, hogy a beszédek, amit ő mond, azok Szellem és ÉLET.
Erre gondoltam, erre vajon miért nem jöttél rá?
A másik dolog, az ÖRÖM témája: valóban nagy baj, hogy sokan gyerekek is meghalnak ebben a világban jelenleg, de hát ez indok arra, hogy a legalapvetőbb bibliai igazságot figyelmen kivül hagyd, nevezetesen azt, hogy az evangélium szó ÖRÖMHIRT jelent, és hogy ezt mindenki tudja? És ezt valahogy "elfelejtve" nem jössz rá, hogy én bizonyára erre az ÖRÖMHIRRE, evangéliumra gondoltam az irásomban?? Magad teszed nevetségessé..... jó lenne, ha legalább korrigálnád magadat kicsit időnként, hogy "ja, oké", (vagy valami), amikor igazunk van, de ezt nem nagyon látjuk.

Nεω 2014.06.26. 18:49:53

@ORION:

Nem tudom mire számított. Vitatkozni nem lehet vele, érvelni nem lehet neki. Akkor marad a végső "fegyver"

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.26. 18:50:20

@Τιμόθεος: Pont ilyet akartam én is írni. Az a durva, hogy nekünk MÁR ez a negatív festés költői eszközének az alkalmazása! =)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.26. 19:02:41

@timeshift: Pont az a gond, hogy keveset olvasol Őrtornyot! Így két világ között ragadtál. Az Őrtorony hamis tanításai erős kognitív disszonanciát okoznának, amit kerülsz. Így azonban NINCS ALAPOS ISMERETED AZ ŐRTORONY ZRT. TANÍTÁSAIRÓL, csupán idealizálod a szervezetet és a nem Őrtorony specifikus tanításokon lovagolsz, amikkel alapjáraton nem sok bajunk van, más felekezetek is így vallják!!! neked is rendes Őrtorony ismeretednek kellene lennie, mint nekünk, neked is évtizedekig kellene RENDESEN CSINÁLNOD a Tanúságot, mert ezért nem érted, hogy pontosan mi a mi bajunk. magyarán be kéne menned, hogy kijöhessél (vagy bent maradj, mindegy). De így csupán a színháznak tapsolsz, mi meg hiába magyarázzuk, mik mennek a kulisszák mögött, ahol mi már voltunk veled ellentétben.

Szóval mi a helyzet i.e. 607-el, 1914-el, 1919-el, 1935-el, a szent szellem vezetésével, a kiközösítés gyakorlatával, a nemzedék magyarázatokkal, az abaddon jézusoddal, a vérkérdéssel és még sorolhatnám...

NA EZEKRŐL BESZÉLJÉL BAZEG! Akkor leszel valaki a szemünkben...

De nagyon látványosan kerülöd a védhetetlen Őrtorony hamis tanokat, mert te is tudod, hogy két lépésből sakk-mattot adunk. Ezért kapaszkodsz annyira a general bullshitedhez, amit mégegyszer mondom, más egyházak is ugyan úgy vallanak a 35000 keresztény egyházból jópár ugyan úgy!

Szóval te addig egy gerinctelen alak vagy, amíg ki nem farolsz a pályára az Őrtorony Zrt. egyedi tanításaival. Ja és ezt mindenki látja haver, ezek vagytok ti.

JÓL tanúskodsz, mert így sok embernek felnyitod a szemét!

Nεω 2014.06.26. 19:09:53

@Johnny Joker:

Nagyon igazad van amúgy. Bár az én esetemben meg úgy volt, hogy se az Őrtornyot se a Bibliát nem olvastam éveken át.

Amikor elkezdtem, akkor meg ezerrel jöttek a kérdések.

A Bibliából rájöttem, hogy hazudnak, ferdítenek, az Őrtoronyból meg rájöttem, hogy összevissza beszélnek.

Én is azt javasolnám a kaméleon barátunknak, hogy olvassa többet a kiadványaikat és a Bibliát.

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.26. 19:13:24

@Τιμόθεος: Durva mi? A hitehagyottak az Őrtorony irodalom tanulmányozását javasolják. Ezek az elméjükben beteg rohadt hitehagyottak! xD

ORION 2014.06.26. 19:25:49

@KMZ_hyperion: Én Ő vele nem tudok elérni semmit !!? Lehet!!! De ezt a blogot még sokan olvassák és talán valaki akad aki utánanéz a dolgoknak!!! És ez már megéri !!!

ORION 2014.06.26. 19:29:23

@Johnny Joker: """ Durva mi? A hitehagyottak az Őrtorony irodalom tanulmányozását javasolják. Ezek az elméjükben beteg rohadt hitehagyottak! xD""" EZ TÉNYLEG AZ !!! A SÖR A TORKOMON AKADT!!!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.26. 19:32:17

@ORION: Hitehagyottként többet olvasok Őrtornyot, mint egy JT!? :D

KMZ_hyperion 2014.06.26. 19:37:34

@kocsiss: Hidd el, ezt én is tudom, mert az én karrieremet is tönkretették:) Nem kell bemutatni. De fölösleges elmondanod neki. Nem azért, mert nem érti, hanem mert nem akarja érteni. Semmi értelme. Elég régóta olvasom a blogot, és fárasztó, hogy építő, objektív, információközlő kommentek helyett mindenki ezzel a bohóccal foglalkozik.

ORION 2014.06.26. 19:38:56

@timeshift: Amiről írni fogok, túl szépnek tűnhet ahhoz, hogy igaz legyen. Persze ettől függetlenül igaz, csak hihetetlennek tűnhet bármi, ami nem a teljesítményed alapján határoz meg téged. Mert ma egy olyan világban élünk, ahol az egyetlen dolog, ami alapján megítélnek egy embert, az a teljesítménye… Ha mindent jól csinálsz - piros pont, ha hibázol - fekete pont... De Isten nem így viszonyul hozzád! Az evangélium nem a te teljesítményedről, hanem Isten érted véghezvitt teljesítményéről szól! Ha nem így lenne, miért is lenne örömhír? Ha még számodra is maradt volna tennivaló a megváltásod kapcsán, azzal azt bizonygatnád, hogy Isten nem végzett tökéletes munkát. Az evangélium nagyon egyszerű, és világosan
érthető az üzenet! Azért, hogy azt minden ember a tudásának mértékétől, társadalmi rangjától, és tehetségétől függetlenül képes legyen felfogni és megérteni.

MI AZ EVANGÉLIUM?

Az evangélium jelentése: jó hír vagy örömhír. Jó hírnek kell lennie azon emberek számára, akik nem tudnak „szentül” élni. Az evangélium arról szól, hogy mennyire szereti Isten azokat az embereket, akik nem ismerik őt. Nem az az evangélium, hogy Isten megáldja azokat, akik mindent jól és helyesen csinálnak! Szerinted létezik ilyen ember??? Ha a jó hír az lenne, hogy Isten megáldja a rendes embereket, akkor nincs különbség a kereszténység és például az iszlám között. Hiszen ők is hisznek egy olyan Istenben, aki megáldja azokat az embereket, akik mindent helyesen csinálnak, és betartanak minden szabályt és előírást, amit megkövetel tőlük a vallásuk. Az Isten evangéliuma az irányunkba mutatott feltétel nélküli szeretetének üzenete, és semmi köze az emberek által kitalált vallási rendszerekhez.

KMZ_hyperion 2014.06.26. 19:41:06

@ORION: Én mint egy "come out" olvasó, aki aktívvá lettem, határozottan el tudom mondani, hogy nem a bohóccal való idegtépő szócsaták fognak elgondolkodtatni valakit. Sőt, eléggé idegesítő, hogy ötszázezer felesleges kommenten kell áttekernem, mire végre valaki a cikkel foglalkozik, és értelmes módon kiegészíti a tartalmát és hozzátesz valamit. Mégegyszer: Ezzel a bohóccal foglalkozni felesleges billentyűpüffögtetés. Vagy hogy személyesen neked címezzem: "NEM ezek azok a droidok, amiket keresünk"!!!!

ORION 2014.06.26. 19:49:27

@KMZ_hyperion: Itt nem csak erről a" bohóc" ról van szó, aki nem is bohóc hanem egy félrevezetett testvérünk!!! Igaz hogy kemény dió , de nem reménytelen!!!

KMZ_hyperion 2014.06.26. 19:54:32

Nézd, rendben, ha mindenáron meg akarod téríteni, okés. Nekem akkor mind1. De mi lenne, ha akkor mondjuk írnátok egy cikket Johnny-nak a háromságról, meg egyebekről, és ott folytatnátok ezt a csevelyt tovább. Mert amíg meg nem jelent itt timeshift, addig legalább Niro meg Nicku a cikkről beszéltek, és nem terelődött a kommentezés (immáron legalább századszorra) az újra meg újra meg újra meg újra feltett kérdésekre: "Ki Isten?" "Mit akar Isten?" "Ki Jézus?" "Mit akar Jézus?" Egyszerűen unalmas már, ennyi.
Szubjektív véleményt olvastak.

KMZ_hyperion 2014.06.26. 19:56:57

@ORION: Ja a félrevezetett testvérről meg csak annyit, hogy bár én nem ismerem személyesen, de vajmi kevéssé hiszem, hogy pont ő lenne a félrevezetett, ártatlan bárányka. Mégcsak azt sem hiszem, hogy agymosott. Akkor nem lenne itt.

ORION 2014.06.26. 20:05:25

@KMZ_hyperion: Itt a blogon ezek a cikkek megtalálhatóak!!! Akit érdekel!! Én nem tudok megtéríteni senkit!!! Mindenkinek saját magának kell megtérnie!!!

ORION 2014.06.26. 20:16:58

@KMZ_hyperion: """ "NEM ezek azok a droidok, amiket keresünk"!!!!""" Ezt nem értem???

KMZ_hyperion 2014.06.26. 20:18:57

@ORION: obi wan kenobi az avatárod, és nem ismered ezt a Star Wars idézetet?:))))

SHAME ON YOU!!!!! csak viccelek:)

KMZ_hyperion 2014.06.26. 20:22:51

@ORION: Akkor nem értem, hogy mi folyik itt? Elég sok munka lehet ezeket a cikkeket lefordítani/megírni. Miért nem tiszteljük meg azzal a készítőket, hogy az érdemi munkájukkal foglalkozunk? Csak egy javaslat: linkeld be timeshift-nek a cikkeket, és a kommentek között megbeszélhetitek. Ezek a témák engem nem érdekelnek, az viszont nagyon is, hogy ki mit talált célravezetőnek, ha JT bekopogott hozzájuk. Ezért nagyra tudnám értékelni, ha nem itt menne a hitvita. Már ha nem túl nagy kérés.

ORION 2014.06.26. 20:31:29

@KMZ_hyperion: Figyelj tesó őszinte leszek!!! Ha ezt most Jooker vagy bármeik moderátor irta volna megtenném.De igy nem tudom teljesiteni a kérésedet!!!Boocsi!!!

KMZ_hyperion 2014.06.26. 20:35:11

@ORION: Figyelj tesó, én is őszinte leszek: Lelked rajta. Csak folytasd.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.26. 21:16:15

@ORION: @KMZ_hyperion: Vannak olyan emberek és helyzetek, amiket jobb az Istenre hagyni, végül is sokan hiszünk benne itt. Én sajnálom, hogy ennyire lelkesen válaszolgattam neki újabban, attól tartok, hogy éppen a mi válaszaink, vagyis az, hogy foglalkozunk vele, adják neki az erőt, hogy folytassa a blog zavarását. Ez a blog többet ér ennél. A sokszorosan megrágott teológiai kérdések úgyszintén többet érdemelnek a favágásnál. Elnézést kérek, hogy hagytam magam belerángatni ebbe. Nagyon szeretném, ha újra a minőségi kommentelés lehetne a blogon és olyanok mernének megszólalni, akik eddig csak a háttérben figyeltek. Ez örömmel töltene el. :-)

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.26. 21:20:47

@timeshift: youtu.be/KS5e70dVS8E xD Te az utolsó vagy haver.

Így túl a századik nickeden és a tizenvalahanyadik blogodon.

KMZ_hyperion 2014.06.26. 21:33:49

@Columba: Örülök h megérted az én álláspontomat is. Természtesen semmi elítélendő nincs abban ha valaki kiakad, és helyreteszi az ürgét. Én magam is többször éreztem késztetést erre. De amikor vki szisztematikusan ezekre a hitvitákra utazik, az egy idő után tényleg favágás.

Columba · http://jehovatanui.blog.hu/ 2014.06.26. 21:37:49

Hozzá kell tegyem azért azt is, hogy ezt a helyzetet ha nem lenne, el sem hinném, ki kellene találni, mert olyan faramuci. Ehhez képest pedig a kommentelők végül is nagyon türelmesek voltak az emberünkkel... :-))

Oswald Spengler 2014.06.26. 23:31:04

off:

timeshift és társai nem válaszoltak a felvetéseimre. Várakozom.

Por Cicus 2014.06.27. 00:57:31

@KMZ_hyperion: Olvasom egy jó ideje a blogot, de eddig még nem szóltam hozzá. "Ne szólj bele, mert még belekeveredsz" alapon. :) De most csak belekeverem magam: tegnap olvastam a hozzászólásokat és tudom nem szép dolog más nevével humorizálni, de véletlenül timeshit-nek olvastam a nevét. Talán a fáradtság miatt, de azt hiszem inkább azért, amit írsz. Én is feleslegesnek tartom reagálni a megnyilvánulásaira. Legalábbis egy idő után. Az ember csak elsz*rja az idejét vele. Persze az is igaz, hogy neki és a hozzá hasonlóknak köszönhetek sok anyagot, még Biblia verset is a saját kis irományaimhoz. Máskor egyszerűen csak mulattatnak a magyarázkodásaik, illetve az, ahogy a többiek reagálnak azokra. Arról nem is beszélve, hogy a megnyilvánulásaival magán kívül, hőn szeretett Szervezetét is lejáratja, ami tanulságos mindenkinek, aki olvassa azokat. De valóban, egy idő után rémesen idegesítő, ahogy ugyanazt a csontot rágja újra és újra és újra és újra és újra... Amúgy azt hiszem azért timeshift, mert neki ez egy műszak. Biztos kell neki az óraszám. Hiába, az okostelefonok és villámgyors, szinte mindenhol elérhető internet korában meglehetősen nehéz összeszedni azt a fránya óraszámot. :s

Kis érdekesség: most kíváncsiságból beírtam a keresőbe, hogy timeshift. Nálam elsőre amit kidobott, az egy FPS játék. Ez eszembe juttatja, hogy anno, 15 éves korom körül a gyülekezetből az egyik kedves testvér, aki elvileg beleszületett ebbe a "vallásba", telepített a gépemre egy FPS játékot. Lövöldőzés, robbantgatás, pucér lányok vannak benne illetve olyan helyes aranyköpések, mint a "Let God sort 'em out!" :D Néztünk is nagyokat, hogy Jehova Tanúinak ilyet szabad? Érdekes. :)

Na, de mivel említetted, hogy inkább az érdekelne (érthetően), hogy ki mit talál célravezetőnek a hívatlan vendégek felbukkanásakor, kicsit reklámozom magam:
hitem.blog.hu/2014/01/10/jtvsbiblia
Az elején, a csillagok alatti bekezdés. Ezek inkább azoknak szóló ötletek, akiknek nincs erejük/idejük/kedvük a hittérítőkhöz.

picket9 2014.06.27. 01:01:13

@timeshift:
jobb, mint a kabaré.
tetszik, mert röhögök.
nekem az jön le, hogy te mindent, mindenkinél jobban tudsz. te már megvilágosodtál.
szerencsés ember.

KMZ_hyperion 2014.06.27. 01:17:43

@Por Cicus: Szegény, már nekem is a retinámba égett a nickje, pedig mindig más nevet használ :-) Egyetértek a véleményeddel.

KMZ_hyperion 2014.06.27. 01:18:52

@Por Cicus: köszi a linket, csekkolni fogom.

timeshift (törölt) 2014.06.27. 13:19:31

@Laci7000:

Evangélium = Örömhír. Jó.
Akkor most kezd el megszámolni az ujjadon, hogy hányan nem ismerik ma a világban az Örömhírt.

A baj oka: Ti álomvilágban éltek, és nem akartok tudomást venni a valóságról.
Azért, mert mi viszonylagos békében élhetünk, attól ez még egy kegyetlen, mocskos, pusztulásra ítélt világ, amit tűz emészt meg, és örökre nem lesz többé.

"Jézus szeret téged." Jó.
De ezt kb 6 milliárdan nem tudják, és még többen nem - akik tudni vélik, azok sem - érzik.

Szent szellem. A negyedik: Mivel állítja szembe a Biblia Isten szent szellemét? A világ szellemével. A világ szelleme személy?
Nem, hanem egy személy 'értékrendjének' kivetülése, természetének lenyomata!

timeshift (törölt) 2014.06.27. 13:38:37

@Por Cicus:

Nem kell az óraszám. 1. Nélkülem is van elég.
2. Tudom, hogy szabálytalanul nyomom, ezért nem jár nekem.

A saját, tanító oldalam után szoktam leadni 1, azaz egy órát. Bocsánat érte!

DE! Amit meg neked kéne észrevenni, itt semmi nem szabályos!
Akik elhagyják a gyülekezetet, visszatérnek a világ elemi tanításaihoz és rágalmazókká válnak.
Ezekkel az emberekkel anno nagyon sokan nagyon szépen próbáltak beszélni. Eredmény: 0

Szóval szabad a vásár. Én régen is úgy gondoltam és most is úgy gondolom, hogy az ittenieknek is segítek (most még nem érzik úgy, de később talán...), és sok tanút tartok távol azáltal, hogy látják mennyire hiábavaló szélmalom harc ez.
Vagyis az én időveszteségem az ő időnyereségük.

Nem az a baj, hogy én újra és újra és újra és újra leírom, hanem az, hogy újra és újra és újra és újra nem értik, hogy mennyire fontos a tű pontos ismeret...
Emberek tömegei fognak bedőlni a csalónak. Azt hiszik Jézus az, és tömött sorokban fognak menni hozzá.
Egy kérdésem van csak hozzád: Ez hogyan lehetséges!? (egyáltalán érzed ennek a jelentőségét, a súlyát?)

Laci7000 2014.06.27. 14:54:56

@timeshift: Egyik: te magad írod, hogy:
--- nagyon sokan nagyon szépen próbáltak beszélni. Eredmény: 0 ---
Nos, ha sokan csinálnak valamit és az eredmény egy nagy nulla, akkor talán el kellene gondolkozni, hogy jó-e az a dolog, amit csinálnak, és hogy Isten megáldja-e ezt a tevékenységet?

Másik: "újra és újra" nem értjük sokan, valóban, hogy miért fontos az a "tű pontos ismeret", amiről már ezerféleképpen bebizonyosodott, hogy valójában semmi köze nincs az igei, bibliai "pontossághoz", és az irányultsága összességében pontos ugyan egy módon, de ez az irány a pokol felé van becélozva nagy pontossággal, az derült ki róla.

timeshift (törölt) 2014.06.27. 15:18:22

@Johnny Joker:

"Hitehagyottként többet olvasok Őrtornyot, mint egy JT!?"

- Mégsem tanulsz belőle...

A napiszöveget (témaspecifikus kivonat korábbi Őrtorony cikkekből) viszont rendszeresen olvasom, és eddig még soha nem fordult elő, hogy nem értettem volna egyet valamivel.
És mindez masszív bibliaolvasás mellett!
Viszont szoktam leselkedni, és a tévében bele-belenézek más egyházak miséibe, vagy prédikátorok előadásaiba, és NEM TUDOK VELÜK EGYETÉRTENI! És a Biblia alapján nem, nem azért, mert nekem nem tetszik - ez vajon miért van?

Már nekem fárasztó ez így, de miért kell két-ezredszerre is leírnom? Mert egyszerűen azt olvasom ki a válaszokból, hogy nem értik még mindig...
Két-ezredszerre és egyben utoljára:
Mi a felhozatal?
1. Az ember magában olvasgat. Biztos, hogy nem jó, mert
a. egy-egy részt talán, de az egészet nem értheti meg
b. Jézus az egyház - egy elkötelezett közösség - feje, és nem az egyenként magukban olvasgatók laza szövetségéé.
c. a testvéri szeretet nagyon fontos - egy magányos farkasnak kik lennének a tezsvérei, akiket szeretnie KELL(ENE)?
d. „Figyeljünk egymásra a szeretetre és jó cselekedetekre való ösztönzés végett, nem hagyva fel egybegyűlésünkkel, mint szokásuk némelyeknek, hanem bátorítva egymást, éspedig annál inkább, minél inkább közeledni látjátok azt a napot” (Héb 10:24, 25).

2. Minden vallásos csoportosulásban vannak rossz emberek.
De ez elsősorban nem a közösségre vet rossz fényt, hanem az egyénre. Mondjuk, ha tömegesen fordulnak elő rossz dolgok, az már gyanús...
Egy közösség fokmérője, hogy mit tanítanak!!!

Tehát marad a kizárásos alap.
Akik nem a Bibliára alapoznak - eleve kizárva.
Akiknek a tanítása nem összeegyeztethető a Biblia tanításaival - kizárva.
Akik pogány vallások szokásait átvették, és gyakorolják - kizárva.
Akik a világ barátai, és belefolynak közügyekbe - kizárva.
STB.

EA fentiek alapján piszkosul le lehet szűkíteni a kört. Vagy ez így túl egyszerű lenne?...

EveH 2014.06.27. 17:25:15

@timeshift: "Akik nem a Bibliára alapoznak - eleve kizárva.
Akiknek a tanítása nem összeegyeztethető a Biblia tanításaival - kizárva.
Akik pogány vallások szokásait átvették, és gyakorolják - kizárva.
Akik a világ barátai, és belefolynak közügyekbe - kizárva."

Csak az alapján is, ha ezt itt megkapargatjuk, egyáltalán nem biztos, hogy Jehova Tanúi olyan jól jönnek ki belőle, és azt mondhatnánk, hogy kizárásos alapon ők az igaz vallás. Egyébként meg, ha valamit már kizárásos alapon kell eldönteni, az arra utal, hogy a dolog egyáltalán nem olyan egyértelmű....

Laci7000 2014.06.27. 17:34:37

@timeshift: ez esetben egész értelmesen próbálkoztál, ilyen szempontból kivételesen dicséretet érdemelsz... de sajnos ettől sem lett igazad arra vonatkozóan, amit a mondandód segitségével igazzá akarsz tenni, mert vannak lényeges dolgok, amikkel kapcsolatban vagy fogalomzavarban vagy, vagy pedig figyelembe se veszed őket, és ezek jelen hozzászólásoddal összefüggésben a következők:
1:az Egyház és a Krisztus Teste fogalma---
2: az Isten Igéje tanitásának céljai-----
3: a kereszténység 6 alaptanitása---
Ha ezt a három dolgot alaposan kiértékeljük, akkor az előbb logikai érvelésed erőteljesen meggyengül, és teljesen más megvilágitásba kerül.

ORION 2014.06.27. 19:57:40

@EveH: De jól látod!!! A jehova tanui eleve kizárva!!! Alaphangon!!!

Nεω 2014.06.27. 21:51:51

@EveH:

Elég finoman fogalmaztál mit ne mondjak.

Az összes felhozott szempontja alapján elvérzik a ZRT. Sokkal inkább mint a többi vallás. Kötekedhet a háromságon meg a pokol tanon, de a pokol téma nem egyértelmű a Bibliában.

Ami megfogható, pl hogy hamis próféták, hamisan Istent játszanak, ő arról nem beszél. Sokkal több a sallang a tanaikban mint a többi vallásnak.

Az, hogy a JT-k kiemeltek pár tantételt, mint ami extrém fontos, még attól nem lesz az.

Semmivel nem eldönthetőbbek mint amiken ők csúszkálnak, csak aztán újra és újra lelkesedésnek vagy túlzott várakozásnak vagy valami más maszlagnak aposztrofálják.

Ha a Biblia tanítása igaz is, akkor is egy rakat kérdés se nem így se nem úgy van

Épp ezért hiába jön itt a kolléga a "tűpontos ismerettel" mert tű pontosan még azt se tudja sokszor, hogy melyik bolygón van.

A Róma 10: 2 meg nem ismeretet, hanem megismerést jelent eleve.

Nem mindegy, hogy olvasgatom a folyton változó Zűrtornyot, vagy Isten feltárja magát valakinek. De ahhoz meg Isten is kell...

Csodállak benneteket amúgy, hogy bírjátok cérnával és türelemmel.

Én inkább nem írok, mert csak felkapom a vizet.

EveH 2014.06.27. 22:34:41

@Τιμόθεος, @ORION: Hát, igen, igyekeztem finom lenni, meg úgyis tudtam, hogy majd ti kiegészítitek, úgyhogy köszi :)

zenészz 2014.06.28. 11:31:29

@Laci7000:
Derek Prince tanításaira gondolsz?

Oswald Spengler 2014.06.28. 11:40:10

@timeshift: A "Nos, milyen osztályzatot kaptál? - A vének A-tól E-ig értékelik az úttörők nagyvárosi tanúskodását"
című topicban várnám a válaszaidat.

ORION 2014.06.28. 12:02:19

@Oswald Spengler: Lehet hogy elégtelen???Nem tudták osztályozni!!!

Laci7000 2014.06.28. 12:07:56

@kocsiss: Nem arra gondoltam szó szerint, mert maga az ige beszél erről.
Derek Prince csak irt erről egy nagy könyvet.
Tessék, itt az igehely:... de mivel a Károli forditás kissé megtévesztő, ezért zárójelben odairom az eredeti szöveg valódi jelentését, értelmét----
Károli Gáspár » A Zsidókhoz írt levél » 6. fejezet
1
Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját (alaptanitását) a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek,
2
A mosakodásoknak, tanításnak, (bemeritkezésekről szóló tanitásnak), kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek.
süti beállítások módosítása