Egy harmadik generációs Jehova Tanúja igaz története 

Paul Blizard 

Egy átlagembernek Jehova Tanúi neve hallatán egy szépen öltözött emberekből álló csoport jut az eszébe, akik házról-házra járnak, és Őrtorony vagy Ébredjetek folyóiratot, esetleg más Őrtorony-irodalmat árusítanak az embereknek. (A történet idején még pénzért árusították a kiadványokat, de azóta már minden Őrtorony-irodalom ingyenes, adományokat azonban elfogadnak - a fordító megjegyzése.) Azonban, amikor én gondolok Jehova Tanúira, az jut eszembe, hogy életem első 28 évét egy szekta kötelékében szolgálva töltöttem. Nagyapám egy baptista lelkész fia volt, aki csatlakozott az Őrtorony Társulathoz az 1900-as évek elején.

Én azt tanultam, hogy Jehova Tanúi az egyetlen igaz vallás. Ezt a vallást az Őrtorony főhivatalából koordinálják New York városából, Brooklynból. Az irányító szerv vagy Vezető Testület, maroknyi idős emberből áll, akik több, mint hatmillió ember életét irányítják. Jehova Tanúi azt tanították, hogy amit a Vezető Testület írásba foglal, az mind Istentől ihletett, és azokat soha nem szabad kétségbe vonni. Úgy vélik, hogy amit a Vezető Testület megkap, amit úgy hívnak „új világosság”, angyali lényektől származik, amelyek a Biblia tanításait, egyedi módon magyarázzák. Ezt az angyali üzenetet továbbítják a közönséges tagoknak, nyomtatott formában, az Őrtorony irodalmon keresztül. Abban hisznek, hogy az Őrtorony Szervezet az egyedüli a földön, amivel Isten kapcsolatban áll. Szerintük az Őrtorony Szervezeten kívül az embereknek nincs semmilyen reménysége. Jehova Tanúi azt hiszik, hogy egyedül ők birtokolják az „igazságot”. Továbbá azt állítják, hogy ők az egyedüli igaz keresztények, akik meg fognak menekülni, üdvözülni fognak. Minden más vallás „Nagy-Babilonnak” a része, amely a „hamis” vallás világbirodalma. Minden nem Tanú hívőt, Jehova Isten meg fog semmisíteni Armageddonkor. 

1971-ben teljes idejű hírnök lettem Jehova Tanúinál, miután az Őrtorony vezetőinek  ösztönzésére otthagytam a középiskolát. Ők azt jósolták, hogy a világ vége 1975-ben fog bekövetkezni. Ebben az időszakban több ezer Jehova Tanúja váltotta be készpénzre értékpapírjait, bankbetétjeit, mondott le a karrierjéről, és adta el értéktárgyait, hogy ezt a „rövid időt” aktív hírnöki munkában töltse el, mielőtt eljön a világ vége. Hírnökként ajtóról ajtóra jártam, megpróbáltam embereket meggyőzni arról, hogy nekik Jehova Tanúivá kell válniuk, hogy elnyerjék Isten tetszését, és talán megmeneküljenek. 

Az Őrtorony-kiadványokban rendszeren jelennek meg olyan képek, amelyek Isten "ítéletét" ábrázolják a nem Jehova Tanúja embereken

Azt a szót használtam, hogy „talán” mert Jehova Tanúi nem biztosak a megmentésükben. Az Őrtorony-féle megmentés cselekedeteken alapul, nem pedig Jézus Krisztus megmentő kegyelméből, amelyet hit által ingyen kapunk. 

Az Őrtorony-irodalom ajtónként végzett árusításából és már cselekedetekből álló tevékenységrendszerük által kerülnek a Tanú egyének olyan helyzetbe, hogy megmentésben részesüljenek, feltéve, ha hűségesek a szervezethez, és megtesznek mindent, amit mondanak nekik. A Szervezethez való hűséghez az is hozzátartozik, hogy ragaszkodniuk kell rengeteg szabályhoz és előíráshoz, melyet az Őrtorony vénei nagy buzgón érvényre is juttatnak. 

Bármely szabály áthágása, amit az Őrtorony Társulat vezető testülete ír elő, azt eredményezheti, hogy a szabályt áthágó büntetést vagy korlátozásokat kap, attól függően, hogy mi a vétke. A véneknek hatalmukban áll, hogy az üdvösséget megvonják tőle, korlátozzák az imaéletét, megszakítsák a családi kapcsolattartást, vagy bármi egyéb dolgot tegyenek, amelyről úgy vélik, hogy segíteni fog az akaratos Tanúnak a "megbánásban". 

Minden Jehova Tanújának havonta ki kell töltenie egy jelentést a térítő munkában eltöltött idejéről a vének számára. A vének tagsági lapokat személyi aktában gyűjtik. Minden tagnak van egy külön mappája. Titkos feljegyzéseket is tartanak benne, amelyek bizalmas információkat tartalmaznak, jelentősebb bűneiről, szabályok megszegéséről és egyéni szokásairól. Ezeket a titkos dokumentációkat a Tanúk személyes életéről áthelyezik a New York-i főhivatalban tárolt főaktákba. Ezeket az iratokat sohasem semmisítik meg. 

Mivel eddigi egész életemet ebben a rendszerben éltem, tudtam, hogy mit várnak el tőlem. Követnem kellett a szabályokat és törvényeket, hogy üdvözülést nyerjek. Kicsi gyerekkorom óta végeztem ajtóról-ajtóra szolgálatot, így könnyedén tudtam alkalmazkodni a teljes idejű szolgálathoz. 

Ezt a szolgálatot több évig folytattam, kevés megelégedéssel. Annak a terhe, hogy havi 100 óra szolgálat alatt, minimum 100 Őrtorony folyóiratot és 40 könyvet el kellett adnom, kezdte kedvemet szegni. Ez a munka teljesen önkéntes, fizetség nélküli. A Tanúknak olyan munkahelyet kell találnia, amely lehetővé teszi a tanúskodást. 

1973-ban meghívtak, hogy menjek a Brooklyni Főhivatalba, és csatlakozzam az ott dolgozó emberek nagy csapatához, akik az irodalmat előállítják. Egy személyes levélben, melyet az Őrtorony Társulat elnökétől, Nathan H. Knorrtól, kaptam, ez állt: "Ezenkívül kapni fogsz egy csodálatos négy éves, haladó teokratikus képzést, ami sokkal jobb, mint bármely világi oktatás, melyet kaphatnál. 

Telve várakozással felszálltam a New Yorkba tartó repülőre. A repülőgépen eszembe jutott, mennyire irigyelt az összes barátom amiatt, hogy a Vezető Testület tagjaival fogok lakni, és hogy micsoda nagyszerű is lehet a világméretű tevékenység központjában lenni. A barátaim  búcsúpartikat tartottak nekem, és ajándékokat is kaptam tőlük, és dicsérték büszke szüleimet, amiért a szervezeten belül olyan jól neveltek fel, hogy most megláthatták, amint fiuk egy ilyen helyre költözhet.

Nem sokkal New Yorkba érkezésem után, ez az illúzió elhalványult, amint beosztottak a gyárba dolgozni. Az “oktatás”, amit kaptam az Őrtorony Főhivatalában, a kemény munka volt, és az, hogy alaposan megismertem, hogyan is működik ez a szervezetet. Helyszűke miatt nincs arra lehetőség, hogy leírjam mindazt, amit megtapasztaltam a sok-sok, könyvkötészetben eltöltött óra alatt. Ott a felszereléseket működtettem "Isten szervezete" számára. Emlékszem a rengeteg szabály és rendelkezés által okozott lelki stresszre. Az Őrtorony-vezetők által kialakított fő terv kontrollálta az egész folyamatot: hogy hová mentünk, mit csináltunk, és hogy hogyan csináltuk.

Miután három évet eltöltöttem a főhivatalban, teljesen pénz nélkül kezdtem az életben való boldogulást, (a fizetésünk 14 $/hó volt), így megtapasztaltam a rideg valóságát annak, hogy milyen nehéz szakképzettség vagy  megfelelő készségek nélkül megélni. Jehova Tanúit erősen visszatartják attól, hogy főiskolai képzésben vegyenek részt. Feleségül vettem egy derék Jehova Tanúja lányt, akivel együtt próbálkoztunk, hogy Istennek tetsző módon éljünk, a legodaadóbb módon, ahogyan csak tudtunk. Vagyis, mi jó Jehova Tanúi voltunk, és követtük a szabályok és törvények mindegyikét. A feleségem nyolc évig volt misszionárius. Patet, szolgálatának ellátására, az Egyesült Államok különböző részeire küldték el az Őrtorony Társulat irányítása alatt.

Miután egy meglehetősen “tiszta tagsági lappal” hazatértem a New York-i hivatalból, a helyi vének nagy mértékben felhasználtak engem az emelvényről való tanításban. A legtöbb Jehova Tanúja egyetért abban, hogy bárki, aki valamennyi időt is eltöltött a Főhivatalban, különlegesnek számít, és megérdemli, hogy nagyobb felelősséget kapjon a helyi gyülekezetben.

Ahogy fontosabb pozícióba kerültem a gyülekezetben, megismerkedtem a helyi vének titkos munkájának egyes ágaival, és engem is kiképeztek rá. Nagyon izgalmas volt, amikor a sötétben lopva kémkedtünk a gyülekezet egyes tagjai után, akiket valamilyen helytelenség elkövetésével vádoltak. A gyülekezet aktáihoz is hozzáférést kaptam, melyek a teljes gyülekezet belső információit tartalmazták. Ugyanazokban a titkos műveletekben használtak fel most, mint amelyek, ahogy láttam, a Főhivatal dolgozóit is irányították.

Mindezekben a dolgokban nem találtam elégedettséget és békét. A feszültség, melyet az okozott, hogy megpróbáltam egy bosszúszomjas, dühös Istent szolgálni, nehezen leírható. A Szervezet mindig is olyan képet festett Jehováról, mint aki készen áll, hogy “kitöltse haragját.“ Csak annyit tudtam Istenről, amennyit az Őrtoronyban olvastam. Olvastuk ugyan a Bibliát is, de azt mondták nekünk, hogy ha az Őrtorony-kiadványoktól függetlenül próbáljuk meg értelmezni, akkor annak mindenképpen hitehagyás lesz a következménye, és végül Isten elpusztít minket.

Egy barátom mutatott nekem egy könyvet, melyet egy volt tanú írt, a címe “Harminc év az Őrtorony Társulat rabszolgaságában”. Tudtam, hogy hűséges Jehova Tanújaként barátomat be kellene árulnom a véneknél, mivel megtiltották, hogy bármilyen Tanú-ellenes anyagot is olvassunk.

De dacból mégis elolvastam a könyvet. Engem nagyon felkavart, hogy szerző egy korábbi főhivatali dolgozó volt, és sok dolog, amit mondott,  egybevágott azzal, amit tapasztaltam. Sok dolog, amit megpróbáltam kitörölni az emlékezetemből, felszínre jött ismét, és az Őrtorony hatalmával kapcsolatos kérdések nagyon nyugtalanítottak. A szerző megemlítette, hogy korábban Őrtorony-kiadványoktól független bibliatanulmányozása során találta meg az igazságot. 

Hiszem, hogy egész idő alatt Isten vezetett bennünket, hogy Szavát önmagában tanulmányozzuk, minden más könyv nélkül. Annak ellenére, hogy volt saját Új Világ Fordítású Bibliánk (melyet az Őrtorony Társulat fordított, de görög és héber tudósok elutasították, mint elfogult és elferdített bibliafordítást), vettünk egy New American Standard Bibliát (A Wikipédia szerint a 20. századi angol bibliafordítások közül ez az, amelyik a leginkább szó szerinti fordítás. - a fordító megjegyzése) 

Feleségemmel esténként hosszú órákon át titokban tanulmányoztuk az új Bibliánkat, és felfedeztük, hogy a fő hittételek, amikért készek lettünk volna meghalni is, hamisak voltak. Apámmal meg is osztottam néhányat azok közül a dolgok közül, amiket felfedeztem. Apám, mint vén, látta, hogy megkérdőjelezem néhány alaptanításukat, és jelentett engem és feleségemet a véneknek, hogy kihallgassanak hitehagyás vádjával. 

Egy hosszadalmas és fájdalmas bírói tárgyalás után megbántuk, hogy kételkedtünk az Őrtorony Társulatban, így Jehova Tanúi maradhattunk, de engem megfosztottak minden gyülekezeti felelősségemtől. Egy bizonyos ideig megfigyelés alatt álltam, mielőtt megengedték volna, hogy bármilyen tisztségben is újra szolgálhassak  a gyülekezetben. Mindezeket az információkat feljegyezték a tagsági lapunkon. 

Nagy megkönnyebbülés jelentett, amikor egy másik városban kaptam állást. Már előre vártuk, hogy új gyülekezetbe kerüljünk, és mindent elölről kezdhessünk. Azonban hamarosan  csalódás ért bennünket, mikor eszünkbe jutott, hogy a bírói tárgyalásunk részletei dokumentálva vannak, és követni fognak bennünket egész életünkben, bárhová is megyünk. 

Természetesen az új gyülekezet vénei megkapták tagsági lapjainkat, nem sokkal az után, hogy elkezdtünk részt venni az összejöveteleken. A vének azt mondták, hogy egy ideig figyelni fognak bennünket, hogy lássák, hitehagyott nézeteink újra felszínre kerülnek-e. Figyelmeztettek bennünket, hogy ki fognak közösíteni, ha ezeket a gondolatokat megpróbáljuk megosztani a gyülekezeten belül bárkivel is. A Szervezetnek hűséget fogadtunk, és megígértük, hogy nem fogunk beszélni, vagy olvasni semmiről sem, ami eltér az Őrtorony Szentírással kapcsolatos álláspontjától. 

Két év telt el. Mivel a vének állandóan figyeltek minket, üresnek éreztük az életünket. Semmi, még a gyermekeink sem, akik oly sok örömet okoztak nekünk, sem hoztak nekünk megelégedést, Valami nagyon hiányzott nekünk, de nem tudtuk, hogy mi az. Ihattunk akár alkoholt, kedvünk javítása érdekében, vagy kereshettünk bármi más módon örömöt, az üresség nem tűnt el. Gyakran túl sokat ittunk, hogy valamiféle örömet keressünk, de annak is csak üresség volt a vége. 

Mivel két fiúgyermekünk már volt, az volt a vágyunk, hogy egy kislányunk is szülessen, és abban reménykedtünk, hogy egy kislány majd  teljessé teszi boldogságunkat, ami hiányzott a családunkból.  1980. augusztus 10-én Jenny Leigh Blizard megszületett. Nagyon izgatottak voltunk, de tragédia történt. Öt hetes korában egy pici seb lett az egyik ujján, amelyből a vérzés nem állt el. A körzeti orvos megállapította, hogy Jenny vére egyszerűen nem tud megalvadni. 

A texasbeli San Antonio városába küldtek minket Jenny állapotának kezelésére. A Santa Rosa Egészségügyi Központba utalták be, a különleges ellátást igénylő újszülöttek osztályára, keresve azt a kezelési módot, amelytől Jenny állapota javulhatna. Az orvosok lázasan dolgoztak, próbálták megállapítani a diagnózist.

Végül egy orvoscsapat arról tájékoztatott minket, hogy Jennynek sürgősen vérátömlesztésre van szüksége, hogy életben maradhasson. Ez komoly problémát jelentett nekünk, mert az Őrtorony szabályai nem teszik lehetővé, hogy egy Jehova Tanúja bármilyen formában is vért fogadjon el. Jehova Tanúi magukkal hordanak egy kártyát, amelyen az áll, hogy semmilyen körülmények között sem fogadnak el vérátömlesztést, még akkor sem, ha ez az életükbe kerül.

Az orvosokat kiküldtük a kórteremből, és azt mondtuk nekik, hogy hamarosan választ adunk. A feleségemmel imádkoztunk, és Istenhez kiáltottunk válaszért. Emlékszem a gondolataimra, “Ó Jehova, hogyan kérhetsz arra, hogy ilyen döntést hozzak - hogy én döntsem el, hogy Jenny éljen vagy meghaljon. Milyen Isten vagy te?” Végül a feleségem és én visszahívtuk az orvosokat a kórterembe, és tudattuk velük, hogy engedelmeskednünk kell Isten törvényének, és hagynunk kell, hogy Jenny meghaljon. 

A kórház tisztviselői értesítették a Texasi Gyermekjóléti Szolgálatot, és egy bírósági keresetet nyújtottak be ellenünk gyermekbántalmazás és hanyagság miatt. Egy bírósági végzést adtak ki annak érdekében, hogy Jenny megkaphassa az élete megmentéséhez szükséges vért. Bexar megye Sheriff Hivatala idézést küldött nekünk, és figyelmeztette a kórházi személyzetet, ne engedjék, hogy elvigyük Jenny a kórházból. Tudták jól, hogy a Jehova Tanúinak régóta az a szokásuk, hogy titokban elviszik a betegeket a kórházakból, hogy bármi áron elkerüljék a vérátömlesztést. 

A feleségem és én titokban megkönyebbültünk, hogy Jenny meg fogja kapni azt az ellátást, amelyre szüksége van az élete megmentéséhez. Úgy éreztük, minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy megpróbáljuk megakadályozni, hogy vért adjanak neki. Soha sem gondoltuk volna, hogy a bíróságok közbeavatkoznak majd. 

Két San Antonio-beli újság, a "The San Antonio Express/News" és a "The San Antonio Light" riporterei tudomást szereztek Jennyről és nyilvánosságra hozták a történetet, de mi nem voltunk hajlandóak az újságírókkal beszélni. Visszatekintve, dicsérem a munkájukat.

Időközben a barátok értesítették a helyi véneket, akik azonnal meglátogattak bennünket. Megkönyebbültek, amikor megtudták, hogy még mindig van elég idő, hogy kiterveljük, hogyan raboljuk el Jennyt a kórházból, mielőtt vért adnának neki. 

Kifejtettem nekik, hogy a dolog nem rajtam múlik, és hogy bírósági végzés tiltja, hogy elhozzam Jenny. Ez nem számított nekik. A fő szempontjuk az volt, hogy ki kell hoznunk őt. 

Tudtam, hogy Jenny rövidesen meghalna, ha leszedném a gépekről, amelyek életben tartják, és emiatt gyilkossággal vádolnának. Ezt kifejtettem a véneknek. Azt válaszolták, “Ezt az esélyt kell megragadnod! Nem engedheted nekik, hogy vért adjanak a gyermekednek!” 

Minden további vita nélkül megkértem, őket, hogy távozzanak, és kijelentettem, nem hagyhatjuk, hogy gyermekünk ilyen módon meghaljon. “Ha ilyen az az Isten, akit szolgálok, akkor végeztem vele.” 

A vének dühösen elhagyták a kórházat, mivel nem akartuk teljesíteni a követeléseiket. "Remélem," mondta még az egyik vén, "hepatitiszt kap majd attól a vértől, csak hogy bebizonyosodjon, hogy ez nem helyes!" 

Amikor végül hazaértünk Jennyvel, a Tanúk között az a szóbeszéd terjedt, hogy bár tiltakoztunk a transzfúzió ellen, “engedélyeztük”, hogy megkapja. Emiatt számkivetettekké váltunk a szemükben. Nem közösítettek ki minket, mert a kizárási törvényük csak akkor vonatkozott volna ránk, ha szabadon engedélyt adtunk volna a transzfúzióhoz. 

Ekkor éreztük úgy, hogy Isten közbelépett. Helyi keresztények jöttek az otthonunkba, hogy étellel és hasznos támogatással segítsenek minket. Ezeknek az embereknek az élő bizonyságtétele oly mélyen érintett engem és a feleségemet, hogy úgy döntöttünk, újra elkezdjük tanulmányozni a Bibliát. 

A hónapokon keresztül végzett titkos intenzív bibliatanulmányozás arra a következtetésre vezetett minket, hogy hazugságban éltünk. Egy olyan írásmagyarázati rendszer béklyóiban voltunk, amely teljesen elfojtotta a szabad gondolkodást. Azokban a kérdésekben és tanításbeli pontokban, amelyekkel oly sok gondom volt, a Biblia egyértelműnek bizonyult. A Bibliát szövegösszefüggésben olvastam, utasításokat adó könyvek vagy folyóiratok segítsége nélkül. 

Ennek a tanulmányozásnak az lett az eredménye, hogy rájöttünk, az üdvözüléshez mindössze a Jézus Krisztusba vetett hitre van szükségünk. Azt is felismertük, hogy Ő a szeretet Istene. 

Egy este a feleségem és én megfogtuk egymás kezét, és átadtuk életünket az Úr Jézus Krisztusnak. Hirtelen megkönnyebbülést éreztünk a lelkünkben, megkönnyebbülést, amely függetlenséget, szabadságot, és megmentést hozott. Ahogy Jézus mondta: “újjászülettünk.” Sohasem éreztem ehhez foghatót, amikor hithű Jehova Tanújaként órák ezreit töltöttem azzal, hogy igyekeztem Istennek kedvében járni. Tudtuk, hogy valami megváltoztatott minket. “Új teremtés” lettünk. Amint János apostol mondta: “Ezeket írtam néktek, akik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higyjetek az Isten Fiának nevében.” (1 János 5:13) 

Természetesen azonnal kiközösítettek minket a Jehova Tanúi vallásból. A kiközösítés szabályai szerint nem tarthatjuk a kapcsolatot sem a szervezetben levő családunk tagjaival, sem pedig barátainkkal, akiket egész életünkben ismertünk. A saját szüleinknek és családtagjainknak nem engednék meg, hogy elmenjenek a temetésünkre. Az Őrtorony törvényei szerint minket halottnak kell tekinteniük. Ha egy tanút rajtakapnak, hogy beszél velünk, akkor bírói eljárás indul ellene, és akár ki is közösíthetik. 

Végezetül meg kell mondanom, hogy nem vagyunk halottak, nagyon is élünk. Igen, halottak vagyunk egy korábbi életmódra nézve, de élők Jézus Krisztusban, telve szent Szellemmel és erővel, mivel a Bárány vére megmentett minket. 

Jenny állapota súlyosabb volt annál, mint amit egy vérátömlesztéssel tartósan helyre lehetett volna hozni. A csecsemőkorában kapott transzfúziók meghosszabbították az életét, de 1987. március 3-án a mi hatéves Jennynk hazatért, hogy az Úrral legyen. Sírkövére ez van vésve: “Isten különleges követe.” Valóban úgy gondoljuk, hogy az volt. Betegsége és rövid élete által felismertük az Őrtorony Társulat csalásait, valljuk és elfogadjuk Jézus Krisztust mint Urunkat és Megmentőnket, és ezt a megváltó tudást megosztjuk Jehova Tanúival az egész világon. 

Emellett, Jenny életének utolsó 39 napja alatt a dallasi Gyermek Egészségügyi Központban a feleségem és én a legtöbb időnket imádkozással és a Krisztusról való bizonyságtevéssel töltöttük olyan családokkal, akiknek más súlyos vagy gyógyíthatatlan betegséggel küzdő gyermekeik voltak a kórházban. 

Végül, Jenny temetésének néhány részlete igazolja az Őrtorony Társulat gonosz természetét, és azt, milyen befolyást gyakorol a tagjai felett. Jenny temetésén az első négy sort a templomban a családtagok számára tartották fenn. A fennmaradó sorokat a templomi közösség tagjai, és a város lakói foglalhatták el. Ez utóbbiak telve voltak. Az emberek mindenfelől eljöttek, hogy osztozzanak bánatunkban, amiért elvesztettük kisgyermekünket. Azokban a sorokban azonban, amelyek Jenny rokonainak voltak fenntartva, csak négyen ültek – én magam, a feleségem, Pat, és Jenny két bátyja. Senki más nem jött el a családból a temetésre. Az Őrtorony vezetői utasították őket erre. Megdöbbentő az Őrtorony érzéketlensége, mely abban mutatkozik meg, hogy megtiltja tagjainak, hogy részt vegyenek a szertartáson. 

2007-ben édesapám elhunyt.  Egyetlen családtagom sem értesített a haláláról. 

Csak annyit tehetünk, hogy imádkozunk, hogy a bizonyságunk alapján azok, akik fogságban vannak, ébredjenek szabadságra abban, akiben ez egyedül található, Jézus Krisztusban. 

Szeretnék mindenkit bátorítani, aki azon gondolkodik, milyen “veszteségekkel” jár, ha elhagyja az Őrtornyot, hogy kövesse Jézus Krisztust. Meg kell fizetni az árat, ez nincs ingyen. Igen, a Jehova Tanúi barátaid nem fognak beszélni veled, talán még a családod is árván hagy. Azonban, ha Jézusnak adod az életedet, akkor lesz egy mennyei Atyád, aki minden szükségletedről gondoskodni fog, sőt, még azon felül is! A Zsoltárok 27:10 ezt mondja: “Ha atyám és anyám elhagynának is, az Úr magához vesz engem.” Mióta elhagytuk az Őrtornyot, több száz csodálatos barátra tettünk szert, és egy szerető templomi közösség is körülvesz minket. Olyan áldások várnak rátok, amelyeket még csak el se tudtok képzelni. Az egyik bibliavers, amely mostanában különleges jelentőséggel bír számunkra, a Jób 42:10: “Azután eltávolítá Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott vala az ő barátaiért, és kétszeresen visszaadá az Úr Jóbnak mindazt, amije volt.” Igen, egy gyermek elvesztése megrázó dolog, azonban mi mégis kétszeres áldásban részesültünk. 2002 decemberében örökbe fogadtunk két ikerkislányt Oroszországból. Új kislányaink valóban Isten ajándékai. Bízzál Istenben, higgy Benne, és a többit bízd Rá!

Az első fotó ikerlányainkkal, Kalinina Orphanage
Vyborg, Oroszország, 2002 December

2009, Paul Blizard

Forrás: http://www.watchthetower.net/test.html 

Fordította: Laci7000, svtor, JJ, Eve