A fiút, az elsőszülöttet,  Jehova Tanújának nevelték a szülei, akik őszintén hitték, hogy a legjobbat adják neki. Az apja nevét kapta. Már az anyja hasában is gyülekezetbe járt, heti háromszor. Mindig minden fizikai szükséglete is megvolt, nem szenvedett bennük hiányt. A fiút születésétől kezdve gyülekezetbe vitték és bár sokszor 'nevelte' az apja nagyon szerette őt is, bár inkább anyás volt. Néha azért eltört egy fakanál a hátán, de baja nem lett. A tanú-ági család ámulva dicsérgette, amikor először gügyögte a királyság énekeket: "miii jeeeovaa taaanújííí, neeem féjjük meeeg vaajjaníííí, jeeeeova hooz csak bíííztos jövőőőt, méééjtány imááággyuk mi őőőt"... volt saját kis barna borítójú énekeskönyve is, bár még olvasni nem tudott. Nagyon szeretett volna megfelelni szüleinek, mert remélte, hogy úgy talán közelebb kerülhet hozzájuk és büszkék lesznek majd rá. Már az óvodában sem tűzött kokárdát, kihagyta a születésnapot, karácsonyt, húsvétot és hasonló ünnepeket, bár szíve mélyén azért vágyott ezekre. Amikor egyszer bekakilva jött haza az oviból az apja akkorát lekent neki, hogy a bejárati ajtón koppant a feje, repült 2 métert, lehetett vagy tizenöt kiló a gyerek. Szerencsére nem üvegajtó volt. Többet nem kakilt be. A fodrásznál büszkén mondta, hogy mi bizony kongresszusra megyünk és nem ünnepeljük a karácsonyt, a fodrásznő ezt követő kérdésére pedig hangosan rávágta: "Mert mi nem vagyunk világiak!", a tanú nagymama ezt évtizedek múlva is emlegeti. A sárga könyv véres képeitől először még félt, de aztán megszokta, mert főként ezt nézegethette csak a heti három összejövetel alatt, később már másokat is. A kiadványokban a képeket kereste mindig, az Ébredjetek!-ben érdekesebbek voltak. Szeretett a középső ének után az Őrtorony folyóirat alatt az anyja ölében aludni, és szerette az új kiadványok illatát. Hamar, még iskolakezdés előtt megtanult olvasni a sok kiadvány nézegetése miatt. Már egészen kicsi korától kezdve nyugodtan, nyafogás nélkül végigülte a 2 órás összejöveteleket. Még jobban meg szeretett volna felelni a szüleinek, ezért először kereszteletlen hírnök lett olyan tíz éves kora körül és a kivonulásokon az öregekkel is elment prédikálni, amit nagyon nem szeretett, de a szüleiért meg valami sokat emlegetett Jehováért megtette. Az ágyban a galérián mindig úgy csinált, mintha már aludna, de hallotta, hogy sokat veszekednek a szülei. A kongresszusok mindhárom napját végigülte, jegyzetelve az 50 fokban a tűző napon, pedig a reggel befagyasztott víz minden nap végére már meleg volt, sokszor égett le, kapott napszúrást. Az iskolában, bár jó tanuló volt, nem stréber, mégis kinézték, mert ő volt a csodabogár; pl. nem vett részt a mikulás-karácsonyi húzásban, amikor mindenki kihúz egy cetlit, hogy kinek ad ajándékot, egy gyerek azonban mégis is adott neki, aminek nagyon örült, az első hivatalos, titkos ajándéka volt másoktól - pedig csak egy avas-csokis, mandarinos, szaloncukros mikuláscsomag volt az! A Himnusz és a Szózat alatt ülve maradt, nem állt fel ahogy kell... ha lehetett meg sem jelent ezeken az ünnepeken, igazoltan hiányzott, de jó sokszor érte váratlanul az iskolarádióból himnusz-szózat valamiféle indokkal, mondjuk a költészet napja alkalmával... ekkor vöröslő fejjel ülve maradt... a szüleiért. Kibírta, hogy mások kiröhögik és kinézi minimum 30 ember. Mivel ekkorra már nagyobbacska fiú lett, az elvárások is nőttek. Beiratkozott a teokratikus szolgálati iskolára, szülei legnagyobb örömére. A szülei még mindig veszekedtek, anya mindig olyan szomorú volt. Az apja kisegítőszolga lett és még mindig verte. Egyre többet kellett foglalkoznia gyülekezeti dolgokkal, de azért még jutott kis idő a családjára is. A fiú akaratlanul is sokat tanult. Fejből tudta már a századjára, ezredjére felolvasott, elismételt, elénekelt mondatokat, frázisokat, válaszokat, érveléseket, tanúskodáskor alkalmazott kifogásokat. Próbált a kiadványokban leírtakhoz alkalmazkodni, mindig helyesen felelt, ha kérdezték, a tanulmányozásokon mindig hozzászólt, de ott, legbelül nem érzett semmit, hitet meg főként nem; nem is tudta mi vagy milyen az. Ezt nagyon titokban kellett tartania, hiszen ha kiderül, a szülei és egyetlen barátai a  gyülekezetben megutálják majd, mindenki ellene fordulhat, mint azokkal a kiközösítettekkel vagy mi hitehagyottakkal történt; látott-hallott már pár ilyen ügyet. Rossz érzéssel töltötte el, hogy hazudnia kell másoknak, ez komoly trauma volt a számára. Telt-múlt az idő, aztán betört. Megadta magát, hinni akarta, hogy ő hisz ebben az egészben. Csinálni akarta, mert a szüleinek a nagyszülőknek és annak a sok kedves embernek a gyülekezetben biztosan igaza van, csak ő látja rosszul a dolgokat. Egyre jobb bibliafelolvasásokat és kiselőadásokat tartott a teokratikus szolgálati iskolán. Egyre többet járt prédikálni egy fiúval, akit a legeslegjobb barátjának hitt. Egyre jobban másolta a jó előadókat és az úttörők technikáit is. Az apját kinevezték vénnek. Kifelé mutatva példamutató család voltak, mintacsalád. Az apjának már csak nagyon kevés ideje jutott a családjára, a szülők valamiért többet veszekedtek, de mindig megadtak mindent a gyermeküknek, semmiben sem szenvedett hiányt. A fiú középiskolás lett. Gólyatáborba, többnapos osztálykirándulásra nem mehetett és az osztálytársaihoz sem, ez már általánosban is így volt a rossz társaság miatt. Próbált nem barátkozni senkivel és betartani a "rossz társaság megront hasznos szokásokat" előírást. Otthon az emeleten a lépcsőn hasalva sokszor kihallgatta a szüleit... az apja csúnya dolgokat mesélt a testvérekről meg a vénekről. Újak költöztek ki pestiek és a légkör olyan hideg lett. Sokakat közösítettek ki és üldöztek el, sok fiatalt, akikkel régen nagyon jóban volt. A rendszeres szabadtéri gyülekezeti programok ritkultak, aztán megszűntek; ezek nagyon sokat jelentettek neki. A legjobbnak hitt barátja udvarolni kezdett az egyik kiköltöző család lányának, így egyre jobban hanyagolta őt is. Ha kérdezett az apjától, az az Őrtoronyból válaszolt. A régi kis meleg házacska helyett lett új nagy hideg királyságterem. Az egykori nagy családból hadsereg lett.

Látta a képmutatást, a veszekedéseket, a boldogtalanságot, a vének játszmáit, hatalmi harcait, a hazugságokat, a meghurcoltatásokat, a sorsokat, a műmosolyokat, a depressziósokat, az álarcokat. Egyedül maradt. Nem hitt, és már nem is akart. Serdülni kezdett. Lázadni akart. Először életében nem akart megfelelni a szüleinek. Inkább meghalt volna Armageddonkor, csak élhessen már legalább kicsit normális életet. Tényleg meghalt volna egy kis életért...

[a fiú szülei azóta, 22 év után kiszabadultak a szektából és a fiú közelebb került hozzájuk és boldogan, szeretetben élnek és a fiú tudja, hogy a szülei mindig a legjobbat akarták és adták neki]

JJ