11 éves voltam, amikor anyukám újból férjhez ment és otthagyta a munkahelyét. Egy évvel később elkezdett tanulmányozni Jehova Tanúival. A férje nagyon ellenséges volt és ez gyakran okozott nézeteltérést közöttük. Kisöcsém gyakran elment anyuval az összejövetelekre, de engem egyáltalán nem érdekelt a dolog. Akkoriban elismert tagja voltam a suli diák közösségének és osztályfelelős is voltam. Anyu minél inkább belemerült a tanulmányozásba, annál inkább ellenezte a továbbtanulással kapcsolatos terveimet (Jehova Tanúi nem támogatják a felsőoktatást és az ott töltött éveket, mivel a vezetői azt állítják, hogy ez a világtól származik, tehát káros. Az igazság e mögött azonban az, hogy csak azt nem szeretnék, hogy valakinek más, független gondolatai alakuljanak ki.)
Voltak napok, melyeket mostohaapámmal töltöttem, amíg a család többi tagja a gyülekezetben volt. Gyakran próbált molesztálni, de én nem engedtem neki. Mondtam anyukámnak is, de ő nem tett semmit. Végül elhagyta a mostohaapámat, mert az folyamatosan veszekedett vele, amiatt hogy Jehova Tanúja lett. Néhány hónappal később mégiscsak kibékültek, miután a mostohaapám elkezdett tanulmányozni a tanúkkal.
Akkoriban 13 éves voltam és a szüleim még mindig nyomás alatt tartottak, hogy járjak gyülekezetbe és kezdjem már el végre a tanulmányozást. Engem azonban még mindig nem érdekelt. Mostohaapám egy igazán galád ember volt, akinek hatalmas örömöt okozott az, ha megtilthatta nekünk a legkisebb luxushoz jutást is, például melegvízhez, friss tejhez vagy tiszta ruhához minden nap. Ő ezeket luxusnak vélte, ezért meleg fürdőt csak 2 naponta vehettünk, mosógépet csak hetente egyszer használhattuk, de a tej fogyasztás és a ruhaszárító gép használata azonban már ebbe a kategóriába sem fért bele. Az öcsémmel mindig 'évekig' kellett szárítanunk a ruháinkat, és vízben oldott tejport ittunk. Ha moziba vagy étterembe mentek, csak akkor vehettünk részt mi is, ha kifizettük a részünket. Mindketten különböző munkákat vállaltunk, hogy ki tudjuk fizetni a sulihoz szükséges ruhákat, tankönyveket és a tisztálkodási szereket. Anyu és a férje azt mondták nekem, hogy az egyetlen ok amiért az Ördög a házunkban jelen van, mert én ott lakom.
Ezért 13 évesen úgy döntöttem, hogy elköltözök otthonról. Pennsylvaniából Ohio államba mentem az édesapámhoz, aki egy erőszakos és megrögzött alkoholista volt, gyakran meg is vert. Egy ideig olyan életet éltem, ahol a szlogen ez volt: szex, drogok és Rock and Roll. 16 éves koromban, bátyám unszolására, végül hazaköltöztem, mert testvérem azt ígérte, hogy soha többet nem hagy kettesben a mostohaapámmal.
Hamarosan világossá vált számomra, hogy otthon a dolgok még rosszabbra fordultak. Mostohaapám állandóan a „buzi” és hasonló szavakkal terrorizálta bátyámat. Jehova egyik tanúja érdeklődést mutatott irántam és házasságot ígért, megígérve az öcsémnek és nekem, hogy kiszabadít minket ebből a környezetből ezzel a házassággal. Az egyetlen dolog amit tennem kellett a tanulmányozás és az alámerítkezés, így 17 évesen egy júniusi napon alámerítkeztem, és júliusban már össze is házasodtunk.
Férjemmel nem laktunk túl messze a családom házától és párom azt is megengedte a testvéremnek, hogy használja az autóját és hétvégenként nálunk lakjon. Akkortájt történt, hogy az öcsém kutyája eltűnt. Elment és 3 napig kereste a blökit, és sosem felejtem el azt a napot, amikor megtalálta szegény párát. Édesanyám konyhájában álltam, néztem ki az ablakon és láttam, hogy bátyám gyalogol le a dombról, kezeiben a kutyával. Elé szaladtam, hogy mi történt és láttam, hogy sír. Mondta, hogy valaki lelőtte. Bementünk a házba és elmondtam anyunak, hogy mi történt. Fel voltam háborodva, hogy mégis ki képes arra, hogy egy ártalmatlan öreg kis jószágot lelőjön, erre egyszer csak megszólalt a mostohaapám és közölte, hogy ő tette. Amikor megkérdeztem, hogy mégis miért, ő azt mondta, hogy „mert megtehettem”.
Jehova tanúiként megbíztunk a vénekben, hogy majd ők kezelik mostohaapám ügyeit. A vének ugyan tanácskoztak róla, de semmi nem változott. Aznap mikor öcsém leérettségizett, mostohaapánk elkergette őt a háztól. Szegény öcsém még a saját szalagavatóján sem tudott részt venni, mert éppen a főváros felé tartott, hogy állást találjon.
Csupán 3 hónapja voltunk házasok a férjemmel, amikor először megütött engem. Először csak arcon csapott, mert rágóztam. Másodszorra már egy jókora ütést mért rám, de csak a Jó Isten tudja, hogy miért. Elmeállapota egészen odáig romlott, hogy végül öngyilkossággal fenyegetőzött. Emiatt beszéltem egy Tanúval, aki orvos is volt egyben, a tanúk ugyanis egyáltalán nem támogatják pszichiáterek segítségének az igénybevételét. Az orvos beutalta a pszichiátriára és megállapították, hogy skizofréniában szenved. El akartam válni tőle, de mivel mindig azt sulykolták belénk, hogy "Jehova gyűlöli a válást", ezért vele maradtam. Egy kisegítőszolgától, (aki egyfajta kisegítő lelkészként funkcionált) később azt is megtudtam, hogy a férjem homoszexuális. Azt javasolta, hogy maradjak jó feleség és segítsek túljutni neki a nehézségein.
Hosszú kórházi tartózkodás után végül kiengedték, de a férjem nagyon zavart volt, mivel egy kisvárosban éltünk, így mindenki tudta hogy hol is volt ez idő alatt. Úgy döntöttünk, hogy az öcsém után megyünk a fővárosba. Sajnos a fizikai megpróbáltatásaim tovább folytatódtak, sőt romlottak, mert a pofozkodásokból idővel fojtogatások és rugdosások lettek. Gyakran előfordult - szerintem csak azért, hogy terrorizáljon engem - hogy a gyülekezetbe menet szándékosan átment a szembejövő sávba és halálra rémisztett. Ismét a vénekhez fordultam segítségért, akik továbbra is azt javasolták, hogy legyek jobb feleség és, hogy Jehova gyűlöli a válást, így a férjemmel maradtam.
Házasságunk első 4-5 évében teljes idejű prédikálószolgálatot vállaltam. A fizikai gyötrelem mind rosszabb és gyakoribb lett. Komoly terveket kezdtem szőni arra, hogy hogyan tudnék elszökni. Ennek érdekében leérettségiztem és elkezdem munkát keresni. Abbahagytam az üttörőzést és teljes munkaidőben dolgoztam. Mindeközben a férjem betegszabadságon volt és nem járt be dolgozni. Elmebetegségét ekkor már erős hipochondria is övezte. Azt hitte, hogy minden betegsége van AIDS-től a rákig, még azután is, hogy az orvosok többször papírokkal is bizonyították neki, hogy semmi ilyen jellegű baja nincs. Mindenesetre, annál fenyegetőbb és durvább lett velem otthon, minél többet hiányzott a munkahelyéről.
Én egy cég telefonközpontjában dolgoztam és egyik nap egymás után 50-szer is felhívott és azt mondta, hogy "amikor aznap este hazamegyek, először engem öl meg, majd magával is végez". Az egyik kolléganőm meghallotta a fenyegetéseit, amikor épp belehallgatott a hívásomba. Rögvest a főnökünkhöz szaladt és elmondta neki a történteket, aki javasolta, hogy hagyjam el a férjemet. A hölgy még egy helyet is felajánlott, ahol lakhatok egy ideig. Most jusson eszedbe, hogy Jehova Tanúinak azt tanítják, hogy a világi emberek rosszak, mert Sátán világában élnek, ezért bármennyire is hihetetlenül hangzik, én akkor jobban féltem a segíteni szándékozó kolléganőmtől, mint a saját, kegyetlenkedő házastársamtól!
Kolléganőm nyomban felhívta a cég jogi osztályát, akik kirendeltek mellém egy védőügyvédet. Az ügyvéd felkeresett egy bírót, kért egy időpontot a meghallgatásra és egy időben a férjem orvosi felülvizsgálatát is kérvényezte. Ez mind azon a napon történt. Beszéltem a bíróval és az orvossal is. Az orvos azt mondta, hogyha a férjem azzal fenyeget, hogy meg akar ölni, akkor nagy a valószínűsége, hogy meg is fogja tenni. A bíróság utasította a helyi rendőrséget, hogy mire hazaérek a munkából, ők addigra vigyék el őt onnan. Erőszakkal vitték be egy másik pszichiátriai intézménybe. Másnap beadtam a válókeresetet.
Nem sokkal később a vének, bejelentés nélkül, hívatlanul egyszer csak megjelentek az otthonom előtt. Akkor újra felhívták a figyelmemet arra, hogy "Jehova gyűlöli a válást", de mondtam nekik, hogy nem érdekel. Miután végül biztosítottak arról, hogy nem fognak kényszeríteni arra, hogy a férjemmel maradjak, közölték, hogy egészen addig nem szabad újraházasodnom, amíg be nem bizonyítom, hogy a társam házasságtörést követett el. Mindössze 24 éves voltam és igazából fogalmam sem volt, hogy mit is akarok az életben, csak azt tudtam csak biztosan, hogy távol akarok lenni a férjemtől végre. Miután 6,5 évet éltem egy emberrel, aki vert és terrorban tartott, holott állítólag szeretett engem, hát őszintén, az újraházasodás volt az utolsó gondolat, ami felmerült bennem. Azonban az sem állt szándékomban, hogy úgy varrjam el a szálakat, hogy az ő esetleges házasságtörését kezdem el bizonygatni. Egész egyszerűen csak el akartam tűnni. Az a gondolat is átfutott az agyamon, hogy a bizonyítás azért is lesz nehéz, hiszen ő házasságtörést egy férfival is bármikor, akár észrevétlenül is elkövethette. És akkor, ott döntöttem el majd a vénekkel is közöltem, hogy én nem akarok tovább egy ilyen ésszerűtlen szervezet tagja lenni, az elkülönülésemet kértem. Ők erre azt mondták, ne fáradjak és ehelyett kiközösítéssel válaszoltak. Tulajdonképpen mindkét megoldás egyet jelentett: soha többet nem találkozhattam a tanú barátaimmal és a tanú családommal, de ami a leginkább megdöbbentett az az volt, hogy a vének mennyire lelkesek voltak a kiközösítéskor. Visszatekintve az eseményekre, lassan kezdtem megérteni az okokat. Az Őrtorony Társulat azt vallja, hogy a tanúk legnagyobb részét erkölcstelenség miatt kell kiközösíteni. Könnyebb volt a szervezetnek azt a látszatot keltenie tehát, hogy nálunk is valami hasonló történt, mintsem nyilvánosságra hozni azt, hogy van itt valaki, akinek megengedik, hogy egy életveszélyt jelentő házasságból kisétáljon. Csak azért, mert az életveszélyt egy Jehova Tanúja jelentette. *
Évekig azt tanultuk, hogy Armageddon már nagyon közel van, mást se hall az ember a gyülekezetben. Valamiért abban a hitben éltem, hogy Isten meg sem hallgatja az imáimat. Mégis az volt a gyanúm, hogy valami nagyon nincs rendben a szervezettel és őszintén hittem abban, hogy az én ügyem esetleg szerencsés lökést adhat a jövőbeli eseményeknek. Az is felmerült bennem, hogy a mostohaapám szexuális zaklatása, valamint az, hogy édesanyám oldalán ez abszolút süket fülekre talált, is az én hibám. Úgy véltem, hogy valami iszonyatosan bűnös és örökletesen mocskos dolog lehet bennem, hogyha sikerült ilyen hatást kiváltanom egy apából és egy férjből egyaránt.
Édesapám unszolásának engedve, végül elköltöztem a főváros környékéről először Dél-Virginiába, majd Ohioba. Mivel akkor már nem ivott és tulajdonképpen ő maradt az egyetlen rokonom, ami még szóba állt velem, ez volt a legésszerűbb lépés. A válás után néhány évvel újra férjhez mentem, de az sem igazán működött sajnos. Ő nem volt hajlandó megállapodni, én viszont túl ragaszkodó voltam, ami jellemző azokra az emberekre, akik egykor egy szektához tartoztak. Ezért egyedül maradtam és néhány évig úgy is éltem, és ez hozzásegített ahhoz, hogy rendbe tegyem a dolgaimat és végre megértsem, hogy mit is szeretnék kezdeni az életemmel.
1995-ben aztán találkoztam azzal a férfival, akivel a mai napig házasságban élek. Ő lehetővé tette számomra, hogy befejezzem a fősulit és lediplomázzam. 2001-ben az NBC Dateline-on láttam egy műsort, ahol Bill Bowen és a Silent Lambs (Néma bárányok) nevű szervezet szerepeltek együtt. Akkor megértettem, hogy Jehova Tanúi egészen addig nem fognak semmit tenni, főként nem vádat emelni a gyermekmolesztálók ellen, amíg két ember nem tanúsítja a cselekményt. Később meglátogattam a silentlambs.org oldalt és megtudtam, hogy a JT Szervezet nem csak a molesztálások felett huny szemet, de a családon belüli erőszak felett is.
Akkor kezdtem el további kutatásokat végezni a témában az Interneten. Azóta megvilágosodott számomra, hogy Jehova Tanújának lenni igazából egy szektához való tartozást jelent. Kapcsolatba léptem néhány unokatestvéremmel is, akik szintén ki lettek közösítve, vagy tétlenek lettek és ők is megerősítették bennem, hogy mindannyian egy szekta tagjai voltunk.
*Egy 2009 nyarán, az anyukámmal folytatott ritka beszélgetések egyik alkalmával tudtam meg, hogy tulajdonképpen erkölcstelenség miatt közösítettek ki engem. Miután a bírói ügyem miatt a vénekkel beszélgettem (amikor is azt mondták, hogy ki fognak közösíteni) anyukám és mostohaapám váratlanul meglátogattak. Akkor én állítólag mindent bevallottam nekik. A látogatásukra ugyan emlékszem, de a történtekre már kevésbé. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a házasságtörésem beismerése szemen szedett hazugság, hiszen tudom, hogy nem történt ilyesmi. Ennek már 20 éve, de az életem akkori traumái mára szerencsére elhalványodtak.
Két dolgot kell kiemelni az esetemből. Az első az, hogy elhitették velem, hogy már ki vagyok közösítve a gyülekezetből, amikor „bevallottam” volna, hogy házasságtörés miatt akarok elválni az egyébként kegyetlen Jehova Tanúja férjemtől. Másodszor pedig azt, hogy a Szervezet a saját anyámat használta fel ellenem azzal, hogy rajta keresztül rávettek arra, hogy beszéljek.
Az életem mértékegységekkel jobb, mióta nem vagyok tanú. Sikeresen elvégeztem a tanulmányaimat, barátokkal vagyok körülvéve és van egy szerető férjem, akivel egy boldog életen osztozhatunk.
Az a csend, amit a Szervezeten belül mindvégig tapasztaltam, igazából fülsüketítő és majdnem halálos volt. Én sosem sikítottam vagy sírtam hangosan, miközben a férjem vert, fojtogatott vagy rugdosott, mivel féltem, hogy gyalázatot hoznék Jehovára a szomszédok előtt. És a gyülekezet is mindvégig hallgatott és semmit nem tett. A férjem szabadon beszélhetett a bűneiről és nyugodtan folyamodhatott bűnbánatért is, de a tények ismerete ellenére sem volt senki, aki közbelépett volna, hogy megállítsa őt, vagy hogy segítsen nekem, hogy megszabaduljak tőle.
Az már bizonyos, hogy ebből a szektából nincs lehetőség méltósággal távozni… De most már nem számít... végre élek, szabad vagyok... és vannak, akik szeretnek!
Fordította: Amarillo
Utolsó kommentek