EXJT BLOG

Mindenkinek Jehova Tanúiról

HTML doboz

Leírás

Minden éremnek két oldala van... Jehova Tanúi szervezetének is. Mi ennek a vallási közösségnek a kevésbé ismert oldalával foglalkozunk, hogy lehetőleg minél több embernek segítsünk egy objektív nézőpont kialakításában. Ha Jehova Tanúja vagy, ne félj, hiszen rengeteg Tanú olvassa még rajtad kívül az oldalt! Például vének, kisegítőszolgák, bételesek és persze a legtöbben, akik átlagos Tanúk. A névtelenségnek köszönhetően itt szabadon kérdezhetsz, cáfolhatsz és hozzászólhatsz, de szépen kérünk, előtte olvasd el a témakörrel foglalkozó régebbi cikkeket és kommenteket! Soha ne feledd:

"Nemcsak azt kell megvizsgálnunk, amit személy szerint mi hiszünk, hanem azt is, amit az a vallásszervezet tanít, amellyel kapcsolatban vagyunk. Ha szeretjük az igazságot, akkor semmit nem kell félnünk az ilyen vizsgálattól." -
Az igazság, mely örök élethez vezet, (WTBTS, 1968) 2. fejezet 5. bek.

Flying-brain 2.jpg

Jehova Tanúi történelme:

Raymond Franz a vezetőtestület egykori tagjának könyve:

crisis-conscience-ray-franz_hun.png

Don Cameron Egy elgondolás rabjai:

don-cameron-elgondolas-rabjai-coaccover.jpg

Utolsó kommentek

  • Egy_nick: @Egy_nick: Ahogy írtam, a románoknak csak a 15 százaléka vette fel az oltást. A bulgárok (szintén ortodox hátterűek) i... (2024.04.18. 09:00) János 14:19
  • Egy_nick: Soha az életben nem érdekeltek az ortodox katolikusok, soha meg nem kérdeztem volna, hogy a keresztények többsége miér... (2024.04.13. 10:00) János 14:19
  • ORION: KELLEMES FELTÁMADÁS ÜNNEPET-- János 2:22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt m... (2024.03.31. 08:39) Kolosszé 1:15
  • ORION: ÜDV-- Az "elsőszülött minden teremtmény közül"----- A teremtményetek nem jehova tanuiért jött!!! Nem hiszitek??? Figye... (2024.03.05. 17:44) Kolosszé 1:15
  • Egy_nick: @Atyek: Akkor szerinted ezek az erőszakos besorozásról szóló hírek is hoax? Egyáltalán van orosz-ukrán háború? Vagy cs... (2024.02.17. 09:11) János 14:19
  • Atyek: @Egy_nick: Lehet, hogy a Vezető Testület nem nézi az M1-et, és nem olvassa az Origo-t? (2024.02.14. 15:37) János 14:19
  • Egy_nick: VOLNA EGY KÉRDÉSEM: A médiákból tudjuk, hogy Ukrajnában milyen erőszakosan toborozzák a lakóságot a háborúba. Most le... (2024.02.12. 08:43) János 14:19
  • orvosirnok: RENDKÍVÜLI HÍR | Kiemelkedő adatok a 2023-as szolgálati évből 2023. november 15-én a vezetőtestület szolgálati bizotts... (2023.11.20. 19:08) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • ORION: --"Íme, közeledik a felhőkkel, és látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták.--Eljön ez is !!! DE még ez el... (2023.11.15. 10:29) János 14:19
  • Egy_nick: Ezek után még mondja valaki, hogy a 2020-as dátum nem világtörténelmi jelentőségű! Legalább annyira világtörténelmi, m... (2023.11.08. 17:40) Szellemi breaking news: Mostantól minden más lesz
  • Utolsó 20

Ide küldd:

writing_01.png

columba [kukac] freemail [pont] hu

k [pont] johnny [pont] joker [kukac] gmail [pont] com

Ha szeretnéd megosztani - névtelenül is -, a kérdésed, történeted, tapasztalatod, véleményed, cikked, tanulmányod vagy javaslatod, akkor bátran írd meg a fenti címre, vagy írd meg közvetlenül az oldalon (regisztráció nélkül is!!!), itt:

>> GYORSBEKÜLDŐ <<

Mindenféle

Gyakran használt bibliaversek

2Mó 33:20 | Zs 146:4 | Pl 4:18 | Pl 8:22 | Pr 3:19Pr 9:5 | Ézs 44:24 | Ez 18:4 | Dá 7:13, 14 | Mt 5:5 | Mt 6:7 | Mt 11:11 | Mt 24:14 | Mt 24:36 | Mt 24:45-47 | Mk 13:32 | Lk 16:19-31Lk 23:43 | Jn 1:1 | Jn 1:18 | Jn 2:19-21 | Jn 4:34 | Jn 6:68, 69 | Jn 10:16 | Jn 10:17, 18Jn 14:19Jn 14:28 | Jn 17:3 | Jn 17:11 | Jn 20:17 | Csel 2:34 | Csel 8:30-31 | Csel 15:20.29 | Róma 6:7 | 1Kor 8:61Kor 11:27 | 1Kor 15:50Kol 1:15Kol 1:16 | Héb 1:8 | Jel 3:14

BLOG FÓRUM

CHAT a jelenlévőkkel

"Ha meg akarod tudni, hogy ki uralkodik fölötted, elég kideríteni, hogy kit nem szabad bírálnod." - Voltaire

„Nekem pedig egészen mellékes, hogy ti vagy egy emberi ítélőszék megvizsgál-e engem. Sőt, magam sem vizsgálom magamat. Mert semmiről sem tudok, ami ellenem szólna. De ez még nem bizonyít igazságosnak, ugyanis Jehova az, aki vizsgál engem.” (1Korintusz 4:3, 4)

"Ha a szervezeten kívül vagy, meghalsz. Ha a szervezeten belül vagy akkor pedig nagyon kell igyekezned, hogy ne halj meg." - Resign

"A legfájóbb kín örömet színlelni." - Márai Sándor

"Nem oldhatjuk meg a problémákat ugyanazzal a gondolkodásmóddal, amivel teremtettük őket." - Albert Einstein

"Mindig emlékezz arra, hogy a szép szavak nem mindig igazak, s az igaz szavak nem mindig szépek." - Jókai Mór

"A tudatlanságod legmagasabb foka az, amikor elutasítasz valamit, amiről nem tudsz semmit." - Wayne Dyer

TIPP: A böngésződ típusától függően a Ctrl gombot nyomva tartva a + és - gombokkal nagyíthatod és kicsinyítheted az oldalt, a jobb olvashatóság érdekében.

TIPP: Kérdésekkel taníts, ne kijelentésekkel! Érvelésedben használd a Bibliát és a Tanúk kiadványait is! Vitáidban ne kövess el érvelési hibákat!

TIPP: Ha nem vagy inkognitóban, kérünk oszd meg a cikkeinket a közösségi oldalakon! (Facebook, Twitter, Google+, stb.)

 

Hogyan adományozzak nektek?

Megtekintések száma

Látogatók: 

free counters


Kedves olvasónk, Te mi vagy?

látogató számláló

Indafotó képek

A karácsonyról...

2012.12.10. 15:07 | Johnny Joker | 133 komment

Harminckilenc éves vagyok. Az átkosban születtem, apám körzeti orvos volt, anyám asszisztens. Materialista család, ahol Istenről csak szitkok formájában esett szó.

A nagyszüleim egyszerű kétkezi munkások voltak, semmi flanc. Apai ágon földművesek, anyain üzletvezető.

Szocializmus, Kádár korszak. Jöttek-mentek az évek, óvoda, általános iskola, voltam kisdobos, úttörő, hordtam iskolaköpenyt. Mindez több településen, többször költöztünk apám munkája miatt. Kisebbségi komplexussal nőttem fel, és ebből még a mai napig maradt. Mások után mentem, mindig az aktuális utánozni valót utánoztam. Meg akartam felelni, azt akartam, hogy ne tűnjek ki, hogy én is olyan legyek.  A szülői házban nem kaptam mintát, nem tanítottak meg arra, hogy nem az az „egyéniség”, aki az aktuális divatnak megfelel. Egész gyermekkoromban sodródtam az árral, nem voltak igazán boldog pillanataim, sem igazán szomorúak. Elvoltam. Jöttek-mentek az évek, jöttek-mentek a karácsonyok. Apám alkoholista volt, és emellett nagyon becsületes ember. Amióta meghalt, aminek már 13 éve, kevés ilyen becsületes emberrel találkoztam. Nem szeretett élni. Ő valóban meg is akart halni. Ma már tudom, - bár akkor tudtam volna – hogy igaza volt. Az élete nem volt szép, sem teljes. Ő nem ismerte Istent, az életet darwini módszerekkel közelítette meg, mélységesen hitt benne. Halálosan. Vicces, de belehalt az Darwinizmusba. A Darwinizmus az alkoholt adta neki támaszként, és a napi három doboz cigarettát, emlékszem, hogy Filtolt szívott, ez egy mentolos cigaretta. 10 évig én is dohányoztam, ezért fogadjátok el tőlem, hogy ez egy nagyon rossz cucc. Ma már nem kapni.

Nem emlékszem jó karácsonyra. Az nálunk az emlékeim szerint végképp semmiről sem szólt, csak maximum arról hogy mit fogok kapni, ezek a karácsonyok az emberről szóltak, a nyomorult földi emberről, ahol a Sátán jót röhög. A Darwinizmus ilyen karácsonyt ad. Vagy tök mindegy hogy Darwinizmus vagy más-inizmus, de Isten nélkül-izmus. Az a nyers műanyag darab, ami éppen akkor katona formába volt öntve, de a következő alkalommal már egy autó alakjába. Nem csak a karácsonyok, hanem bármilyen más alkalmak – családi, rokoni összejövetelek, születésnapok, ünnepek – ilyen személytelenül teltek. Tartalmatlanul. Üresen. Műanyag ünnepre műanyag ajándék.

Emlékszem, egyszer kábé tizenegy éves koromban elvittek népitáncra, valami beválogatásra. Piszkosul utáltam, rimánkodtam hogy ne vigyenek, de elvittek, azt mondák hogy csak próba, megnézik a ritmusérzéket meg ilyenek. Ütemre kellett körbe-körbe sétálni, valakik figyeltek bennünket gyerekeket, hogy kinek milyen a mozgása.  A felénél megint szóltam, hogy menjünk innen, mert én szégyellem ezt csinálni, úgy sem fogok ide járni, értsék meg. Eljöttünk a próbáról. Hazafelé a ladában /ezeröcsi/ anyám ordított velem, mert ő titkon azt akarta, hogy én is népitáncos legyek mint apám az orvosi egyetem alatt. Aztán még ott, a kocsiban elővette a karácsonyi ajándékomat, úgy látszik valamikor aznap vehették meg pedig még csak október volt, és a kezembe adta. Azt mondta, jól nézzem meg, mert soha nem fogom megkapni, amiért eljöttem a próbáról. Modellvasút volt, egy mozdonnyal, és néhány kocsival. Nagyon vágytam rá. Visszaadtam, és eltették. Karácsonyig minden nap arra a vasúti kiskocsira gondoltam, annyira szerettem volna. Kicsi voltam még, és biztos abban, hogy tényleg nem fogom megkapni, de nem így lett, végül is ideadták. Már mindegy. Akkor örültem, de ahogy cseperedtem, elő-elő jött bennem ez a történet.  Lassan megértettem, arra használták a karácsonyi ajándékomat, hogy lelkileg megnyomorítsanak vele. Tök mindegy, hogy aztán mégis ideadták. Ilyen szülői húzásokkal mit gondoljon egy tizenegy éves a karácsonyról, hogy mégis milyen ünnep az? Milyen kép alakul ki benne? Valójában még azt sem tudtam, hogy miről szól a karácsony, és hogy mitől szent a szenteste. Istenről soha nem esett egyetlen szó sem otthon, semmit sem tudtam Róla, se rosszat, se jót. A szüleim nem beszéltek nekem Róla, és ők sem álltak szóba Vele.

Néhány éve ismertem meg Istent. Ő már régebb óta ismerhetett engem, csak nem akart tolakodni. Jehova tanúi segítettek, tőlük kaptam az első Bibliámat. Ma már tudom, hogy ezt a szót arra az irományra nem szabadna használni. Elolvastam, mert azt hittem hogy ez így szokás. Azután egy évig részt vettem az összejöveteleiken, és tanulmányoztam is velük, de sajnos túl sok ellentmondásba szaladtam bele. Vége lett. Nagyon rossz kép alakult ki bennem a Jehova Tanúiról. No nem személy szerint egyesekkel, hanem azzal az érzelemmentes sivár egymáshoz való hozzáállásukkal volt inkább gondom. Nem láttam igaz barátságokat, sem szeretetet, hanem helyette láttam függőséget a szervezetük iránt és ál-szeretetet egymás iránt. Szerintem azok az emberek sok lelki sérülést szenvednek el a szervezetüktől, de sokszor a véneiktől is. A tanításaik miatt szakítottam meg velük minden kapcsolatot. Mert azok a tanítások nem a krisztusi szeretetről szólnak, és nem is arra tanítanak. Sok gonosz dolog történik ennek a vallásszervezetnek a keretein belül, kiközösítések hamis indokokkal, személyeskedések, ál-szerénységek, sunyizások. Persze mindenhol így van ez, csak máshol nem hangsúlyozzák ennyire az ellenkezőjét magukról. Műmosolyok. Műanyag közösség, műanyag tanításokkal.

Így hát volt bibliám, amiről már tudtam hogy hamis, de nem kicsit, és volt hitem, amiről tudtam, hogy abban a formában szintén hamis. Mindkettőt tőlük kaptam. Na jó, a hitem nem volt hamis, a tőlük tanultak voltak hazugságok, az azért nem ugyanaz. Nekem Mihály arkangyallal ugyanis nem állt össze a kép, ők viszont azt szerették volna, hogy összeálljon, de csak nem akart. Krisztus nélkül nem ment. És Krisztus nélkül nekik sem megy, csak nem veszik észre. Akik meg észreveszik, azok eljönnek előbb-utóbb. Már mindegy.

Reformátuséknál kötöttem ki, ami arra jó volt, hogy megkapjam azokat a válaszokat, amelyekhez a kérdéseket még „jehováéknál” tettem fel magamnak, de arra is, hogy belássam: nincsen egyetlen nevén nevezhető szervezete sem Istennek. Szerencsére ezt a reformátusok sem állítják magukról, sokkal inkább azt, hogy ez a szervezet, az Isten egyháza az emberekből áll, nem felekezetekből. Ma is itt vagyok.

Azt kell hogy mondjam, kellett bibliai tudás az első igazi karácsonyomhoz. Most már igazi karácsonyról beszélek, amilyenről azt hiszem, hogy az az igazi. Valahol az ember megdöbben, amikor belegondol, mit tett érte egy „idegen”, ismeretlenül. Nekem soha nem is sikerül valóban felfogni azt, amit Krisztus értem tett. Talán memóriát kellene bővítsek, mert sosem sikerül átéreznem sem megköszönnöm annyira, mint amennyire szeretném. Kevésnek érzem magam hozzá. Megszületett értem az első karácsonyon, pedig én még nem is éltem.

Nem érdekelnek az olyan válaszok, amikor valaki a karácsonyt azért veti meg, mert a „többiek” olyankor mindig csak ezt meg ezt vesznek, meg gyerekkorukban is csak ez meg ez történt. Az én gyerekkorom karácsonyai már csak tényleg ilyenek voltak. Ezeket a válaszokat általában olyan emberektől szoktam kapni, akik nagyon is jól tudják, miről szól ez az ünnep, és nagyon is tisztában vannak vele, hogy legalább ilyenkor illene azt mondani: köszönöm. Ezek az emberek általában tudják, mit köszönhetnek Krisztusnak, jobban mint én,  viszont ezt soha sem lennének hajlandóak meg is köszönni Neki. Ők tudják.

A karácsony nálam – mióta tudom hogy ki előtt tisztelgek vele – Róla szól. Az Ő váltságáról, az Ő születéséről, az Ő történetéről. Ilyenkor különös figyelmet fordítok Krisztus személyére, ez az ünnep Őt, az Isten Fiát illeti. Egy tisztelgés, egy emlékezés, hagyomány, és egy köszönöm. Egy eljövetel. Egy advent. Mintha minden évben eljönne. Nem a születésnapja, de a születése napjáról való megemlékezés. Mert az a nap, kétezer éve valami olyan változást hozott minden ember számára, amilyen addig még nem volt. Hiszen addig cselekedetek által, azóta ingyen kegyelemből. Addig ne tedd, azóta ne is gondold. Addig tudod, azóta hiszed.

Krisztus, az Isten Fia, akkor amikor a földön járt, engem nem ismert, mert én még nem éltem akkor. Mégis megszületett értem az első karácsony este, és szenvedett értem. Előttem ment, kitaposta az ösvényt, nekem már „csak” ezen az ösvényen kell követnem őt. Annyira szeret engem, hogy ismeretlenül is önmagát adta értem. Annyi de annyi éven át kérte az Isten a választott népét, hogy ne tegye, ne járjon hamis úton, ne nézzen halott istenekre, éljen erkölcsös életet, de hiába. Az ember nem megváltható pusztán (mózesi) szabályok betartatása alapján. Az Ószövetség emberének szabályokat kellett betartania, de nem ment. Örökké meg kellett dorgálni. Legvégül jött el Ő, mert saját kezébe kellett vennie az emberiség sorsát, de ez az eljövetel fájdalmas volt számára. Krisztusban Isten ténylegesen rendet tett, azonban ez az emberekre is nagyobb terhet rótt. A törvények ugyanis, amelyek addig a választott nép törvényei voltak, kiterjedtek minden emberre, és szigorúbbak lettek. Mert szeretni Istent, és szeretni a felebarátomat valójában nehezebb, mint betartani az ÖSSZES zsidó törvényt. Krisztus tehát nem azért jött, és született meg abban az istállóban szenteste, hogy majd később eltörölje a törvényt, hanem hogy betöltse annak tartalmát, önmagával. Isten szeretet, és a törvény a szeretetről szól.

Kell az odaszánás, és az alázat. Nem könnyű. Ember számára a két törvény gyakorlatilag betarthatatlan, mindannyian belebuktázunk.

Én nem tudom, hogy mi a helyes a karácsonnyal kapcsolatban. Már tudom, hogy miről szól, és hogy mitől szent. De hogy kinek mit mond, az egyéni probléma. Én, ha már úgy alakult hogy ezen a napon Krisztus első eljövetelét ünneplik az emberek, szeretnék csatlakozni az ünneplőkhöz, és újra meg újra megpróbálni felfogni, mekkora jelentősége van annak a napnak, annak az első karácsonynak. A világ Világossága megérkezett, és az első karácsonykor az angyalok is együtt dicsőítették az Istent, pont úgy, mint ahogyan én a kétezrediken. Nekem ezt jelenti a karácsony.

Eszembe jutnak a gyerekkori karácsonyaim. Sajnálom hogy így alakultak. Nem az ajándékokat, mert hát van egy ilyen hagyománya is ennek az ünnepnek, amit nem kifejezetten szeretek, de elfogadok. Inkább azt sajnálom, hogy apám nem tudta azt, amit én már tudok. Ha tudta volna, még ma is élhetne. Krisztus nélkül nem ment neki.

Édesapámnak az élet, nekem a Jehova tanúi tanításai. Ezek a dolgok Krisztus nélkül nem mentek egyikünknek sem.

Hallgassátok meg a hétéves kislányomat, amint szenteste a templomban verset mond, a kis hétéves stílusában. Nekik, az én gyerekeimnek már mást jelent a karácsony, mint ennyi idősen nekem.

Áldott adventet.

Üdv, Névtelenül, de névvel.

Címkék: ébredjetek! élettapasztalatok

A bejegyzés trackback címe:

https://jehovatanui.blog.hu/api/trackback/id/tr544958074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Consuelo 2012.12.10. 21:42:48

Hát karácsony, pro és kontra. Kinek ez az emlék róla, kinek az. Kinek fáj, hiányzik, hogy nem volt, mást meg „gyűlölte”. Volt a napokban-hetekben kommentekben szó már a karácsonyról, sokan megosztották a véleményüket én is, így ne ismételtén magam. Tanú gyerekeként nem karácsonyoztunk, csak néha akkor érintett meg a szele, amikor pont a Nagyanyámnál voltunk.

Tudom ez nem egy irodalmi portál, de még is ide teszem egy régi naplóm a gyerekkori emlékeimről.

„Kihantolt emlékek

Hetek óta kopogtatnak, bevillanó emlékképek, az önmagam elvesztése előtti időkből. Dörömből a bennem lakó tiszta, vegyél már észre, itt vagyok, engedj már be végre! Nem tudom, mit akarnak, csak jönnek hívatlanul, összevissza, egy kép innen, egy kép onnan.

A tudattalan feledés poros vastag takarója, lassan csúszik le, nehéz súlyos brokátként, a múlt beterített, emléktárházának néma szobájában. Ebben a csöndben, zörgetnek, a felsejlő emlékfoszlányok, üzennek. Mit üzentek drágáim, hisz a részeim vagytok, általatok lettem az, aki vagyok. Kihantolják magukat, nem keresem, nem rendszerezem, jönnek kontrolálatlanul, s egyre erősebben.

Gyerekkori képek. A nyarak a cserehát dombjai között, együtt a kilenc unoka. Nagyanyám a szikár apró, szívós asszony ponnyussal a hátán, ahogy gyalogol a szomszéd faluba. A szalmazsákos ágy, az igazi keményített fehérvászon szőttes vastag lepedő, a hatalmas vastag tolldunyhák melege a tisztaszobában. A” szent szag”. A másik szobában, a két ágy fölött két hatalmas szent kép vastag arany keretben, két kontraszt, egy sötétkék Jézus az olajfák hegyén éjszaki meditációjában, a másik a rózsaszín merengő Madonna. Nagyanyám szegény asszony volt, egyszerű dolgokkal etetett ennyi unokát,” hol, törbebabot”, hol „zsirbasült” krumplit, olykor krumpli mackót sütött nekünk. A masinán (sparhelt) sütött „krumplilángos”, a szomszédból hozott frissen fejt tej istálló szaga, itt vannak az oromban.

S azok a karácsonyok. Hej! Ilyenkor, a kézzel horgolt csipketerítővel letakart varrógép, bekerült az üveges verandáról a belső szobába, hogy helyét a karácsonyfa foglalhassa el. Nem voltak díszek, csak arany és ezüst festékbe mártott diók, és konzumszaloncukrok, és dermesztő hideg, ami kicsinyt sem vette el a csillagszórók meggyújtásakor az önfeledt áhítattól a kedvünk. Csak egy gyermek képes olyan csodálattal bámulni a szikrázó tünékeny fénycsóvát, hallva, ahogy sercegve kihuny. S a még, még érzése! Gyújtsunk még! Ó, azok a fehér cukormázas holdacskák, amit Nagyanyám tudott sütni! Ilyenkor, galamblevest főzött, kézzel gyúrt finom cérnametélttel. Mennyire szerettem, a galambokat fürkészni a hatalmas padláson, ahová a tulipános láda feletti „lábtón” lehetett felmászni, órákat képes voltam ott bámészkodni.

S azok a várakozással és kíváncsisággal teli félelmek, amikor jártak a betlehemesek házról házra. A fekete képűre festett Szerecsenkirály, ahogy kopogtat a botjával. A nagy fiúk öltöztek be a faluból, és adták elő kis műsorukat évről évre, de szép is volt! Micsoda telek voltak, igazi jó nagy térdig érő havakkal, ahogy mentünk a karácsonyi éjféli misére a szomszédfaluba. Milyen óriásnak tűnt akkor, a mai szemmel kicsinynek tűnő fehér templom. A hódolattal teli gyermek odaadó figyelme a templomi betlehemi jászolnál. Szinte most is látom magam előtt, ahogy ezüstösen megcsillannak a lámpák vagy csak a hold fényénél a különböző formájú hatalmas hópihék. Ma, is nagy hódolója vagyok a télnek.

S a nyarak, a magányos bóklászásaim a búzamezőkön, néha mezítláb a tarlón. A szomorú fűzfa a patakparton, melynek tövében sokat ücsörögtem, és koszorút fontam, búzavirágból, pipacsból és mezei margarétából. S a csodás bogáncsok, olykor embermagasságúra nőttek a patakparton, és lila virágjukat oly be sokszor csodáltam. Szeretem a bogáncsot, az ősi átok virágai ők, így számomra az egész részei ők is. A hatalmas lapú levelek, mely némelyik esernyőnek is megtenné, ma is a vidék boldog öröme nekem. A szénaboglyák szikkadó illata, melyekbe belefeküdtem néha és fürkésztem a bárányfelhős eget, vagy a szalmabálák melybe szándékosan gyerekcsínyként felmásztunk olykor, most is itt vannak bennem. Sokat fürödtünk a patakban, a fiúk sárból gátat építettek medencét képezve így ki, és lubickolva pocskoltuk egymást. Talán ezért, ma is szeretem az eső áztatta föld szagát, utjaim során sokszor félre állok, és leveszem a cipőm, hogy besétáljak egy napraforgó vagy kukoricatáblába, hogy érezzem a meztelen talpam alatt az anyaföldet, vagy ha van, egy patak nem a pallón megyek át, hanem mezítláb feltűrt nadrággal lábon kelek át rajta, hogy érezzem a hidegvíz sodrását, és tiszta folyását.

A pataki évek. Tizenhárom éves koromtól egyedül jártam a nagyszüleimhez Sárospatakra. Az apai rokonságom közelebb állt hozzám. A nagyszüleim háza, közel az állomáshoz, most is látom magam, hogy perverz félelemmel minél közelebb állok a fekete gőzmozdony hatalmas kerekeihez. Az örök félhomályban úszó ház, a tornácon felfutó szőlő lugas árnyékolása miatt. Nagyapám az öreg bölcs, Nagyanyám a csendes sváb asszony. Tizennégy unoka és öt dédunoka születését érték meg, nyugalomban, szeretetben, és tiszteletben. A két ágy felett két tábla, most is emlékszem rá, Nagyapám ágya felett vigyázzatok és imádkozzatok, Nagyanyám ágy felett minden dolgotok szeretetben menjen végbe. A szembe lévő péktől hozott kétkilós kerek házikenyérből, szelt karaj zsírral megkenve a kertből szedett friss paradicsommal. Imádom a friss paradicsom illatát, a mai napig megszaglászom, amikor válogatok a zöldségesnél, hogy érezni-e a szárnál a kesernyés illatot. Az almaszüretek, az aranyló goldenek apró pici pöttyei, és az, az illat, Istenem! Egyszer Édesapámmal egy téli napon, visszamentünk a tanyára gyalog, hét kilométert, meg akarta nekem mutatni, már nagyobbacska lányként. Itt van a fejemben a „megfestett kép”, a tanya télen. Száraz kukoricák,itt-ott learatatlan kókadtfejű napraforgók árválkodtak, a hólepte földeken. A befagyott patakjegén, egy fiú száguldozott korcsolyával. Nem is volt korcsolya cipője, csak a bakancsára volt erősítve a korcsolyasínpár. Mennyire irigyeltem őt, akkor és ott! Azt éreztem, hogy olyan egyszerű és tiszta minden, és ő olyan szabad! Bevillan a becskedi nyár is, ahol Árpival a malom előtt a porba rajzoltunk, csatos tetejű bambit ittunk. S Erzsi nénje kenyeret sütött a búbos kemencében, a maradék kis vakaróból pedig nekünk, rakoncátlan kölyköknek bóbás kacsát gyúrt. Későbbi barangolásaim az Iskola-kertben, a várban, a Bodrog parton. A Bodrogtól mindig féltem, azt éreztem, hogy lehúz a sötét, mocsár zöld mélység. Patak ma is visszahúz, nincs ott semmi, és mégis ott van minden. Nagyon sok szeretet kaptam ott.

S jönnek az emlékek, amikor még csak egy váz volt a lélek, tiszta és romlatlan, érdeklődő, befogadó, melyre az élet mocsara még nem tekerte rá, lehúzó hínárjait. Vissza a kezdetekhez, ha már kopogtat, hát beengedem, és játsszuk újra, amit még lehet. Szeretlek te élet, amit el is vettél „mindent” bepótoltál. „

leslie07 2012.12.11. 06:19:45

@Consuelo: Szép emlékek kedves Consuelo.

Jó volt olvasni, hisz saját gyerekkoromra emlékeztet.Én is a Bordog mellett nottem fel.
A sparheltet bálunk is "masinának" nevezték.
De jó lett volna továbbra is élni,úgy ahogyan
gyermekkorban éltem.De sajnos hozzám gyerekkorban koltozott be az Ortorony és azzal egyutt a számomra ismeretlen emberektol a messze Brooklynból kiáradó szabályok.
Ezek a szabályok elvették tolem a gyermekkorom.
Számomra a karácsonyok rossz emlékek.
Egyrészrol a tiltás az Ortorony által, másrészrol apám parancsa,aki nem volt jehova tanúja, hogy diszítsem fel a karácsonyfát.Nem volt konnyu,hisz állandóan elottem volt, hogy helytelen dolgot teszek. Nem a jehova tanúi által tanított tiltás miatt, hisz ok csak azért tiltották a karácsony megunneolését, mert ,mint mindenben ebben a kérdésben is szembe akartak fordulni minden más vallással, sot az egész világgal is.
Engem más valami nyugtalanított.Tudtam hogy az egész egy nagy hazugságra épul. Hulyíteni a gyermeket a kisjézuskával számomra undorító dolog volt.No meg ott motoszkált a fejemben a gondolat, minek ahhoz karácsonyfa, hogy tiszteljem, szeressem az Úr Jézust.Még mielott jehova tanúi megfertoztek volna a hamis tanításaikkal gyermekként elolvastama Szentírást. Igy sok dologban már gyermekkorban másjént gondolkodtam, mint egy átlaggyermek.Visszakoszontek a Szentírásból a zold fa tiszteletével kapcsolatban az Úr intelmei.A zold fa alatti ajándékokról, a mazsolás kalácsról.Mindig is tudtam, hogy habár tudatlanul,de az Urat bosszantják az emberek a karácsonyfával.Egyik oldalról azt állítani, hogy szeretem Krisztust, mikozben a zold fa alatti ajándékozgatás tilalmára fittyet hányni, számomra undorító magatartás volt az Urral szemben.

Jer. 3:13
Csakhogy ismerd el a te hamisságodat, hogy hűtelenné lettél az Úrhoz, a te Istenedhez, és szertefutottál útaidon az idegenekhez mindenféle zöldelő fa alá, és az én szómra nem hallgattatok, ezt mondja az Úr.

Hóseás 3:1
És mondá az Úr nékem: Menj el újra, szeress egy asszonyt, akit szeret az ő társa és mégis házasságtörő; amint az Úr is szereti Izráel fiait, bár ők idegen istenekhez fordulnak, és szeretik a szőlőskalácsokat.

Jeremiás 45:19
És hogyha mi az ég királynéjának füstölve áldozunk és néki italáldozatot viszünk: vajjon a mi férjeink híre nélkül csinálunk-é néki béleseket, hogy őt tiszteljük, és néki itali áldozatot vigyünk?

Jer. 17:2
Mivelhogy megemlékeznek fiaik az ő oltáraikról, Aséra bálványaikról a zöld fák mellett és a magas halmokon.

Ez. 20:28
Mikor bevittem őket a földre, amelyért fölemeltem kezemet, hogy azt nékik adom, megtekintének minden magas halmot és minden sűrű ágú fát, és ott áldozzák vala az ő áldozatjaikat, és ott adják vala haragra ingerlő ajándékaikat; és oda teszik vala kedvelt illatjokat, és oda öntik vala italáldozataikat.

Valahogy nekem már gyermekkoromban a karácsonyfa alá elhelyezett ajándékok ezeket a bibliai idézeteket jutatták eszembe.

Sokszoir elgondolkodtam azon, hogy miért elobb a fa alá teszik a karácsonyi ajándékokat?
Minek ahhoz a zold fa, hogy valaki valakit megajándékozzon?

Nem értettem, hogy miért van szukség karácsonyfára ahhoz, hogy Jézusra emlékezzunk? Hisz Krisztus óta a keresztények
évszázadokon keresztul megvoltak karácsonyfa nélkul.

Nem tudom, hog y ki hozta be a zold fa kultuszát amely az Asera és az Ég királynéjának a tiszteletére szolgált az igaz hittol elszakadt zsidók életében, de azt tudom, hogy gonosz szándékkal tette.Nem lennék meglepodve azon
ha kiderulne a karácsonyfa és a hozzá kotodo ajándékozási kultusz, a bélesekkel és a szoloskalácsokkal a Krisztust hivok koreibe egy gonosz szándéku zsidótól ered, hogy ne csak Asherah jehovájával, de annak imádati kulzuszával is megfertozzék a Krisztusban hivok
Krisztusról alkotott eszméit.

Kedves testvéreim, azért ,hogy tiltva volt a karácsonyfa az ortorony szervezetben, még nem biztos, hogy azzal kellene felszabadulásunknak
érvényt szerezni, hogy elkezdjuk utánozni a világot a zoldfa feldíszítése, és az az alá elhelyezett ajándékozási szokások által.

Ez természetesen az én hitbeli meggyozodésem.

leslie07 2012.12.11. 06:45:32

@Consuelo: Ez talán értékes információ lehet a karácsonyfakultuszt terjeszto személyekkel kapcsolatban:

Az első feljegyzés karácsonyfáról Sebastian Brant német írótól származik, Strasbourgból a 15. század végén. Ekkoriban almával, ostyával díszítették.[6] A gyertyás karácsonyfát elsőként 1660-as évekre emlékezve Lisolette pfalzi grófnő említette 1708-ban írt levelében. Bécsben az első karácsonyfát a Berlinből áttelepült Arnstein bankárcsalád házában állították 1814-ben, ami akkoriban olyan furcsa volt, hogy még a titkosrendőrség is jelentést készített róla.

Nagyon úgy tunik, hogy szabadkomuves hitetlen zsidó bankárok nem véletlenul terjesztették a karácsonyfa kultuszát a Krisztusban hivok irányába.

leslie07 2012.12.11. 10:09:16

Errol a bankárról kozismert, hogy zsidó származású volt, ezt az alábbi újságcikk is bizonyítja, no meg azt is, hogy a karácsonyfa zsidó találmány.

Keresztény testvéreim, emlékeztetek mit írtam:

Legyunk óvatosak a karácsonyfával, mert lehetséges, hogy a zsidók ezzel a bálvánnyal akarták beszennyezni a Krisztusról szóló szeretet unnepét a karácsonyt.

Lám , lám ez sikerult is nekik.

www.tisztabeszed.hu/publicisztika/hanuka-2011?page=3

glezmen 2012.12.11. 10:17:32

sajnos eleg tipukus az ilyen szintu fanatizmus mint ami ebbol az irasbol sugarzik...
"ateizmus = depresszio, halalvagy ; istenhit = orob, boldogsag", na ez szanalmas. rengeteg ateistat ismerek akinek a legfontosabb karacsonykor a csalad, a szeretet, es ennek az ellenkezojet is gyakran latom magukat melyen vallasosnak vallo emberektol.
sot, kicsit jobban belegondolva pont az ateistak azok, akiknel sokkal szeretteljesebb a karacsony! az un. keresztenyek a hulye meseikkel pont megfosztjak a szerettol a karacsonyt, hogy egy regi, pogany unnepre onkenyesen rahuzott szuletesnapot unnepeljenek...
ha nalatok a karacsonynak koze sem volt a szeretetrol, akkor azert ne a materializmust, hanem a csaladodat okold!

Niro 2012.12.11. 13:07:49

@leslie07: Szerintem nem vagy 100as:-) Most akkor pokolra kerülnek akik karácsonyfát diszítenek? Kb. ez jött le.

Niro 2012.12.11. 13:13:55

A sztoriról: Ez a szélsőségek mintapéldánya. Egy ember, akit a tudomány ölt meg, és egy másik, akit a hülyeség éltet. Te most komolyan beveszed, hogy Jézus ha nem nyiratja ki magát (lehet bele sem halt), akkor most ajjaj lenne, meg 7 nap alatt lett meg a cuccos, sőt növényevők voltak csak? Valahol a 2 nézet között van az igazság. Egyébként glezmen megírta a lényeget.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.11. 13:38:00

@Niro: ez a kommented megint a széleskörü tudatlanságodról tesz tanú bizonyságot. Nem kéne neked bibliát ismerő emberek között a bibliát oktatnod, miközben még nem is láttál olyat. Kicsit óvatosabban hülyézd le a másikat légyszives. Lezlinek nem is kicsit van igaza, ráadásul teljesen emberi, és nem okoskodó módon beszélt hitbeli meggyőződéséről. Tanulhatnál tőle!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.11. 13:39:13

@leslie07: Köszi testvér!
A kommentjeidből rengeteget lehet tanulni! És külön köszönöm, hogy ilyen szelíden írtad le.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.11. 13:47:56

@Niro: Tudod ha hülyének nézed azt aki vallásos, akkor komoly baj van veled. Véleményed a vallásosságról komoly hiányosságokat tükröz. Lehet, hogy rossz blogban kommentelsz. Vagy hja mégis, akkor tanulj meg tisztelettel tekinteni másokra, függetlenül a véleményétől. Minden nicknév mögött egy ember van. És lehet hogy ha találkoznál lezlivel, és megtudnád, hogy ki ő, akkor nem győznél neki talpat nyalni, Névtelenült meg nem győznéd irigyelni a családja miatt. Először a saját portád körül kéne rendet raknod. Tudod én már sok olyan emberrel találkoztam, aki azt mondta, hogy mindenki hülye csak én nem. Elég furák voltak ezek az emberek

Niro 2012.12.11. 14:27:08

@sefatias: Már többször írtam neked, hogy a hat napos teremtésről világosíts már fel, azóta sem tetted. Vajon mért? Többször forgatom a Bibliát mint gondolod, azt már tom:-) Leslie is inkább talpnyalásba ment át mint válaszolna nekem:-) Arra itt már rájöhetett mindenki nem vagyok talpnyaló, főleg nem irigy:-)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.11. 15:05:10

@Niro: nem emlékszem, hogy valaha kérdezted volna ezt tőlem. Egyenlőre nem vagyok abban a helyzetben, hogy irjak neked erről, mert suliba vagyok. Majd este. Addig is ajánlanám neked a guglit. Üsd be hogy hat napos teremtés, vagyvalami hasonlót. Egyébként ez amegoldás sok más esetben is segit

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.12.11. 15:32:32

Névtelenül leírása tetszett, bár tudjuk, hogy ő egy mélyen vallásos ember, amit én tiszteletben tartok. Csak örülni tudok annak, hogy a gyermekkorában átélt karácsonyi lélekölést egy valódi és őszinte hitbe tudta átfordítani. A kislány szavalása pedig csodálatos.

Nálunk a karácsonyi készülődést csak mi gyerekek élveztük, mert a szüleink állandóan a saját cirkuszukkal voltak elfoglalva. Ajándékot nem igazán kaptunk, viszont csalódást azt mindig. A Jézuska és az Angyalka mindig 'éppen akkor' repült ki az ablakon, amikorra beértünk, mindegy milyen gyorsan futottunk. Ezzel megnehezítették számunkra, hogy valódi kapcsolatunk legyen a Fentiekkel, mert amit a gyerek megtanul, az bevésődik és később aszerint szemléli a világot. Ezt rettentően nehéz megváltoztatni, mivel felnőttként az eszünkkel tudhatjuk, hogy van Isten, de az érzelem mást súghat. Ezért hajlamosak lehetünk inkább becsapni magunkat, csak ne kelljen a kellemetlen érzésekkel szembenézni.
De nyilván ezért nem is hibáztatom a szüleimet, mert nem tudták azt adni, ami nekik sem volt.
Egy idő után azonban a Karácsony csak egy fáradtsággá vált és nekünk is elegünk lett belőle. Amikor én JT voltam és bejelentettem, hogy nem ünneplem a karácsonyt, akkor a család többi tagja is valósággal megkönnyebbült, hogy ezentúl nekik sem kell.

Így nekem a JT "karácsonyokhoz" sokkal jobb emlékek fűződnek, mint a karácsonyfás karácsonyokhoz. Ebben az időszakban mindig elmentünk társaságba, szánkózni vagy csak egyszerűen mentesültünk a nagy felhajtástól vagy kiadástól.
Minden relatív: azt a családi érzést, ami valójában sose volt, nem hiányoltam, viszont kaptam helyette valamit, ami előtte nem volt.

De nyilván ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük meg az eseményeket.

Niro 2012.12.11. 15:34:28

@sefatias: "Van-e egyáltalán jelentősége a teremtési napok hosszának? Igen, nagy a jelentősége annak, hogy egy keresztyén hisz-e a teremtés napjainak valódiságában. Minden olyan modell, amely hosszú korszakokat helyez el a teremtéstörténetben vagy a teremtéstörténet előtt, aláássa az Evangéliumot. Ezzel ugyanis azt állítják, hogy már a bűnbeesés előtt is volt halál, vérontás, betegség és szenvedés, amint azt korábban tárgyaltuk (lásd 2.6 fejezet, 1. kifogás)." Remek:-)

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.12.11. 15:40:01

Eddig azt hallottuk, hogy pogány Fény ünnep a Karácsony, most meg a zsidók vezették be?
Na és akkor mi van?

Nekem tök mindegy, mert el tudom én magam is dönteni, hogy akarok-e vagy sem, mint ahogy itt mindenki más is meg tudja hozni ezt a döntést. Vagy az Őrtorony figyelmeztetések helyébe most az exJT figyelmeztetések léptek volna?
Cseberből vederbe. Aki belelép, az megérdemli.

Niro 2012.12.11. 15:52:19

@karalabe4: Ya, most nem a JT verzió fog szennyezni, hanem ahogy értelmezni akarod, vagy betű szerint. Melegek, abortuszozók, stb. ezektől az emberektől sem várhatnak semmi jót, ez addig lesz rendeben, amíg saját családjukat nem érinti. Nem egy normális elfogadó szemléletet képviselnek, hanem egy régi, kártékony felfogást. Itt a bibi, egyet értek. A gondolkodás nehéz, a szélsőségek egyszerűek.

leslie07 2012.12.11. 17:58:14

@Niro: Nem az jott le, hanem az, hogy a sok teológus profeszor mennyire tétlenul nézte, hogy a karácsony szentestét bezsennyezzék szabadkomuves zsidók a tudatlan keresztények életébe mocskos szándékkal
betolakodók, akik nemcsak a Krisztusra emlékezés tiszta unnepét tették tonkre, hanem abból anyagi hasznot is húznak immár évszázadokon át..

Kicsit olvasgass, aztán reagálj kedves Niro.

www.tisztabeszed.hu/publicisztika/hanuka-2011?page=3

Nem véletlen, hogy angliába Albert herceg vitte be a karácsonyfakultuszt, hisz a Mayer család egyik tagjának, volt a zabigyereke.

Ugyannanak a Mayer családnak, akik kozul egyesek Rotchild névre változtatták a nevuket.

ujszo.com/cimkek/panorama/2002/09/03/veszelyben-a-kiralyno-legitimitasa

Azzal, hogy felhívom ezekre a tényekre a figyelmet, nem a pokolra kuldom azokat,akik karácsonyfát állítanak, hanem figyelmeztetem oket, hogy mennyire becsapták oket Teológusaik aszisztálása mellett a zsidó bankárok.

leslie07 2012.12.11. 18:01:47

@Niro: Te már csak tudod . Ott voltál Jézus idejében igaz?

leslie07 2012.12.11. 18:21:49

@Niro: Hol olvastál itt olyat, hogy valaki támadta a melegeket?

A melegeknek épp úgy szuksége van Krisztus váltságáldozatára, mint bárki másnak.

Az Ortorony szervezetben sok a sérult személy.,
akik kulonbozo titkolt bunokkel kuzdenek. Vannak koztuk melegek, és nem melegek. Miután kiszabadultál az ortorony szervezetbol, és az Ur Jézushoz megtértél, nem kell szégyenkezned melegséged miatt. Kérd az Ur kegyelmét, és megszabadít a bunos szellemektol, akiknek áldozatul estél.
Azzal, hogy lázadozol a Szetírással szemben, nem nagy dicsoséget szereztél az Urnál.
Az alázatot pedig ne keverd a talpnyalással.
Ha nem alázod meg magad az Ur elott, akkor bizony a Sátán angyalai fogságában maradsz,
addig míg észre ben térsz, mint Nabukodnozor Babilon királya.

Niro 2012.12.11. 18:31:31

@leslie07: Szerintem a pápánál reklamálj, hogy miért pogány ünnepekre húzták rá a keresztény ünnepnapokat. A zsidók azért jók, mert mindenről ők tehetnek:-)

Niro 2012.12.11. 18:41:02

@leslie07: Nagyobb rá az esély, mint hogy Isten szavai a Bibliában olvashatók. Isten most miért nem dumál, nem ér rá? Én hiszek benne, nehogy azt hidd nem, csak nem hiszem ez az ő dolga lenne. Vannak jó emberek akik jobb világot akarnak, a vallás ennek a szándéka, egy jobb világ Isten szándéka is, szóval átvitt értelemben Isten szavai, esetleg ufóké, de Isten útjai kifürkészhetetlenek.

Niro 2012.12.11. 18:45:58

@leslie07: Ya ha nem a katolikusokhoz csatlakoznak:-) Miért kellene megaláznom magamat Isten elött? Dr. Csont azt mondta, hogy a Bibliából kiderül, hogy Isten szociopata, hát abból tényleg az derül ki, de én ebben nem hiszek.

küzdős 2012.12.11. 18:56:19

@leslie07: Szervusz Testvérem!
Ez a Niro nem rossz gyerek, csak más filmet néz, így nehéz megbeszélni mit is láttunk a moziban.
Tudod, hogy mi a különbség a teológus és a geológus között? Ég és föld!
A legény nem azon a frekvencián van, mint mi. Neki a hat nap is feladja a leckét, bár a teremtés idején még nem volt sem naptár, sem időszámítás. Egy ember leírta napokban kifejezve a teremtés időtartamát, aminek semmi jelentősége. Amennyiben valaki hisz egy mindenható Teremtőben,aki előtt semmi sem lehetetlen, a részletek nem képeznek akadályt, ha mindenható, egy nap is elég neki.
Niro barátunknak nem fontos a Biblia, a vallás, Isten, más szemüveggel nézi a világot. Nekem tetszik a gondolkodása, szeretem a hozzászólásait, csak nem erre a blogra valóak, mivel nem egy vágányon vagyunk vele! Nem gondolom, hogy komolyra kellene venni a srácot, fiatal, tapasztalatlan, erőtől duzzadó, de nem érti, mert nem is értheti a lényeget! Amikor az atom fizikus és a kazánkovács találkozik, na akkor van ekkora egyetértés.

leslie07 2012.12.11. 19:04:19

@Niro: A hat napos teremtési ciklus alatt nem lett
megformálva a foldi ember Ádám és Éva.

Ezért kérdésedre, hogy volt-e halál a bunbeesés elott a válaszom Igen. Tudnilik a Halál angyala
már tevékenyen mukodott, amikor a a kígyó ˇ´Evát, majd Ádámot is bunre csábította.

Ha nem létezett volna a gonosz Ádám és Éva foldi testének a megformálása elott, akkor Isten nem utalt volna rá.

1. Mózes 2:17
De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.

Addig,am´g az ember nem evett a jó és a gonosz tudásának a fájáról, a gonosz nem tudott bejonni ebbe a világba.

Nem is jott volona be soha, ha Ádám huséges maradt volna az Istenhez, aki leke és szelleme számára porhuvelyt, azaz érzéki testet készített.

A bun és a halál tehát már Ádám érzéki, azaz foldi testének megformálása elott is létezett,
de nem tudott volna bejonni a foldi ember világába, ha nem talált volna Ádámban és Évában fogadási készségre, így természetesen kihatással sem lett volna az ember életére.

Ádámnak és Évának csak egyszeruen annyit kellett tenniuk, hogy ellenálljanak az Ordognek,
és az elfutott volna toluk.Azzal, hogy nem álltak ellene nekik, behozták a gonoszt ebbe a világba annak kovetkezményeivel egyutt.

Ennek aztán az lett a kovetkezménye, hogy a Teremto Isten rájuk szabadította a gonosz angyalokat, amelyek betegségeket, fájdalmakat idéznetek elo testukbe, és emiatt gyotrelmet a lekukben. Kiszolgáltatta oket a Halál angyalainak, a Hádesz lakóinak.

Ami pedig a teremtési napokat hosszát illeti, abban nem hagyott bennunket kétségben az Ur..

Péter világosan megmagyarázza.

2. Péter 3:8
Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.

Az Isten eme napján meg is halt Ádám, ahogyan azt az Úr kijelentette, arra az esetre,
ha befogadja a gonoszt.

Lehet, hogy talpnyalónak tuntem, de hidd el,nem
jól ismersz. Egyszeruen csak elhanyagoltalak. Nem figyeltem fel rád kelloképen. Ezért elnézésedet kérem. Most már figyelek. Kérdezz csak bátran, igérem válaszolok bármilyen kérdésedre.

leslie07 2012.12.11. 19:16:31

@Niro: A pápa nem találta ki a karácsonyfát. Jól meg volt a karácsony a zsidók karácsonyfakultusza nélkul 16 évszázadon keresztul.
Nem volt benne uzlet, hazudozás, hogy ki és hogyan hozza a karácsonyfát.Nem volt benne a Asherahnak fa alatt áldozott bélesek, mazsoláskalács és egyéb ajándékozási szokás.
Nem volt benne télapó, mikulás, meg egyébb hulyeség. Egyszeruen csak a szentestén való megemlékezés.

Aztán jottek a zsidó antikrisztus hivok által
feltalált sátáni szimbólumok, a piramisfa,
majd a nagy uzlet. ne éerts félre, nem az igaz hitu zsidókra gondolok,hanem az istentelen zsidó bankárokra, akiknak a keresztények a karácsonyfa kultuszt és a nagy ajándékozási oruletet koszonheti.

A teologusok és pápák felelosége is nagy, hisz nem voltak képesek felismerni a cselszovést, és megóvni a Krsiztsuban hivo híveket az antikrisztust várók csapdájától.

leslie07 2012.12.11. 19:18:34

@Niro: Hiszel benne, de melyikben hiszel?

Niro 2012.12.11. 19:19:28

@leslie07: Utána amit beidéztem a kérdésre szöveget az evangélikusoktól van. Ők ellentétesen gondolkodnak, de mind a kettő megmagyarázható. Ez itt a bibi, mondhatjuk, hogy nem volt amig nem almáztak, de azt is hogy volt, elvégre benne volt az almában:-) Szerintük 6 nap elég, mások szerint meg ott van az 1000 éves utalás rá, de még azt is szorozhatjuk hogy millió évek jöjjenek ki, felekezetfüggő:-) De valahogy a 15 milliárd év sehogyan sem jön ki. Engem ez nem zavar, de az ilyenekből jön az is hogy mindenki füvet evett, ya, túlszaporodással meg mi van..

leslie07 2012.12.11. 19:20:41

@Niro: Bosszus vagy az istenedre, mert cserben hagyott. Ismerd meg azt az Istent,aki nem hagy cserben.

Niro 2012.12.11. 19:21:13

@leslie07: Az egyben, azt hittem csak egy van:-)

Niro 2012.12.11. 19:23:56

@leslie07: Én aztán nem, amúgy is csak egy van belőle, ezért viccesek a vallások, mindegyik egyben hisz, de mindegyik másikban, és még a többistenhívők pogányok:-)

Niro 2012.12.11. 19:28:54

@küzdős: Majdnem egyetértek, hát atomfizikusnak lenni itt tényleg nehéz:-) Én korlátokkal hiszek a Bibliában, az ufókban, Istenben. Tudod, mindenből egy kis csipetnyit, hogy még az ízek összeérjenek:-)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.11. 19:37:45

@Niro: néha tényleg tudsz okosokat mondani, de néha kifejezetten idegesítő a stilusod. Pont azért ami a karalábénál is gond, hogy miközben a magadét hajtogatod, amihez minden bizonyíték nélkül ragaszkodsz, lenézed azt aki szintén a magáét hajtogatja, és valszeg ő sem tud bizonyítani. Már rég rájöhettél volna, hogy a hit sok esetben nem racionális, bizonyítható dolog, hanem ott van valahol félúton az érzelmek fele.Nekem például eszem ágában sincs bizonygatni Isten létezését, és nekem sincs szükségem bizonyítékokra. De azt is tudom, hogy az UFÓ hívők sem tudnak egy körömnyi bizonyítékot felmutatni, és az evolucionisták sem. De tőlem még nem, olvastál megvető szavakat egyikről sem. Esetleg akkor kapom fel a vizet, mikor valamelyik hülyének nézi a másikat, amiért nem azt fogadja el amit ő. Igaza van küzdősnek. Még túl fiatal vagy, és nem látod a saját hülyeségedet. Pedig neked is van olyan, amit a másik magában kinevetne. Meg kéne tanulni tisztelni a másikat, és a másik véleményét, nem pedig egyből le szektásozni, meg stb. Egyébként jó kérdés Lezlié Melyik Istenben hiszel? mit akar? Mi a célja? hogyan valósítja meg? Mit tett eddig? hogyan tette? mit vársz el tőle? Ő mit vár el tőled? Hol beszél magáról? Te hol tanulsz róla?

leslie07 2012.12.11. 19:38:23

@Niro: Az ezer éves utalás egyértelmu.

A tobbi pedig adja magát nem igaz?

Kezdetben teremtette Isten az eget és a foldet.

Nos ez a kezdetben nincs behatárolva.

Nem az eget és a foldet teremtette az Isten hat nap alatt, hanem a tobbi dolgot.

Elso napon a világosságot.

Második napon elválasztotta a vizeket a mennyezet alatt és felett.

Harmadik napon pedig elválasztotta a vizeket a foldtol,így letta szárazfold és a tenger.

Negyedik napon a világítótesteket a Napot és a Holdat.

Otodik napon a tengeri álatokat és a madarakat.

valamint az emlosok lekeit. és szellemeit.

Hatodik napon pedig az Isten képére alkotott
emberi szellemet és leket, és ezzel be is végezte minden munkáját,amit teremtés útján szerzett.

Ami az ember és az állatok érzéki, azaz foldi testét illeti, azt nem teremtés útján szerezte az Isten, hanem a hetedik azaz a nyugalma napján formálta meg azt a már megteremtett fold anyagából.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.11. 19:38:51

@Niro: >>Én korlátokkal hiszek a Bibliában, az ufókban, Istenben. Tudod, mindenből egy kis csipetnyit, hogy még az ízek összeérjenek:<<

Esetleg tudsz valamit bizonyítani, vagy csak érzéseid vannak ?

leslie07 2012.12.11. 19:40:12

@Niro: Ha neked csak egy van belole az nagy baj, mert akkor nem a Terremto Isdtenben hiszel, hanem a romboló onjelolt istenben a Sátánban.

leslie07 2012.12.11. 19:41:35

@Niro: Errled csak Niro, érleld csak nehogy tulérleld.

leslie07 2012.12.11. 19:50:12

@Niro: Rosszul hitted. A Teremto Isten a Mindenható nem magános Isten.

Nem egyedul tevékenykedik, habár o az Istenek Istene, de neki is van istene és Atyja, aki elkuldte Ot és huséges társát a másik Isten személyt a Szentszellemet.

Mindjárt az elején kijelentette. TeremtSUNK embert a MI képUNKre.

Aztán azt is kozolter a Mindenható, hogy Ot is Isten kuldte.

Csak egyetlen egy szellem állítja azt ,hogy egy istenszemély létezik, a Sátán,aki magát ette a világ istenévé. Nem tur meg semmi más istent maga korul.

Nos Niro, csak nem úgy gondolod, hogy ennek a magános farkasnak nagy esélye lenne az Istenek Istenével szemben?

Nem jó oldalra áltál az istened megválasztása terén. A magát egyszemélyben reklámozó istent uyganis hamarosan kivonják a forgalomból.

küzdős 2012.12.11. 20:18:14

@Niro: Drága Niro!
Komolyan mondom, hogy érdekes csávó vagy! Vannak írásaid, amit kimondottan élveztem, nem semmi vagy! Következő pillanatban nem értelek, mérges vagyok rád, hogy lehetsz ennyire gyöpszi?! Értelek és nem, egyszerre. Értelek, mert tudom, nincs igazi meggyőződésed még semmiről, fiatal vagy és tapogatod az életet, mint vak a hajnalt. Kavarognak benned az ismeretek, de ne feledd, egyszer csak állást kell foglalnod, nem lehet egyszerre sok igazság! Vagy van Isten, aki mindent teremtett, még az UFO-kat is, vagy nincs és az Ufok hozták létre az Istent, mint mindenhatók.
Ne feledd, hogy olyan világban élünk, amikor is a világosság angyala sok dologgal hülyíti az emberiséget, amibe te is benne vagy. Javaslom, hogy szerezz sok ismeretet, tanulj sokat és csak aztan véleményezz, miután tudod, miben hiszünk mi!
Légy üdvözölve

Niro 2012.12.11. 20:23:03

@sefatias: Jézus sem volt öreg és sokan hülyeségnek nevezték amit mond:-)
A lényeg, ha csak bologatnánk a másiknak, nem ismerhetnénk meg egymás nézeteit igazán. Számomra az az érdekes, hogy habár itt nagyrészt mindenki egy helyről jött, mégis mennyire különbözően gondolkodnak. Mikor hetekig nyúztam adventistákat youtubon, azért 1-2 gondolkodni valót ők is tudtak mondani. Szerintem nagyon hasznos, hogy megismerjük egymás nézeteit, még ha az egymás szemében hülyeség vagy vérlázitó. Eljő majd a Niroizmus.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.11. 20:34:45

@Niro: kicsit fura nekem, hogy megint Jézushoz hasonlítod magad. Ez több dolgot is jelenthet.
1. Orvoshoz kéne fordulnod. (remélem nem)
2. Fogalmad sincs ki volt Jézus
3..Azt se tudod hányadikán van elseje
A Niroizmus sokadszori olvasása az első pontra enged következtetni. Úgy tűnik van benned némi felsőbbség vagy kiválasztott érzés.
>>Jézus sem volt öreg és sokan hülyeségnek nevezték amit mond:-)<< Ebből látszik, hogy fogalmad sincs ki volt jézus
>>Én korlátokkal hiszek a Bibliában, az ufókban, Istenben. Tudod, mindenből egy kis csipetnyit, hogy még az ízek összeérjenek:-) << Tényleg nem tudod hányadikán van elseje

Tehát a diagnózis: Vagy fordulj pszichiáterhez, vagy pedig egy kicsit adj magadnak időt a tanulásra. Nem ártana az internet helyett emberekkel személyesen is beszélgetned erről a témáról. Nekem úgy tűnik, hogy dobozban élsz, kevés emberi kapcsolattal, ez látszik abból, hogy nem vagy képes a tiszteletre

Bumbumöcsi (törölt) 2012.12.11. 20:37:56

Nincsenek is ufók. Ha meg vannak, akkor azokat Sátán csinálta. ÷ ÷

Bumbumöcsi (törölt) 2012.12.11. 20:49:26

Hogyelvakíccsajazelméteket!!!!!!!!!!!!!!
:)))))))))))))))))))

küzdős 2012.12.11. 20:51:02

@Bumbumöcsi: UFO-k igenis vannak! Azonosithatatlan repülő tárgyak (objektumok)
Amiről nem tudod mi az pontosan (pl. kidobok az erkélyről egy nemtom mit és azt lefényképezem), az mind UFO, vagyis azonosíthatatlan repülő objektum. Bár nem tudják, mi az, amit láttak, vagy amiről hallottak, de az csak értelmes földön kívüli élet lehet! Azért ehhez kell hit igazából, nem az Istenben való hit a nagy dolog.

Bumbumöcsi (törölt) 2012.12.11. 21:15:18

@küzdős: Ez bizony így van! Érdekes, hogy nemigen hallottam még ugye magyarázatot a (Társulattól) az ufókra pedig már százezrek, millók láttak ilyesmit.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.11. 21:20:40

@Bumbumöcsi: egy 90-es ébredjeteket tudok ajánlani: Földön kívüli lények — Hol vannak? címmel

Bumbumöcsi (törölt) 2012.12.11. 21:27:28

@sefatias: Egy volnék közülük. De én ""hangsúlyozattan"" ufóról beszélek és nem az idegen lényekről.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.11. 21:28:33

@Bumbumöcsi: jaaa. Hát az UFO ma már az idegeneket jelenti a hétköznapi nyelvben

Bumbumöcsi (törölt) 2012.12.11. 21:41:51

@sefatias: Igen igen! Pataky Attila az ""idegenszakértő""". :-) :-)

Consuelo 2012.12.11. 22:00:13

Kedves Niró!

Már meg ne bántódj, de olvaslak itt Téged. S, bár az oldalon azért egy igen magas toleranciát vélek felfedezni (mert nem offolnak rögvest minden ellenállót, és ellen véleményt, hanem kommunikálni igyekeznek) , de ez még is csak volt és élő bibliaolvasók/élők közössége. Ez a nosza, a sutba a bibliával, felvetés, lehet jól hangzik más oldalakon ! És, igen, dobjuk le e láncaink, és hajráélet! Klassz lehet. De, nem itt. Vannak nemzetesen biblia ellenes oldalak, fórumok, ott nagyobb „talmi dicsfény” övezhetne. Az itt lévőktől azért ez ne várd, el kérlek szépen.

S, itt most nem arról van szó, hogy nem lehet szabad véleményalkotás, vagy nézetek, gondolatok kicsereberélése, netán „rögeszmék” eszmecseréje. Pusztán arról van szó, hogy itt alapvetően bibliaismerő, értő, és abban hívő emberek nyilvánulnak meg zömében. Attól még lehetnek neked más eszméid. S akár eljátszhatod itt a „meg nem értett művész szerepét” aki a gondolatokra, tettekre fókuszálna. De, ne csodálkozz a reakciókon, mint egy művészeti kiállításon, amikor a művész a lelkét teszi bele, és a közönség lehurrogja, hogy hát ez egy „paca”.

De, kérlek, értsd meg, akik ebben éltek/élnek, csupán a Te kedvedért, nem viszik ki a bibliát a szelektív hulladékgyűjtőbe a papírok közzé.

Egyebekben értékelem kitartásod, és küzdésed. Nekem valójában nem az eszméiddel van a gondom, hanem a stílusoddal,(mert mindenki abban, hisz amibe akar és tud, s a magam részéről ezt igyekszem tiszteletben tartani) ahogyan azt kommunikálod. Ez is a Te dolgod. Van, aki bírja, van, aki nem. A Stílus maga az ember (mondja ezt nem a biblia). Van egy volt tanú, akivel szerintem szót értenétek egymással, ezekben az ufós kérdésekben.
spiritufo.ditro.hu/angyalok-csillaghajokban
Aki talán hasonlóan gondolkodik, mint Te.

A gondolati közösség, összekovácsolja az embereket, a különbözőségek nem. Ez, nem jelenti, hogy minden dologban egyet kell értenünk, de néhány fő dologban igen. Amit már többször írtam (de én ökumenikus szemléletű vagyok) fő dolgokban az egység, kis dolgokba a tolerancia, de mindenek felett a szeretet.

Kívánom Neked, hogy megtaláld azt a közeged, ami az „otthonod”, amiben jól érzed magad, támadások és látszólagos bántások nélkül (melyek lehet sokszor a másik részéről csak védekezések) ahol önmagad lehetsz, magyarázkodások nélkül, mert a hasonszőrűek félszavakból is értenek Téged.

Áldás!

Consuelo 2012.12.11. 22:28:21

@Niro:

Tudod, valahol az amit írtál, hogy:” Isten most miért nem dumál, nem ér rá?” Kicsit számomra olyan olvasata van mint amikor Illés gúnyolta a Baál papokat: „ Illés, azt mondván: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán aluszik és felserken.”

Talán én vagyok túlérzékeny, de soha nem értettem, sem a Jézus, sem az Isten vicceket. A „frivol” s gunyoros kifigurázások, belül mélyen mindig bántottak, és az hiszem ez nem az a pont amikor a berögözött minták jönnek elő. Hanem csupán, az alázat és tisztelet, hogy van, amivel nem viccelünk. Tisztelem az élete és a halált. Megtanultam az élettel szembeni alázatot. Sok jellemhibám van, amivel küzdök., bár tudom, az én Istenemnek van humora, soha nem figuráznám ki. Persze ez megint csak a saját véleményem.

Te miből gondolod, hogy Isten, most miért nem dumál? Honnan tudod? Lehet, vannak emberek, imakérésekkel fohászkodásokkal, segítségkérésekkel, válaszokat remélve, s képzeld, olyakor kapnak feleletet , ezt vajon kinek volna joga vitatni? Lehet, Isten nem dumál, de olykor válaszol.

DE, tényleg jó srác vagy! Bizonyítani akarsz, érvelsz, de látni kell, hogy az élet árnyalt s nem csupa fekete és fehér.

leslie07 2012.12.12. 06:08:56

@Niro: Tudjuk, hogy eljo a Niroizmus, de csak rovid idore.Semmi jót nem hoz az emberiség számára, de el kell majd viselni azt, hogy az emberek színt valjanak.
Ez alatt az ido allatt látogatják majd meg a kulonleges figyelemfelkelto urhajókkal az ordogi szellemek a fold királyait, hogy nagy csodákat téve elottuk, rávegyék oket arra, hogy vonuljanak fel a Bárány és szentjei ellen harcolni a Megiddó volgyében.

Jelenések 16:13
És láték a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lelket kijőni, a békákhoz hasonlókat;
14
Mert ördögi lelkek azok, akik jeleket tesznek; akik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybe gyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára.

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.12.12. 07:40:08

@Niro:
Látod, látod a gyülekezetet elhagyó "szent emberek" nem jól tűrik a más véleményt. Szerintem is vannak dolgok, amikben egy kissé túlmész, de úgy gondolom az a te dolgod, ha majd Istennek nem tetszik a stílusod, akkor fellép ellened.
Vajon miért nem tudnak ebben sokan megbízni?

Ki mit talál viccesnek, az teljesen egyedi. Én pl a JT-it és a volt-JT-it találom nagyon viccesnek, amikor komoly "bibliaolvasó embereknek" tartják magukat, míg a valóságban az életükben ez nem tükröződik.

Lindus019 2012.12.12. 08:32:19

Sziasztok!

Karácsonyról meg van a véleményem. Miért csak akkor gyűlik össze a család vagy szülinapkor? Szerintem máskor is össze lehet gyűlni egy délután vagy egy ebédre. Meghallom, hogy karácsony, már nem vagyok jól. Tudom miről szól. Ki mekkora ajándékot kap és nekem mit vettél.... Nem csak karácsonykor napján lehet megajándékozni a másikat, akkor is meg lehet ha pl valami jó dolog történik vele. Katolikus templomba is voltam, de lassan bejártam mindent és a hazug emberek nagy sorát láttam mindenhol, de Jehova tanúik között soha se láttam ezt. Csak a vidámságot és a boldogságot láttam.

Volt Tanú 2012.12.12. 10:35:42

@Lindus019: "Csak a vidámságot és a boldogságot láttam."

Azt én is láttam, amíg rá nem jöttem, hogy az a vidámság és a boldogság látszata.

Volt Tanú 2012.12.12. 10:36:26

Egyébként elég baj, hogy csak azt láttad.

Volt Tanú 2012.12.12. 10:52:11

@Bumbumöcsi: A földön kívüli életre van magyarázatuk, és még csak nem is rossz. Egyrészt ugyebár van földön kívüli élet szellemi lények formájában. Fizikai formában azonban a Biblia alapján nincs értelmes földön kívüli élet. Ha lenne, az egyik lehetőség az lenne, hogy fellázadtak Isten ellen, viszont a Róma 6:10 azt írja, hogy Jézus egyszer s mindenkorra halt meg a bűnnek itt a Földön. A bűnös állapotban lévő ufók viszont erről nem tudnak, így nem is hihetnek Krisztus váltságában, nincs számukra remény, és ez alapjában véve mond ellent a Bibliának. A másik lehetőség, hogy hűségesek maradtak Istenhez, ez esetben - a Társulat szerint - nem lenne értelme annak a vitakérdésnek, hogy Isten uralma helyes-e, és hogy vannak, akik önként választják azt. Az ufók tanúbizonysága alapján Ádámot és Évát azonnal ki kellett volna végeznie Istennek a bűnbeeséskor, így mi sem léteznénk.

Lindus019 2012.12.12. 11:21:46

@Volt Tanú: Én ezeket csak azokon látom, akik tényleg tanulnak és úgy is élnek. Én nem vagyok még tanú, de újra tanulok. 6 év kihagyással. Azért sok idő. Ez a idő alatt sok próbán mentem végig. Sok olyan hülyeségbe belekeveredtem, amibe nem szabadott volna. Valami erő akkor is kirángatott onnan. Mindig is láttam az emberekbe a jót és a rosszat.Megtudtam különböztetni hogy ki hazudik és ki nem.
Nagyon sokat olvastam a bibliát plusz a folyóiratokat... Régen miért hagytam abba? Mert nem tudtam mit akarok, de 6 év alatt olyan dolgokat tapasztaltam meg, hogy amit régen olvastam mind igaz. Azok az embere vidámak, akiknek minden rendben van otthon. Minden családban vannak viták meg problémák, de egy boldog család akkor lesz, ha leülnek és megbeszélnek mindent. Ide tartoznak a problémák is. Ha ezt az emberek nem beszélik meg, akkor boldog családból egy látszat lesz csak.
Ufoban nem hiszek, de abban sokkal jobban, hogy van Isten. Ebbe mindig is hittem.

,, Ádámot és Évát azonnal ki kellett volna végeznie Istennek a bűnbeeséskor, így mi sem léteznénk. ,,
Erről meg az a véleményem, hogy a saját gyerekedet is kivégeznéd, ha bűnbe esik vagy adsz neki inkább egy esélyt az újra kezdésre. Ádám és Éva ezt kapta, de száműzte őket. Ezért is van a fájdalmas szülés, ha valaki elesik vérzik, betegségek, féltékenységek és a irigység. Isten megbocsátó és nem az, aki öl. Ő nem gyilkológép, mint az emberek lettek. Az is igaz, hogy ha Éva nem tette volna meg, akkor nem is ilyen világ lenne, mint most. Békés és minden bajtól mentes, ahol irigy emberek nem léteznek...

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.12.12. 11:36:59

@Lindus019: Szia!

A blogon összegyűjtöttünk eddig több, mint 180 élettapasztalatot (köztük sok évtizedes múlttal szolgáló tanúktól is vannak), itt találod őket:

jehovatanui.blog.hu/tags/%C3%A9lettapasztalatok

Nem látsz be a kulisszák mögé, csak a színes cukormázat látod, a díszletet, amivel bevonzzák csapdájukba az embereket.

Arra, hogy megtudd mi van a látszat, a díszletek és álarcok mögött két mód van:
az egyik az, hogy tanú leszel, megnézed magad, sok évet pazarolva az életedből és sok fájdalmat szerezve...
a másik, hogy elolvasod azok tapasztalatait, akiket akár tanúnak neveltek vagy sok évtizedig szolgáltak elöljárókként Jehova Tanúi gyülekezeteiben, elolvasol sok ilyen tapasztalatot és meglátod, hogyan is működik a rendszer valójában. Így rengeteg fájdalomtól és csalódástól mentheted meg magad.

A döntés a tiéd, az információ elérhető, mi itt vagyunk, segítünk, válaszolunk.

Ezt azért olvasd el kérlek, ha van egy kis időd:
jehovatanui.blog.hu/2012/06/27/az_ortorony_betanitasi_eljarasa

illetve ezeket:
jehovatanui.blog.hu/tags/h%3A%C3%A9rdekl%C5%91d%C5%91knek

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.12.12. 11:59:33

@Lindus019:
Szia Lindus!

Úgy látszik te is rákantattál a mézesmadzagra:
eletazortoronyutan.blogspot.hu/2012/09/mezesmadzag.html

Valóban vannak ilyen szép és boldog családok JT-i között és biztosan az ő életükben komolyan is gondolják azt, amit csinálnak. Az éremnek azonban van egy másik oldala is, amit itt már sokan megtapasztaltunk.

" Minden családban vannak viták meg problémák, de egy boldog család akkor lesz, ha leülnek és megbeszélnek mindent. Ide tartoznak a problémák is. Ha ezt az emberek nem beszélik meg, akkor boldog családból egy látszat lesz csak. "

Kiváncsi lennék arra, hogy neked hogyan fog majd sikerülni annak a bizonyos "nézeteltérésnek" a rendezése a JT vezetőivel (mert minden gondolkodó ember előbb-utóbb odakerül), akik kinevezték magukat a teokratikus családodnak.

De ha úgy gondolod, akkor menjél bele ebbe. Minden tapasztalat jó valamire, én sokat tanultam a velük való kapcsolatból. Elképzelhető, hogy neked is szükséged van erre valami miatt.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.12. 12:15:59

@karalabe4: Azért kiváncsi lennék arra hogy a te életedben mi tükröződik. Egyébként meg ha kicsit odafigyelnél, akkor sem niróval, sem veled nem az a baj, hogy más a véleményetek, hanem az, hogy közben hülyének nézitek azokat, akiknek a tieteknél van eltérőbb véleménye. Te tartod szektásnak azt aki szeretne keresztény közösséghez tartozni, te tartod gyenge jellemnek azt aki elismeri, hogy Istenre szüksége van. Te tartod rossznak azt, ha valaki csak a Bibliában keresi a válaszokat a kérdéseire. Ha egy kicsit odafigyelnél arra amit mások írnak, akkor észrevehetnéd, hogy mindenki toleráns a másik nézeteivel, és általában mindenki abban hisz, hogy majd az Isten a maga idejében kiigazitja a gondolkodását ha akarja. De mivel te szentül meg vagy győződve a saját igazadról, ezért oda se bagózol másokra.

Volt Tanú 2012.12.12. 12:40:58

@Lindus019: Jól érzékelem, hogy nem vetted figyelembe az ádámos és évás mondat elejét és a szövegkörnyezetét?

Maja vagyok 2012.12.12. 12:57:25

@Lindus019:

Vidámság és boldogság az nagyon relatív. Én közöttük voltam 18 évet. Sok mindent megtapasztaltam azt az " boldogságot" is amit írtál. Tudod az csak a felszín és az sem igaz. Mondod, hogy " Én ezeket csak azokon látom, akik tényleg tanulnak és úgy is élnek." Itt a blogon nagyon sokan Mi ezt nagyon-nagyon komolyan gondoltuk és az életünket áldoztuk Jehova Tanui szektájára. Te ne kövesd el ezt a hibát megspórolsz magadnak 10 év boldogtalanságot és hiábavaló időtöltést. Ez egy jó tanács érdemes megfogadni!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.12. 13:06:35

@Maja210: így van Maja testvérnő!! Bár karalábénak is igaza van. Lehet, hogy valakinek ez kell, hogy később rájöjjön, hogy merre vezet az útja

Consuelo 2012.12.12. 13:28:00

@Lindus019:

Kedves Lindus!

Nem szeretnélek elkeseríteni, vagy kiábrándítani a vágyott hitrendszeredből. De, olyan, hogy otthon minden rendben van, ahogy írod, bizony kevés családnak adatik meg, főleg a mai nehéz állapotok közepette.

„Azok az embere vidámak, akiknek minden rendben van otthon. Minden családban vannak viták meg problémák, de egy boldog család akkor lesz, ha leülnek és megbeszélnek mindent. Ide tartoznak a problémák is.”

Nézd én tanú családban nőttem fel, amikor már nagyobbacska voltam és mertem véleményt nyilvánítani, s esetleg megbeszélni a családi konfliktusokat, mindig azt a választ kaptam, hogy én, követelődzöm és kritizálok. Szó sem volt megbeszélésről, nem élveztem jogokat, mint a család tagja, csak az utasításokat és az azok be nem tartása miatti szankciókat. Pedig, úgy mond az én családom még egy „jó fej” család volt más barátnőim családjához képest.

Most gondolj bele, mondjuk egy MLM ügynök vagy, és egy terméket reklámozol, hogy az egy csodaszer. Jönnek, az érdeklődök, és isszák a szavaid, hitelesnek éreznek. Elhívod őket előadásra, ahol nagyon magas szintet elért MLM hírnökök beszélnek sikereikről és a termák csodálatos erejéről. Mindenki csupa mosoly, és boldog, hogy használhatja a terméket, és abban a tudatban él, hogy még jót is tesz másokkal, ha e terméket felajánlja nekik, hiszen ez a megoldás minden egészségügyi gondjukra.

Pont a napokba volt egy negatív sztorim egy ilyen csodaszerrel. Kb. a hatására úgy nézett ki egy testrészem mint egy aszalt fáraó. (persze erre lehet mondani, hogy eg eset a sok közül, ahol a szervezet nem úgy reagál mint másoké). Te el tudsz képzelni egy MLM előadást, kétkedő bizonytalan előadókkal, akik a félelmeket osszák meg a hallgatósággal?

Nincs ez másképp a szellemi MLM-el sem. Boldog családokat mutatunk, jól öltözöttek, visszafogottak, gyerekeink jól neveltnek tűnnek. Szerinted hiteles volna, egy érdeklődő számára, ha azt mondanák: tele vagyunk félelmekkel, kétségekkel, nem mindig ismerjük a megoldásokat, és a problémák megfelelő kezelését. (Pedig számomra ez sokkal emberibb volna, de valószínűleg kevésbé csábító, mert akkor olyanok lennének, mint bármelyik egyház. S itt a többleten van a hangsúly, mi TÖBBET NYÚJTUNK).

Vannak jól működő tanú családok, de nem minden tanúcsalád működik jól. Mint ahogy vannak más felekezetben is jól működő családok. Többször leírtam már (s, valószínűleg még sokszor le is fogom), hogy Isten egyháza lelki, a földi egyház csupán a hordozója. Nincs tisztán igaz és tisztán hamis egyház, Istennek minden egyházban vannak igaz és hamis gyermekei.

Jól gondold meg a döntésed. Elhiszem, hogy a 6 év sok olyan tapasztalattal „áldott” meg, hogy gondolkozol, a tanús tanítások igazságain. Lehet számodra ez az út. S neked kell megtapasztalnod.

Voltam olyan élethelyzetben, hogy figyelmeztettek mások, és én legyintettem, oké, ti csináljátok úgy, de én tudom mi nekem a jó! Sajnos az élet őket igazolta. Nem kell ennek mindenkinél így lennie. Lehet Neked, erre van szükséged, vezetésre, iránymutatásra. Mert „elveszett” vagy még saját magadban. (Elnézést a feltételezésért).

DE, kérlek mielőtt véglegese döntesz, azért nézd meg a : www.apologia.hu/ oldalát.
„Jobb akármi dolognak vége annak kezdeténé”l; (Préd. 6,8)

Belemenni valami, nagyon lelkesítő dologba, jó érzés, de amikor kopik egyre nagyobb a csalódás. Ne higgy nekünk! De, kérlek, járd jól körbe a helyzeted. Talán érdemes volna személyesen is beszélned Szalai Andrással, mielőtt véglegesen döntenél.

Nem „leoltani akarlak” hiszen a Te utad,,a Te utad, azon valamiért neked kell végig menned, csak ez olyan csendes óvás, hogy gondold meg.

Szeretettel:

-C-

Maja vagyok 2012.12.12. 13:36:07

@sefatias: Tudod most dezsavűm lett a " testvérnőtől " :D
No, de az valóban igaz, hogy mindenki saját maga dönt az élete felett, de szerintem anno, ha nekem lett volna rálátásom azokra a dolgokra, mint most és ebben az internet is segített akkor nem fecséreltem volna el annyi időt az életemből és az már sajnos behozhatatlan sok tekintetben és azon már nem tudok változtatni se én, se más. Úgyhogy a segítség az nem árt, hátha valaki felnyitja a szemét az egyénnek. Én örültem volna....

Consuelo 2012.12.12. 13:37:24

@sefatias:

Kedveseim!
„Láttyátuk feleim szümtükkel mik vogymuk. Isa pur es chomuu vogymuk”

Por és hamu vagyunk. Bár addig megillet mindenkit a „mormogás” joga és a véleménykülönbségek. Talán nem nagy kérés, hogy ezen az oldalon, ahol a többség az új parancsolatban hisz, történjék ez a szeretet szellemében. Nem óhajtok senkit kioktatni, miért is tenném, hiszen itt sokan, sokkal jobban ismerik az írásokat mint én.
Legyen szép napotok!

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.12. 13:55:33

@Consuelo: igazad van. De én az ökumenizmus híve vagyok, és hogy őszinte legyek az sem zavar egy cseppet sem, ha valaki egy fakanálban hisz és ahhoz imádkozik. Egyetlen dolog van amit nehezen tolerálok, az az, ha valaki lenézi a másikat, mert nem egy véleményen vannak. Karalábé írásai kissé ilyenekre sikerednek. És Níróé is. Márpedig azt hiszem, hogy mindenkit megillet az a jog, hogy tiszteletben tartsák őt és a véleményét. Főleg ezen a blogon. Ahogy azt a múlt héten azt hiszem Toronyőr idézte ide, azért annyira nem vagyok toleráns, hogy toleráljam az intoleranciát. Szóval jó lenne, ha a tisztelt kommentelők az egymás iránti tiszteletre figyelnének oda, mert ha nem, akkor ne csodálkozzanak azon, hogy a fogadj Isten az adjon Istenhez lesz hasonló

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.12.12. 14:16:53

@Consuelo: @sefatias: Köszönöm, maximálisan egyetértek. Közös felelősségünk, hogy személyeskedés és minősítés nélkül, hitelesen vitázzunk, ha nézeteltérésünk van. Közös felelősségünk, hogy ne engedjünk bizonyos hangnemet megnyilvánulni, ill. ha előfordul is, akkor nem szítani azt, hanem eloltani, megakasztani a negatív energiák beáramlását.

Azért van erre szükség, hogy a megnyilvánulásaink ne képezhessék akadályát annak, hogy az ébredezőkhöz eljusson az üzenetünk. A tudás felelősséggel jár, ezért felelősségteljesen kell megnyilvánulnunk missziónkban.

névtelenül 2012.12.12. 14:20:08

@Lindus019:

Szia!

"Szerintem máskor is össze lehet gyűlni egy délután vagy egy ebédre."

Teljesen egyetértek veled! Nem fontos karácsonykor megemlékezni Krisztus eljöveteléről, lehet máskor is.
Ti mikor szoktatok?

névtelenül 2012.12.12. 15:06:20

@Lindus019: De nehogy tényleg válaszolj, költői kérdés volt.

EveH 2012.12.13. 00:35:38

@sefatias: Ha 4 másodperccel előbb küldöd el, akkor pont 12.12.12.12.12. :D

leslie07 2012.12.13. 01:08:44

@sefatias: Van benne egy nagy igyekezet, hogy szétverje az egységre torekvést az ex-Jtanúk kozott
ezen a blogon.Hála az Urnak ezt kevés sikerrel teszi.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.13. 09:19:22

@leslie07: Szerintem nem szándékos. Egyszerűen túl sokáig volt magányos, és nem tud alkalmazkodni. Így védekezik a további sérelmek ellen. Közben meg nem veszi észre, hogy ezzel okozza magának évtizedek óta a problémákat. Saját maga generálja. Remélem egyszer sikerül feldolgoznia a gyermekkorát, és túllépni rajta. Amíg ez nem megy addig sajnos az egyetlen védekezési lehetősége a támadás. Nem tud önmagában boldog lenni. Csak akkor, ha jobbnak érzi magát másoknál

Inspicio 2012.12.13. 10:16:52

@Lindus019: Ha úgy is olyan jó az az élet amely a tanúk között vár rád akkor itt mit keresel?
Miért irkálsz ezen az oldalon?

firstkiss 2012.12.13. 10:58:22

@Lindus019:
kedves Lindus019, szinte ugyanez volt a véleményem pár hónapja, mint neked. Azt hittem a tanúk a megtestesült jóság. Még a családommal is szembeszálltam, csak senki ne merje bántani a tanukat. Aztán szép lassan kinyílt a szemem. A gyüliben mindenki pletykál a másikról. Több JT családba is betekintésem volt, verik a gyerekeiket szíjjal, mert nem üli végig az összejövetelt. Többen gyógyszert szednek, mert pánikbetegek ill. depressziósak. Alattomosan kihasználják egymást (engem is). Amikor viszont én kértem segítséget senki nem jelentkezett. Teljes jogot és hatalmat gyakorolnak egymásra és beleszólnak a másik életébe. Kémkednek egymás után és szinte azt lesik hol találnak hibátkat.
Hidd el, semmi rosszindulat nincs bennem irántuk, de csalódtam bennük az tény. Hivatalosan még tanú vagyok, de már nem sokáig, mert még gyáva vagyok lépni, de a szívemben már eldöntöttem, NEM VAGYOK TANÚ TÖBBÉ.

szehenza 2012.12.13. 14:16:43

fírstkiss: azért ezt kissé túlzónak tartom. Én is sok tanú családot ismerek, de nem verik, főleg szíjjal a gyerekeket! egyről tudok, aki így verte a lányát, de az igen régen volt. Az is túlzás, hogy alattomosan kihasználják egymást, azért ez nem igaz szerintem, Sok segítőkész embert ismertem meg a gyülekezetben. Tény, hogy vannak olyanok is, de úgy gondolom olyan emberek mindenütt vannak a világban. Jó amit írsz, csak azért ennyire nem álltalánosan rossz mindenki

firstkiss 2012.12.13. 14:50:11

@szehenza:
Oké akkor túloztam, sajnálom ezek az én tapasztalataim.
Én nem láttam soha, hogy bárki verte volna a gyerekét, de ez a pletyka terjedt el a gyüliben. És mint tudjuk minden pletykának van valami alapja. És lehet pont az a család volt az akiről beszéltél.
Hozzáteszem amikor megkeresztelkedtem nem ilyenek voltak, ezért is tértem vissza. Mert szép emlékeim voltak róluk. Most is vannak barátaim JT.között akiket szeretek. Tisztelet a kivételnek!

szehenza 2012.12.13. 15:04:20

@fírstkiss: van pletyka az biztos, meg sok hülyeség. De nem is ez a baj, mert ez mindenütt van.Inkább az a gond, hogy különbnek tartja az egyház magát mindenkinél. És nem különbek. Úgy a tanítás, mint az emberi viselkedés tekintetében van egy felsőbbrendű érzés a tanúkban, mivel úgy hiszik ők Isten népe. Ezért akad ki sok ember szerintem, mikor szembesül a valósággal. Ha nem hangoztatnák azt, hogy ők mennyivel tisztább életet élnek szerintem senkinek nem szúrnának szemet

Maja vagyok 2012.12.13. 15:43:17

@sefatias: Szerintem az ilyet priviben kellene rendeznetek. Ez a másik aláásása. Akár igaz akár nem.

firstkiss 2012.12.13. 15:44:57

@szehenza:
Teljesen igazad van, és sajnos én is kezdtem olyan lenni, mint ők, úgy voltam vele, hogy majd mindenki megtudja, hogy kik vagyunk, mert Jehova csak minket fog megmenteni. Aztán rájöttem milyen önteltség ez a részünkről. Na és jöttek az elöbb említett csalódások. Persze ők úgy gondolják a sátán megszállt. csodálkozom, hogy még nem akarnak megszabadúlni tőlem, inkább próbálják bebizonyítani nekem, hogy igazuk van. Most az a legújabb, hogy annyira egyértelmű, hogy ők az igaz vallás, mert csak ők prédikálnak és meg lett jövendölve, hogy a vég idején prédikálva lesz a jó hír az egész lakott földön. Hát ez tényleg igaz, de akkor ezzel az egy dologgal bizonyítják, hogy ők az igaz vallás?

firstkiss 2012.12.13. 15:47:08

@Maja210:
nem írtunk neveket, csupán általánosságról beszéltünk, de ha ez gond akkor kérem a blog vezetőjét törölje amit írtam.

firstkiss 2012.12.13. 15:51:59

@Maja210:
Oké, már látom, bocsi

szehenza 2012.12.13. 15:56:22

@fírstkiss: az bizony még édes kevés:) sok egyház prédikálja a jó hírt, csak nem olyan formában, ahogy a tanúk. Mondjuk én nem láttam sehol leírva a Bibliában, pl. : hogy, csak az keresztelkedhet meg, aki prédikál.Azt viszont olvastam, hogy nem mindenkinek ez a feladata. Szóval nem biztos, hogy az a megfelelő formája a dolognak. Nem ez bizonytja, hogy ki a választott nép.

firstkiss 2012.12.13. 16:06:00

@szehenza:
9 Akkor nyomorúságra adnak titeket, és megölnek benneteket, és gyűlölet célpontjai lesztek minden nemzet előtt az én nevem miatt. 10 Továbbá akkor majd sokan elbotlanak, és elárulják egymást, és gyűlölni fogják egymást. 11 És sok hamis próféta támad, és sokakat félrevezetnek; 12 és a törvénytelenség növekedése miatt a legtöbb emberből kihűl majd a szeretet. 13 De aki mindvégig kitart, az részesül megmentésben. 14 És a királyságnak ezt a jó hírét prédikálni fogják az egész lakott földön tanúságul minden nemzetnek, és akkor jön el a vég.
Erre mondják azt, hogy ők teljesítik be a próféciát.

firstkiss 2012.12.13. 16:10:13

@fírstkiss:
Dávid király azt írta, hogy abban az időben, amikor a Messiás uralkodni kezd, ’Isten népe csupa készség’ lesz (Zsoltárok 110:3). Noha a világhelyzet a jelzett 1914. évtől egyre rosszabb, a prófécia beteljesedésének lett egy pozitív oldala is; Isten népe készségesen ajánlotta fel idejét „a királyságnak ezt az örömhírét a nemzeteknek tanúságtételül az egész lakott földön hirdetni” (Máté 24:14, Csia). A Tanúk például több százmillió órát töltenek el minden évben azzal, hogy beszéljenek az embereknek Isten Királyságáról, és ingyenes bibliatanulmányozásokat vezessenek azokkal a személyekkel, akiket érdekel a tények vizsgálata.
25 Mindezen tevékenységüket ingyenesen folytatják. Azok között, akik ezt a munkát végzik, minden elképzelhető társadalmi helyzetű, korú és foglalkozású személy megtalálható. Ők azok, akiket az Ésaiás 2:3 szavai írnak le: „És mennek számos népek és mondják: Jertek, menjünk föl az Örökkévaló [héberben: יהוה, Jehova] hegyére!” Ez nem pusztán „létszámnövelési” kampány, hanem egy oktatási program, melynek két célja van: 1.) tudatni minden nemzet tagjával, hogy Isten Királysága uralkodik, és pontosan tájékoztatni őket arról, hogy ez a Királyság mit fog tenni hamarosan, valamint 2.) ingyenes oktatásban részesíteni mindazokat, akik meg akarják vizsgálni a tényeket, és szeretnék az élő Istent az ő akarata szerint szolgálni. A munka sikere, és a prófécia beteljesedése teljesen biztos. Miért? Mert maga Jehova Isten támogatja ezt a tevékenységet (Zakariás 4:6).
26 Vajon nem az az ésszerű, hogy Jehova Tanúinak a munkájában az Ésaiás 2:3 beteljesedését látjuk? Ismersz bárki mást, aki ilyen munkát végez? Vagy el tudod képzelni azt, hogy emberek milliói csupán véletlenül szentelik életük idejét arra, hogy egy üzenetről beszéljenek, amelyet mintegy kétezer évvel ezelőtt prófétáltak meg; egy üzenetről, amelyet arra szántak, hogy egy példátlanul zűrzavaros korban hirdessenek? Igen, ezekben az utolsó időkben Jehova Tanúi azok, akik „a nemzetek világosságává” váltak (Ésaiás 42:6; 49:6). Jehova Tanúi az egyetlen nemzetközi testvériség, amely egyesülten és békésen szolgálja Jehova Istent a Messiás, ’Isai gyökerének’ vezetése alatt. Őt hirdetik, hogy meglássák a ’jelzést’ a nemzetek (Ésaiás 11:10, Károli, NW).
Ezt a 2011-es könyvtárból szedtem le.

szehenza 2012.12.13. 16:13:40

igen, tudom 20 évig voltam tanú :( csak itt már a kiválasztásuknál bukik eleve a dolog. A tanúk ugyanis nem lettek kiválasztva, akármilyen jóhírt hirdetnek is! Arról érdemes kérdezni őket, hogy mi alapján ők a választott nép.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.13. 17:05:29

@Maja210: igazad van. de sajnos úgy nem megy

karalabe4 · http://eletazortoronyutan.blogspot.com/ 2012.12.13. 20:09:24

@sefatias:
Hát nem is, mert ahhoz el kéne fogadnod azt a sarkalatos pontot, hogy nincs jogod beleszólni a másik ember életébe...
Enélkül pedig nem megy a problémarendezés, sem priviben, sem nyilvánosan.

Ha téged megnyugtat ez az áskálódás, a te dolgod. Engem nem zavar.
Ha megbántottalak volna valamivel, akkor bocsánatot kérek. majd egyszer biztosan elmondod, hogy mivel tettem ezt.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.13. 20:16:37

@karalabe4: Már mondtam, hogy nem bántottál meg semmivel. Legfeljebb az esett rosszul, hogy visszautasítottad a bocsánatkérésemet, pedig én úgy érzem őszinte voltam, és kitárulkozó. Jól vissza is éltél vele. Na mindegy Ahogy ezt mondtam eddig is, mindig rendkívül értékeltem a kommentjeidet. A postjaidat is. Te vagy az egyetlen, akinek az újonnan megjelenő postjairól értesítést kértem. Viszont azt nem bírom, hogy egyre türelmetlenebb vagy azokkal, akik más véleményen vannak mint te. Szóval ennyi. Ha úgy érzed, hogy rendezni lehet a kettőnk között lévő feszültséget, akkor az ímél címemet tudod. én próbálkoztam eleget.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.13. 20:17:28

@karalabe4: jaa.. és itt nincs semmiféle áskálódás. szerintem elég nyílt vagyok és őszinte. és így nem nagyon lehet áskálódni

picket9 2012.12.13. 23:57:04

sziasztok,

karácsony?

mit vitatkozunk?

azt nézzük, szerintem, hogy mi a közös bennünk,
mi lehet a célunk. Fogadjuk el és tiszteljük egymást.
Ha egység, szeretet, megbocsátás van köztünk százszor annyit elérünk, mint amit álmodni mernénk.

nézze mindenki a másik előnyét, érdekét.
szerintem még jobb lesz a közérzetünk, hangulatunk, és a blog kisugárzása is sütni fog nekünk és másoknak is,és mások is érezni fogják
a különbséget, a gyülekezetük és a mi társaságunk, beszélgetésünk szándéka, ereje között.

Ismeri a Bibliát mindenki. ha az alap dolgokra
figyelünk, akkor majd meglepődünk, hogy mennyire
működik és igazak.

(csak egy vélemény a részemről, és örülök, hogy ti is megosztjátok a ti véleményeteket.)

Maja vagyok 2012.12.14. 06:34:43

@sefatias: Ez a nyíltság ahogy Te mondod olyan amit az emberek egymás között beszélnek meg meg és nem mindenki előtt. Miért van erre szükség? Miért nem lehet a véleményét mindenkinek tiszteletben tartani? Nem vagyunk egyformák, van ami közös volt bennünk, de más a gondolat világunk amin nem kell mindig változtatni. Ez csak az én meglátásom. Kicsit néha van egy olyan érzésem, mintha egy külön szektát szeretnétek alapítani.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.14. 07:38:05

@Maja210: azért van szükség mert veled ellentétben sokan gondolják úgy hogy nem én vagyok az aki nem tiszteli a mások véleményét, hanem a karalábé. És ha elolvasod az eddigi kommenteket, pont én irom azt, hogy ne szóljuk már le a másikat, csupán azért mert más a véleménye. És egyébként kikre gondolsz itt hogy szektát szeretnének alapitani? , mire alapozod ezt? És szerinted mi a szekta?

Maja vagyok 2012.12.14. 08:02:33

@sefatias: Én itt nem akarok igazságot tenni. Szerintem nem kellene akkor sem a blogon kitárgyalni mások magánügyét, ha csak Ő maga nem hozza ezt fel.
Ezzel tartjuk tiszteletben a másikat. Szektásan szerintem sokszor lehet csupán csak gondolkodni is azzal ahogy más véleményét nem veszitek figyelembe, de egyébként vitázni erről én nem szeretnék, mert szerintem mindenkinek van erről egy kialakult nézete.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.14. 08:34:17

@Maja210: mások nyilvános lenézése, leszektásozása nem magánügy. Hülyének nézni valakit nyilvánosan, mert ragaszkodik a kereszténységéhez, istenéhez, és mert keresztény közösségben látja a jövőjét szintén nem magánügy. Tőlem mi,or lvastál olyat, hogy lekezeltem valakit csupán azért mert már, vagymert még nem hisz istenben? Mikor szektásoztam le valakit, mert az enyémtől eltérő véleménye van? Szerintem soha. Egyetlen dologra harapok ami miatt volt már vitám itt hónapokkal ezelőtt is néhány idelátogató nagytudásúval, ha csupán az istenbe vetett hitem miatt néz hülyének az, aki az ufókban, vagy az evolúcióban hisz. Én magam nem tartom alacsonyabbrendű embernek azt aki más dologban hisz mint én, és azt hiszem sikerül is tisztelettel beszélnem bárkivel. De azt hogyleszektásozzanak, meg hülyének nézzenek, mert továbbra is hiszek istenben, és szeretnék keresztény közösség része lenni, azt nem viselem el. ´es szerintem téged sem kritizáltalak soha, azért mert már másképp látsz dolgokat mint régen. Ám te is beálltál a szektásozók sorába. Ezt nagyon sajnálom. Szerintem nem szolgáltam rá. Mint ahogy karalábé hisztijére sem

Maja vagyok 2012.12.14. 08:54:47

@sefatias: Nem gondoltam, hogy ezen felhúzod magad. Nem mondtam, hogy bármivel is kevesebb lennél bárkinél és azt sem, hogy más több. Ki nézett hülyének? Látod nem vagyunk egyformák. Biztos félreértettél valamit. Egyébként azokat tisztelem akik tudnak igazán hinni Istenben.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.14. 09:02:25

@Maja210: nem te néztél hülyének, hanem a karalábé meg a niró(lásd feljebb, meg egy csomó máshelyen). Te csak leszektásoztál az előbb. És ez tényleg nem tetszett, mert speciel én ,ég nem láttam itt a blogon szektára, vagy bármilyen csoportosulásra felhivást. Én itt az egymás és az egymás véleményének tiszteletéért harcoló magányosharcos vagyok

baland 2012.12.14. 09:45:23

@fírstkiss: ˇ"9 Akkor nyomorúságra adnak titeket, és megölnek benneteket, és gyűlölet célpontjai lesztek minden nemzet előtt az én nevem miatt. "

Kinek a neve miatt?

firstkiss 2012.12.14. 10:07:39

@baland:
Ezt Jézus mondta azt hiszem, akkor Jézus Krisztus miatt?

firstkiss 2012.12.14. 10:11:50

@baland:
Hát megfogtál....:) nem tudom

EveH 2012.12.14. 10:25:16

@Consuelo: Amikor az MLM-et említetted, eszembe jutott valami. Amikor kezdő tanú voltam, a keresztelkedésem évében, csatlakoztam (rövid időre) egy ilyen MLM-rendszerhez, és sokszor azon kaptam magam, teljesen önkéntelenül, és szégyelltem is magam érte, amikor tudatosodott, hogy ez a két dolog olyan hasonló, már abban, ahogy ott ülünk, és a légkör, minden pozitív, mindenki szeret és biztat mindenkit, stb stb.......

EveH 2012.12.14. 10:43:56

@szehenza: Ez így igaz, nem az a baj, hogy ott is ugyanannyi hiba van, mint másoknál, hisz emberek vagyunk, hanem az, hogy ennek ellenére Isten népének tartják magukat. Pl. a gyermekek szexuális bántalmazása, emlékszem, mennyi előadásban elhangzott, hogy így a katolikus papok meg úgy....Én akkor el se tudtam volna képzelni, hogy a tanúk között is van ilyen. Pár hónapja az egyik "rendes" tanús oldalon feltettek egy hírt valamilyen egyház papjáról, aki gyermekeket molesztált. Én megpróbáltam kommentben odaírni, hogy "De hiszen tele van az internet azzal, hogy egyes tanúk is ezt teszik." Sosem jelent meg ez a komment.......

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.12.14. 12:43:58

@Maja210: Nem csinálunk semmilyen szektát vagy vallást ebben biztos lehetsz.

@all @sefatias: A konfliktusgenerátor működési elve hasonló mint a tábortűzé... amíg táplálod addig működik. Ha nem táplálod, kialszik.

szehenza 2012.12.14. 16:56:01

@EveH: az MLM-el kapcsolatban, nekem is eszembe jutott, hogy én voltam üzletkötő több helyen. Mindig tanítottak eladás technikát, hogy kell manipulálni kissé az embereket, mire mit válaszolni stb.... örültem, hogy milyen jó, hogy ezt én már mind tanultam :( a gyülekezetben....

küzdős 2012.12.14. 18:42:53

@sefatias: Látod, a főnök is azt mondja, amit én már sokszor! Ne reagálj mindenre, abból csak balhé lesz! Karalábé puszi pajtásod volt, Maját is védted, mint az állat, amikór támadta pl. rovarölő is (Olvasgatom a régi dolgokat!), most meg megkapod a magadét tőlük. Nekem is lett volna bőven véleményem egyesekhez, de próbálom visszafogni magam, mert nem lendítené elő a békét! Kötélhúzás is ciki, ha csak az egyik húzza! Tudom, hogy nehéz kiállni, ha bántanak, vagy sértve érzed magad, de ha nem teszel a tűzre, kialszik, ha nem válaszolsz, vagy kérdezel, kihal a vita! Mutass te is példát tesókám, nyelj nagyokat, ha kell, olyan úgy sem lesz, hogy itt mindenki, mindennel egyet ért, megsérthetjük egymást, meggondolatlanul beszélhetünk, amiben nincs semmi érdekes! Ami lényeges, mit kezdünk vele! Tudod, engem megsérthetsz, de azt a facebookon visszakapod!

EveH 2012.12.14. 18:53:31

@szehenza: Hát igen, akkor ez nem véletlen, hogy nekem is hasonló érzéseim voltak Szomorú......

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.14. 18:59:53

@küzdős: :) jóvanna. rendberakom az agyam. De akkor se vagyok szektás :P

küzdős 2012.12.14. 19:27:21

@sefatias: Mi az, hogy szektás? Mert hiszel Istenben? Hányszór elmondtad, hogy inkább ökumenikus gondolkodású vagy, nem szektás!
Hej, haj Sefa, vasárnap találkozunk...!

Bumbumöcsi a manipulatív (törölt) 2012.12.14. 19:51:28

@sefatias: Háááááááááááááááááá! Kikapsz ám!!

küzdős 2012.12.14. 20:11:59

@sefatias: Remélem, hogy nem kapsz ki, hanem jót dumálunk!

Johnny Joker · http://jehovatanui.blog.hu/ 2012.12.14. 20:15:38

@sefatias: Majd én megvédelek a hatalmas izmaimmal és a thai-box tudásommal. Ha-ji-me!! :D

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.14. 20:18:45

@Johnny Joker: jobb is lesz ha ráedzek a vasárnapra. be is kapcsolom az xboxomat, van egy bokszolós játékom.

Bumbumöcsi a manipulatív (törölt) 2012.12.14. 20:31:34

@sefatias: Az bűn. Az Xbox az a Sátán szeme.
:-D Felénk a tévére mondták ezt. Van olyan tesó, aki a mai napig nem néz emiatt tévét. Persze amióta divat lett a lapos tévé, sokat finomodott a megítélés. Már szinte mindenkinek van.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.14. 20:37:02

@Bumbumöcsi a manipulatív: mosmán mindegy...tele vagyok sátánista cuccokkal lapos tévé, kinectes xbox, médiaplayer,... nekem meszeltek

Bumbumöcsi (törölt) 2012.12.14. 20:50:18

@sefatias: Kb. tizennyolc évvel ezelőtt, amikor megvettem az első számítógépemet (akkor ez még nagyon ritka dolog volt) mondták is a testvérek. Minek az... Az bűn... meg a többi. Azóta már ők is lelkes felhsználók.
Hja...így van ez mindennel. Ami új, azt az Ördög sz@rt@. Aztán szépen lassan megszokjuk.

Bumbumöcsi a manipulatív (törölt) 2012.12.14. 21:18:13

@Johnny Joker: Nem. :-( :-(
Pedig szívesen tenném.
Jó volna megismerkedni veletek.
Még nem állok készen.... :-(( (big teardrop)

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.14. 21:24:12

@Bumbumöcsi a manipulatív: nem is fogsz. ez nem készenállás kérdése. valami másé. de nem tudnám pontosan meghatározni. De ha mégis az lenne, akkor már szerintem készenállnál egy talira.

Bumbumöcsi a manipulatív (törölt) 2012.12.14. 21:32:52

@sefatias: Ezen én is gondolkodtam már...
Kilépni az árnyékból...Felvállalni azt aki vagyok...Persze néhányan ismernek innen, de...hmm nem is tudom. Magamnak sem tudom a dolgokat megmagyarázni.
Lehet, hogy az illegalitásban bátrabb vagyok? Tényleg nem tudom.
Te tudod, hogy nem egyszerű bevállalni. Az írásaidból kiindulva, azért neked sem volt könnyű...

küzdős 2012.12.14. 21:35:46

@sefatias: Lassú víz partot mos!
Dir-Durr Öcskös is jön a következő találkozóra. Szerintem.
Az a baj, hogy amikor találkozunk, nem érünk rá beszélgetni, mindketten melóban vagyunk, de nagyon szeretnék már vele össze jönni, egy faluban élünk! Még nem tudom, mi akadályozza, de remélem összejön egy találkozó. Veled könnyebb volt, pedig több, mint tíz percre lakunk egymástól.

Bumbumöcsi a manipulatív (törölt) 2012.12.14. 21:45:21

@küzdős: Erre is akartam... amellett, hogy van más jellegű dolgom is, de akartam. Jó kis társaság ez.

küzdős 2012.12.14. 21:49:03

@Bumbumöcsi a manipulatív: Legközelebb nálunk találkozunk, más félénkebb tesó is lesz, aki egyre jobban nyílik, nyíljatok együtt, vagy nyíljunk!

EveH 2012.12.15. 01:54:21

@Consuelo: Bocs, ez más, csak el akartalak érni, írtam neked Skype-on, légyszi nézd meg, köszi.

sefatias · http://sefatias.blog.hu 2012.12.15. 06:00:53

@küzdős: nyíljatok együtt, vagy nyíljunk!

Ez az testvér! Segítsd a pásztor nélküli juhokat

kingdom (törölt) · http://kingdome.blog.hu/ 2012.12.31. 10:02:16

Egy idézetet találtam egy témával kapcsolatban::)

Ateistáknak ajánlva:

"Egy karácsonyi üdvözlőlapon olvastam ezt a szöveget: Kedves Krisztust ünneplő testvéreink, áldott karácsonyi ünnepeket kívánunk!
Kedves zsidó ismerőseinknek kellemes hanukát kívánunk.
Ateista barátainknak pedig sok szerencsét! –
..... Mert ugye mi maradhatna?" :)
süti beállítások módosítása