Régóta foglalkoztat a kérdés:
Vajon a Tanúkon látszik a jel? A szeretet jele?
Biztosan sokan gondolkodtunk már azon, hogy a tanúk által bőszen hirdetett ’mi vagyunk az egyetlen vallási csoport, aki szeretetet mutat ki’ gondolat – miben is látszik, miben mutatkozik meg?
Nézzük a mindennapokat – lásd a szeretet ’kimutatásának’ egyik legfőbb terepét, a gyülekezeti összejövetelt.
Megérkezés. ’szervusz’ – ’szervusz’. Szólnak a hangos köszönések. És a kézfogások sorban. Időssel, fiatallal, gyerekkel, nővel, lányokkal, mindenki mindenkivel.
A kézfogások egy részénél jellemző a kézfogás közben teljesen másra nézés, beszélgetés közbeni kéznyújtás és semmitmondó ’szervusz’.
Azon kívül, hogy ez kiváló alkalom az aktuális virológiai és bakteriológiai tenyészetek lehető legrövidebb időn belül történő megosztására – ez a szeretet kimutatása?
A semmitmondó szervusz? A rituális kézfogás? ( gyakorlatilag egy olyan vallási szokás, mint bármely egyéb egyház akármelyik helyi gyakorlata. De ez nem baj, ez a mi szokásunk).
Programkezdés után nyilvános előadás utáni taps – ez szeretet kimutatás lenne? Vagy ez az előadó dicsőítése? Ejnye-bejnye. Őrtorony tanulmányozás alatti hozzászólások lennének a szeretet kimutatása? Felolvasva a bekezdésből a szinte gyógypedagógiaian egyszerű kérdésből következő – a kérdéssel szinte kijelölt mondatot?
Program után a gyors elrohanás – a kötelező ’szervusz-kézfogás kombó’-val – ez a szeretet kimutatása?
Összefoglalva – gyakorlatilag kimondható – gyülekezetenként a szeretet kimutatás – már ha ezt annak lehetne nevezni – pár percben merül ki.
Vajon erre gondolt Jézus?
Nézzük a kiadványokat. Idézetek egy 2008-as Őrtoronyból.
„Amikor a Királyság-teremben vagy máshol üdvözöljük a testvéreinket, különös figyelmet fordíthatunk azokra, akiket már egy ideje nem láttunk, vagy akikkel már régebben beszélgettünk. Miért ne szánnánk NÉHÁNY PERCET arra, hogy beszélgessünk velük?
…
Például ha a kongresszusokon részt vevők bemutatkoznak egymásnak és beszélgetésbe elegyednek, alig várják, hogy újból találkozhassanak.
„Azokkal a testvérekkel, akik nem tartoznak a baráti körömhöz, csak ritkán megyek a szolgálatba, vagy csak ritkán töltöm velük a szabad időmet? A Királyság-teremben csak kevés időt töltök az újakkal, mert úgy gondolom, hogy ki kell érdemelniük a barátságomat? Az időseket és a fiatalokat egyaránt üdvözlöm a gyülekezetben?”
Úgy tűnik, a kiadványok is megelégednek a párperces –üdvözletekben és néhány szavas semmitmondó beszélgetésen alapuló - mély testvéri ’barátságokkal’.
Erre gondolhatott Jézus?
Most nem térek ki a prédikálási idő alatti beszélgetésekre abszolút világi témákról – amiket néha megszakít egy-egy csöngetés és elutasítással zárult bevezető mondat – ahol a szeretet kimutatása a prédikálás a hű rabszolga szerint. ( a heti Királyság Szolgálatunk szerint már elegendő a beszéd is az emberekkel (megtérést sem kell várni)– már az is búzatermés).
Hát akkor mire gondolhatott Jézus?
A törődésre? Vajon a Tanúk törődnek-e az idősekkel?
Hát hogyne – szól a válasz rögtön. Nem segítünk-e azoknak – akik még tudnak járni ( és nem laknak messze.. ) – eljutni az összejövetelre? Hát megkérjük azokat, akiknek van autójuk és tudjuk, hogy van üres hely – hogy önként hozzák el és vigyék haza a testvér nénit-bácsit.
Ja, hogy a testvér néni-bácsi mit csinál a hét többi napján? Hogy van-e élelme? Hogy tud-e fürödni? Hogy tud-e fűteni? Hogy tudja-e fizetni a rezsijét, gyógyszereket?
’hát ott vannak a világi rokonai’! Kötelességük segíteni. Igen, és vajon mi a helyzet akkor, ha ők nem érzik teljesen ezt a kötelességüket?
Hány olyan idős emberről tudtok, akik hetente magányosan tengetik mindennapjukat úgy, hogy egy testvér sem nyitja rájuk az ajtót – hetente.. bocsánat, hónapszám!.
Hány olyan testvérről tudtok, akit ha a világiak nem segítenének, már megfagyott volna, éhenhalt volna, megzavarodott volna a magánytól?
Mi van az időseinkkel, akik nem tudván gondoskodni önmagukról, más egyház szeretetotthonában kapják meg az életbenmaradáshoz szükséges alapellátást? Tudtok ilyenekről? Mert én igen. Olyanokról, akiket az otthonban soha, senki nem látogatott meg.
Erről beszélt Jézus?
Arról, hogy időseink – miután már nem használhatók semmire – bekerülnek a nagy teokratikus szemétdombra?
Szomorú látni, hogy a Tanúknál a szeretet egyenlő a felszínes udvariasság rituális formáival, a semmitmondó gesztusokkal és a szívtelen udvariassággal.
Mert szívtelen az, ha a szeretet csupán hétvégi 'látványpékség'.
Igen, igen, természetesen tisztában vagyok a hivatalos válasszal, a ’földrengések idején meg árvizeknél hogyan segítünk’-kel. De a hétköznapi szeretet – a 'látványlávon' túl – az hol marad?
Miért katolikus otthonokban, vagy világi családjuktól megvetetten kell meghalnia egyes öregjeinknek? Az érzelemmentes egyentemetés már nem segítség nekik.
Az élők pedig miért világi karitászoktól, más egyházak alapítványaitól kapnak ruhát, kályhát, tüzelőt, ételt?
Nem a legmélyebb szégyen ez? A farizeusi gépezet szégyene?
Persze, az időseink, gyengéink az mlm gépezetben már nem profitábilisak.
Vajon e r r e gondolt Jézus?
Hol van az igazi Krisztusi szeretet TESTVÉREK? Erre vagyunk büszkék?
lpoti
Utolsó kommentek