"A múlt héten, Jehova tanúi gyülekezeteiben az Őrtorony 2012. június 15. számából a „Miért Jehova szolgálata legyen a legfontosabb az életünkben” c. tanulmányozási cikk volt „megbeszélve”. A 10-11 b.) kérdés így hangzik: „Miért változott meg teljesen Pál életcélja?” Ehhez a kérdéshez a következő választ illett válaszolni: „Azért változott meg teljesen Pál életcélja, mivel felismerte, hogy Jehova áldása már nincs a zsidó nemzeten, és rádöbbent arra, hogy bármilye sikereket is érne el a zsidó rendszerben, Jehova nézőpontjából semmi értéke nem lenne azoknak.”
Pál életcélja nem ezért változott meg. Pál életcélja azért változott meg, mert csoda történt, Pálnak a damaszkuszi úton megjelent Jézus, aki teljesen megváltoztatta Pál életcélját. Hogy Pár rádöbbent valamire, vagy felismert valamit, az nem ok, hanem következmény, az Újszövetség egyik legnagyszerűbb eseményének a következménye. Egy ilyen konkrétan feltett kérdésre még csak meg sem említeni ezt a csodálatos eseményt, az nem más, mint a keresztény szellemiség kiherélése. Ennek az agymosásnak csak az lehet a rejtett célja, hogy a tanulmányozó ne tudatosítsa, ne igényelje Isten közvetlen segítségét, és azt vegye természetesnek, hogy csak cselekedetek ("rádöbbenések", "felismerések"), erőfeszítések, izzadás által juthat valamiféle bizonytalan helyesléshez. Ezért van az, hogy általában a „fegyelmezettebb”, „vonalasabb” JT-k magánbeszélgetéseik(!!) során soha nem említik, hogy személy szerint nekik milyen csodálatos módon segített Isten. Azért nem említik, mert ilyen tapasztalatuk nincs is. És ha ezt a választ magukévá teszik, elméjükbe beégetődik, akkor még igényük sem lesz rá.
Mivel minden csak verbális szinten (duma által) működik, és úgy látszik jól működik (mert a pódiumról bármi elhangozhat, tiltakozni soha senki nem fog), azért már azt is el tudom képzelni, hogy egyszer majd be lesz jelentve: "testvérek, már tavaly óta itt az Új Világ". Persze senki sem fogja ezt látni (amiképpen Jézus 1914-es eljövetelét sem látta senki), az emberek továbbra is betegek lesznek, meg öregek, nem fiatalodik vissza senki, a féllábú lába sem fog kinőni, de mégis be lesz jelentve, és ez válik az új igazsággá, amit csak „szellemi szemekkel” fog lehetni látni. Addigra olyan Tanú nem is fog létezni, aki meg tudná (merné?) majd mondani, hogy nem ilyennek képzelte az Új Világot. Egyszerűen az ilyen gondolatok fel sem merülnek majd, mivel megváltozik a nyelv, a gondolkodásmód és ezért talán a „valóság” is (amire már szó sem fog létezni, mivel ez a szó is csak filozófiai termék). És mindenki (már aki eljut idáig) boldog lesz. Hát nem ez a fontos?"
Utolsó kommentek