A rejtély megoldása, hogy valakiből hogyan lesz Jehova Tanúja igen fontos. Sokat tudhatunk meg erről a folyamatról a társadalmi pszichológia és a szociológia területeiről. Meg kell jegyezni, hogy az egyedi, egyéni motivációs tényezőket, amelyek megelőzik és kísérik egy személy kedvező választását Jehova Tanúi mellett nem itt kell figyelembe venni. A szerző inkább az általánosan jellemző tényezőket és az emberek ezekre adott reagálását vizsgálja. Szintén meg kell jegyezni, hogy az alábbi cikk fókuszában nem az Őrtorony Társulat nevű szervezetbe "beleszületett" személyek állnak.

Szeretnéd tanulmányozni a Bibliát?

Kijelenthetjük, hogy szinte az összes később megtérő személy, a Jehova Tanúival az ajtóban történő találkozása után elkezdi a betaníttatását egy otthoni könyvtanulmányozás által. A heti könyvtanulmányozás (amit a tanúk néha bibliatanulmányozásnak hívnak) alkalmával a gyakorlott JT és az újonc együtt tanulmányoznak át egy Őrtorony-kiadványt. Egészen kiszámíthatóan, a tanú tanító felteszi a valószínűleg megtérő személynek a kijelölt olvasási feladathoz kapcsolódó kérdéseket. Az érdeklődő elolvashatja a kérdéseket a tanulmányozási könyv alján és könnyedén válaszolhat is rájuk a hozzájuk tartozó nyomtatott válaszokkal. Az érdeklődőt folyamatosan megdícsérik, amiért a megfelelő Őrtorony-válaszokat adja a közel egy órás könyvtanulmányozása alatt. Mennyire fontos ez a dícséret?

A szociálpszichológusok a dícséretet egy rendkívül erős, hatásos társadalmi jutalomnak tekintik, amely nem csupán cselekedeteket jelezhet előre, hanem képes az egyén alapvető hozzáállását, magatartását, hitét és meggyőződését is megváltoztatni (Insko, 1965). A kutatások bizonyították, hogy az emberek inkább azokhoz közelednek, akik pozitívan tekintenek rájuk [/viszonyulnak hozzájuk] (Byrne & Rhamey, 1965). A kezdeti látogatások alkalmával bevett szokás, hogy a tanú tanító megnyugtató, vigasztaló szavakkal dícséri a potenciális megtérőt: 'bölcs és intelligens vagy, mivel érdeklődést mutatsz a tudás iránt, amitől az egész életed függ'. Amint a beavatott már élvezi a hetenkénti látogatója figyelmét és dícséretét elsajátíthatja és hozzászokhat ahhoz a viselkedéshez, amit a szociálpszichológusok 'hozzáállástól/szemlélettől eltérő (viselkedés-idegen) magatartásnak' hívnak.

A viselkedés-idegen magatartás

A szociálpszichológia egyik híres nézete Leon Festinger kognitív disszonancia [1] elmélete (Festinger, 1957; Wichlund & Brehm, 1976). Azon a feltevésen alapul, hogy az emberek nem élhetnek ellentmondásokban. Ez a következőképpen működik: egyrészt a leendő megtérőnek általában komoly kétségei és kérdései vannak az elméje mélyén Jehova Tanúival és a tanításaikkal kapcsolatban. Ez lehet a vérátömlesztés problémája, a nézetük a kormányokról, a kizárólagos és egyedülálló állításaik a kereszténységről, stb. Vagy elképzelheti a házról-házra végzett magazinterjesztés kínos kellemetlenségeit is. Mégis beengedi a tanú tanítót az otthonába és részt vesz egy szociálisan jövedelmező/jutalmazó könyvtanulmányozáson. Mivel a viselkedése nincsen összhangban a JT-ról alkotott negatív hozzáállásával/véleményével, viselkedés-idegen magatartást tanúsít. [2] Talán még a szerető családjától és barátaitól kapott szigorú figyelmeztetésekkel is szembehelyezkedik, akik óva intik a JT-val történő tanulmányozástól, mivel ők egy szekta. Mégis őszinte kíváncsisággal érdeklődik arról, hogy a tanúk mit tanítanak és hisznek. Még olyan messzire is elmehet, hogy szóbeli válaszokat ad JT tipikus (jellegzetes) könyvtanulmányozási kérdéseire úgy, hogy valójában nem is hisz abban, amit mond. Ezek az ellentmondások a hozzáállásában egy nagyon kellemetlen érzést eredményeznek (Higgins, Rhodewalt, & Zanna, 1979). Ha a potenciális megtérőnek kezdetben nincs ellentmonásos véleménye a JT-val történő tanulmányozással kapcsolatban, akkor nagyon valószínű, hogy rövid időn belül kétségei adódnak. Talán beleolvas néhány JT tanításait cáfoló kritikai tanulmányba, vagy beszél egy volt tanúval (extanúval) esetleg egy tanult és művelt személlyel. Még ha senki sem ismertet vele egy kritikai nézőpontot, akkor is gyakran olyan kérdésekbe fog botlani, amelyek disszonanciát előidéző helyzetekbe kényszerítik.

Nem csinálnám, ha nem hinnék benne! 

Az egyén hozzáállásában felmerülő ellentmondások tekintetében meg kell említeni, hogy senki sem tűri ezt a kellemetlen állapotot sokáig, így amikor döntés elé kerül, két alternatíva/lehetőség közül kell választania. Elvégre az ember nem vallhat két, homlokegyenest ellenkező vallási nézetet! Érdekes, hogy a kognitív disszonancia elmélet azt jósolja, hogy az alany az alternatív (alkalmi választás) lehetőség mellett fog dönteni (Brehm, 1956; Knox & Inkster, 1968; Younger, Walker, & Arrowood, 1977; Converse & Cooper, 1979). Sőt, az egyik oldal elfogadása ("Élvezem a tanulmányozást és mi van, ha a tanúknak van igazuk?") a másik oldal kiértékelése, megvizsgálása nélkül továbbra is fenntarthatja a belső zűrzavar (disszonancia) állapotát. [3]

Hogy egy sokkal ismerősebb példát idézzünk: talán az olvasónak is akadt már döntési konfliktusa egy nagyobb vásárlás előnyeivel és hátrányaival kapcsolatban. Miután a döntést meghozta és hazavitte, amit megvásárolt, már sokkal pozitívabban tekint (értékeli) a választott termékre és csökkenti az elvetett alternatíva megítélésének komolyságát. (pl.: megveszel egy mosógépet 50 ezer forintért, majd miután hazaviszed, pár nap múlva látod egy másik áruház újságjában ugyan ezt a mosógépet 40 ezer forintért, vagy egy sokkal jobb mosógépet ugyanennyiért... ekkor elkezdesz önigazoló magyarázatokat gyártani, hogy te mégis jól jártál - a ford.) Hasonlóan, a később megtérő egyén lényegében ugyanezt csinálja. A kérdései/kételyei JT-val kapcsolatban már nem tűnnek tovább olyan fontosnak vagy komolynak.

Szenvedtem érte, igaz kell, hogy legyen!

Végül, a disszonanciaelmélet szerint sokkal valószínűbben értékeljük pozitívan azokat döntéseinket amelyek következtében szenvednünk kell/ett (Aronson & Mills, 1959; Gerard & Mathewson, 1966). Mikor a megtérőnek szembesülnie kell a döntésének - hogy JT lesz - negatív következményeivel (mélységes szégyenérzet, kiközösítettség, a barátok másként tekintenek rá, a világi kapcsolatok elvesztése, stb.), azzal az érveléssel igazolhatja önmagát, hogy "Szenvedtem érte, tehát igaz kell, hogy legyen!". 

A látogatások során a megtért személy rengeteg dicséretet kap és tanú tanárának figyelmét élvezi. Lenyűgözi tanárának szentírási ismerete és a tanúk általános őszintesége. Ezzel egyidejűleg azonban bűnös gondolatokkal is meg kell küzdenie, például, hogy legalább meg kellene vizsgálnia az Őrtorony szervezetet a már meglévő negatív érzései és a barátoktól és rokonoktól kapott egybehangzó figyelmeztetések fényében. Megtudtuk, hogy úgy kell megküzdenie a disszonancia okozta stresszel, hogy egy "vagy ez vagy az" döntést kell meghoznia, és az így választott tevékenységet folytatnia. Azt is megtudtuk, hogy viszonylag gyorsan választhat (a döntés súlyához képest) és ragaszkodhat a döntéséhez, mivel a kognitív disszonancia elmélet megjósolja, hogy a döntés meghozatala után az ahhoz való ragaszkodása, csak erősödni fog. Most arra fogunk rátérni, hogy a leendő megtérő miért nem dönt amellett, hogy mégtöbb információt kell mérlegelnie mielőtt hinne a tanúknak.

Ha nem tudod legyőzni őket, csatlakozz hozzájuk!

Amikor disszonancia lép fel, a személy továbblépésként általában az egyetlen, legkisebb ellenállásba ütköző utat választja. Valójában a potenciális megtérő figyelmen kívül hagyhatja a barátai és családja ellenvetéseit és elszigeltelheti magát minden Őrtorony-ellenzőtől miközben az új tanú barátaihoz menekül. A valóságban sokan azért döntenek a tanúkkal történő tanulmányozás folytatása mellett, mert ezt az utat már elkezdték, folyamatosan bátorítják, megerősítik őket a részvételben és az előnyökkel teli út lehetőségét minden héten megvillantják előttük az intenzív könyvtanulmányozások alkalmával. Ez az oka annak, amiért a disszonanciával bírkózás/küzdés és egy másik alternatíva keresése közben sokan elveszítik a szektaellenes információk megvizsgálásának lehetőségét. A tanúk számos taktikát használnak annak biztosítására, hogy a jövevény ne keressen vagy hallgasson meg tanú-ellenes véleményeket. Ez a potenciális megtérőben a szektaellenes alternatívákat a legkönnyebben elutasíthatóvá alakítja, szemben a bőséges tanú-barát információval és útmutatással, amelyeket maguktól JT-tól kap.

Hol vannak a barátaim ilyenkor?

Az egyik módszer amivel a tanúk a későbbi megtérőt megóvják attól, hogy az Őrtorony szervezetet megvizsgálja az, hogy kizárólag a tanúkkal történő társulást javasolják/tanácsolják. A könyvtanulmányozások folyamán a beavatott viszonyulása/hozzáállása a külső ("világi") kötelékekhez egyre romlik. Így, ha valaki nem lép másokkal kapcsolatba kizárólag JT-val, nagyon valószínűtlenné válik, hogy egy cáfoló érvelés eléri a megtérő füleit... ezek a barátoktól jövő figyelmeztetések idővel problémákká válnak. Egyébként hogyan lehetne az egy helytálló gondolat, hogy az, aki hajlandó feladni a barátságokat és az ismeretségeket, első sorban hiányában van alapvető és jövedelmező kapcsolatoknak?

James A. Beckford szociológus bizonyítékokat tárt fel a hajlamosító körülményekről [4] Nagy-Britanniában élő JT-val végzett tanulmányában (1975). Úgy találta, hogy a második tényező a fontossági sorrendben amely lehetővé teszi JT pozitív megítélését (mielőtt a könyvtanulmányozásra sor kerülne) az egy olyan világi foglalkozás végzése, amely kevés interakcióval/kapcsolattal/érintkezéssel jár a társadalommal vagy a kollégákkal. A beavatott így nem fogja hiányolni a fontos kapcsolatokat a barátokkal és munkatársakkal a tájékozódáshoz és összehasonlításhoz. A másik hajlamosító körülmény amit talált, az a szociális/társadalmi elszigeteltség másoktól a családon és munkahelyen kívül. Bizony, a kapcsolatoknak ez a hiánya segíti elő, hogy az alany ne kapjon tanú-ellenes érveket, elképzeléseket és adatokat a döntési konfliktusa időszakában. Beckford a 183. oldalon a következőket írja: "A tartós kapcsolatok hiánya a társadalmi csoportokkal a családon és munkahelyen kívül azt jelenti, hogy a később megtérők nagyon csekély (elenyésző) társadalmi támogatást/elismerést kapnak saját ötleteikért, vagy bármilyen ellenállásért, amellyel a tanúk hízelgéseire és érveire reagálnak. A társadalmi elszigeteltségnek az lehet még a közvetlen következménye, hogy felerősíti az örömöt amely a tanúk rendszeres házankénti látogatásának lehetőségéből fakad, akik látszólag őszintén érdekeltek (valóban érintettek) az egyén személyes jólétében."

Igazuk van, ez csak Sátán lehet! 

A második módszer amit a tanúk a döntési konfliktus állapotában/idején használnak és végül megvakítja a beavatottat egy vizsgálatra (megóvja a beavatottat egy vizsgálattól) az, hogy a könyvtanulmányozások tananyaga közvetlenül akadályozza a vizsgálatot. "Hitehagyott" irodalomnak minősül minden, ami kritikusan vizsgálja az Őrtorony Társulatot vagy annak tanításait. Ezt egyértelműen bizonyítja az Őrtorony folyóírat 1987. január 1-jei száma. A "Ne legyen semmiféle kapcsolatotok hitehagyottakkal!" címsor alatt a következőket írja: "...Például mit teszel, ha valamilyen levelet vagy irodalmat kapsz postán, felnyitod és azt látod, hogy hitehagyott egyéntől jön? Vajon a kiváncsiság rákényszerít, hogy elolvasd csupán azért, hogy megtudd, mi a mondanivalója? Esetleg úgy érvelhetsz: ’Rám nem lehet hatással; én nagyon is erős vagyok az igazságban. Azonkívül, ha az igazságban vagyunk, nincs mitől félnünk. Az igazság kiállja a próbát!’ Így gondolkodtak azok is, akik hitehagyott személyek okoskodásaival töltötték meg az elméjüket, és súlyos kétségbevonásoknak és kételyeknek estek áldozatul." (23. oldal)

A beavatottba csepegtetett ilyen mentalitás eredményeképpen hamarosan gyakran már sehol máshol nem kutat információk után, csak az Őrtorony-kiadványokban (a előbb idézett állításnak figyelmeztetésül kellene szolgálnia annak az óvatos olvasónak aki felismeri, hogy az információk és kívülállók kerülésének elérése a szekták közös vonása--Zimbardo, Ebbesen, Malach, 1977; Lifton, 1963). Így a potenciális JT-vá megtérő elszigeteltté válik, kizárólag a JT kiadványokra korlátozva.

Ami még inkább hihetetlen az, ahogyan az Őrtorony hangsúlyozza, hogy "óvakodjunk a független gondolkodásmódtól!". Bár a későbbi megtérő lehet, hogy nem botlik ilyen állításokba a kezdeti olvasmányai/tanulmányozása során, ez lesz az a gondolkodási minta, amiről a tanú tanár finoman meggyőzi vagy akár kifejezetten utasítja rá. Az Őrtorony 1983. augusztus 1-jei számában (30. oldal) egy cikk fejezetének címe: "Harc a független gondolkodás ellen". Ez a komoly fellépés a szabad gondolkodás és magatartás ellen napjainkban erősen érvényesül, mivel a Társulatnak minden eddiginél több JT-val kell szembenéznie, akik megkérdőjelezik és kétségbe vonják a mozgalmat. A lojalitás ily módon történő totális irányítása egy szükségszerű véső megoldás, hogy fenntartsák az irányítást a tanúk élete fölött. 

A végső és gyakran legmeggyőzőbb tanításuk az, hogy Sátán üldözni fogja a beavatottat a barátain és családján keresztül, akik nem szeretnék, hogy rátaláljon az igazságra. A tanúk burkoltan az sejtetik, hogy az üldöztetés és a kétkedés az igazi jele annak, hogy a megtérő megtalálta az igaz vallást, ezért figyelmeztetik, hogy ne engedje, ne hagyja magát és ne essen áldozatul a hamis tanításoknak. Ez lehet a leghatékonyabb eszközük a megtérő abbeli meggyőzésében, hogy nem kell megvizsgálnia vagy megkérdőjeleznie az Őrtorony Társulatot. 

Hogyan találod meg, ha nem keresed?

Egy harmadik tényező, amely az Őrtorony szekta vizsgálatát hátráltatja a döntési konfliktus időszakában a kevés elérhető és megvizsgálható információ. Rengeteg irodalom, könyv, tanulmány és film áll rendelkezésre, amelyek JT tanításait és történelmét vizsgálják, de gyakran nem olyan könnyű megtalálni azokat pont abban az időpontban, amikor a beavatottnak szüksége van rá. Néha még a könyvtárakban sincs semmilyen könyv JT-ról. És ha a későbbi megtérő paptól/lelkésztől kér segítséget (ez nem gyakori eset), kiábrándulhat attól, hogy még ők sem tudják a választ minden tanításra és problémára az életben úgy, ahogy a tanúk színlelik/tettetik ezt. Ezért, amikor a belső zavar (disszonancia) elviselhetetlenné válik, JT negatív megítélése gyakran meggyengül a tartós, intenzív otthoni könyvtanulmányozások folyamán. Nem csoda, hogy a legkisebb ellenállás útja a könyvtanulmányozás folytatása a tanúkkal!

Meghoztad a döntésed és most leragadtál annál!

Sokat tudhatunk meg a viselkedési mintákkal foglalkozó tudományokból arról, hogy hogyan akadályozhatjuk meg a leghatékonyabban valakinek az Őrtorony szektához történő csatlakozását. Fontos, hogy gyorsan cselekedjünk, lássuk el a személyt minél több objektív szemléletű szektaellenes tanulmánnyal az információk mérlegelése során, a döntési konfliktus időszakának jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni! A személyes kapcsolat ápolása mellett a fizikai jelenlét a legfontosabb. Ahogyan fentebb kiemeltük egy döntést kell meghoznia a beavatottnak a disszonancia elkerüléséhez. Miután meghozta, amellett gyorsan elhatározza magát és erősen ellenáll a további változásnak.

Mi történik, ha később (miután a beavatott már teljesen tanúvá válik) mutat neki valaki szektaellenes anyagokat vagy érveket? Legvalószínűbben a tanút arra ösztönzik majd, hogy vakon utasítsa el őket, az őszinte vizsgálat helyett, amely visszahozhatná a disszonancia rendkívül kellemetlen érzését--a bűnösség érzését, hogy nem egy teljesen megalapozott döntést hozott. A személyes befektetése, szenvedése és több óra tanúként viselkedés után egyre nehezebb lesz a rossz döntése ellen érvelni (bizonyítani neki, hogy hibázott) ahogy a hónapok telnek. Hajlamos lehet így érvelni: "Félek utánajárni, mi lesz, ha kiderül, hogy hibáztam?" Valójában a disszonancia elmélet azt jósolja, hogy ha egy JT egy valódi ellentmondásra talál a hitrendszerében, ahelyett hogy szembenézne az igazsággal, nyíltan figyelmen kívül hagyja azt vagy legfeljebb újradefiniálja a hitnézeteit. Habár választhatna úgy, hogy elhagyja a hitét, az ezen elmélkedés (fontolóra venni ezt) már túl sok feszültséget jelentene. Ezt jól illusztrálhatjuk a hamis Őrtorony próféciák eseteivel.

Bryan Wilson (1978) felhasználta Leo Festinger kognitív disszonancia elméletét, hogy megvizsgálja a hamis 1975-ös próféciát. JT azt várták, hogy a világvége 1975-ben jön majd el. Ahelyett, hogy elhagyták volna hitüket miután a hosszú ideig várt időpont elmúlt, újraértelmezésre volt szükség. A lényeg, hogy a nyilvánvalóan hamis prófécia ellenére az éves növekedés tovább folytatódott 1976-ban az összes főbb országban, kivéve hatot. Hogy a növekedés mértékét főként új tagok vagy a meglévő tanúkhoz adódó néhány új tag adta e még mindig nem tudjuk. De megújult növekedés volt tapasztalható. A tanúk csupán újraértelmezték az okokat és újra elkötelezték magukat azok mellett, hiszen az életüket tették rá. Wilson a következőket írja: "Az újraértelmezés nem követeli meg a tévedések vagy csalódások megtagadását, ehelyett a hibát (a tanúknak) nyíltan el lehet ismerni és a csalódottságot a hit megerősítésének részeként lehet értelmezni. A hiba miatti bűnhődés és talán a röpke kétség követeli meg az ok erőteljes újraértelmezését és mivel a szekta fő célja a térítés, megújított kötelezettségvállalásokat eszközöl a szántóföldi szolgálatban (a térítő tevékenységben)." (183.-184. oldal) Bryan Wilson-t a vallásokat tanulmányozó szociológusok között tartják számon. Megemlíti, hogy az 1975-ös hibás számításhoz hasonlóan alakultak a dolgok az 1914-hez köthető hamis világvége prófécia után is. Megint újraértelmezésre volt szükség, amelyet újra odaadással fogadtak. Ami nagyon sokban kapcsolódik ehhez a kognitív disszonancia jelenséghez az, hogy miután egy keresztény megmutatja egy JT-nak a súlyos hibákat az Őrtorony homlokzatán, a JT egyén gyakran még hajthatatlanabbá válik a halványuló/gyengülő hitnézeteit illetően (még jobban ragaszkodik hozzájuk). Nagyon gyakori, hogy ha szembesítesz egy JT-t a szervezete ellen megfogalmazott elsöprő érvekkel, és hagyod, hogy egy hét múlva visszajöjjön, a következőket mondja: "Örülök, hogy beszélhettem önnel, mert lehetőséget adott a hitem megerősítésére. Most már sokkal jobban meggyőződtem arról, hogy igazam van mint valaha."

Minek neveznéd?

Tehát a potenciális JT-vá megtérők egy agymosáson mennek keresztül? Fel kell ismernünk, hogy az agymosás nem feltétlenül egy titokzatos dolog, nem szükséges kényszerítő elmekontroll technikák drogok vagy hipnózis alkalmazása sem. Azt, hogy az agymosási technikák ennyrie hatásosak és radikálisak lennének (ennyire gyökeres változásokat okoznának), a kutatók megkérdőjelezték (Schein, Schneier, & Barker, 196l; Szasz, 1976).

Indeed, a model of brainwashing based on a traditional social-psychological study of intentional social influence and sociological conditions (as discussed throughout this paper) has been aptly described (Lifton, 1963; Zimbardo, Ebbesen, & Maslach, 1977).  What do you call it?

Lábjegyzetek:

# 1.  Kognitív disszonancia: akkor lép fel, amikor egy egyén nincs összhangban a saját meggyőződésével, hitnézeteivel; belső diszharmónia vagy ellentmondás.
Kognitív disszonancia: olyan helyzet, amikor az egyénre egymásnak ellentmondó érzelmek hatnak. A dohányos például ma úgy dohányzik, hogy közben váltig nyomasztja, mit kockáztat ezzel. Ezt a szorult helyzetet, lelki konstellációt ma igen gyakran marketing eszközökkel kezelik: így gyakran látunk egy koleszterinbombát jutalomként pozicionálni, mint a kemény munkával párosuló mértéktartás kivételes és megérdemelt jutalmát.

Leon Festinger szociálpszichológus (A kognitív disszonancia jelensége, Osiris 2000) szintén ezzel a kategóriával jelöli azt a mindennapi életből untig ismert jelenséget, amikor (utólagosan és magánhasználatra) ésszerűsítjük cselekedeteinket. A sokszor érthetetlen, értelmetlen vagy abszurd cselekedeteinket is.

# 2.  viselkedés-idegen magatartás: szokatlan viselkedés az egyén egy dologról alkotott hozzáállásának diszharmóniájából vagy ellentmondásaiból fakadóan.

# 3.  called postdecisional dissonance) because of the obvious unsettled benefits (lingering personal doubts).

# 4.  conditions existing beforehand that affect one's decision.

reprint of the Jul/Aug.  1987 Bethel Ministries Newsletter (Now Free Minds Inc Newsletter)

szerző: Jamie Boyden