Jehova Tanúi egyik legismertebb sajátossága a házról házra, pontosabban ajtóról ajtóra végzett térítőmunka. Nem pusztán egy hasznosnak tartott evangelizációs módszerként tekintenek rá: kiadványaik évtizedek óta rendszeresen azt állítják, hogy ennek közvetlen apostoli előképe van az Újszövetségben. Ennek egyik legfontosabb szöveges alapja az Apostolok Cselekedetei 5,42 és 20,20, amelyeket az Új Világ Fordítás „házról házra” formában ad vissza. Innen aztán már csak egy lépésnek tűnik a következtetés: ha az apostolok „házról házra” prédikáltak, akkor a mai Jehova Tanúi egyszerűen ugyanazt a módszert folytatják. A probléma azonban éppen ez az állítólagos „egy lépés”. A görög szöveg ugyanis ennél jóval kevesebbet mond. A kat’ oikon és kat’ oikous valóban disztributív, vagyis osztó értelemben is használható, de ebből nem következik automatikusan az egyik háztól a másikhoz való fizikai haladás, még kevésbé a modern értelemben vett szervezett, utcáról utcára és ajtóról ajtóra végzett térítés.

A Jehova Tanúi által használt érvelés Róma 6:7 és 6:23 verseivel kapcsolatban, miszerint a bűnök a halálkor törlődnek és az emberek kizárólag a feltámadás utáni tetteik alapján lesznek megítélve, számos teológiai és bibliai szempontból hibás. Ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk erről az értelmezésről, fontos megvizsgálni a szóban forgó szövegek helyes kontextusát, beleértve a 2Korinthus 5:10-et és a Jelenések 20-ban említett könyvek jelentését.

Kevés újszövetségi mondatot idéznek Jehova Tanúi olyan rendszeresen Krisztus teremtettségének bizonyítására, mint a Jelenések 3:14-et. A versben a feltámadt Krisztus így mutatkozik be a laodiceai gyülekezetnek:

„Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz tanú, Isten teremtésének kezdete…”

A görög kifejezés: hē archē tēs ktiseōs tou theou. A vita lényegében az archē szó körül forog. Jelentheti azt, hogy „kezdet”. Jehova Tanúi és az ariánus krisztológia mai védelmezői ezért látszólag egyszerű következtetést tesznek: ha Krisztus „Isten teremtésének kezdete”, akkor ő volt az első teremtmény. Isten először megteremtette a Fiút, majd rajta keresztül minden mást.

Első hallásra ez kifejezetten természetesnek tűnhet. A probléma az, hogy az érv egy olyan plusz állítást csempész bele a görög mondatba, amelyet maga a görög nyelvtan nem tartalmaz. Az archē valóban jelenthet „kezdetet”, de ebből még egyáltalán nem következik, hogy azt jelenti: „az adott osztály első létrehozott tagja”. Ez a kettő nem ugyanaz.

Éppen ezért a Jelenések 3:14 körüli vita nem oldható meg azzal, hogy fellapozunk egy szótárt, meglátjuk a „kezdet” jelentést, majd becsukjuk a könyvet. A valódi kérdés az: mit jelent az archē ebben a mondatban, amikor egy személy – Krisztus – címeként áll, és milyen viszonyt fejez ki a „teremtéshez”?

Magyar Bibliatársulat fordítása:

"A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek."

Az Új Világ Fordítás Szövege:

"A sírok megnyíltak, és sok, alvásba merült szentnek a teste a felszínre került, és láthatóvá vált sokak számára. (És az emberek, akik Jézus feltámadása után kifelé jöttek a sírok közül, bementek a szent városba.)"

Máté evangéliumának egyik legkülönösebb részlete Jézus halálához kapcsolódik. A szöveg szerint a föld megrendült, a sziklák meghasadtak, a sírok megnyíltak, „sok elhunyt szentnek feltámadt a teste”, majd ezek a személyek bementek a szent városba és sokaknak megjelentek. A kereszténység hagyományos olvasata ezt valódi feltámasztási eseménynek tekinti, még ha arról már eltérnek is a vélemények, pontosan mikor támadtak fel ezek a szentek, mikor hagyták el a sírokat, és később ismét meghaltak-e.

Jehova Tanúi Új Világ fordítása azonban egészen más történetet olvas ki ugyanebből a két versből, eszerint „a sírok megnyíltak, és sok, alvásba merült szentnek a teste a felszínre került, és láthatóvá vált sokak számára”, majd zárójelben hozzáteszi: „És az emberek, akik Jézus feltámadása után kifelé jöttek a sírok közül, bementek a szent városba.” Vagyis eszerint senki sem támadt fel: a földrengés csupán kidobta a holttesteket a sírokból, később pedig ismeretlen járókelők haladtak át a temetőn, meglátták a testeket, bementek Jeruzsálembe, és elmondták, amit láttak.

A János 1:1c fordítása régóta viták tárgyát képezi a teológusok és a bibliafordítók körében. A vita középpontjában az áll, hogy a görög szöveg helyes fordítása „az Ige egy isten volt” vagy „Isten volt az Ige”. A Jehova Tanúi által használt Új világ fordítás (NWT) az előbbit választotta, ami jelentős kritikákat váltott ki a keresztény teológusok részéről. Az érvek, amelyeket Jehova Tanúi használnak a János 1:1c fordítására, különböző szempontokat érintenek, de ezek mindegyike megvizsgálható és megcáfolható nyelvészeti, teológiai és kontextuális szempontból.

Jehova Tanúi irodalmában régóta visszatérő érv János evangéliuma első versének szahidi kopt fordítása. Az Őrtorony-irodalom arra hívja fel a figyelmet, hogy János 1:1 utolsó tagmondatában az „isten” jelentésű kopt szó előtt határozatlan névelő áll. Ebből azt a következtetést vonják le, hogy a kopt fordítók nem azt értették a görög szöveg alatt, hogy „az Ige Isten volt”, hanem azt, hogy „az Ige egy isten volt”. Első hallásra ez meggyőzőnek tűnhet, különösen egy magyar olvasó számára, mert nálunk az „egy” egyszerre számnév és határozatlan névelő, így könnyű úgy érteni a mondatot, mintha az Ige „egy volna a (kisebb) istenek közül”.

A probléma azonban az, hogy a kopt nyelv nem a magyar nyelv szabályai szerint működik, és nem is az angol szerint, amelyből az Őrtorony érvelése eredetileg kiindul. A koptban valóban van külön határozatlan névelő, de annak használata nem fed át pontosan sem az angol a/an, sem a magyar „egy” használatával. Különösen fontos ez akkor, amikor egy főnév nem valamilyen dolgot nevez meg a mondatban, hanem azt mondja meg, hogy milyen valaki vagy micsoda valaki. János 1:1c-ben éppen ilyen szerkezettel találkozunk, ezért a kérdést nem lehet egyszerűen egyetlen névelő alapján eldönteni.

A Szent Tetragrammaton (JHVH) – Isten Ószövetségben kijelentett neve – különleges jelentőséggel bír mind a zsidó, mind a keresztény hagyományban. A név négy mássalhangzója („Jahve”, közkeletű, de pontatlan formában „Jehova”) Isten lényegét sűrítetten fejezi ki. A tetragrammaton héber jelentése az „Örökkévaló Lét” vagy „Aki Van” (vö. Kiv 3,14: „Én vagyok, aki vagyok”), utalva arra, hogy Isten önmagában való, örök Létező. E név mind az Ószövetség kinyilatkoztatásában, mind a keresztény teológiában fontos: rámutat Isten szuverén voltára és arra a titokzatos kapcsolatra, amely a Szentháromság második személyéhez (az Fiúistenhez, Jézushoz) fűzi. A jelen tanulmány célja, hogy megvizsgálja a tetragrammaton szerepét és értelmezését, szembeállítva azt a Jehova Tanúi által vallott felfogással. Az elemzés teológiai, filológiai és történeti szempontokat egyaránt figyelembe vesz, idézve a témában releváns forrásmunkákat és a csatolt dokumentumokat. Külön figyelmet fordítunk a Jehova Tanúi érvelésének kritikájára a következő kérdések mentén: vajon követelmény-e a név kimondása; Jézus és az apostolok használták-e azt; mit jelent az „ő neve” kifejezés az Újszövetségben; tartalmazták-e az újszövetségi autográfok a tetragrammatont; Biblia-hamisításnak minősül-e a „Jehova” név elhagyása; mennyire torzít a „Jehova és Jézus” szóhasználat; illetve Ézsaiás 43:10 valóban a Jehova Tanúira vonatkozó prófécia-e.

„Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti láttok engem, mert én élek, és ti is élni fogtok.”

Az Őrtorony Társulat a János 14:19-et úgy értelmezi, hogy Krisztus visszatérése láthatatlan lesz, és a világ soha többé nem látja Őt. De vajon csakugyan helyes ez az értelmezés?

„Ő [Krisztus] a láthatatlan Isten képmása, az egész teremtés elsőszülötte...”

Az Őrtorony Társulat erre a bibliaversre hivatkozik, hogy alátámassza azon doktrínáját, miszerint a Fiú egy „teremtmény”, szemben azzal az egyetemes keresztény tanítással, miszerint a Fiú „az Atyától született minden idők (aión-ok) kezdete előtt [...], született, de nem teremtmény”.  De vajon helyes-e az Őrtorony Társulatnak ez az értelmezése? Először is szögezzük le, hogy a Biblia sehol sem nevezi Krisztust teremtettnek (ktisztheisz), teremtménynek (ktiszma) vagy első teremtménynek (prótoktiszma vagy prótoktiszisz). Kérdés tehát, hogy akkor mit jelent akkor a Fiú vonatkozásában ez a kijelentés?

A Covid alatt 2 milliárdról 1,4-re (30%-kal) csökkent a prédikált órák száma, a vég idején, és ez 2022-ben sem változott számottevően, amikor már nem volt járvány, úgy hogy a hírnökszám elvileg nem csökkent. A toronyban már látszódnak a sötét fellegek, körvonalazódik a 23-as jelentés, ami szintén nem lehet rózsás. Valószínű, hogy egy ilyen bejelentéssel előre menekülnek. Így nem kell magyarázkodni, hogy az évek alatt lebutított, megkönnyített és nem ellenőrzött szolgálatot sem végzi már Jézus Krisztus lelkes hadserege.

A „vadállat” értelmezései

A Jelenések könyvében szereplő látomások közül kevés adott annyi táptalajt értelmezéseknek, mint a hétfejű „vadállat” képe a 13. és 17. fejezetben. A korai keresztény írók gyakran értelmezték a „vadállatot” az „Antikrisztusként”, ami magában is egy értelmezést igénylő figura. Az első század vége és a második század elején keletkezett legkorábbi keresztény apokrif írásokban az Antikrisztust azonosították a római császári hatalommal, különösen Neróval. Pettaui Victorinus (i. sz. 304 körül halt meg), a Jelenések könyvének legkorábbi teljes latin kommentárjának szerzője is Nero császárral azonosította a „vadállatot”. (F. F. Bruce, A Mind for What Matters, Eerdmans 1990, 189-194, 198-212. oldal)

ISTEN KIRÁLYSÁGA 1914-BEN JÖTT LÉTRE?

Néhány bibliai kérdés

Az Őrtorony Társulat szerint Jézus "trónra ült" vagy "beiktatásra került" az égi Isteni trónon 1914-ben. Már az első században azonban Jézus ezt mondta János apostolnak: "Aki győz, annak megadom, hogy velem együtt üljön az én trónusomon; mint ahogy én is győztem, és Atyámmal együtt ülök az ő trónusán." — Jelenések könyve 3:21

Általában a tantételek kiigazításának a magyarázata, hogy a Szent Szellem arra indítja a vezetőtestületet. Ha így van(/lenne), akkor nincs más lehetőség, mint a kiigazítás. De van itt egy 40 éves magyarázat is, ami "úgymond" kiigazítja a kiigazítások magyarázatát. Őrtorony 1982. 08. 01. 9.bek. 17. old.

Ezek szerint mégis csak respektálták Brooklynban valamikor a tudományt!

Vagy csak udvarias volt egy pillanatra a Szent Szellem és tett egy gesztust a tudománynak!?

Az Őrtorony szerint része még a folyamatnak a különféle verziók közti lavírozás is.

P.J.

Jehova Tanúi érvelése két egymással szorosan összefüggő állítást védelmez részletesen és szokatlanul rendszerezett módon: először is azt, hogy a πρωτότοκος πάσης κτίσεως (prōtotokos pasēs ktiseōs, Kol 1,15) Krisztust a teremtett rend első tagjaként azonosítja; másodszor pedig azt, hogy ha ezt a kiindulópontot elfogadjuk, akkor a Kolossze 1,16–17-ben szereplő τὰ πάντα (ta panta, „minden”) jogosan fordítható „minden más”-nak, mivel maga Krisztus a hallgatólagos kivétel. Ezt az alapérvelést kiegészítik a Jelenések 3,14-re, a Példabeszédek 8,22–30-ra, a monogenēs szóra, az „Isten képmása” motívumára, az 1Korintus 8,6-ra, a pas szövegkörnyezetileg korlátozott használatának bibliai példáira, valamint a krisztológiai alárendeltségről szóló szövegekre való hivatkozások. Az érvelés az ókori ariánus exegézisre és olyan modern szerzőkre is támaszkodik, akik e magyarázat legalább bizonyos elemeit nyelvtanilag lehetségesnek tartják. Az Őrtorony Társulat nyíltan ugyanezt az értelmezési szerkezetet erősíti meg: elismeri, hogy a Kolossze 1,16 görög szövege szó szerint „minden”-t mond, de a „minden más” fordítást azzal indokolja, hogy előbb a 15. verset úgy értelmezi, mintha az azt tanítaná, hogy Jézus teremtett lény.

A felkentek életmentő amulettje — nagy becsben tartották

A kereszt használhatóságáról vagy tilalmáról nem ír a Biblia. A vezetőtestület mégis az alaptanítások között szerepeltetve a kereszt használata ellen érvel. Az Éleslátás és az Érveljünk könyvek is tartalmaznak szócikkeket a kifejezéssel.

Jehova tanúi azonban a 1930-as évekig használták a keresztet. Akkor hirtelen hamis vallásos jelképnek nyilvánították és áttértek az őrtorony szimbólum, a 2000-es években pedig egy domain név (jw.org) használatára, gyakorlatilag ugyanúgy, mint ahogy más vallásokban a keresztet vagy egyéb kegytárgyakat használták. Utóbbinak legalább történelmi hagyománya van, ha nem is található a Szentírásban.

Sátán társszerkesztője volt a hű és bölcs szolgának

A vezetőtestület (amíg nem volt vt., addig az elnök) időről időre zavarba hozta önmagát, amikor a fantáziadús nem bibliai vagy írásellenes tanításai tarthatatlanná váltak és változtatnia kellett azokon. Azonban nagyon kevés esetben lettek ezek korrekt módon korrigálva. Bevallva, amit elrontottak, rámutatva, hogy miért és úgy felcserélve a jó értelmezésre, amennyiben létezik olyan és nem csak áttérni egy újabb feltételezésre. Helyénvaló lenne még a bocsánatkérés is azoktól, akiknek a nevében tanították a tévedést és azoktól, akiket ezáltal félrevezettek.

Mit tervezett Rutherford a “vén kurvával”?

Előrebocsátom, ez nem egy pajzán história lesz! A szóhasználat az bizony Rutherfordé ... is lehetne, de kivételesen nem az. Pedig nagy leleményességgel változatos módon sértegették a más hitűeket a bíró idejében, szavakkal, karikatúrákkal, hangerővel, de ez a jelzős szerkezet nem jelent meg nyomtatásban.

Egyértelmű, hogy Rutherford habitusához illeszkedne a “vén kurva” kifejezés. Egyrészt a szinonimái, mint a gyalázatos szajha sem finomabb megfogalmazás, amit azóta is rendszeresen használnak, a Hirdetők könyv szóhasználata pedig egyenesen disszonáns a témával kapcsolatban. A nagy paráznát, idős hölgyként említeni, már majdhogynem becézgetés. A Biblia Károli fordítása szintén tartalmazza több helyen is a “kurva” kifejezést. Úgyhogy én nem zárom ki annak lehetőségét, hogy a munkacím nem idős hölgyet, tartalmazott Rutherford vázlataiban.

Kevés az arató — A hű és értelmes szolga Sátán műhelyéből toboroz

Jézus amikor az aratásról beszélt, a szemléltetésében többek között arra is kitért, hogy mit kell csinálni akkor, ha kevés a munkás. Máté és Lukács is úgy emlékezett a tanácsára, hogy az aratás Urához kell fordulni (Máté 9:38; Lukács 10:2). Azoknak mondta, akik éppen vele voltak, nem rabszolgának vagy vezetőtestületnek címezte utasításként, mert ezek még nem is léteztek akkor. Vagyis az aratás Urát úgy tűnik bárki kérheti, hogy küldjön munkásokat. Ő pedig (az Úr) majd eldönti, hogy kiket és honnan mozgósít.

Charles Tase Russellnek az volt a meggyőződése, hogy az ő idejében bizony zajlik az aratás és nem csak, hogy véget ér 1914-ben, hanem ő (Russell), mint hű és bölcs szolga (1) (vagy annak része), kulcsszereplője a tevékenységnek. Russell úgy gondolta, hogy írásai, az aratás, ill. a juhok és kecskék szétválasztásának fontos eszközei, így a "Szellemi táplálék gondolkodó keresztényeknek" (2) című írását is ennek tudatában kívánta terjeszteni. A szűkös munkaerő láttán azonban az aratás Ura helyett a következő módszerhez folyamodott: