Egy nő története, aki fellázadt: „Elmenekültem abból a világból. Eleinte pályaudvarokon aludtam.”

A meghalt kisgyermek fehér koporsója a Királyság-terem közepén áll. A hittestvérek gratulálnak a hozzátartozóknak, amiért ellenálltak egy olyan vérátömlesztés „ördögi kísértésének”, amely megmenthette volna a gyermek életét. Az egész temetésen egyetlen könnycsepp sem hullik; ehelyett büszkeség uralkodik a tanúsított feddhetetlenség miatt. Egy 19 éves, szőke lány is jelen van. Megbotránkozik, úgy dönt, hogy ez már túl sok, és kilép a vallási közösségből. Ennek azonban megfizeti az árát. Az utcára kerül, rendreutasításoknak, kirekesztésnek és feljelentéseknek lesz kitéve. Megszakítja a kapcsolatot a szüleivel, és csak sok évvel később találkozik velük újra, egy kórházi ágy mellett. Addigra felnőtt nő lett, van munkája, otthona és gyermekei. Előbb az apját, majd az anyját próbálja meggyőzni arról, hogy tagadják meg az előírásokat, és fogadják el egy másik ember vérét. Ők azonban inkább a halált választják egy olyan szabály miatt, amelyet 72 órával ezelőtt váratlanul eltöröltek.

Laura, ön a Jehova Tanúi által hosszú időn át előírt vérátömlesztési tilalom miatt veszítette el a szeretteit?

„Elvesztettem az apámat, az anyámat, a nővéremmel pedig megszakítottam a kapcsolatot. Ők voltak a családom, de nem érzem úgy, hogy azt mondhatnám: ők voltak számomra a legkedvesebb emberek.”

Miért?

„Négyéves koromtól tizenkilenc éves koromig Jehova Tanúja voltam. Amikor elhagytam a gyülekezetet, a szüleim egyáltalán nem fogadták jól. Sokáig ellenségesen viselkedtek velem, olykor alattomos módon is, és valójában soha többé nem sikerült helyreállítanunk a kapcsolatunkat.”

Mi késztette arra, hogy kilépjen?

„Normális dolgokat akartam csinálni. Születésnapot, karácsonyt ünnepelni. Esetleg diszkóba menni. Mindez azonban tilos volt. Volt viszont egy konkrét pillanat, amikor eldöntöttem, hogy ennek vége. Egyik kollégám megtudta, hogy a gyermeke beteg. Az orvosok azt mondták neki, hogy a kezeléshez vérátömlesztésre van szükség, ő azonban ezt elutasította. Úgy emlékszem rá, mintha most történt volna: a hittestvérek sorra mentek hozzá, és azt mondták neki, hogy tartson ki, ne engedjen az ördög kísértésének. A gyermek meghalt. Tizennyolc hónapos volt. A temetés napján ott volt az a pici, teljesen fehér koporsó, és senki sem sírt. Inkább elégedettség uralkodott, nem szomorúság. Amikor megláttam, hogy az apám kezet fog velük, és azt mondja: »Jól tetted, következetes maradtál«, elegem lett.”

Mi történt ezután?

„Végül pályaudvarokon aludtam. Először Ravennában, aztán Bolognában és Ferrarában. Folyton változtatnom kellett a helyemet, mert még ha az ember semmi rosszat nem is csinál, a rendőrség természetesen továbbküldi. Én viszont éppen csak nagykorú lettem, és egy teljesen zárt világban nőttem fel. Nem voltak barátaim, nem voltak kapcsolataim. Fogalmam sem volt, mit tegyek. Lassan azonban sikerült talpra állnom. Találtam munkát, vettem egy autót. Ma három gyermekem van és saját otthonom. Persze nem volt könnyű.”

A szülei vagy Jehova Tanúi megpróbálták rávenni, hogy gondolja meg magát?

„Természetesen. Egyfajta tárgyalásnak vetettek alá. Öten jöttek, mind férfiak, és azt mondták nekem, hogy a pusztulás felé tartok. De én hajthatatlan voltam, és egy lépést sem hátráltam. Anyám pedig valahányszor lehetősége nyílt egyedül maradni a gyermekeimmel, halálra rémítette őket. Azt mondta nekik: ha anya nem változik meg, mindannyian meg fogtok halni.”

Tehát az édesanyja kapcsolatban maradt az ön gyermekeivel?

„Feljelentett a szociális szolgálatnál, azt állítva, hogy képtelen vagyok gondoskodni róluk, és mindenfélét kitalált rólam. Évekbe telt bebizonyítani, hogy ezek hazugságok voltak, és abban az időszakban a találkozásainkat szabályozták.”

Ha megszakította a kapcsolatot a szüleivel, hogyan értesült az egészségi problémáikról?

„Egy bárban reggeliztem. Az egyik szomszédjuk mondta nekem, hogy az apám kórházban van, és súlyos beteg. Szörnyű szánalmat éreztem iránta, és úgy döntöttem, bemegyek hozzá. Végül is az apám volt. Eszméletlenül találtam rá, rákbetegen. Az osztályvezető főorvos azt mondta anyámnak és a nővéremnek, hogy egy műtét nem gyógyítaná meg, de talán adhatna neki még néhány évet. Ők azonban kiabáltak, és mutogatták az apám Jehova Tanúihoz tartozó kártyáját, amelyen az állt, hogy elutasítja a vérátömlesztést.”

Mi lett a vége?

„Az orvos végül csak széttárhatta a karját, ő pedig még azon az éjszakán meghalt mellettem.”

Az édesanyja is hasonló körülmények között halt meg?

„Öt évvel később. Hatvannyolc éves volt, és valamilyen vérbetegségben szenvedett. A vérátömlesztés volt az egyetlen kezelési lehetőség, ő azonban makacsul elutasította.”

Forrás